Esti Hírlap, 1982. április (27. évfolyam, 78-101. szám)
1982-04-01 / 78. szám
JANCSÓ-HERNÁDI Titkok a Шт Koprodukciós film Peruval Kasszasikert vagy művészi élményt? Járhat-e együtt a kettő? — a régi vitához, meglehet, filmgyártásunk hamarosan újabb adalékkal szolgál. Fantasztikus film készül, fantasztikus minden ízében. Jancsó Miklós, Hernádi Gyula és Kende János magyar—perui koprodukciós forgatásba kezd. Már a film születésének története is érdekes. Tanul Budapesten, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán egy perui születésű magyar fiú: Jósé András Lackó. A televízió nemrég vetítette első filmjét, amely témájával feltűnést keltett. A filmben, az emlékezetes, sok vihart felkavaró, „A jövő emlékei” című fantasztikus film egyik epizódja nyomán arra vállalkozott, hogy Zelkó Zoltán térképésszel együtt megpróbálja felderíteni a híres „nazeai rejtélyt”. Dokumentumfilmjükben arra a következtetésre jutottak, hogy a 12x30 kilométeres Nazca-fennsík titokzatos, eddig megfejthetetlen, másfél évezredes, több száz méteres ábrái voltaképpen ősi térképjelek. A filmről sokat beszéltek az emberek, s ez igazán szép debütálás egy kezdő filmesnek. — Mégsem voltam elégedett — mondja a perui fiatalember. — Amíg kint forgattunk, végig úgy éreztem, hogy Peru e különös titkáról játékfilmet kellene csinálni. Persze, ez nem kis vállalkozás. Nem is annyira a pénz miatt, bár kétségtelen, hogy az ottani forgatás nem olcsó mulatság, hanem azért, mert egy ilyen filmet nem tudna megcsinálni akárki. Így álltam elő ötletemmel Jancsó Miklósnak, Hernádi Gyulának és Kende Jánosnak, hogy forgassunk koprodukciós játékfilmet. Ha valaki, hát ők meg tudják csinálni. — Vállalták? — Igen. — Miről szólna a film? A kérdésre Hernádi Gyula, a forgatókönyv írója válaszol. — Az ötletet kissé Jósé barátunk élete, sorsa sugallta. Tehát: él Limában egy magyar származású, gazdag üzletember. Unokája minden áron filmes szeretne lenni. A nagyapa elküldi tanulni őt Budapestre. Itt éli a diákok életét, s beleszeret egy medikába. Óriási szerelem kezdődik, de tragikusan végződik. A lány, egy kiránduláson vízbe fullad. — Limában éppen ekkor meghal a nagyapa. A fiú hazautazik, dúsgazdag lesz. A pénz azonban nem ír fájdalmára. A halott lány emlékétől nem szabadulhat. Kiköltözik nagyapja nyaralójába, a Nazca-fennsík közelébe, s ott hamarosan titokzatos dolgok történnek vele. Nem akarom részletezni, a poént lelőni. Most csak annyit, hogy a fájdalmával remetemagányban élő fiatalember rengeteget bolyong egyedül a titokzatos fennsíkon, s egy szép napon szembe találkozik meghalt szerelmével... Innen kezdve a történet a modern lélektan törvényei szerint elképzelhető, de fantasztikus, olykor ijesztő, megdöbbentő fordulatok ___________________________*4. sorozatával zajlik, részben Peruban, részben Magyarországon. Titokzatos átalakulások, halálesetek, izgalmak — déja vu-k ... Azt akarjuk, hogy a film látványos, izgalmas, érdekfeszítő legyen, olyan, amit a világon mindenütt szívesen néznek. — Hol tartanak az előkészületben? — Még a tavasszal Peruba utazunk, terepszemlére. Jancsó Miklós lesz a művészeti vezető, a filmet Lackó barátommal közösen rendezem. Úgy hiszem, ez idén már forgathatunk. — Egyébként teljesen magyar produkció lesz? — Nem. Mint már szóba került, magyar—perui koprodukció, mindkét, esetleg harmadik országbeli színészekkel- s természetesen dupla egzotikummal. (skon) .. Mesélik, / színészeket is rendezett már de / az régen volt, talár igaz se volt.” (Radnóti Miklós, 1932.) Április 4-én lenne hetvenöt éves. Szenvedélyes alapító volt, az átmenetek világbajnoka, hivatásos álmodozó. Az utópiák és forradalmak levelező tagja Amikor minden összedőlt körülötte — és hányszor —, ő mindig megtalálta azt a tizenkét lépcsőt, amely a lényegig vezetett — az álmaihoz. Mindig utólag derült ki, hogy ezek az álmok, sajnos, megvalósíthatók voltak. Nélküle. Mire magához tért, már más csinálta. A csönd és a lárma között sohasem ismert átmenetet. Azt mondta egy ember, akire magam is nagyon hallgatok: „Az ember arca legyen ott a tükörben, ha reggel borotválkozik. Ha ez az arc eltűnik, akkor érdemes elgondolkodni önmagunk létezésén. Hitén.” Hont Ferenc, aki Szegeden született, 1907-ben április 4-én, végig nem sejtve, milyen nevezetes jelkép lesz az ő kitervezett, megálmodott forradalmának ez a dátum. Rendező volt. Meg igazgató, színházesztéta és mellesleg az irodalomtudományok kandidátusa. Mindent, ami ma újdonságnak hat, tervezett meg és ő alapított. 1928-ban, miután hazatért Párizsból, ahol Garmer segédrendezője volt, első útja Szegedre vezetett, és ott létrehozta a szabadtéri színpadot Az Ember tragédiája volt az első, 1933-ban, a Dóm téren. Bár Radnóti Miklós — jó barátja, a költő — könyörgött, ne kezdjen bele. — Benned mégmegbíznék — mondta —, de az időjárás, az valahogy kétséges nekem...! Nehézsúlyú álmodozó volt, bokszkesztyűvel kergette az illúziókat, saját fantazmagóriái ütötték ki nemegyszer a ringből. Élete során körülbelül tízszer halt meg és tizenötször támadt fel. A Színház Csodálatos mandarinja volt. Mindennel foglalkozott. A Független színpaddal, a színészképzéssel, a színészi képzelet fejlesztésével, az eltűnt magyar színjátékkal és készült, nagyon készült arra a napra, amikor legálisan, csillogó vértben kiléphet a nyilvánosság elé. Amikor 1946-ban Palasovszky Ödöntől átvette a Madách Színházat, már a következő állásokat halmozta: ő volt a Színházas Filmművészeti Főiskola igazgatója, majd az államosított filmgyár vezetője... Fölfedezettjei — a többi között — (tisztelt utókor! kár elvenni tőle ezt a dicsőséget, kár, mert nem leheti): Soós Imre, Szirtes Ádám, Ferrari Violetta, Horváth Teri, Rozsos István, a Madách Színház első előadásain már fölbukkant egy langaléta szőke fickó, akkoriban még Darvas Szilárdnak hívták, jelenleg Iván a keresztneve. Hatalmas udvara volt. Anélkül nem létezett. Sofőr, titkárnő, kutya, tanítványok és egy új játékstílus a kis Madáchban. Meg kell hagyni: unta a rendezést. Színpadra vitt valamit, s az ötödik próba után szétfolyt minden a keze között. Akkor jött Bálint György és helyrerakta például az Egerek és embereket, az Új módszert, A zsugorit, a Holló a hollónak című Osztrovszkijdarabot, a Titanic-keringőt, a Fiúk, lányok, kutyákat, s ki tudná végigsorolná ... Persze, a halottól könnyű elvenni a dicsőséget és jutalmul kaphatja a könynyelmű megvetést. Nehéz és gyors élete volt Hont Ferencnek. Alapította tönkre ment. Lassan megszokta. 1949-ben hivatta őt Révai József. Sugárzó arccal jött ki a párnázott ajtó mögül, s a rá várakozóknak így kiáltott: „Győztünk!” Révai akkor mentette föl összes állásából. 1951. február 9. Mint az Ifjúsági Színház igazgatója, bemutatta Anatolij Szurov: Sérelem című drámáját. A közönség — ilyen is ritkán van — némán ült helyén az előadás végén, és hoszszú percekig nem akarta elhinni, amit látott. Aznap este jelent meg először a konfliktus nélküli dráma Magyarországon. Lobogó hajjal, kitárt karral rohant a társalgóba, ahol a megalázott színészek épp azon gondolkodtak, főbe lőjjék-e magukat, vagy leugorjanak egy magas emeletről. „Győztünk!” — kiáltotta megrendítő önáltatással Hont. Ebben ma már semmi mulatságosat nem találunk. Túlélni a pofonokat csak azzal a különleges hittel lehet, ami az övé volt. Ezt megelőzően persze menedzselte a magyar filmgyártás két alapfilmjét, a Talpalatnyi földet és a Valahol Európábant. Az Úttörők című filmbe fényesen belebukott. Kár, hogy egy centiméternyi se maradt ebből a különös kísérletből! Mikor a Központi Vezetőség vizsgálatot indított a film alkotói ellen, mert gyanús volt valami, ne tagadjuk, ő volt az első, aki fölállt eme dramaturgiai rögtönítéletkor, s így kiáltott: „Halljuk a tetteseket!” Így lett Makk Károlyból traktorista. Akkoriban valahogy más volt az elsőfilmesek sorsa... Az anekdoták gyilkosak. Most nem ölni készülünk. Álljunk haptákba és tisztelegjünk az ember előtt, aki mellőztetésében, amúgy mellékesen, megalapította az Országos Színháztörténeti Múzeumot, a Színház- és Filmtudományi Intézetet, szerkesztette a Magyar Színháztörténet kötetét, megírta az Egy rendező jegyzőkönyvéből című, alig hozzáférhető könyvet, miközben 1956. november 6- án se szó, se beszéd bement a Parlamentbe és föltámasztotta a félig holt magyar színházi életet. Aztán lassan elfelejtették. Mostanában halott —, de az arca még mindig ott van a tükörben. Szász Péter : Szigorúan nyilvános! Győztünk • Tegnap kora este sugározták a Foglalkozzunk a foglalkoztatással! című riportműsort. A meglehetősen szürke cím utáni felkiáltójel eleve utalt a téma fontosságára. Be kell ugyan látnunk, nem ez a fajta tévéprogram az, amiért az ember töri magát, hogy minél hamarabb belökje a gombot, de ha történetesen éppen háttértelevíziózott tegnap fél 7-kor, néhány mondatra fel kellett figyelnie. Például arra a kritikus megjegyzésre, hogy a nálunk meggyökeresedett bürokratikus munkaszervezési gyakorlat a jelenlétre és nem a teljesítményre nevel. Vagy: a szakmai képzés rendszere egyelőre olyan, hogy bár csak néhány speciális ismeret elsajátítására lenne szükségük valamely új technológia, illetve berendezés kiszolgálóinak, mégis mindenre kiterjedő oktatási formában kell papírt szerezniük, ahelyett, hogy a munkahelyen a megfelelő tematikájú tanfolyamokon képeznék ki gyorsan és a szükségleteknek megfelelően a szakembereket. Bár ezek a megjegyzések nem újak, az adás érdeme mégis az, hogy a gyakorlati szakemberek és a gazdaságszervezési kérdésekkel elméletben foglalkozó kutató véleményét hozta össze. Így teljesebb a kép, a rész és az egész egyaránt megmutatkozott. (be) □ BABOS ÉVA festőművész kiállítása nyílik április 8-án, délután 6 órakor a Rátkai Márton Munkás-Művész Klubban. Megnyitja Bráda Tibor festőművész, közreműködik Schmidt Erzsébet. A tárlat április 27-ig látogatható. pjától a mozikban A LOVAS LÁNY Film lenne ez is állítólag, hiszen mozivászonra vetítik, s a magyar forgalmazók még külön pénzt is fektettek bele azzal, hogy szinkronizálták. Pedig talán átvenni se kellett volna, akkor a szinkronizálást, az unalmat, a boszszankodást, a fejcsóválást, mindent meg lehetett volna spórolni. Lóról szól ez a film? Vagy egy kislányról, aki úgy szereti a lovakat, hogy az iskolába járáson és a leckecsináláson kívül fennmaradó minden szabad pillanatában velük foglalkozik, őket látja el, ajnározza, neveli? Erről is, arról is — egyforma laposan, érdektelenül, tanmeseszerűen és édeskésen. Reméljük, Egon Schlegel rendezőnek akad ennél jobb filmje és az is elkerül hozzánk, nehogy A lovas lány alapján jegyezzük meg vagy feledjük el örökre a nevét. (bt) SIMONFFY ANDRÁS Harag és elfogultság nélkül Első novelláját az Új Írás közölte, 1962-ben. Azonnal odafigyeltek rá, önálló hangja volt. Mint ahogy érdeklődést keltett első kötete is, amely egyébként ennek a novellának a címét viselte: Lázadás reggelig. Nyolc évre rá jött az újabb novellás kötet, az Egy remek nap, majd három évvel később egy regény, Idegen városban címmel. 1977- ben újabb novellás könyv, A világ nagy zsíroskenyér, tavaly pedig az „országos siker”, a mindenütt beszédtéma, Kompország katonái című dokumentumregénye. Közben hangjátékok, meg egy színdarab is, A japán szalon. Simonffy András negyvenéves koráig életművet alkotott. Sok író egy jóval hosszabb élet során is büszke lett volna erre a teljesítményre. Lázadók voltak az ő hősei is, mint író-nemzedéktársaié, csak valahogy másképp. Nem értelmetlenül lázadók. Egyik legemlékezetesebb elbeszélésének, A medveölő fia címűnek hőse elindul apja nyomában fél, de mégis nekivág a hegyeknek, pedig tudja, hogy a messze csúcsok talán soha el nem érhetők. Mégis el kell indulni az úton! Simonffy valódi konfliktusokat ábrázol, átgondoltan, a dolgok közötti összefüggéseket kutatja. A nagyévi hősének gondolataival vallja: „Hiszen semmi sem lényegtelen, ami kihat életünkre, akkor sem, ha magunk nem tulajdonítunk neki jelentőséget”. A Kompország katona új hang volt, pályán belül megújulás. Történelmi családi eseményeket írt meg az író; dokumentumok, tények alapján, a második világháború időszakából, akinek apja, Simonffy Tóth Ernő egykori vezérkari őrnagy Moszkvába repült 1944 novemberében hogy tárgyalásokat kezdjen a fegyverszünetről, csak 1941-ben született, és sajá vallomása szerint 1973-ban tehát 32 éves korában felfedezte hajában az első ősz szálakat. S tette, megírta ezt „sine ira et studio” azaz harag, elfogultság , részrehajlás nélkül. Emlékeztetőül és okulásul — kinek-kinek. Erről a könyvről írvát fogalmazta meg egy kritikus: „A történelmi dokumentum épp azokat a helyzeteket ragadja meg — kiváltképp egy Simonffy-karakterű és tehetségű író kezén —, amikor ez az emberi természet a perc kivételességében változtatja a világot, változtatva, lehetőleg emelve egyszersmind önmagát is”. Ez a „Simonffy karakterű” és tehetségű író kapta most, megérdemelten, nyolc esztendő után másodszor is a József Attila díjat. (m. tolnay) KÖZGÁZ KLUB Művészeti hét Most első ízben rendezi meg a Közgáz Klub a művészeti hetet, amelyen érdekesnek ígérkező programmal várják a fiatalokat. Április 4-én lesz a filmnap, Fábri-, Szabó-, Kardos- és Sándor-, valamint BBS-filmeket vetítenek. Másnap a közgáz kísérleti stúdió keretében Benkő László (Omega) szintetizátorestet tart, színre lép a 180-as csoport, s lesz Új hullám. Április 6.: pantomimtalálkozó, M. Kecskés András, Marcel Marceau-iskola (Párizs), Dominó. A Pécsi Balett április 8-án mutatja be a Sárga tengeralattjárót. Ezután is egymást követik a programok, folkbemutatók, húsvéti gyermeknap, kirakodó vásár ...