Esti Hírlap, 1964. november (9. évfolyam, 258-281. szám)

1964-11-02 / 258. szám

Az utolsó enciklopédista Bóka László halálára Évek óta tudta, bármely pillanatban meghalhat. Ezért is dolgozott oly külö­nösen sokat, ontva a regé­nyeket, a tanulmányokat, a kritikákat, az arcképvázla­tokat, és alig volt nap, hogy ne született volna tolla alól egy vers is. Négy nappal ez­előtt, e hasábokon, lapunk munkatársával folytatott be­szélgetése során szólt sokol­dalú terveiről. Nem csodálkoz­nánk, ha valamelyik fiókjá­ból dráma is előkerülne, mert a sok dolog között, ami­hez értett, a színház volt egyik alapvető élménye. Ma­ga írja egyhelyütt, hogy „öt­­felvonásos tragédiát” vitt gyermekkora „kölcsönzött nagyapójáéhoz, Benedek Elekhez. Korunk nem kedvez az en­­ciklopédistáknak, Bóka Lász­ló azonban az volt. Talán éppen az utolsó, vagy leg­alábbis az utolsók egyike. Arról panaszkodott „Nagy­üzem” című versében, hogy az állandó szellemi készenlét elhalványítja az ábrándozó lírát, a rengeteg, a folytono­san hömpölygő ismeretanyag az érzékenységet. Bóka azon­ban — azért, mert nemcsak a könyvek embere volt, ha­nem a gyakorlati humaniz­musé, mert nemcsak „könyv­gyártó gép” volt, hanem har­cos ember is — bírta a küz­­­delmet. Ő, aki már egyete­mista korában elpirult, ha valami olyasmiről hallott, amit nem ismert eléggé és rohant a könyvtárba, befol­­dozni műveltsége hézagait, eszmélése óta ott állott, ahol egy igazi magyar értelmi­séginek állnia kell: a ha­ladás oldalán, a világosság oldalán, kedves költője — nagy tanulmányának hőse — József Attila oldalán. És amikor már biztosan érezte, hogy nincs többé reménye, amikor — ahogy írta — „felszakadtak szívén a he­gek”, egy vidám könyvet írt, talán legpompásabb regényét, a „Nandu”-t. Sová­nyan feküdt ágyán, keze majdnem béna volt, ajka li­la és nem tudni, mit is evett hónapokig. De írta, de dik­tálta a régi Magyarorszá­got nem szimplán leleple­ző, hanem az értéket az értéktelentől gyöngéd kézzel leválasztó könyvét. „Ha csak egy dologra kon­centrált volna...!” Már a negyvenes évek legelején arra kérték őt társai, fog­lalkozzék csak tudománnyal, vagy csak szépprózával, vagy csak költészettel, ily­­formán, hitük szerint, a legnagyobbak közé emel­kedhet. De Bóka Lászlónak az volt a szerepe az emberek között, hogy sokfélét csinál­jon, hogy azt bizonyítsa: nincs kínai fal a különböző alkotómunkák között. Hogy tudott bosszankodni, ha bo­nyolult érthetetlenséggel, bikkfanyelven írtak meg egy tudományos dolgozatot. „Úgy ír, mint aki beszéd közben üvegszilánkokat rágcsál” — mondta egyszer valakiről, akit pedig értékes, önálló főnek ismert. De sokat küz­dött azért is, hogy barátai, ismerősei ne írjanak csak szépen — magvas gondolat nélkül. Bóka László bölcs ember volt, szelíd és gunyo­­ros — utolsó kötetének cí­me: „Harag nélkül”. De tu­dott és akart is haragud­ni, ha provincializmussal, sznobizmussal, az intellek­­tualitás lebecsülésével talál­kozott. Pedig találkozott. Halála percében kilépett önmagából, nincs már ő, aki — sokunk számára — a szellem és az igazságkeresés oly vonzó példáját jelen­tette. Halála mérlegre teszi őt és nem e gyors sorok fel­adata, hogy számot vessen a józsefvárosi bíró fiából be­tűk és gondolatok bírójává lett Bóka László gazdag életművével. Az azonban biztos, hogy az idő igazsá­gos lesz hozzá, mint minden­kihez. És ő mindig azt vár­ta, mindig azt szomjazta, az igazságot. Antal Gábor Új magyar opera: a Vérnász SZOKOLAY SÁNDOR MŰVÉNEK ŐSBEMUTATÓJA Valami szokatlan, lelkes izgalom ült a kivilágított né­zőtéren már a kezdés előtt. A próbák beavatottjai, a főpró­ba meghívottjai, de még előbb a szereplő énekesek és muzsi­kusok is mondogatták: siker­­siker lesz! Nem rossz dolog, ha efféle fűtöttség készíti elő a füg­göny szétnyílását. Csak koc­kázatos. Mert mi történik, ha a nyitány meg az első je­lenetek semmilyen előzetes várakozást nem elégítenek ki? A csalódottság sokszoro­san és vakon rálicitálhat a kezdeti lelkesedésre. Hány modern művel esett ez már meg?! A Vérnász csatát nyert a közönségnél. A nyitány első, teátrálisan izgatott ütemei­re fel kellett kapni a fejün­ket Rafináltan tudatos fo­gás volt-e az elsőműves szín­padi szerzőnél ez, vagy ön­kéntelen gesztus, kapaszkodó a színház ismeretlen világá­ban — ki tudja? Kemény, vad ritmusokkal, barbármód komor hangzással kitépte hallgatóit a köznapi életből és a szombat esti, várakozó csevegésből, s aztán végig fogva tartotta figyelmüket Nem kereste a modern ze­ne bonyolult, finom és disz­­tingvált stílusainak egyik szűk mezsgyéjét sem. Szaba­don muzsikált, mindig ép­pen úgy, ahogy a drá­mai helyzet megkívánta. Mint aki régóta türelmet­lenül topog az ajtó e­lőtt, épphogy csak bedugta orrát a színházba, máris valami féktelenül naív örömmel fe­dezte fel magának a leg­ősibb és legelemibb játéktör­vényt: a hatást, méghozzá a minden móstól különböző színpadi hatást, s aztán ko­nok következetességgel reá­tapadt. Talán semmire sincs nagyobb szüksége a színház­nak, mint erre a vulkánki­törést idéző, naív hevületre! Furcsán átalakuló korszak­ba jutott mostaniig a muzsi­ka: a romantika túláradó ér­zelemvilága szétfeszítette a klasszikus formákat. Az in­tim szalonok után mintha már az egyre növekvő kon­certtermek falait is feszeget­te volna, de méginkább a befogadók „belső tereit”,­­ a régi kötöttségek alól elszaba­dulva, már-már visszafogha­­tatlanul iromlott a követhe­tetlen végtelen felé. Éppen akkor, mikor a rádióval a hangzó tér is végtelenné tá­gult. Az alkotók egyik része ma már a mindenféle han­gok, a zörejekkel vegyes ze­nei elemek teljes anarchiájá­nál tart, más részük száza­dok előtti szigorú formák ke­reteibe kapaszkodik, vagy matematikai aggyal kreált új törvényeket állít a bomlás útjába ... Belülről fakadó, természetes rend csak a bar­tóki zsenik életművét tartja szilárdan. Az utat, vagy in­kább kiutat kereső kísérletek java eltávolodott a közvet­len lélektani, vagy különö­sen érzelmi-indulati hatás­keltéstől, amit pedig a zenés színház, a játékkultusz (ami nem azonos a kizárólag gon­dolati közlésre használt szín­paddal!)­­ sohasem nélkü­lözhet egészen. Szokolay a zene hangzásvi­lágának úgyszólván a teljes tárházát szolgálatába fogta, azokat is, melyeket a roman­tika hagyott ránk, s a mo­dern dodekafón és punktuá­­lis zene kitermeltjeit is. Ki­fejező zenét alkotott, mely a drámai indulatok folyamatát és a nagy összeütközéseket a muzsika költészeten túli költőiségével ragadja meg, illusztrál is, ahol kell, s a népi tragédiához illő betéte­ket (bölcsődal, lakodalmas táncok) is magába foglalja. Tömör, kerek­ egész drámát ültetett az operaszínpadra, ami óhatatlanul korlátokat szab a muzsikának — hiány­érzetet mégsem hagy a hall­gatóban. Mert Lorca a Vér­­nászban a népballadák foj­tó légkörében szólaltatja meg a szerelem és halál tragikus játékát, s a zene atmoszférát teremtő ereje nem marad a dráma mögött. Talán csak egyik-másik eredeti spanyol dallam megvá­logatásánál és feldolgozásánál kellett volna szigorúbban szem előtt tar­tania a Bartók által megsza­bott feladatot: „a műzene felfrissítését olyan parasztze­ne elemeivel, melyet az utol­só századok alkotásai érintet­lenül hagytak”. A Vémász, önértékein túl, azzal a misszióval is rangot vívott ki magának, hogy szimpátiát kelt a modern hangzás iránt, s egyengeti az utat további modern operák számára a közönségnél! A mai heterogén, sokizlésű kö­­zönségnél ilyen egységes ha­tást elérni — színpadi dia­dal! Lehet, hogy a zeneszer­zők egyik-másika nem is tart igényt erre a szimpátiá­ra (legfeljebb egy szőkébb intellektuel rétegére), ez az álláspont azonban, mióta csak színház a színház — mindig megbukott. Szorkolay, aki né­pi táncjátékok, balettek, és drámai oratóriumok során keresztül érkezett el az ope­ráig, jól tette, hogy — a XX. század magyar zenéjének csaknem teljes modern fegy­vertárával — visszanyúlt a műfaj legtermékenyebb és legnépszerűbb korszakának hagyományaiig. Munkája így a szó legszorosabb és legne­mesebb értelmében — hézag­pótló. Az előadásról, mely az új művet mindeni várakozáson felüli sikerre vitte, az újabb szereplők bemutatkozása után számolunk be. Azt azonban már most elmond­hatjuk, hogy az Operaház rendkívüli erőfeszítéssel, le­hetőségeinek alapos kihasz­nálásával, szerető gonddal biztosította a legkedvezőbb kereteket az évad első pre­mierjéhez, az új magyar mű méltó megszólaltatásához. Fodor Lajos Magyar film, széles változatban is. 10 éven aluliaknak nem ajánljuk. Bemutató: Budapesten november 5. vidéken november 12. A kétszer tojó tyúkocska. Mellette az író-rendező kettőse, ugyanis Vass Judit és Bodrossy Félix közösen írták a forgatókönyvet és Vass Judit rendez, Bodrossy Félix fény­képez. A másik férfi: Éder Lajos segédopera tör.­­(Bonsán Bioritmus Film alvásról és ébrenlétről Az ember nappal dolgozik, éjjel alszik. Egyes állatoknál mindez megfordul, de a nap huszonnégy órás ritmusához a Föld minden élő szerveze­te alkalmazkodik. Ezt a nagyjából hétköznapi igazságot mindenki ismeri, ám azt, hogyan megy végbe ez az alkalmazkodás, s fő­ként­, hogyan lehet kimutatni a változásokat, már kevesen tudják. A Magyar Filmgyártó Vállalat népszerű tudomá­nyos osztályán most filmet készítenek a 24 órás életrit­musról, azokról az érdekes állatkísérletekről, amelyek­kel szemléletessé tehetik a tudományos igazságokat. Egy tyúk a ketrecben. Mesterséges fény és mester­séges sötétség révén „kétszer alszik és kétszer ébred” egy nap alatt , az eredmény: két tojást tojik. Patkány szalad­gál a kísérleti ketrecben, melynek alján megannyi elektromos érintkező. Nappal természetesen sokat rohangá­­szik, máskor alszik. A film majd egyszerre mutatja a patkányt a ketrecben és azt a műszert is, amely grafiku­san ábrázolja, hogy a moz­gásban milyen intenzitásvál­tozások következnek be. A majom sem maradhat ki a játékból, s mivel ügyes kis csimpánzról van szó, nem­csak felébred és elalszik, ha­nem lefekvéskor szépen be­bújik az ágyba és még a ta­karót is magára húzza. S mi történik, ha megváltozik ez a ritmus? A kísérletek ezt is jól mutatják. A szervezet hosszabb-rövidebb idő alatt alkalmazkodik. De ha sűrűn váltogatják a ritmus tempó­ját, az állatok egyre idege­sebbek lesznek és a teljes kimerültség jelei mutatkoz­nak rajtuk. —bel— SZÍNHÁZAK HÉTFŐI MŰSORA: Erkel Színház: Budapesti Fil­harmóniai Társaság (vez.: Feren­­csik János; Téli bérlet, II. so­rozat, fél 8). — Nemzeti Színház: Lear király I). — Katona József Színház: Colom­be (7). — Madách Színház: Ahogy tetszik (7). — Madách Színház Kamaraszínhá­za: Agónia (7). — Vígszínház: Szájhős (H-bérlet, 1. előadás, 7). — Thália Színház: Ember és az Ember (7). — József Attila Szín­ház: Utolsó áldozat (B-bérlet, 1. előadás, 7). — Fővárosi Operett­­színház: Espresso Bongo (7). — Egyetemi Színpad: Radnóti nap­jai II. (Radnóti Miklós költésze­te, B-bérlet — este 7). — Állami Déryné Szinház a Dallos Ida Műv. Otthonban (IV, Papp J. u.): Tavaszi rügyek (de. 10). Újra: Kispolgárok Gorkij Kispolgárok című színműve, ez a forrón drá­mai és­ nagyszerű szerepek­re épülő mű állandó, ked­velt, újra meg újra felújí­tott műsordarabja színhá­zainknak. Ha csak a leg­utóbbi tizenöt év színház­­történetét nézzük, kilenc felújítást ért meg. Két bu­dapesti és hat vidéki szín­ház mutatta be ezekben az években, utoljára pedig két évvel ezelőtt egy főiskolai vizsgaelőadáson színinöven­dékek próbálták ki tehet­ségüket a Kispolgárok szere­peiben. A Madách Színház nézői idei karácsonyi ajándék­ként ismét láthatják a dráma felújítását. A decem­beri bemutatóra parádés szereposztással készült fel a színház , és a rendező, Ádám Ottó. Besszemenovot Ajtay Andor, Akulina Iva­­novnát Kiss Manyi, Tyetye­­revet Bessenyei Ferenc, Je­­lena Nyikolajevnát Tolnay Klári, a darab többi fősze­repét Mensáros László, Vass Éva, Cs. Németh Lajos, Ke­lemen Éva, Deák B. Ferenc, Farkas Gabi, Dajbukát Ilona és Kéry Gyula játssza. Per­­csihin szerepét Pécsi Sán­dorra osztották — aki a Madách Színház 15 év előtti emlékezetes sikerű Kispolgárok-előadásában is játszott, akkor Tyetyerevet alakította. Az új felújítás díszleteit Köpeczi Bócz Ist­ván, jelmezeit Mialkovszky Erzsébet tervezi. (f. t.) November 2. — hétfő KOSSUTH: 16.00: Hírek. — 16.10: Hansan a kürtszó! — 16.50: Ötórai tea. — 18.00: Hírek. — 18.15: Áriák tánc­­ritmusban. — 18.40: A jómodor nem szégyen. — 19.00: Körmen­di Vilmos orgonái. — 19.10: A díszhal. Rádiójáték. — 19.54: Me­se. — 20.00: Esti Krónika. Sport­­melléklet. — 20.30: A Szovjet Kul­túra Hete. Halló, itt Leningrad! Zenés városműsor. — 22.00: Hí­rek. — 32.45: Mai költők versei. — 23.00: Operettrészletek. — 24.00: Hírek. — 0.10: Madrigálok. PETŐFI. 16.08: Rádióegyetem. — 17.00: Hírek. — 17.05: Lányok, asszo­nyok ... — 17.35: Édes anyanyel­vünk. — 17.40: Hangverseny a stúdióban. — 18.15: A révnél. No­vella. — 18.34: Spielhaus: Emlé­kezés Prágára. — 19.00: Mi tör­tént a nagyvilágban? — 19.15: Virágénekek. — 19.30: Gazda­szemmel . — 19.40: Ansbachi Bach Hét 1964. Az Ansbachi Fesz­tivál kamarazenekarának hang­versenye. — 21.00: Hírek. — 21.05: A históriák forrásánál. A tizen­hármak bűnpere. — 21.25: A hét zeneszerzője: Sosztakovics. — 22.09: Nótacsokor. — 22.45: Hang­versenynaptár. — 23.00: Hírek. URH: 14.00—18.00: Azonos a Petőfi Rá­dió műsorával. — 18.30: Hírek. — 18.40: Szimfonikus hangverseny. — 19.45: Tánczene. — 20.35: Puc­cini operákból. 21.35: A kis­polgár halála. Regényismertetés. — 22.00: Szórakoztató szimfoni­kus zene. — 22.30: Hírek. November 3. — kedd KOSSUTH: 4.30: Hírek. — 4.35—7.59: Reg­geli zene. — közben 5.00, 6.00, 7.00: Hírek. — 8.15: Verbunko­sok. — 8.59: Vándorórás. Rádió­játék. — 10.00: Hírek. Lapszem­le. — 10.10: Zenekari muzsika. — 11.00: Iskolarádió. — 11.30: Az Iskolarádió postája. —­ 11.35: Könnyű fúvósmuzsika. — 11.52: Napirenden. — 12.00: Hírek. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.00: Magyarország felfedezése. Re­gényrészlet. — 13.15: Ernani. Részletek Verdi operájából. — 13.45: Gazdaszemmel... — 14.00: Hírek. — 14.10: Köszöntő. A Gyermekrádió műsora Bárdos Lajos 65. születésnapjára. —1­II. 37: Könnyűzene nyugdíjasok­nak. — 15.0: Fiatalok Stúdiója. — 15.36: Bartók: I. vonósnégyes. — 16.00: Hírek. PETŐFI: 5.00: Hírek. — 5.05—8.00: Reg­geli zene. — közben 6.00, 7.00, 8.00: Hírek. — 14.00: A jazz ked­velőinek: Bill Perkins együttese játszik. — 14.25: Sosztakovics: Négy kórus a „Tíz poéma*» c. ciklusból. — 14.45: Alkotómű­helyben. Riportműsor. — 15.00: Hírek. — 15.05: Operettrészletek. — 15.45: Híres Afrika-kutatóink: Magyar László. — 16.00: Roman­tikus hangverseny, a tv Műsóra KEDDEN DÉLELŐTT: 8.05—8.25-ig: Iskola-tv. Orosz nyelv, az általános iskola VT. oszt. számára. Szása, Az amúri partizánok dala. — 9.00—9.20-ig: Környezetismeret, az ált. iskola III. oszt. számára. Felszíni for­mák. — 10.05: Élővilág, az általá­nos iskola VII. oszt. számára. — 10.35-ig: Idegen tájak élővilága II. rész. — 14.00—14.20-ig: Orosz nyelv (ism.). Aea­notesz • Az eddig műsorra tűzött francia televíziós fémnovellák közül — már több mint egy fél­tucatot láttunk, a Maupassant­- feldolgozásokat s­em számítva — ez „A pisztolylövés” tetszett a legjobban. íme egy jól kiválasz­tott elbeszélés Puskintól s dra­­matizálása is átlagon felüli (Re­né Wheeler). A kitűnő díszlete­ket is tervező Willy Holt rende­zése meglepően hiteles légkört teremt a cári hadseregtől és sa­ját értelmetlen életétől megcsö­­mörlött Sylvio körül. A főszere­pet az Akinek meg kell halnia felejthetetlen színésze, az ezúttal is kifogástalan Pierre Vaneck alakítja. Nem arról van szó, mintha ez a kisfilm remekmű lenne: „csak” híven, ízléssel idé­zi Puskint. A Biztosítás szerelem­re — amit ezután pergettek le — még a nívós szórakozást se­m biztosította: az Igénytelenül ösz­­szeeszkádolt bohózat minden for­­dulatát előre ki lehetett számí­tani. • Új célkitűzésekkel s némi­leg módosított formában jelent­kezik a népszerű Zenélő órák. A Távoli népek muzsikája — helye­sen — óvatosan adagolta a né­zők számára szokatlan, esetleg idegenül hangzó zenét, s a hang­súlyt inkább a könnyebben él­vezhető muzsikára helyezte. Ki­emelkedett a Magyar Néphadse­reg művészegyüttesének lendü­letesen előadott kínai dala. A műsort Germanus professzor ér­dekes útiélményei színesítették. A helyszíni vetélkedőt megszigo­rították (ideje volt!), de a gyak­ran bonyolult kérdésekre enge­délyezett húsz másodpercnyi vá­laszadási idő kevés! • A Nyílt tárgyalás Nagy Richard által szilárdan kézben­­tartott vitája mintegy utóhang a Mikroszkóp alatt című építőipar­­sorozathoz. A már ott is felme­rült munkaügyi vonatkozásokat most maguk a fiatalok világítot­ták meg s volt olyan felszólalás is — így az ipari tanulók képzé­sének módszere — amire helyes volna visszatérni. A többi sú­lyos problémát nagyjából ismer­jük s ennek az egy órának ké­zenfekvő­­ tanulsága: lényeges változtatásokra van szükség. • Heten készítették ezt a sze­rénynek tűnő s mégis felkavaró Radnóti-műsort, melyben a költő sorai és a képek végre egymást erősítik. Egymásnak felelnek bo­nyolult és sikerült szintézisben Sinkovits Imre hangjával, mely a szerelem, a haláltudat és a vád szavait váltja, elegyíti s úgy mond hexametereket, ahogy ed­dig még senkitől nem hallottam. A riport pedig, az egyikok­ szem­tanúval, a maga hátborzongató köznapi tárgyilagosságával ha­tásosabb és szenvedélyesebb til­takozást ébresztett a nézőben, mint bármily ünnepélyes beve­zető. • Véget ért a Szellemi olim­pia is , bár a döntők még hát­ra vannak. Az utolsó adást, a változatos (és elég nehéz) rejt­vények mellett néhány nagyon jól sikerült paródia is fémjelez­te, a rádió és tv egyes műso­rairól. A zökkenőmentes lebo­nyolítás külön megemlítendő, mert az ötletekkel teli rendezés munkáját nehezítette — az előző fordulóktól eltérően — a közvet­len adási (hegedűs) Gyerekek! A távbeszélő mese­mondó műsora (171—888) novem­ber 2-án, hétfőn: A kis nyúl (elmondja: Bikády György).

Next