Esti Hírlap, 1964. november (9. évfolyam, 258-281. szám)
1964-11-02 / 258. szám
Az utolsó enciklopédista Bóka László halálára Évek óta tudta, bármely pillanatban meghalhat. Ezért is dolgozott oly különösen sokat, ontva a regényeket, a tanulmányokat, a kritikákat, az arcképvázlatokat, és alig volt nap, hogy ne született volna tolla alól egy vers is. Négy nappal ezelőtt, e hasábokon, lapunk munkatársával folytatott beszélgetése során szólt sokoldalú terveiről. Nem csodálkoznánk, ha valamelyik fiókjából dráma is előkerülne, mert a sok dolog között, amihez értett, a színház volt egyik alapvető élménye. Maga írja egyhelyütt, hogy „ötfelvonásos tragédiát” vitt gyermekkora „kölcsönzött nagyapójáéhoz, Benedek Elekhez. Korunk nem kedvez az enciklopédistáknak, Bóka László azonban az volt. Talán éppen az utolsó, vagy legalábbis az utolsók egyike. Arról panaszkodott „Nagyüzem” című versében, hogy az állandó szellemi készenlét elhalványítja az ábrándozó lírát, a rengeteg, a folytonosan hömpölygő ismeretanyag az érzékenységet. Bóka azonban — azért, mert nemcsak a könyvek embere volt, hanem a gyakorlati humanizmusé, mert nemcsak „könyvgyártó gép” volt, hanem harcos ember is — bírta a küzdelmet. Ő, aki már egyetemista korában elpirult, ha valami olyasmiről hallott, amit nem ismert eléggé és rohant a könyvtárba, befoldozni műveltsége hézagait, eszmélése óta ott állott, ahol egy igazi magyar értelmiséginek állnia kell: a haladás oldalán, a világosság oldalán, kedves költője — nagy tanulmányának hőse — József Attila oldalán. És amikor már biztosan érezte, hogy nincs többé reménye, amikor — ahogy írta — „felszakadtak szívén a hegek”, egy vidám könyvet írt, talán legpompásabb regényét, a „Nandu”-t. Soványan feküdt ágyán, keze majdnem béna volt, ajka lila és nem tudni, mit is evett hónapokig. De írta, de diktálta a régi Magyarországot nem szimplán leleplező, hanem az értéket az értéktelentől gyöngéd kézzel leválasztó könyvét. „Ha csak egy dologra koncentrált volna...!” Már a negyvenes évek legelején arra kérték őt társai, foglalkozzék csak tudománnyal, vagy csak szépprózával, vagy csak költészettel, ilyformán, hitük szerint, a legnagyobbak közé emelkedhet. De Bóka Lászlónak az volt a szerepe az emberek között, hogy sokfélét csináljon, hogy azt bizonyítsa: nincs kínai fal a különböző alkotómunkák között. Hogy tudott bosszankodni, ha bonyolult érthetetlenséggel, bikkfanyelven írtak meg egy tudományos dolgozatot. „Úgy ír, mint aki beszéd közben üvegszilánkokat rágcsál” — mondta egyszer valakiről, akit pedig értékes, önálló főnek ismert. De sokat küzdött azért is, hogy barátai, ismerősei ne írjanak csak szépen — magvas gondolat nélkül. Bóka László bölcs ember volt, szelíd és gunyoros — utolsó kötetének címe: „Harag nélkül”. De tudott és akart is haragudni, ha provincializmussal, sznobizmussal, az intellektualitás lebecsülésével találkozott. Pedig találkozott. Halála percében kilépett önmagából, nincs már ő, aki — sokunk számára — a szellem és az igazságkeresés oly vonzó példáját jelentette. Halála mérlegre teszi őt és nem e gyors sorok feladata, hogy számot vessen a józsefvárosi bíró fiából betűk és gondolatok bírójává lett Bóka László gazdag életművével. Az azonban biztos, hogy az idő igazságos lesz hozzá, mint mindenkihez. És ő mindig azt várta, mindig azt szomjazta, az igazságot. Antal Gábor Új magyar opera: a Vérnász SZOKOLAY SÁNDOR MŰVÉNEK ŐSBEMUTATÓJA Valami szokatlan, lelkes izgalom ült a kivilágított nézőtéren már a kezdés előtt. A próbák beavatottjai, a főpróba meghívottjai, de még előbb a szereplő énekesek és muzsikusok is mondogatták: sikersiker lesz! Nem rossz dolog, ha efféle fűtöttség készíti elő a függöny szétnyílását. Csak kockázatos. Mert mi történik, ha a nyitány meg az első jelenetek semmilyen előzetes várakozást nem elégítenek ki? A csalódottság sokszorosan és vakon rálicitálhat a kezdeti lelkesedésre. Hány modern művel esett ez már meg?! A Vérnász csatát nyert a közönségnél. A nyitány első, teátrálisan izgatott ütemeire fel kellett kapni a fejünket Rafináltan tudatos fogás volt-e az elsőműves színpadi szerzőnél ez, vagy önkéntelen gesztus, kapaszkodó a színház ismeretlen világában — ki tudja? Kemény, vad ritmusokkal, barbármód komor hangzással kitépte hallgatóit a köznapi életből és a szombat esti, várakozó csevegésből, s aztán végig fogva tartotta figyelmüket Nem kereste a modern zene bonyolult, finom és disztingvált stílusainak egyik szűk mezsgyéjét sem. Szabadon muzsikált, mindig éppen úgy, ahogy a drámai helyzet megkívánta. Mint aki régóta türelmetlenül topog az ajtó előtt, épphogy csak bedugta orrát a színházba, máris valami féktelenül naív örömmel fedezte fel magának a legősibb és legelemibb játéktörvényt: a hatást, méghozzá a minden móstól különböző színpadi hatást, s aztán konok következetességgel reátapadt. Talán semmire sincs nagyobb szüksége a színháznak, mint erre a vulkánkitörést idéző, naív hevületre! Furcsán átalakuló korszakba jutott mostaniig a muzsika: a romantika túláradó érzelemvilága szétfeszítette a klasszikus formákat. Az intim szalonok után mintha már az egyre növekvő koncerttermek falait is feszegette volna, de méginkább a befogadók „belső tereit”, a régi kötöttségek alól elszabadulva, már-már visszafoghatatlanul iromlott a követhetetlen végtelen felé. Éppen akkor, mikor a rádióval a hangzó tér is végtelenné tágult. Az alkotók egyik része ma már a mindenféle hangok, a zörejekkel vegyes zenei elemek teljes anarchiájánál tart, más részük századok előtti szigorú formák kereteibe kapaszkodik, vagy matematikai aggyal kreált új törvényeket állít a bomlás útjába ... Belülről fakadó, természetes rend csak a bartóki zsenik életművét tartja szilárdan. Az utat, vagy inkább kiutat kereső kísérletek java eltávolodott a közvetlen lélektani, vagy különösen érzelmi-indulati hatáskeltéstől, amit pedig a zenés színház, a játékkultusz (ami nem azonos a kizárólag gondolati közlésre használt színpaddal!) sohasem nélkülözhet egészen. Szokolay a zene hangzásvilágának úgyszólván a teljes tárházát szolgálatába fogta, azokat is, melyeket a romantika hagyott ránk, s a modern dodekafón és punktuális zene kitermeltjeit is. Kifejező zenét alkotott, mely a drámai indulatok folyamatát és a nagy összeütközéseket a muzsika költészeten túli költőiségével ragadja meg, illusztrál is, ahol kell, s a népi tragédiához illő betéteket (bölcsődal, lakodalmas táncok) is magába foglalja. Tömör, kerek egész drámát ültetett az operaszínpadra, ami óhatatlanul korlátokat szab a muzsikának — hiányérzetet mégsem hagy a hallgatóban. Mert Lorca a Vérnászban a népballadák fojtó légkörében szólaltatja meg a szerelem és halál tragikus játékát, s a zene atmoszférát teremtő ereje nem marad a dráma mögött. Talán csak egyik-másik eredeti spanyol dallam megválogatásánál és feldolgozásánál kellett volna szigorúbban szem előtt tartania a Bartók által megszabott feladatot: „a műzene felfrissítését olyan parasztzene elemeivel, melyet az utolsó századok alkotásai érintetlenül hagytak”. A Vémász, önértékein túl, azzal a misszióval is rangot vívott ki magának, hogy szimpátiát kelt a modern hangzás iránt, s egyengeti az utat további modern operák számára a közönségnél! A mai heterogén, sokizlésű közönségnél ilyen egységes hatást elérni — színpadi diadal! Lehet, hogy a zeneszerzők egyik-másika nem is tart igényt erre a szimpátiára (legfeljebb egy szőkébb intellektuel rétegére), ez az álláspont azonban, mióta csak színház a színház — mindig megbukott. Szorkolay, aki népi táncjátékok, balettek, és drámai oratóriumok során keresztül érkezett el az operáig, jól tette, hogy — a XX. század magyar zenéjének csaknem teljes modern fegyvertárával — visszanyúlt a műfaj legtermékenyebb és legnépszerűbb korszakának hagyományaiig. Munkája így a szó legszorosabb és legnemesebb értelmében — hézagpótló. Az előadásról, mely az új művet mindeni várakozáson felüli sikerre vitte, az újabb szereplők bemutatkozása után számolunk be. Azt azonban már most elmondhatjuk, hogy az Operaház rendkívüli erőfeszítéssel, lehetőségeinek alapos kihasználásával, szerető gonddal biztosította a legkedvezőbb kereteket az évad első premierjéhez, az új magyar mű méltó megszólaltatásához. Fodor Lajos Magyar film, széles változatban is. 10 éven aluliaknak nem ajánljuk. Bemutató: Budapesten november 5. vidéken november 12. A kétszer tojó tyúkocska. Mellette az író-rendező kettőse, ugyanis Vass Judit és Bodrossy Félix közösen írták a forgatókönyvet és Vass Judit rendez, Bodrossy Félix fényképez. A másik férfi: Éder Lajos segédopera tör.(Bonsán Bioritmus Film alvásról és ébrenlétről Az ember nappal dolgozik, éjjel alszik. Egyes állatoknál mindez megfordul, de a nap huszonnégy órás ritmusához a Föld minden élő szervezete alkalmazkodik. Ezt a nagyjából hétköznapi igazságot mindenki ismeri, ám azt, hogyan megy végbe ez az alkalmazkodás, s főként, hogyan lehet kimutatni a változásokat, már kevesen tudják. A Magyar Filmgyártó Vállalat népszerű tudományos osztályán most filmet készítenek a 24 órás életritmusról, azokról az érdekes állatkísérletekről, amelyekkel szemléletessé tehetik a tudományos igazságokat. Egy tyúk a ketrecben. Mesterséges fény és mesterséges sötétség révén „kétszer alszik és kétszer ébred” egy nap alatt , az eredmény: két tojást tojik. Patkány szaladgál a kísérleti ketrecben, melynek alján megannyi elektromos érintkező. Nappal természetesen sokat rohangászik, máskor alszik. A film majd egyszerre mutatja a patkányt a ketrecben és azt a műszert is, amely grafikusan ábrázolja, hogy a mozgásban milyen intenzitásváltozások következnek be. A majom sem maradhat ki a játékból, s mivel ügyes kis csimpánzról van szó, nemcsak felébred és elalszik, hanem lefekvéskor szépen bebújik az ágyba és még a takarót is magára húzza. S mi történik, ha megváltozik ez a ritmus? A kísérletek ezt is jól mutatják. A szervezet hosszabb-rövidebb idő alatt alkalmazkodik. De ha sűrűn váltogatják a ritmus tempóját, az állatok egyre idegesebbek lesznek és a teljes kimerültség jelei mutatkoznak rajtuk. —bel— SZÍNHÁZAK HÉTFŐI MŰSORA: Erkel Színház: Budapesti Filharmóniai Társaság (vez.: Ferencsik János; Téli bérlet, II. sorozat, fél 8). — Nemzeti Színház: Lear király I). — Katona József Színház: Colombe (7). — Madách Színház: Ahogy tetszik (7). — Madách Színház Kamaraszínháza: Agónia (7). — Vígszínház: Szájhős (H-bérlet, 1. előadás, 7). — Thália Színház: Ember és az Ember (7). — József Attila Színház: Utolsó áldozat (B-bérlet, 1. előadás, 7). — Fővárosi Operettszínház: Espresso Bongo (7). — Egyetemi Színpad: Radnóti napjai II. (Radnóti Miklós költészete, B-bérlet — este 7). — Állami Déryné Szinház a Dallos Ida Műv. Otthonban (IV, Papp J. u.): Tavaszi rügyek (de. 10). Újra: Kispolgárok Gorkij Kispolgárok című színműve, ez a forrón drámai és nagyszerű szerepekre épülő mű állandó, kedvelt, újra meg újra felújított műsordarabja színházainknak. Ha csak a legutóbbi tizenöt év színháztörténetét nézzük, kilenc felújítást ért meg. Két budapesti és hat vidéki színház mutatta be ezekben az években, utoljára pedig két évvel ezelőtt egy főiskolai vizsgaelőadáson színinövendékek próbálták ki tehetségüket a Kispolgárok szerepeiben. A Madách Színház nézői idei karácsonyi ajándékként ismét láthatják a dráma felújítását. A decemberi bemutatóra parádés szereposztással készült fel a színház , és a rendező, Ádám Ottó. Besszemenovot Ajtay Andor, Akulina Ivanovnát Kiss Manyi, Tyetyerevet Bessenyei Ferenc, Jelena Nyikolajevnát Tolnay Klári, a darab többi főszerepét Mensáros László, Vass Éva, Cs. Németh Lajos, Kelemen Éva, Deák B. Ferenc, Farkas Gabi, Dajbukát Ilona és Kéry Gyula játssza. Percsihin szerepét Pécsi Sándorra osztották — aki a Madách Színház 15 év előtti emlékezetes sikerű Kispolgárok-előadásában is játszott, akkor Tyetyerevet alakította. Az új felújítás díszleteit Köpeczi Bócz István, jelmezeit Mialkovszky Erzsébet tervezi. (f. t.) November 2. — hétfő KOSSUTH: 16.00: Hírek. — 16.10: Hansan a kürtszó! — 16.50: Ötórai tea. — 18.00: Hírek. — 18.15: Áriák táncritmusban. — 18.40: A jómodor nem szégyen. — 19.00: Körmendi Vilmos orgonái. — 19.10: A díszhal. Rádiójáték. — 19.54: Mese. — 20.00: Esti Krónika. Sportmelléklet. — 20.30: A Szovjet Kultúra Hete. Halló, itt Leningrad! Zenés városműsor. — 22.00: Hírek. — 32.45: Mai költők versei. — 23.00: Operettrészletek. — 24.00: Hírek. — 0.10: Madrigálok. PETŐFI. 16.08: Rádióegyetem. — 17.00: Hírek. — 17.05: Lányok, asszonyok ... — 17.35: Édes anyanyelvünk. — 17.40: Hangverseny a stúdióban. — 18.15: A révnél. Novella. — 18.34: Spielhaus: Emlékezés Prágára. — 19.00: Mi történt a nagyvilágban? — 19.15: Virágénekek. — 19.30: Gazdaszemmel . — 19.40: Ansbachi Bach Hét 1964. Az Ansbachi Fesztivál kamarazenekarának hangversenye. — 21.00: Hírek. — 21.05: A históriák forrásánál. A tizenhármak bűnpere. — 21.25: A hét zeneszerzője: Sosztakovics. — 22.09: Nótacsokor. — 22.45: Hangversenynaptár. — 23.00: Hírek. URH: 14.00—18.00: Azonos a Petőfi Rádió műsorával. — 18.30: Hírek. — 18.40: Szimfonikus hangverseny. — 19.45: Tánczene. — 20.35: Puccini operákból. 21.35: A kispolgár halála. Regényismertetés. — 22.00: Szórakoztató szimfonikus zene. — 22.30: Hírek. November 3. — kedd KOSSUTH: 4.30: Hírek. — 4.35—7.59: Reggeli zene. — közben 5.00, 6.00, 7.00: Hírek. — 8.15: Verbunkosok. — 8.59: Vándorórás. Rádiójáték. — 10.00: Hírek. Lapszemle. — 10.10: Zenekari muzsika. — 11.00: Iskolarádió. — 11.30: Az Iskolarádió postája. — 11.35: Könnyű fúvósmuzsika. — 11.52: Napirenden. — 12.00: Hírek. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.00: Magyarország felfedezése. Regényrészlet. — 13.15: Ernani. Részletek Verdi operájából. — 13.45: Gazdaszemmel... — 14.00: Hírek. — 14.10: Köszöntő. A Gyermekrádió műsora Bárdos Lajos 65. születésnapjára. —1II. 37: Könnyűzene nyugdíjasoknak. — 15.0: Fiatalok Stúdiója. — 15.36: Bartók: I. vonósnégyes. — 16.00: Hírek. PETŐFI: 5.00: Hírek. — 5.05—8.00: Reggeli zene. — közben 6.00, 7.00, 8.00: Hírek. — 14.00: A jazz kedvelőinek: Bill Perkins együttese játszik. — 14.25: Sosztakovics: Négy kórus a „Tíz poéma*» c. ciklusból. — 14.45: Alkotóműhelyben. Riportműsor. — 15.00: Hírek. — 15.05: Operettrészletek. — 15.45: Híres Afrika-kutatóink: Magyar László. — 16.00: Romantikus hangverseny, a tv Műsóra KEDDEN DÉLELŐTT: 8.05—8.25-ig: Iskola-tv. Orosz nyelv, az általános iskola VT. oszt. számára. Szása, Az amúri partizánok dala. — 9.00—9.20-ig: Környezetismeret, az ált. iskola III. oszt. számára. Felszíni formák. — 10.05: Élővilág, az általános iskola VII. oszt. számára. — 10.35-ig: Idegen tájak élővilága II. rész. — 14.00—14.20-ig: Orosz nyelv (ism.). Aeanotesz • Az eddig műsorra tűzött francia televíziós fémnovellák közül — már több mint egy féltucatot láttunk, a Maupassant- feldolgozásokat sem számítva — ez „A pisztolylövés” tetszett a legjobban. íme egy jól kiválasztott elbeszélés Puskintól s dramatizálása is átlagon felüli (René Wheeler). A kitűnő díszleteket is tervező Willy Holt rendezése meglepően hiteles légkört teremt a cári hadseregtől és saját értelmetlen életétől megcsömörlött Sylvio körül. A főszerepet az Akinek meg kell halnia felejthetetlen színésze, az ezúttal is kifogástalan Pierre Vaneck alakítja. Nem arról van szó, mintha ez a kisfilm remekmű lenne: „csak” híven, ízléssel idézi Puskint. A Biztosítás szerelemre — amit ezután pergettek le — még a nívós szórakozást sem biztosította: az Igénytelenül öszszeeszkádolt bohózat minden fordulatát előre ki lehetett számítani. • Új célkitűzésekkel s némileg módosított formában jelentkezik a népszerű Zenélő órák. A Távoli népek muzsikája — helyesen — óvatosan adagolta a nézők számára szokatlan, esetleg idegenül hangzó zenét, s a hangsúlyt inkább a könnyebben élvezhető muzsikára helyezte. Kiemelkedett a Magyar Néphadsereg művészegyüttesének lendületesen előadott kínai dala. A műsort Germanus professzor érdekes útiélményei színesítették. A helyszíni vetélkedőt megszigorították (ideje volt!), de a gyakran bonyolult kérdésekre engedélyezett húsz másodpercnyi válaszadási idő kevés! • A Nyílt tárgyalás Nagy Richard által szilárdan kézbentartott vitája mintegy utóhang a Mikroszkóp alatt című építőiparsorozathoz. A már ott is felmerült munkaügyi vonatkozásokat most maguk a fiatalok világították meg s volt olyan felszólalás is — így az ipari tanulók képzésének módszere — amire helyes volna visszatérni. A többi súlyos problémát nagyjából ismerjük s ennek az egy órának kézenfekvő tanulsága: lényeges változtatásokra van szükség. • Heten készítették ezt a szerénynek tűnő s mégis felkavaró Radnóti-műsort, melyben a költő sorai és a képek végre egymást erősítik. Egymásnak felelnek bonyolult és sikerült szintézisben Sinkovits Imre hangjával, mely a szerelem, a haláltudat és a vád szavait váltja, elegyíti s úgy mond hexametereket, ahogy eddig még senkitől nem hallottam. A riport pedig, az egyikok szemtanúval, a maga hátborzongató köznapi tárgyilagosságával hatásosabb és szenvedélyesebb tiltakozást ébresztett a nézőben, mint bármily ünnepélyes bevezető. • Véget ért a Szellemi olimpia is , bár a döntők még hátra vannak. Az utolsó adást, a változatos (és elég nehéz) rejtvények mellett néhány nagyon jól sikerült paródia is fémjelezte, a rádió és tv egyes műsorairól. A zökkenőmentes lebonyolítás külön megemlítendő, mert az ötletekkel teli rendezés munkáját nehezítette — az előző fordulóktól eltérően — a közvetlen adási (hegedűs) Gyerekek! A távbeszélő mesemondó műsora (171—888) november 2-án, hétfőn: A kis nyúl (elmondja: Bikády György).