Esti Hírlap, 1981. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-01 / 152. szám
• Diploma nélkül — ez volt a címe annak a félórás riportfilmnek, amelyet tegnap későn este sugárzott a televízió. Ízlésesen, sok munkával szervezett, berendezett otthonba kalauzolta nézőit Tóth Erika szerkesztő-riporter és Sós Mária rendező. Ajánlásul, kedvcsinálónak föltették a kérdést: „mi fontosabb: a végzettség és a róla szóló dokumentum vagy valakinek a monomániáig terjedő vonzalma munkához, hivatáshoz?” A válasz gyengérefelemásra sikerült. Pedig a jelenség sokakat foglalkoztat. Majd mindenkinek van olyan ismerőse, mint Tóth Gábor mintakészítő-asztalos, aki azért nem dolgozhat mindnyájunk hasznára „hivatalosan”, mert képességét írás nem tanúsítja. Akiknek szélmalomharcát olykor tehetetlen dühvel figyeljük, esetleg tenni próbálunk érte. A film készítői is segítették az irigylésre ■méltón ügyes fiatalembert, csakhogy az ő dolguk nem ez lett volna csupán. Tudom, harminc perc alatt nem lehet csodát tenni, de ha a bűnbánó egykori feleség, a reményét föl nem adó anya vallomása helyett általános érvényű dolgokról faggatják azt, aki megoldással szolgálhat, vagy legalábbis e kérdésben pontos képet fest, akkor a műsor érdekesebb és hasznosabb lehetett volna. (fazekas) Hrrolnaptól a mozikban KÓMA Elég a televízió termését számontartani, de ha még hozzáadjuk a mozivásznon megjelenőket is, nyilvánvaló: infláció van krimiben. Soha ennyi bűnügyi történet nem zúdult ránk, és ebből következően soha nem volt ennyi selejtes termék közte. Már csak ezért is örülhetünk a Rómának, amelyet akkor is szívesen fogadnánk, ha körülötte nem ilyen lenne a mezőny: ez a film a maga műfajában aranyérmet érdemel. Mindenekelőtt pompás, mert reális és hiteles bűnügyi történet. A tettes(ek)- nek van motívuma, az elkövetés módja rendkívül rafinált, de elhihető, és valóságízű a társadalmi környezetrajz és a főszereplők lélektani jellemzése is — mindez elsősorban a forgatókönyv javára írható. (Nálunk a Rakéta Regényújságban jelent meg az a sikeres bűnügyi regény, amely a film forrásául szolgált.) Michael Crichton nagyon jó rendező. Legutóbb látott munkájánál (Az első nagy vonatrablás) is felvillantak erényei, de távolról sem olyan elsöprő erővel, mint a Rómában. Itt olyan dermesztően izgalmas jelenetsoroktól borsódzik a hátunk, olyan lélegzetelállító feszültség szögez bennünket a zsöllyéhez, olyan ragyogó teljesítményt hoz ki Crichton a színészeiből, és olyan életesen igazi légkört — elsősorban kórházi atmoszférát — teremt, hogy mindez egy művészfilmnek is dicséretére válnék. A Róma egyik nagy „találmánya” tehát az, hogy reális környezetben, valódi társadalmi és emberi tényezők között robban ki benne a bűnügy. A másik pedig az, hogy — ha Charlie angyalait nem számítjuk, a sorozat színvonaltalan bárgyúsága miatt, s ha leszámítjuk Miss Marple-t, Agatha Christie bűnügyeket megoldó öreglányhősnőjét, mert ő csak agymunkát végez . Susan, a Róma hősnője az első nő a krimiműfajban, aki olyan (élet) veszélyes helyzetekbe kerül magánnyomozás közben, mint amilyenekbe eddig csak a Simon Templar (Angyal) és Philip Marlowe-szerű férfiak kerültek. Persze ahhoz, hogy ez valóságízű és halálosan izgalmas legyen, olyan kitűnő színésznő kell, mint amilyen a kanadai Genevieve Bujold. Partnere, Michael Douglas (Kirk Douglas fia, a San Francisco utcáin sorozatban Stone hadnagy állandó segéde) is vonzó alakítást nyújt, és nagyon tetszett — öregkorára már intrikus szerepet is vállal az egykori hősszínész • Richard Widmark. Percig sem vitás, hogy a Róma az idei nyár kiemelkedő mozisikere lesz, megérdemelten. Geneviéve Bujold RÉVÉSZ SÁNDOR ELKÖSZÖN Itt a hatodik Piramis-nagylemez Erotika — ez a címe a Piramis, napokban megjelent hatodik nagylemezének. A nyolc dal zenéjét az együttes tagjai szerezték, s valamennyi szövegét Horváth Attila írta. A közös munka eredményeképpen egységesek a szerzemények, amelyek egy modern szerelmi történetről szólnak. A legutóbbi album A nagy buli — amelyen egy koncert hangulatát adták vissza — szép sikereket hozott a rockcsoportnak. Most minden eddiginél körültekintőbb, aprólékosabb stúdiómunkát végzett az öt zenész. Az igényesség végig megfigyelhető az Erotikán. Az énekes Révész Sándor az évek óta megszokott teljesítményt nyújtja. Závodi János továbbra is biztos kezű, kimunkált technikájú gitáros. Az együttes vezetője, egyben basszusgitárosa Som Lajos játéka megbízható, biztos zenei alapokról indul, és méltó egyenrangú társa a ritmusszekció tagjának, a dobos Köves Miklósnak, aki a legbonyolultabb zenei képleteket is könnyedén és pontosan oldja meg. Gallai Péterről régóta tudjuk, hogy kitűnő billentyűs. Feltűnően jól alkalmazza a szintetizátort. Az Erotika legjobb dalait ő énekli. Együtt is, egyedül, a szerelem országútjain és valamennyi szerzemény közül kiemelkedik a Kapaszkodom beléd." Ebben a dalban nemcsak az ének kitűnő, hanem a zenei váltások, improvizációk is. Az Erotika valódi profi csapatmunka. Som Lajos bejelentette, hogy a zenekar megválik Révész Sándortól. Csak a közeljövőben válik majd ismertté, hogy ki foglalja el ezt a lényeges posztot. Tekintettel arra, hogy a korábbi szövegeket nem akarják mással elénekeltetni, hosszabb felkészülési időszak következik. A személyi változás miatt az Erotikának nem lesz koncertturnéja, így továbbra is várni kell a Piramis hazai fellépésére. A tervek szerint — az új énekessel — karácsony körül kislemezt jelentet meg az együttes. A Piramis 7. a soron következő nagylemez 1982. első negyedévére várható. Riskó Géza CREDO DNYEPROPETROVSZKBÓL Volga menti jazzfesztivál Az idei nyár nemcsak rekordhőséggel örvendezteti meg a vakációzó szovjet fiatalokat, hanem minden korábbinál több jazzkoncerttel is. Ezekben a napokban Jaroszlavban például sok együttes részvételével tart a Volga menti jazzfesztivál. Néhány kimagasló tudású zenekar is föllép a koncerteken, a többi között a dnyepropetrovszki Credo, amely a jazz hagyományos elemeit ügyesen elegyíti a népi dallamvilág motívumaival. A szovjet fővárosban a hét végén rendeznek nagyszabású jazzkoncertet, amelyre elővételben valamennyi jegy elkelt. A JÁTÉKSZER Nemrégiben olvastam Alberto Sordi nyilatkozatát, amelyben alig leplezett iróniával mondja: ő legalább nem dolgozik bele a forgatókönyvbe is, mint jeles kollégája, Nino Manfredi. Itt Pesten nem tudhatjuk, miféle vetélkedés folyik az olasz film e két csúcssztárja között, de valami igazság lehet Sordi nyilatkozatában. A játékszernek ugyanis Manfredi nemcsak főszereplője, (ebben tőle megszokottan kiváló), hanem a forgatókönyv társszerzője (s nem tudhatjuk, hogy mekkora itt az ő felelőssége, de ez a könyv kevéssé sikerült). Manfredi —Sordi konkurrenciaharcra látszik vallani az is, hogy A játékszer tematikájában emlékeztet az Egy egészen kicsi kispolgár című Sordi-filmre. Mintha a terrorizmus témáját Manfredi elirigyelte volna pályatársától. Az Egy egészen kicsi kispolgár azonban sokkal jobban sikerült, mint A játékszer. Minden tekintetben: mondandójának megfogalmazásában csakúgy, mint tempójában, feszültségi szintjében, izgalmasságában és megrendítő erejében. A játékszer bőbeszédű, helyenként unalmas. Nem tudja eldönteni: vígjáték akar-e lenni vagy tragédia, és bizonytalan kézzel keveri a műfajokat. Giuliano Montaldo, a film rendezője, helyenként olcsó megoldásokba is belemegy, és mintha belenyugodott volna, hogy nem olyan filmeket készít, amely valamiről szól, és azt határozottan teszi, hanem olyat, amely alkalmat ad Nino Manfredi teljes színészi skálájának bemutatására. Barabás Tamás szépen búcsúzott és szekerencsésen. Mert a színészet, ez a gyönyörű és gyötrelmes hivatás, igényli a szerencsét is. Hiszen nem a színésztől, hanem a véletlen szeszélyétől függ, mikor milyen szerepet kap. S hogy Pethes Sándor, a Vígszínház egyik legtöbbet foglalkoztatott s most, 82 esztendősen örökre eltávozott művésze legutóbb éppen Anton Pavlovics Csehov darabjában, a Platonovban kapott feladatot, az a véletlen műve. Szerencsés véletlen, hiszen senki sem tudhatta előre, hogy ez a legutóbbi egyúttal az utolsó is lesz. Az persze már nem szerencse, nem is véletlen, hogy ez a színészi búcsú olyan szépen sikerült. Az hat évtized munkájából, megélt tapasztalataiból, elvégzett feladataiból, mint napra és következett. Egy kimagaslóan szép előadásban kiemelkedő szépségű epizódszerepet formált meg az öreg postás alakítójaként, de hát történhetett volna-e másképpen? Az epizódszerepek mestere volt egy hosszú életen, egy sikerekben gazdag művészpálya hatvan éven át. Hogyis ne sikerült volna hát telibe találni ezt a finom lírával és tiszta emberséggel megírt, olyan igazán csehovi alakot? BÚCSÚ PAKK LÍBORTÓL A nagyközönség egészen más szerepkörben látta őt utoljára. Néhány héttel ezelőtt történt ez is, miként a Platonov premierje is mostanában, az évad második felében zajlott le. A televízió sok millió nézőserege láthatta a televízióban a veterán autósokról szóló riportban. A legrégibb gépkocsivezetői igazolvánnyal rendelkezők szerepeltek, köztük az élete utolsó napjáig is biztos kézzel, óriási rutinnal, nyugodt idegzettel a volánhoz ülő Pethes Sándor. Gazdag és súlyos örökséggel érkezett a pályára: minden idők egyik legnagyobb magyar hősszínészének, Hamlet, Romeo, Ádám és annyi más óriás szerep feledhetetlen alakítójának, Pethes Imrének fiaként került a Színiakadémiára. Játszott vidéken, majd pesti kabarészínpadokon, évtizedekig a Nemzeti Színházban, az utolsó negyedszázad alatt pedig a Vígben. Kezdettől fogva jól ismert művésze volt a Rádiónak, megalakulása után a Televíziónak, a magyar filmgyártásnak pedig mind a felszabadulás előtt, mind utána nélkülözhetetlen jellemszínésze.Tomboló sikert aratott premierjén a Platonov. Hosszan tartó, forró vastapssal ünnepelte a közönség a színészeket. Ott állt köztük lehajtott s fedetlen fővel, postássapkáját a kezében tartva, az agg levélhordót megformáló Pethes Sándor is. Ősszel, ha folytatódik " Csehov-darab előadás-sorozata, más áll már az ő helyén, de emléke továbbra is ott él mind színésztársai, mind a közönség szívében. (barabás) A PARKSZÍNPADON TÁNCKÉPEK Néhány év alatt elég sok latin-amerikai folklóregyüttest ismerhettünk meg a Budai Parkszínpadon és a főváros őszi művészeti hetein. Több kubai társulat, columbiai, perui, brazil, trinidadi táncosok mellett három évvel ezelőtt járt már itt egy mexikói együttes is. A nagy kikötő- és iparváros, Veracruz egyetemén a régi kultúrákat kutató és újjáélesztő professzorok, diákok és művészek hiteles képet nyújtottak háromgyökerű (indián, spanyol és néger) hagyománykincsük értékeiről. Mostani vendégeink élénk színekkel gyarapították a tolták, aszték és maja közösségek rítusaiból fennmaradt, a spanyol hódítók és az afrikai rabszolgák kultúrájával kölcsönhatásra lépett ősi táncokról, dalokról, különös hangszerekről és csodálatos színekben pompázó népviseletekről bennünk kialakult képet. A Ballet Folklorico de Mexico mintegy harminc éve szerepel a Föld minden táján, nemzetközi díjakat nyert el, és mindenütt közönségsikert arat. Műsoruk színes, látványos. Sok száz szemkápráztató kosztümöt vonultatnak fel a Budai Parkszínpadon, ördöngösen gyors átöltözéseik azt a benyomást keltik, mintha ők maguk is több százan lennének. Táncképeik akkor is tömegméretűeknek tűnnek, ha csak hat-nyolc pár szerepel a színpadon: térformációik és a monotóniát kerülő koreográfiák megállás nélkül kavarognak előttünk. MEXIKÓBÓL Ebben a műsorban jól megkülönböztethetők a mély gyökerű indián elemek, a sajátos helyi arculatot nyert spanyol vonásoktól. Ám az ősi szertartások ritmusait is átszínezik itt-ott spanyolos ritmusok, és a hódítók táncaiból sem hiányoznak a négerektől átvett laza mozgások. Európai szemmel nehéz lenne pontosan megkülönböztetni az érintetlen népit a népiestől, azt, hogy hol mutatkozik meg a teátrális célzatú beavatkozás, hol kezdődik az, amit nálunk az árvalányhaj szokott takargatni. A revüszerű tálalás sem gyengíti azonban a nyitókép, vagy az egy szál indiánfurulyával, s egyetlen kisdobbal kísért táncok mély benyomását. A gitáros, hegedűs, trombitás számok azt a frissebb folklórt képviselik, amelyből a mai századunk nemzetközi szórakoztató zenéje és társastáncai rengeteget merítettek, annyira, hogy már hajlamosak lennénk . Igazságtalanul — kétségbe vonni népi eredetüket. Mexikói vendégeink kétségkívül arra rendezkedtek be, hogy mindenki számára élvezetes látványt nyújtsanak. Nem etnográfiai érintetlenségre, hanem a hallható és látható ritmus fölkavaró hatására építették fel produkciójukat. A professzionista művészek magas színvonalán. Ez a hatás a hétfői bemutatkozás karneváli hangulatában tökéletesen érvényesült. Mert hétfőn gyönyörű nyári este volt, ami minden szabadtéri élményt megszépít. Fodor Lajos DEBRECENBEN HÁROM NAPIG Bartók és a kórusmuzsika szék — köztük Moszkvából és Londonból érkezett vendégek is — előadásai elsősorban Bartók kórusműveivel foglalkoznak. Zoltai Dénes Bartók helye a mai világkultúrában címmel tart előadást. Patric Standford a népzene és zeneszerzés kapcsolatát elemzi. A három este gazdag zenei programja is példázza, hogy a debreceni ünnepségsorozat magvának a bartóki kórusmuzsikát szánták. Az Arany Bika Szálló Bartók-termében felhangzó három hangverseny közül az elsőn, 3-án este 8 órakor a plovdivi Zeneművészeti Főiskola Női Kara, a KISZ Művészegyüttes Központi Kórusa és az Észt Filharmónia Kamarakórusa szerepel. A másnapi koncert első részében szovjet, olasz és magyar kórusok lépnek fel. A Cantata Profana előadásában közreműködik a Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar Medveczky Ádám vezényletével és a meghívott kórusok, köztük a Debreceni Kodály Kórus. A vasárnap délelőtti hangversenyen szintén kórusmuzsika hallható. A debreceni előadássorozat közben több ünnepi hangverseny hangzik el Hajdú-Bihar megyében. A Moszkvai Konzervatórium Diákkórusa a biharnagybajomi művelődési házban lép föl, a többikülföldi és magyar kórus Derecskén, Kábán és Püspökladányban szerepel. Bartók Béla születésének 100. évfordulójára ünnepségsorozattal emlékeznek meg Debrecenben július 3—5. között. Pénteken és szombaton emlékülést tartanak a Kölcsey Művelődési Központban. A neves esztéták és zeneműve