Esti Hírlap, 1975. november (20. évfolyam, 257-280. szám)
1975-11-01 / 257. szám
• Giovanna Ralli, Szergej Bondarcsuk, Paolo Stoppa, Enrico Maria Salerno, Renato Salvatori. . . Valóságos sztárparádé tette kíváncsivá a nézőt Roberto Rossellini 1960-ban készült filmjére, amelyet Rómában éjszaka volt címmel tegnap csúcsidőben vetítettek a 2. műsorban. A téma is ígéretes volt, hiszen a második világháború antifasiszta ellenállásáról, az olasz filmművészet, különösképpen a neorealizmus számos, kiváló alkotása szól. A rendező bizonyított tehetsége, rangos filmjeinek sora is indokolttá tette a várakozást. A film végül is kevesebbet adott, mint sejtettük. Úgy indult, mint egy háborús kalandtörténet, vígjátéki ízekkel. Apáca álcés feketepiaci nagykereskedő lesz három hadifogoly botcsinálta megmentőjévé, akik ráadásul nem, vagy alig értik az olaszokat, s egymást is csak részben, hiszen egyikük orosz. Természetesen bonyodalmakba sodorják megmentőjüket, aki még vőlegényét sem bocsáthatja magához a nem várt „vendégek” miatt. Vígjátéki helyzetek sora. Azután hirtelen komolyra fordul a stílus, fölsejlik a háború vérengzése, a fasizmus kegyetlensége. Az ellenálló vőlegényt kivégzik, az orosz hadifoglyot menekülés közben lelövik. Mindennek súlyát azonban nem éreztük eléggé a stílus megbokrosodása miatt. Ráadásul dramaturgiai bizonytalanságok is voltak, az angol fogoly egy rokonszenves arisztokrata társaságában egyszerűen „kimegy a képből” s a szereplők annak ellenére, hogy a film az átlagosnál lényegesen hosszabb volt, nem kaptak karaktert. Bizonytalan volt a szinkrontolmácsolás is, mert kétségtelen, rendkívül nehéz megoldani, hogy az orosz, az angol és az amerikai olaszul, az olaszok viszont angolul beszéljenek rosszul. A kivételt Felföldi Anikó jelentette, aki Giovanna Ralinak kölcsönözte hangját. (morvay) Kossuthújdonságok Elméleti problémával foglalkozik Karen Ny. Brutyenc Korunk nemzeti felszabadító forradalmai című munkája. Kulcsár Kálmán szerkesztette A szociológia ágazatai tanulmánygyűjteményt. Csató István rajzos ismeretterjesztő kötete: A számítógép az ön szolgálatában. Elérkezett az idő Bemutató a Nemzeti Színházban Két hatalmas fehér lepellel borított szobor áll a vasfüggöny előtt. Az előadás úgy kezdődik, hogy lerántják ezeket a lepleket az óriási katona- és munkásfiguráról. A kor, a húszas, méginkább a harmincas évek divatját idéző két heroikus alak ez, halványan a karikatúrája is ennek a szobrászatnak. Aztán az első jelenet végén végleg kitolják a szobrokat a színpadról. Láthatatlanul mégis jelen van a talapzatra állított két figura, mintha Gladkov megidézett hősei, az egész előadás, ezekkel a szobrokkal vitázna. Csumalov, a frontról hazatérő cementgyári munkás igazán mindenhez hasonlít, csak nem egy későbbi piedesztálra állított, hősiessé merevített munkáshoz és katonához. Városból faluvá züllött szülőhelyén a sor végére zavarják, amikor a kenyérjegyre akarja felíratni magát, gyereke egy nevelőotthonban éhezik és felesége puskával űzi ki a hitvesi ágyból, mert már nem tekinti magát a férje „magántulajdonának"’. De ez csak a kezdet. Csumalovnak meg kell bocsátania a cári rendőrségnél őt feladó mérnöknek, azért, hogy értelmiségi fejét lefoglalhassa a forradalom számára és újraindíthassa a cementgyártást; verekednie kell a bürokráciával és az erdőből rájuk törő ellenforradalmárokkal, elveszíti gyerekét, majd végleg a feleségét és már csaknem a saját emberi arcát is, miközben új önmagát keresi. Mert Gladkov nemcsak az első nagyszabású termelési regényt írta meg a Cementben, hanem hőseivel felfedezteti azt is, hogy miközben a világot formálják, önmagukkal is kegyetlen csatát vívnak. Sebeket ejtő érveket vagdosnak egymáshoz ezek a hősök, nem lehet ügyes mozdulatokkal, vagy szép szólamokkal kitérni előlük. Csak a másik, a szembenálló igazság ad, ha nem is pajzsot, némi védekezést, lehetőséget arra, hogy legalább mi, a nézőtéren, az utókor bölcsességével megpróbáljunk ítélkezni ezekben a látszólag múltban lezajló vitákban. Mert Heiner Müller színpadi adaptációjának az a legfőbb értéke, hogy sikerült kiemelnie a regényből ezeket a nagy drámai ellentmondásokat, s úgy csupaszította le a sván padi számára a húszas évek elejének konfliktusait, hogy azok jórésze — minden szándékolt áthallás nélkül — elevenen van jelen mai gondolkodásunkban is. A magánélet és a közélet, a gyerek, a család és a közösség nem mindig egymásra rímelő érdekei, a szerelem egyenjogúsága vagy az egyenjogúság határai, engedmények és távlati célok összetűzései — mindezek és még sok más egy puskaagyat nem mindennap markoló, már tele fazékból merítő, egyre nagyobb számban autón járó társadalom számára is legalább olyan izgalmasak, mint jó ötven évvel ezelőtt. Főként ha ez a társadalom elkötelezte magát a forradalom mellett. Heiner Müller segítségére volt az az epikus karakterű, expresszív német színházi hagyomány, amit a világ számára elsősorban Brecht neve fémjelez, s ehhez a hagyományhoz nyúlt vissza Brecht színházának mai rendezője, Peter Konwitschny, aki a darabot a budapesti Nemzeti Színházban megrendezte. A fejezetekre tagolás és felcímezés, a rendkívül nagy és bonyolult színpadtechnikai apparátus, a sok változás, álarc, kosztüm és kellék, mind a különlegesen erőteljes hatásokat kívánta szolgálni. Kicsit talán furcsa megszokni — különösen az előadás elején — ezt a nagy színpadi apparátust, hiszen nálunk ezek az eszközök mind jóval később — Brecht színházának közvetítésével — és ezért jóval megszelidítettebb változatban, a más jellegű hazai hagyományokhoz jobban hozzáalakítva, jelentek meg. Két dolgot azonban nem vitathatunk el sem az átdolgozótól sem a rendezőtől: a Cementet nemcsak belső tartalma, formai szerkezete, hanem a kort idéző hiteles atmoszférája érdekében is csak ebben a stílusban lehetett színpadra állítani. Másrészt: a rendező sajátos színpadi világának egységességén és következetességén is alig lehet vitázni. Sehol egy pillanatra sem lép le a maga választotta útról, a direkt jelzések, primer szimbólumok, hangsúlyozott világítási elemek, a kiemelt színpadi mozgások és szándékosan elemett hangsúlyok világából. Talán csak a magyarázó betétek didaktikája fölösleges és ez csábítja a rendezést, különösen az első jelenetekben, a direkt színpadi szimbólumok halmozására, amelyek inkább kioltják, semmint erősítik egymás hatásának lángját. (Macbeth félmeztelen boszorkányai egy nylonlepedő alatt, fél lábbal koturnuson álló maszkos alakok, Homéroszt citáló, fehér ruhás lányok kórusa és a túlságosan hosszadalmas Hidropantomim.) találja meg a kényes egyensúlyt, de az előadás talán legemlékezetesebb jelenetében, a gyerekét gyászoló, önmagát feladó és mégis a jövőjét kutató asszony monológjában megrendítő pillanatokat tud produkálni. Hasonlóan, mint Szacsvay Láiszló, aki rendkívül pontosan és nagy drámai erővel játszik el egy többszörösen áttételes helyzetet, amikor a valóság és a játék, a tettetett valóság és a valódi szerepjátszás finom átmenetekkel és világos határokkal jelenik meg a nézők előtt. Tovsztonogov után most egy egészen más művészi hagyományokat őrző és tovább folytató rendező tréningje, gyakorlata a színészek számára mindenképpen olyan változatosságot jelent a Nemzeti Színházban, ami elsősorban a nézőnek ad újabb érdekes összehasonlítási lehetőségeket. Bernáth László A VELENCEI FESTÉSZET FÉNYKORA ..... Az egész város egy nagyszerű festmény” — írta Michelangelo Velencéről. S ezzel a mottóval indítja Giuseppe De Logu, a velencei Szépművészeti Akadémia professzora a Corvina Kiadó gondozásában most megjelent, A velencei festészet fénykora című tanulmányát. A nagy tekintélyű tudósnak utolsó írása e könyv, munka közben ragadta el a halál. A bevezető tanulmány papírravetésén nem jutott túl, így a képelemzéseket egyik jeles tanítványa, Mario Alois professzor készítette. A gondolatgazdag, a velencei festészet három évszázadának remekműveit bemutató tanulmány illusztrációi között a Budapesti Szépművészeti Múzeum híres képei is felfedezhetők. Így például Bellini, Giorgione, Piombo, Sebastiano Ricci, Tiepolo és Canaletto művei. A kiadó másik újdonsága K. Michalowski lengyel professzornak az ókori Thébáról szóló, gazdag képanyaggal illusztrált tanulmánya. Ez a magyar színpadokon szokatlan előadás elég nehéz próba elé állítja a népes szereplőgárdát, hiszen a hivalkodóan szimbolikus díszletek között — Lothar Scharsich munkája — véresen, halálosan súlyos drámai helyzetekben kellett a naturális színjátszástól elütő, de a beleélés igényét el nem vető játékstílust megtalálni. Leginkább talán a Csumalovot játszó Sinkó Lászlónak sikerült ez, aki inkább ellenpontozza a külső látványt, de mindig csak anynyi lélektani mélységet sejtet figurájában, mint amennyi emberi hitelességének megteremtéséhez elengedhetetlenül szükséges. Bodnár Erika feleségfigurája nem mindenütt 25 éves a Déryné Színház Jubileumi társulati ülés volt ma délelőtt a fennállásának 25. évét ünneplő Állami Déryné Színházban. Az összejövetelen megjelent dr. Pozsgay Imre kulturális miniszterhehelyettes és Malonyai Dezső, a színházi főosztály vezetője. Szalai Vilmos igazgató ünnepi beszédében felidézte a színház negyedszázados történetét, és szólt a jubileumi évad feladatairól. Az idény folyamán országszerte még számos ünnepi esemény lesz, amelyekről az évadnyitás alkalmából már beszámoltunk olvasóinknak. Az ülésen kitüntetéseket, jutalmakat adtak át. A Szocialista Kultúráért kitüntetést kaptak Károlyi Judit, Balogh Béla, Siménfalvi Lajos és Tapasztó János színművészek, négyen pedig Kiváló Dolgozó oklevelet, hatan minisztériumi dicsérő oklevelet. A Kulturális Minisztérium által rendelkezésre bocsátott jutalomkeretből sokan kaptak pénzjutalmat azok közül a művészek, műszaki és más színházi dolgozók közül, akik 25, 20, 15, illetve 10 éve tagjai az Állami Déryné Színháznak. Nagy siker Salzburgban és Bécsben ausztriai vendégszereplése. Mint ismeretes, a magyar— osztrák kulturális kapcsolatok keretében a fővárosi társulat Salzburgban Shakespeare Othellóját mutatta be. A nagy múltú Landestheaterrel kialakított együttműködés alapján a Madách Színház ment először Salzburgba és a magyar nyelvű előadás forró sikert aratott. A bécsi és a salzburgi lapokban elismerő kritikák jelentek meg, különösen Bessenyei Ferenc és Huszti Péter alakítását emelték ki. Ádám Ottó rendezését a legkorszerűbb művészi igényeknek megfelelőnek tartották. Szinte valamennyi lap utalt arra, hogy a Madách Színház századik alkalommal mutatja be az Othellót, s erre a jubileumi előadásra éppen Salzburgban került sor. A nagy sikert jellemzi egyébként, hogy az előadás végén hatszor tapsolták függöny elé a színészeket. Tegnap délelőtt a Madách Színház tagjai Salzburgból Bécsbe utaztak és este a Magyar Intézetben műsoros estet tartottak. Kerényi Imre és Szirtes Tamás rendezésében került sor a rendezvényre, amelyben versek, virágénekek, Brecht Weill-dalok, sanzonok és musicalrészletek szerepelnek. A fővárosi együttes ma érkezik vissza Budapestre. A salzburgi vendégszereplést februárban viszonozza a Landestheater, amikor Budapesten adják elő Schnitzler egyik művét. (oltványi) Az osztrák sajtóban nagy visszhangot keltett a budapesti Madách Színház Évente háromszázhatvan film, ennyit szinkronizálnak a Pannónia Filmstúdióban. Ebből mintegy hatvan mozifilm, a többi a Televíziónak készül. Tizenkét stáb dolgozik. Képünk a Borika és csapata című tv-film szinkronizálásán készült, Hámori Ildikóról és a gyermekszereplőkről. (MTI fotó : Balaton 1. felv.) VENDÉG LENINGRÍDBÓL Vlagyimir Recepter Budapesten Budapesten vendégszerepel az Irodalmi Színpad meghívására Vlagyimir Recepter, a Leningrádi Gorkij Színház kiváló művésze. November 3-án, este 19 órakor lép fel a Mikroszkóp Színpadon a szovjet kultúra ünnepi estje alkalmából. Vlagyimir Recepter gyakran szerepel az előadótermek pódiumain. „Monoszínházáról” azt írják a szovjet kritikusok, hogy a pódiumon végig önmaga marad, saját alkotói személyiségével hitelesíti valamennyi megalkotott hősét. Vlagyimir Recepter műsorainak szerkesztője, és rendezője is. Monodrámaként mutatta be többek között Shakespeare Hamletjét és pódiumra vitte Puskin dialógusait. Recepter november 5-én, este 20 órakor megismétli estjét a Mikroszkóp Színpadon. Ezt megelőzően november 2-án, este 7 órakor pedig a Szovjet Kultúra Házában lép fel. (MTI) Sanzonest az Olympiában Negyedik alkalommal, rendezik meg az idén Párizsban a Grand Prix de Paris Internationale de Chanson elnevezésű fesztivált. Ezúttal először magyar sanzon is szerepel a nagyszabású programban, amelyet az Olympia színpadáról közvetítenek majd a televízió- és rádióállomások. A Zenemű Kiadó több dalt nevezett a versenyre, amelyek közül a zsűrik tagjai voltak a többi között: Charles Aznavour, Gilbert Bécaud és Michel Legrand — Bágya András Együtt és mégis egyedül című dalát választotta a bemutatásra kerülő legjobb nyolc sanzon közé. A dal szövegét Bradányi Iván írta, de a gálaesten elhangzik francia nyelven is Reményi Gyenes István versével. A sanzont a magyar rádióhallgatók már ismerhetik, akárcsak a rádióban, az Olympia színpadán is Sárosi Katalin adja elő. A zeneszerző és az énekesnő ma elutazott Párizsba. A gálaestre november 4-én kerül sor, a dalokról a Grammofon-cég lemezfelvételt készít. Könyvkiállítás Szovjet könyvkiállítás nyílik november 4-én, kedden délelőtt 11 órakor a Magyar Nemzeti Galériában (Budavári palota ) épület.) A tárlatot a Magyar Népköztársaság Kulturális Minisztériuma és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége Minisztertanácsának Könyvkiadói, Nyomdai és Könyvkereskedelmi össz-szövetségi Állami Bizottsága rendezi, a fasizmus felett aratott győzelem 30. évfordulója alkalmából. Megnyitóbeszédet.Jurevies Lembit Katik, az Észt Szocialista Szövetségi Köztársaság Minisztertanácsa Könyvkiadói, Nyomdai és Könyvkereskedelmi Állami Bizottságának elnöke mond és Gábor Viktor, a Kulturális Minisztérium Kiadói Főigazgatóságának vezetője.