Esti Hírlap, 1960. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-02 / 27. szám

Közönségcsúcs a bajnoki jégkorong-mérkőzéseken Kettős bajnoki jégkorong­­találkozóra került sor vasárnap a Millenárison. A jó küzdel­met ígérő mérkőzések, no meg az is, hogy kevés volt Buda­pesten a sportesemény, vonzot­ták a közönséget. Már az első találkozóra 3500 főnyi közön­ség volt kíváncsi. FTC—BVSC 5:3 (2:2, 1:1, 2:0). Az FTC kevesebb helyzetét jobban kihasználva megérde­melte a győzelmet. Bp. Vörös Meteor—Újpesti Dózsa 1:1 (0:0, 1:1, 0:0). A lila­fehéreknek több helyzetük volt, kihasználni azonban nem tudták. Ivánkai és Asztalos győzött Vasárnap reggel került sor a városligeti Műjégpályán az Eötvös Zoltán gyorskorcsolyázó emlékverseny befejező küzdel­meire. Az időjárás ezúttal sem volt valami kedvező. A hűvös, szeles idő zavarta a verseny­zőket, s a jég sem volt a leg­megfelelőbb. A várakozásnak megfelelően, Ivánkai és Aszta­los nyerte a kétnapos ver­senyt. A NEMZETKÖZI SÍVERSENY UTOLSÓ NAPJÁN a férfiak 30, a nők 10 kilométeres távon küzdenek Sudár Tamás a harmadik magyar olimpikon Nagy volt az öröm ma reggel a Mátrában, elsősorban Gályán, a nemzetközi síversenyek és magyar bajnokságok színhe­lyén: újra beköszöntött a tél és jó néhány centiméteres hóta­karó borítja a lejtőket. A hő­mérő higanyszála is erősen mí­nusz 10 fok alá süllyedt. Vasár­nap délután ugyanis, mintegy egyhetes szünet után ismét megkezdődött a havazás, így a nemzetközi viadal részvevői az utolsó napon kitűnő pályán mérhetik össze tudásukat. Száz versenyző bemelegít Amikor e sorokat diktálom, már folynak az előkészületek a férfiak 30 kilométeres, a nők 10 kilométeres és a női ifjúsá­giak 8 kilométeres rajtjára. A több mint száz versenyző erő­sen viaszol és bemelegít, hogy azután tíz órakor félperces idő­közönként nekivágjanak a táv­nak. Két olimpiásunk — Sajgó Pál és Bartha Magda — megle­hetősen nyugodtan néz az „ese­mények” elé, jóllehet mindket­tőnek van veszteni valója. A lila-fehérek 36 éves sífutója ezúttal nem szeretne úgy szere­pelni, mint szombaton, amikor — bár megnyerte a magyar bajnokságot­­— meg kellett ha­jolnia a lengyel Rubis és öt ke­letnémet síelő nagyobb tudása előtt. Sajgó tervei — Nagyon szeretnék vissza­vágni külföldi ellenfeleimnek — mondta Sajgó. — Erre min­den reményem meg is van, hi­szen a mostani pályán teljesen egyenlő esélyekkel indulunk, nem úgy, mint két nappal ez­előtt, amikor elviaszoltam és ez megbosszulta magát. Nem lesz könnyű a feladat, de szeretnék az esetleges újabb magyar baj­noki címem mellé nemzetközi győzelmet is szerezni. Sajgó még közölte, hogy bár most bajnokságon vesz részt, egy pillanatig sem hagyja abba az előkészületeket biatlonban, mert ebben a húszki­lométeres futásból és lövészetből álló ér­dekes síverseny-számban is szeretné képviselni a magyar színeket Squaw Valleyben. Sudár Tamás személyében el­dőlt az Egyesült Államokba utazó magyar olimpiai együttes harmadik tagjának kérdése is. Tehát Sajgó Pál és Bartha Magdolna mellett Sudár Tamás képviseli majd Magyarországot a téli olimpián, bár erre a Ma­gyar Olimpiai Bizottság hatá­rozata teszi majd véglegesen a pontot. Végh Gyula Bartha Magdolna Nagy mezőny az év első cselgáncsversenyén Ritkán hallott kiáltozásoktó Volt hangos tegnap a Sport­csarnok. „Ne engedd ki a foj­tásból!“ „Feszítsd le a karját!“ „Állítsd fejre!“’ — hangzott. A cselgáncsozók tartották itt idei első jelentős versenyüket az Újpesti Dózsa rendezésében. Egész napon át 124 verseny­ző küzdött a helyezésekért. Először fordult elő, hogy egy nagyobb szabású viadalt telje­sen a nemzetközi szabályok­nak megfelelően bonyolítottak le cselgáncsozóink. Aki egyszer kikapott a selejtezők folyamán, az elköszönhetett a szőnyegtől. Ez ugyan a vidékiek számára kellemetlen volt, mivel akadt versenyző, aki felutazott és két­­ perc alatt kiesett a küzdelem­ i­ből, viszont vigasztalódhatott,­­ mert a versenyen a vidékiek igen eredményesen szerepel­tek. Különösen az ifjúságiak­nál tűnt el a nagy különbség a fővárosi és vidéki verseny­zők tudása között. A Békés­csabai Dózsa versenyzői az ifik küzdelmében a hat súly­csoportból hármat megnyertek. Igen sok nézője akadt a via­dalnak. Jó kezdeményezés volt, hogy az ifjúsági és felnőtt ver­senyt a két egymás melletti szőnyegen egyszerre rendezték meg. Az egyes súlycsoportok győztesei: felnőttek: Ferenczi, Fülöp, Galambos, Gyebnár, Protzner, Kévárdi. Ifjúságiak: Balogh, Gergő, Flóri, Majer, Hrotkó, Kristóf. A válogató versenyek sorában a kardozók viadala volt a legalacsonyabb színvonalú A vasárnapi tájékoztató jel­legű kardversenyen harminc­öten léptek pályára. Távol ma­radt azonban Kárpáti, aki még mindig sérült, ugyancsak Ko­vács Pál, aki még a világbaj­nokságon szerzett sérülését gyógyítja, sérülése miatt nem indult Delneky és Lotz is, Horváth Zoltán pedig úgy ítél­te, hogy még felkészülésében nem tart ott, hogy részt ve­gyen a válogató versenyen. Nem jelentette be távolmara­dásának okát Pézsa, így aztán az erősen megfogyatkozott mezőny nyolcas döntőjében új ne­vek is szerepeltek. A via­dalt Szerencsés dr. nyerte, Messzéna, Gerevich és Mendelényi előtt. A hétről hétre megismétlődő válogató jellegű versenyek kö­zül a kardvívók összecsapása volt a leggyengébb. Szerencsés megérdemelten nyerte egész napi jó vívásával az első vá­logatót, Messzéna és Gerevich helyezése is igen értékes, de hármójukon kívül a többiek igen hullámzóan szerepeltek, és az egész verseny színvo­nala közepes volt. Örvendetes volt a fiatal Sirpó és Horváth Géza szereplése. — Februárban újra kezdjük a fegyvernemenkénti válogató­kat — mondotta Tábor István, a vívószövetség főtitkára. — Ezután az áprilisban sorra ke­rülő Budapest-bajnokságon kell helytállni vívóinknak, majd a május-júniusi magyar bajnoki küzdelmeken igyek­szünk lemérni, kik érdemesek leginkább az olimpiai kikülde­tésre. Úgy ítéljük meg, hogy a válogatók mostani rendszere bevált, a legjobb felkészülést a női tőrözők mutatták. S. L. Kos Gerevich harmadik lett, de megszorította a fiatalokat Szovjet sikerek a női gyorskorcsolyázó VH-n A svédországi Östersundban vasárnap került sor a női gyorskocsolyázó-világbajnokság második napi küzdelmeire. Ez­úttal is a szovjet versenyzők szerepeltek a legjobban, s vég­eredményben a világbajnokság első négy helyét szerezték meg. A világbajnoki címet Valen­­tyina Sztenyina nyerte el, mi­után a világrekorder Bilovát is legyőzte. A 3000 m-es futam legkiemelkedőbb eseménye a szovjet Skoblikova új világ­csúcsa volt. RÁDIÓMŰSOR FEBRUAR 1, HÉTFŐ KOSSUTH: 13.00: Szovjet szerzők operettjei­ből. — 13.45: Levelezés. — 14.00: Heti zenés kalendárium. — 15.00: Hírek. — 15.10: Könnyű dalok. — 15.30: Úttörő-híradó. — 15.50: Gyer­mekrádió. — 16.10: Napirenden . . . — 16.15: Szív küldi . . . 17.00: Hírek. — 17.15: Ötórai tea. — 17.45: Ifjú­sági őrjárat. — 18.00: Haydn: Esz­­dur, „Dobpergés”-szimfónia. — 18.35: Hazai körkép. — 18.55: Ope­rettmuzsika Millöcker-művekből. — 19.12: Petőfi Sándorhoz. Pervo­­majszkij verse. — 19.15: M. Lanza énekel. — 19.54: Mese. — 20.00: Es­ti Krónika. — 20.25: A Béke-Világ­­­tanács műsora a Csehov-évforduló alkalmából. — A Rádió Világszín­háza: Cseresznyéskert. — 22.15: Hí­rek. — 22.30: Hangverseny. — 23.22: Könnyű zene. — 24.00: Hírek. — 0.10: Magyar nóták. PETŐFI: 14.15: Ifjúsági Rádió. — 14.38: Verbunkosok. — 15.00: R. Strauss: Don Quijote. 15.40: Afgán nép­mese. — 15.55: Csehszlovák fúvós­zene. — 16.15: Külpolitika. — 16.25: Zongoramuzsika. — 17.00: A Koreai Rádió Énekkara. — 17.15: Riport­műsor. — 17.30: Bartók diákéveiről. — 18.15: Versmondásról. — 18.30: Hangverseny. — 19.00: Hírek. — 19.05: Népi zene. — 19.35: Falu­rádió. — 19.55: Olasz énekesek. — 20.35: Sporthíradó. — 20.50: A Lip­csei Rádió Fúvószenekara. — 21.00: Hírek. — 21.05: Tánczene. — 21.40: Máltáról. — 22.00: Operettrészletek. — 23.00: Hírek. FEBRUÁR 2. KEDD KOSSUTH: 5.00: Hírek. — 5.03—7.59: Zene. — 8.10: Operarészletek. — 9.00: Gyer­mekrádió. — 9.40: Könnyű zene. —­­ 10.00: Hírek. — 10.10: Levelezés. — 10.25: Magyar nóták. — 11.00: Na­pos oldal. Regényrészlet. — 11.20: Kamarazene. — 12.00: Hírek. — 12.10: Ajándékműsor a Ruggyanta­­árugyár dolgozóinak. — 13.00: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 13.20: Zenekari hangverseny. — 14.20: Ifjúsági Rádió. — 14.40: Né­pi zene. — 15.00: Hírek. — 15.10: Részletek a „Blaháné” c. daljáték­ból. — 15.30: Ifjúsági Rádió. — 16.15: Egy falu — egy nóta. — 16.35: Csapó György vietnami úti­­, jegyzetei. — 16.45: A Budapesti­­ Rendőrfőkapitányság Fúvószeneka­­­­ra. — 17.00: Hírek. — 17.15: Szív küldi... — 18.00: A Szabó-család. PETŐFI: 6.00—7.59: Zene. — 8.00: Hírek. — 14.15: Fúvószene. — 14.45: Nadánja Zoltán versei. — 15.00: Chopin-mű­­vek. — 15.18: Az intéző úr. Rádió­játék. — 16.20: N. Obuhova és M. Rejzen orosz népdalokat énekel. — 16.45: Zenekari operarészletek. — 17.10: A magyar munkásdalosok 15 éve. — 17.50: Mi újság a nagyvilág­­ban? — 18.00: Részletek „A malá­­ji lány’» c. daljátékból. Fogadkoznak a Vasas-lányok Fogadkoznak a Vasas-lányok is, s különösen Bartha Magdol­na, mert szeretnék bebizonyí­tani, hogy ötkilométeres győ­zelmük szombaton nemcsak a véletlen műve volt a csapat­­versenyben. — Tíz kilométer sem „boszor­kányság” — mondta. — Min­denesetre ezúttal 45 perc körüli időt szeretnék elérni, hogy iga­zoljam olimpiai formámat. Bartos Gyula, a Magyar Sí­szövetség elnöke egyébként ma reggel közölte, hogy a Klingen­­thalban megrendezett nemzet­közi síversenyen jól szerepelt Ma indul az olimpiai jelvényszerző­ mozgalom Az elmúlt héten jelentős mozgalom indult el a KISZ, a­z SZOT, az MHL , és az OISB kö­zös kezdemé-­­ nyezése alapján az olimpiai jel­vényszerző ver­senyek kiírása. * •• ·­ • val. A versenyek tényleges megszervezésére lét­rehozott operatív bizottság most már részleteiben is kidol­gozza a lebonyolítás módját. Az OISB különösen az iskolák­ban igyekszik széles körben népszerűsíteni a jelvényszerző mozgalmat. Érdekes új vonásokat tartal­maz a SZOT tervezete. A jel­vényszerző versenyek szervezé­sében összefognak a szakszer­vezeti sport- és a szervezési osztályok. A fontosabb terüle­tek patronálását is megszerve­zik. A február elsejétől novem­berig tartó mozgalomban lehe­tővé teszik, hogy a szakszerve­zeti üdülőkben pihenő dolgozók a nyár folyamán letehessék a próbákat. Annak biztosítására, hogy a feltételek meglegyenek, akciót kezdeményeztek társa­dalmi pályaépítésre is. Megindult a futball­gépezet Megindult a labdarúgó-sport gépezete: egész sor edzőmérkő­­zést vívtak NB I-es labdarúgó­csapataink. Kellemetlen idő, leg­több helyen rossz talajú pálya fogadta legjobb csapatainkat, s érthető, hogy — a szezonkezdet miatt — sokat döcögött a csapat­játék. De a mindenre elszánt szurkolók nem voltak elégedet­lenek, vasárnap már „futball­­sz­agot" éreztek a sportpályá­kon .... Ferencváros—Statisztika 7:1 (3:0). Mező utca, 6000 néző. Az első félidőben nehezen bontakozott ki a zöld-fehér tá­madósor, mert a tömörülő vé­delemmel szemben a belső já­tékot erőltette. Sok volt a pon­tatlan leadás, labdacipelés a szünet után is. MTK—III. ker. TVE 4:0 (2:0). Hévízi út, 2000 néző. A kék-fehérek csatársora nem tudott gólhelyzeteket te­remteni, az óbudai együttes védelme nagyon jól állt a lá­bán. Jellemző az MTK csatár­sorára, hogy az első félidőben jobbfedezetet játszó Sípos volt a kapura legveszélyesebb „csa­tár”, aki az egyik gól szerzője is volt. Újpesti Dózsa—Dud­ás-gyár 10:0 (5:0). Attila u., 500 néző. Mindkét félidőben közepes színvonalú, de változatos játék folyt. A lila-fehérek az első félidőben játszottak jobban. Tatabánya—Bp. Spartacus 3:1 (1:0). Apaffy u. Vasas—Vasas ifjúsági 4:2 (0:1). Népliget, 300 néző. Az első félidőben az ifjúsá­giak játszottak lelkesebben, s a nagycsapat csak a mérkőzés végén fordította meg az ered­ményt. Salgótarján—Egereseni Bá­nyász 9:0 (3:0). Egercsehi. Bp. Honvéd—HM Petőfi 10:0 (4:0). Mátyásföld, 3000 néző. A piros-fehérek élénken és frissen játszottak. Néhány já­tékos igen jól lőtt kapura, s jónak látszott az együttes erőnléte is. Pécsi Dózsa—Komló 3:2 (1:2). Pécs. Szegedi EAC—Szegedi Spar­tacus 3:0 (2:0). Szeged: BVSC—Traktorgyár 6:2 (2:1). Sándor az óbudai gyerekek gyűrűjében a partvonalról nézte az MTK edzőmérkőzé­sét. SZÍNHÁZAK HÉTFŐI MŰSORA: Operaház Erkel Színháza: A Bu­dapesti Filharmóniai Társaság II. estje (S-bérlet, 8). — Nemzeti Szín­ház: Az ügynök halála (7). — Ka­tona József Színház: Tanya (7). — Madách Színház: Vihar (7). — Ma­dách Színház Kamaraszínháza: La­dy Windermere legyezője (7). — A Magyar Néphadsereg Színháza: Háború és béke (7). — Petőfi Szín­ház: Optimista tragédia (du. 5). — Jókai Színház: Türelmetlen szere­tők (7). — József Attila Színház: Ugorj ki az ablakon (7). — Fővá­rosi Operettszínház: Sikerek sike­re (ORI-­rendezvény, 7). — Fővárosi Nagycirkusz: Benne weis dán cir­kusz Cfel 81. SÓSPORT A vasárnapi ügetőversenyek eredményei: I. 1. Famulus, 2. Fullánk, 3. Ger­da. Tot. 10:47, 11, 11, 10. Bef. 1OS és 103. — II. 1. Gyöngyös, 2. Győ­rök, 3. Florida. Tot. 10:27, 14, 11, 17. Bef. 42 és 80. — II. 1. Grisette, 2. Gabona, 3. Gáspár. Tot. 10:27, 12, 32, 13. Bef. 173 és 31. — IV. 1. De­­csak, 2. Eltoló, 3. Csalódtam. Tot. 10:73, 23, 33, 27. Bef. 596 és 371. — V. 1. Díszes, 2. Filmdal, 3. Bejö­het. Tot. 10:401, 35, 12, 23. Bef. 413 és 804. — VI. 1. Faun, 2. Felkelő, 3. Engedelmes. Tot. 10:25, 19, 40, SI. Bef. 200 és 323. — VII. 1. Ecser, 2. Bevárlak, 3. Email. Tot. 10:68, 27, 13, 22. Bef. 138 és 298. — VIII. 1. Gyűrűs, 2. Karcsi, 3. Frutti. Tot. 10:36, 14, 15, 14. Bef. 104 és 69. — IX. 1. Garibaldi, 2. Ezermester, 3. First Class. Tot. 10:26, 17, 21, 39. Bef. 96 és 161. — X. 1. Fababa, 2. Eber, 3. Finum Rózsi. Tot. 10:84, 19, 28, 21. Bef. 278 és 306. cA. pállya szélétől . MEGTARTOTTÁK első szabadtéri edzésüket Csepelen a labdarúgó-bajnokság nyitá­nyára készülő játékvezetőink. Zsolt István mondotta: „Ala­posan fel kell készülnünk a ta­vaszi idényre, mert nemcsak itthon, hanem külföldön is ve­zetünk bajnoki mérkőzéseket. A szomszédos országokkal tör­tént megállapodás alapján cse­re alakul ki a magyar, a cseh­szlovák, a román, a jugoszláv és az osztrák játékvezetők kö­zött.” © 6500—7000 KILOMÉTERT kerékpároznak az edzéseken a Prága—Varsó—Berlin verseny­re készülődő magyar kerékpá­rosok. A jelenlegi napi edzés­adag 80—100 kilométer. Pel­­vássy Ferenc szakfelügyelő vé­leménye szerint idén a magyar együttes az első nyolc csapat között végezhet. AD RAY NORTON világ­csúcstartó amerikai sprinter a nyári olimpiai játékok után hi­vatásos labdarúgó-játékosként, vagy mint edző kíván tovább működni.­­ A NŐI KOSÁRLABDA­BAJNOKSÁG második fordu­lója február 7-én indul. Az őszi eredmények alapján a VTSK női csapata a listaveze­tő, de alig maradnak el tőle néhány ponttal a második, harmadik, negyedik helyezet­tek is. A női NB I-ben jelen­tősen megnőtt a küzdőszellem — ha a színvonal még nem is — és ez kiegyenlítetté tette az erőviszonyokat.­­ AZ EGYIK JAPÁN VÁ­ROS egyetlen uszodája mindig zsúfolásig tömve volt. A sport­­létesítmény vezetősége az uszo­da átbocsátó képessége növelé­se érdekében elhatározta, hogy az öltözőkabinokból eltávolít­ja a tükröket. Az eredmény: a nők átlagban nyolc perccel, a férfiak három perccel előbb távoztak a kabinból. ABIS-VETEL Singer süllyesztett varrógép eladó. Tele­fon: 420—027. Vennék használt női kabátot, kosztümöt, férfiruhát, 134—470, öt óra után. Bútort, ruhát, hagya­tékot magas áron ve­szek. Hívásra azonnal házhoz jövök. Telefon: 133—388. Dunyhát, párnát a legjobban értékesíthet. Házhoz jövök. Telefon: 113—549. Azonnal pénzhez jut! Agytollat, dunyhát, párnát, magas árért veszek. Telefon: 410— 350. Veszek szobabútoro­kat k­om­bináltat, ruha­neműt, varrógépet. Hívásra azonnal felke­resem. 139—197. Dunyhát, párnát, ágy­tollat jól értékesít­heti hívásra házhoz megyek. 311—655. Hagyatékot, bútort, hálót, rekamiét veszek. Házhoz megyek. 157— 872._______________ Vennék hálószobát, kombináltat, rekamiét, ruhaneműt, magas áron. Telefon: 22—30— 77. HÁZASSÁG Esküvőre menyasszonyi, vőlegé­ny­­ruhák, belépők köl­csönzése. Akácfa u. 87. 822—231. ÁI.I.ÁS -------—----------------­Gránit Csiszolóko­­reng- és Kőedénygyár, J XIX. Fadrusz J. u. 2. vétel — eladás keres gyakorlott fi- RAiVP£wikü7iet nomkerámiai gipszmo- Bélyegszaküzlet deli készítőt. V.. Váci utca 67. I- t Építészszakértő taná­r**««*** csőt ad, vitás építési ..—7~------------— ügyeit intézi, ellenőriz, Gyomról kétszobás tervez. 121—338. kertes, butángázos, —........................... .... állattartásra kiváló, Parkett helyett két Budapesttől egy óra szülessen hézagmen­­távolságra, állomás kö­­tes melegpadlót. Gumi, telében levő lakásomat PVC-, linóleumpadló elcserélném budapesti javítását is vállalom, egy- vagy kétszobásra. Abonyi. Új cím: XIII., Telefon: 168—367, Újpalotai út 14. Tele­­­­fon: 203—765. Egy szoba, konyhás, ----------- —------------­utcai lakásomat elcse- Szőnyegjavítás, sze­­relnem kettőszobás, üvegtisztítás, szőnyeg­­komfortosért. Randel, rojtozás, vízmentes Peterdy utca 11. II. 11. utazózsák kapható. —------------------—---------- ungár, Akácfa 20. 427 Elcserélném jól jőve- —634. helmező H-es házfel- -ügyelői, egyszobás, konyhás, előszobás la- NE kasomat egyszobás,­­ konyhás, főbérleti la- DOBJA EL kasért. V., Jókai tér 10. ......... Bocskainé, régi sarkú cipőjét, az­__________________ alakítom modern la­___ ... . . rokra. Cipész Szent Pál- haZK?T István körút 1. szám. pár albérleti szobát keres, takarításért,­­ vagy eltartásért Buda- Mosógép-javítás pest területén „Otthon gyors, pontos, meg- 81 271" jeligére, Felsza­­bizható. 141—066. badulás téri Hirdetőbe. ______________________ _ n Száz forint jutalmat V M.­ ES adok, aki 25-én eltűnt­­ fehér pulikutyámat Agysodrony betét, vas- megtalálta és haza bútor, kárpitozott ősz- hozzá. Nyakában póráz szecsukós ágyat készít, volt. Földiné, Rudas Javít Prohászka. VI., László u. 43. I. em. Zichy Jenő u. 46. ---------------------------------— ■ Gyorsan tisztítja fog-Táskaklinika, retika- gönyeit Stanci néni lök, táska javítása, ha- vegytisztítója. Telefon­­zott anyagból készíté- 420—601. Eötvös u. 16. se, bőrdíszműves tás- Nyitva reggel 10—6-ig. kakészítő kisiparos —--------------------------------— szakműhelyben. VI., Mosógép-ja­vitás Népköztársaság útja expressz-szolgálat­­a­ 74. 325—018, kásán: 311—322.

Next