Esti Hírlap, 1981. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-01 / 152. szám

• Diploma nélkül — ez volt a címe annak a félórás riportfilmnek, amelyet teg­nap későn este sugárzott a televízió. Ízlésesen, sok munkával szervezett, be­rendezett otthonba kalau­zolta nézőit Tóth Erika szerkesztő-riporter és Sós Mária rendező. Ajánlásul, kedvcsinálónak föltették a kérdést: „mi fontosabb: a végzettség és a róla szóló dokumentum vagy valaki­nek a monomániáig terjedő vonzalma munkához, hiva­táshoz?” A válasz gyengére­­felemásra sikerült. Pedig a jelenség sokakat foglalkoz­tat. Majd mindenkinek van olyan ismerőse, mint Tóth Gábor mintakészítő-aszta­­los, aki azért nem dolgoz­hat mindnyájunk hasznára „hivatalosan”, mert képes­ségét írás nem tanúsítja. Akiknek szélmalomharcát olykor tehetetlen dühvel fi­gyeljük, esetleg tenni pró­bálunk érte. A film készí­tői is segítették az irigylésre ■méltón ügyes fiatalembert, csakhogy az ő dolguk nem ez lett volna csupán. Tu­dom, harminc perc alatt nem lehet csodát tenni, de ha a bűnbánó egykori fele­ség, a reményét föl nem adó anya vallomása helyett ál­talános érvényű dolgokról faggatják azt, aki megol­dással szolgálhat, vagy leg­alábbis e kérdésben pon­tos képet fest, akkor a mű­sor érdekesebb és haszno­sabb lehetett volna. (fazekas) Hrrolnaptól a mozikban KÓMA Elég a televízió termését számontartani, de ha még hozzáadjuk a mozivásznon megjelenőket is, nyilvánva­ló: infláció van krimiben. Soha ennyi bűnügyi törté­net nem zúdult ránk, és eb­ből következően­­ soha nem volt ennyi selejtes ter­mék közte. Már csak ezért is örülhetünk a Rómának, amelyet akkor is szívesen fogadnánk, ha körülötte nem ilyen lenne a mezőny: ez a film a maga műfajá­ban aranyérmet érdemel. Mindenekelőtt pompás, mert reális és hiteles bűn­ügyi történet. A tettes(ek)-­ nek van motívuma, az el­követés módja rendkívül rafinált, de elhihető, és va­lóságízű a társadalmi kör­nyezetrajz és a főszerep­lők lélektani jellemzése is — mindez elsősorban a for­gatókönyv javára írható. (Nálunk a Rakéta Regény­újságban jelent meg az a sikeres bűnügyi regény, amely a film forrásául szol­gált.) Michael Crichton nagyon jó rendező. Legutóbb látott munkájánál (Az első nagy vonatrablás) is felvillantak erényei, de távolról sem olyan elsöprő erővel, mint a Rómában. Itt olyan der­mesztően izgalmas jelenet­­soroktól borsódzik a há­tunk, olyan lélegzetelállító feszültség szögez bennünket a zsöllyéhez, olyan ragyo­gó teljesítményt hoz ki Crichton a színészeiből, és olyan életesen igazi lég­kört — elsősorban kórházi atmoszférát — teremt, hogy mindez egy művészfilm­nek is dicséretére válnék. A Róma egyik nagy „ta­lálmánya” tehát az, hogy reális környezetben, való­di társadalmi és emberi té­nyezők között robban ki benne a bűnügy. A másik pedig az, hogy — ha Char­lie angyalait nem számít­juk, a sorozat színvonal­talan bárgyúsága miatt, s ha leszámítjuk Miss Marp­­le-t, Agatha Christie bűn­ügyeket megoldó öreglány­­hősnőjét, mert ő csak agy­munkát végez . Susan, a Róma hősnője az első nő a krimiműfajban, aki olyan (élet) veszélyes helyzetekbe kerül magánnyomozás köz­ben, mint amilyenekbe ed­dig csak a Simon Templar (Angyal) és Philip Mar­­lowe-szerű férfiak kerül­tek. Persze ahhoz, hogy ez valóságízű és halálosan iz­galmas legyen, olyan ki­tűnő színésznő kell, mint amilyen a kanadai Gene­vieve Bujold. Partnere, Michael Douglas (Kirk Douglas fia, a San Francis­co utcáin sorozatban Stone hadnagy állandó segéde) is vonzó alakítást nyújt, és nagyon tetszett — öregko­rára már intrikus szerepet is vállal az egykori hősszí­nész •­ Richard Widmark. Percig sem vitás, hogy a Róma az idei nyár kiemel­kedő mozisikere lesz, meg­érdemelten. Geneviéve Bujold RÉVÉSZ SÁNDOR ELKÖSZÖN Itt a hatodik Piramis-nagylemez Erotika — ez a címe a Piramis, napokban megje­lent hatodik nagylemezé­nek. A nyolc dal zenéjét az együttes tagjai szerez­ték, s valamennyi szöve­gét Horváth Attila írta. A közös munka eredménye­képpen egységesek a szer­zemények, amelyek egy modern szerelmi történet­ről szólnak. A legutóbbi album A nagy buli — amelyen egy koncert han­gulatát adták vissza — szép sikereket hozott a rockcsoportnak. Most min­den eddiginél körülte­kintőbb, aprólékosabb stú­diómunkát végzett az öt zenész. Az igényesség vé­gig megfigyelhető az Ero­tikán. Az énekes Révész Sán­dor az évek óta megszo­kott teljesítményt nyújtja. Závodi János továbbra is biztos kezű, kimunkált technikájú gitáros. Az együttes vezetője, egyben basszusgitárosa Som Lajos játéka megbízható, biztos zenei alapokról indul, és méltó egyenrangú társa a ritmusszekció tagjának, a dobos Köves Miklósnak, aki a legbonyolultabb ze­nei képleteket is könnye­dén és pontosan oldja meg. Gallai Péterről régóta tudjuk, hogy kitűnő bil­lentyűs. Feltűnően jól al­kalmazza a szintetizátort. Az Erotika legjobb dalait ő énekli. Együtt is, egye­dül, a szerelem országút­jain és valamennyi szerze­mény közül kiemelkedik a Kapaszkodom beléd." Ebben a dalban nemcsak az ének kitűnő, hanem a zenei váltások, improvizációk is. Az Erotika valódi profi csapatmunka. Som Lajos bejelentette, hogy a zenekar megválik Révész Sándortól. Csak a közeljövőben válik majd ismertté, hogy ki foglalja el ezt a lényeges posztot. Tekintettel arra, hogy a korábbi szövegeket nem akarják mással elénekel­tetni, hosszabb felkészülé­si időszak következik. A személyi változás miatt az Erotikának nem lesz kon­certturnéja, így továbbra is várni kell a Piramis hazai fellépésére. A tervek szerint — az új énekessel — karácsony körül kisle­mezt jelentet meg az együttes. A Piramis 7. a soron következő nagylemez 1982. első negyedévére várható. Riskó Géza CREDO DNYEPROPETROVSZKBÓL Volga menti jazzfesztivál Az idei nyár nemcsak rekordhőséggel örvendezteti meg a vakációzó szovjet fiatalokat, hanem minden ko­rábbinál több jazzkoncerttel is. Ezekben a napokban Ja­­roszlavban például sok együttes részvételével tart a Vol­ga menti jazzfesztivál. Néhány kimagasló tudású zene­kar is föllép a koncerteken, a többi között a dnyepropet­­rovszki Credo, amely a jazz hagyományos elemeit ügye­sen elegyíti a népi dallamvilág motívumaival. A szovjet fővárosban a hét végén rendeznek nagyszabású jazzkon­­certet, amelyre elővételben valamennyi jegy elkelt. A JÁTÉKSZER Nemrégiben olvastam Al­berto Sordi nyilatkozatát, amelyben alig leplezett iró­niával mondja: ő legalább nem dolgozik bele a forga­tókönyvbe is, mint jeles kollégája, Nino Manfredi. Itt Pesten nem tudhatjuk, miféle vetélkedés folyik az olasz film e két csúcssztár­ja között, de valami igaz­ság lehet Sordi nyilatkoza­tában. A játékszernek ugyanis Manfredi nemcsak főszereplője, (ebben tőle megszokottan kiváló), ha­nem a forgatókönyv társ­szerzője (s nem tudhatjuk, hogy mekkora itt az ő fe­lelőssége, de ez a könyv kevéssé sikerült). Manfredi —Sordi konkurrenciaharc­­ra látszik vallani az is, hogy A játékszer tematiká­jában emlékeztet az Egy egészen kicsi kispolgár cí­mű Sordi-filmre. Mintha a terrorizmus témáját Manf­redi elirigyelte volna pá­lyatársától. Az Egy egészen kicsi kis­polgár azonban sokkal job­ban sikerült, mint A játék­szer. Minden tekintetben: mondandójának megfogal­mazásában csakúgy, mint tempójában, feszültségi szintjében, izgalmasságá­­ban és megrendítő erejé­ben. A játékszer bőbeszé­dű, helyenként unalmas. Nem tudja eldönteni: víg­játék ak­ar-e lenni vagy tragédia, és bizonytalan kézzel keveri a műfajokat. Giuliano Montaldo, a film rendezője, helyenként ol­csó megoldásokba is bele­megy, és mintha belenyu­­godott volna, hogy nem olyan filmeket készít, amely valamiről szól, és azt ha­tározottan teszi, hanem olyat, amely alkalmat ad Nino Manfredi teljes szí­nészi skálájának bemuta­tására. Barabás Tamás szépen búcsúzott és sze­ke­­rencsésen. Mert a szí­nészet, ez a gyönyörű és gyötrelmes hivatás, igényli a szerencsét is. Hiszen nem a színésztől, hanem a vé­letlen szeszélyétől függ, mi­kor milyen szerepet kap. S hogy Pethes Sándor, a Víg­színház egyik legtöbbet fog­lalkoztatott s most, 82 esz­tendősen örökre eltávozott művésze legutóbb éppen Anton Pavlovics Csehov da­rabjában, a Platonovban kapott feladatot, az a vélet­len műve. Szerencsés vélet­len, hiszen senki sem tud­hatta előre, hogy ez a leg­utóbbi egyúttal az utolsó is lesz. Az persze már nem sze­rencse, nem is véletlen, hogy ez a színészi búcsú olyan szépen sikerült. Az hat évtized munkájából, megélt tapasztalataiból, el­végzett feladataiból, mint napra és következett. Egy kimagaslóan szép előadás­ban kiemelkedő szépségű epizódszerepet formált meg az öreg postás alakítójaként, de hát történhetett volna-e másképpen? Az epizódsze­repek mestere volt egy hosszú életen, egy sikerek­ben gazdag művészpálya hatvan éven át. Hogyis ne sikerült volna hát telibe találni ezt a finom lírával és tiszta emberséggel meg­írt, olyan igazán csehovi alakot? BÚCSÚ PAKK LÍBORTÓL A nagyközönség egészen más szerepkörben látta őt utoljára. Néhány héttel ez­előtt történt ez is, miként a Platonov premierje is mos­tanában, az évad második felében zajlott le. A televí­zió sok millió nézőserege láthatta a televízióban a ve­terán autósokról szóló ri­portban. A legrégibb gép­kocsivezetői igazolvánnyal rendelkezők szerepeltek, köztük az élete utolsó nap­jáig is biztos kézzel, óriási rutinnal, nyugodt idegzet­tel a volánhoz ülő Pethes Sándor. Gazdag és súlyos örök­séggel érkezett a pályára: minden idők egyik legna­gyobb magyar hősszínészé­nek, Hamlet, Romeo, Ádám és annyi más óriás szerep feledhetetlen alakítójának, Pethes Imrének fiaként ke­rült a Színiakadémiára. Játszott vidéken, majd pes­ti kabarészínpadokon, évti­zedekig a Nemzeti Színház­ban, az utolsó negyedszázad alatt pedig a Vígben. Kez­dettől fogva jól ismert mű­vésze volt a Rádiónak, meg­alakulása után a Televízió­nak, a magyar filmgyártás­nak pedig mind a felszaba­dulás előtt, mind utána nél­külözhetetlen jellemszíné­sze.­­T­omboló sikert aratott premierjén a Platonov. Hosszan tartó, forró vas­tapssal ünnepelte a kö­zönség a színészeket. Ott állt köztük lehajtott s fe­detlen fővel, postássap­káját a kezében tart­va, az agg levélhordót meg­formáló Pethes Sándor is. Ősszel, ha folytatódik " Csehov-darab előadás-so­rozata, más áll már az ő helyén, de emléke továbbra is ott él mind színésztársai, mind a közönség szívében. (barabás) A PARKSZÍNPADON TÁNCKÉPEK Néhány év alatt elég sok latin-amerikai folklór­együttest ismerhettünk meg a Budai Parkszínpadon és a főváros őszi művészeti hetein. Több kubai társu­lat, columbiai, perui, bra­zil, trinidadi táncosok mel­lett három évvel ezelőtt járt már itt egy mexikói együttes is. A nagy kikötő- és iparváros, Veracruz egyetemén a régi kultúrá­kat kutató és újjáélesztő professzorok, diákok és művészek hiteles képet nyújtottak háromgyökerű (indián, spanyol és néger) hagyománykincsük értékei­ről. Mostani vendégeink élénk színekkel gyarapítot­ták a tolták, aszték és ma­ja közösségek rítusaiból fennmaradt, a spanyol hó­dítók és az afrikai rabszol­gák kultúrájával kölcsön­hatásra lépett ősi táncok­ról, dalokról, különös hangszerekről és csodála­tos színekben pompázó népviseletekről bennünk kialakult képet. A Ballet Folklorico de Mexico mintegy harminc éve szerepel a Föld min­den táján, nemzetközi dí­jakat nyert el, és minde­nütt közönségsikert arat. Műsoruk színes, látványos. Sok száz szemkápráztató kosztümöt vonultatnak fel a Budai Parkszínpadon, ördöngösen gyors átöltözé­seik azt a benyomást kel­tik, mintha ők maguk is több százan lennének. Táncképeik akkor is tö­­megméretűeknek tűnnek, ha csak hat-nyolc pár sze­repel a színpadon:­ térfor­mációik és a monotóniát kerülő koreográfiák meg­állás nélkül kavarognak előttünk. MEXIKÓBÓL Ebben a műsorban jól megkülönböztethetők a mély gyökerű indián ele­mek, a sajátos helyi arcu­latot nyert spanyol voná­soktól. Ám az ősi szertar­tások ritmusait is átszíne­zik itt-ott spanyolos ritmu­sok, és a hódítók táncaiból sem hiányoznak a négerek­től átvett laza mozgások. Európai szemmel nehéz lenne pontosan megkülön­böztetni az érintetlen népit a népiestől, azt,­­ hogy hol mutatkozik meg a teátrális célzatú beavatkozás, hol kezdődik az, amit nálunk az árvalányhaj szokott ta­kargatni. A revüszerű tála­lás sem gyengíti azonban a nyitókép, vagy az egy szál indiánfurulyával, s egyetlen kisdobbal kísért táncok mély benyomását. A gitáros, hegedűs, trom­bitás számok azt a frissebb folklórt képviselik, amely­ből a mai századunk nem­zetközi szórakoztató zenéje és társastáncai rengeteget merítettek, annyira, hogy már hajlamosak lennénk . Igazságtalanul — kétség­be vonni népi eredetüket. Mexikói vendégeink két­ségkívül arra rendezkedtek be, hogy mindenki számá­ra élvezetes látványt nyújt­sanak. Nem etnográfiai érintetlenségre, hanem a hallható és látható ritmus fölkavaró hatására építet­ték fel produkciójukat. A professzionista művészek magas színvonalán. Ez a hatás a hétfői bemutatko­zás karneváli hangulatá­ban tökéletesen érvénye­sült. Mert hétfőn gyönyö­rű nyári este volt, ami minden szabadtéri élményt megszépít. Fodor Lajos DEBRECENBEN HÁROM NAPIG Bartók és a kórusmuzsika szék — köztük Moszkvá­ból és Londonból érkezett vendégek is — előadásai elsősorban Bartók kórus­műveivel foglalkoznak. Zoltai Dénes Bartók helye a mai világkultúrában címmel tart előadást. Pat­­ric Standford a népzene és zeneszerzés kapcsolatát elemzi. A három este gaz­dag zenei programja is példázza, hogy a debrece­ni ünnepségsorozat mag­­vának a bartóki kórusmu­zsikát szánták. Az Arany Bika Szálló Bartók-termében felhangzó három hangverseny közül az elsőn, 3-án este 8 óra­kor a plovdivi Zeneművé­szeti Főiskola Női Kara, a KISZ Művészegyüttes Köz­ponti Kórusa és az Észt Filharmónia Kamarakóru­sa szerepel. A másnapi koncert első részében szovjet, olasz és magyar kórusok lépnek fel. A Cantata Profana előadásá­ban közreműködik a Deb­receni MÁV Filharmoni­kus Zenekar Medveczky Ádám vezényletével és a meghívott kórusok, köztük a Debreceni Kodály Kó­rus. A vasárnap délelőtti hangversenyen szintén kó­rusmuzsika hallható. A debreceni előadásso­rozat közben több ünnepi hangverseny hangzik el Hajdú-Bihar megyében. A Moszkvai Konzervatórium Diákkórusa a biharnagy­­bajomi művelődési házban lép föl, a többi­­külföldi és magyar kórus Derecskén, Kábán és Püspökladányban szerepel. Bartók Béla születésé­nek 100. évfordulójára ün­nepségsorozattal emlékez­nek meg Debrecenben jú­lius 3—5. között. Pénteken és szombaton emlékülést tartanak a Kölcsey Műve­lődési Központban. A ne­ves esztéták és zeneműve­

Next