Esti Hírlap, 1969. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
1969-02-01 / 27. szám
Kultura ész lap a gyakorlatban A színházak joga ♦ Érték és forint Kultúra és új gazdasági mechanizmus. Az első év után is még a kétkedők, bizalmatlanok legfőbb aggodalma: nem fenyegeti-e a művészeteket a kommerszializálódás veszélye? Megkértük dr. Malonyai Dezsőt, a Művelődésügyi Minisztérium színházi főosztályának helyettes vezetőjét — aki a Kulturális Alap titkára is egyben —, válaszoljon néhány kérdésünkre. — Maradjunk a kétkedőknél. Az első év nem mutatott művészetellenes, üzletieskedő vonásokat? NEM ROSSZ ÜZLET — Most tanulmányozzák az előző év tapasztalatait, de az már megállapítható, hogy nem volt .,rossz üzlet” értékes műalkotásokat létrehozni, terjeszteni, bemutatni. Ez önmagában a legjobb biztosíték, hogy a tartalom és a színvonal rovására sehol se szaladjanak túlságosan a pénz után. Az új gazdaságirányítási rendszer alapelvei természetesen nem úgy érvényesek a kultúra területén, mint a termelésben. Itt nem lehet elsődleges a közgazdasági haszon. A cél: a művészetekkel, a kultúrával az embert szolgálni, s államvezetésünk nagyon jól tudja, hogy ez pénzbe kerül. Megadja ezt a pénzt — nem keveset! —, s nem az anyagi haszon reményében. — Miben érvényesül mégis az új gazdasági mechanizmus a kultúra területén? — Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatnám: azelőtt a kultúrára szánt összegből az állam mindent egyenlő arányban támogatott: remekműveket, társadalmi értelemben, művészi értelemben egyaránt hasznos produkciókat és üres, értéktelen munkákat. Az új elv a támogatást arra adni, ami megérdemli. Ami kevésbé színvonalas, művészietlen produktumként mégis kikerül a kulturális termékek sajátos piacára, az ne kapjon egyenlő támogatást és legfeljebb tartsa fenn önmagát. JOGOT KELL ADNI — Rokonszenves elv. De mi módon lehet megvalósítani? — Ez a dolgok nehezebbik része. A megvalósításhoz valamilyen mérhető értékrendre van szükség. Korábban ilyen nem volt, s el kell ismerni, a műalkotások értékét nagyon nehéz forintban kifejezni. Márpedig enélkül semmire sem megyünk. Az értékelésnél legfeljebb azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy amióta művészek élnek és dolgoznak, mindig pénzben, javakban is kifejeződött a műalkotások értéke, és ezt az alkotók maguk is elvárják. Most már csak az a kérdés, ki határozza meg az értéket. Értékel a közönség, s értékel, persze, a kritika is; mindkettő mindig elkerülhetetlenül szubjektíven. Ám úgy hiszem, meg kell adni a jogot, még ha az objektivitás nem mindig sikerül is, hogy a pénzt adó diák nevében a kritika és a közönség ítéleteit figyelembe véve, egyes megbízott személyek határozzák meg, hogy az adott művek mennyire érdemelnek állami támogatást, mennyire nem. Ilyenformán a kultúra új gazdaságirányítási módszereiben kulcsszerepe van a kulturális alap és járulék rendszerének. Tehát kulturális járulékot fizettetnek az értéktelenebbnek ítélt művekkel és az így egybegyűlt alapból állami hozzájárulást adnak az arra érdemes műveknek, intézményeknek. Nem mond ez ellent annak a helyes kultúrpolitikai elvünknek, hogy az alkotóműhelyek kapjanak szabadabb lehetőségeket, önállóbbak legyenek? — Nem mond ellent. Azelőtt többnyire központi szervek döntöttek műsorok kialakításában, kiadási tervekben stb. Ezekhez a tervekhez meghatározott pénzügyi támogatást biztosítottak. Ha valahol sikerült jól gazdálkodni, a terven felüli pénzt az állam elvonta, s odaadta, ahol rosszul gazdálkodtak. Ma a programok, műsorok, tervek kidolgozása teljesen a műhelyek önálló dolga. Most is megkapják a támogatást, de az egész az intézménynél marad, önállóan gazdálkodhat vele. Az állam csak akkor vet ki járulékot, ha a művek között differenciálni kíván, és a mérlegelés után így és ezzel csökkenti a támogatást. Ha viszont tartalmilag és színvonalban egyaránt értékes a mű, akkor a költségvetésen túl is dotálja anyagilag. 32 TÁMOGATOTT ELŐADÁS — 1908-ban mennyi folyt be a járulékokból az alapba, és mennyi támogatást fizettek ki? — Még nincs meg minden adat, de a színházak például 200 ezer forint körül fizettek be, és több mint kétmillió forint támogatást kaptak. Általában más művészeti ágakban is több jutott támogatásra, mint amennyi a járulékokból összegyűlt, mert az állam tízmillió forintot biztosított induláskor, hogy azonnali támogatást adhasson ott, ahol erre szükség van. — A színházaknál például mi volt az arány? — Az első félévben tíz mű után fizettek járulékot, és 32 előadás kapott támogatást a legkülönfélébb formákban : ifjúsági jegyek helyár kiegészítésére, jutalomra, nívódíjra, díszletre, jelmezre stb. — Mennyiben hárítják át a járulékot a közönségre? — Ez nagyon változó. Van, ahol egyáltalán nem hárítják át, de azért az is előfordul, hogy járulék nélkül is magasabb helyárakat kérnek egyes drágább kiállítású darabokhoz. A színházak 20 százalékkal bármikor fel- és lefelé módosíthatják helyáraikat. — S hol mutatkozik a közönségre nézve pozitív hatása ennek a rugalmasabb árpolitikának? — Ott például, hogy értékesebb műalkotásokhoz viszonylag olcsóbban hozzájut. A tánclemezekre például 2, illetve 4 forint járulékot vetettünk ki, s a komolyzenei lemezek ára remélhetőleg tetemesen csökken A legérdekesebb tapasztalatunk, hogy a közönség igen jól reagál az ilyen ármozgásokra. Már tudják, hogy kulturális termékek és szolgáltatások közül nem mindig a drágább az értékesebb. Az árkörülmények egyébként nem módosították a korábban kialakult érdeklődésiirányokat. Bernáth László Egy árverés története FILM CSONTVÁRYRÓL Hubay Miklós befejezte Csontváryról szóló forgatókönyvének írását. A tervek szerint Cédrusok árverésen címmel, Ranódy László filmesül meg. A forgatókönyv nem Csontváry Kosztka Tivadar életéről szól, hanem hagyatékának felfedezéséről és megmentéséről. A festő halála után néhány hónappal kezdődik a történet, 1919 novemberében. Egy fiatal építész — a ma is élő Gerlóczy Gedeon —, műtermet keresett és talált, a Műegyetem környékén, a volt Hadik kávéháznál. A szobában összetekert vásznakat lelt, amelyeket éppen árverésre bocsátottak. Felfedezte, hogy a csupán vászonértékük miatt eladandó képek a Csontváry-alkotások. A fiatalembernek néhány napja maradt arra, hogy előteremtse a pénzt, felvehesse a harcot az árverésen a konkurrenciával. A film ezentnek a napoknak és az árverésnek a történetét dolgozza fel. VOLÁN VOLÁN UTAZZON 9 NAPRA ZAKOPANÉBA, AUTÓBUSSZAL! Részvételi díj: 1950 Ft Teljes panzió Zsebpénz 1 nap Krakkóban Síelési lehetőség Felvilágosítás és jelentkezés: A VOLÁN FŐIRODÁBAN, Bp. VI., Lenin körút 98., tel.: 123—171, 314—902, és az ENGELS TÉRI VOLÁN-IRODÁBAN, tel.: 181—610, 180—978 Krimi készül a tévében: Nemere László rendezi az Ellery Queen novellájából készülő krimit. Képünkön a krimi egyik főszereplője: Felföldi Anikó. (MTI fotó : Tormay felv.) A gyilkos én vagyok Nem, nem áruljuk el, hogy végül is ki volt a gyilkos Hámori Tibor A gyilkos én vagyok című bűnügyi játékának nyolc — gyanúba keveredett — szereplője közül. De azt igen, hogy a Déryné Színházban most bemutatott játék — az ötletes szerző harmadik darabja- „krimi” is, meg nem is az. Hogy ki a gyilkos, az csak a játék végén derül ki, de hogy Hámorinak van kritikai mondanivalója is (például a „filmes” világ egynémely szokásáról), az már játék közben is világossá lesz. Petrik József rendezte — Sostatics Zsuzsa kevés tárggyal is sokat mondó díszletei segítségével — a játékot, amelyben egyszerre van jelen a „krimi” és a „több mint krimi” feszültsége is. A szereplők közül különösen Kassai Ilona, Szigeti Géza, Horváth Ferenc és Gyulányi Éva játéka tetszett. Beleszámítva azt is, hogy bűnügyi játékban (vagy akár álbűnügyi játékban) a színészet lényegében megbilincselt lábakkal való táncolás. Az érdekes az, hogy a jó táncos ilyen helyzetben is érzékeltetni tudja a tánc báját és ritmusát. A melódia mesterei Fényes Szabolcs-estre készül a kelet-berlini televízió. A melódia mesterei című népszerű sorozatában mutatja be a német közönségnek Fényes Szabolcsot és legjelentősebb szerzeményeit, Geszty Szilvia, Bende Zsolt, Izsmán Nelly, Korda György, valamint számos német színész és énekes közreműködésével. Chopin Párizsban A lengyel muzsika halhatatlanja, Chopin halálának 120. évfordulójára életrajzregény jelent meg a Zeneműkiadónál, Chopin Párizsban, írója Székely Júlia, klasszikus egyszerűséggel s modern formai eszközökkel, hitelesen mutatja be — párizsi emigráns társa, Heine szavaival — a „zongora Rafaeljét’’. FEBRUÁR 5-ÉN, szerdán 10 órakor MEGNYÍLIK az önkiszolgáló rendszerű Kelenföldi Szivárvány Áruház XI., Fehérvári út 101. Ruházati cikkek, cipő, háztartási gépek, televízió és rádió, járművek NAGY VÁLASZTÉKBAN! Díjak és viták Ma délután az Újságíró Szövetség székházában osztják ki évi díjaikat a magyar filmkritikusok. A filmkritikusok díját a Falaknak (rendező: Kovács András) és a Csend és kiállásnak (rendező: Jancsó Miklós), a legjobb operatőri munkáért járó díjat Zsombolyai Jánosnak és Kende Jánosnak, a legjobb filmszínésznői teljesítmény díját Törőcsik Marinak, a legjobb színészi alakítás díját Kállai Ferencnek adják át. A díjakkal kapcsolatban ebben az évben a kritikusok körében vita folyt: milyen típusú filmek kitüntetésével teljesítik leginkább kötelességeiket a kritikusok. Évekkel korábban fel sem vetődött ez a kérdés. Természetes volt a kiindulópont: a kritika azokat a műveket jutalmazza díjjal, s ami ezzel együtt jár, a közfigyelemmel, amelyek a legeredetibb, leghatásosabb művészi eszközökkel szolgálják társadalmi céljainkat. Mostanában, hogy a mozilátogatottság általában — s ezen belül a magyar filmek közönsége — csökken, felmerült az igény, hogy a kritika ösztönözze a magyar színművészeket a közönséget ízlésesen kiszolgáló, színvonalas, szórakoztató produkciók készítésére. Ez a kívánság jogos és a kritika — ahol erre módja van — szót is emel ilyen filmek születéséért. De nem lehet egyetérteni azokkal, akik a kritika díjaival akarnak ösztönözni erre. Ha jól sikerült vígjáték, szatíra, közönségszórakoztató film születik, akkor ezt műfajára való tekintet nélkül értékelni kell, megfelelő bírálatokkal és adott esetben díjakkal is. (A tizedes meg a többiek jó példa volt, hogy nem a műfaj szabta meg a kritika lelkesedését, s nem maradtak el a dvak sem.) Ám, ha nem születnek ilyen színvonalas munkák a szórakoztató műfajokban —, mint ahogy sajnálatosan kevés születik manapság —, akkor ezen nem segít a félig-meddig sikerült művek díjazása csak azért, hogy ebben a műfajban jobbakra ösztönözzön. Ami nem igazán jó, azt nem szabad díjazni, bármilyen filmtípusból való is. A magyar filmkritikusok díjaival eddig olyan műveket tüntettek ki, mint például a Megszállottak, Oldás és kötés, Párbeszéd, Szegénylegények, A tizedes meg a többiek, Húsz óra, Hideg napok, Fügefalevél, Apa, Csillagosok, katonák. A sor önmagáért beszél, s nem hagy kétséget afelől, milyen művekre kell ismét és ismét felhívni a közönség figyelmét. —bel— UGRÓCSOPORT TAHITIN Ma reggel elutazott Budapestről a világhírű Lukács ugrócsoport. Dániából érkeztek, szabadságukat töltötték itthon, s most majd az iráni fővárosban, Teheránban lépnek fel. Onnan az út Japánba vezet, majd az év végét, előreláthatólag Tahiti szigetén szökve. A The seven Lukács ugrócsoport fellépéssorozata Londonban ér véget. Egy év múlva jönnek haza.