Esti Hírlap, 1969. június (14. évfolyam, 126-150. szám)
1969-06-02 / 126. szám
ÜNNEPI KÖNYVHÉT, 19 9. Drámai költemény GYÖRE IMRE: ORFEO SZERELME Győre Imre új könyvének nehéz meghatározni a műfaját. Egy kritika verses drámának nevezte, szerzője drámai költeménynek tartja. Mégis, gondolt-e arra, hogy művét színpadon előadják? — Amikor elkezdtem írni, nem volt határozott műfaji elképzelésem. Előbb a középső rész készült el, s csak később az elő- és utójáték, amely drámaibb jellegű. Írás közben nem gondoltam a színpadi előadásra, de most, tudomásom szerint, az Irodalmi Színpad tervezi a bemutatását. KUBAI ÉLMÉNY — Könyve nemcsak címében, de tartalmában is az Orfeusz-legendára utal, de a mese szövetét sok más motívum is színezi. — Az Orfeusz-téma már nagyon régen foglalkoztatott. Próbáltam is írni már ebben a témakörben, de az egész más volt, mint ez a könyv. Azt hiszem, az alapindítékot az 1968 januári kubai utam és Guevara halála jelentette. Az ő sorsa érdekelt, róla szerettem volna írni, de úgy, hogy az ne csak róla szóljon. Tulajdonképpen megváltoztattam az Orfeusz-történet végét is, hiszen ott az alvilágból Eurydikével visszatérő dalnok visszanéz a tilalom ellenére, s így elveszti a szeretett nőt. Történetemben viszont Orfeo elpusztul, csakhogy szerelmével visszatérhessen az emberek közé a remény. A könyvvel meggyőződésemnek szerettem volna hangot adni, hogy egy ember halála nem azonos az ügy halálával. — Orfeusz mindig a költészet, a művészet hatalmának szimbóluma volt. Miért hogy most mégis Guevarát, ezt a hivatásos forradalmárt rokonította vele? Vagy éppen itt található művészi ars poeticájának jellegzetessége? — Túl bonyolult a kérdés. Ha azt mondanám: igen, nem lenne pontos a válasz. Már említettem, nem is csak Guevaráról van szó, inkább arról, hogy Orfeusz legendáját szerettem volna újraértelmezni, s Guevara életének és halálának csak egyes motívumait használtam fel. S nem világnézetének filozófiai árnyalatai, vagy a forradalmár stratégiai-taktikai elképzelései érdekeltek elsősorban, hanem egyéni hősiessége. Előjátékok •— ez az Ideiglenes címe. Győre Imrét elég magányos jelenségnek tartja az irodalmi közvélemény. Így van ez? — Meglehetősen gyakran vagyok magányosan idehaza, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy egyedül vagyok. Természetesen igyekszem mindenről alaposan tájékozódni, de ami ennél lényegesebb: a magam eszközeivel s mértékével igyekszem beavatkozni a világ dolgaiba, s az ilyenfajta aktivitás kizárja azt, hogy valaki egyedül maradjon. Bernáth László ELŐJÁTÉKOK — Igyekeztem a népi hiedelmeknek és legendáknak a dél-amerikai folklórban élő elemeit is felhasználni, de a magyar népköltészetet is jó néhányszor megpróbáltam már beépíteni verseimbe. Az Orfeo szerelmében, azt hiszem, elválaszthatatlanok a csak Dél-Amerikában fellelhető motívumok és bizonyos magyar népköltési hagyományok. Remélem azért, hogy a különféle elemek mögött felfedezhető személyes jelenlétem, hiszen végül is a magam költeményét akartam megírni. — Az Orfeo szerelme tehát tavaly készült. Nyilván közben egyéb versek is születtek? — Igen, három év terméséből összeállított kötetemet most adtam át a Szépirodalmi Kiadónál. Művelődési ház Angyalföldön November 1-én adják át rendeltetésének a XIII. kerület egyik legnagyobb és legmodernebb kulturális létesítményét, a Rozsnyay utca 3. szám alatti művelődési házat. A csaknem 900 négyzetméter alapterületen több mint 12 milliós költséggel épülő háromemeletes létesítményben különböző szakköri és klubhelyiségeket alakítanak ki, így lesz fotó- és filmszakkör, rádió- és tv-szakkör, képzőművészeti szakkör, bélyeggyűjtő klub, turista klub, zenehallgatók klubja, műszaki vitaklub és játékterem. Az 500 személyes színházterem az épület földszintjén kap helyet. Dedikálnak az írók Az ünnepi könyvhét sátraiban ma a következő írók dedikálnak: a Blaha Lujza téren Szeberényi Lehel, a Liszt Ferenc téren Végh Antal, Barabás Tibor, Szilvási Lajos, Székely Dezső, Fodor András, Tamkó Sirató Károly, Passuth László. Az Egyetem presszó előtt, a Felszabadulás téren H. Lányi Piroska és Balázs Anna, a Vörösmarty téren Péchy Blanka és Szeberényi Lehel, a Calvin tér—Kecskeméti utca sarkon pedig Láng György és Balázs Anna. Holnap a Calvin tér— Kecskeméti utca sarkon igen sok író találkozik olvasóival, így Tamkó Sirató Károly, Engel Tevan István, Szeberényi Lehel, H. Irányi Piroska, Látos Sándor, Berkes Péter, Száva István, Csukás István. A Felszabadulás téren Szeberényi Lehel, a Liszt Ferenc téren Bertha Bulcsu, Berkesi András, Végh Antal, Láng György, Jobbágy Károly. A Rákóczi út—Tanács körút sarkán az Extra Áruház előtt Szeberényi Lehel és Karsai Elek, a Blaha Lujza téren Barabás Tibor, Péchy Blanka, Szilvási Lajos, Antal Gábor, Földes Mihály és Jobágy Károly. A Csanádi utcai könyvesboltban Berkesi András, a Rózsavölgyi könyvesboltban Láng György. A Ferenczy-család kiállítása Képzőművészeink júniusban több külföldi kiállításon mutatkoznak be alkotásaikkal. Nagy érdeklődés előzi meg Moszkvában a Ferenczy család reprezentatív gyűjteményes kiállítását, amely június 25- én nyílik a Művészeti Akadémián. A Ljubljanában június 6-án nyíló, Vili. nemzetközi grafikai biennálén nyolc magyar grafikus vesz részt alkotásával. A Budapesti Iparművészeti Múzeum a XV—XVIII. századból származó húsz értékes falikárpitot állít ki a lausanne-i Musée des Décoratifs-ban. Ugyancsak Lausanne-ban rendezik meg a III. nemzetközi szőnyegbiennálét június 12-én. A magyar művészeket Hajnal Gabriella iparművész képvisel a biennálén több díjnyertes gobelinjével. A HÁZIGAZDA BENEDEK MARCELL EMLÉKÉRE Államvizsgára készülhiünk. Kásaheggyé nőtt a tanulnivaló. Jólesett menekülni előle, ha csak félnapra is. Kapóra jött egy évforduló: ötven éve alakult a Thália Színház. Hiszen ezt tudni kell, a vizsgán megkérdezhetik. Napi- és hetilapok közlik, monográfiában is feldolgozták, színházi és irodalmi berkekben sűrűn emlegetik. A lelkiismeret beláthatja: utána kell nézni, így ismerkedtem Benedek Marcell Vulkán című regényének hősével, a századelő világával, irodalmi és társadalmi küzdelmek erővonalaival. Megfeledkeztem a vizsgáról. Utánanéztem a mű kritikáinak, és — hiába szorított az idő —, leíró nyelvtan helyett a Vulkán testvéreivel, Benedek Marcell többi regényével is barátkoztam a könyvtár lámpái alatt. A vizsgán szerencsém volt. A modern magyar irodalom köréből olyan kérdést kaptam, amely időben és tartalomban is érintkezett a Vulkán korával, eseményeivel. A prof. elégedett volt, sőt, dicsért is. Benedek Marcell az első világháború előtti évek szellemi kortársává tett. Nagy idő volt az, ifjak gyürközése, hadak sereglése a magyar elmaradottság, Ady szavával: a magyar pokol ellen. Robbanó ország a kerete és háttere a küzdelemnek, amit a művészet forradalmárai — s velük Benedek Marcell — vívtak új líráért, festészetért, korukhoz méltó drámáért és színházért. A Vulkán hőse elszakad a szülői háztól, csak a háború rettenete hozza össze ismét apjával, akitől a meg nem értés szomorú szakadéiba választja■ el. Benedek Elek viszont jogosan írta fiának harmincadik születésnapján, hogy testvérének érzi magát. Szellemében soha meg nem öregedett, követni tudta és megértette kedves Marci fiának választásait. Benedek Marcell egy egész magyar tanárnemzedék nesztora és eszményképe. Művészi hatásokra érzékeny, műveltségével és életstílusával egyaránt iskolát teremtő professzor. Könyveinek olvasása közben rajtakapjuk magunkat: indulni szeretnénk, hogy idejében becsöngethessünk szobája ajtaján. Tea illatát érezzük és halljuk a házigazda bátorító kérdéseit. Helyünket keressük az asztalnál, ahol sütemény és baráti tanács várja a diákot, aki egyszerre jóllakhat és konzultálhat. Intim, személyes ügy a tudomány, emberi ügy — szerethető. A házigazda köztünk marad. Hiszen a Napló, az Olimpás művészete, a Délsziget és annyi Benedekkönyv olvasói mindig is lélekkel invitált, szívesen látott vendégnek érezhetik majd magukat egy képzeletbeli asztalnál. Benedek Marcell szelíd türelemmel kínálja csemegéit: az európai és a magyar szellem legjobb értékeit. Minden találkozás közösséget teremt, emel és gazdagít. Ahogyan egyszer megfogalmazta: „A tanítást úgy fogom fel, hogy az bármely fokon is, közös munka. Sőt, azt hiszem, hogy a tanítás a barátságnak egy neme, egy különös, eszményi fajtája.” (dersi) Gimnázium után SZAKKÉPESÍTÉS, TOVÁBBTANULÁS (Folytatás az I. oldalról) A Gimnázium után című füzet bevezetőjében a Fővárosi Pályaválasztási Intézet beszámol arról, hogy az iskolai KISZ-szervezetek, oktatási osztályok, Hazafias Népfront-bizottságok kérésére a tanév során ankétokon ismertették az érettségi utáni pályaválasztási lehetőségeket. Budapesten az 1968-69-es tanévben mintegy 13 760 középiskolás végez, nagyobb részük gimnazista, számuk meghaladja a 7000 főt. A végzős gimnazisták között a leányok száma magasabb a fiúkénál, a 7000-ből mintegy 4100-an vannak. Ez önmagában jelzi már a pályaválasztási nehézségek súlyosságát. Várhatóan 2200—2500 budapesti fiatal juthat be felsőoktatási intézményekbe, ebben a tájékoztató füzetben pedig mintegy 3600 helyet ismertetnek, ahol a gimnáziumban érettségizett fiatalok a szakmunkásképzés keretében tovább tanulhatnak. Emellett újabb 3000 főt meghaladó szaktanfolyami lehetőséget jeleznek, amely több mint negyvenféle szakma elsajátítását teszi lehetővé. Az adatok azt mutatják, hogy az elhelyezkedési, pályaválasztási lehetőségek kedvezőek, összesen több hely van, mint amennyien végeznek. Ez alapjain nem jelenti azt, hogy a helyek száma és aránya mindenben megfelel a tanulók tervezett pályaválasztási szándékainak. Nagyon érdekes, és jellemző ebből a szempontból az a statisztikai kimutatás, amely szerint a gimnázium harmadik évében minden száz tanulóból az iskola befejezése után csak nyolcan terveztek munkavállalást. A többiek tovább akartak tanulni. A valóságban azután harmincnyolcan kezdtek dolgozni. A Gimnázium után című füzet megmutatja, hogyan szerezhetnek a fiatalok szakképesítést. A könnyebb tájékozódás kedvéért a füzet a munkahelyeket és tanfolyamokat — a pontos címekkel, a jelentkezési formák leírásával együtt — hat csoportban (ipari, műszaki jellegű képzés, közlekedési, postai terület, kereskedelem, vendéglátóipar, egészségügyi képzés, kulturális terület, adminisztratív és szolgáltató terület) ismerteti. — bel — A „Francia dal 1969"-szalaggal tüntették ki Regine és Gilbert Bécaud-t, a két népszerű francia sanzonénekest. Képünkön: a két művész a kitüntetéssel. (MTI Külföldi Képszolgálat) TEGNAP ESTI TV-JÁTÉK NAPHOSSZAT A FÁKON A reménytelenség regénye Marguerite Duras Naphosszat a fákon-ra. Nem több és nem súlyosabb — két emberre szabott ez a reménytelenség. A fiúra, aki menthetetlen önmaga gyengeségével szemben és az anyára, aki mégis menteni próbálja, de csak mentegetni marad lehetősége. Ennyit mond kettejük történetével az írónő, s ami ezt megrendítővé teszi: anya és fiú egymás iránti, gyűlöletig erős szeretete. A regény színpadi változatáról — ennek alapján készült a tegnapi tévéjáték — jószerivel csak annyit tudhatunk, amennyit a fordítóadaptáló Hegedűs Zoltán a tévéújságban elmondott, így aligha mérhető le pontosan, hogy a regényhez viszonyított hangsúlyeltolódások a színdarabból erednek-e vagy a rendező felfogását tükrözik. Várkonyi Zoltán — helyesen —, kritikusan szemléli Duras hőseit. A némi együttérzést és megbocsátást sem nélkülöző, szemérmesen fájdalmas pillantás helyett hideg szemmel nézi őket. , Az érzéseknek itt a sötétebb oldala kerül előtéreibe: a szeretésből az önzés,az éhségből a habzsolás, a fájdalomból a szenvelgés. «Az öregasszony állandó habzsolásával nem az átkoplalt évek éhsége, csak a telhetetlen zsugoriság lajkott jól; a fiú önsajnálatában a szenvelgés elnyomta s a „naphosszat a fákon” keresett szabadság félresik-lott, de valamelyest emberi tvágyát; a lány pityergései- ben az ostobaság könnyezett a kisemmizett szeretett várás helyett. Kemény, sörtét világ, az idilli ellágyulások nem annyira gyengéd, mint gyenge fényeinek a felvillanásával. A rendező— az utolsó gyengéd jelenetig — egy pillanatra semengedte, hogy hősei együttérzést váltsanak ki. Mindhárom főszereplő — Sulyok Mária, Almási Éva és Kálmen György — példásan valósította meg ezt a felfo Sást. (bársony) 1 . Nemzeti Színház rendezőjeés színművésze megbízástkapott a Szépirodalmi Kiladótól, írja meg pályafutása történetét. Kazincbarcika festője Másfél évvel ezelőtt riportot írtunk egy tehetséges pályakezdő festőművészről. Valahogy így fejeztük be az írást: kíváncsiak vagyunk az igazi festőavató pillanatra, az első kiállításra. A fiatal festőművész, Kiss Attila, rajzaival, karikatúráival, lírai kompozícióival gyakran találkozhatunk irodalmi folyóiratok és az Esti Hírlap hasábjain. Első önálló tárlatát Kazincbarcikán, a Borsodi Vegyikombinát Radnóti Miklós Művelődési Otthonában rendezte meg. Kiss Attila a Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél tanítványa volt. Első bemutatkozásán a főiskolás évek idején készült olajképek és grafikák mellett már az új otthon, az ipari táj ihlette festményeit is kiállította. Magáról ezt mondja! „Ha rám bíznák, az egész várost telefesteném!”