Esti Hírlap, 1975. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)

1975-09-01 / 204. szám

• London címszó alatt a Mesélő városok sorozatá­ban három angol egyfelvo­­násost (színdarab tv-adap­­tációját vagy eredeti tv-da­­rabot? ez nem derült ki) tűzött tegnap esti műsorá­ra a televízió. Az eddig nálunk ismeretlen Colin Fincow játéka a Péntek este van címet viselte. A nyugati világnak évtizedek óta központi témáját dol­gozta fel: a magányt a zsú­folt embert örmegben, a társtalanságot a páros élet­ben, a kapcsolatteremtés kétségbeesett, reménytelen kísérleteit, az élet sivársá­gát, a belső szorongásokat filléres álmokkal, hazug kis illúziókkal elűzni pró­báló kisemberek világát Ahhoz képest, hogy ebben a témakörben mennyi jó művet láttunk és olvastunk már, ez a darabocska igen­csak hátra szorult a sor­ban, a sivárságot eléggé si­váran ábrázolta, és ezen még a jó szereposztás (Halász Judit, Kozák And­rás, Benicze Ilona, Szilágyi Tibor stb.) sem tudott se­gíteni. Gyengébb volt a második, Izgalmas este cí­mű darab, szerzője, Alan Plater eddig ugyancsak is­meretlen volt nálunk. Pe­dig Málnay Levente rende­ző ebben is kitűnő színé­szeket vonultatott fel (Fe­leki Kamill, Márkus László, Tábori Nóra, Körmendi János, Balázs Péter stb.), de a darab hosszadalmas­sága miatt az unalom itt fokozódott. Régi séma: tör­ténik valami apróság (itt­ ég a villany a W. C.-ben, vízöblítés hallik, hátha va­lami rém lopódzott oda), s ennek nyomán életek és kapcsolatok titkai fértőd­nek meg, látszólag lelki és emberi mélységekbe hato­lunk, valójában szürke köz­helyek pufognak, ame­lyek egy perc alatt elmúl­hatnának, ha a remegő hős benézne a mellékhelyiség­be. Akkor persze nem len­ne darab, ám ebben az esetben az nem is lett vol­na nagy baj. Sokkal jobb volt Tom Stoppard (végre egy ismert szerző) Ésszerű magyarázat című, kissé ab­szurdba hajló — hadd ír­juk le — blődlije, mert ez legalább csakugyan mulat­ságos volt, Mádi Szabó Gá­bor, Sulyok Mária, Huszti Péter, Szegedi Erika és Kautzky József kitűnő elő­adásában. Egyébként igaz, hogy mindhárom játék Londonban játszódott ugyan, de ezenkívül nem sok köze volt a városhoz Mindenesetre szorgos ku­tatómunka kellett ahhoz, hogy ilyen — jóindulattal szólva — közepes szerzőket sikerüljön felfedezni a magyar közönség számára abban a városban, ahol olyan csakugyan kiváló drámaírók is élnek, mint például a magyar színpa­dok és televízió által ed­dig oly következetesen mellőzött Harold Pinter. (barabás) □ HORVÁTH IVÁN, Milasovszky Kálmán és Tordai István közös ki­állítása ma este 6 órakor nyílik a Csili kiállítóter­mében. (XX., Baross utca 55.) Megnyitja: Kürthy Sándor festőművész. Pedagógus va­l­lomások Életünk: az iskola A mai nappal ünnepé­lyesen megkezdődött az 1975—76. tanév. Holnap már a padokba sereglenek a diákok, a tanári asztalok mögé, a táblák elé állnak a pedagógusok, s indul a folyamatos munka. Az első napokban sok még a szer­vezési feladat, órák telnek el a tankönyvek kiosztásá­val, a tanrendek lediktálá­­sával és más hasonló, nem tanulmányi, de a tanulás­hoz nélkülözhetetlen tenni­valókkal. Azután hamaro­san szabályos tanórák kö­vetkeznek, amelyek egy­szersmind a nevelés órái is, és majd tíz hónap eltelté­vel tudásában gazdagabb, emberségében formáltabb lesz az ország tanulóifjúsá­ga. Ennek az eredménynek munkásai a pedagógusok. Hazánkban mintegy száz­ezer a számuk, tehát az or­szág lakosságának körülbe­lül egy százaléka foglalko­zik hivatásszerűen nevelés­sel. Indokolt, ha a tanév­nyitás napján rájuk gon­dolunk, róluk szólunk. Szerény köntösű könyv, Életünk, az iskola — ez a címe, s tizenkilenc pedagó­gus pályamunkája olvas­ható benne. A pályázatot a Köznevelés szerkesztősége hirdette 1973-ban, a válo­gatást a Tankönyvkiadó je­lentette meg Rácz-Székely Győző és Vad Papp Ferenc szerkesztésében, Petró András előszavával. A pá­lyázat három témakört je­lölt meg: Az út elején, Az óra üvegharangja alatt és Emberek között címmel. Érdekesek a középső, Németh László-i jeligére be­küldött dolgozatok, sok megszívlelendő gondolat, átvételre érdemes tapaszta­lat van bennük, ám a két szélső, a könyvnek az ele­­jére-végére csoportosított pályaműfüzér még jobban lehöt. Ezekben a munkák­ban ugyanis — az első cso­portban a pályakezdő, a másikban jobbára a tapasz­taltabb nevelők — a peda­gógusok közérzetéről, a pe­dagógusok és a társadalom viszonyáról, a tanítók és tanárok élet- és munkakö­rülményeiről, a tantestületi demokratizmus problé­máiról, az iskolavezetés gondjairól írtak. Az oktatás és nevelés — világszerte, de nálunk ta­lán fokozottabban — ismét a nagy változások éveit éli. Sokfélék ezek a változá­sok, hadd szóljunk most csak egyről, bizonnyal a lefontosabbak egyikéről: az iskola és a család megúju­ló kapcsolatáról. Ennek a viszonynak úgy kell for­málódnia, hogy a jövőben a család és az iskola köl­csönösen jobban segítse egymás nevelői munkáját. A célkitűzés egyik jele, hogy az iskolákban tan­anyag lett a családi életre nevelés. Ugyanakkor a csa­ládnak is fokozottabban kell érdeklődnie az iskolai munka iránt, na és olyan nagy vasakat emelgetne, mint én, akkor maga se szaladozna be az iskolába, hogy a gyerek felől érdeklődjön. De még arra se lenne kedve, hogy mindenfélét firkáljon a gyerek ellenőrzőjébe. Én nehezen keresem a kenye­rem ...” Bizonyosan nehezen ke­resi, de ez még nem men­tesíti az alól, hogy vállalja a saját részét gyermeke neveléséből. Arról nem is szólva, hogy a pedagógus sem keresi könnyen a ke­nyerét, bár nem emelget nehéz vasakat. Nehezen, áldozatos mun­kával él ő is. Megérdemli tehát a segítséget, már csak azért is, mert tehetségét a gyermekek, s rajtuk ke­resztül a szülők számára kamatoztatja. Morvay István Egyre kevésbé ítélhetjük bocsánatos magatartásnak az olyasfélét, amely az egyik pályaműben közzé­tett ellenőrzőkönyvi beírás­ban tükröződik. „Igen tisz­telt tanárnő! — írja egy édesanya. — Ha maga olyan nehéz helyen dolgoz­ Múzsák Érdekes olvasnivalót kí­nál a Múzsák, a Múzeumi Magazin legújabb száma. A többi között beszámol a Várban épülő Hilton Szál­lóról, fürdőkultúránk kez­deteiről és a legrégibb ma­gyar botanikus könyvek­ről. László Miklós gróf Ber­csényi Miklósra, Rákóczi főgenerálisára emlékezik, Koczogh Ákos Tímárok, vargák, szíjgyártók mester­sége címmel a hazai bőr­művesség emlékeit sorolja elő. Pándi Mariann a száz­éves Zeneakadémia emlékei között tallózik, Vető József pedig a labdarúgás őskorát eleveníti fel. A cikkeket sok illusztráció teszi teljessé. . Hazánkban népszerűek Graham Greene angol író regényei. Kiváltképp A csendes amerikai című, amelyet Saigonban írt az akkor laptudósítóként ott dolgozó író, s amelyben a még csak lappangó amerikai befolyást írta meg kitűnően. Regényéből mint ismeretes, a Thália Színházban színdarabot készítettek, Ungvári Tamás dra­­matizálásában és Kazimir Károly rendezésében. Róbert László, a televízió vietna­mi tudósítójaké­nt tévéfilmet forgatott, ebben saját régebbi és mai vietnami élmé­nyeit dolgozta fel, majd meghívta az angol írót Budapestre, hogy nézze meg riport­­filmjét, valamint a Greene-regény drámaadaptációjának tévéfelvételét. Ezután tele­vízióra vették a Greene-nel készített budapesti interjút a látottakról. A filmet hol­nap este láthatja a tévéközönség, Filmlevél Graham Greene-hez címmel. Képünkön: az angol író a Magyar Televízió vetítőjében, Ungvári Tamás, Kazimir Károly és Robert László társaságában. (MTI fotó : Keleti E. felv., HGYÍN AZ ARANYSZÁZAD Az első hivatalos kép­zőművészeti kiállítás, ame­lyet Spanyolország rendez külföldön a háború óta, Pá­rizsban lesz, október ele­jén, a Petit Palais termei­ben. 70 kép látható majd a kiállításon, Greco, Ribera, Velazquez, Murillo művei. öt éve folynak a tárgyalá­sok a kiállításról. A bizto­sító társaságok ugyanis el­képesztő összegeket köve­telnek az Aranyszázad cso­dálatos festményeinek biz­tosításáért. Az idei ősz másik jelen­tős képzőművészeti esemé­nye Párizsban, szeptember­ben nyílik A cseh és szlo­vák művészet tíz évszázada című gyűjteményes tárlat a Grand Palais-ban. □ ISKOLATELEVÍZIÓ. Holnap lesz a tanévnyitó az iskolatelevízióban. Dél­előtt 10 órakor 35 perces adásban kapcsolják az érd­ligeti 6-os számú iskolát, ahonnan Hanga Mária ok­tatási miniszterhelyettes köszönti a pedagógusokat és a tanulókat. Az adást délután 16.45-kor megis­métlik. Búcsú Schaár Erzsébettől Az utóbbi hetekben sok­szor búcsúztunk, s m­­ind nehezebb leírni a sorokat, amelyekben elköszönünk és értékelünk. Nehéz és fájdalmas, hiszen nagyon jelentős művészegyéniség­­től kell búcsúznunk, olyantól, akiről azt hittük, alkotóerejének telje egy­ben még jó néhány hátra­levő alkotóévet is jelent. Sajnos, nem így történt, Schaár Erzsébet Mun­­kácsy-díjas érdemes mű­vész augusztus 29-én meg­halt. A modern magyar szob­rászat nyughatatlan tehet­ségei közé tartozott. Nem elégedett meg azzal, hogy azt lássa és azt lássuk, ami a szemnek, az első pillanatra kellemes, ami megszokott. Érdekes mó­don mégis a megszokott, mindennapi térhelyzeteket akarta a szobrászatba emelni, élménnyé tenni. Csakhogy az ő terei össze­sűrítve foglalták magukba mindazt, aminek a való­ságban csak egy-egy szög­ből, nézetből­ lehetünk ta­núi, s amit épp ezért an­­­­nyira természetesnek tar­tunk. Schaár Erzsébet ha­sábjai és rajtuk, közöttük a portrék, alakok olyan új harmónia felé mutattak, amit ő a szobrászat legfon­tosabb feladatának tartott. Kisfaludi Strobl Zsigmond növendékeként kezdte a pá­lyát. Feltűnő tehetséggel, biztos kézzel mintázta port­réit, torzóit, akt­jait. Ha úgy tetszik, mégis lassan beérő tehetség volt, de miután tudta, hogy mit akar, rö­vid idő alatt évtizedeket hozott be, és néhány esz­tendő alatt, túl az ötvenen, megteremtette a magyar szobrászatban azt az új­fajta plasztikai látásmó­dot, amely a modern tö­rekvések múltjára épít és a jövőbe mutat. S miköz­ben ennek érdekében lá­zadnia kellett a kényelmes hagyományú művészet­szemlélet ellen, egyben lázadt önmaga ellen is, megújulást keresve, s újí­tó művészi tetteit tovább érlelve. Mondhatnánk most, hogy nem volt­­ meg befejezett e pálya, tovább fejlődhetett volna, hiszen lehetőségei újabb kibontakozást ígér­tek. De ezzel talán félreér­tésre adnánk alk­almat, hi­­­szen amit akart, utánozha­­tatlanul, egyedi módon fel­mutatta, felmérhető mű­vészi tettként hagyta hátra alkotásaiban. Most már rajtunk lenne a sor, hogy a műhelyében elkészült, köztérre vágyó munkákból valóban köztéri szobrok le­gyenek. Schaár Erzsébet kivételes tehetségű mű­vészpályájának emlékére és a huszadik századi ma­gyar szobrászat dicsőségé­re. (h. m.) Jön a Vörös kánya fa Nyolcszáz színész fordul meg évente a Pannónia Szinkronfilm Stúdióban. 75 mozifilmet és 300 tévéfil­met „fordítanak” magyar­ra. A napokban készült el a híres francia rendező, Costas Gavras Ostromálla­pot című filmjének szink­ronizálása. Az izgalmas emberrabló-akció történe­tének főszereplője Yves Montand. Hamarosan lát­hatják a nézőik a közel­múltban elhunyt világhírű szovjet író-rendező­ Vaszi­­lij Suksin legutolsó filmjét, a Vörös kanyafát. A Zá­­kányi Balázs rendezte ma­gyar változatban Koncz Gábor és Szemes Mari ala­kítja a főszerepeket. Az ősz újdonsága lesz a Carlo L­izzani rendezte Mussolini végnapjai című alkotás, amely történész szakértők bevonásával, történelmi hűséggel ábrá­zolja a fasiszta diktátor menekülését, fogságba esé­sét és bűnhődésének körül­ményeit. Néhány hétig is­mert magyar filmrendezők találkoztak rendszeresen az egyik stúdióban, hogy „megmagyarítsák” a híres francia rendező, Truffaut Amerikai éjszaka című vígjátékát. A bölcs hu­morral és öniróniával át­szőtt cselekmény tulajdon­képp egy film készítésé­nek története, amelyben maga Truffaut játssza a rendezőt. A film „filmes” szereplőit magyar filmren­dezők — Rényi Tamás, Sándor Pál, Szabó István és Fehér Imre — alakítják. „25 ÉVES A SZOCIALISTA SZAKMUNKÁSKÉPZÉS” CÍMMEL kiállítás NYÍLIK SZEPTEMBER 24-ÉN A KOHO- ÉS GÉPIPAR TECHNIKA HÁZÁBAN Budapest VIII., Rákóczi út 57. Nyitra: szeptember 24-től október 2-ig, naponta 10-től 18 óráig. RÉSZLEGES BOJKOTT II. Erzsébet mint filmsírülésiRó II. Erzsébet angol ki­rálynő megnyitja a parla­ment ülését, leírt beszédé­ből egy másodpercre ré­mült arccal pillant fel. A teremben egy rendőrtiszt­­viselő éppen az utolsó pil­lanatban tesz ártalmatlan­ná egy ír bombamerénylőt, aki a királynő, valamint az alsó- és felsőház felrob­bantására készült. Egy új angol—amerikai játékfilmben — címe: Egy ember, akit Hennesynek hívnak — így jelenik meg a vásznon maga az angol királynő. Természetesen nem filmszínészi gázsiért s nem is önként. Az ír ter­rormerénylőkről készített rémfilm rendezője ugyanis olyan ügyesen vágta össze a valóságos dokumentum­­felvételeket és az elképzelt játékfilmrészleteket, hogy a királynő, akarata ellené­re, a film szereplőjévé vált. Az angol közönség vegyes érzelmekkel fogad­ta az új filmet, sok he­lyen bojkottálták is a nem túl­­ korrekt filmkészítési eljárás miatt.

Next