Esti Hírlap, 1979. október (24. évfolyam, 230-254. szám)
1979-10-01 / 230. szám
A MUNKAVÉDELEMBEN IS A LEGFONTOSABB: A VALÓDI OKOK FÖLTÁRÁSA Intézet az emberért Kutatás és gyakorlat • Egyszerűbb szabályozás „Az intézet, kutatásai során, tudományos módszerekkel tanulmányozza a balesetelhárítás és a műszaki egészségvédelem kérdéseit abból a célból, hogy segítse az ipari és egyéb munkaártalmakkal szemben a dolgozók testi épségének és egészségének megvédését, a balesetek és a foglalkozási megbetegedések számának csökkentését." Ekképpen határozta meg 1953-ban a SZOT Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézetének működési szabályzata az újonnan alapított intézmény legfontosabb feladatait. Érvényesek-e ma is az akkori célok? — erről kérdeztük a kutatóintézet igazgatóját, Nagy Gyulát. Veszélyek, ártalmak — A célok természetesen nem változtak. Legfeljebb konkrét teendőink mások, mint húsz-huszonöt évvel ezelőtt. Akkor még az tartozott a legsürgősebb feladataink közé, hogy elérjük: a gépeket lássák el védőburkolattal. Ma pedig a komplex védelmet szeretnénk megteremteni. Ez azt jelenti: a technológiai folyamatokat úgy kell formálni, hogy a munkáját végző embert ne fenyegesse sem mechanikai, sem vegyi veszély, sem légszennyeződés, sem zajártalom, megfelelő legyen a klíma és a világítás is. Komplex biztonságtechnikai rendszereket kell tehát létrehozni, nem pedig olyan technológiai sorokat, amelyekhez esetleg hozzá lehet „ragasztani” bizonyos védőeszközöket. — Ezzel tulajdonképpen meg is határozta az intézet egyik működési körét, a kutatást. Mit sikerült eddig elérni ezen a területen? — Csak egy példa: sikerült megteremteni egy olyan vegyipari rendszert, amely a folyamat szabályozását és a védelmet egyaránt ellátja. Mégpedig több lépcsőben. Először is igyekszik az egyensúlyt helyreállítani, ha érzékeli, hogy valami nem működik megfelelően. Ha ez nem sikerül, leáll a berendezés, sőt, veszély — például tűz — esetén automatikusan bekapcsolódnak a biztonsági berendezések is — adott esetben a tűzoltókészülékek, eszközök fejlesztésével veszünk részt. Változásra van szükség — s már történtek is változások — gépminősítési munkánkban is. A legfontosabb az: ne a sorozatgyártás után kérjenek szakvéleményt tőlünk, hanem lehetőleg már a tervezés közben, így sokkal kevesebb energiával — és pénzzel — el lehet végezni a szükséges átalakítást, mint teszem azt, a sorozatgyártás megindulása után. — Várható-e változás a munkavédelem szabályozásában? Hiszen ez a terület kezd már-már áttekinthetetlenné válni. — Igen. Sokszor túlságosan részletesek az előírások, rengeteg az átfedés, s ez nagyon sok gondot okoz. Ami a műszaki követelményeket illeti, ezen a területen szabványokat dolgozunk majd ki. A magatartási követelményekre vonatkozóan pedig továbbra is lesznek ugyan utasítások, de nagyobb teret kapnak a helyi elképzelések. Kevesebb lesz a kategorikus előírás, nagyobb viszont az egyes munkahelyek vezetőinek — és dolgozóinak — felelőssége. Az említetteken kívül a kutatóintézet szinte felsorolhatatlanul sok dologgal foglalkozik: feladatai közé tartozik, egyebek között, a munkavédelmi propaganda koordinálása, országos információs rendszer és adatbank kialakítása, sőt, bizonyos speciális eszközök kivitelezése, prototípusának elkészítése is. Véleménye szerint — ha lehet egyáltalán fontossági sorrendet felállítani —, melyik területen tudnak legtöbbet tenni a balesetekmegelőzéséért? * Általános jelenségek — Valóban nehéz kiragadni egyetlen tevékenységet a sok közül. De a megelőzésben a legfontosabb talán a balesetek valódi okainak föltárása. Ezért igyekszünk, hogy kidolgozzuk a baleseti okkutatás módszertanát. Magyarországon meglehetősen fejlett a baleseti statisztika , de itt nem is annyira újabb és újabb adatok vizsgálatáról van szó, hanem arról, hogy az összes körülmények ismeretében az általános jelenségekre, azok törvényszerűségeire hívhassuk fel a figyelmet. Gy. M. Tervezés közben — Bizonyára hosszú idő telik el azonban addig, amíg az iparban és a mezőgazdaságban ilyen rendszerek váltják fel a mai, többé-kevésbé tökéletes berendezéseket. Mit tehet a kutatóintézet azért, hogy a jelenlegi védőeszközök betöltsék funkciójukat? — Miután az élet állandóan újabb követelményeket támaszt, foglalkozunk természetesen az egyéni védőfelszerelések továbbfejlesztésével is. Elsősorban a fejvédelmet szolgáló eszközök kutatását tartjuk fontosnak, hiszen a magyar védőszemüvegek, sisakok megállják helyüket a nemzetközi összehasonlításban is. S mivel a jövőben az a cél, hogy a KGST- országok ne végezzenek párhuzamos kutatásokat, ebben a szakosodásban mi a fej védelmét szolgáló ILYEN VOLT AZ IDEI NYÁR Mester Már a levelekkel együtt úszunk, a fűz elegáns, keskeny szandolin, a nyár, s a platán széles ladik levelével; a medencéket körülálló fák vetkeznek, a hosszú nyári szolgálat után elengedik, a medencébe fürdeni, csótnakázni küldik leveleiket. Az úszómester a parton széttárja kezét: több már a levél, mint az úszó! • • Azért ez még nem szezonzárás — habár a Széchenyi felett gőzpárafüggöny, s ha szellő ellebbenti, előtűnik a nyári strand homlokzatán az óra: tíz perc múlva hét — csak most talán jobban ráér a mester. Milyen volt a nyár? —_ Az oktatást kérdi, avagy a medencét? Mert az úszómesternek nemcsak az úszásoktatás a dolga: a medencékért is felel. Minden este leenged, fertőtlenít, kora reggel ellenőriz, vízhőmérsékletet mér. A naplók — a mesternek naplót kell vezetnie — zsúfolt, de nyugodt nyárról szólnak. Csak egyszer mentett, egy alaposan beszívott vendéget kellett a medence fenekéről kihoznia, életre keltenie. A nagy forgalmat pedig az úszóbckák jelzik. Idén nyáron Latkó János keze alatt hatvan gyerek, húsz felnőtt vált biztos, jó úszóvá. Ehhez még a csoportos oktatásokat is számítanunk kell. Hogyan oktat? Erre nincs szabály. Minden mester saját módszere szerint tanít. Ami viszont már mindenütt elmúlt: a rúd és a kötél. — A gyerekekkel először bemegyek a vízbe. Ne féljenek. A felnőtteknél mielőtt elkezdenénk a tanfolyamot, megnézem, milyen a vízfekvésük. Mit tudnak a vízben. Akkor én pontosan megmondom nekik, mire számítsanak. Két hétre, háromra, vagy tán még több hónapra is. Mert, kérem, ha valakinek a lábtempó nem megy, akkor én nem megyek a kézre. A mellúszást a lábbal kezdem, azaz a siklással. Egy kéz, egy láb. Ha nem megy a láb, akkor összekeveredik az egész. A nagy szezon kora nyáron kezdődött. Megkapták a szülők a beutalót a Balatonra, s hozták a gyereket: „Mester úr, gyorsan tanítsa meg a fiam úszni.” A felnőttek közt a nők vannak többen. De egész pontosan: szinte csak a nők. A nők 50—60 éves korban is eljönnek tanulni. Múltkoriban egy nagymama hozta az unokáját hozzám. Kedvet kapott, unokája után ő vett órát. A fiúkat szinte csak nyolcéves korig tanítom. Utána elmaradnak, vagy tán szégyenlenek felnőtt korban úszni tanulni? • • — Felnőtteknél — kérdem — kiket könnyebb megtanítani, a nőket vagy a férfiakat? — Talán úgy mondanám: az idősebbeknél, a molettebb hölgyek vannak előnyben. A zsírpárna miatt. A tempónak náluk csak a húzóerőt kell kifejtenie és nem a felhajtóerőt. Az idősebb férfiak? Az ötvenesek már nem jönnek tanulni. A mester, aki aranyjelvényes sportoló, sokszor átúszta a Balatont, kisiskolás korában itt tanult meg úszni a Széchenyiben. A rákospalotai iskolával hozta a Széchenyibe az osztályt testnevelési tanára, Szlatényi Béla. Ennek már harminc éve. A tanár úr azóta is tanít úszni: nyugdíjas tanár s úszóórákat ad nyáron a Balatonon — ott ketrecekben tanítja a gyerekeket — ősszel, itt a Széchenyiben. • • A szellő, amely ellebbentette a gőzfüggönyt a medence felett, most ismét visszaengedi, fehér lepel hull a soktornyú épületre. Már 7 óra, zárás. A mester siet, iskolába megy, most az edzőit végzi. (kőbányai) a medencében Tempó lábbal, kézzel Kik jönnek? Tanműhely a bútorgyárban Tanműhelyt létesített a miskolci Avas Bútorgyár, amelyben a kéziszerszámokon kívül olyan, korszerű gépek is vannak, amelyeknek kezelési ismerete nélkül a fiatal szakmunkások szinte meg sem tudnak mozdulni az üzemben. Az értékes gépekkel felszerelt új tanműhely lehetővé teszi, hogy a gyárban megfelelő színvonalú szakmunkásképzést valósítsanak meg. HÁZTÁJIKNAK A kisárutermelést, a háztáji gazdálkodást könnyítő mezőgazdasági kisgépekből kölcsönző szolgálatot létesített a Szolnok megyei Agroker Vállalat és a Fogyasztási Szövetkezetek megyei központja Szolnok-Szandaszőlősön és Tiszaföldváron. A kistermelők igénybe vehetnek kis traktorokat, mechanikus és motoros permetezőgépeket, háztáji tejőberendezéseket, darálókat és más munkaeszközöket. A kölcsönzést a hét valamennyi munkanapján a helyi áfész bonyolítja le. Szolnok megyében, ahol a kisárutermelés adja a mezőgazdasági termékek egynegyedét, a hús csaknem felét, a kisgépkölcsönző szolgálat nagy segítséget nyújt a termelőknek. (MTI) Kórházak, ágyak A főváros egészségügyi helyzete nem jobb, hanem sok tekintetben rosszabb az országos átlagnál — mondta hozzászólásában a parlament őszi ülésszakán Budapest egyik képviselője. — Számos oka van ennek, ezekről már sok szó esett az utóbbi években, hivatalos fórumokon éppen úgy, mint magánbeszélgetésekben. Mindnyájan tudjuk, hogy a vidék egészségügye olyannyira elmaradott volt, hogy az országnak, érthetően, segítenie kellett ezen. Sorra épültek hát a megyékben rendelőintézetek, kórházak, egyéb létesítmények. Eljutottunk oda, hogy kétszer annyi betegágy van hazánkban, mint 1938-ban volt. 1975-ben tízezer lakosra 85,5 ágy jutott. (Csak példaképpen: Jugoszláviában 59,8, Spanyolországban 52,6, Angliában 93, Svédországban 150,8.) Közben Budapest az ország mostohagyermeke lett, nem kapta meg a jelentőségének megfelelő részt az egészségügy költségvetéséből. A lélekszámúban felduzzadt, területileg is kiterjedt városban egyetlen új kórház sem épült, sőt, meglevő híres intézményeinek műszaki állapota olyannyira leromlott, hogy néhányat átmenetileg be is kellett zárni. Különösen tönkrementek gyermekkórházaink és gyógyfürdőink. Ismert tények ezek. Az utóbbi néhány év alatt az egészségügy sokat „ledolgozott” az elmaradásból, s ennek hatása, ha lassan is, érezhető. Megindult az elöregedett kórházak felújítása, bővítése, korszerűsítése, javultak a technikai feltételek. És épül Budapest új, nagy kórháza, amely 1980 végén munkába áll. Ugyanakkor fel kell figyelnünk egy új jelenségre: amikor végre nagy költséggel és erőfeszítéssel nekilátott az egészségügy a fővárosi gondok kásahegyének, a munkálatokkal járó kellemetlenségek eltakarják előlünk a célt. Abban a periódusban van a város, hogy az átalakítások okozta ágykiesésen, a gyógyítás zavartalanságát gátló építkezéseken lamentálunk. Ki tagadná, hogy lehetne jobban, gyorsabban, szebben, szervezettebben csinálni? De a fő talán mégis az, végre-valahára építkeznek elavult kórházainkban. Lehet, unják már a fővárosiak, mégsem árt ismételni: nem igaz, hogy semmi sem történt a múlt két évtizedben. Csak egy példa: az egy körzeti orvosra jutó betegek száma — 2492 — jobb az országos átlagnál, a gyermekkörzeteknél pedig magasan a legjobb az egész országban: 1802. Vajon figyelembe vesszük-e mindig azt, hogy az egészségügy iránt támasztott igényeink még nincsenek arányban lehetőségeinkkel. Hogy hiába kétszereztük meg az ágyak számát 1938 óta, ha a betegeké viszont négyszerese lett? Hogy korunk embere, különösen a nagyvárosokban, fokozottabban ki van téve a környezeti ártalmaknak, az egészségtelen életmód, és az életkor meghosszabbodása okozta betegségeknek? Hogy társadalmi körülményeink miatt a belosztályok ágyainak 20—40 százalékát olyan, főleg idős emberek foglalják el, akiket otthon lehetne kezelni és ápolni? Számolunk-e olykor az árak változásával akkor is, ha nem lakásról, de kórházról beszélünk? Csak emlékeztetőül: a 70-es évek elején készült váci kórház egy ágya — az épület, a műtők, a konyhák, laboratóriumok, a fűtés, a drága berendezések arányában — 400 ezer forint volt; a nemrég megnyílt kerepestarcsai szép kórházban már 1 millió 300 ezer forint; s a dél-pesti kórházban több mint másfél millió lesz. Sem a bizonyítványt kívánják magyarázni az egészségügy vezetői, amikor megértést kérnek tőlünk. Ne tagadjuk ezt meg tőlük, éppen akkor, amikor komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a főváros egészségügye végre jobb legyen. Ma már mindenki egyetért abban, sok pénz kell ehhez, de nemcsak az. A meglevő — nem is kicsiny — lehetőségek ésszerű hasznosítása is. Lukács Teréz Műanyagból tálca, pohár dolgozó, 165 millió forint értékben. A legkeresettebb cikkeik a különféle méretű tálcák, tölcsérek, evőeszköztartók, egyszeri használatú poharak. Az utóbbi években megnövekedett a kereslet a háztartási kisgépek, villamossági és hírközlési berendezések alkatrészei iránt. Itt készülnek a bútoripar számára a műanyagtartozékok, de gyártanak kempingcikkeket, lakberendezési tárgyakat, fürdőszobaberendezéseket is. Ebben az esztendőben újabb cikkekkel bővítették profiljukat. Az olasz COVERMA-cégtől fröccsöntő gépet vásároltak, amelyben az élelmiszer- és konzerv-, valamint vendéglátóipar számára készítenek egyszeri csomagolásra alkalmas edényeket. A Borsodi Vegyi Kombinát miskolci műanyaggyárában évek óta mind több fogyasztási cikket készítenek. Évente mintegy 150- féle terméket gyárt ötszáz