Esti Hírlap, 1972. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-03 / 1. szám

COPFOS LEVENTE A KÉPERNYŐN Vadászpuská­val lőtt poén Az igazán rosszmájú kri­tikus azzal kezdhetné szil­veszteri beszámolóját: ezért a műsorért kár volt meg­rövidíteni a Cirkusz csil­lagait. Rossz májjal azon­ban orvoshoz kell menni, s nem tévékritikát írni. Sok éves, kitartó é­s el kell is­merni: sikeres — munká­val a tv leszoktatott ben­nünket arról, hogy az év utolsó programjából „or­szágos ügyet” csináljunk. Ne legyünk igazságtala­nok, a szilveszteri műsor nem 20 óra 55 perckor kez­dődött. Vendégségbe készü­lődés közben hallhattuk György István Kérek egy sztoriját, s az Ősbudavár könnyen, kellemesen tálalt slágereit, feltehetően a mai Moulin Rouge-ból. Éj­féltájt, több pohár ital után rémlett fel: most megint találkozhattunk az ősbudavár egyes szereplői­vel, egy hasonló jellegű összeállításban. Dehát, kis ország vagyunk, s egyéb­ként is ez idő tájt már bon­tani kellett a pezsgőket. Igaz, akkor is érezni le­hetett, hogy kis ország va­gyunk, amikor végignéztük a humoristák Fórumát, majd a szilveszteri műsor szerzőit, s alig találtunk némi különbséget. Ám, nem kell a kákán is cso­mót keresni. A miniszterek egyáltalán nem vicces dol­gokat kérdeztek, s a hu­moristák tartották magu­kat klubuk szokott színvo­nalához. Várhatóan a mi­niszterek nekik ítélik az év Herkules-díját. (Kivé­tel talán Radványi Barna, aki most elemében volt.) Semmi sem volt jó a szilveszteri műsorban? Ezt becsülettel egyetlen magyar állampolgár sem állíthatja, már csak azért sem, mert valószínűleg a tévé elé szö­gezett kritikusokon kívül, senki se látta az országban elejétől-végig az egész mű­sort. (Ebben, igaz, a likőr- és szesziparnak jelentős ré­sze volt.) A kritikus pedig becsületszóra kijelentheti, volt nevetni való is a mű­sorban. Időrendi sorrend­ben először talán az ü­lés­­együttes kedves paródiá­ján, mindenekelőtt persze az úttörőzenekaron és a copfos Leventén. Azután Brachfeld Siegfried va­dászpuskával lőtt egy-két poént, majd Szuhay Balázs hódított Nemeskürtyként. Úgy látszik, Kulcsár Ist­vánról se lehet két bőrt le­húzni, mert most viszont a róla készült paródia volt gyengébb. Kedvesen kabarézott Koós és Suka a Ki mit tud­­ban, s a Szilveszter-est fénypontja Hofi-Rózsa Sándor-Géza volt. Lehe­letnyivel ugyan hosszabb­ra nyúlt a paródia a kel­leténél, de így legalább volt időnként egy kis szü­netünk, szemet törölni. Vé­gül jött Alfonzó az Inter­­fórumban, hogy ki tudja hányadszor adja elő kül­földi zenészparódiáit. (Leg­utóbb nagyon-nagyon ré­gen — egy nappal Szil­veszter előtt — láthattuk hasonló típusú produkció­it.) Ám, az igazsághoz tar­tozik, hogy az Unter fórum aktualitása és Alfonzó kö­zönségtisztelete —, hogy tudniillik mindig kitalál még valamit, maszkban és játékban — ezt a számot is a szórakoztatóbbak közé emelte. Mi volt még? Jobb-rosz­­szabb villámtréfák és sok­sok közreműködő. Amit — Szilveszter­ délután Sze­pesi Györgyék a csillago­kat is lehozták volna az ég­ből a Hívjon — megyünk című monstreműsorban. Hívtuk őket,­­ ők jöttek, kértünk, s teljesítették. Nem volt olyan különleges kívánságunk, amit ez az öt órán át tartó kü­lönleges adás ne telje­sített volna. Kicsit talán még gyámoltalanok is vol­tunk mi, hallgatók, s alig mertünk élni a felkínált, lehetőségekkel. Nem baj, jó lecke volt ez, hogy 1972 szilveszterén majd bátrab­bak legyünk. Mert, remél­jük, újra jelentkezik majd e bámulatosan izgalmas, játékosságában kedves, nemcsak a kívánságokat, hanem az álmokat is tel­jesítő műsor. Egy kisfiú kérésére, ked­venc dallamainak ritmusá­ra, Schirilla György átúsz­ta a jéghideg Dunát, s úgy tűnik, most már nemcsak hosszú futására, hanem tartós fürdésére is mindig számíthatunk. Járóka Sándor és zenekara Lőrin­­cen a Borsos-família fülé­be húzta, Koós János és a Stúdió 11 pedig Aranká­nak, a hajóskapitány fele­ségének játszotta a Kapi­tányt. A Metró a metró­ban muzsikált egy fiatal­ember óhajára, Szilágyi János virsliért rohangált egy hallgatónak, Fikár László asztalt foglalt, Vá­rad! Hédi pedig szó szerint ágyhoz szállította a mesét két pöttöm fiúcskának. S még folytathatnánk: szerelők igyekeztek vízcsa­pot javítani, tévét repa­­rálni, utcasarkon villany­­körtét szerelni. Vagyis: a különleges szilveszteri kö­zönségszolgálat valóban különleges volt, s ezen túl friss, vidám, olajozott, va­­­lóban tettre kész, minden kívánságot teljesítő, tudó, lebilincselő műsor. Név szerint nem dicsérnénk meg senkit, mert minden közreműködőnek kijár a dicséret, szerkesztőnek és szeretőnek, riporternek, technikusnak, szereplő­nek és a hallgatónak, mert ezt a műsort mi mindany­­nyian csináltuk: a rádió­sok a hallgatóval, a hall­gatók a rádióval verseng­tek. Úgy érezzük, mind­két tábor kitűnően szóra­kozott. (harangozó) * A Rádió kabarészínházá­nak szilveszteri kiadása nem akart más lenni, mint amilyen az év többi 11 talán ez volt a műsor új­évi előzetes ajándéka — kivételesen a televízióban sem ismertettek részlete­sen. Akkor miért tegye ezt a kritikus? Az óra ponto­san járt — éjfélkor a tévé­re is koccintottunk, s ter­mészetesen­ a majdnem kétmillió előfizetővel együtt mi is boldog új évet kí­vántunk. Bernáth László adásában, amikor rendsze­rint jó. Ugyanazt csinálták, amit eddig, csak nem egy, hanem két és fél órán át. Rokonszenves a Marton Frigyes—Szilágyi György duó rutinos, mégis frissen ható, gyakorlott, mégis ere­detien szórakoztató szer­kesztési-rendezési munká­ja. És bölcs is. Mert tudják ők, hogy a túlságosan na­gyot akarás, a szupereről­ködés gyakran kudarcba fullad, vagy legfeljebb fél­sikert hoz. Akadtak ebben a szil­veszteri hosszúságú rádió­­kabarészínházban fáradt pillanatok, mosolytalan já­ratok is, miként év közben is előfordulnak. Ezúttal a Gebin Rádió, Budapest! cí­mű szám tűnt a leggyen­gébbnek. S bármily fordu­latos volt is a Szerelmünk, Óbuda! című jelenet humo­ra, tömörebben még jobb lett volna. Remélem, az új­évben nem tekintik többé humorforrásnak az egyik színigazgató kövérségét, a másik kopaszságát. S az utolsó kifogás: kevés volt a zenei anyag, kivált, hogy Tolcsvayék pompás beat­­paródiája fel is fokozta igé­nyeinket. Most még arról, ami kü­lönösen tetszett. Komlós János az egész est derű­jét, hangulatát, szellemét intonáló nyitó konferan­­sza. Baktai Ferenc találó és remekül eljátszott (Agárdi, Csákányi) Nyomják Kra­­hácsot... jelenete. Novo­­báczky Sándor posta-pamf­­letje. (Rajz, Schubert). An­gyal János paródiái. Szilá­gyi György balladája a lé­lekvándorlásról. És Tímár György elegáns, szellemes, csavaros nyelvi öltései. (barabás) KÜLÖNLEGES KÖZÖNSÉGSZOLGÁLAT Szilveszter & rádióbolii □ ÁTDOLGOZOTT, bő­vített kiadásban jelent meg Szigeti József akadémikus, összefoglaló műve, a Beve­zetés a marxista-leninista esztétika problémakörébe. □ GAZDAG kiállítási program várja a miskolci érdeklődőket januárban. Január közepéig tart nyit­va a VI. Országos Grafi­kai Biennálé, majd Mizser Pál festményeit, falisző­nyegeit és grafikáit mutat­ja be a Miskolci Galéria. Január második felében a hódmezővásárhelyi művé­szek kiállítását rendezik meg. □ BÉKÉSCSABÁN, ahol a múlt évadban Shakes­peare II. Richárdját ját­szotta a Jókai Színház, most — folytatásként —, a IV. Henriket mutatják be. A címszerepet Lengyel Já­nos játssza, Falstaffot Si­mon György, az ifjú trón­örököst Körtvélyessy György. A rendező: Sándor János. □ DOKUMENTUMOK, eredeti jelentések, vissza­emlékezések alapján ké­szült Hollós Ervin Rendőr­ség, csendőrség, VKF2 cí­mű, a horthysta politikai nyomozó szakszolgálatok szervezetét és munkamód­szereit bemutató könyve. A kötet a Kossuth Könyv­kiadó gondozásában látott napvilágot. Két kiállítás Január 7-én két kiállítás nyílik Budapesten. A Fé­nyes Adolf teremben dr. Pogány Ö. Gábor, a Ma­gyar Nemzeti Galéria fő­igazgatója nyitja meg Csá­­goly Erzsébet festőművész kiállítást. A Kulturális Kapcsolatok Intézete Do­rottya utcai termében pedig Brit művészek grafikái, 1948—1960 címmel nyílik tárlat. BMI-klUm: Gaál Éva magán­táncosnő és Némethy Sándor címze­tes magántáncos az Opera­ház két balettművésze a Budapesti Balettbarátok Klubja vendége a január 9-én délután 3 órakor kez­dődő klubnapon. Levetítik Galina Ulanova és Malika Szabi­rova balettfilmjét is. LISZT FERENC: „Úgy dolgozom, mint egy szegény kutya..." KÉZÍR­A­TRITKASÁGOK PÁRIZSBA­N Karácsonyra jelent meg Párizsban a legnagyobb autogram- és kéziratcég, a rue de Seine-beli Bernard Lolié gazdag katalógusa. Egy példánya eljutott Bu­dapestre is. Érdekes anya­gában érdemes böngészni. Az árak magasak, ami ta­nulsággal szolgál; nálunk is jól kell sáfárkodni a hasonló értékekkel. Loiré katalógusának magyar szempontból legérdekesebb információja Liszt Ferenc­cel kapcsolatos. A 23 éves Liszt Ferenc leveléről van szó, amelyet 1838. novem­ber 4-én írt Lamennais abbénak. Hosszasan ecse­teli benne párizsi napjai­nak nehézségeit, azt, hogy nem tud találkozni senki­vel, mert küzdenie kell a megélhetésért. „Tizenöt hosszú nap óta nem ju­tok le az utcára sem — közül —, mert szinte pihe­nés nélkül úgy dolgozom, mint egy szegény kutya! (... com­me un pauvre chien.)” Ezt a levelet 1500 frankért adják el. Az ausztráliai születésű Keith Michell főszereplésével, VIII. Henrik hat felesége címmel, tévéfilmsorozat készül Londonban. Képünkön: a főszereplő, hat filmbéli felesége társaságában. „VALENTINE, VALENTINE..." Maurice Chevalier halálára Az utolsó volt a régi na­gyok közül, akik fémjelez­ték a Casino de Paris, Folies Bergere, Moulin Rouge és az Alhambra mű­sorait. Egész Franciaország gyászolja férfisztárját, a kuplék koronázatlan kirá­lyát. Chevalier már régeb­ben megírta emlékiratait, elmesélte pályafutásának kalandos történetét, mikép­pen lett az artistából, utcai énekesből Párizs szmokin­­gos, szalmakalapos jelké­pe, a nép kedvence. Karrierjét a század elejé­nek népszerű primadonná­ja Mistinguett egyengette. Kültelki bisztróban fedez­te fel. Beleszeretett. Ő csi­nált belőle híres embert. 1914 őszén Chevaliert be­hívták katonának. Közle­gényként került a frontra. Egy rohamnál megsebesült és német hadifogságba vit­ték. A háború után, 1920-ban aratta első igazi sikereit. Mintegy félszáz filmben játszott, nemcsak francia, hanem hollywoodi műter­mekben is. Partnerei közé tartozott Greta Garbo, Marlene Dietrich, a „Víg özvegy” filmváltozatában pedig Jeanette MacDonald. Mindenfajta szerepkörben csillogtatta tehetségét. Tán­colt, pompás humora volt, s jól tudott bánni érdes, re­kedtes hangjával. Filmjei világsikert arattak. Mi utol­jára egy jótékonycélú fellé­pését láthattuk a televízió révén. Visszavonultan élt fivérével kastélyában, de Párizs XVIII. kerületében a Rue Ramey 34-es számú ház falára bizonyára em­léktábla kerül majd, hogy ott lakott évtizedeken át. Már nem énekli többé szé­les mosollyal híres dalát: „Valentine, Valentine.. ARAGONTÓL ZOLÁIG Aragon egyik versének 2500 frank az ára, míg Baudelaire-vers 1500 fran­kért kapható. Jean Coc­­teau-nak egyik André Gide-hez írt levele: 3000 frank. Claude Debussy Rimbaud-nak küldött le­vele éppen olyan érdekes, mint Claude Monet írása későbbi hitveséhez, Mus­­setnak Rachelhez, a szí­nésznőhöz írt verse drá­gább: 3500 frank. Verlaine és Zola több kézirata „ke­res gazdát”. Zola arról szá­mol be orvosának, hogy ő, aki annyi pénzt kere­sett a könyveivel, soha­sem tudott magának meg­felelő életkörülményeket teremteni. Furcsa, hogy miképpen kerülhetett a Loiré-cég bir­tokába — eladásra — né­hány olyan könyv, amit baráti dedikációval láttak el. Az még valahogyan érthető, hogy régi ajánlá­soktól megválnak az örö­kösök, így van ez egy Zo­­la-kötettel is, amelyet „Paul Cézanne-nak, öreg barátomnak” dedikált az író. De miképpen jutha­tott oda André Gide Mal­­raux-nak „igaz szívből” ajánlott könyve? Marcel Pagnol mit sem tehet arról, hogy Louis Jouvet-nak oly melegen ajánlott „Fanny”­­ja is ott díszeleg a kézirat­­árusnál. A legdrágább mű egy Aristide Maillal-kötet, a szobrász litográfiáival: 3000 frank. Galamard könyvkiadó özvegye is számos, a férjének dedi­kált kötetet adott át el­adásra, egyebek között Proustét is. ÉS KASSÁK... Felfedezzük a katalógus­ban Kassák Lajos nevét. Az aláírással ellátott kötet a „Le Cheval meurt, les Oiseaux s’envolent”, amelynek magyar eredeti­je „A ló meghal, a mada­rak kirepülnek”. A fran­cia kiadás 1971-ben jelent meg Philippe Dome és Papp Tibor fordításában, Vasarely Victornak és Kassák Lajosnak illusztrá­cióival. 600 frank ... Vé­gül még egy magyar vo­natkozású dedikált kötet: Vértes Marcellé, aki Co­lette 1927-ben megjelent regényéhez készített li­tográfiákat. Kristóf Károly

Next