Esti Hírlap, 1972. július (17. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-01 / 153. szám
• Meglehet, tegnap este érdekes kísérlet tanúi lehettünk fő műsoridőben. Azt próbálták ki rajtunk, hányan vagyunk olyanok, akik egyformán szeretjük az ismétlésben játszott háborús kalandfilmet, a magas szinten előadott történelmet és a közelmúlt komolyzenei eseményeiről szóló beszámolót. Az eredményt valószínűleg hamarosan ismertetni fogják a tömegkommunikációs kutató központ munkatársai. A mi előrejelzésünk a következő: mindhárom műsort kizárólag a tévékritikus nézte, valamint azok, akiknek a tévékészülékén elromlott az a gomb, amivel ki lehet kapcsolni. A kalandfilmet azok nézték, akik még nem látták, vagy azok, akik egyébként nagyon unatkoztak volna. Ezután bekapcsolták a készüléket azok, akiket érdekel a történelem. • Az alattvalók és királyok tegnapi adása egy dologról ismét meggyőzött: sok munka, becsülendő törekvés hozta létre. De ismét kérdés maradt a kérdés: a szép képek, a szép zene és a mély tudományos felkészültség ellenére a jó szándék vajon meghozza-e a jó eredményt ebben a megvalósításban. Erre — mint legutóbb is írtuk — a sorozat végén részletesebben visszatérünk. • Ezután, akik csak a történelmet kedvelik, a komoly zenét nem, azok elzárták a készüléket. És kinyitották, akik csak a komoly zenét szeretik. A Zenei Figyelő, ha csak cseppekben is, de megízleltetett velük néhány különlegességet. Vagy ha még ízelítőt sem volt módjában adni, akkor néhány zongorafutamot lopott el a próbáról nézői kedvéért a Birminghami Szimfonikusoktól. Az angol zenekar karnagyával és zongoraművészével készített riport egyébként egészen kitűnő volt. Kár, hogy a nagyon felkészült és nagyon érdekesen kérdező riporter neve nem hangzott el a beszélgetés után is. Jó lett volna megjegyezni... Ez a tegnapi mérleg. Persze, lehet, hogy szó sem volt semmiféle kísérletről, csak beköszöntött az uborkaszezon?! (bársony) □ AMATŐR KÉPZŐMŰVÉSZEK kiállítását rendezi a kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központ Izsó Miklós Képzőművészeti Köre. A pályaművek — táblaképek, grafikai munkák, plasztikai alkotások — szeptember 1-ig küldendők be. A zsűrizést a Népművelési Intézet végzi, a legjobb alkotásokat díjazzák. Költők börzéje _ * • Reggel a Centrálban • Új rádióműsor Beszélgetés Zelk Zoltánnal A Duna Intercontinental presszójának egyik oszlopa mögött ül Zelk Zoltán, „az utolsó kávéházi költő”, ahogy önmagát nevezni szokta, büszkén vállalva az egykor oly megbélyegző jelzőt. Igaz, most már kávéház nélküli kávéházi költő. Ám neve ismét kapcsolatba került a kávéházzal: rádió jövő vasárnap, 9-én sugározza először a Reggel a Centrálban című irodalmi műsort, amelynek ő lesz egyik házigazdája. A műsor színhelye az egykori Central, azaz a mai Eötvös Klub lesz. ' '' A legnagyobb ajándék — A rádió elhatározta, hogy folyamatos irodalmi műsorokat rendez ezzel a címmel, így akarja pótolni azt, hogy Budapesten, sajnos, évek óta nincs kávéház. Ebben „élenjárunk” Európában. Olyan irodalmi kávéházat, amelyben akár én, akár a műsor másik házigazdája, Mándy Iván valóban nyugodtan dolgozni tudnánk, a rádió sem produkálhat. — A két házigazda szerepére tehát egy vérbeli kávéházi költőt és egy, fiatalabb, vérbeli presszós írót kértek fel személyünkben. De Mándy is éppúgy sóvárog a kávéház után, mint én. Az egykori Centrál ablakán át az ifjú Mándy még csak az utcáról lesett be, de meglátva ott Karinthy Frigyest, a megtiszteltetéstől úgy megrémült, hogy a Szervita térig futott. Én már akkor ott ültem és Karinthyt, Babitsot, Schöpflint, Tóth Árpádot bámulhattam. Ez mitsem változott: ma jobban bámulom őket, mint valaha. — Éppen csak a műsor címével, időpontjával nem értek egészen egyet. Szabó Lőrinc Centrál című versében (amely a műsor nyitó verse lesz) is elmondja, hogy este volt a költők börzéje. Ez nem is lehetett másképp: magára valamit is adó író délben még a paplan alatt volt, hiszen hajnalban feküdt le. A Central utódaiban: a Japánban, a Simplonban, a Bucsinszkyban is este volt az írók, költők „börzéje”, találkozóhelye, szerkesztősége és kiadóhivatala. Ezeket a helyeket is fel szeretnénk idézni a műsorban. A Central később megszűnt ugyanis irodalmi kávéház lenni, de még fénykorában én magam ott kaptam életem egyik legnagyobb ajándékát. Nem voltam még tizenkilenc éves, amikor Kassákné, Simon Jolán bemutatott egy fiatalembernek. Mikor a nevét megmondta: József Attila, dehogy tudtam én, hogy a földkerekség egyik legnagyobb költőjével fogok kezet. Stux úr — Mit mondjak még a műsorról? Nemcsak versek, hanem dramatizált novellák is elhangzanak majd. Sőt, még magam is énekelek benne, ha nem is olyan szépen, mint ahogy különben énekelni szoktam, de eldalolok négy sort annak a kornak egy szenzációs slágeréből, a Stux úrból. — Meghívtuk a műsorra a csaknem két és fél éve bezárt Hungária néhány legendás pincérét is. Köztük Kapás urat, aki szegény, most piros lajbiban szolgálja ki a vendégeket ennek a luxusszállónak a csárdájában. Márpedig én jól emlékszem, hogy pincérek és cigányzenészek esténként mindig fekete ruhában dolgoztak, nem pedig olyan maskarában, amilyet se magyar, se cigány nem viselt soha ... Nagyképűség nélkül . Amint látható tehát, a műsorból hiányozni fog minden nagyképű álfennköltség. Mi ketten, Mándyval, például, ha akkoriban együtt ülhettünk volna a Centralban, akkor is a fociról vagy Buster Keatonról beszélgettünk volna. S hogy Mándy Fradi szívébe tüskét szúrjak: nem ferencvárosi játékost, hanem egy MTK-s, a hajdani Orthtal és Braun Csibivel együtt játszó 72 éves Molnár Györgyöt hívtam még meg a műsor részvevőjeként. A tüske azonban nem szúr, Mándy ugyanis ezt hallván, így szólt: Az én Fradi-szívem olyan nagy, hogy abba az MTK is belefér. Fencsik Flóra SZENT PÉTER ESERNYŐJE A Mikszáth Kálmán regényéből készült, színes magyar—csehszlovák film felújítása. Rendezte: BÁN FRIGYES Főszereplők: TÖRÖCSEK MARI, PÉCSI SÁNDOR, KAROL MACHATA Eddig 3,5 millió nézője volt. Július 6-tól műsoron. Korhatár nélkül megtekinthető. SZENT PÉTER ESERNYŐJE A VÖRÖSMARTYCSALÁDÉ VOLT Múzeumban a régi sublód Ismét megnyitották a kápolnásnyéki Vörösmarty emlékmúzeumot. A múzeum épülete megszépült és több értékes emléktárggyal gazdagodott. Nemrég került ide a Vörösmarty-család régi sublódja, amely a múzeum legszebb bútordarabja. Az értékes relikviát dr. Lórodi Pálné ajánlotta fel a kápolnásnyéki múzeumnak. A sublódot Lórodiné édesapja vásárolta és hozatta rendbe annak idején. □ A KECSKEMÉTI BÁCS-FILM STÚDIÓ filmet forgat Petőfiről. A felvételek Kiskőrösön, Kiskunfélegyházán, Szabadszálláson és Szalkszentmártonban készülnek. Dunavecsén megörökítik azt az eredeti alakjában álló kertes házat, amelyben Petőfi vendégeskedett. □ LIDICE DOKUMENTUMKIÁLLÍTÁST rendez a Csehszlovák Kultúra Miskolcon, Lidice község elpusztításának harmincadik évfordulója alkalmából, június 28-tól. LEÓMRA A BARLANGBAN VITA A NYITÁNY HELYÉRŐL MAGÁNGYŰJTEMÉNYEK EREKLYÉI Ma este a Fidelio csendül fel a soproni ünnepi hetek fényes eseményeként a Barlangszínházban. Huszár Klára rendezése kihasználja az akusztikai adottságokat, és a stílusos helyszínt. Kórodi András hosszú próbasorozat után vezényli a MÁV szimfonikus zenekart, a soproni Pedagógus Kórust (karigazgató Palotai György) és a magánszereplőket: Kovács Esztert, László Margitot, Palócz Lászlót, akikkel Antalffy Albert, Rozsos István és Sólyom Nagy Sándor alakítják a vezető szerepeket. HAGYOMÁNYOK Sopronban zenei szempontból nemes hagyományokat őriznek. Liszt Ferencet éppen úgy, mint Richter Jánosét. Olyan históriákat ismernek a Fidelióval kapcsolatban, amelyek rég feledésbe merültek. Magángyűjteményekben még Beethoven korabeli bécsi újság is akad. Megtudhatjuk a színházi híradóból, hogy a Fideliót a mester életében gyér ház előtt is játszották. (Nem olyan táblával, mint a soproni barlangszínházban.) Amikor a század elején a budapesti Operaház a Fidelio ősbemutatójának centenáriumát ünnepelte, s díszelőadással adózott Beethoven emlékének. Márkus Dezső karmester a rendes szokástól eltérően a III. Leonóra nyitányt, amelyet nálunk a dalmű két felvonása között vezényelnek, a darab elején játszotta el. Tiltakozó hullám támadt a sajtóban. Márkus Dezső nem válaszolt a hírlapi bírálatokra, hanem levelet írt a világ több híres karmesterének. Felszólította őket, írják meg véleményüket a III. Leonóra nyitány elhelyezésére vonatkozóan. A karmesterek közül nem kisebb művészek válaszoltak, mint Gustav Mahler, Felix Mottl, Richter János, Nikisek Artúr és Ernst Schuch. Mahler kifejtette, hogy a bécsi udvari operában mindig a II. felvonás előtt dirigálják el a nyitányt, Richter viszont közölte, hogy az ő előadásai mindig a III. Leonóra nyitánnyal kezdődnek. GOLDMARK MEGSZÓLAL Megszólalt a vitában Goldmark Károly is: „A Leonóra nyitány sokszor volt már élénk vita tárgya. Egyszerű igen, vagy nem szóval nem lehet eldönteni. Játszották már az opera előtt, a közepén és a végén. Mindezt lehet helyeselni és ellenezni is. Én a leghelyesebbnek tartom, ha a két felvonás között adják elő...” Kórodi András III. Leonóra nyitánya csodálatosan szól a soproniak barlangszínházában , a hagyományos helyén. Kristóf Károly EVENKEK, MANSIK ÉS NYENYECEK... A LENINGRÁDI FŐISKOLÁN A leningrádi Pedagógiai Főiskolán több mint húsz esztendeje működik az északi népek tagozata. Rénszarvastenyésztők és halászok gyermekei tanulnak itt, evenkek, mansik, nyenyecek, szaamik, nanájok, nivhek, tizenhét nemzetiség képviselői a Szovjetunió északi vidékeiről. A tagozat létrehozása óta itt mintegy nyolcszáz pedagógust képeztek ki. A végzősök száma évente 50—60 fővel emelkedik. A hallgatók teljes állami ellátást kapnak: ösztöndíjat, ingyenes számukra a városi és a vasúti közlekedés. A főiskola magára vállalja élelmezésük, ruházkodásuk költségeit, gondoskodik orvosi és kulturális ellátottságukról — jelenti az APN. Tizenkilenc ország 160 ifjú zeneművészének és pedagógusának részvételével nyílt meg Pécsett az V. nemzetközi ifjúsági zenei tábor. Július 15-ig több házi és nyilvános hangversenyen mutatják be tudásukat egymásnak és a város zenekedvelő lakosságának. Képünkön, a táborozókból alakult fuvolanégyes két tagja, a svájci Marie-Anne Zimmer és a magyar Róna János hangversenyére készül a Barbakánban. (MTI fotó: Érez K. Gyula felv.) Búcsú a Főiskolától ÉVADZÁRÁS A SZÍNMŰVÉSZET!* Ódr.a Színház színpadának szélén állva a nézőtér első sorában ülő társaihoz. Nagy Gáborimmár nem „fh”, ahogy eddig neve mellett a színlapon, vagy első nagyobb sikere, a Fekete város című tévéfilm főcímlistáján állt, hanem Nagy Gábor színművész, méghozzá vörös diplomás színművész.) Az imént hangzottak el Nádasdy Kálmán szavai: minden volt ez, csak nem szabványos évzáró szöveg: novellának is beillő anekdotát mondott el a tanítványoknak, fiatal korából. Utána az osztályfőnökök, tanszékvezetők között felállt Major Tamás, és elmondta Petőfi Sándor Levél egy színész barátomhoz című versét. Ezután került sor arra, hogy Vadász László kiosztotta a diplomát az idén végzett színművészeknek. Sorra vették át oklevelüket, és megköszönték a főigazgatónak, igazgatójuknak, valamint a két végzős osztály főnökének: Simon Zsuzsának és Ádám Ottónak a négyévi odaadó munkát. A végzős színművészek: Andai Györgyi (Szolnokra szerződik, de a jövő évre előszerződése van a Vígbe), Áron László (Veszprémben várják), Bánsági Ildikó (ősztől Debrecenben, jövőre a József Attilában játszik), Bencze Ilona (a Madách Színház tagja), Földessy Margit (Debrecen szerződtette), Jeney István (a Huszonötödik Színház tagja), Koroknái Géza (a miskolci Nemzeti Színház új művésze), Kőszegi Péter (ősztől a Vidám Színpadon láthatjuk), Lukács Sándor (a Vígszínház társulatának új tagja), Marsek Gabi (Pécs szerződtette), Martin Márta (Szeged várja, s ott mindjárt Antigone szerepe), Melis Gábor (ugyancsak Szegedre szerződött), Muszte Anna (a Bartók Színház tagja), Simon Péter (Szeged), Sir Kati, Szegvári Menyhért (az egykori Ki mit tud?-os a pécsi színház tagja lett), Tímár Béla (őt a Madách Színház szerződtette). És végül a vörös diplomás Nagy Gábor — akit ősztől a Vígszínház színpadán láthatunk. Az ünnepség után pedig műsor következett: a harmadévesek B-osztálya (Vámos László növendékei) adtak fergeteges énekes-táncos produkcióikkal megnyugtatást afelől: nem áll rosszul a zenés műfaj jövője. (f. ! ) —... Most pedig titőletek kellene búcsút vennem. De nem áll rá a nyelvem. Mi most már „okleveles színművészek” vagyunk. Nem tudom, ti hogy érzitek magatokat... — mondja Nagy Gábor, az