Esti Hírlap, 1979. október (24. évfolyam, 230-254. szám)

1979-10-01 / 230. szám

• A filmben, tévében régóta együtt dolgozó alko­tópáros, Müller Péter for­gatókönyvíró és Rényi Ta­más rendező a szombaton bemutatott kis játékban az utolsó pillanatig megőriz­te titkát. Amikor pedig már minden lelepleződött, mindent tudtunk, nemcsak azt, hogy ki is a halálnak az a bizonyos fekete an­gyala, hanem azt is, hogy az egész sztori egyetlen ap­ró ötletből szívta teli ma­gát — már vége is volt az ügynek. Elintézhetnénk a dolgot néhány szóval, hi­szen A halál fekete angya­la nem az a produkció, amely a halhatatlanságnak készült, és mert jól töltötte be feladatát, nem is lesz halhatatlan, mint emleget­ni alkalmas példája a nagyralátó békának, amely ökörré akarta fölfújni ma­gát, de kipukkadt. A játék terhét két nagyszerű szí­nész vette magára: Garas és Tordy. Szerencsére ők olyan művészek, akiknek a szemében nem létezik ve­szett fejsze nyele. Garas egy kézmozdulatában, aho­gyan lábát az asztalon pi­hentetve magához inti tit­kárát, benne van egy ilyen minden hájjal megkent ügyvédecske egész türel­metlen, habzsoló étvágya és cinkos cinizmusa. Tordy egy félredobott sállal már azt az eleganciát is meg­sejteti, amivel majdan ál­dozata koporsójára hajítja az első göröngyöt. Úgy ját­szották végig ketten ezt a villámparódiát, mintha ma­guk sem ismernék a befe­jezést. (bársony) # Félelmetes pontossággal térképezi fel a félmúlt magyar irodalmát a Krétarajz-sorozat. Az íróknak ezt a személyes bangó bemutatását, Illés Endre televíziós találmányát gyako­ribb időközökben is szívesen néznénk. Ez a Bíró Lajosról készült krétarajz is pompás ta­lálat volt. Hamis kegyelet nél­kül mutatta be, mint valami párhuzamos életrajzot, az író lelkének s műveinek kettőssé­gét. A keserűen, de merészen lázadozó társadalomkritikust egyfelől, a világsikerű szcená­­riu­mírót másfelől. A forrongó hírlapírót, aki Ady Endre sors- és szobatársa Nagyváradon, és a megbékélt, kissé konformista filmforgatókönyv-szerzőt, aki­nek sorsát és szobáját London­ban már Korda Sándor, azaz Sir Alexander Korda rendezte be. Lengyel György hibátlan tempójú, finomértékű rendezé­sében novellák, drantarészletek elevenedtek meg, sőt még két világsikerű angol Korda-film, A bagdadi tolvaj s a VIII. Henrik magánélete részleteit is láthat­tuk. A London Films Ltd. bü­­féjében olyan világnagyságok társaságában­­itta a jellegzetes, kesernyés angol erős teát Bíró Lajos, mint Chan­'S Laughton, Paul Robeson, Laurence Oli­vier, Elisabeth Bergner —, de bizonyára örült volna a lelke, ha látja, hogy Mensáros László, Tolnay Klári, Bálint András és mások­ is, milyen megrendítő, szuggesztív átéléssel tették iga­zán élővé, valóságossá egy ré­gen ködbeveszett világ hajdani figuráit isis­ten. (barabás) HEGEDŰVERSENY Kiosztották a díjakat A Zeneakadémián ünnepi hangversenyen emlékez­tek meg a zenei világnapról. Az ünnepségen hirdették ki a szeptember 21—30. között lebonyolított második Szi­geti József nemzetközi hegedűverseny eredményét. A versenyen 12 ország több mint húsz fiatal művésze mér­te össze technikai tudását és művészi előadóképességét. A zsűri két első díjat ítélt oda: a magyar Szederkényi Nándornak és a lengyel Edward Zienkowskinak. A má­sodik díjat megosztva két magyar versenyző, Stuller Gyula és Falvay Attila kapta. A Fővárosi Tanács külön­­díját megosztva Szederkényi Nándornak, Szokolay Sán­dor szonátájának előadásáért Edward Zienkowskinak, valamint Falvay Attilának Bartók Szóló szonátájának interpretálásáért ítélték oda. A zsűri különdíját a ver­seny legfiatalabb résztvevője, a 17 éves Stuller Gyula, valamint Hargitai Géza kapta. ÚJ KURTÁG-MŰ Mai Mikrokozmosz A Játékról Kocsis Zoltánnal A Korunk zenéje soro­zat egyik különlegesen ér­dekes hangversenyének ígérkezik a ma esti, amely­nek műsorán Kurtág György Játékok című ciklusának részletei sze­repelnek. Az előadó Ko­csis Zoltán, készséggel vál­lalkozott arra, hogy néhány mondat erejéig kalauzunk­ká szegődjék, s beszéljen e zenei érdekességről. Nem gügyögés — A koncert gondolatát a Zeneműkiadó vetette fel, s az Országos Filharmónia vállalta a szervezést. Az apropó: most jelenik meg a Játékok kottája, így a hazai és külföldi szakemberek, kritikusok, impresszáriók, esztéták és természetesen az érdeklődő nagyközönség partitúrából követheti a darabokat. Igaz, a tájékozó­dást megnehezíti kicsit, hogy nem a teljes ciklust, hanem az első négy kötet­ből a szerző válogatását játszom csak. — Útvesztő Dé, Messze­­néző szép könyöklő, Az el­me szabad állat, Hempergő, Nyuszicsököny, Konok Asz, Tenyeres — játékos cí­mek. .. — Okkal adta a szerző kompozícióinak a Játékok összefoglaló címet. Mégsem gügyögés ez a zene — olyan mikrovilág tárul föl a hall­gató előtt, mint a bartóki Mikrokozmosz. Ám a peda­gógiai célzat helyett ebben a játék öröme dominál. Vicc és irónia, tréfa és szarkazmus, ártatlan és vérre menő játékok válta­koznak egymással, egy-egy pillanatnyi elkomorulással, tartózkodó szemlélődéssel, bölcsességgel. Úgy érzem a mindent kipróbálás vágya hajtja a szerzőt és teszi valóban játékossá. A kis­gyermekközönség szempont­­jából ez a játékos nyitott­ság a Mikrokozmosszal egyenértékűvé avatja a so­rozatot. A nagyobb gyere­kek pedig nagyon jó elő­adási darabokra lelnek kö­zöttük. — Igen sok tétel viseli az Hommage alcímet. Hom­mage (azaz „tiszteletére”) Scarlattinak és Farkas Fe­rencnek, Somlyó György­nek és Hermann Aliznak... Vajon érthetőek-e a néhány percben elrejtett zenei uta­lások? Akció és taps — Véleményem szerint igen, de segítségül hívható a főcím is, így például a döbbenetes Szervánszky­­hommage a Csend címet viseli, Petrovics Emilé az Akció és tapsot. Hogy az enyém miért éppen Fel­hangjáték, nem tudom pon­tosan, de azt hiszem, ma­gában a darabban van a magyarázat... — A Játékok másfél-két perces miniatűr darabjai milyen előadói feladatot je­lentenek? — Szerencsés helyzetben vagyok, hiszen a legelső — évekkel ezelőtt komponált — játékoktól kezdve is­­merem és játszom a ciklus darabjait. Bevallom,­­ akkor adták a legnagyobb él­ményt, amikor a szerző ta­nította nekem. Azok az ap­ró, tizedmásodpercnyi aránydifferenciák, melyet csak a szerző, csak Kurtág tudhat, döntőek! Érthető hát, hogy a darabok zöme az ő instrukciói alapján alakult olyanná, amilyen. Itt van például a cimba­­lomszerűség... Kurtág alapélménye a cimba­lom, ez a roppant, változa­tos effektusokra képes hangszer. Karakterisztikus, egyben igen heterogén hangzása, határozott ke­ménysége és a pedállal elő­varázsolható lágyság — nos, azt hiszem, ez az, ami Kurtágot vonzza, s ezért adta igen gyakran azt a ta­nácsot, hogy cimbalomsze­­rűen játsszam. A másik jel­legzetes kurtági követel­mény a metrikai szabályta­lanság. Az Árnyjátékban ez például nagyon komoly feladatot ró a zongoristára. Két cimbalmos ezt a dara­bot különösebb nehézség nélkül eljátszhatja, de a zongoristának sokat kell kínlódnia, míg a megkívánt és megkomponált ametria tökéletessé válik... NAPIRENDEN: A MŰVELŐDÉSI OTTHONOK A művelődési házakban — minden kedvezőtlen ta­pasztalat ellenére — sok le­hetőség van még. Legalább­is ez derül ki abból az elő­terjesztésből, amely ma ke­rül a Kulturális Miniszté­rium Kollégiuma elé a mű­velődési otthonok helyzeté­ről és továbbfejlesztésük feladatairól. Igaz ugyan — olvashat­juk az előterjesztésben —, hogy az összlakosságnak csak mintegy húsz százaléka jár művelődési otthonok­ba, de a látogatók száma egy évben így is meghaladja az 55 milliót, pedig a telepü­lések, városi körzetek több mint felében nincs vagy nem megfelelő a művelő­dési ház. Az évi 55 millió látogató nagy többsége a művelődési házaknak csak 25—30 százalékát látogatja. Vagyis jelentős a csak rit­kán nyitvatartó, szegényes programot kínáló intézmé­nyek száma, s a kritikák jogosan bírál­ják az intézményhálózat kihasználatlanságát. A jól működő intézmények viszont változatos, sokolda­lú programokat kínálnak látogatóiknak. A művelődési otthonok­ban működik igen sok mo­zi; a művelődésiotthon-há­­lózat az egyik legnagyobb hangverseny-, színház-, ki­állítási „terem­”; itt tevé­kenykedik a műkedvelő csoportok, szakkörök és klubok túlnyomó része, itt rendezik a legtöbb ismeret­­terjesztő előadást, tanfolya­mokat, vitaesteket, közéleti fórumokat. A települések mintegy 15 százalékában nincs művelő­dési otthon, 40—45 száza­lékában van ugyan, de ki­csi vagy elavult. A legtöbb helyen nem sikerült meg­oldani az új lakótelepek ellátását, még az érvényes rendelkezéseknek sem tud­tak érvényt szerezni. Pedig sok olyan épület van, amelyet társadalmi erők is képesek lennének köz­művelődési célra is mű­ködtetni, ha erre biztatást, lehetősé­get kapnának. Égetők a be­rendezési és a felszerelési gondok is. A bútor általá­ban a célnak nem megfe­lelő lakásbútor, vagy drága egyedi gyártmány. A vilá­gosító, hangosító, audiovi­zuális berendezések általá­ban barkácsoltak. Javult vi­szont a művelődési ottho­nok személyi ellátása. A célt, a továbbfejlesz­tést többek között abban jelölte meg az előterjesztés, hogy a művelődési ház nyitott legyen, a szó szoros értel­mében, vagyis ne csak szervezett programok alkalmából le­hessen látogatni, hanem ál­landó, tudatosan gondozott, szerves közösségi élet foly­jék bennük. Az előterjesztés alapján a Kulturális Minisztérium szakmai iránymutatást dol­goz ki és jelentet meg. (tótisz) Nyuszics — A Játékok sorozata egyébként nemcsak egy-két perces „szösszenetekből” áll, vannak komoly, több perces, bartóki értelemben hosszú kompozíciók is, mint például a Nyuszicsö­köny. A kis forma egyéb­ként sem jelent felületessé­­get. Aki veszi a fáradságot és megszólaltatás előtt át­gondolja e kisded darabo­kat, különleges gondolati és zenei élményben részesül. Velem legalábbis ez történt. Bár komponistaként más utat járok, az e darabok ábrázolta világ, Kurtág szemlélete sok minden iránt fogékonnyá tett, ami mellett azelőtt elmentem volna... C. Szalai Ágnes BEMUTATÓ A VÍGSZÍNHÁZBAN Vadkacsavadászat „Adjatok egy szigetet” — mondja Zilov, a Vadkacsa­­vadászat főhőse, egy odave­tett félmondatban. Ha szi­getet nem is, de főbérleti lakást kap ez a fiatalem­ber. Ennek avatásán hang­zik el e tréfásnak szánt mondat. A lakás egyébként — mely, mint megtudjuk, 18 négyzetméter a köz­irigység tárgya. Zilov kol­légája például bármit meg­adna egy hasonlóért, kész érte főnökét gátlástalanul körüludvarolni, saját felesé­gét annak karjaiba lökni. De vajon azon a szigeten boldog lenne-e Zilov? Vagy álmai, vágyai taván a haj­nali ködben suhanó csóna­kon, a mindvégig emlege­tett vadkacsavadászaton? Aligha. Mert kisszerű környezet, érdektelen kis­városi lét veszi ugyan kö­rül, de önmaga sem különb annál, sőt. Életesen, felszí­nes, hazug, felelőtlen, nyű­gösen önző — még időnként feltörő nyíltsága is inkább durvaság, a többiek több­nyire méltatlan megalázása. A fiatalon —­harminc­négy évesen — meghalt, s inkább csak holta után is­mertté vált Vampirov az emberekben zajló belső drámák felé fordult. Méltatói efölötti érthe­tő örömükben néhol már­­már korunk Csehovjaként emlegetik. Ez bizony a Vadkacsava­­dászat láttán — enyhén szólva — túlzásnak tűnik. Mert igaz, az önpusztító, magát és másokat is csak tönkretenni tudó antihős­­nek akadnak elődei Csehov­­nál és az orosz irodalom más forrásúidéként, de a költészetnek és mélységnek a nyomai nem találhatók fel Vampirov alakjaiban és helyzeteiben. Pedig megkísérli, hogy a kisszerű, sivár és örömtelen kisvárosi hétköznapi lét el­lenpontjaként az őszi vad­­kacsavadászat ködfátyolo­­san idilli képét, a termé­szet és a magány mítoszát rajzolja föl, s a Vígszínház színpadát Fehér Miklós kö­rül is bélelte jó sok náddal, sással; ennek előterében rendezte be a három pró­zai színhelyet: a vendéglőt, a munkahelyet, a lakást. Vágyai vidékére azonban nem képes a főhős a nézőt magával sodorni. Szívesen sajnálnánk őt, de nyűgös önsajnáltatásával megaka­dályoz ebben. Szívesen há­­borognánk vele a többiek értéktelenségén, ha benne nem csupán egy részeges, handabandázó szájhőst is­mernénk meg, ha legalább őbenne ott csillogna valami több-jobb, legalább a te­hetségnek, az elpusztult em­beri értéknek-mélységnek némi nyoma. S ha a többie­ket egy-egy odavetett váz­latnál erőteljesebben lát­hatnánk. S a történet nem volna oly vékony szálú és annyira híján az igazi fe­szültségnek. Oleg Jefremov, a vendég­rendező, láthatólag szán­dékkal lágyra mosta az éle­sebb, szatirikusabb színeket is. Például olyan erőteljes humorú és karakterérzékű színészek, mint Bárdi György vagy Kern András színtelenül téblábolnak egy hipokista főnök, illetve egy csőlak­ó ifjú amúgyis alig megírt szerepében. Jefremov a szarkazmus helyett láthatólag inkább az érzelmek színházát szán­dékozott megteremteni, de szándékai az itteni nyer­sebb, szárazabb színi tradí­ciók gátján megtörve melo­drámaként csapódtak visz­­sza. Pedig a ruhák és szín­helyek szándékoltan inter­­nacionális jellegével és El­bert János könnyed, köz­nyelvi, néha szlengbe át­csapó magyar dialógjaival a játékot ki akarja emelni sajátos helyi orosz jellegé­ből, s közelebb hozni ezál­tal a pesti publikumhoz. Négy jó színésznő küzd szerepe közhelyeivel. Szege­di Erika a megcsalt felesé­gével, Andai Györgyi a szá­­jas és rámenős menyecskéé­vel, Hernádi Judit önnön színészi habitusa ellenében a hamvas és naiv falusi ár­tatlanságéval és Egri Mária — még neki sikerül legin­kább — a hetyke, magát a valóságosnál romlottabbnak láttató lány alakjával’. Szombathy Gyulának és Tordy Gézának nem jutott képességeik kétcsövű pus­kájára méltó vad. Az egyetlen és abszolút főszerep Tahi Tóth Lászlóé. Ő szinte egyenesen a Ház­mester siratóból sétál át, és hozza Herczeg Pistát e szi­bériai kisvárosba — ugyan­azzal a tétova deliriummal, egymásba akadó lábakkal és szótagokkal bukdácsolja végig a darabot. Csakhogy ami ott ragyogó színfolt, az itt kevés. Hiszen hát róla szólna a darab ... Fencsik Flóra Bárdi György, Tahi Tóth László, Kern András és Herná­di Judit Október 5-től minden pénteken 20 órától 03 óráig: NOSZTALGIA DISCO KLUB A TOPÁZ ÉTTEREMBEN ÉS BÁRBAN Programunkat elsősorban az ötvenes és a hatvanas évek külföldi slágereiből állítja össze a műsorvezető: DANYI ATTILA Október 5-én vendégünk: BONCZ GÉZA humorista. Jegyek elővételben válthatók a Topáz étterem üzletvezetőjénél, XI. , Tétényi út 63. Telefon: 868—432 és Vendégszolgálatunknál, XII. , Ugocsa u. 14. Telefon: 159—890. Dél-budai Vendég­l­r Vállalat

Next