Esti Hírlap, 1971. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-01 / 283. szám
CSEPELI TERVEK »Városközpont, • közművek, • üzlethálózat Beszélgetés a kerületi tanács elnökével CSEPEL MÚLTJA: az egykori falu a múlt század utolsó éveitől vált ipari centrummá, s 1950. január 1-től Budapest XXI. kerülete. Napjainkban 90 ezer ember otthona. Az iparvállalatok csaknem 50 ezer dolgozót foglalkoztatnak. CSEPEL JELENE: a kerület fejlesztésére a negyedik ötéves tervben egymilliárd forintnál is többet költenek. Ez jóval meghaladja a korábbi tervidőszakban erre a célra fordított összeget. CSEPEL HOLNAPJÁRÓL Kardos Vilmos tanácselnökkel beszélgetünk. — A múlt öröksége — igen sok komfort nélküli lakás, rossz utak, nagyon hiányos csatorna- és vízvezeték-rendszer, a régebben épített szociális létesítmények rossz állapota — hosszú évek óta meghatározza a teendőket. A középtávú fejlesztési program szerint a következő években tovább építjük a kerületi városközpontot. Kétezer lakást adunk majd át sokszintes épületekben, mindennel, ami kell, ipari, kereskedelmi, egészségügyi, oktatási intézményekkel együtt. A Rákosi Endre utca környékén további 1000 —1500 lakás építésére van lehetőség. Szervezünk az üzemek által támogatott csoportos társasház építési akciókat is. Kerületünkben az utak csaknem fele: földút. S mert mind nagyobb az átmenő- és a helyi forgalom, az utak évről évre tovább romlanak. Az idő sürget: szilárd burkolatú úthálózatra lesz szükség. A negyedik ötéves terv idején csaknem 66 ezer négyzetméter útfelületet kívánunk korszerűsíteni, s nagy figyelmet fordítunk a közművesítésre. 1973 végéig az elektromos szolgáltatást, 1975 végéig pedig a vízvezeték hálózatot akarjuk teljessé tenni. A kerület déli határán húzódó földgáz körvezeték módot ad rá, hogy a gázvezetékhálózat építését szorgalmazzuk. A lakosság életkörülményeinek javulásával időközben az elektromos fogyasztás számottevően emelkedett. A háztartási gépek, a televíziók és a rádiók zavartalan használatára nincs mindenütt lehetőség, ezért is sürgetjük az elektromos hálózat rekonstrukcióját. — A kerületi rendelőintézet 1948-ban épült, ma már fejlesztésre, korszerűsítésre szorul. A bölcsődék, az óvodák építésében nagy segítség az üzemektől kapott anyagi támogatás. Szociális létesítmények építéséhez és más fejlesztésekhez eddig mintegy 60 millió forintot ajánlott fel, egyebek között a Papíripari Vállalat, a Magyar Posztó, a MAHART, a Csepel Vásás Fémmű. Január 1-én például az öregek napközi otthonát avatjuk, jövőre megkezdjük a nagy művelődési otthon építését. Itt külön részt kapnak majd a fiatalok. — A kerület kiskereskedelmi áruforgalma 1966— 70 között 37,3 százalékkal emelkedett, s a következő években várhatóan tovább nő. Mindezt figyelembe véve, hét új üzlet, áruház létesítését, s kettő bővítését tervezzük. Olcsó éttermek létrehozását szorgalmazzuk. S mert Csepelen is mind több a magánkocsi, szükséges modern gépkocsiszervizállomás létesítése is. Cs. Benkő Judit EGY FELMONDÁS TÖRTÉNETE Técsiék, a hangosok Apa után a fia ♦ Szaktudás és gyorsaság A tömött hajnali vonaton még gyakran gondol a nagymamára. Émelyeg a gyomra a sűrű cigarettafüsttől, a pálinka szagától, de amikor Rákoson leszáll, újra egyszerű lesz minden. Egyszerű és világos. A felesége belekarol, elindulnak a gyár felé kígyózó hosszú sorban, aztán a gyárkapu, a műhely, s az öreg Sztanó azt mondja Técsi Ferencéknek: — Megjöttetek, gyerekek? Jó dolgozni Sztanóval. Őt meg Mester István művezetőt nagyon dicsérte Técsi édesapja, azt mondta róluk: — Fiam, az mind a kettő ember! A fiú értette a szót. Tudta apjáról, hogy szigorú,megfontolt ember, s nemigen téved az ítéleteiben. A gyári sors azonban később hozta össze a két emberrel. — Amikor a műszerészszakmában felszabadultam, a Telefongyárban kezdtem dolgozni. Az apám miatt. Akkor még az Orion főművezetője volt, s nem akartam a keze alá kerülni. Tudtam, azóta meggyőződtem róla, menynyire szerették az öregemet. Megkövetelte a munkát, de ha kértek tőle valamit, nem ismert lehetetlent. Tőlem bizonyosan a dupláját követelte volna. Féltem, hogy esetleg szégyenkeznie kell miattam. Azóta az apa nyugdíjba ment, Técsi Ferenc immár hetedik éve dolgozik az Orionban. S hogy nem szégyenkezne miatta az apja, azt a gyári újságcikk is bizonyítaná. Amikor erről beszélgetünk, nevetve megjegyzi: — Azóta nincs nyugtom a barátomtól. Állandóan felhív telefonon, elváltoztatja a hangját, újságíróként mutatkozik be, s közli velem, hogy írni akar rólam, a munka hőséről. — Valóban a munka hőse? Legyint. — Arról szó sincs. Sokkal értékesebb és jobb szakmunkások vannak itt a gyárban, mint én. Az a szokatlan, hogy a feleségemmel együtt hangosók vagyunk, s együtt dolgozunk. — Hány hangoló van az Orionban? — Rajtunk kívül még egy fiú. Mi hangoljuk be a konvertereket. Ez az a szerkezet, amelyet be kell építeni a televízióba, a kísérleti adás vételére. Ülünk a kis meleg gyomról lakás konyhájában. Előttünk gőzölög a feketekávé. Olyan nagy a csend, hogy szinte fogható. — Miért lett gyömrői lakás? Rámutat a feleségére: — Miatta. Először úgy volt, hogy bent lakunk majd a nagymamánál. Kis lakás, de megfértünk volna benne hárman. A feleségem viszont nem bírja azt a levegőt, a zajt. Én költöztem ide. Hív az udvarra, mutatja új házát. Még nincs bevakolva a fala, nyáron építették, tavasszal már beköltözhetnek. — Szép, ugye? Az apósom rengeteget segített: kőműves. Még egyéves házasok sem vagyunk, s már házunk van — ha kicsi is. Zsebre dugott kézzel megáll az udvar közepén, a kert felé néz, a kopasz szőlőkarókra, a gyümölcsfákra . — Sok munka van velük, de én szeretem csinálni. Pesti srác vagyok, az Almássy téren nőttem fel. Nem hittem volna, hogy egyszer vonatos leszek, kertes házban lakom, s megszokom a tiszta levegőt. — Itt már révbe ért. És a gyárban? — Lassan ott is, bár eleinte voltak velünk bajok. A szőke fiatalasszony arca elvörösödik. — Miattam. Mert házasság után még külön dolgoztunk, s gyakran megkerestük egymást. Olyan is előfordult, hogy más műszakba kerültünk, alig találkozhattunk. Engem szidtak, rossz munkás vagyok, nem figyelek arra, amit csinálok. Hallgatnak egy ideig, újra átélik a történteket. — Én szaladgáltam mindenkihez, de csak az segített, amikor beadtam a felmondásomat. Akkor mondta Mester István: „Helyezzétek hozzám őket." — És a felesége már jól dolgozik? Nevetnek: — Száztíz százalék! — Kitől tanult meg így dolgozni? — A férjemtől. Most már csak egy-két bonyolult hibát nem tudok kijavítani, de darabszámra jobb vagyok. Gyorsabb a kezem. Igaz, annyit gyötört, hogy néha már elzsibbadt a fejem. Magyarázott, számonkért tőlem a gyárban, a vonaton, idehaza. Mutatja a jegyzeteit. A férje meg cigarettára gyújt, s elgondolkozva mondja: — Az igazsághoz az is hozzátartozik: ha az emberrel jól bánnak és megértik, hogy a gyáron kívül is van élete, akkor töri magát. Mi azt akarjuk, hogy ne találjanak kifogást a munkánkban. Hankóczi Sándor Óriási, kétezer hektoliter bor tárolására alkalmas ászokhordókat is készít az idén a budapesti kádár ktsz. A szobanagyságú óriáshordókból 250-et állítanak össze. pozitív, negatív ionegyensúly: jó közérzet Az idegrendszerre, a vér, összetételére, a vérnyomásra, az oxigénfogyasztásra egyaránt hatást gyakorolnak a környezetünk levegőjében levő pozitív, illetve negatív ionok, az aeroionok. A pozitívak növelik a vérnyomást, fokozzák az ingerlékenységet, kapkodóvá teszik a mozdulatokat, csökkentik a figyelemösszpontosítás képességét. A negatívak nyugtatnak, javítják a közérzetet, fokozzák a munkateljesítményt. A természetes levegőben általában egyensúlyban vannak a pozitív és a negatív ionok. A nagyvárosokban, a forgalmas útvonalakon közlekedő járművekben azonban felborul az egyensúlyi helyzet. Csúcsforgalmi időben Budapest belterületén például az utastér levegőjében hatszor annyi pozitív iont találtak, mint negatívot. Amikor bekapcsolták a magyar gyártmányú BION—78 miniatűr ionizátort, amely megkezdte a negatív ionok „gyártását"’, pillanatokon belül helyreállt a természetes ionegyensúly. •Az így feljavított minőségű levegőben a vezető hangulata nyugodt, kiegyensúlyozott, közérzete kellemes, jó, vérnyomása, a legkedvezőbb szinten marad. AGGTELEK Fényárban a cseppkövek Jelentős összeget költenek jövőre is az Aggteleki Cseppkőbarlang fejlesztésére. A barlang ezer ülőhelyes színháztermében érdekes programokkal várják az idelátogatókat. Négy nagy szimfonikus- és tánczenekari hangversenyt rendeznek. Különlegesség lesz a föld alatti fény- és hangjáték: a reflektorokra helyezett forgó korongok segítségével sokszínű fényforgatagot vetítenek a cseppkőképződményekre. A színházterem közelében 600 méter hosszú csónakáztató tavat építenek, a munkákat már megkezdték. Az aggteleki barlangbejáró mellett a fenyőligetben ifjúsági kempinget rendeznek be, faházakkal, sátrakkal. - SZÍVÜGY : A szervókormány-üzemben pénteken még óriási volt az izgalom, hiányzott a szereléshez egy soproni tétel. A kooperációs osztály egyik dolgozóje elutazott ugyan, hogy magával hozza, de végül mégis dolgavégezetten jött vissza. Ezek a sorok egy fővárosi gyár újságjából valók. A történet, amely hozzájuk tartozik, illetve kiegészíti őket, tulajdonképpen vígjátékba való. Legalábbis, így éreztem első olvasásra. November elején a gyár Sopronba küldte egyik kooperátorát, gépkocsit bocsátott a rendelkezésére, hogy a szereléshez szükséges alkatrészeket beszerezze. Győrnél a gépkocsi elromlott. A kiküldött ezt megtáviratozta a gyárnak. Kérte, hogy küldjenek segítséget: a kocsit vontassák haza, s egyidejűleg közölte, hogy ő vonatra száll. Vonatra is ült, s meg sem állt Budapestig. Az ember itt mosolyoghat, tréfálkozhat azon, hogy a kooperátor eltévedt a borús őszi délutánon, s úgy vélte, hogy Győrhöz jóval közelebb esik Budapest, mint Sopron. Szóval mosolyoghatnék. Csakhogy — olvasom tovább a fővárosi gyár lapjában — erre a kiküldöttre ötszáz ember várt azon a péntekről szombatra virradó éjszakán, ötszáz ember, aki társadalmi munkában végezte aznap a műszakot. Tohasztja a tréfálkozó •*-i kedvet a további is. Ugyanis a távirat kézbevételekor a kooperációs főosztály vezetője beugrott a gépkocsijába s elindult Sopronba. Éjszaka érkezett az ország nyugati kapujába, felvette a soproni üzem vezetőit, de reggelre az alkatrészeket meghozta Budapestre. Mert ezekre az alkatrészekre ötszáz ember várt. A kiküldött? Addigra tán kialudta magát, kipihente a nehéz út fáradalmait, s már talpon volt, hogy kenyeret pirítson a reggeli teához... De az is lehet, hogy még rózsás álmok lebegtek körül a meleg takaró alatt. S ha álmodott, bizonyára nem nyomasztó, rossz, gonosz álmokat. Hogy, mondjuk, robog vele a vonat Budapest felé, s a mozdonyvezető Komáromnál meggondolja magát, eszébe jut, hogy van neki itt egy jó barátja, meglátogatja, otthagyja hát a szerelvényt a nyílt pályán, s ugye. Vagy hogy ül a fogorvos székében, vésik a fogát, az orvos meg egyszerre csak eltűnik, mert csaknem elfeledte, hogy mozijegye van estére. De még rettentőbbet is: nyitott mellkassal fekszik a műtőasztalon, szikék, műszerek csilingelnek — aztán egyszerre megüresedik a műtő. Az orvosok elmentek a trafikba lottószelvényért, kérem, remélem, ez a kis küldött nem álmodott ilyen gonosz, szorongató dolgokat. Azt meg csak egészen félve gondolom, hogy később tán némi lelkiismeretfurdalása támadt, esetleg megnézte: hol is fekszik Sopron a térképen? De ezt, megvallom, nem hiszem komolyan. Hiszen még ehhez is valami csöpet kicsi szív kellene