Esti Hírlap, 1963. július (8. évfolyam, 152-178. szám)

1963-07-01 / 152. szám

Mat pont d­önnyel lett bajnok a Ferencváros Három 0:0 az utolsó fordulóban ♦ Nem sikerült a dorogiak ostroma a második helyért ♦ Jól vizsgázott a tartalékos Vasas Négy mérkőzésen esett az NB I-es labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójának húsz gól­ja ,­ három találkozó gólnél­küli döntetlennel végződött Ezt hozta az utolsó őszi—ta­vaszi labdarúgó-bajnokság fináléja, amely választ adott arra a kérdésre is, hogy mi­lyen rangsor kerül be a most lezárult küzdelemsorozat alapján a magyar labdarúgás történetébe. A Ferencváros bajnoksága már nem volt vitás. A zöld­fehérek a Népstadionban 50 ezer néző előtt 3:1 (2:0) arányban győztek a Szeged ellen, s miután a soron követ­­kező csapatok — az MTK, az Újpesti Dózsa és a Dorog — csak döntetlen eredményeket értek el, az új bajnokcsapat végle­ges előnye a bajnoki táblá­zaton hat pontra emelke­dett. Az edző elmondta, hogy pénteken Siklóson, a tanács csapatával, vasárnap a 870 esztendős Boly köz­ségben a tsz-csa­pattal mérkőzik a Ferencváros amely legközelebb, július 25-e körül Moszkvában vagy a Moszkvai Dinamó, vagy a Moszkvai Szpartak együttesé­vel találkozik. Az a terv, hogy az együttes a Szovjet­unióból repül az NSZK-ba, ahol előreláthatóan négy mérkőzést játszik. A találko­zók színhelye sorában Stutt­­­­gart és Mannheim, biztosnak látszik. — Sikerünk egyik legfőbb titkát abban látom — mond­ja az edző —, hogy azt a szakmai anyagot, amelyet a bajnokság tavaszi idényére kidolgoztam, a játékosok nemcsak gépiesen végezték el, hanem annak mélyebb tartalmát alaposan meg is ér­­tették. S az egész tavaszi idényben volt a játékosok terei kedvében, szemléleté­ben egy olyan plusz, amely végétig veretlenül végződött küzdelemsorozattal biztosí­totta a bajnoki címet. A „második hely rangadó­ja” a Hungária körúton, az MTK—Dorog találkozó nem örvendeztette meg a szurko­lókat azzal a színvonallal, amelyet a labdarúgás kedve­lői ettől a mérkőzéstől mél­tán elvártak. Az első negyed­óra változatos, jóiramú játé­ka után a nagy tét okozta idegesség lett úrrá mindkét együttes játékosain, akik amellett, hogy nagyon sok hibával játszottak, elég gyakran szabálytalankodtak. Végeredményben a találkozó 0:0 arányú döntetlenje igaz­ságosnak mond­ható. Ez a ne­hezen kiharcolt pont jelentet­te egyébként az MTK máso­dik helyét, minthogy a már kiesett Salgótarjánnal nem bírt az Újpesti Dózsa. Ez a találkozó is gólnélküli ered­ménnyel végződött a bá­nyászvárosban, s legnagyobb érdekessége az volt, hogy a Salgótarján játszott jobb futballt. Hét-hét góllal, tehát jó fut­­ballcsemegét jelentő mérkő­zéssel örvendeztették meg a nagy kánikulában a közönsé­get a Komlón, illetve Szom­bathelyen lejátszott találko­zók csapatai. A piros-fehérek támadóso­ra magára talált: öt góllal terhelte meg a komlóiak hálóját. Az 5:2 (2:1) arányú győzel­mük megérdemelt volt, bár ehhez az is hozzájárult, hogy a hazai együttes egyik oszlo­pa, Szőcs, az első félidő vé­gén megsérült. Szombathe­lyen 4:3 (3:1) arányú győzel­met harcolt­­ a Győr, amely főleg annak köszönhette si­kerét, hogy Palotai szabadrúgás-mes­terhármassal vette be a fel-A majdnem teljesen tarta­lékosan felálló Vasas Pécsett kiharcolta a „hagyományos” döntetlent, Tatabánya pedig lendületes, gólratörő játéká­val szerezte meg otthonában a Debrecen ellen a teljesen, megérdemelt 2:0 (1:0) arányú győzelmét. A bajnokság végeredménye: tűnően gyengén Szarka kapuját­ védő kapujába. Mátrai beadását Varga előre vetődve fejelte a szegediek (MTI fotó : Petrovits felv.) 1. FTC IS 7 4 49:28 57 2. MTK U 9 8 41:32 31 3. V. Dózsa 11 8 7 50:31 30 4. Dorog 10 10 11 37:21 SO 5. Bp. Honvéd 11 7 8 53:38 29 8. Győr 12 L 9 42:37 29 7. Pécs 8 U 7 34:31 27 8. Tatabánya 10 7 9 30:30 27 9. Vasas 8 9 9 37:31 25 10. Komló 7 10 9 30:41 24 11. Szeged 8 7 11 18 11 23 12. Debrecen 8 9 11 31:50 21 13. Salgótarján 8 8 14 29:38 18 14. Szombathely 4 5 17 23:40 13 Boné 3 góllal nyert Tichy előtt Az NB I-osztályú labdarúgó­bejnotvág utolsó, 26. fordulójá­ban 20 gól esett annak ellenére, hogy három találkozón egyetlen­egyszer sem ker­ült a hálóba lab­da. Végeredményben az 1962/83. NB I-es bajnok­ságban 504 gól született és a legeredményesebb játékosnak a még ifjúsági kor­ban levő Bere Ferenc bizonyult 3 gól előnnyel Tichy Lajos előtt. Az 1962/63-as idény legeredmé­nyesebb játékosai: 23 gólos Be­ne (II. Dózsa), 20 gólos Tichy (Bp. Honvéd), 16 gólos Povázsai (Győr), 14 gólos Machos (Vasas), 11 gólos Albert (Ferencváros), Bodor (MTK), Dunai II. (Pécs), Monostori (Dorog), 10 gólos Pus­kás (Debrecen). Az NB I./B mezőnye Az újonnan beinduló lab­darúgó NB I/B-be a követ­kező tizenhat csapat jutott. Salgótarjáni Bányász Szombathelyi Haladás Ózdi Kohász Miskolci VSC Nyíregyházi Spartacus Egyetértés Borsodi Bányász Láng Gépgyár Ganz-MÁV­AG Székesfehérvár Dunaújváros BVSC Győri MAV-DAC Szállítók Oroszlány Budafok A Csepel mellett a Diósgyőr jutott az NB I-be Vasárnap befejeződött a bajnokság a labdarúgó N­B II-ben is. A legnagyobb érdeklődés a Diósgyőr és az Ózd párharcának utolsó felvonását kísérte. Mindkét csapat 2:0 arányú győzel­met aratott, ezzel a DVTK megtartotta egypontos elő­nyét, és a Csepel mellett mint NB II-es bajnok, az NB I-be jutott. Nagy harc volt a Nyugati-csportban az NB I. B-ben szereplést je­lentő 8. hely megszerzé­séért, a Pécsi VSK-nak és a Budai Spartacusnak fölé­nyes győzelem ellenére sem sikerült hátrányát behozni és a már korábban „biztos” csapatok mellett, az Orosz­lány, a Győri MÁV DAC és a Budafok harcolta ki az NB I. B-be jutást. A Keleti-csoportból a Sal­gótarján KSE és a Debre­ceni EAC, a Nyugati-cso­portból pedig a Kaposvár és a Csepel Autó esett ki. Az utolsó forduló eredményei: Keleti-csoport: Egyetértés—Salgó Kohász 1:2, Ganz-MÁVAG—Szolnok 4:4, Bp. Előre—Ózd 0:2, Nyíregyháza— Eger 2:3, Kecskemét—Miskolc 3:0, Borsodi Bányász—Debreceni EAC 0:0, Diósgyőr—Bp. Sparta­cus 2:0, Szegedi VSE—Láng 2:0. A csoport végeredménye: 1. Diósgyőr 46 pont, 2. Ózd 45 pont, 3. Miskolc 36 pont. Nyugati-csoport: Zalaegerszeg—Kaposvár 0:4, Csepel—Csepel Autó 5:2, K. Lom­bik—Székesfehérvár 1:1, Budai Spartacus—Mosonmagyaróvár 4:0, BVTK—Győri MÁV DAC 2:5, Oroszlány—Budafok 0:0, Pécsi VSK—BVSC 2:0, Dunaújváros— Szállítók 3:0. Végeredmény: 1. Csepel 51 pont, 2. Székesfehér­vár 39 pont, 3. Dunaújváros 39 pont. Barcs Sándor: Jobb csapatokat láttunk Befejeződött az 1962—63. évi, izgalmakban és meglepe­tésekben bővelkedő labdarúgó-bajnokság. Hogyan értékeli az idei labdarúgó-bajnokságot Barcs Sándor, a Magyar Labda­rúgó Szövetség elnöke? — Az 1962—63. évi labdarúgó-bajnokságról igen pozitív a véleményem. Különösen a tavaszi forduló hozott jó mér­kőzéseket. Növekedett a csapatok taktikai és technikai tudá­sa, a játékosok pedig sokat fejlődtek erőnlétben és gyorsa­ságban. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a fiatalítás és a csapatok átszervezése, amely három-öt évvel ezelőtt kezdő­dött, most meghozta gyümölcsét. Egész sereg fiatal, tehetsé­ges labdarúgó tűnt fel az idényben.­­ A Ferencváros teljesen megérdemelten végzett az első helyen. A zöld-fehér együttes nyújtotta a bajnokság leg­egyenletesebb teljesítményét Jó eredményük nem tekinthe­tő boszorkányságnak, én magam is számítottam bajnoki győzelmükre, mint ezt már a télen a rádióban is kifejtettem. A csapatban több válogatott játékos szerepel, s az ő tehet­ségükkel sikert kellett elérni. Remélem, hogy a bajnokok tornáján, az Európa Kupában — ahol most indul először az FTC — is megállják helyüket az igen nagy tudású, fizikailag és taktikailag is komoly erőt képviselő külföldi csapatokkal szemben. Ez az együttes képes nemzetközileg is komoly eredmények elérésére. — A bajnokság egyik legkellemesebb meglepetését a Dorog jó szereplése jelentette. Megérdemelten nyerték el „a legjobb vidéki csapat” címet. Az együttes mindvégig nagy veszélyt jelentett az éllovasok számára, s mint ezt a bajnoki táblázat is mutatja, ott végzett szorosan a nyomukban. Gra­tulálunk a fiatal edzőnek, Buzánszky Jenőnek, aki rövid idő alatt igen ügyesen átszervezte a csapatot.­­ A kiesőkről, a Szombathelyről és a Salgótarjánról, megállapíthatjuk, hogy nem rossz csapatok, és bizonyára ott lesznek az NB I. B élcsoportjában. Azonban az NB I. B-ből nehezebb lesz visszakerülni, mint az NB II-ből. De ez csak egy év múlva dől el. Koprád II. jó helyzetben kapura dob az FTC—BVSC ví­zilabda-mérkőzésen, amelyet a zöld-fehérek nyertek meg 2:1 arányban. . . , , (MTI fotó Petrovits felv.) ­ MINDEN ÉVBEN van­nak labdarúgók, akikről a szurkolók nem tudják, hogy kicsodák, de az egyesületek csodákat beszélnek. Ebben az évben Borsos Lászlóról, a Zalaegerszegi Dózsa balösz­­szekötőjéről van szó, akit nem kevesebb, mint hét NB I. osztályú egyesület akar le­igazolni.­­ A MOSZKVAI ÖKÖL­VÍVÓ EB-N egyes mérkőzés­­vezetők ítéleteivel sem a kö­zönség, sem a nemzetközi versenybíróság nem volt elé­gedett. „Sajnos, nagyon ke­vés a jó ringbíró, s ezért el kell fogadnunk a gyengébb bíráskodást is” — nyilatkoz­ta Lasowski, az AXBA len­gyel alelnöke és hozzátette: „ha azonban a gyenge bírás­kodás ismétlődik, úgy az AIBÁ-nak erélyesen közbe kell majd lépnie . „SZERETNÉK RÉSZT VENNI a tokiói olimpiai já­tékokon — nyilatkozta a brazil Manuel dos Santos, a 100 méteres gyorsúszás vi­lágcsúcstartója. — Csodál­koztam azon a híren, hogy visszavonulok az aktív ver­senyzéstől, ennek magyará­zata talán, hogy nem vettem részt a pán-amerikai játé­kokon és a helyi versenye­ken. Ez nem jelenti azt, hogy továbbra sem versenyzek. Ugyanis, hogy az előbb emlí­tett versenyeken nem indul­tam, személyi okai voltak. Az egyik legdöntőbb, hogy edzőim kérésére sem vál­toztattam egyesületet és továbbra is a Sport Club Pinheiros színeiben verseny­zek.” A pentti NIKULÁNAK,­­a rúdugrás finn világrekor­derének komoly utóda van, Erkki Mustakari helsinki diák, aki mindössze 17 éves, s máris átvitte a 460 cm-es magasságot. A finn szakem­berek benne látják a jövő vi­lágreko­r­derét.­­ AZ ÚJPESTI DÓZSA labdarúgó-csapata vasárnap Salgótarjánból csak „aludni’* jött Budapestre. Ma reg­gel indultak New Yorkba, ahol három héten keresztül tartó labdarúgó-tornán vesz­nek részt. Ké­p szöveg nélkül LÓVERSENY A vasárnapi galo­pp versenyek eredményei: I. 1. Krőzus, és Szakértő Tot. 10:7, 16. Bef.: 17 és 47. I. 1. Igló, 2. Konrád, 3. Szo­ros. Tot. 10:25, 10, 10, 10. Bef.: 27 és 26. III. 1. Csér, 2. Edison és Siess Tot. 10:10, 10, 12, 12. Bef.: 20 és 21. IV. I. Liza, 3. Vapiti, 3. Vámos.­ ­ ■> 1 1:174, öl, 24, 56. Bef.: 651 és 1840. Hármas befutófogadás 10:29 569. V. 1. Rekord, 2. Ikka, 3. Ro­vancs. Tot. 10:26, 18, 12, 14. Bef.: 47 és 73. VI. 1. Minta, 2. Tripolisz, 3. Szalonta. Tot. 10:64, 19, 46, 39. Bef.: 266 és 196. VH. 1. Ikarus, 2. Imbolygó, 3. Fáklyás. Tot. 10:21, 12, 12, 36. Bef.: 25 és 303. vm. 1. Rodope, 2. Ifiúr, 3. Hal­lal. Tot. 10:30, 11, 11, 15. Bef.: 59 és 83. IX. 1. Szalamandra, 2. Apor és Retorika. Tot. 10:77, 36, 35, 20. Bef.: 304 és 251. X. 1. Verőfény, 2. Rengeteg, 3. Irreális. Tot. 10:46, 14, 17, 16. Bef.: 115 és 115. Bordeaux: Az amatőr országúti torpák­pá­­rosok nagy versenye a Tour de L’avenir vasárnap meg­kezdődött­. Az első szakaszt a Parigueux é’ Bordeaux közötti 1211 km-es tá­­von bonyolították le. Győzött a holland Kremningier 3:02:48 ószág idővel, a spanyol Lagarday és a szovjet Cserepovice (mimSsztf­j 3:03:13 ó) előtt. Bled: Szombaton a jugoszlá­vok­ nyin­ték a három nemzet evezőeverr­senyét 19,5 ponttal, Ausztria I­M­p. és NSZK 17 p. előtt. Genf: Az alpesi labdarúgó kupa dön­­tőjét a Juventus 32 arányútól nyerte az Atanana ellen. Koppenhága: A nemzetek kupája labdarúgó torna második fordulójában. Dá­nia szombaton 4:0 (3 ál) arányban győzött Albánia ellen. A vissza­vágó mérkőzésre október 30-án kerül sor Tiranában. Troyes: Guy Hasson a kalapácsvetés­­ben 67.70 méteres teljesítményé­vel új francia csúcseredményt állított fel. A régit is Kuscom tar­totta 65.52 méterrel. Cali: A dél-amerikai artlétikai vokság küzdelmei során a vene­zuelai Herrera 10 mp-cel nyerte a 100 méteres síkfutást és ezzel beállította a nyugatnémet Harry és a kanadai Jerome világre­kordját. Plzen: A magyar női röplabda, válto­gatott szombaton Plzen­ben ven­­dégszerepelt és 1ó (—5, 9, 18, 8) arányú vereséget szenvedett a csehszlovák ifjúsági válogatottól. Róma: A Rómában rendezett nemeset­közi úszóverseny első napján­ —­­szombaton — a magyar verseny­zők mérsékeltek, szerepeltek, csak helyezéseket értek el. 408 m gyors: 1. Luqoe (francia) 4:29.7 p., új francia csúcs! ... 5. Katona (magyar) 4:41.1 p. 100 nj hát: 1. Christophe (francia) 1:02 8 p. ... 4. Csákány (ma­gyar) 1:04.5 p. 400 m vegyes: 1. Küppers (nyugatnémet) 5:10.1 P­­ ___3. Katona (magyar) 5:14.8 p. Ceske Budajovice: A magyar férfi röplabda válo­gatott vasárnap 3:0 (11, 12, 13) arányban győzött a csehszlovák válogatott ellen. A magyar együttes jó formában játszott, a csapat tagjai közül Tatár, Czaj­fik és Flórián tűnt ki. Constanta: Constantában szombaton és vasárnap rendezték meg a ro­mán—magyar férfi- és női tor­nász utánpótlás-válogatott küz­delmét. A nők versenyét a ma­gyar együttes nyerte 185,60,182,28 arányban. Az egyéni összetett versenyben: 1. Tréssel 37,35 pont. A férfiak versenyében a ro­mán válogatott győzött 278,276,45 arányban. Az egyéni összetett versenyben: 1. Aranyos­­magyart 56,85 pont. A férfiak és nők ösz­­szesített csapatversenyében a magyar együttes lett az első 462,05 ponttal, a román együttes pontszáma 460,20 pont. A Diósgyőri VTK vasárnap rendezte I. osztályú egyesületi atlétikai bajnoki versenyét. Az eredményekre a rekkenő hőség rányomta bélyegét. Kiemelkedő teljesítményt a 80 méteres gát­­futásban Kovács Annamária (Bp. Honvéd) ért el 11,4 mp-es új női ifjúsági csúccsal. MOST CSERÉLJE BE RÉGI RÁDIÓJÁT! 1500 forint feletti rádióvásárlásnál július 1. és szeptember 30. között beváltjuk régi készülékét! Beváltási árak 150.— Ft-tól 550.— Ft-ig! Kérjen felvilágosítást a szaküzletekben!

Next