Esti Hírlap, 1971. december (16. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-01 / 283. szám

CSEPELI TERVEK »Városközpont, • közművek, • üzlethálózat Beszélgetés a kerületi tanács elnökével CSEPEL MÚLTJA: az egykori falu a múlt század utolsó éveitől vált ipari centrummá, s 1950. janu­ár 1-től Budapest XXI. ke­rülete. Napjainkban 90 ezer ember otthona. Az iparvállalatok csaknem 50 ezer dolgozót foglalkoztat­nak. CSEPEL JELENE: a kerület fejlesztésére a ne­gyedik ötéves tervben egymilliárd forintnál is többet költenek. Ez jóval meghaladja a korábbi terv­időszakban erre a célra fordított összeget. CSEPEL HOLNAPJÁ­RÓL Kardos Vilmos ta­nácselnökkel beszélgetünk. — A múlt öröksége — igen sok komfort nélküli lakás, rossz utak, nagyon hiányos csatorna- és víz­vezeték-rendszer, a régeb­ben épített szociális léte­sítmények rossz állapota — hosszú évek óta meghatá­rozza a teendőket. A középtávú fejlesztési program szerint a követ­kező években tovább építjük a kerületi város­­központot. Kétezer lakást adunk majd át sokszintes épületekben, mindennel, ami kell, ipari, kereskedelmi, egészségügyi, oktatási intézményekkel együtt. A­ Rákosi Endre ut­ca környékén további 1000 —1500 lakás építésére van lehetőség. Szervezünk az üzemek által támogatott csoportos társasház építé­si akciókat is.­­ Kerületünkben az utak csaknem fele: földút. S mert mind nagyobb az átmenő- és a helyi forga­lom, az utak évről évre to­vább romlanak. Az idő sürget: szilárd burkolatú úthálózatra lesz szükség. A negyedik ötéves terv idején csaknem 66 ezer négyzetméter útfelületet kívánunk korszerűsíteni, s nagy figyelmet fordítunk a közművesítésre. 1973 vé­géig az elektromos szol­gáltatást, 1975 végéig pe­dig a vízvezeték hálózatot akarjuk­ teljessé tenni.­­ A kerület déli határán húzódó földgáz körvezeték módot a­d rá, hogy a gáz­vezetékhálózat építését szorgalmazzuk. A lakosság életkörülményeinek ja­vulásával időközben az elektromos fogyasztás szá­mottevően emelkedett. A háztartási gépek, a televí­ziók és a rádiók zavartalan használatára nincs minde­nütt lehetőség, ezért is sürgetjük az elektromos hálózat rekonstrukcióját. — A kerületi rendelőin­tézet 1948-ban épült, ma már fejlesztésre, korszerű­sítésre szorul. A bölcsődék, az óvodák építésében nagy segítség az üzemektől kapott anyagi támogatás. Szociális létesítmények építéséhez és más fejleszté­sekhez eddig mintegy 60 millió forintot ajánlott fel, egyebek között a Papíripari Vállalat, a Magyar Posztó, a MAHART, a Csepel Vás­ás Fémmű. Január 1-én például az öregek napközi otthonát avatjuk, jövőre megkezdjük a nagy műve­lődési otthon építését. Itt külön részt kapnak majd a fiatalok. — A kerület kiskereske­delmi áruforgalma 1966— 70 között 37,3 százalékkal emelkedett, s a következő években várhatóan tovább nő. Mindezt figyelembe vé­ve, hét új üzlet, áruház létesítését, s kettő bőví­tését tervezzük. Olcsó éttermek létrehozá­sát szorgalmazzuk. S mert Csepelen is mind több a magánkocsi, szükséges modern gépkocsiszerviz­állomás létesítése is. Cs. Benkő Judit EGY FELMONDÁS TÖRTÉNETE Técsiék, a hangosok Apa után a fia ♦ Szaktudás és gyorsaság A tömött hajnali vona­ton még gyakran gondol a nagymamára. Émelyeg a gyomra a sűrű cigaretta­­füsttől, a pálinka szagától, de amikor Rákoson leszáll, újra egyszerű lesz minden. Egyszerű és világos. A fe­lesége belekarol, elindul­nak a gyár felé kígyózó hosszú sorban, aztán a gyárkapu, a műhely, s az öreg Sztanó azt mondja Técsi Ferencéknek: — Megjöttetek, gyere­kek? Jó dolgozni Sztanóval. Őt meg Mester István mű­vezetőt nagyon dicsérte Té­csi édesapja, azt mondta róluk: — Fiam, az mind a kettő ember! A fiú értette a szót. Tudta apjáról, hogy szigo­rú,­­megfontolt ember, s nemigen téved az ítéletei­ben. A gyári sors azonban később hozta össze a két emberrel. — Amikor a műszerész­szakmában felszabadul­tam, a Telefongyárban kezdtem dolgozni. Az apám miatt. Akkor még az Orion főművezetője volt, s nem akartam a keze alá kerülni. Tudtam, azóta meggyőződtem róla, meny­nyire szerették az örege­met. Megkövetelte a mun­kát, de ha kértek tőle va­lamit, nem ismert lehetet­lent. Tőlem bizonyosan a dupláját követelte volna. Féltem, hogy esetleg szé­gyenkeznie kell miattam. Azóta az apa nyugdíjba ment, Técsi Ferenc immár hetedik éve dolgozik az Orionban. S hogy nem szé­gyenkezne miatta­ az apja, azt a gyári újságcikk is bizonyítaná. Amikor er­ről beszélgetünk, nevetve megjegyzi: — Azóta nincs nyugtom a barátomtól. Állandóan felhív telefonon, elváltoz­tatja a hangját, újságíró­ként mutatkozik be, s köz­li velem, hogy írni akar ró­lam, a munka hőséről. — Valóban a munka hő­se? Legyint. — Arról szó sincs. Sok­kal értékesebb és jobb szakmunkások vannak itt a gyárban, mint én. Az a szokatlan, hogy a felesé­gemmel együtt hangosók vagyunk, s együtt dolgo­zunk. — Hány hangoló van az Orionban? — Rajtunk kívül még egy fiú. Mi hangoljuk be a konvertereket. Ez az a szerkezet, amelyet be kell építeni a televízióba, a kí­sérleti adás vételére. Ülünk a kis meleg gyom­ról lakás konyhájában. Előttünk gőzölög a fekete­kávé. Olyan nagy a csend, hogy szinte fogható. — Miért lett gyömrői la­kás? Rámutat a feleségére: — Miatta. Először úgy volt, hogy bent lakunk majd a nagymamánál. Kis lakás, de megfértünk vol­na benne hárman. A fele­ségem viszont nem bírja azt a levegőt, a­­ zajt. Én költöztem ide. Hív az udvarra, mutat­ja új házát. Még nincs be­vakolva a fala, nyáron épí­tették, tavasszal már be­költözhetnek. — Szép, ugye? Az apó­som rengeteget segített: kőműves. Még egyéves há­zasok sem vagyunk, s már házunk van — ha kicsi is. Zsebre dugott kézzel megáll az­ udvar közepén, a kert felé néz, a kopasz szőlőkarókra, a gyümölcs­fákra . — Sok munka van velük, de én szeretem csinálni. Pesti srác vagyok, az Al­­mássy téren nőttem fel. Nem hittem volna, hogy egyszer­ vonatos leszek, ker­tes házban lakom, s meg­szokom a tiszta levegőt. — Itt már révbe ért. És a gyárban? — Lassan ott is, bár ele­inte voltak velünk bajok. A szőke fiatalasszony arca elvörösödik. — Miattam. Mert házas­ság után még külön dol­goztunk, s gyakran megke­restük egymást. Olyan is előfordult, hogy más mű­szakba kerültünk, alig ta­lálkozhattunk. Engem szid­tak, rossz munkás vagyok, nem figyelek arra, amit csinálok. Hallgatnak egy ideig, új­ra átélik a történteket. — Én szaladgáltam min­denkihez, de csak az segí­­tett, amikor beadtam a fel­mondásomat. Akkor mond­ta Mester István: „Helyez­zétek hozzám őket." — És a felesége már jól dolgozik? Nevetnek: — Száztíz százalék! — Kitől tanult meg így dolgozni? — A férjemtől. Most már csak egy-két bonyolult hi­bát nem tudok kijavítani, de darabszámra jobb va­gyok. Gyorsabb a kezem. Igaz, annyit gyötört, hogy néha már elzsibbadt a fe­jem. Magyarázott, számon­­kért tőlem a gyárban, a vonaton, idehaza. Mutatja a jegyzeteit. A férje meg cigarettára gyújt, s elgondolkozva mondja: — Az igazsághoz az is hozzátartozik: ha az em­berrel jól bánnak és meg­értik, hogy a gyáron kívül is van élete, akkor töri magát. Mi azt akarjuk, hogy ne találjanak kifo­gást a munkánkban. Hankóczi Sándor Óriási, kétezer hektoliter bor tárolására alkalmas ászokhordókat is készít az idén a budapesti kádár ktsz. A szobanagyságú óriáshordókból 250-et állí­tanak össze. pozitív, negatív ionegyensúly: jó közérzet Az idegrendszerre, a vér, összetételére, a vérnyomás­ra, az oxigénfogyasztásra egyaránt hatást gyakorol­nak a környezetünk leve­gőjében levő pozitív, illet­ve negatív ionok, az aero­­ionok. A pozitívak növelik a vérnyomást, fokozzák az ingerlékenységet, kapkodóvá teszik a mozdu­latokat, csökkentik a figye­lemösszpontosítás képessé­gét. A negatívak nyugtat­nak, javítják a közérzetet, fokozzák a munkateljesít­ményt. A természetes le­vegőben általában egyen­súlyban vannak a pozitív és a negatív ionok. A nagy­városokban, a forgalmas útvonalakon közlekedő jár­művekben azonban felbo­rul az egyensúlyi helyzet. Csúcsforgalmi időben Bu­dapest belterületén pél­dául az utastér levegőjé­ben hatszor annyi pozitív iont találtak, mint negatí­vot. Amikor bekapcsolták a magyar gyártmányú BION—78 miniatűr ionizá­tort, amely megkezdte a negatív ionok „gyártását"’, pillanatokon belül hely­reállt a természetes ion­egyensúly. •Az így feljavított minősé­gű levegőben a vezető han­gulata nyugodt, kiegyensú­lyozott, közérzete kellemes, jó, vérnyomása, a legked­vezőbb szinten marad. AGGTELEK Fényárban a cseppkövek Jelentős összeget költe­nek jövőre is az Aggteleki Cseppkőbarlang fejleszté­sére. A barlang ezer ülő­helyes színháztermében ér­dekes programokkal vár­ják az idelátogatókat. Négy nagy szimfonikus- és tánc­zenekari hangversenyt ren­deznek. Különlegesség lesz a föld alatti fény- és hang­­játék: a reflektorokra he­lyezett forgó korongok se­gítségével sokszínű fény­forgatagot vetítenek a cseppkőképződményekre. A színházterem közelében 600 méter hosszú csónakáz­tató tavat építenek, a mun­kákat már megkezdték. Az aggteleki barlangbejáró mellett a fenyőligetben if­júsági kempinget rendez­nek be, faházakkal, sát­rakkal. - SZÍVÜGY : A szervókormány-üzem­­­­ben pénteken még­­ óriási volt az izgalom,­­ hiányzott a szereléshez egy­­ soproni tétel. A kooperá­­­­ciós osztály egyik dolgozó­­­­je elutazott ugyan, hogy­­ magával hozza, de végül­­ mégis dolgavégezetten jött­­ vissza.­­ Ezek a sorok egy főváro­si gyár újságjából valók. A­­ történet, amely hozzájuk­­ tartozik, illetve kiegészíti­­ őket, tulajdonképpen víg­játékba való. Legalábbis,­­ így éreztem első olvasásra. November elején a gyár Sopronba küldte egyik kooperátorát, gépkocsit bo­csátott a rendelkezésére, hogy a szereléshez szüksé­ges alkatrészeket besze­rezze. Győrnél a gépkocsi elromlott. A kiküldött ezt megtáviratozta a gyárnak. Kérte, hogy küldjenek se­gítséget: a kocsit vontas­sák haza, s egyidejűleg kö­zölte, hogy ő vonatra száll. Vonatra is ült, s meg sem állt­­ Budapestig. Az ember itt mosolyog­hat, tréfálkozhat azon, hogy a kooperátor elté­vedt a borús őszi délutá­non, s úgy vélte, hogy Győrhöz jóval közelebb esik Budapest, mint Sop­ron. Szóval mosolyoghatnék. Csakhogy — olvasom to­vább a fővárosi gyár lap­jában — erre a kiküldöttre ötszáz ember várt azon a péntekről szombatra virra­dó éjszakán, ötszáz ember, aki társadalmi munkában végezte aznap a műszakot. T­ohasztja a tréfálkozó •*-i kedvet a további is. Ugyanis a távirat kézbevé­telekor a kooperációs fő­osztály vezetője beugrott a gépkocsijába s elindult Sopronba. Éjszaka érkezett az ország nyugati kapujá­ba, felvette a soproni üzem vezetőit, de reggelre az al­katrészeket meghozta Bu­dapestre. Mert ezekre az alkatrészekre ötszáz em­ber várt. A kiküldött? Addigra tán kialudta magát, kipihente a nehéz út fáradalmait, s már tal­pon volt, hogy kenyeret pirítson a reggeli teához... De az is lehet, hogy még rózsás álmok lebegtek kö­rül a meleg takaró alatt.­ S ha álmodott, bizonyára nem nyomasztó, rossz, go­nosz álmokat. Hogy, mond­juk, robog vele a vonat Budapest felé, s a moz­donyvezető Komáromnál meggondolja magát, eszébe jut, hogy van neki itt egy jó barátja, meglátogatja, otthagyja hát a szerelvényt a nyílt pályán, s ugye. Vagy hogy ül a fogorvos székében, vésik a fogát, az orvos meg egyszerre csak eltűnik, mert csaknem el­feledte, hogy mozijegye van estére. De még retten­tőbbet is: nyitott mellkas­sal fekszik a műtőasztalon, szikék, műszerek csilingel­nek — aztán egyszerre megüresedik a műtő. Az orvosok elmentek a trafik­ba lottószelvényért, kér­em, remélem, ez a ki­­s küldött nem álmodott ilyen gonosz, szorongató dolgokat. Azt meg csak egészen félve gondolom, hogy ké­sőbb tán némi lelkiisme­­retfurdalása támadt, eset­leg megnézte: hol is fek­­szik Sopron a térképen? De ezt, megvallom, nem hiszem komolyan. Hiszen még ehhez is valami csöpet kicsi szív kellene

Next