Esti Hírlap, 1976. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-02 / 1. szám

Szilveszter a televízióban és a rádióban Dupla humor a féláron Ha már a tv az idő­pontnak megfelelő iróniá­val azzal hitegetett ben­nünket, hogy a szilveszteri estet, a takarékosság jegyé­ben készítette, menjünk be­le ebbe a játékba és ér­tékeljük a műsort ilyen szempontból. Természete­sen, nem szükséges ehhez könyvelői vizsga, hiszen nyilvánvaló, hogy anyagi téren semmit sem takarí­tottak meg, sőt, tekintetbe véve, hogy a Bitterek, tül­­lök és műanyag boák ke­vesebbe kerülnek, mint például egy öltöny, amely­nek a zsebébe pezsgőt töl­tenek, talán még rá is fi­­zettek. Amit megtakarítot­tak, az elsősorban a min­denáron való csiklandozás, a nyafka és közönséges hu­mor, és a magát hivatásos­nak hirdető dilettantizmus volt. Továbbá mellőzték az év utolsó napján a legége­tőbb társadalmi problémák kabakrétréfák útján való is­mertetését és megoldását, valamint az összes megunt attrakciót, amiik csak an­nak az érzékeltetésére vol­tak alkalmasak, hogy hiá­ba telt munkában ez az év is, mert az utolsó napon ki­derült, hogy a világ osto­bán egyhelyben topog. Annak, hogy a tv mos­tani szilvesztere jól sike­rült, némi kajánkodással kétféle magyarázatát is találhatjuk. Az egyik, hogy a tévések ezúttal tel­jesen a lehetőségeiken be­lül maradva, „felnőve” an­nak tudatához, hogy ünne­pi in­gadozásunknak csak mellékszereplői lehetnek, az év más alkalmaira hagy­ták azokat a szórakoztató műsorokat, amelyeknek a menetrendjét és szereplőit minden képzett tévénéző el tudja sorolni már előre, és ismerve beidegződéseinket, meglepett bennünket ezzel a fiatalosan pergő, másfaj­ta műsorral. A másik, hogy mint közönség mi is fel­nőttünk annyira, hogy éle­tünkben a maga helyére tesszük a tévét. Kállai István főszerkesz­­­­tő, Ágoston György és Buzá­­né Fábri Éva szerkesztők, megszabadulva a súlyos kö­telezettségként vállalt ne­­vettetés kényszerétől, jó lélektani érzékkel gondos­kodtak arról, hogy a meg­felelő posztokon valóban szórakoztató számok emel­jék a hangulatot, időt sem hagyva arra, hogy a gyön­gébbeken elakadjon a figyel­münk. Éppen a hangulat, mint egyetlen cél volt az, ami ezt az összeállítást meg­különböztette az előzőktől. Végtére, ha szilveszterkor jó a hangulat, akkor elége­dettek lehetünk. A jó hangulathoz pedig hozzá­tartozik a mértéktartás: egyetlen ötletet sem nö­vesztettek túl a maga le­hetőségein, egyetlen műfaj sem uralkodott el az egé­szen és nem kapott teret a ripacskodás vagy harsány­­ság. Az összkép változatos­ságát a produkciók rövidsé­ge és arányos, jó ritmusú keverése szolgálta. Bednai Kondor rendező és színé­szei szakítottak azzal a kép­ernyőn is meghonosodott kabarészínjátszási hagyo­mánnyal, amelyben egyet­len törekvés érvényesül: mindenki mindenkit „le akar játszani”, jópofásko­­dásban túl akar licitálni. A szórakoztató műsorokhoz el­engedhetetlen közkedvelt „nagyok” épp úgy, mint a pályájuk elején álló fiata­lok szereplését az ízlés és a mértéktartás vezette. Alfonzo japán paródiája a nagy bohócok ellenáll­hatatlan humorával hatott, Dayka Margit a régi sláge­rek előadásába egy clown szomorú­ bohókás lelkét le­helte Gálvölgyi János pa­ródiafesztiválja — bár évek óta ugyanazokat szólaltat­ja meg — a jó karikatúrák iróniájával ügyesen fel­skiccelt torzrajzsorozata volt. Kellemes és kedves já­tékosság érvényesült Kudlik Júlia, Tamási Eszter és Antal Imre meglepetést ho­zó bohóchármasának jele­netében. A commedia dell’arte ka­Hosi Géza a Bimbó úti KISZ-iskolában találko­zott közönségével, a jól kérdező, s a válaszokra üdén reagáló fiatalokkal. Amint a cím is mutatta: gondolkodási idő nem volt, csak pezsgő forrponton le­vő hangulat, ami a humo­ristát éppúgy megihlette, mint közönségét. Ismét be­bizonyosodott: Hofi kitűnő humorista, s főként akkor, ha igazi elemébe kerülhet, vagyis élhet a kérdező, majd én válaszolok mód­szerrel. Kitűnő formában volt, s így segítségével kel­lőképpen bemelegedhet­tünk az esti főadáshoz, a Kabarészínház BUÉK 1996 műsorához, amelyet a szer­kesztők ez alkalommal a Csepel Művek Munkásott­honában vettek fel. Az adás igazi örömet je­lentett. A szerkesztők és a műsor közreműködői kitű­nő ötletekből­ építették meg az óévet búcsúztató kaba­részínházi bemutatót, amelynek legfőbb erénye, hogy annyi bizonytalanko­dó téblábolás után most voltak igazán közéletiek. És valóban jól akkor szóra­kozik az ember, ha képes a saját hibáit kinevetni. Már az elején fölpörgette a hangulatot Szilágyi György köszöntője, s ezt tán szellemét elevenítette fel a rádiófelvétel paródiá­jában Bodrogi Gyula. Azt a vérbő, „látható humort” hozta vissza, amit az eről­tetett verbális humor ho­vatovább egészen kiszorít a színpadról és a képernyő­ről: egy remek színész — Horváth Gyula és Káló Fló­rián társaságában — egy szó szerep nélkül, pusztán cselekvéssel, a legtisztább, önfeledt nevetést váltotta ki. Ugyanez a friss, naiv ko­médiázás, fiatalos bohócko­­dás tette könnyeddé és köz­vetlenné Maros Gábor és a főiskolások keretjátékát. A tánckar, persze, most sem emelte egyszerre a lá­bát és volt, amikor el­mé­láztunk egy-egy erőtlenebb jelenetnél, de minek emlé­kezzünk tavalyról éppen er­re? Inkább abban bízzunk, hogy jövőre még jobban si­kerül a szilveszter­i ne­gyedáron. Bársony Éva nem — Vitray Tamás került ki győztesen. Persze, övé volt a hálásabb, a nevetést igazán kiváltó szerep. Csúcsforgalomban is lehe­tett részünk, gondolom, ez a szám volt az, amelynek hallgatása közben a házi­asszony a konyhába távo­zott, hogy kitálalja a bab­levest, a virslit vagy amit még éppen készített. És mire felszolgálta az ételt, éppen lezajlott a csúcsfor­galom, s igazi felüdülésre lelhettünk Szilágyi György Interjú a bohóccal című számában. Kellemes, szórakoztató betétté állt össze Tabi László Lezárom a nők évét című írása, és mint mindig, most is bevált Tímár György nyelvi játéka. Ez­után ismét a szokványtól eltérő — és éppen ezért meglepetést hozó­­ per­cekben volt részünk, Kern András egyszemélyes szín­­társulata jóvoltából. Szilá­gyi György Üzemi nóta fesz­tiválja a korábbi évekhez hasonlóan ismét kitűnő volt. A humort és a közéletiséget úgy tudta vetíteni, hogy mindvégig szórakoztató ma­radt, sehol sem vált bántó­vá és a célon sem lőtt túl. Szellemes, üde volt Mikes és Somogyi Láttuk, hal­lottuk kettőse is. Hofi Géza Jöttem beszélő­re blokkja viszont alatta maradt a délután hallott humorszintnek, erőltetett­­nek, belterjesnek, hatott. Halvány glória — fényes kabaré A délután kezdődött adástól — amelynek Szilá­gyi János volt a vezető ri­portere — sokat vártunk, hiszen korábban ő is, meg ez a típusú műsor is bebi­zonyította, hogy igen élet­képes és rendelkezik az élő adás összes kedvességével és izgalmat szülő buktatói­val. Csakhogy egy ilyen adáshoz igazán jó ötlet kell, mert órákon át eről­ködve tupírozni a semmit, igen fárasztóvá válik a közreműködőknek és a hallgatókna egyaránt. Úgy tűnt, bölcsebb lett volna, ha a műsor szerkesztői egy­szerre több vasat is a tűz­be raknak, hátha valame­lyik igazán fölmelegszik. Ez a glória, úgy látszik, igen­igen magas olvadáspontú fémből készülhetett, mert izzás helyett legföljebb csak fallangyosodott, még csak fokozta Komlós János találóan szellemes, az aktualitásokra építő konfe­­ransza. A Mit üzen a Rá­dió? című blokk a program egyik legnagyobb és egyik legjobban sikerült öt­lete volt. (A szerzők: Kapo­­sy, Mikes, Peterdi, Radvá­­nyi és Somogyi.) Közéleti emberek — miniszter, ál­lamtitkár, vezérigazgatók és gazdasági irányítók — kér­deztek, mégpedig önnön elevenükre koppintva, s a humoristák válaszoltak jó­ízű nevetéssé oldva azt, amin — mindannyian tud­juk — nem elég nevetni. A Kettesben és az Ötszemközt vetélkedéséből — úgy ér­ Brando állapota javult A kaliforniai Santa Mo­nica egyik kórházában na­pok óta ápolják Marion Brando világhírű filmszí­nészt Egy hete, pénteken vérmérgezés tüneteivel szállították kórházba. Ál­lapota javul, s hamarosan távozhat a kórházból. GYERMEKFILMEK ötszáz helyen tartották meg Csehszlovákiában az ötödik gyermekfilmfeszti­vált. A szovjet, lengyel, ro­mán, NDK és bolgár művek mellett a rendező ország négy gyermek- és ifjúsági filmje szerepelt a program­ban: Karel Zeman Az ezer­­egy éjszaka meséi, és az Utazás az őskorban, Franti­­sek Vlad­l Sziriusz, vala­mint a képzőművész-rende­ző Josef Kalert Odüsszeusz kalandjai című alkotása. trrrrrr—.T—-■ „á­ m ha már az elején szót ejtettünk a glóriáról, akkor most hozzátehetjük: ez a fénysugár elsősorban a Ka­­barészínház szerzőit, szer­kesztőit és Marton Frigyes rendezőt illeti meg. Az öt­venéves rádió szilveszteri kabaréja igazán kitett ma­gáért. Harangozó Márta NEHÉZ FŐSZEREP Klytemnestra: Jablonkay Éva Az Elektra próbaszüne­­­tében az Operaházban be­szélgettünk Jablonkay Évá­val, aki a január 20-i be­mutatón második szerep­­osztásban Klyte­mnestrát énekli. — Úgy is mondhatnám — mondja —, váratlan be­ugrás számomra Klytem­nestra. November első nap­jaiban kaptam meg ezt a rendkívül igényes és nehéz főszerepet, és alig két hó­nap állt rendelkezésre, hogy megtanuljam. Soha nem énekeltem még Ri­chard Strauss operában, és ezért is teljesen új szá­momra a zenéje. Amíg a bemutató próbái folynak, a műsoron levő operákban, a Hovanscsinában Máriát, a Trubadúrban Azucénát és a Székelyfonóban a Háziasz­­szonyt éneklem. Március­ban ismét premierem lesz, Muszorgszkij Borisz Godu­­novjában a Dajkát ének­lem. Hol született Kolumbusz? Kolumbusz személyére vona­tkozó dok­umen­tumok ker­ültek elő a középkorban virágzott Genovai Köztár­saság archívumából, ame­lyek végre véget vetnek majd a sza­kértők vitájá­nak: hol, melyik városban született a Nagy Hajós? — írja a Le Figaro. A doku­mentumok : két közjegyzői okirat, amelyek Paolo de Recoo egykori irodájából származó, elfelejtett dosz­­sziékiban rejtőztek. Az egyiket 1469. augusztus 9- én, a másikat pedig 1469. szeptember 20-án állítot­ták ki, s arra vonatkoznak, hogy egy helybeli „textor pannorum” (szövőmester) házat és hozzá tartozó föl­det bérelt Genovában. Az illetőt Domenico Colombó­nak hívták, s az ekkor 18 éves Kristóf édesapja volt. SAN BABILA, 20 ÓRA A San Babila, 20 óra című filmjében munkásságának két témáját kapcsolja össze Carlo Lizzani: az ellenállást és a napi politikai aktualitást. Az ismert olasz rendező készülő művében az újfasizmus „közkatonáival”, a San Babila negyed fiataljaival foglalkozik, akik jóval na­gyobb kaliberű személyiségek, a „generálisok” eszközévé válnak. A MOZIK MŰSORÁN A metró emberei A metróépítés Moszkvá­ban, Budapesten és Prá­gában is nehéz, izgalmas, szép és közérdeklődést ki­váltó munka. Az avatatla­nok is tudják, hogy az alagutakat kifúrni csak rendkívül nehéz körülmé­nyek között lehet, s a met­róépítők nemegyszer több atmoszféra, túlnyomás alatt igen nagy munkát vé­geznek. Az ő életükről, munká­jukról valóság ihlette já­tékfilmet készíteni bizo­nyára hálás feladat lett volna Járomit Jzres cseh­szlovák rendező számára. Ő azonban nem élt a kínálko­zó lehetőséggel, esetleges, jobbára érzelmes történe­­tecskéket játszatott el „a metró embereivel”. A há­rom epizódból álló film hő­sei lényegében nem voltak metróépítők, ugyanúgy le­hettek volna bármely más munka végzői. Ahhoz pél­dául, hogy egy kissé fele­lőtlen természetű földmun­kagép-kezelő egy könnyű leányra több ezer koronát költsön egy éjszaka, majd másnap egy jótündér ban­koslány jóvoltából takarék­ba tegye a maradékot, egyáltalán nem kell a met­rónál dolgozni, ilyesmi bár­kivel meg­eshetik. A tartalmi ürességet nem pótolhatta az a néhány ha­tásos és színes felvétel, amelyet Jan Curik operatőr a metróalagutakban és a szépséges város, Prága ut­cáin, terein készített. (morvay) Jelenet a filmből. KÖZÖS KI­ADÁS A SZÁZÉVES BARÁTSÁG A magyar kapcsolatok szá­mos történetét kötötte cso­korba. Az Ungvári Egye­tem professzorának gyűj­teményét a szovjet Kárpá­ti és a magyar Gondolat kiadók közös munkával je­lentették meg. A huszon­nyolc karcolatban a forra­dalmi és kulturális kap­csolatok XVIII—XIX. szá­zadbeli történeteivel talál­kozik az olvasó. A könyv megírásához az adott impulzust, hogy a magyar Szociáldemokrata Párt 1890. évi alakuló kongresszusán felolvasták a pétervári munkások testvé­ri üdvözletét. Konspirá­­ciós szempontok miatt az üzenet küldői nem írták alá nevüket. Kik lehet­tek? Ez a kérdés felkeltet­te a kárpát-ukrajnai tudós figyelmét. Leningrádban hosszú kutatást folytatott archívumokban és ered­ményre jutott. Sőt azt is megállapította, hogy ab­ban az időben Pétervár és Budapest között szoros munkásmozgalmi kapcso­lat alakult ki. Ezt az Üd­vözlet Pétervárról című ta­nulmányában írja meg. Az ukrán és magyar nyelven kiadott könyv egyik elbeszélése, amely Asbóth Oszkár naplójára épült, minden bizonnyal felkelti az olvasók érdeklő­dését. A neves magyar tu­dós 1882-ben Oroszország­ban járt és útjáról feljegy­zéseket készített. Érdekes elolvasni, hogy milyennek látták a mostani magyar fővárost a XV—XIX. szá­zadban az orosz és ukrán utazók. A professzor talált anyagot Puskin, Csehov, Lev Tolsztoj magyar kap­csolatairól és a budapesti tudósok „Orosz köréről” is. ■Vlagyimir Popov „Utak, találkozások, em­berek” — így jellemezte művét Jakov Sternberg, aki az orosz—magyar és ukrán

Next