Esti Hírlap, 1980. február (25. évfolyam, 27-51. szám)
1980-02-01 / 27. szám
ÚJ MAGYAR DARAB Pesti történet színpadon a szerző is A Pedagógusok Fáklya Klubjában február 4-én mutatja be a Thália társulata Borenich Péter Pesti történet című darabját. A Thália Színház részére kamaraszínháznak már korábban a Nagymező utcai volt Arizona-helyiséget utalták ki, de mindmáig nem tudtak beköltözni. A huzavona miatt működik — ideiglenesen — ez a kamaraszínház a Fáklya Klubban. Az újdonság szerzője a Magyar Rádió riportere. A stúdióban hangzott el feltűnést keltett adása egy súlyosan beteg, idős, béna nőről és három lányáról. A próbák Simon Zsuzsa rendező vezetésével folynak. — A rendezés mellett — mondta Simon Zsuzsa — a Pesti történet öregasszonyát magam játszom. A drámai riport arról szól, miképpen óhajtják megoldani a lányok saját lakásproblémáikat, miközben nem képesek beteg anyjukat ellátni, s legszívesebben az elfekvőbe küldenék. A szerepeket Polónyi Gyöngyi, Jani Ildikó és Zsurzs Kati kelti életre. Egy szomszédasszony figuráját Hacser Józsára osztották ki. A szerzőt sikerült megnyerni arra, hogy maga alakítsa a riporternarrátort, tehát a darabbéli önmagát, örvendetes tény: jól illeszkedik be az együttesbe. A Pesti történet, amely a rádióban már több díjat kapott, egy részből álló riportdráma. Úgy tervezzük, hogy az előadások után újszerűen, mintegy folytatásként, megbeszéljük a közönséggel a látottakat. Erre a színész— szerző—közönség találkozóra már csak azért is sor kerül, mert kíváncsiak vagyunk a publikum véleményére, s úgy érezzük, hogy az emberek igénylik a problémákról való, ilyenfajta beszélgetéseket. (Kristóf) MIDEM 80 Tárgyalások Cannes-ban Hagyomány: a világ hanglemeziparának vezető szakemberei január végén Cannes-ban találkoznak, a MIDEM-en. A lemezvásáron idén a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatója, a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat főosztályvezetője és a Nemzetközi Koncertigazgatóság osztályvezetője képviselte Magyarországot. A rendezvényen az Omega is megjelent, nem koncertezett, de célszerűnek látszott, hogy a szerződéskötési tárgyalásokon jelen legyen. Mint már beszámoltunk róla, a MIDEM ’80-ra három magyar nyelvű hanglemezt vittek ki a magyarok, már korábban is érdeklődés mutatkozott a Fonográf, a Neoton Família és a Piramis iránt. Az üzletkötésekről, tárgyalásokról a következő tájékoztatást kaptuk az MHV- tól: Peter Hauke nyugatnémet producer a Rokokó cég képviseletében átvette az Omega tőkés piaci terjesztését. Óriási érdeklődés nyilvánult meg a Piramis iránt. A Disc AZ francia mammutcég szándékozik nagylemezüket kiadni, valamint márciusban vagy szeptemberben Párizsba viszik rockfesztiválra az együttest. A tokiói RCA Victor kiadja a Piramis, valamint a Neoton família nagylemezét. Utóbbi angol nyelvű nagylemezét átveszi a CBS, valamint egy mexikói cég. Kanadai értékesítésre a Morning Music megvette Koncz Zsuzsa angol nyelvű kislemezét, a Disc AZ pedig megvalósítja elmúlt évi elképzelését és az énekesnőtől francia nyelvű nagylemezt ad ki. A Fonográfok nagylemezét megvásárolta a Sound Products (holland) cég, valamint a V. Records kanadai cég. Ugyancsak ez a társaság még ebben az évben lemezt készít Hacky Tamással. A Round Record (USA) Sebe-nagylemezt szándékszik kiadni. Pajzán históriák A RÁDIÓ FEBRUÁRI ÉRDEKESSÉGEI nál is érdekesebb részletekre bukkanhatunk. Ritkán hallott operákat éppen úgy sugároznak, mint új lemezeket, és a Rádió Dalszínháza is rendez bemutatót. Az utóbbit február 25-én sugározza először a stúdió, és 26-án, valamint 27-én megismétli. A darabnak Pajzán históriák a címe, Honoré de Balzac nyomán. Szövegét Káló Flórián és Mészöly Dezső írták, zenéjét Wolf Péter szerezte. A főbb szerepekben Suka Sándort, Mécs Károlyt, Borbás Gabit, Kovács Zsuzsát, Ruttkai Évát, Maros Gábort, Szabó Gyulát, Komlós Jucit, Horváth Gyulát, Almási Évát, Haumann Pétert és Vogt Károlyt lehet majd hallani. Folytatódik a Bellinisorozat. Ma este Zaira című zenedrámáját adják Beraldinelli vezényletével. Ez a felvétel egy 1976-os előadást örökített meg. A másik mű Az idegen nő, amelyet Guadagno dirigál február 17-én, a harmadik Az alvajáró. Az operett kedvelői örvendhetnek A víg özvegy és a Luxemburg grófja előadásának. Offenbachot az Orfeusz az alvilágban és a Szép Heléna teljes előadása képviseli. Új lemezről szól Menotti A médiumba, miként Mahler VI. szimfóniája Solti Györgygyel. A beatrajongók Stevie Wonder felvételeiből, a Styx, Darts és Replays együttes játékából hallhatnak részleteket. Énekel Yves Montand, Brenda Lee, Connie Francis és Claude Francois. (K) A Magyar Rádió zenei főosztályának februári műsortervében a szokott MÁJUSI KÉPAUKCIÓNKRA NEVES MAGYAR ÉS KÜLFÖLDI FESTŐK KÉPEIT ÁTVESSZÜK Az értékesebb festményekre előleget adunk a következő felvevőhelyeinken: Budapest V., Kossuth Lajos u. 1. Budapest V., Szent István krt. 3. Budapest VI., Népköztársaság útja 34. Nyitva naponta 10-től 17 óráig, kedden 11-től 17 óráig és szombaton 10-től 13 óráig. BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLALAT A Képzőművészeti Kivitelező Vállalat városligeti műtermeiben készülnek az év első szobrán A plasztikák műemlék épületeket díszítenek majd. Képünkön a szegedi Móra Ferenc Múzeum homlokzatára kerülő női figurákat faragják a szakemberek. • Ha Kányádi Sándor a szavak vándorköszörűsének nevezte magát, mi, tegnapi műsorának hallgatói, hozzátehetünk még valamit. Olyan köszörűse a nyelvnek, ahogyan a rövid adásból megismertük, aki élesre köszörülni hivatott és nem cirádákat, díszítéseket őrizget-babusgat a nyelv pengéjén. Ez nem újdonság persze azoknak a keveseknek, aagyar vers megszállott szerelmeseinek, s a magyar irodalom egységes egészét a gyakorlatban állandó odafigyeléssel vallóknak, akikhez a Romániában élő költő versei már régóta eljutottak; de ne kerteljünk, a nagy-nagy többség most, a televízióból ismerte meg nemcsak a két elmondott költeményét, hanem a nevét is. Mit sugárzott ez a rövid vallomás, a kimondott szavak mögül? A szolgálat végtelen alázatát és szeretetét mindenekelőtt. És ritka szerénységét. Gondoljuk meg, nem „lobogó fáklya”, hanem a „vándorköszörűs”. És ne csak a két kifejezés hangulatát tekintsük: a Kányádi által használt szó nem egyszerűen meglepetés, hanem benne érződik a szüntelen mozgás és állandó tevékenység is, mint előfeltétel és lényeg. (be) Eladó egy könyvtár Európa egyik legnagyobb és legjelentősebb magánkönyvgyűjteménye, Carl Friedrich von Oettingen-Wallenstein herceg könyvtára — székhelye a bajorországi Harburg — eladó. Majdnem kalapács alá került a híres londoni Sotheby árverési csarnokban. Egy londoni cég négyszázmillió schillingnek megfelelő összeget kínált érte. A bajor kormányzat mindent elkövet, hogy a 140 000 kötetből álló, pótolhatatlan könyvgyűjteményt az országban tartsa. Az ellenösszeg azonban, amelyet fölajánlottak, kisebb volt, mint az angliai ár. Franz Josef Strauss szerint: „minden lehetőt” megtesznek a könyvtárnak az országban való megtartására. Hír szerint a miniszterelnök és a herceg tárgyalásai sikerrel kecsegtetnek: a bajor szövetségi állam a kikiáltási árnál nagyobb összeget hajlandó fizetni a könyvtárért , amely egyébként 1816 óta nyilvános. A PONÍR MINT MŰTÁRGY Iparművészek nélkül Hogyan válik nálunk műtárggyá egy ízléses, mindennapi használatra szánt vizespohár? Gyönyörű, kézbe simuló üvegpoharakat tervezett Buczkó György iparművész és a készletet a teljes dokumentációval együtt fölajánlotta akkori munkaadójának, az Üvegipari Műveknek, pontosabban szólva a Salgótarjáni Öblösüveggyárnak. Az üzem nem látott fantáziát, értéket és talán üzletet az iparművész formáiban. Csupán a tényszerűség kedvéért említjük, Buczkó semmiféle ellenszolgáltatást nem kért, vagy ha mégis, csupán annyit: ha majd nagyiparilag gyártják a poharait, azokból hat darabot ő is kaphasson. Ezek után úgy tűnhet, a művész ügybuzgó volt, s munkáját csak azért ajánlotta fel díjmentesen, hogy egyéb elismerés híján így jusson morális vagy művészi elégtételhez. Erről természetesen szó sincs, hiszen ugyane terveken a tárgykultúrájáról közismert északi ország megbízottja kapva-kapott. Ám még ez sem szól feltétlenül a művész mellett. Buczkó György kiállítása és köztéri üvegplasztikája egyaránt szakmai sikert hozott, s tehetségét a gyakorlatban középületek belső terének felöltöztetésével is bizonyította már. Most például az épülő Dél-pesti Kórházba komponál egy kétszázhúsz négyzetméteres üvegfalat. A csupán példaként említett Buczkó György tehát jól megvan az ipar nélkül, nincsenek anyagi gondjai. Ám az ipar nem lehet meg a tehetséges iparművészek nélkül. Ez a mondat, bár tán jól hangzik, tartalma egyáltalán nem érvényesül; az ipar nem igényli az iparművészek szaktudását, vagy ha mégis, olyan feladatokkal bízza meg őket, amiket diploma — pontosabban: művészi érzék — nélkül is el lehetne végezni. Az ifjú iparművészek a főiskola elvégzése után valamennyien azzal az illúzióval szélednek szét, s vállalnak munkát az iparban, hogy nekik majd sikerül az áttörés, és mindennapi használatra szánt tárgyaikat praktikus, szép formában — a nagyipar segítségével — általánossá tehetik. Reményeik jogosak, hiszen — maradjunk az üvegiparnál — a főiskolán a formatervezés mellett a nagyüzemi technológiáról olyan mélységű ismereteket szereznek, hogy a szinkátvegyészek se különbet. Ily módon avatott szakemberekként szólhatnának bele a gyártási folyamatba. Az üzemek mindennapi gyakorlatában azonban nincs helye az iparművésznek. Konkrét megbízások, feladatok híján csak úgy általában, a levegőbe terveznek (a tervezésre „előirányzott” összeget végül is el kell költeni, mert ha nem költik el a „tervévben”, akkor jövőre nem adnak másikat), nem vehetnek részt a gyártás egészében, a termelés irányításában, a gyártmányfejlesztésben; egyegy új beruházásról például csak akkor szereznek tudomást, ha már készül az új csarnok, s hozzák a gépeket. Az iparművészek jelenléte idegenkedést vált ki, néhány kivételtől eltekintve a köztudatban ügyeskedőknek tartják őket, akik ily módon próbálják sütögetni saját pecsenyéjüket. Nyilvánvalóan nemcsak azért, mert az ott dolgozó vezetők nem értik meg a fiatal művészeket. A gyárak és a kereskedelem közötti rossz kapcsolatokon túl az érdekek is fontos szerepet játszanak. Azok a technikusok, akik mindenféle külföldi magazinból másolgatott formákból végül is az iparművész, a formatervező babérját rakják önnön fejükre, anélkül, hogy alkotó módon újszerű formákat találnának ki, féltik, őrzik a maguk pozícióját. (Az persze már más lapra tartozik, hogy az üvegipar termékeit tíz esztendeje senki sem zsűrizte.) A gyakorlat is őket látszik igazolni, hiszen nem egyszer előfordul, hogy jön a külföldi megrendelő, csak úgy, nagy vonalakban ismerteti elképzelését — s még ki sem mondta, mit is akar egészében, a nagyvonalú terv máris készen áll... Ilyenkor — egészséges piackutatás híján — csak a mindenáron való üzletkötés a cél. Az egyik üzemben ,például a szerződésben megállapodásba foglalt minőségű sajtolt poharakat a gyár — bizonyos technológiai problémák miatt — nem tudta elkészíteni. Az árut mégis szállította, csak éppen a rendkívül munkaigényes, ezért igen drága kézi csiszolást alkalmazta, préselés helyett. A példákat mindvégig az üvegipar területéről idéztem, de lényegében bármely más ágazatot említhettem volna, mert egyikben sem sokkal jobb az iparművészek helyzete. Tény, hogy sajátos pálya az övék. Elképzeléseik megvalósításához sok mindent figyelembe kell venniük, s tervüket eleve úgy elkészíteniük, hogy az alkalmas legyen az adott ipari technológiával sorozatgyártásra. Hogy ez mennyire nem reménytelen dolog, azt például a finnek is igazolják. Náluk nemcsak iparművészeti boltok dédelgetett — és igen drágán áruba bocsátott — kínálata a szépen tervezett vizes- vagy borospohár. A legszebb, legigényesebb formát is szériában képesek gyártani és áruházakban árusítani. Mihez kezdhet hát nálunk végül is az iparból kirekesztett iparművész? Műtermébe vonul, odahaza „fusizik”, vagy — mai szólás szerint — életművészként próbál érvényesülni. Esetileg — mint a cikk elején említett Buczkó György —, ha készíteni kívánja azokat a bizonyos poharakat (egyebet), azokat többé nem lehet az üzletekben olyan „filléres” áron kínálni, mintha sorozatgyártással készültek volna. Emiatt válik nálunk műtárggyá egy-egy mindennapi használati cikk, amit éppen amiatt nem merünk minden nap használni, mert túl drága lenne fogyóeszköznek. Harangozó Márta