Esti Hírlap, 1976. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-02 / 1. szám
Szilveszter a televízióban és a rádióban Dupla humor a féláron Ha már a tv az időpontnak megfelelő iróniával azzal hitegetett bennünket, hogy a szilveszteri estet, a takarékosság jegyében készítette, menjünk bele ebbe a játékba és értékeljük a műsort ilyen szempontból. Természetesen, nem szükséges ehhez könyvelői vizsga, hiszen nyilvánvaló, hogy anyagi téren semmit sem takarítottak meg, sőt, tekintetbe véve, hogy a Bitterek, tüllök és műanyag boák kevesebbe kerülnek, mint például egy öltöny, amelynek a zsebébe pezsgőt töltenek, talán még rá is fizettek. Amit megtakarítottak, az elsősorban a mindenáron való csiklandozás, a nyafka és közönséges humor, és a magát hivatásosnak hirdető dilettantizmus volt. Továbbá mellőzték az év utolsó napján a legégetőbb társadalmi problémák kabakrétréfák útján való ismertetését és megoldását, valamint az összes megunt attrakciót, amiik csak annak az érzékeltetésére voltak alkalmasak, hogy hiába telt munkában ez az év is, mert az utolsó napon kiderült, hogy a világ ostobán egyhelyben topog. Annak, hogy a tv mostani szilvesztere jól sikerült, némi kajánkodással kétféle magyarázatát is találhatjuk. Az egyik, hogy a tévések ezúttal teljesen a lehetőségeiken belül maradva, „felnőve” annak tudatához, hogy ünnepi ingadozásunknak csak mellékszereplői lehetnek, az év más alkalmaira hagyták azokat a szórakoztató műsorokat, amelyeknek a menetrendjét és szereplőit minden képzett tévénéző el tudja sorolni már előre, és ismerve beidegződéseinket, meglepett bennünket ezzel a fiatalosan pergő, másfajta műsorral. A másik, hogy mint közönség mi is felnőttünk annyira, hogy életünkben a maga helyére tesszük a tévét. Kállai István főszerkesztő, Ágoston György és Buzáné Fábri Éva szerkesztők, megszabadulva a súlyos kötelezettségként vállalt nevettetés kényszerétől, jó lélektani érzékkel gondoskodtak arról, hogy a megfelelő posztokon valóban szórakoztató számok emeljék a hangulatot, időt sem hagyva arra, hogy a gyöngébbeken elakadjon a figyelmünk. Éppen a hangulat, mint egyetlen cél volt az, ami ezt az összeállítást megkülönböztette az előzőktől. Végtére, ha szilveszterkor jó a hangulat, akkor elégedettek lehetünk. A jó hangulathoz pedig hozzátartozik a mértéktartás: egyetlen ötletet sem növesztettek túl a maga lehetőségein, egyetlen műfaj sem uralkodott el az egészen és nem kapott teret a ripacskodás vagy harsányság. Az összkép változatosságát a produkciók rövidsége és arányos, jó ritmusú keverése szolgálta. Bednai Kondor rendező és színészei szakítottak azzal a képernyőn is meghonosodott kabarészínjátszási hagyománnyal, amelyben egyetlen törekvés érvényesül: mindenki mindenkit „le akar játszani”, jópofáskodásban túl akar licitálni. A szórakoztató műsorokhoz elengedhetetlen közkedvelt „nagyok” épp úgy, mint a pályájuk elején álló fiatalok szereplését az ízlés és a mértéktartás vezette. Alfonzo japán paródiája a nagy bohócok ellenállhatatlan humorával hatott, Dayka Margit a régi slágerek előadásába egy clown szomorú bohókás lelkét lehelte Gálvölgyi János paródiafesztiválja — bár évek óta ugyanazokat szólaltatja meg — a jó karikatúrák iróniájával ügyesen felskiccelt torzrajzsorozata volt. Kellemes és kedves játékosság érvényesült Kudlik Júlia, Tamási Eszter és Antal Imre meglepetést hozó bohóchármasának jelenetében. A commedia dell’arte kaHosi Géza a Bimbó úti KISZ-iskolában találkozott közönségével, a jól kérdező, s a válaszokra üdén reagáló fiatalokkal. Amint a cím is mutatta: gondolkodási idő nem volt, csak pezsgő forrponton levő hangulat, ami a humoristát éppúgy megihlette, mint közönségét. Ismét bebizonyosodott: Hofi kitűnő humorista, s főként akkor, ha igazi elemébe kerülhet, vagyis élhet a kérdező, majd én válaszolok módszerrel. Kitűnő formában volt, s így segítségével kellőképpen bemelegedhettünk az esti főadáshoz, a Kabarészínház BUÉK 1996 műsorához, amelyet a szerkesztők ez alkalommal a Csepel Művek Munkásotthonában vettek fel. Az adás igazi örömet jelentett. A szerkesztők és a műsor közreműködői kitűnő ötletekből építették meg az óévet búcsúztató kabarészínházi bemutatót, amelynek legfőbb erénye, hogy annyi bizonytalankodó téblábolás után most voltak igazán közéletiek. És valóban jól akkor szórakozik az ember, ha képes a saját hibáit kinevetni. Már az elején fölpörgette a hangulatot Szilágyi György köszöntője, s ezt tán szellemét elevenítette fel a rádiófelvétel paródiájában Bodrogi Gyula. Azt a vérbő, „látható humort” hozta vissza, amit az erőltetett verbális humor hovatovább egészen kiszorít a színpadról és a képernyőről: egy remek színész — Horváth Gyula és Káló Flórián társaságában — egy szó szerep nélkül, pusztán cselekvéssel, a legtisztább, önfeledt nevetést váltotta ki. Ugyanez a friss, naiv komédiázás, fiatalos bohóckodás tette könnyeddé és közvetlenné Maros Gábor és a főiskolások keretjátékát. A tánckar, persze, most sem emelte egyszerre a lábát és volt, amikor elméláztunk egy-egy erőtlenebb jelenetnél, de minek emlékezzünk tavalyról éppen erre? Inkább abban bízzunk, hogy jövőre még jobban sikerül a szilveszteri negyedáron. Bársony Éva nem — Vitray Tamás került ki győztesen. Persze, övé volt a hálásabb, a nevetést igazán kiváltó szerep. Csúcsforgalomban is lehetett részünk, gondolom, ez a szám volt az, amelynek hallgatása közben a háziasszony a konyhába távozott, hogy kitálalja a bablevest, a virslit vagy amit még éppen készített. És mire felszolgálta az ételt, éppen lezajlott a csúcsforgalom, s igazi felüdülésre lelhettünk Szilágyi György Interjú a bohóccal című számában. Kellemes, szórakoztató betétté állt össze Tabi László Lezárom a nők évét című írása, és mint mindig, most is bevált Tímár György nyelvi játéka. Ezután ismét a szokványtól eltérő — és éppen ezért meglepetést hozó percekben volt részünk, Kern András egyszemélyes színtársulata jóvoltából. Szilágyi György Üzemi nóta fesztiválja a korábbi évekhez hasonlóan ismét kitűnő volt. A humort és a közéletiséget úgy tudta vetíteni, hogy mindvégig szórakoztató maradt, sehol sem vált bántóvá és a célon sem lőtt túl. Szellemes, üde volt Mikes és Somogyi Láttuk, hallottuk kettőse is. Hofi Géza Jöttem beszélőre blokkja viszont alatta maradt a délután hallott humorszintnek, erőltetettnek, belterjesnek, hatott. Halvány glória — fényes kabaré A délután kezdődött adástól — amelynek Szilágyi János volt a vezető riportere — sokat vártunk, hiszen korábban ő is, meg ez a típusú műsor is bebizonyította, hogy igen életképes és rendelkezik az élő adás összes kedvességével és izgalmat szülő buktatóival. Csakhogy egy ilyen adáshoz igazán jó ötlet kell, mert órákon át erőlködve tupírozni a semmit, igen fárasztóvá válik a közreműködőknek és a hallgatókna egyaránt. Úgy tűnt, bölcsebb lett volna, ha a műsor szerkesztői egyszerre több vasat is a tűzbe raknak, hátha valamelyik igazán fölmelegszik. Ez a glória, úgy látszik, igenigen magas olvadáspontú fémből készülhetett, mert izzás helyett legföljebb csak fallangyosodott, még csak fokozta Komlós János találóan szellemes, az aktualitásokra építő konferansza. A Mit üzen a Rádió? című blokk a program egyik legnagyobb és egyik legjobban sikerült ötlete volt. (A szerzők: Kaposy, Mikes, Peterdi, Radványi és Somogyi.) Közéleti emberek — miniszter, államtitkár, vezérigazgatók és gazdasági irányítók — kérdeztek, mégpedig önnön elevenükre koppintva, s a humoristák válaszoltak jóízű nevetéssé oldva azt, amin — mindannyian tudjuk — nem elég nevetni. A Kettesben és az Ötszemközt vetélkedéséből — úgy ér Brando állapota javult A kaliforniai Santa Monica egyik kórházában napok óta ápolják Marion Brando világhírű filmszínészt Egy hete, pénteken vérmérgezés tüneteivel szállították kórházba. Állapota javul, s hamarosan távozhat a kórházból. GYERMEKFILMEK ötszáz helyen tartották meg Csehszlovákiában az ötödik gyermekfilmfesztivált. A szovjet, lengyel, román, NDK és bolgár művek mellett a rendező ország négy gyermek- és ifjúsági filmje szerepelt a programban: Karel Zeman Az ezeregy éjszaka meséi, és az Utazás az őskorban, Frantisek Vladl Sziriusz, valamint a képzőművész-rendező Josef Kalert Odüsszeusz kalandjai című alkotása. trrrrrr—.T—-■ „á m ha már az elején szót ejtettünk a glóriáról, akkor most hozzátehetjük: ez a fénysugár elsősorban a Kabarészínház szerzőit, szerkesztőit és Marton Frigyes rendezőt illeti meg. Az ötvenéves rádió szilveszteri kabaréja igazán kitett magáért. Harangozó Márta NEHÉZ FŐSZEREP Klytemnestra: Jablonkay Éva Az Elektra próbaszünetében az Operaházban beszélgettünk Jablonkay Évával, aki a január 20-i bemutatón második szereposztásban Klytemnestrát énekli. — Úgy is mondhatnám — mondja —, váratlan beugrás számomra Klytemnestra. November első napjaiban kaptam meg ezt a rendkívül igényes és nehéz főszerepet, és alig két hónap állt rendelkezésre, hogy megtanuljam. Soha nem énekeltem még Richard Strauss operában, és ezért is teljesen új számomra a zenéje. Amíg a bemutató próbái folynak, a műsoron levő operákban, a Hovanscsinában Máriát, a Trubadúrban Azucénát és a Székelyfonóban a Háziaszszonyt éneklem. Márciusban ismét premierem lesz, Muszorgszkij Borisz Godunovjában a Dajkát éneklem. Hol született Kolumbusz? Kolumbusz személyére vonatkozó dokumentumok kerültek elő a középkorban virágzott Genovai Köztársaság archívumából, amelyek végre véget vetnek majd a szakértők vitájának: hol, melyik városban született a Nagy Hajós? — írja a Le Figaro. A dokumentumok : két közjegyzői okirat, amelyek Paolo de Recoo egykori irodájából származó, elfelejtett doszsziékiban rejtőztek. Az egyiket 1469. augusztus 9- én, a másikat pedig 1469. szeptember 20-án állították ki, s arra vonatkoznak, hogy egy helybeli „textor pannorum” (szövőmester) házat és hozzá tartozó földet bérelt Genovában. Az illetőt Domenico Colombónak hívták, s az ekkor 18 éves Kristóf édesapja volt. SAN BABILA, 20 ÓRA A San Babila, 20 óra című filmjében munkásságának két témáját kapcsolja össze Carlo Lizzani: az ellenállást és a napi politikai aktualitást. Az ismert olasz rendező készülő művében az újfasizmus „közkatonáival”, a San Babila negyed fiataljaival foglalkozik, akik jóval nagyobb kaliberű személyiségek, a „generálisok” eszközévé válnak. A MOZIK MŰSORÁN A metró emberei A metróépítés Moszkvában, Budapesten és Prágában is nehéz, izgalmas, szép és közérdeklődést kiváltó munka. Az avatatlanok is tudják, hogy az alagutakat kifúrni csak rendkívül nehéz körülmények között lehet, s a metróépítők nemegyszer több atmoszféra, túlnyomás alatt igen nagy munkát végeznek. Az ő életükről, munkájukról valóság ihlette játékfilmet készíteni bizonyára hálás feladat lett volna Járomit Jzres csehszlovák rendező számára. Ő azonban nem élt a kínálkozó lehetőséggel, esetleges, jobbára érzelmes történetecskéket játszatott el „a metró embereivel”. A három epizódból álló film hősei lényegében nem voltak metróépítők, ugyanúgy lehettek volna bármely más munka végzői. Ahhoz például, hogy egy kissé felelőtlen természetű földmunkagép-kezelő egy könnyű leányra több ezer koronát költsön egy éjszaka, majd másnap egy jótündér bankoslány jóvoltából takarékba tegye a maradékot, egyáltalán nem kell a metrónál dolgozni, ilyesmi bárkivel megeshetik. A tartalmi ürességet nem pótolhatta az a néhány hatásos és színes felvétel, amelyet Jan Curik operatőr a metróalagutakban és a szépséges város, Prága utcáin, terein készített. (morvay) Jelenet a filmből. KÖZÖS KIADÁS A SZÁZÉVES BARÁTSÁG A magyar kapcsolatok számos történetét kötötte csokorba. Az Ungvári Egyetem professzorának gyűjteményét a szovjet Kárpáti és a magyar Gondolat kiadók közös munkával jelentették meg. A huszonnyolc karcolatban a forradalmi és kulturális kapcsolatok XVIII—XIX. századbeli történeteivel találkozik az olvasó. A könyv megírásához az adott impulzust, hogy a magyar Szociáldemokrata Párt 1890. évi alakuló kongresszusán felolvasták a pétervári munkások testvéri üdvözletét. Konspirációs szempontok miatt az üzenet küldői nem írták alá nevüket. Kik lehettek? Ez a kérdés felkeltette a kárpát-ukrajnai tudós figyelmét. Leningrádban hosszú kutatást folytatott archívumokban és eredményre jutott. Sőt azt is megállapította, hogy abban az időben Pétervár és Budapest között szoros munkásmozgalmi kapcsolat alakult ki. Ezt az Üdvözlet Pétervárról című tanulmányában írja meg. Az ukrán és magyar nyelven kiadott könyv egyik elbeszélése, amely Asbóth Oszkár naplójára épült, minden bizonnyal felkelti az olvasók érdeklődését. A neves magyar tudós 1882-ben Oroszországban járt és útjáról feljegyzéseket készített. Érdekes elolvasni, hogy milyennek látták a mostani magyar fővárost a XV—XIX. században az orosz és ukrán utazók. A professzor talált anyagot Puskin, Csehov, Lev Tolsztoj magyar kapcsolatairól és a budapesti tudósok „Orosz köréről” is. ■Vlagyimir Popov „Utak, találkozások, emberek” — így jellemezte művét Jakov Sternberg, aki az orosz—magyar és ukrán