Esti Hírlap, 1977. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-03 / 1. szám

SZILVESZTERESTE A hangszóró mellett •Nyugodt, amolyan családias szilveszterestét tölthettünk a rádiókészülék mellett. Kezdődött a program születésnapi kettesben beszélgetéssel, amelyben két Sándor, Petőfi Sándor (mai hangja Timár Béla) és ügyeinek, még a bizalmasaknak is tudója, ismerője, Fekete Sándor vívott sziporkázó szócsatát. Majd megszólalt a Fenderzongora és kenderhegedű, hogy fenekestül felforgasson búsmagyar akácsorokkal kibélelt nótát, bárgyún gügyögő-síró telefonslágert, s e két — Farkasházy Tivadar, Sinkó Péter és Verebes István által fabrikált hangszer már kellő módon ráhangolhatta a hallgatót a fő attrakció, a B.U.É.K. 1977 befogadására, amiket ez alkalommal a Központi Fizikai Kutató Intézetből közvetítettek Ádám híradásán. És miközben a tudományos értekezésre figyeltünk, egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy néhány számot nem ártott volna egy több millió voltos gyorsítóberendezésbe helyezni (Pótstatisztika; Szépen, tisztán, érthetően; Szilveszteri konferansz), akkor talán célba talált volna, de így meglehetős nehézkesen vánszorgott a felbontás pillanatáig. De hát nem lehet minden kabarészám egyformán magastól lésű és időnként szilveszterkor még a kritikusnak is lehetnek háziasszonyi teendői, amiket az ilyen számok sugárzása közben végez el. Nagyon elnézőek sem akarunk azonban lenni, mert a számok túlnyomó többsége erre nem szorult rá, s még az ismétlésnél, többszöri meghallgatásnál is eredeti energiájával sugárzik, mulatságosnak, szórakoztatónak hat. Talán ilyen a közel-keleti interjú, Szilágyi György Hófehérke és a hét elgyötört törpe című, a rádióműsorokat parodizáló száma, valamint Mikes György és Somogyi Pál élcelődései. És egy szám, amelyik valósággal robbant: a múlt esztendőben Kern Andrást a taxisok zárták a szívükbe, s most minden valószínűség szerint, a Belvárosi Telefonközpont vezetői ölelik majd keblükre. Amit a kitűnő fiatal művész és színtársulata (tagjai: Kern András, Kern András... és végül, kilencedikként is Kern András), ritka bravúros, a nevetés könnyeit is előcsalogató színészi teljesítmény. Igazi radioaktivitás, sugárzás. (harangozó) Mit keresett a kabarétársulat a KFKI-ban? Saját bevallása szerint azért jött ide, hogy kellő módon radioaktív legyen, s folytatva a sort, hogy megfertőzzön és humorral átsugározzon valamennyiünket. Hogy sikerült-e? Erre igazán mindenki a maga szája íze szerint adhat választ, így a kritikus is, aki ,,megfertőzve”, azaz feldobott jó hangulatban hallgatta a műsort, s azzal a jó érzéssel koccintott éjfélkor, hogy többnyire „radioaktív” számokat hallott. Szerencsére a nagy pillanatra, az óévbúcsúztatóra, a Kabarészínház szerkesztői semmiféle különleges bravúrral nem akartak szolgálni. Ami bizony adott esetben balul is végződhetett volna. A múlt év adásainak legjobb színvonalát hozták, a műsor szórakoztató volt és közéleti, úgy politikus, hogy nem hajuknál fogva előrángatott problémákon verte el a port. Vagyis: olyan kérdésekről volt szó, amelyek bizony egész évben, ilyen vagy olyan értelemben, meglehetősen radioaktívvá tettek bennünket. De talán néhány részecskét helyezzünk elektronmikroszkóp alá, hogy lássuk, miből is állt a műsor, s esetleg mérjük meg sugárzásának erejét. Komlós János bevezetője sokfelé tekintett, s úgy volt közéleti fogantatása, hogy közben nem ülte meg senkinek a gyomrát. Ugyancsak visszhangra talált, „lebontódott” a Komlós— Kaposy-féle cirkusz, Sas József Pesti közös piacszáma és a múlt esztendőről, pontosabban a tavalyi szilveszterről átgurult szellemes, ámbár kissé terjengőssé növekedett közéleti hólabda. S mert a műsorszerkesztő fizikusok nem csupán részecskéket, hanem — maradjunk stílusosak — nyers uránt is, azaz a konkrét valóságból vett humort is feltárták, igen jól szórakozhattunk a Volt egyszer egy olimpia című, a montreali olimpia idején összegyűjtött riporteri badarságokon, mellébeszéléseken, valamint a külföldi tudósítók szilveszteri ii• A televízió szilveszteri műsora meggyőzően példázhatja azt a szédületes pályát, amit a tv életünkben befutott. Alig néhány esztendő alatt a korábban szerény tréfamesterként megtűrt műsor otthonunk főszereplőjévé lépett elő az év utolsó napján. Millióan vártuk, hogy egymaga legyen a szilveszteri mindenes: tréfa, dal, kacagás, bor, búza, békesség, kinek, mire volt éppen gusztusa. Ez a felfokozott várakozás annak a rendkívüli kapcsolatnak a megnyilvánulása is volt egyben, ami a televízió és közönsége között kialakult, s amit legföljebb csak egy új, nagy szer elemhez lehet hasonlítani; amikor még kellőképpen keveset tudunk a másikról ahhoz, hogy mindent várjunk tőle. De ennek a korszaknak is vége lett. Elérkezett a lehiggadás ideje. A televízió — mint szilveszteri szórakoztató szolgálat — beépült hétköznapjainkba. Próbáljunk csak visszaemlékezni, mi is volt egy évvel ezelőtt?! Körülbelül annyira emlékezünk rá, mint arra, hogy a múlt karácsonykor is halat ettünk, meg mákosgubát. Minden ünnepnek megvannak a maga szertartásai, s azt a bizonyos mákosgubát sem az, íze, hanem az alkalom különbözteti meg az év más napjain elfogyasztott, szakasztott olyan ízű mákosgubától ilyen meghitt nyugalommal ülünk immár neki a szilveszteri tévéműsornak, ami szertartás lett és hagyomány elmaradhatatlanul hozzá tartozik az év utolsó napjához, és lényegében csak a dátum különbözteti meg az egyébkor látott szórakoztató összeállításoktól. Úgy is jellemezhető új viszonyunk a tv szilveszteri műsorához, hogy érvényesült a dialektika egyik törvénye, a tagadás tagadása, magasabb szinten eljutottunk a tévénézői tudat kiinduló állapotához, felismertük, hogy a szilveszteri tévéműsor nem kizárólagosan egyenlő a szilveszteri össz-szórakozással. E felismerés birtokában ülünk le, nézzük végig, és felejtjük el az erre az alkalomra szánt néhány órát. Legföljebb olykor, egy-egy balsikerű trükk láttán jut eszünkbe kellemes emlékként, hogy milyen ötletesen nevettette ki velünk némely elektronikus fogás nagyralátó gyermetegségét Bodrogi Gyul és Agárdi Gábor, két remekül tájékozódó és cinkos útitársunk, vezetőnk, e szilveszteri műsor hegyein-völgyein. És alighanem Márkus László hangsúlya is visszacseng a fülünkben még egy ideig, olyan hiteles és ismerős volt benne az értetlenség, hogy vajon mi kerül egy fotelen hétezerkétszáz forintba?! Feltéve, hogy az új évben fotelt akarunk vásárolni. És ha valakinek ennyi sem jut eszébe erről a Szilveszterről, azt sem érdemes zokon venni. Végül is ki haragszik meg a barátjára, hogy a viccet, amit ma mesélt neki, holnapra elfelejti?! (bársony) A képernyő előtt ősszel arő elektronikus zenei kísérleteket és a Strasbourg! ütőhangszereseket hallgatta ez a szépszámú fiatalabb közönség, amely most Kurtág két kompozíciójára, meg a zongorista Kocsis Zoltán szerzői kísérletére volt kíváncsi. A pulóveres, farmeres fiatalokat egy időben kinézték, megjegyzésekkel kísérték a koncerteken, az Operában; ma a szmokingok és estélyik között egy másfajta „eleganciát” képviselnek. Nem nézik ki őket. ők sem nézik ki a nyakkendőröket azokról az •■estekről, amelyeken ők, a konvenciókra fütyülök vannak többségben. S ahol az előadók is többnyire farmerban, pulóverben lépnek dobogóra. Ez is konvencióvá válik lassan. A pulóveres koncertek a beatlázadás korában születtek. Gyanakszom, hogy a törzsközönség ma ugyanaz. Vagyis: már nem is olyan nagyon fiatal, és nem is olyan nagyon lázadó. Könnyen vegyül a nyakkendőrökkel. Egyszerű lenne ezt azzal magyarázni, hogy a korkülönbség az évek számának emelkedésével csökken. Mert hol vannak akkor az új „lázadók”? Ma is vannak tizen-huszon évesek, a beat mégis nosztalgiává szelídült. A neve szerint ütést, csapást (beat) jelentő gesztus, ha nem áll elő semmi, a levegőben hal el, merőben absztrakt taglejtéssé válik, mint egyes táncmozdulatok. A feszítő erő, ha nincs mit szétfeszítenie, már nem erő. A beatnemzedék kilépett a korlátok közül ... A pulóver nem ismertetőjel, hanem divat. A zeneakadémiai pódium úgy festett, mint egy televíziós vagy lemezstúdió. Ez is gyakori kép. S mert a látvány nem közömbös az esztétikai élménynél, tekinthetjük modern objet trouvének, használati tárgyak — szecessziós keretbe foglalt — véletlenszerű montázsának. Vagy műhelynek, ahol az alkotások születésének technikai hűvössége és csodálatos görcsei a képzeletet műtermi csendéletekhez hasonlóan foglalkoztatják. Először két fiatalember lépett a képbe — természetesen pulóverben —, trombitával. Jeney Zoltán Tropi (trópusok) című rövid darabja egyszerre emlékeztetett a középkori misedallamok önálló rangra emelt díszítőhangjaira és az egymást értelmező költői szóképpárokra. Az est rítusában a nyitó fanfár szerepét is betöltötte: ráhangolt a következőkre. Furcsa ünnepélyességgel. Kurtág György hét rövid dalt komponált Tandori Dezső verseire. Amikor a zeneszerző felolvasta az alig pár szónyi szövegeket, jót mosolyogtunk az önmagukat gúnyoló szavakon, szóképeken, a költészetet magát kikezdő költői „hecceken”. De Kurtáyban nyoma sincs cinizmusnak, meg kellett éreznünk, míg sorolta a „kötőszavak, névelők, a töltelék- és mellékmondatok törmelékei” (Vas István), hogy nem merő szellemeskedésből választotta ezeket a magukban is muzsikáló banalitásokat, hanem hogy felmutassa bennük a költői szándékot. Ahogy újra meg újra elmeséljük , a mindig „új” „ugyanazt” s újra viccnek nem tudni, a távolság szelídít meg egyetmást, vagy az, hogy újra megéljük... (s ezért: elmondhattóságra cseréljük, sőt elcsereberéljük) vala minket. Ez az ars poétika teszi világossá a szavak mögötti indulatok zenei megfogalmazását: a közhelyek minden betűjét, a vokálisok minden színét átvilágító, s a költészet szférájába — Pászthy Júlia finom énekével és Ligeti András minuciózus hegedűjátékával — mélyen beágyazó kompozíciót. — Kurtágnak ugyanez a poétikus alkata szólalt meg. Kocsis Zoltán hitelesítő ujjai alatt, a lelki mozgások mikroszerkezetén világképet éreztető kis zongoradarabokban. Kocsis Zoltán pályafutása kezdettől éppen eléggé jelezte, hogy nem egyszerűen állagon felüli zongorázó tehetség. Érzékeny membránján az élet, az ember külső és belső világának kavargása sajátos visszhangrezgéseket kelt. Mindent sokszorosan átél, elraktároz, s újra felidéz. Magától értetődőnek tűnik, hogy ebben a megszakítás nélküli érzelmi és intellektuális folyamatban sok minden akad, amit nem tud kész művekkel kifejezni. Akkor pedig komponálni kell. Most szólalt meg első nagyobb terjedelmű kompozíciója, amiről semmit nem mond, hogy a Fészek klub jubileumára, felkérésre készítette. Az sem, hogy hatalmas apparátuson szólal meg: régi és új hangszerek, magnóra vett utca- és életzajok, karzatokról visszhangzó fúvóshangszerek közvetítésével. O — Tandori költészetének analógiájára — a zene régi és új közhelyeinek megsemmisítő kigúnyolásával, a zeneépítés klasszikus oszlopainak és műanyag kábeleinek bontási anyagából teremt új zenét. S keserű gesztussal belefullasztja a zajártalmak, a rohanás, a gyilkolás, a felfújt iszonyatok káoszába... Magára veszi a zenébe óvatos figyelemmel kapaszkodó pulóveresek — e jórészt se polgár, se proletár szerepre nem vágyók — szorongásait, fojtott lázadásait, létezési és morális gondjait, de egyelőre nem tudhatjuk, talál-e a mostani kezdőlépések nyomán kiutat a humánus kibontakozás művészi modelljeihez. Fodor Lajos PULÓVERES KONCERT Dohnányi emlékezetére 1877-ben, kereken egy évszázaddal ezelőtt született Dohnányi Ernő zeneszerző, zongoraművész, karmester és pedagógus, a Zeneművészeti Főiskola volt főigazgatója. Centenáriuma alkalmából zenei ünnepségeket készülnek rendezni Budapesten és néhány vidéki városban. Dohnányi 1960-ban hunyt el az Egyesült Államokban, és haláláig dolgozott. Utolsó éveinek teljes levelezése, a család ajándékaként, nemrég hazakerült. A Magyar Zeneművészek Szövetsége nagyszabású kiállítást tervez Dohnányi emlékezetére. Olyan hangversenyek is lesznek, amelyeken volt növendékei is zongoráznak majd, így Fischer Annie. □ SZÍMÉSZETTÖRTÉNET. A debreceni városi tanács művelődésügyi osztálya A debreceni színészet története címmel 500 oldalas könyvet jelentetett meg, amely a város színjátszását dolgozza fel az első bemutatótól 1974-ig. A könyv öt részből áll. Szoros szálak fűzik Ajkához R. Kiss Lenke Egry-díjas szobrászművészt. Alkotásait rendszeresen bemutatja a városban, s több szobra díszíti a hangulatos település tereit és középületein. Képünkön a kiállítás egyik részlete. (MTI Fotó : Rózsás Sándor felv.) HÁZFAL FÉRFIÖLTÖNYÖKBŐL Premier a párizsi Operában fogadta a rendezést és tapsvihar a zenei produkciót. A tetralógia második darabját ismét német rendező, Klaus Michael Gruber, és új díszlettervező, Eduardo Arroyo állította színre. A közönség elhűlve láthatta például, hogy Handing házának fala több száz felfüggesztett férfiöltönyből áll, a második felvonás hegyeit homokzsákokból építette fel a rendező, a harmadikban élő lovak viszik a halott harcosokat. A közönséget a szcenikai meglepetésekért Solti György nagyszerű vezénylése és az előadás magas zenei színvonala kárpótolja. Rolf Liebermann, az operaház igazgatója különben bejelentette, hogy pénzügyi nehézségek miatt a tetralógia következő operáit nem tudja az eredeti terv szerint színre állítani az 1977—73- as szezonban. *Ha a Rajna kincsének premierjén a párizsi Opera közönsége még tétovázott, hogy tapsoljon vagy fütyüljön-e a Walkür bemutatóján, tíz nappal később már nem habozott. füttykoncert Az év főszínésznője, Liv Ullman Liv Ullmannt, a norvég származású, de általában svéd filmekben szereplő művésznőt választotta az év színésznőjévé az amerikai nemzeti filmszemle-bizottság. Ullmann a Szemtőlszembe című Ingmar Bergman filmben nyújtott alakításáért nyerte el az elismerést. Az amerikai bizottság a legjobb férfiszínésznek járó díjat a Magyarországon ismeretlen David Carradine-nek ítélte. Az angol nyelvű filmek kategóriájában az első helyet Alan J. Pakulának, a Watergate-botrányt feldolgozó Az elnök emberei című filmje szerezte meg. A legjobb külföldi film címet Eric Rohmer Ö, márkinő című filmje kapta, míg a második helyen a Szemtől szembe végzett. Alan J. Pakula egyébként ,,aratott*’, mert neki ítélték az év legjobb rendezője címet fes.