Esti Hírlap, 1975. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
1975-12-01 / 281. szám
• A néző jóleső kárörömmel nyugtázhatta, hogy nemcsak ő, hanem a műsorvezető Antal Imre is enyhe mélabúval unatkozott a Hóvégi hajrá idei, utolsó adásán. Igaz, ez a műsor már indulásakor bebizonyította, hogy nem találta meg a maga formáját, de akkor még mindenki abban bizakodhatott, hogy szépen, lassan, majdcsak kinövi magát és ha nem lesz is fergetegesen szórakoztató, legalább mélabút sem fog árasztani. A hosszadalmas betétszámok, a görcsös erőlködés, hogy valami jópofát, valami csattanódat adjanak, az első tíz perc után már annyira lehangolja az embert, hogy csak kritikusi kötelességtudásból képes a szemét nyitva tartani és a képernyőre meredni. Kár volt, mert elhangzott egy bejelentés: „Habár a hóvégi hajrá utolsó adását láthatjuk, részünk lesz még egy év végi hajrában is.” És éppen szilveszter este, amikor uram bocsá’ nevetni is szeretnénk? Csak egy kérdésünk van még: muszáj ezt folytatni jövőre is? (h. m.) • Eddig is tudtuk, hogy a televízió Hét című folyóirata kitűnő riporterekkel dolgozik, most mégis meg kell állni egy pillanatra Chrudinák Alajos teljesítménye mellett. Félelmetes volt az a riport, amit a homokzsákok mögött, a lövöldözések szünetében készített a libanoni haladó erők harcosaival. Egyenesen megdöbbentette a szobában békésen ülő nézőt az a riporteri bravúr, ahogyan bejutott a jobboldali falangista csoport főhadiszállására, és mikrofonja, az operatőr kamerája elé tudta állítani a fasiszta bandák vezetőjét. Ennél nagyobb teljesítmény már csak az volt, hogy a háta mögött nyilván fegyverrel ácsorgó, többnyire álarcos banditák gyűrűjében olyan következetesen, tájékozottam bátran hazudtolta meg ennek az ingerült futballbíró-hadvezérnek a kapkodó, önigazoló, mellébeszélő szavait, mintha csak egy nyilvános gyűlésen vitatkoztak volna. Nem valószínű, hogy a világ bármely pontján, ezekben a napokban, ebben a témakörben különb televízióriport készült volna. — Kell! KÖNNYVKIÁLLÍTÁS A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése könyvkiállítást rendez a Horvátországi Magyarok Szövetsége kérésére, december 3-án Eszéken és 6-án Vörösmarton. A bemutatókat Drucker Tibor, az egyesülés főtitkára nyitja meg. A kiállítás alkalmából több helységben rendeznek irodalmi műsort magyar művészek részvételével. Fellép Sinkovits Imre, Gombos Katalin, Dévai Nagy Kamilla és a Sebők Halmos-duó. A bemutatott köteteket a kiállítások végén a horvátországi magyar nyelvű könyvtáraknak ajándékozzák. Az elképzelések szerint ezután évenként rendeznek hasonló könyvkiállításokat. A Volksbühne két bemutatója A sesuáni jólétek Benno Besson, a Volksbühne igazgató-főrendezője úgy játszatja A szecsuáni jólétek című Brecht-darabot, ahogy a szerző eredetileg elképzelte, példázatként. Amikor a közönség belép a nézőtérre, a bokáig papírszemetes színpadon már ott ül Vang, a vízárus. Arcát hamuszín selyemálarc takarja. És álarc, sőt papírmasé maszk van a többieken is, csupán az istenek — a Fény Fiai — arcája fedetlen. De nemcsak az arcok és koponyák torzak. Lapátkezeket, elefantfázisos lábakat, rengő pocakokat, irdatlan kebleket, roppant tomporokat — vagy ellenkezőleg: csonttá aszott emberi roncsot látunk. Achim Freyer jelmeztervező tehát — noha ezek a figurák bizonyára rendező, színész és tervező együttgondolkodásából, közös munkájából születtek — a szokottnál sokkal nagyobb feladatot vállalt és oldott meg bravúrosan. Milu, a háztulajdonos-asszony „kompozíciója” például folytonosan azt az érzést keltette: ez a zömök hájbástya olyan, mintha úgy valahol, valamikor már látott eleven nőszemély mozgó szoborkarikatúrája volna. De hasonló képzeteket sugalltak a borbély, a rendőr és az unokatestvérek is. Az első percek ellenérzést váltottak ki: hagyják abba ezt a maszkarádét, és lássunk valami rendes színházat! Azután egyre jobban a produkció hatása alá kerültem. Fokozatosan meghódított a játék átgondolt értelmezése, világos, következetes vezetése. Mire elérkezett a szünet, már megadtam magamat egészen, sőt, együtt dolgoztam Besson színészeivel. Azt adták ajándékul, amiről sokat írunk, beszélünk, de csak kevésszer éljük át: az előadás intellektuális erőfeszítést követelt, s a néző részese lehetett a teremtő munkának. Kitűnő színészek harmonikusan együttjátszó csapata hozta létre ezt az élményt. Aki a legkisebb szerepet adta, az is pontosan azt tette, amit tennie kellett. Sen Te—Sui Ta kettős alakjában Ursula Karussell lépett fel. A „rosszlányt” is, a „hazudott nagybácsit” is kitűnően megjelenítette. Csodálatosan szerkesztette át mozgását, hangszerelte át beszédét, amikor férfiként lépett a színre. Mint ahogy kitűnő volt Brigitte Soubeyran játéka, aki mint az aggkóros Nagyapa alighanem a világirodalom legöregebb nadrágszerepét játszotta. A borbély Hans Teuscher, micsoda kidolgozott kellemkedéssel tette ellenszenvessé figuráját! S ráadásul kitömve, fején hatalmas álarccal, akkora cigánykereket vetett, hogy csak úgy röpdöstek a papírok a színpadon. Vagy a három isten — Wilfried Ortmann, Klaus Mertens, Joachim Tomaschewski — külön egyéniség volt mindegyikük, s néha mégis úgy szólaltak meg, mint egy tökéletesen összehangolt hangszertrió. Mennybemenetelük, amikor körhintaszékhez vagy sílifthez hasonlítható ülőkéjükön fölemelkednek, miután gondosan becsatolták a biztonsági láncot, az Több hazai és néhány külföldi színpadon volt már alkalmam látni a Macskajátékot. A tapasztalat azt igazolta újra meg újra, hogy Örkény szövege oly eleven és erőteljes; a hétköznapi apróságok kristályai annyi filozófiai, lélektani fényt vernek vissza, hogy az az előadás sikerül jól, ahol nem igyekeznek színiötletekkel dúsítani az amúgy is dúsát, szidolozni az önfényében csillogót, látványossá termi azt, ami elsősorban belső történés. Annál elmélyültebb munkát kell végeznie a rendezőnek a színészekkel — egyetlen félrejátszott szerep kisiklathatja az előadást. A főszereplő színésznő játéka azonban az egekbe röpítheti. Ezúttal a berlini Volksbühne hozta el két estére a Vígszínház színpadára a maga Macskajátékát. Brigitte Soubeyran, a rendező, nagyszínpadra telepítette a kamarajátékot. Gizárt, a főhősnő Münchenben élő, tolószékhez láncolt nővérét (Susanne Düllmann), a hatalmas színpad legmélyébe ültette; lábainál két gipszhattyú jelzi a tóparti helyszínt. Az asszony a kékes körfüggöny előtt egy villanykörtékkel keretezett kis fülkében ül, hangja ebből az irdatlan távolságból és kirakatcsillogásból érkezik. Csermlényi Viktor (Helmut Strassburger) hatalmasra tömött pocakkal és sok öngúnnyal játssza el a hangjavesztett énekes önimádó ripacsfiguráját. Paula, az álnok jóbarátnő (Marion van de Kamp) komikusabb, öregebb és közönségesebb az író megírta asszonynál, akinek pedig éppen „finom” voltába szeretett bele barátnőként Orbánná, majd lovagként Csermlényi. A tehetséges, érzékeny Heide Kipp csupán külső megjelenésében volt egy kissé túltáplált Egérke szerepéhez. Nehéz követni azt a rendezői ideát, amely Csermlényi mamájának, Cs. Bruckner Adelaidának szerepét férfira (Egon Geissler) osztotta. Nyilván nehéz a színtársulatban ilyen, a szerep megkívánta hatalmas termetű, dörgő hangú, féleselőadás egyik leggúnyorodtabb pillanata. Az ehhez hasonló ötletek egyébként rendkívül fűszeressé teszik az előadást. Gisela, Morgen Jang -asszonyként kitűnő volt, s még tucatnyi kisebb-nagyobb szerep tehetséges játszóját kellene felsorolnunk. Végezetül: az ötletes, az előadás stílusát remekül megalapozó díszletek és szcenika — micsoda „funkcionális játék” a speciálisan felfüggesztett és mozgatható függönyökkel! — Ezio Toffolutti és Helmut Brade munkáját dicséri. Morvay István mezes öregasszonyt találni — mégis, egy női ruhába öltöztetett, markáns fiatal férfi megjelenése — ebben a darabban — enyhén zavarólag hatott. Ez az este — a szombati — azonban mindenekelőtt és felett Sulyok Máriáé volt. (Sulyok a berlini bemutatón, s az első előadásokon játszotta a szerepet, melyet Gisela Morgen vett át tőle, ő játszotta a vasárnapi, vígszínházi előadáson is.) Az első percekben Sulyok bravúrjától akad el a lélegzetünk. Egy idegen nyelvet fölényesen birtokolni önmagában még nem lenne attrakció , de ilyen beszédtechnikával, ilyen mesteri artikulációval, ekkora könnyedséggel zenélni a szavak, mondatok akkordjain: erre sok színművész még anyanyelvén sem képes. És milyen érzelmiindulati tempót diktál! A berlini kollégák szemmel látható élvezettel veszik át szárnyalását. Az első percek után egyszercsak elfeledkezünk a bravúrról. Már nem erre figyelünk , hanem Orbánnéra. Az ő öngyötrő, mégis boldog, mindenkinek, önmagának hazudó, mégis őszinte lényére, fáradt fáradhatatlanságára, kitöréseire és esendőségére. És frenetikus humorára. És már mindegy, németül beszél-e vagy magyarul:lompos, fakóbarna ruhájában és otromba papucsával Orbánná van jelen a Csatárka utcából — Örkény Istvánnak ez a pályája egyik legjobb percében életre hívott, jelképpé nőtt, elpusztíthatatlan életerejű teremtménye. Fencsik Flóra Macskajáték A Bolgár Kultúra tervei — A jövő év különösen fontos esztendőnek ígérkezik számunkra, hiszen márciusban lesz a Bolgár Kommunista Párt XI. kongreszszusa, és ugyancsak jövőre emlékezünk meg az 1376-os törökellenes felkelés 100. évfordulójáról — mondta dr. Sztoján Radev, a budapesti Bolgár Kultúra igazgatója. — Több mint 100 helyen kívánunk bolgár— magyar barátsági napot tartani, és hat helyen magyar —bolgár barátsági hetet, s természetesen számtalan nagygyűlést, szimpóziont, kiállítást, irodalmi estet, filmbemutatót rendezünk. Mindenekelőtt pártunk XI. kongresszusa tiszteletére szervezünk különböző ismertetőket, megemlékezéseket. Tudományos ülésszak lesz ebből az alkalomból az MSZMP KB. Politikai Főiskolán, a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemen, a Párttörténeti Intézetben. Továbbá bolgár szakembereket hívtunk meg a kongresszus határozatainak, munkájának ismertetésére, népszerűsítésére, és ezzel párhuzamosan fotókiállításokat, filmvetítéseket is tartunk. Több előadás hangzik majd el Bulgária VII. ötéves tervéről. — Az 1876-os áprilisi felkelés évfordulója alkalmából a Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal közösen brosúrát jelentetünk meg, amely egyebek között foglalkozik a felkelés magyarországi vonatkozásaival, irodalmi emlékeivel. — Jövőre nagyszabású, több mint 100 tablóból álló fotódokumentációs kiállítást készítünk, amely a magyar—bolgár kapcsolatokat foglalja össze, az évszázadok történelmi eseményeinek tükrében. (MTI) A csepeli gyáróriás üzemeiben 38 szakszervezeti könyvtár működik, valamint egy könyvesbolt és 62 könyvbizományos látja el olvasnivalóval a gyárak dolgozóit. Képünkön: olvasók a METALLOCHEMIA új könyvtárában. (MTI Fotó : Fehér ferv.) MÉGIS BEMUTATTAK PASOLINI UTOLSÓ FILMJE Megírtuk: az olasz cenzúra nem engedélyezte a Salo, avagy Szodoma 120 napja című filmnek, a nemrég meggyilkolt Pier Paolo Pasolini utolsó munkájának bemutatását, azzal az indoklással, hogy az olasz közönség még nem eléggé érett az alkotás megtekintésére. A filmet azonban mégis bemutatták, igaz, nem Itáliában, hanem Párizsban, a Palais de Chaillot-ban, az első párizsi filmfesztivál záróakkordjaként. A francia lapok kritikusai csakúgy, mint a vetítés közönsége, vegyes fogadtatásban részesítette a filmet. Voltak, akik unták, voltak, akik szerint feszült izgalom hatja át a mű minden kockáját és olyanok is voltak, akik vetítés közben moéltatlankodva elhagyták a helyiséget. Másnap a Palais de Chaillot-ban több olasz filmrendező sajtókonferenciát rendezett, köztük Bernardo Bertolucci, Liliana Cavani, Francesco Rosi, Gillo Pontecorvo, Ennio Lorenzini, Francesco Maselli és Luigi Comencini. Közösen tiltakoztak a Pasolini-film betiltása ellen és azt a vádat emelték, hogy az engedély megtagadásának politikai oka volt. (Pasolini marxistának vallotta magát és utolsó filmjeiben a szadizmus és a fasizmus között tesz egyenlőségjelet.) Liliana Cavani egyenesen azt javasolta: az olasz filmrendezők addig ne engedélyezzék új filmjeik forgalmazását, amíg Pasolini munkájának a cenzúrabizottság nem ad zöld jelzést. A filmrendezők azt a véleményüket is hangoztatták, hogy nem az olasz közönség éretlen, hanem az olasz cenzorok nem eléggé felnőttek. (-8) Hanglemezklubok A művelődési házakban sorra alakulnak a hanglemezklubok, például Csepelen, Óbudán és a Derkovits klubban. A magyar hanglemezklub muzsikusvendégein , Jandó Jenőn, Ranki Dezsőn és Medveczky Ádámon kívül több foglalkozáson is rész vett Abody Béla. Különösen sokan jelentkeztek az egyetemisták és főiskolások közül és legalább ennyi az új érdeklődő a szakmunkások és a fiatal alkalmazottak körében is. Legtöbben a klaszszikus zenét szeretik. A XX. századi komponisták közül Bartók a „listavezető”, s előkelő helyen áll a régi muzsika, valamint a népzene is. JÖN! A PÁRIZSI LUNA-PARK MAGYARORSZÁGI VENDÉGSZEREPLÉSE BUDAPESTEN, A CSEPEL-CSILLAGTELEPEN (II., Rákóczi Ferenc út és a Tejút által határolt területen) DECEMBER 4-TŐL 14-IG. NYITVA: HÉTKÖZNAP 14 ÓRÁTÓL 22 ÓRÁIG, VASÁR- ÉS ÜNNEPNAP 10 ÓRÁTÓL 22 ÓRÁIG A BELÉPÉS DÍJTALAN. FŰTÖTT, ÓRIÁS SÁTORBAN! A nyitás napján, du. 2—3 óra között kedves vendégeink fizetés nélkül szórakozhatnak. JÖN!