Esti Hírlap, 1975. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
1975-09-01 / 204. szám
• London címszó alatt a Mesélő városok sorozatában három angol egyfelvonásost (színdarab tv-adaptációját vagy eredeti tv-darabot? ez nem derült ki) tűzött tegnap esti műsorára a televízió. Az eddig nálunk ismeretlen Colin Fincow játéka a Péntek este van címet viselte. A nyugati világnak évtizedek óta központi témáját dolgozta fel: a magányt a zsúfolt embert örmegben, a társtalanságot a páros életben, a kapcsolatteremtés kétségbeesett, reménytelen kísérleteit, az élet sivárságát, a belső szorongásokat filléres álmokkal, hazug kis illúziókkal elűzni próbáló kisemberek világát Ahhoz képest, hogy ebben a témakörben mennyi jó művet láttunk és olvastunk már, ez a darabocska igencsak hátra szorult a sorban, a sivárságot eléggé siváran ábrázolta, és ezen még a jó szereposztás (Halász Judit, Kozák András, Benicze Ilona, Szilágyi Tibor stb.) sem tudott segíteni. Gyengébb volt a második, Izgalmas este című darab, szerzője, Alan Plater eddig ugyancsak ismeretlen volt nálunk. Pedig Málnay Levente rendező ebben is kitűnő színészeket vonultatott fel (Feleki Kamill, Márkus László, Tábori Nóra, Körmendi János, Balázs Péter stb.), de a darab hosszadalmassága miatt az unalom itt fokozódott. Régi séma: történik valami apróság (itt ég a villany a W. C.-ben, vízöblítés hallik, hátha valami rém lopódzott oda), s ennek nyomán életek és kapcsolatok titkai fértődnek meg, látszólag lelki és emberi mélységekbe hatolunk, valójában szürke közhelyek pufognak, amelyek egy perc alatt elmúlhatnának, ha a remegő hős benézne a mellékhelyiségbe. Akkor persze nem lenne darab, ám ebben az esetben az nem is lett volna nagy baj. Sokkal jobb volt Tom Stoppard (végre egy ismert szerző) Ésszerű magyarázat című, kissé abszurdba hajló — hadd írjuk le — blődlije, mert ez legalább csakugyan mulatságos volt, Mádi Szabó Gábor, Sulyok Mária, Huszti Péter, Szegedi Erika és Kautzky József kitűnő előadásában. Egyébként igaz, hogy mindhárom játék Londonban játszódott ugyan, de ezenkívül nem sok köze volt a városhoz Mindenesetre szorgos kutatómunka kellett ahhoz, hogy ilyen — jóindulattal szólva — közepes szerzőket sikerüljön felfedezni a magyar közönség számára abban a városban, ahol olyan csakugyan kiváló drámaírók is élnek, mint például a magyar színpadok és televízió által eddig oly következetesen mellőzött Harold Pinter. (barabás) □ HORVÁTH IVÁN, Milasovszky Kálmán és Tordai István közös kiállítása ma este 6 órakor nyílik a Csili kiállítótermében. (XX., Baross utca 55.) Megnyitja: Kürthy Sándor festőművész. Pedagógus vallomások Életünk: az iskola A mai nappal ünnepélyesen megkezdődött az 1975—76. tanév. Holnap már a padokba sereglenek a diákok, a tanári asztalok mögé, a táblák elé állnak a pedagógusok, s indul a folyamatos munka. Az első napokban sok még a szervezési feladat, órák telnek el a tankönyvek kiosztásával, a tanrendek lediktálásával és más hasonló, nem tanulmányi, de a tanuláshoz nélkülözhetetlen tennivalókkal. Azután hamarosan szabályos tanórák következnek, amelyek egyszersmind a nevelés órái is, és majd tíz hónap elteltével tudásában gazdagabb, emberségében formáltabb lesz az ország tanulóifjúsága. Ennek az eredménynek munkásai a pedagógusok. Hazánkban mintegy százezer a számuk, tehát az ország lakosságának körülbelül egy százaléka foglalkozik hivatásszerűen neveléssel. Indokolt, ha a tanévnyitás napján rájuk gondolunk, róluk szólunk. Szerény köntösű könyv, Életünk, az iskola — ez a címe, s tizenkilenc pedagógus pályamunkája olvasható benne. A pályázatot a Köznevelés szerkesztősége hirdette 1973-ban, a válogatást a Tankönyvkiadó jelentette meg Rácz-Székely Győző és Vad Papp Ferenc szerkesztésében, Petró András előszavával. A pályázat három témakört jelölt meg: Az út elején, Az óra üvegharangja alatt és Emberek között címmel. Érdekesek a középső, Németh László-i jeligére beküldött dolgozatok, sok megszívlelendő gondolat, átvételre érdemes tapasztalat van bennük, ám a két szélső, a könyvnek az elejére-végére csoportosított pályaműfüzér még jobban lehöt. Ezekben a munkákban ugyanis — az első csoportban a pályakezdő, a másikban jobbára a tapasztaltabb nevelők — a pedagógusok közérzetéről, a pedagógusok és a társadalom viszonyáról, a tanítók és tanárok élet- és munkakörülményeiről, a tantestületi demokratizmus problémáiról, az iskolavezetés gondjairól írtak. Az oktatás és nevelés — világszerte, de nálunk talán fokozottabban — ismét a nagy változások éveit éli. Sokfélék ezek a változások, hadd szóljunk most csak egyről, bizonnyal a lefontosabbak egyikéről: az iskola és a család megújuló kapcsolatáról. Ennek a viszonynak úgy kell formálódnia, hogy a jövőben a család és az iskola kölcsönösen jobban segítse egymás nevelői munkáját. A célkitűzés egyik jele, hogy az iskolákban tananyag lett a családi életre nevelés. Ugyanakkor a családnak is fokozottabban kell érdeklődnie az iskolai munka iránt, na és olyan nagy vasakat emelgetne, mint én, akkor maga se szaladozna be az iskolába, hogy a gyerek felől érdeklődjön. De még arra se lenne kedve, hogy mindenfélét firkáljon a gyerek ellenőrzőjébe. Én nehezen keresem a kenyerem ...” Bizonyosan nehezen keresi, de ez még nem mentesíti az alól, hogy vállalja a saját részét gyermeke neveléséből. Arról nem is szólva, hogy a pedagógus sem keresi könnyen a kenyerét, bár nem emelget nehéz vasakat. Nehezen, áldozatos munkával él ő is. Megérdemli tehát a segítséget, már csak azért is, mert tehetségét a gyermekek, s rajtuk keresztül a szülők számára kamatoztatja. Morvay István Egyre kevésbé ítélhetjük bocsánatos magatartásnak az olyasfélét, amely az egyik pályaműben közzétett ellenőrzőkönyvi beírásban tükröződik. „Igen tisztelt tanárnő! — írja egy édesanya. — Ha maga olyan nehéz helyen dolgoz Múzsák Érdekes olvasnivalót kínál a Múzsák, a Múzeumi Magazin legújabb száma. A többi között beszámol a Várban épülő Hilton Szállóról, fürdőkultúránk kezdeteiről és a legrégibb magyar botanikus könyvekről. László Miklós gróf Bercsényi Miklósra, Rákóczi főgenerálisára emlékezik, Koczogh Ákos Tímárok, vargák, szíjgyártók mestersége címmel a hazai bőrművesség emlékeit sorolja elő. Pándi Mariann a százéves Zeneakadémia emlékei között tallózik, Vető József pedig a labdarúgás őskorát eleveníti fel. A cikkeket sok illusztráció teszi teljessé. . Hazánkban népszerűek Graham Greene angol író regényei. Kiváltképp A csendes amerikai című, amelyet Saigonban írt az akkor laptudósítóként ott dolgozó író, s amelyben a még csak lappangó amerikai befolyást írta meg kitűnően. Regényéből mint ismeretes, a Thália Színházban színdarabot készítettek, Ungvári Tamás dramatizálásában és Kazimir Károly rendezésében. Róbert László, a televízió vietnami tudósítójaként tévéfilmet forgatott, ebben saját régebbi és mai vietnami élményeit dolgozta fel, majd meghívta az angol írót Budapestre, hogy nézze meg riportfilmjét, valamint a Greene-regény drámaadaptációjának tévéfelvételét. Ezután televízióra vették a Greene-nel készített budapesti interjút a látottakról. A filmet holnap este láthatja a tévéközönség, Filmlevél Graham Greene-hez címmel. Képünkön: az angol író a Magyar Televízió vetítőjében, Ungvári Tamás, Kazimir Károly és Robert László társaságában. (MTI fotó : Keleti E. felv., HGYÍN AZ ARANYSZÁZAD Az első hivatalos képzőművészeti kiállítás, amelyet Spanyolország rendez külföldön a háború óta, Párizsban lesz, október elején, a Petit Palais termeiben. 70 kép látható majd a kiállításon, Greco, Ribera, Velazquez, Murillo művei. öt éve folynak a tárgyalások a kiállításról. A biztosító társaságok ugyanis elképesztő összegeket követelnek az Aranyszázad csodálatos festményeinek biztosításáért. Az idei ősz másik jelentős képzőművészeti eseménye Párizsban, szeptemberben nyílik A cseh és szlovák művészet tíz évszázada című gyűjteményes tárlat a Grand Palais-ban. □ ISKOLATELEVÍZIÓ. Holnap lesz a tanévnyitó az iskolatelevízióban. Délelőtt 10 órakor 35 perces adásban kapcsolják az érdligeti 6-os számú iskolát, ahonnan Hanga Mária oktatási miniszterhelyettes köszönti a pedagógusokat és a tanulókat. Az adást délután 16.45-kor megismétlik. Búcsú Schaár Erzsébettől Az utóbbi hetekben sokszor búcsúztunk, s mind nehezebb leírni a sorokat, amelyekben elköszönünk és értékelünk. Nehéz és fájdalmas, hiszen nagyon jelentős művészegyéniségtől kell búcsúznunk, olyantól, akiről azt hittük, alkotóerejének telje egyben még jó néhány hátralevő alkotóévet is jelent. Sajnos, nem így történt, Schaár Erzsébet Munkácsy-díjas érdemes művész augusztus 29-én meghalt. A modern magyar szobrászat nyughatatlan tehetségei közé tartozott. Nem elégedett meg azzal, hogy azt lássa és azt lássuk, ami a szemnek, az első pillanatra kellemes, ami megszokott. Érdekes módon mégis a megszokott, mindennapi térhelyzeteket akarta a szobrászatba emelni, élménnyé tenni. Csakhogy az ő terei összesűrítve foglalták magukba mindazt, aminek a valóságban csak egy-egy szögből, nézetből lehetünk tanúi, s amit épp ezért annyira természetesnek tartunk. Schaár Erzsébet hasábjai és rajtuk, közöttük a portrék, alakok olyan új harmónia felé mutattak, amit ő a szobrászat legfontosabb feladatának tartott. Kisfaludi Strobl Zsigmond növendékeként kezdte a pályát. Feltűnő tehetséggel, biztos kézzel mintázta portréit, torzóit, aktjait. Ha úgy tetszik, mégis lassan beérő tehetség volt, de miután tudta, hogy mit akar, rövid idő alatt évtizedeket hozott be, és néhány esztendő alatt, túl az ötvenen, megteremtette a magyar szobrászatban azt az újfajta plasztikai látásmódot, amely a modern törekvések múltjára épít és a jövőbe mutat. S miközben ennek érdekében lázadnia kellett a kényelmes hagyományú művészetszemlélet ellen, egyben lázadt önmaga ellen is, megújulást keresve, s újító művészi tetteit tovább érlelve. Mondhatnánk most, hogy nem volt meg befejezett e pálya, tovább fejlődhetett volna, hiszen lehetőségei újabb kibontakozást ígértek. De ezzel talán félreértésre adnánk alkalmat, hiszen amit akart, utánozhatatlanul, egyedi módon felmutatta, felmérhető művészi tettként hagyta hátra alkotásaiban. Most már rajtunk lenne a sor, hogy a műhelyében elkészült, köztérre vágyó munkákból valóban köztéri szobrok legyenek. Schaár Erzsébet kivételes tehetségű művészpályájának emlékére és a huszadik századi magyar szobrászat dicsőségére. (h. m.) Jön a Vörös kánya fa Nyolcszáz színész fordul meg évente a Pannónia Szinkronfilm Stúdióban. 75 mozifilmet és 300 tévéfilmet „fordítanak” magyarra. A napokban készült el a híres francia rendező, Costas Gavras Ostromállapot című filmjének szinkronizálása. Az izgalmas emberrabló-akció történetének főszereplője Yves Montand. Hamarosan láthatják a nézőik a közelmúltban elhunyt világhírű szovjet író-rendező Vaszilij Suksin legutolsó filmjét, a Vörös kanyafát. A Zákányi Balázs rendezte magyar változatban Koncz Gábor és Szemes Mari alakítja a főszerepeket. Az ősz újdonsága lesz a Carlo Lizzani rendezte Mussolini végnapjai című alkotás, amely történész szakértők bevonásával, történelmi hűséggel ábrázolja a fasiszta diktátor menekülését, fogságba esését és bűnhődésének körülményeit. Néhány hétig ismert magyar filmrendezők találkoztak rendszeresen az egyik stúdióban, hogy „megmagyarítsák” a híres francia rendező, Truffaut Amerikai éjszaka című vígjátékát. A bölcs humorral és öniróniával átszőtt cselekmény tulajdonképp egy film készítésének története, amelyben maga Truffaut játssza a rendezőt. A film „filmes” szereplőit magyar filmrendezők — Rényi Tamás, Sándor Pál, Szabó István és Fehér Imre — alakítják. „25 ÉVES A SZOCIALISTA SZAKMUNKÁSKÉPZÉS” CÍMMEL kiállítás NYÍLIK SZEPTEMBER 24-ÉN A KOHO- ÉS GÉPIPAR TECHNIKA HÁZÁBAN Budapest VIII., Rákóczi út 57. Nyitra: szeptember 24-től október 2-ig, naponta 10-től 18 óráig. RÉSZLEGES BOJKOTT II. Erzsébet mint filmsírülésiRó II. Erzsébet angol királynő megnyitja a parlament ülését, leírt beszédéből egy másodpercre rémült arccal pillant fel. A teremben egy rendőrtisztviselő éppen az utolsó pillanatban tesz ártalmatlanná egy ír bombamerénylőt, aki a királynő, valamint az alsó- és felsőház felrobbantására készült. Egy új angol—amerikai játékfilmben — címe: Egy ember, akit Hennesynek hívnak — így jelenik meg a vásznon maga az angol királynő. Természetesen nem filmszínészi gázsiért s nem is önként. Az ír terrormerénylőkről készített rémfilm rendezője ugyanis olyan ügyesen vágta össze a valóságos dokumentumfelvételeket és az elképzelt játékfilmrészleteket, hogy a királynő, akarata ellenére, a film szereplőjévé vált. Az angol közönség vegyes érzelmekkel fogadta az új filmet, sok helyen bojkottálták is a nem túl korrekt filmkészítési eljárás miatt.