Esti Hírlap, 1974. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1974-07-01 / 152. szám
• Életünk tele van csupa egyszeri, visszavonhatatlan és pótolhatatlan találkozással. Ez az alapgondolata Karinthy Ferenc tegnap este bemutatott, Dunakanyar című tévéjátékának. A színházlátogató előtt nem ismeretlen a darab, hiszen évekkel ezelőtt a felejthetetlen Demján Editnek és Mensáros Lászlónak nyújtott nagyszerű szereplehetőséget a Madách Színház színpadán. Két ember találkozik az itt és most dramaturgiai törvényei szerint. Ez az egyik legkézenfekvőbb és legnehezebb írói vállalkozás, mert a néző szeme láttára kell megteremteni a csodát, egy órába heteket, esetleg hónapokat sűríteni. S visszaadni két emberi sorsot és karaktert. Karinthy Ferenc mestere ennek. Bár ez alkalommal elsősorban a bonyolítással, s nem az indítás figyelmet ébresztő frappánsságával remekeltem kárpótolt bennünket azzal, hogy a múlt elbeszélésébe oly ötletesen vonta be szereplőit, hogy azok szinte megmaradnak valóságos helyzetükben is, meg átalakulnak az elbeszélés hősévé is. Szinetár Miklós rendezésében Sztankay István egyszerű eszközökkel, hajlékonyan formálta meg a magányát cinizmussal palástoló férfi figuráját. Bár itt-ott nehezen hittük el neki, hogy ez a találkozás több egy különös kalandnál. Hámori Ildikó gesztusaiból inkább a tisztességes, kissé szabódó, konvencionálisan morális világú nőt éreztük ki, semmint azt a valóban tartással bíró embert, akinek éppen ez a tartás ad a külszín mellett csillogást. (harangozó) Magyar kórus Llangollenban Ma reggel a Ferihegyi repülőtérről — külön géppel — Londonba repült a KISZ Központi Művészegyüttes 70 tagú kórusa, Lantos Rezső Liszt-díjas karnagy vezetésével. Utazásuk végcélja: Llangollen (Wales). Egy hétig tartózkodnak a kórusversenyeiről és szépségéről ismert, 3000 lakosú kisvárosban. Részt vesznek az európai kórusfesztiválon. FÉLBEMARADT AZ ELŐADÁS Siker — esőben is Délután még sütött a nap Budapesten. Este nyolc órakor — pontosabban abban az időben, amikor meg akarták kezdeni a margitszigeti színpad első idei operaelőadását — szemerkélni kezdett az eső. A közönség megtöltötte a hatalmas nézőteret, mert kíváncsi volt Erkel Ferenc százharminc évvel ezelőtt alkotott, mindmáig változatlan népszerűségnek örvendő, drámai jelenetekben gazdag operájára, a Hunyadi Lászlóra. Esernyők alatt Bámulatra méltó türelemmel ültek az emberek a helyükön, nem törődve a mind erősebb esővel. Kinyitották az ernyőket, felvették az esőkabátokat és vártak. Több mint harminc perc telt el így, míg végre elállt az eső. Amikor az előadást vezénylő Medveczky Ádám megjelent, az ifjú karmestert, a legutóbbi zenei verseny második helyezettjét, nagy taps fogadta. Medveczky fiatalos lendülettel — az összes ismétlések megtartásával — interpretálta a MÁV Szimfonikusok élén a koncertszámként is gyakran hallható nyitányt. A közönség nagy tetszésnyilvánítással nyugtázta a produkciót. Sándor, mint V. László csillogtatta nemes orgánumát. Czillei Ulrik figuráját Radnay György személyesítette meg a színpadon és pompás baritonja éppúgy zengett, mint a színházban. Addig zavartalanul folyt le minden. Aztán hirtelen zuhogni kezdett az eső. Ilosfalvy kitárta a karját mutatva, nem lehet tovább játszani. A hangosbeszélő közölte, hogy a Meteorológiai Intézet szerint hamarosan esőszünet várható. A közönség még mindig türelemmel ült a helyén! Annál izgatottabbak voltak a zenészek, hiszen drága hangszereiket féltették. Rodica Popescu, Gara Márta alakítója már készülődött, hogy legalább a La Grange áriát elénekelhesse a lelkes publikumnak. Az eső azonban nem állt el, s a szépnek ígérkező operaelőadást abba kellett hagyni. Ma este a félbemaradt előadás pótlása remélhetőleg zavartalan lesz. Kristóf Károly ★ Tegnap este volt a margitszigeti színpadon a pénteken elmaradt hangverseny Lamberto Gardelli vezényletével. A közönség lelkesen ünnepelte a karmestert, a szólistákat, az ének- és zenekart. A megnyitó díszhangverseny miatt a rendező szerv és a Rádió között konfliktus keletkezett. Péntek délután ugyanis bemondták, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt nem tartják meg a Beethoven—Kodály-koncertet. A közönség nagy része ezért távol maradt, s a közreműködők legtöbbje is. A margitszigeti színpad vezetősége most kártérítést kér a Rádiótól, amiértminden felkérés nélkül közölték a hírt. Egyébként ugyanis megtartották volna a hangversenyt. Nándorfehérvár kapuja Parádés szereposztást ígért a színpad. Ez már az opera első képében érvényesült. A színpad teljes hátterében emelkedett a magasba Nándorfehérvár bástyatornya és a vár bejárata. Köpeczi-Bócz István impozáns színpadképe a lépcsős teraszokkal kitűnően bevált, mert a rendezés (Szinberger Sándor) látványosan mozgathatta a tömegeket. Már az elején feltűnt, hogy milyen tiszta szövegkiejtéssel énekel a Magyar Rádió kórusa. (A betanítás Sapszon Ferenc érdeme.) A mikrofonszerepléshez, zárt helyen való fellépéshez szokott rádiókórus segítséget kapott azzal, hogy a rendező beöltözött statisztának és feltűnés nélkül tudta utasítani a kóruscsoportokat. Ilosfalvy Róbert tündöklő tenorján magabiztosan hangzott fel Hunyadi László szólama, majd Palcsó PANTALLÓBOLT NYÍLIK JÚLIUS 1-ÉN Pantallók férfiaknak és nagykamaszoknak. Cím: Budapest VIII., József krt. 55. Ma 90 esztendős Kisfaludi Strobl Zsigmond kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művész, a Képzőművészeti Főiskola nyugalmazott tanára. Az alsórajki zsellérlány és tanító fia nagy utat tett meg, amíg eljutott a világhírig. Majd hétévtizedes alkotói pályáján remekművek megszámlálhatatlan sorát hívta életre. Legismertebb művei: a Városligetben felállított íjász, a város fölé emelkedő Felszabadulási Emlékmű és a Kossuth-szobor fő alakja hozzátartoznak a városhoz, mint a Duna, a Parlament vagy a Gellérthegy. Munkásságából kiváltképp nagy sikerű portréi emelkednek ki, például a Petőfi- és Shaw-portré. Nagyszerű plasztikáit az egész világon őrzik. 20. születésnapja alkalmából szülőföldje, Zala megye köszönti a mestert műveinek bemutatásával. Kisfaludi Stróbl Zsigmond ma is töretlen alkotó energiával dolgozik. Képünkön a televíziónak nyilatkozik a mester. (MTI-fotó). Tisztelet Nerudának A Béke-világtanács 1974. július 12-e, Pablo Neruda születésének 70. évfordulója alkalmából felhívással fordult a világ közvéleményéhez, hogy ismételten fejezzék ki szolidaritásukat a chilei néppel, követeljék Corvalán és a többi chilei hazafi szabadon bocsátását .Pablo Neruda 1973. szeptember 23-án hunyt el, halála túl korán következett be, siettette az a nagy dráma, amelyet a fasiszta katonai puccs idézett elő hazájában — mondja egyebek között a felhívás. — Akkor emlékezünk meg legméltóbban születésének 70. évfordulójáról, ha teszünk-t valamit népe, az emberi jogok és az emberi szellem védelmében. Felhívunk minden költőt, művészt, alkotót, munkást, fiatalt, a világ minden népét, adózzanak tisztelettel a nagy költő emlékének. A költészet és az élet, az irodalom és tragédia, az alkotás és a remény közötti kapcsolatokra vonatkozó elképzelései hagyatékának és tanainak részét képezik, amelyeket emlékezetünkbe kell vésni. Köszönetet "mondunk azoknak, akik megőrzik a világ számára e hagyatékot, és Neruda nevét, szolidaritást vállalva bátor népe ügyével, amely ma a fasiszta elnyomás ellen, a szabadságáért küzd.” □ KOZMA LAJOS, Ferenczy Béni és Pór Bertalan munkásságát ismerteti a Képzőművészeti Alap most megjelent Az Én Múzeumom című képes melléklete. □ COOPER Az utolsó mohikán című híres regényéből készül filmet forgatni Dino De Laurentiis. A rendező a főszerepet Charles Bronsonra bízza. □ ANTHONY QUINN első rendezésére készül. A neves színész Saint-Exupéry Emberek földje című regényét kívánja filmre vinni. Saint-Exupéry szerepét Franco Nero játssza, Guillamet pedig Yves Montand lesz. □ EL CORDOBÉS, a világhírű torreádor kamera elé áll: a legendás spanyol banditát, El Andaluzt alakítja egy róla szóló filmben. A valóság kopása Hubay Miklós érdekes történetet mondott el felszólalásában a veszprémi tévétalálkozó író-rendezők vitáján. Az amerikaiak első Holdra lépését többedmagával nézte a képernyő előtt, és amikor megismételték az egyszer már látott jeleneteket, többen kimentek, hogy ezt már látták, ez már nem érdekes nekik. A példát annak illusztrálására idézte, hogy kétségtelenül a valóság bír a legnagyobb vonzerővel a képernyőn, de a valóságnak a leggyorsabb a kopása is. Másodszor, harmadszor, az egyidejűség múltával már kopik, mind érdektelenebbé válik. Ezzel szemben a műalkotások szigorú szabályaival szerkesztett valóság kopásálló, sok-sok idő múltával is megbízható képet ad a világról, ráadásul olyan részleteiről, összefüggéseiről is, amilyenekről semmiféle film- vagy tv-kamera soha nem számolhat be, mert közel sem kerülhet a valóság ilyen jelenségeihez. Hubay példájával Örkény Istvánnal vitatkozott, aki a tv-játékot, az abban megszerkesztett irodalmi valóságot szükséges rossznak tartotta, mert — kissé rögtönzöttnek ható felszólalásában — a valóság drámateremtő erejét érezte a televízió utolérhetetlen és eddig kellőképpen ki nem használt sajátosságának. (Az már a sors tréfája, hogy a vitát követő napon a legjobb tv-játék forgatókönyvéért járó elismerő oklevelet vette át Örkény István a színpadon, Az ember melegségre vágyik című művéért.) A vita mindenesetre heves volt, s természetesen mindkét véleménynek akadtak hívei és ellenfelei, csakúgy, mint az is-is arányosságát számonkérő, ez alkalommal valóban bölcs középútnak. Úgy látszik azonban, a zsűri is, amelynek véleményét Huszár Tibor a helyszínen, majd tegnap este A Hét műsorában a képernyőn is kifejtette, valamivel közelebb áll Örkény álláspontjához, mert a bemutatott huszonkét produkcióról szólva, a sok elismerés mellett, két dologban jelentette ki fokozottabb igényét: vajha jobban használnák az ollót a rendezők, azaz rövidebbek lennének az egyes produkciók; másrészt pedig jó lenne, ha nemcsak filmek és lefényképezett színházi előadások versenyeznének Veszprémben, hanem olyan műalkotások, amelyek jobban élnek a tv komplexebb lehetőségeivel. Ha a zsűrinek ilyen igénye volt, mindenesetre rendelkezésére állt volna a mezőnyben A fekete Mercedes utasai (Szász Péter rendezése, Lev Ginzburg riportkönyvéből), amely éppen ezt a komplexitást példázta, ha egy kicsit ugyancsak hosszadalmasabban a kelleténél. A több mint másfél évtizedes magyar televíziózás azért mégiscsak elgondolkodtatja a nézőt, kritikust: létezik-e az a sültgalamb — vagy legyünk tapintatosabbak, eljöhet-e az a televíziós kékmadár —, amely nem film, nem színház, nem az élő valóság, hanem olyan speciális keverékeegyvelege, csak a tv-re jellemző sajátsága lesz egy soha nemvolt műfajnak? S ha a magunk másfél évtizedes tapasztalatának nem hiszünk, megtoldhatjuk másik másfél évtizeddel, így már összesen három lesz — nagyjából ennyi áll a világ televíziózása mögött —, s a kérdésre még mindig senki nem válaszol. Vajon nem abszurd várakozás-e ez a soha nemvolt műfajra? Nem az-e az igazság, hogy van az egyszeri, a képernyőn ugyan megismételhető, de hatásában mindig fogyatkozó nyers valóság, s ez valóban a tv alapműfaja. S vannak a színháznak, de még inkább a filmnek olyan, a televízióhoz alkalmazott, időben és képméretben, dialógusban adaptált műalkotásai, amelyek végső soron a film, vagy a színház szabályszerűségének engedelmeskednek? A kérdést persze még három évtized múltán sem lehet lezárni; végül is lehetséges, hogy még meg sem született az a zseni, aki kitalálja majd a tv igazi műfaját. Egyelőre azonban írók írják és többnyire filmes kultúrán nevelődött rendezők készítik a valóság művészi, megformált, ezért kopásállóbb változatait, ezért szükségképpen arányosra, kerekre komponált műalkotásokat. Ha az idei versenyprogramot végignézzük, akkor legfeljebb az lehet a kifogásunk, hogy a művek jelentős része nem a mai valóság változásai közben igyekezett felmutatni a ma emberének drámai pillanatait. Persze, nem mindig döntő a történés ideje, de például a magyar klasszikusok igen tekintélyes névsora — Csokonai, Csiky Gergely, Aszlányi, Gárdonyi, Nagy Lajos, Szerb Antal, Szép Ernő — inkább csak a tv közművelődési funkcióinak példás vállalását jelenti, egyik-másikuk igen hatásosan. A kivételeket elsősorban a jogosan díjazott művek képviselték. Mindenekelőtt Vészi Endre—Mihályfi Imre munkája, az Ágyak a horizonton, Szakonyi Károly két egyfelvonásosának tv-változata, Örkény István kis trilógiája, s talán még az abszurditás eszköztárával a képernyőn is hatásos Görgey Gábor játéka Major Tamás rendezésében, a Nyugalmas ház és Hubay Miklós szellemes groteszkje, a Te Imre, itt valami ketyeg! Egy azonban bizonyos: a magyar televízió és a magyar irodalom, nem kis részben az élő magyar irodalom között valóban kitűnő a kapcsolat, mint azt Veszprémben többen is megállapították. A világ kevés televíziója mondhatja ezt el, s akár megtalálja valaha valaki a „specifikusan komplex” tévéműfajt, akár marad a televíziózás negyedik évtizedében is minden a régiben, elmondhatjuk, hogy a magyar irodalom és a magyar televízió gyümölcsöző kapcsolata nekünk, nézőknek, feltétlenül hasznos. Bernáth László