Esti Hírlap, 1967. október (12. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-02 / 232. szám

Már a kupaküzdelmekre készül az Új Dózsa és a Ferencváros Érdekes eredményeket hozott a labdarúgó-bajnokság 24. forduló­ja, amely után a Ferencváros már tíz ponttal vezet a bajnokság élén a mögötte második helyen álló Újpesti Dózsa előtt. A lila-fehérek a látszólag könnyű rangadó-találkozójukon Kispesten csak egy pontot szereztek a 2:2 (0:1) arányú döntetlennel a Bp. Honvéd ellen. To­vábbra is nagyon kiélezett a kiesés elleni küzdelem, amelynek bo­nyolultságát tovább fokozta, hogy a már-már megpecsételt sorsúnak látszó Eger otthonában 4:2 (2:1) arányban győzött a Dunaújváros el­len és a Szombathely — fölényesen — 4:0 (3:0) arányban bizonyult jobbnak a vendég Komlónál. Egyetlen csapat, a Ferencváros te­kinthető csak kiegyensúlyozott formájú együttesnek: Szegeden nagy közönségsiker mellett győzött 5:1 (2:0) arányban. A Tatabánya — meglepetésre — a Fáy utcából vitt el egy pontot 1:1 (1:0) arányú döntetlenjével, ami ismét aláhúzta a Vasas rapszodikusságát. Pont­­osztozkodás volt Miskolcon: Diósgyőr—Győr 1:1 (0:0). Pécs otthoná­ban 2:1 (2:0) arányban győzte le a Salgótarjánt. A hétvégi forduló­ban az MTK—Csepel mérkőzés 21-es döntetlenjével 31 gól esett.­­ — Csak a második félidő­ben, akkor is mindössze 30 percig játszott jól az Újpesti Dózsa a Bp. Honvéd ellen — mondta kérdésünkre Baráti Lajos edző. — Úgy láttam, hogy a Bp. Honvéd, amely egyébként eléggé bátortala­nul játszott, kezdi vissza­nyerni önbizalmát. Játékosai lelkesek és lendületesek vol­tak, a döntetlen eredmény igazságosnak mondható. Holnap délelőtt tart egyéb­ként edzést az U. Dózsa, amely készül a szerdai Me­gyeri úti Spartak Trnava el­leni KK-döntőre. „Remélem hogy ezen a mérkőzésen nem harminc, hanem kilencven percet végigküzd az együt­tes, mert legalább két-három gólos előnyre van szükség a végső KK-győzelemhez — je­gyezte meg. — A csehszlovák válogatottban három trnavai játékost is láthattunk a tele­vízió képernyőjén, s megálla­píthattuk, hogy Kabát, Ada­­m­ecz és Kuna egyaránt nagy erősségei a csehszlovák lab­darúgásnak. A Trnava kor­szerű, gyors támadójátékot játszik, s a KK-ban nem ki­sebb ellenfeleket vert ki, mint a Fiorentina és a Lazio.”­ ­ A Ferencváros mindig tart a Szeged elleni mérkőzéstől, mert a Tisza-partiak már sok borsot törtek az orruk alá. Vasárnap nagy fordulatot hozott ilyen szempontból a kilencven perc, amelyen könnyed, lendületes, gólratö­­rő és nem utolsósorban ered­ményes akciók egész sorával ragadtatta vastapsra a közön­séget az idei bajnokság 1. számú esélyese. Lakat Károly edző szerint a 350. bajnoki mérkőzésén jubiláló Mátrai, a három gólt elért Szőke, a kitűnő formában játszó Var­ga, Rákosi és Fenyvesi dr. játéka bíztató a román Pi­­testi elleni VVK-visszavágó mérkőzés előtt. „Ha 2:0 arányban győzünk — mondta az edző —, az a továbbjutá­sunkat jelentené, minthogy a VVK-ban az a csapat jut to­vább azonos arányú győzelem esetén, amely több gólt ér el idegenben. A »szegedi« Fe­rencvárost erre feltétlenül al­kalmasnak tartom!”­ ­ Illovszky Rudolf a váloga­tott csapat szép játéka és ér­tékes győzelme után, vasár­nap sokat kesergett a Vasas szereplése miatt. Szerinte a nehezen kivívott pontszerzés oka az volt, hogy Fark­ason, Matheszen, helyenként Mol­náron és a súlyos sérüléséből felépült, várakozáson felül szereplő Mészölyön kívül, a többiek mélyen formájuk alatt játszottak. „Sokan kér­dezték, hogy miért nem ját­szattam Puskást? — mondta az edző. — Magyarázat: az őszi idényben, két mérkőzés­től eltekintve, mind a barát­ságos, bajnoki és nemzetközi találkozókon ez a játékos szinte végigállta a kilencven percet. Ha ismét megfelelő formát mutat, visszakerülhet a csapatba!” . Gyors taktikai változatra volt szüksége Szusza Ferenc­nek, a Győri Vasas ETO ed­zőjének Miskolcon, ahol a Diósgyőr „alkalmi” pályáján kiderült, hogy a játéktér mé­retei erősen eltérnek a szoká­sostól. Az MVSC pályája ugyanis keskenyebb és hosz­­szabb az NB I-ben megszo­kott játéktereknél. „Már a tartalékok mérkőzésén takti­kát változtattam — mondta az edző. — A széleken veze­tett akciók helyett középre koncentrált támadásokra hív­tam fel a játékosok figyel­mét, így történt, hogy a fiatal Merczel, Stolcz is, Szaló is — a megszokással ellentétben —, a középen rohamozott a Diósgyőr ellen." Tátrai Sándor nem kis mértékben abban látja a ki­tűnően hajrázó Szombathelyi Haladás sikereit, hogy tipikus őszi csapat, emellett mos­tanra érett meg igazán, e nagyon­­fontos fordulók idő­szakára szerezte meg az NB 1-es rutint. „Az első félidő­ben diktált nagy iram, len­dületes játék ellen nem talált «gyógyszert« a Komló — mondja —, s ha csapatunk a második félidőben egy kissé nem enged az iramból, na­gyobb gólaránnyal is győzhe­tett volna. Egy célunk van: a bentmaradás kivívása! Úgy érezzük, hogy a Salgótarján, a Csepel, a Pécs, a Dunaúj­város, a Vasas és a Ferenc­város ellen sorra kerülő mér­kőzéseken kivívjuk azt a hat-hét pontot, amely ehhez szükséges.” Mi­l. Kocsis gólja Fetrovits felv. 1. Ferencváros 24 21 3 4 69:16 45 2. V. Dózsa 24 15 5 4 68:23 35 3. Vasas 24 13 « 5 53:27 32 4. Győr 24 11 9 4 55:29 31 5. Diósgyőr 24 9 7 S 41:39 25 6. Tatabánya *4 7 9 8 32:30 23 7. Pécs 24 S 7 9 26:30 23 8. Csepel 24 5 12 7 26:36 22 9. Bp. Honvéd 24 7 6 11 39:44 20 10. Dunaújváros 24 7 6 11 28:45 20 11. Szeged 24 7 6 11 26:53 20 12. MTK 24 5 9 10 30:33 19 13. Komló 24 7 5 12 29 :52 19 14. Salgótarján 24 7 4 13 29:46 18 15. Szombathely 24 7 3 14 33:53 17 16. Eger 24 5 5 14 29:55 15 A slop­peróra csődül mondott vasárnap délután Székesfehérvárott, ahol az N­B I.B. rangadójára, az Egyetértés vendégjátékára került sor. A nagy tét miatt eléggé fűtött han­gulatú mérkőzésen — és a talál­kozó után is — volt néhány na­gyon izgalmas pillanat. S­andi például kivédte a hazaiak tizen­egyesét, az Egyetértés egyik já­tékosának nagy lövése a felső kapufa belső éléről pattant a földre, majd a kapus ölébe, s a mérkőzés után még kiállítás is történt. Mindez gyakori esetnek mondható a különféle bajnoksá­gokban, az azonban már ritkább eset, hogy a játékvezető stopper­órája rosszul működik. Az utolsó percekben különösen izgalmassá vált találkozó szinte váratlanul maradt abba, minthogy több ver­senyóra tanúsága szerint is Sze­gedi Barna játékvezető két perc­cel korábban vetett véget a mér­kőzésnek. Jó lenne, ha a jövő­ben a játékvezetők — egyébként ezt sokan teszik — a határbírák­­kal is leellenőriztetnék az idő­mérést, a félidő, illetve a mérkő­zés befejezése előtt. A vesztésre álló csapat, érthetően, bízik min­den találkozón a kilencvenedik percben születő gólban is. A já­tékvezető tegnap délután — ta­lán rosszul járó stopperórája miatt — az Egyetértéstől elvette ezt a reményt. l­ABDARÚGÁS: Prágában a labdarúgó Európa-bajnokság küzdelmei során vasárnap ját­szották le az első csoportban a Csehszlovákia—Spanyolország mérkőzést. A nemzetközi talál­kozó 0:0-ás félidő után a cseh­szlovákok 1:0-ás győzelmével ért véget. Az NB IX. osztályú labdarúgó­bajnokságon vasárnap a 23. for­dulót játszották le. Az éllovasok közül a Győri Dózsa vereséget szenvedett, ennek ellenére tartja vezető helyét a Nyugati csoport­ban. A Közép és a Keleti cso­port bajnokjelöltjei a III. ker. TTVE és a Szolnoki MTE bizto­san nyert. MOTOCROSS: az Esztergom melletti Szamárhegyen került sor vasárnap a motocross idény­záró versenyére. A küzdelmeket 3 kategóriában bonyolították le és a futamok alapján a követke­zők győztek: 125 kem: Csötönyi (Esztergom) 2 pont, 250 kem: Harangvölgyi (TJ. Dó­zsa) 3 pont, 500 kem: Simon (Ajka) 2 pont. A szív, a lelkesedés itthon maradt ATLÉTÁINK KASSAI KETTŐS VERESÉGÉRŐL A VÁRTNÁL lényegesen nagyobb arányban szenved­tek vereséget férfi és női at­létáink a hét végi, idényzáró Csehszlovákia—Magyarország atlétikai versenyen. Férfi­csapatunktól nem is vártunk különösebben jó szereplést, a nők azonban egyenlő esé­lyekkel vehették fel a küz­delmet csehszlovák ellenfe­leikkel. Az eredmények isme­retesek: a magyar férficsapat 19, a női 15 pontos vereséget szenvedett HA A MEXIKÓI előolim­­pián részt vevő atlétáink is rajthoz állnak Kassán, a fér­fiaknál feltétlenül magyar győzelem születik, hiszen Ka­locsai, Jani, Kiss György, Me­­cser és a többiek feltétlenül legyőzték volna a csehszlo­vák atlétákat. A nőknél azon­ban Kleiberné és Tóthné hiá­nya nem befolyásolta annyira az összképet, mint ahogy a végeredmény nélkülük ala­kult Itt tehát csak a vereség aránya lett nagyobb, ellentét­ben a férfiakéval, akiknek nem kellett volna vereséggel elhagyniuk a kassai Lokomo­tív stadion fekete salakját HIÁNYZOTT a csapatból a küzdőszellem, amely Drezdá­ban és Duisburgban az atlé­tikai Európa Kupa selejtező­jében a döntőbe jutáshoz se­gítette csapatunkat! Nevetsé­ges volt néhány versenyző sokat hangoztatott kifogása is, a: „nekünk délelőtt nem megy a versenyzés.” — No és szombaton délután talán job­ban ment? — TÖBB SZÁMBAN nem ér­jük el a nemzetközi közép­mezőny színvonalát sem. (Például magasugrás, rúdug­rás, vágtaszámok, gátfutás). Ezenkívül csapatunk második embereinek teljesítménye je­lentős mértékben elmarad az első emberek eredményeitől. Atlétáink jelentős részénél, mind a férfiaknál, mind a nőknél, feltűnő erőnléti fo­gyatékosságokat észleltünk, hajrákészségük gyakran a nullával egyenlő. Mindezek a gondolatok felvetik azt a kérdést, vajon a kijevi Eb- döntő, a magyar bajnokság és a mexikóiak távollétében he­lyes volt-e atlétáinknak nem­zetközi szereplést lekötni? Úgy fog szerepelni a XVIII. férfi- és a XIV. női atlétikai viadal eredménye, hogy sú­lyos vereséget szenvedtünk. Ez pedig nem használ a ma­gyar atlétikának. Szőnyi János Három 34 pontos csapat a tabella élén A labdarúgó NB I/B 26. fordu­lójában, a legnagyobb érdeklő­déssel várt mérkőzésen a Székes­­fehérvár legyőzte az Egyetértést és miután a BVSC is megszerez­te a két pontot, a három együt­tes 34—34 ponttal ismét holtver­senybe került. Jobb gólarányá­val a BVSC a listavezető. Nya­kukon van az Oroszlány is, mindössze egy pont a hátránya. Nagy meglepetésre a hétről hétre győzelmet arató Bp. Előre zár­kózott fel az 5. helyre, a Szál­lítóik és a Pécsi Bányász felju­­tási reményei már valószínű, hogy szertefoszlottak. A Bp. Előrének viszont csak négy pont a hátránya ... Jól szerepeltek a kiesés ellen küzdő csapatok, a veszélyes zónában levők közül csak a Kecskemét nem szerzett pontot, a Bp. Spartacus, a Dorog, az Ózd, a Budafok, az Autóbusz és a Debrecen egyaránt javított. Oroszlánya—Ganz-MÁVAG 2:1 (0:0), Ózdi Kohász—Szállítók 1:0 (0:0), Székesfehérvár—Egyetértés 1:0 (1:0), Bp. Spartacus—Nyír­egyházi Spartacus 2:2 (1:0), Deb­receni VSC—Várpalota 2:0 (1:0), Bp. Előre—Kecskemét 1:0 (0:0), Dorog—Budafok 1:1 (1:0). 1. BVSC 26 13 8 5 41:17 34 2. Egyetértés 26 13 8 5 40:23 34 3. Székesfehérv. 26 14 6 6 38:26 34 4. Oroszlány 26 13 7 6 48:26 33 5. Bp. Előre 36 12 6 8 30:27 30 6. Szállítók 26 12 6 9 38:25 29 7. P. Bány­ász 26 11 6 9 33:26 28 8. Miskolc 26 11 5 10 28:36 27 9. G.­MÁVAG 26 9 8 9 33:29 26 10. Nyíregyháza 26 10 5 11 31:34 25 11. Várpalota 26 8 8 10 27:37 24 12. Bp.Spartacus 26 9 5 12 31:32 23 13. Dorog 26 8 7 11 30:33 23 14. Kecskemét 26 8 7 11 27:30 23 15. Ózd 26 5 11 10 23:41 21 16. Budafok 26 4 12 10 21:37 20 17. Autóbusz 26 6 515 21:38 17 18. Debrecen 26 6 5 15 25:48 17 A Mecsek Kupa győztesei: Peschel és a Padovani csapata Vasárnap délelőtt befejező­dött Pécsett, az idén nyolcad­szor kiírt Mecsek Kupa ke­rékpárosverseny. A 3., utolsó napon, rendezték meg a 25 körös, 72 km-es hegyi krité­riumversenyt. Akárcsak az első két napon, ezúttal is, nagy küzdelem alakult ki a résztvevők között. Az egyéni győzelmet az olasz Tamarello szerezte meg, csapatban pedig a Dynamo Berlin győzött. Az összetett egyéni verseny első helyén az NDK-s Peschel végzett, míg az összetett csa­patverseny első helyezettje ismét az olasz Padovani lett. Érdekes, hogy a 83 első napi induló közül csak 48-an tel­jesítették a 378 km-es össz­tá­vot és az, hogy a hollandok világbajnoka, De Witt, va­sárnap ugyancsak feladta a küzdelmet. A Vasas Chilében szerepel 1968. január 17. és február 10. között nagyszabású nemzetközi labdarúgó-tornát rendeznek a chilei fővárosban. A legjobb chilei csapatokon (Universidad Chile, Universidad Catolica, Colo Colo) kívül az NDK és Csehszlovákia válogatottja, a brazil Santos, az argentin Ra­cing és a Vasas szerepel. A tor­nát a „Santiago Kupájá”-ért játsszák. A Vörös Meteor Csemege és Csepel nyerte a pontversenyt Az országos evezősbajnok­ság döntőit vasárnap dél­előtt hűvös, szeles időben élénk érdeklődés mellett bo­nyolították le a csepeli Duna­­ágban. A női egypárevezős­ben biztosan szerezte meg a bajnoki címet Sz. Domonkos Anna. A férfiak bajnokságát ismét Bohn nyerte. A férfi pontversenyben a Vörös Me­teor Csemege, a nőiben a Csepel jutott az első helyre. ADÁS-VETEL Házhoz jövünk meg­vásárolni! Női, férfi­­ruhaneműket, ágytol­­lat, szőnyeget, hagya­tékot, lakásfelosztást, limlomot. 121—614, 131 —553. Típusbútorokat, kombináltat, konyha­bútort, hagyatékot, la­kás-feloszlatást kész­pénzért veszek. 631— 155. Rekamiék, havi 500 forintos részletre, Vm., Futó utca há­rom. Hagyatékot, háló­szobát, komtornál­at, háromajtóst, rekamiét, szőnyeget, porcelánt, ruhaneműt, tollat, limlomot veszek, 134— 369. Veszek lakásfeloszla­tást, típusbútorokat, hagyatékot, hálószo­bát, varrógépet, régi­­séget, dísztárgyakat, ruhaneműt. 343—204. Bútorvétel! Hálószo­babútort, komb.­szek­rényt, rekamiét, há­romajtóst, szekrényt, konyhabútort, varró­gépet, ágyneműtollat, feloszlatott háztartás­ból hagyatékot, Vi­dékre te. 332—213. Bútorvétel! Hagyaté­kot, kombinált beren­dezést, háromajtós szekrényt, típusbúto­rokat, hálószobát, ru- Jianeműt, ágytollat. 335—255. Veszek hagyatékot, hálószobát, kombi­náltat, ágytollat, re­kamiét, feloszlatott háztartást, f­érfiruhát, Sim­i Lamot. 396—599. Ke karosé, fotelágy,­­szekrény ágy, keverek ezer forint előleggel, garnitúrák kevés elő­leggel elvihetők. Bp. Dohány u. huszon­kilenc. Hohn­er új típusú, 7 váltós, 80-as harmoni­ka eladó. Balázs Sán­dor. X., Pongrác u. 9. V. Bp. 191._________ 7 darabból álló, jó állapotban levő cső­garnitúra eladó. Bp. XXI., Vasöntő u. 8. Délután. INGATLAN Rómaifürdőn, autó­­buszmegállónál 2 szo­bás komfortok villa, 180 n-ös szőlőgyümöl­­csös kertben, lakottan olcsón eladó. Egy kü­lönálló nyáriszoba be­költözhető. Érdeklőd­ni 327—431 telefonszá­mon, 18—20 óra között, vagy levélben. ,,Vidéki is megveheti 188336*’ jeligére, Felszabadu­lás téri hirdetőbe. Eladó Bp. határától 300 méterre, Buda­keszin ház, 340 n-es te­lekkel. 2x2 szoba össz­komfort, parkettás, nagy szobák. Egyik lakás azonnal beköl­tözhető, másikban idős pár lakik. Ára: 150 000 Ft. 120 000-rel átvehe­tő Budakeszi, Vörös Hadsereg 13. ÁLLÁS „Gépipari vállalat közgazdasági egyetemi végzettségű fiatal férfi munkaerőt keres terv­előadói munkakörbe Jelentkezéseket eddigi munkakörök felsorolá­sával, fizetési igény megjelölésével „Sürgős belépés 1122” jeligével, a kiadóba kérjük. Asztalos szakmun­kást, faipari gépmun­kást, női, férfi segéd­munkást, két műszak­­ra, kapuőrt, nyugdíjast portásnak, valamint takarítónőt délutáni műszakra, szövetkezeti tagnak felveszünk. Budapesti Műbútor­asztalosok Ktsz. X., Maláta u. 31/35. A Gödöllői Gépgyár felvételre keres eszter­gályos, köszörűs, vil­lanyszerelő szakmun­kásokat, továbbá be­tanított férfi munká­sokat, eszterga-, fúró-, darabológépekre, női munkásokat pittler­­gépekre, valamint fér­fi segédmunkásokat. Átképzős hegesztőtan­­folyam indul 1967. okt. 1-től, tart 1968. III. 31- ig. Betanítjuk forgá­csoló gépkezelőnek 1967. dec. 1-től 1968. Hl. 31-ig­. Betanítjuk lakatosnak 1968. jan. 1-től 1968. Hl. 31-ig. Betanítjuk hidegen­­alakító gépmunkásnak 1968. március 1-től 1968. márc. 31-ig. A felvételekkel kapcsola­tosan érdeklődni lehet a Gépgyár Személy­zeti Főosztályán. ÉM. Villanyszerelő­­ipari Vállalat felvesz villanyszerelőket és segédmunkásokat Bu­dapest, Pest környéki és vi­dék­i munkahe­lyekre. Bérezés meg­emelt teljesítménybér, kereset korlátozás nélkül, ehhez 15 száza­lék idény­pótlék. Egyéb járandóságok: saját la­kóhelyen kívüli fog­lalkoztatás esetén a jogosultságtól függően — különélési pótlék, természetbeni szállás, vagy szállás­el­­­térítés, étkezési hozzá­j­árulás, munkaruha, négyhe­tesként­ hazautazási költségtérítés». Jelent­kezés» : személyesen, Budapest vn., Síp u. 23. (Főporta.)__________ BÁCS-SZOLNOK me­gyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat jogtanácsosi munkakör betöltésére pályázatot hirdet. Fel­tételek: jogtanácsosi szakvizsga, munkaügyi — SZTK ügyviteli is­meretek. Fizetés kol­lektív szerint. Jelent­kezni lehet­ a válla­lat központjában, Kecskemét, Halasi út 12. szám alatt. Kőműves, asztalos, parkettás, vízvezeték­szerelő szakmunkáso­kat, valamint építő­ipari segédmunkásokat azonnalra felvesz XIII. ker. Lakáskarbantartó Ktsz. Budapest XIII., Hegedűs Gyula utca 9. sz. Munkásszállást na­pi egyszeri étkezéssel biztosítunk. Felsőfokú Kereske­delmi és Vendéglátó­ipari Szakiskola Tan­üzeme és étterme fel­vételre keres: üzlet­­igazgató helyettes, me­legkonyha részlegve­zető, cukrász részleg­vezető, konyhafőnök, szakács, cukrász, fel­szolgáló, büfés, gazd­­asszony, konyhalány, mosogató, takarító, se­gédmunkás munkakö­rök betöltésére jelent­kezőket. Bővebb felvi­lágosítást a 112—495 telefonszámon adunk. JÁRMŰ Garázs kiadó. Ér­delei. XT., Radvány u. 15. L­em. du. 6 órától. Autósok, figyelem! Minden típusú gépko­csihűtőt szakszerűen javít kisiparos. Bene­­deczky. 133—931. IX., Hőgyes Endre u. 13. LAKÁS Budapest területén beköltözhető lakásért eltartási szerződést kötne, vagy életjára­dékot fizetne fiatal házaspár. Albérlet is érdekel. ..Sürgős 188332” jeligére, Fel­szabadulás téri hirde­tőbe. Budai, kertes, nagy méretű 2 szoba, sze­mélyzetisért 2, 4, 5, 8- as busz vonalán adok, Gellértnél nagyméretű 2 szoba, távfűtésest. Este: 6-tól 259—611. Luxus albérletet ke­resek, lehetőleg köz­ponti fűtésest, közép­korú férfi ..Leinfor­málható” jeligére, a kiadóba. Egyedülálló pedagó­gusnő különbejáratú szobát keres, anyahe­lyettesítést vagy ház­tartásvezetést is vál­­lal. „Szeretetre vágyó 189623” jeligére, Fel­szabadulás téri hirde­­tőbe. Albérleti, különbe­járatú, üres, vagy bú­torozott szobát keres Pesten vagy Moszkva tér környékén, fiatal értelmiségi nő. „Vilá­gos 188286” jeligére. Felszabadulás téri hir­detőbe. VEGYES PEDIKÜR, LÁB­ÁPOLÁS bejelentés nélkül is. Divat Fod­rász Ktsz. VI., Nagy­mező u. 34. Telefon: 315—846. Fogsorjavítás meg­várható. VIEL, József körút 77. Üllői útnál. 331—628. Gyógyhaskötők (szü­lés, műtét, sérv, gyo­morsüllyedés esetén), gerinctámasztó, kar­csúsító fűzők, mell­­műtétnél műmell, kis­­mellpótlás. Sérvkötők. Pehelykönnyű lúdtalpi betét. Gáspár kötsze­­r­észnél. Budapest I., Alagút u. 4. TeL: 152— 230. Parketta-csiszolást, lakkozást vállalok, 362—980. 10—8 óráig. Kovács: Bélyeg, vétel-eladás, Lacza László bélyeg­­szaküzlete, Budapest V., Váci utca 63. Referenciák! Bőrkabátok, cipók, mindennemű bőrök szakszerű festése Hor­váth Lajos bőrfestőnél. XI., Visegrádi u. 38 /b. Csanádi u. sarok. Singer varrógépek, süllyesztőé, 103-as kör­forgás, 206-os endlize­­ntmezőgép, 31—D—32- es férfiszabó gép, Pfaff 104-es varrógép­motor, ipari, háztartá­si varrógépek eladók. Tel.: 223—874 de. 3/ 9-ig du. 7—8 óráig minden­nap. Vétel, csere, el­adás. VII., Hernád u. 25. Műszaki üzlet. Televízióantenna ja­vítás-szerelés. Juszt. Szerelő m. VI., Szondy U. 55. Tel.: 314—238. Villanybojler, vil­lanytűzhely, villany­fűtés, villanyvilágítás, szerelés, javítás. Far­kas, Majakovszkij 93. Részletfizetési 426— 453.___________________ [ Helyszíni televíziója­vítás specialistája: 410 —557. Azonnal, garan­ciával! Felsőéves külkeres­kedelmi hallgatók angol, német, orosz középiskolai tárgya­kat tanítanak. Kol­légium, 22. ép. I. e. 18. Tel.: 339—996. Orosz nyelvtanítást, korrepetálást vállalok másfél évtizedes gya­korlattal, tanítvány lakásán is. 139—240. 352—630. Matematika, fizika korrepetálás. Tel.: 149 —997. Parkett helyett ké­szíttessen hézagmentes melegpadlót. (PVC, gumi, magnezit.) Ja­vítását is vállalom. Abonyi, VI., Kmetty utca 2. Telefon: 119— 737. TRANZISZTOROS rádiók, hazai és kül­földi, szakszerű javí­tása 3 napon belül. KÁLDI RÁDIÓS Népszínház utca V. (Földszintes ház.) Gyerekkocsi, szét­szedhető, modern, el­adó. Telefon: 316— 878 6 órától*

Next