Esti Hírlap, 1977. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-01 / 205. szám
§ ÉLETMÓD ÉS MŰVELŐDÉS Metró és morál — Az életmód és a környezet kölcsönhatására példa a metró — kezdte hozzászólását az Életmód és művelődés című nemzetközi konferencia egyik magyar részvevője. — Hasonlítsuk össze: amikor csúcsforgalom van, tömöttek a buszok, a villamosok... Elakadnak a sok tízezer utast szállító tömegközlekedési eszközök a kocsitengerben, akadozik a forgalom. A megállókban sokáig kell várakozni, az emberek fáradtak, türelmetlenek, s ha megérkezik a jármű , egymást taposva, modortalan megjegyzésekkel kísérve szállnak le és fel. A metró: sűrű és gyors járat. Tiszta, jó levegőjű aluljárókban, folyosókon mindössze egykét percig kell csak várni rá. Itt nem ingerültek az emberek. A legfáradtabb, a legtörődöttebb utasok is udvariasak. A kellemes utazási körülmények jó közlekedési morált eredményeznek. 46 százalék alig vitathatatlan, a szemléletes példát hozó felszólalónak igaza van. Az életkörülmények, a jövedelem alakulása, a fogyasztási viszonyok, az egészségügyi helyzet, az oktatás színvonala, mind-mind befolyásolja, meghatározza az életmódot. S természetesen az életmód is — amely mindig az adott társadalomhoz, korhoz kötődik, s függ az osztályok, rétegek, csoportok értékrendszerétől — visszahat a környező tárgyi világra. A konferencia bevezető előadásán elhangzott: Magyarországon az emberek 18 százaléka művelődik erősebben, 36 százalékuk közepesen, és 46 százalékuk alig Az életmód nem választható el a kultúrától és a művelődéstől, amely nemcsak olvasást, és művészetek befogadását, illetve művelését jelenti. „— Amikor szellemi kultúráról szólunk — mondta Köpeczi Béla akadémikus — ez alatt az irodalomra és a művészetekre, a tudományra való társadalmi reflexiót és visszahatást is értjük, amelyek bizonyos intézmények közvetítésével érvényesülnek.” A népességnek csaknem a fele alig művelődik, pedig a lehetősége megvan rá. Kimutatható: a művelődésre a 30 éven aluli fiataloknak van a legnagyobb igényük, azoknak, akik legalább az általános iskola 8 osztályát elvégezték. Az iskolának, az utóbbi években számszerűen nagyon megnövekedett művelődési központoknak, múzeumoknak, a könyvtáraknak igen nagy a felelősségük, fel kell ébreszteniük a művelődés iránti igényt, amelyet, aztán ki is kell elégíteni. Brigádok Nagyon sok érdekes hozzászólás hangzott el a konferencia második és tegnapi harmadik, utolsó napján , a négy témakörben megtartott szekcióüléseken. Sokan hangoztatták: az iskola az első intézmény, amely, ha jól szolgálja a közösségek megteremtését , egész életre megalapozza a kulturált életmódra törekvést, felébreszti a tudásvágyat, utakat jelöl ki a továbbtanulásra, a továbbművelődésre. Vitatkoztak a szocialista brigádok művelődéséről, a kialakult szokásokról. A kultúra tartalmai nem választhatók el a formától: ahol merev keretek közé szorítják, „elszámoltatják” a brigádokat kulturális életükről, ott ez előbb-utóbb kényszerré válik; az igény nemhogy feltámad, de elsorvad. Nem lehet azt sem kívánni, hogy mindenki egyformán, egyforma érdeklődéssel forduljon a könyv, a színház, a mozi, a tudományos ismeretek megszerzése, vagy a sport felé. A jó kulturális nevelőmunka, a népművelés akkor hasznos, ha sokféle lehetőséget mutat be, vonzóvá teszi a műveltséget, amely sokaknak ma még nem jelent értéket. Intézményekkel, törvénynyel azonban nem oldható meg a műveltségi szint emelése, a kulturált életmód kialakítása. Ezek csak a keretek, az emberek, az emberi kapcsolatok töltik meg tartalommal. A TIT által rendezett háromnapos konferencia nagyszerű alkalom volt az érdekes elméleti, tudományos vitákra. A teljes életet élés lehetőségeiről, a musika és a szabad idő eltöltésének kialakult szokásairól folyó beszélgetések hasznos útravalóul szolgálnak minden részvevőnek. Pálffy Judit • Igazi színészdarab Mérimée egyfelvonásosa, Az Oltári Szentség hintája. Nem a gondolat mélysége, még csak nem is a dramaturgiai ötletek miatt nyúl hozzá a színház és televízió nálunk és másutt, hanem mert van benne két és fél olyan szerep, amelyben a színészek felcsillogtathatják játékos énjüket, egyéniségük máskor fegyelemmel fogva tartott, könnyed színeivel szabadon tölthetik ki a szerző által felrajzolt sémát. Ez az orránál fogva vezetett, szerelemtől vak hatalmasság és a diadalmas „félvilági’’ nő közismert sémája alig több, mint egy vígoperai librettó; nem a jellemek, nem is a helyzetek tartalma az érdekes, hanem az adott felállásban a gyors és furfangos szerepváltások sora. Bár elképzelhető lett volna, hogy mindebből Ádám Ottó rendezőt a látottnál jobban érdekli egy önmagát minden ízében szabadnak teremtő egyéniség, a helyzeténél fogva kiszolgáltatott, de a művészet és a belső szabadság nemességével a vérében tökéletesen független kis Perichéle csúfondáros diadala, az előítéletek, az ostobaság meg a haszonlesés rácsai mögül ácsingózó, kicsinyes környezete fölött. Mindenesetre ez a könnyű kis darab több lett volna korrektül kellemes egyórai időtöltésnél, ha a rendezés áthallást enged Mérimée híres nőalakjának, a Carmennek karakteresebb hangjaiból. A szereposztás szinte csupa meglepetés volt. Piros Ildikó Pericholéja nem igyekezett mindenáron csupatűz, robbanó temperamentuma spanyol nő lenni, s éppen ennek az érzékeny tartózkodásnak köszönhetően pontosan annyira volt spanyol, amennyire mesterkélt rájátszás nélkül az lehetett. Ennek a Pericholénak a vonzereje egyéniségéből fakadt. Az alkirály viszont erősen hasonlított egy mesebelien ostoba mesebeli királyra, a tehetséges Vajda László képességei alighanem e szereptől merőben elütő jellegűek. Lőte Attila kötelességtudó bajkeverő volt, és Paudits Béla talán eddigi legjobb tévéalakításaként jegyezhetjük fel élveteg, sunyi és cinkos kis papját. Mellékszerepéből remekbe formált jellemtanulmányt mutatott be. (de) SZEPTEMBER 3-ÁN 23 ÓRAKOR ALFA—POP—BÁZIS (VIII., Kun Béla tér 6.) RÖVIDFILMEK Elvis Presley emlékműsor Közreműködik: a Sprint és a Generál együttes, valamint a magyar ROCK-zene kiemelkedő alakjai. Műsorvezetők: DÉVÉNYI TIBOR SZERVÁNSZKY ATTILA DANYI ATTILA Az előadás végén különbuszok állnak vendégeink rendelkezésére. Román néprajzi kiállítás nyílt a Budapesti Néprajzi Múzeumban. Csaknem hatszáz színes ruha, szőttes, szőnyeg és népi kerámia látható a Román Szocialista Köztársaság Népművészeti Múzeumának anyagából. Képünkön a tárlat egyik hangulatos részlete. (MTI Fotó : Fényes Tamás ferv.) Szemben a bíróval „Sinkó Ervin korai eszmélése óta a világ gyakorlati átalakítását gondolta el létezése alapvető céljául, s haláláig ennek a forradalmi tevékenységnek, az értelmiségi közkatonája maradt.” — írja Sükösd Mihály, a Gondolat Kiadónál most megjelent kötet tanulmányában. A könyv Szemben a bíróval címmel Sinkó Ervin válogatott esszéit, tanulmányait tartalmazza. „Sinkó Ervin úgy írt, ahogyan élt, ahogyan beszélt. Akármit gondolt és tett, akárhová került, akármi történt vele, minden azonnal írásba kívánkozott”, olvassuk a magyar és nemzetközi munkásmozgalom jelentős alakjának izgalmas közéleti-írói pályájáról az előszóban. A Sinkó-életmű feldolgozása, elemzése még várat magára. A most megjelent kötet érdekes betekintést ad filozófiájába, politikai felfogásába, mindig egyéni nézeteibe. Sinkó Ervin tanulmányai között például olvasható a Dosztojevszkijről írt elemzés, Babel- és Ady-esszé, Krleratanulmányvázlat. A könyvet egy készülő Sinkó-bibliográfia kivonata egészíti ki. KANADÁSOK ígéretet tettem egy kanadai magyarnak, hogy kérését teljesítem. Az anyanyelvi konferencia vendégei voltunk, és amikor a Fehérvári úton, a Művelődési Ház kórtermében a fekete cserepek, meg hímzett térítők között még egy pohár bort is utánunk hoztak, akkor kért meg, írjak arról, hogy többé ne menjenek ki magyarok. Mert rossz lesz a soruk, Kanada sem tejjel-mézzel folyó Kánaán, és ha sikerül is valamit elérni, rengeteget kell dolgozni. Később kiderült, hogy ebben a harcosságában valószínűleg személyes érdekei is megszólaltak, mert mint elmondotta, nekik illik gondoskodniuk egy ideig a kikerülő magyarokról, és ez már egyre kényelmetlenebb. Nem szeretném frissen szerzett kedves ismerősömet lejáratni, már csak azért sem, mert személyes bátorságára is szükség volt, hogy ezt a budapesti utat vállalja. Az egyesület, amelynek a vezetője, korábban nem nagyon akart kapcsolatot tartani a szocialista Magyarországgal, s régebben még az is vita tárgya volt: este, sötétben menjen-e be a magyar követségre kottákért, műsoranyagért, vagy nappali világosságban. 15 nappal ment be, s eljött az anyanyelvi konferenciára is, pedig tudja: nagy vihar lesz ebből, ha hazamegy. Vállalta. Mint ahogy a Kanadában élők egyre többen vállalják a kapcsolatot, nemcsak a rokoni, hanem a szellemi, a társadalmi kapcsolatot a szocialista Magyarországgal. S a változás nem itthon, nem a mi magatartásunkban történt, hanem náluk. (Ez még akkor is igaz, ha néhány megkövesülten reakciós, csendőrbálozó egyesület kitart a maga nótája mellett). Volt még hasonló, sok más fontos tanulsága is annak a nagyon érdekes kétrészes dokumentumfilmnek, amelyet a Magyar Televízió Kanadában forgatott. (Egyebek között olyan is, hogy közhelyeket nem szabad kérdezni, mert arra csak közhelyekkel lehet válaszolni vagy sehogy.) Legfőbb érdeme talán mégis az volt, hogy széles körből válogatott és alapos volt az információ, amit nyújtott. Szerencsésebb lett volna persze, ha egy kis műsorszerkesztési rugalmassággal akkor vetítik, amikor a megszólaltatottak egy része éppen Budapesten volt az anyanyelvi konferencián. Számomra, idehaza élő magyar számára, akit csak a módjával érdekel, hogy valóban szívet cserél-e, aki hazát cserél, a felvillanó emberi drámák töredékein túl egy dolog volt érdekes igazán: a gyerekek. A második, a harmadik, a kint született generációk viszonya hozzánk. Jó volt hallani azt a néhány okos megjegyzést, amit a kerttész mondott a fiairól. Kedves volt az üveges táncot járó lányok tört magyarsága, és megható, hogy a kisdiákok , É-t, meg ö-t próbáltak formázni a szombati iskolában. De magunknak is szól a figyelmeztetés: újabb húsz esztendő és azoknak a hazai meccseredményeket is felszolgáló butikoknak a sora, mint ahogy az egyesületeké is, a lapoké is — nagyon megritkul majd. Az igazi kérdés már ma is az: mi lesz a kint született generációkkal? Sikerül-e világba szökkenteni azt a mindkét oldalon csírázó vágyat, hogy ők képezzék majd a valódi hidat egy ősi, nemzeti kultúra, egy európai kultúra és egy születő, kialakuló, más új kultúra között. Ez a híd azért olyan fontos, mert rajta nemcsak írók, muzsikusok, történelmek és nyelvek közlekedhetnek majd minden korábbinál zavartalanabbul, hanem azért is, mert ezen a hídon az eljövendő generációk talán együtt indulhatnak majd egy társadalmilag is közösebb jövő felé. — ■flWim Ha hinni lehet azoknak az apró jeleknek, amelyekről ma még inkább az apák beszéltek a filmben, akkor ez talán nem is csak rózsaszínű utópia, hanem valami csöppnyi rés, amelyen át a valódi jövőbe vethettünk egy tétova pillantást. Bernáth László ÜVEGFÚVÁSBÓL ÉRETTSÉGIZNEK Színváltó üvegek csodavilága Arab utazó, bizonyos Ibrahim Ibn Jakub járt az 1100-as évek derekán Rómában, és beszámolt a pápának arról, hogy északra, a csehek országában, a kőből emelt várakban és házakban üvegablakokat látott. A cseh üvegipar tulajdonképpen ebből az időből veszi kezdetét. Pár száz év után a sázavai kolostor priorja, Reginald apát már az üveg művészeinek patrónusa. És amikor a XVIII. században a németek feltalálják az „arany rubintot”, súlyos sebet ejtvén ezzel a cseh üvegiparon — a most 200 éve született Bedrich Egermann rájön a versenyképes, praktikusabb, finomabb színes üveg gyártásának titkára. A bicentenárium alkalmából jött el Budapestre az észak-csehországi kisvárosból, Novy Borból az üvegipari szakközépiskola kiállítása. — Iskolánk — mondja Oldrich Lipsky szobrász, iskolaigazgató . 1870 óta önálló üvegipariskola, de Egermann voltaképpen mégis nekünk találta fel az üveglazúrt, mert közvetlen elődünk a piaristák által 1763-ban alapított iskola volt, ahol az üveggyártásra tanították a gyerekeket. Mai diákjainkat a festett, a maratott, a csiszolt és a metszett üveg készítésének fortélyaira tanítjuk. Nálunk az üvegfúvás érettségi tárgy és a gyerekek műszaki üveggyártásból is vizsgáznak. Azt a tapasztalatot próbáljuk pótolni, amit régen az üvegfúvók, üveggyártók Európa-szerte vándorlással szedtek össze maguknak. A tanítás nyilván eredményes és méltó a cseh üvegipari művészet nagy múltjához — erről győz meg a Novy Bor-i iskola számtalan sikere Európától Kanadáig. És erről ad meggyőző képet a Csehszlovák Kultúra termében kiállított mintegy ötven kisebb-nagyobb váza, a színváltó üvegek csodavilága. Az üvegfúvók városából érkezett, szokatlan kidolgozású üvegtárgyak kiállítását ma délben nyitották meg. A Népköztársaság útja 21. alatt hétköznaponként megtekinthető bemutatót árusítással kötik egybe. (fkon)