Esti Hírlap, 1985. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1985-02-01 / 27. szám

CSONGOR ÉS TÜNDE MEGSZÓLALÁSA Költészet és muzsika Vörösmarty Csongor és Tündéjét sokféle szceffírozásban lehet játszani prózai színpadon, ahol a rendezés a természethű valószerűség és az elvontabb, költői stilizálás arányait, módszereit és eszközeit elég szabadon választhatja meg. Bozay Csongor és Tündéjének színpadra állítását könnyíti is, nehezíti is, hogy a zene ezt a választást — a valószerű és stilizált elemek között — nagyrészt elvégezte (ettől látszik könnyűnek), de meg is szabja (ettől nehéz). Hogy a Vörösmarty által egyszerűen színműnek nevezett játékban a költőiség uralkodik, azt a Nemzeti Színház hamar észrevette, s attól kezdve drámai költeménynek nevezte. Épp így azt is, hogy ez a költőiség túlfeszíti a szavakkal kifejezhető világ kereteit. Paulay Ede, az ősbemutató (plakáton fel nem tüntetett!) rendezője az előadást már „kardalokkal és tánczezal” hirdette: Erkel Gyula komponált hozzá zenét, az Operaház balettmestere, Campilli Frigyes készítette a koreográfiát. A zeneiség felé törekvés tovább lépett az 1916-os felújításon, mikor a színház, Ivánfi Jenő rendezésében, egyenesen az Operaházba vitte a reprízt, méghozzá Weiner Leó jelentős szerephez juttatott Zenéjével. Hogy aztán végső lépésként, ezzel a zenével, Clárkus László előbb a Margitszigeten (1929), egy év múlva pedig az Operában, balett-pantomimként „megfossza” a költői látomást anyagától, a szavaktól, jórészt Jan Cieplinski koreográfiájának adva át a szerepüket. A Nemzetiben Paulaytól (1879) Sik Ferencig (1976) tízféle rendezésben felújított Vörösmartyszínmű azonban mindig sikeresebbnek bizonyult, mint pantomim- és balettváltozatai, teljesen logikus hát, hogy végül is eljutott az operaváltozatig, ahol a zene uralkodó anyagába oltva, új életre kelhetnek a szavak. Bozay Attila jó lehetőséget látott benne, hogy mesetükröt állítson a mai emberiség elé, melyben aktuális tények és példálódzások helyett, közvetlenül a kor épp nálunk felfogható érzéseit modellezheti lélektani folyamatok, összejátszások több egyszerre. Ezek a ugyanis színpadi típusokban és karakterekben külön-külön alakotnők. A mély érzelmek (Tünde, Csongor) és indulatok (a rosszakaratnak „elkötelezett” Mirigy) meg a kritikát, ha nem boldogul — akárhogy, bonyolul — vele! Az igazi, a nagyobb baj, ha a színpadi megvalósítás sem jut túl ezen a leírható, gyakorlatilag a szóköltészetnél megtorpanó körön belül — mikor pedig immár operáról van szó. Nehéz elvitatni a rendezés hitelességét, ha szerző és igazgató-karmester hálával nyilatkoznak a rendező folyamatos,, hasznos ösztönző és tanácsadó közreműködéséről a partitúraírás szakaszában. Mégis, a végeredmény láttán, azt kell mondani: ez a színrevitel, ez a rendezői koncepció nagyon jó lenne egy prózai Csongor-előadáshoz, de keveset láttat a zenéből. Ha például a mélyebb érzelmek és indulatok kétségkívül elvontabb kifejezésén úgy akar „segíteni”, hogy a szerelmeseket (és ellenpólusukat: Mirigyet) a földközeli alakok köznapi mozgásrendjébe olvasztja és a romantikus gyakorlat á - természetes gesztusaival köti a szöveghez, ezzel — nyilván tudatosan — valamiféle általános közérthetőségi igényhez igazodhat, de a mű megértetését nem szolgálja. Mikó András, balettnél szokatlan módon, már rendezője volt a darab Eck-féle táncos változatának. Akkor, így visszaemlékezve, mintha az ő rendezői befolyása közelebb állt volna Weiner Leó zenéjéhez, mint a koreográfia. Most viszont nagyon elkelt volna egy Eck-típusú, modern, muzikális koreográfus, aki a mozgásformákat és a gesztusnyelvet stílusárnyalatokban is a Bozay-zenéhez tudta volna hangolni. Ami a zenei interpretálást illeti, azt hiszem, túlságosan merésznek kellene lennie ahhoz, hogy ennek a bonyolult zenei anyagnak a megszólaltatását, a tolmácsolás partitúrahűségét és hitelességét valaki egyszeri meghallgatásés egy tökéletlen felvétel) alapján meg merje ítélni. Tehát csak annyit: a szerzett benyomások igen jók. Egyáltalán, hogy a zenekari hangzásfolyamatból benyomások rögződhettek, az önmagában a mű és az előadás mellett szól. Még az is kavarodik ehhez az érzéshez, hogy Bozay operája a műfaj újabb magyar produkciói közül a maradandóbbak és szélesebb körben elterjeszthetők közé kerülhet. Ezt az óvatos jóslást nagymértékben bátorítja a szólisták teljesítménye. Molnár András nemcsak szép hangjával és érett éneklésével, de egész lényével imponálóan „szólaltatja meg” Csongort. Csavlek Etelka műfaji és színpadi tétovaságaival, apró bizonytalanságaival is illúziókeltő Tünde. Jablonkay Éva talán a legnehezebb szólamot „húzta” ebben a darabban, s milyen nagyszerűen érezteti a prózai és az énekelt Mirigy közötti különbséget! Gáti István Balga leszűkített szerepéből a nehéz, kontrasztosan kiemelkedő monológot vési, mélyen belénk, Kalmár Magda pedig nemcsak muzikális és komédiás, de lélektani értelemben is a színpad legbiztosabb bázisa. Úgy érzem, Bozay a mai köztudatnak megfelelő helyükre rakta a három vándor — Berczelly István, Hormai-Horváth József és főleg Csurka Tamás által jól elkapott — figuráját, és okosan aknázta ki a Zempléni Mária által ragyogóvá vált Ledérben, meg a Korcsmáros Péter, Gerdesits Ferenc és főleg Maros Gábor sziporkázó ördögfiriójában kínálkozó teátrális lehetőségeket. Nagy gondolat volt a korunk valóságismeretét, ha tetszik, „tudományos világképét”, az ősrobbanás és a mindenség múlandóságának látnoki szavait prózában, tehát a gondolati-fogalmi szférában hagyni, illetve dallamának megkomponálását rábízni Lukács Margit muzikális beszédművészetére. Ferencsik János szerint a „nagyon modern” művek dirigálása majdnem kizárólag racionális technikai feladat. Színházban azonban több lehet, s ezt Mihály András nem először bizonyítja. Fodor Lajos X tenyérnyi fagyott föld volt ez altatására más, részben xakörengetegben. A temető stilárisan is elkülöníthető ^ messze volt zenei nyelvezetet^ használ. £ Akkor mondtam a házmini az egyszerűbb, köz- ^ belieknek, hogy másnap, vetlen — ha tetszik, hét- ^ 4945 februárjának első vaköznapibb érzésreflexe- 4 sárnapján — természetesen kére (Ilma, Balga), vagy a délelőtt — moziba megyek. jóhoz-rosszhoz vakon haj-дг emberek, akik abban az ladozó sóvárgásra és kap- 4 állapotban voltak, hogy zsiságra (Ledér, ördögfiú- t már semmin sem csodálnak), a korlátolt (ön)celo- / koztak és még semmin sem kát uzo és összeroppano ^ csodálkoztak, erre a monbecsvagyakra (Kalmar, Fe- / dalra felkapták fejüket, A jedelem, Tudós). ^ legenyhébb zsörtölődés úgy A baj az, hogy ezek így £ hangzott, hogy neked sincs leírva csakis a megnevez-^ jobb dolgod, fiam... heteket érintik. Azt, amivé Szentül elhatároztam, ezek a jellegzetességek, jel- t , az előadást nem lem vonások és típusjegyek ffogják nélkü Bozay zenéjében - a lelek- x ni Pedj először tan. szférában - válnak, x némUyen « neTM e!?et fogalmi eszkö- ^ tenek, A lerombolt, /érzőkkel leírni. Ám üsse kojszabadultt fenyveTZajjal va----- % júdó városban maga a mo£ zi volt, ami mágnesként % vonzott. Az első sápadt villanyfényt jelentette (ké£ sőbb tudtam meg, hogy egy íszovjet katonai alakulat sem megtartasem veti- Az első mozielőadás dőt, aki bekísér és leültet. Valami nagy-nagy, elmondhatatlan jelkép volt ez a mozi Pest lakóinak, hogy miközben a Várban még utóvédharcok dúlnak, s mi időnként a tükörbe nézünk, élünk-e, és valóban mi élünk, orosz film pereg az Urániában, a hárombetűs UFA hírhedt rezidenciáján. A film 57 600 szereplőt vonultatott fel, 57 600 német hadifogolyról szólt, amint szétvert és alaktalan tömegként hullámzanak át a szovjet városokon. Sztálingrádot nem tudták bevenni és Sztálingrád bevette őket. Voltak hosszú képsorok, szöveg nélkül, s nem történt más, csak vonultak és vonultak, a dicsőséges háború hangjait hozta szét. Találkoztam ismerő-í Görögnek születtem című, sokkéi is, a kötelező kéri Melina Mercouri önéletrenzésre pedig, „hol laksz?” íza alapján készült önálló te is élsz?”, „ki maradt a testemmel, valamint hálógezhettek így Moszkva alatt, amikor „már ember, ló, kocsi sincsen”. Ila jól emlékszem, a film címe is a szám volt: 57 ezer 600. Vonultak és vonultak, de nem úgy, mint 1941 tavaszán a budapesti Duna-parton, frissen, csillogóan, a villámgyőzelmek elégedett mosolyával dél felé, vagy 1944 márciusában, már törten, de még mindig elég erővel egy ország eltiprására. Ma úgy mondanám, a német hadsereget minden addigitól különböző vetületben láttam, a Wehrmachtot fogolynézetben. És voltak más szereplők is: szovjet katonák, akik a fegyveres kíséretet adták a hömpölygő tömeg szélén, a városok lakói, ízett Mindezek „A moziból jövök...” Jó£ mellett még Tabakit, a faegy óra alatt, de a film eljikait alakítom a Játékszínképesztő hatásával men-tben, a Maugliban. A tem, a Körút páros oldalököm Színpad előadá- sain, mert az védettebb volt. fiamn, Ursula nővért fogom Tíz nap kellett még ahhoz.4 játszani a Bubó doktor ethogy február 13-ával a pá-% ma gyermekműsorban. Ja, ratlan oldal se jelentsen , igen! Avar István „folytakockázatot. Í tásos” felesége is vagyok a Ciker művészet, díjak—• Szeszélyes évszakok című & ez ■•■ v olt amerikait tévésorozatban. Épp a mivolt az amerikai 4 , kisvárosban játszódó film,i naP tett szent. foAdal' „Az utolsó mozielőadás«.$ családom tagjainak: az Élményt jelentett, sok más-ide* gmmn - a korabb. sál egyetemben, számomra j evekkel , ellentétben -ás. ^Elfogultságom, vágyj S^Be efSlmeT gt megsem az nekem minden X 1 \ , , . , , , f idők filmje mégis Festeni nyos hahota fogadta, hiszen t -A tta , A A i mindig ezt mondom — az)atszodott. Az első mozi-jtón a többit már tudják. eloadas, Réti Ervin ^ 2 CširiHret 1985. február 1., péntek ■ . ' cserép olyan. A tégla és a burkolt áremelése véletlen és végzetszerű, mint egy közúti baleset. Ezt a furcsa és önmentő kijelentést az illetékes tröszt egyik főosztályvezetője tette a Hírháttér tegnap esti műsorában. Az érdekes, három témakört is feldolgozó program középső, az árakkal foglalkozó blokkja tarthatott számot a legnagyobb érdeklődésre. Kiderült belőle, amit mi, vásárlók a közérttől kezdve a műszaki áruházon át, egészen a Tüzép-telepig naponta tapasztalhatunk — vagyis az, hogy hol tudatosan, hol valamiféle „fatális véletlennek” köszönhetően kicsit szlengesen szólva gyakran átvernek bennünket. Elgondolkodtató, hogy azok, akik tévednek, bámulatos módon soha nem a vásárló javára, hanem következetesen annak kárára teszik ezt. Mindez pedig meglehetős egyértelműséggel arról árulkodik, hogy a tégla- és cserépügyhöz hasonló esetek egyáltalán nem a közúti balesetek véletlenszerűségével következnek be, hanem, ha már a hasonlatnál tartunk, nagyon is tudatos, előre megtervezett krimibe illő „karambolok” ezek. Az árellenőrzések százalékosan is mutatják, hogy milyen sok a visszaélés. A stúdióba hívott vendég, az Árhivatal munkatársa, megítélésem szerint, nemigen nyugtatta meg a nézőket afelől, hogy mindezt a központi áremelkedések mellett sikerül majd visszaszorítani és a vásárlók érdekét hatásosabban védeni. (h. m.) Vörös grófnő KOVÁCS ANDRÁS ÚJ FILMJE Kovács András Vörös grófnő című új filmjének laboratóriumi munkálatai ezekben a napokban fejeződnek be a Mafilm Dialóg Filmstúdiójában. A pályafutása során társadalmunk problémáit, s újabb kori történelmünk eseményeit egyformán vizsgáló filmrendező a kétrészesre tervezett műről nyilatkozott az MTI munkatársának. A Vörös grófnő — ez az első rész címe — nem dokumentumfilm, nem a történelem rekonstruálása. Inkább filmregény, amely két aktív politikai személyiség — Károlyi Mihály és felesége — életét örökíti meg emlékiratok, az özvegy autentikus adatközlése és más dokumentumok alapján. A nagyszabású játékfilm a házaspár megismerkedésétől az 1919 júliusáig terjedő időszakot öleli át, feldolgozza a fiatalkor, a házasság, a forradalmak történéseit, egészen a kényszerű emigrációig. A magyar filmtörténetben szinte páratlan, hogy egy történelmi személyiségről még életében film készüljön — mint a most 93 éves Károlyiné Andrássy Katinkáról. A főbb szerepeket Básti Juli, Bács Ferenc, Kállai Ferenc, Temessy Hédi, Tolnay Klári, Molnár Ildikó, Reviczky Gábor, Frajt Edit, Tóth Éva és Bálint András alakítja. A Vörös grófnő a XVII. magyar játékfilmszemle nyitóprodukciója, s a tervek szerint a mozik márciusban, Károlyi Mihály születésének 110. évfordulóján mutatják be. „FOLYTATÁSOS” FELESÉG PÉCSI ILDIKÓ - KÉT PRÓBA KÖZÖTT Délelőttönként a Radnóti Színpadon, a déli délutáni órákban pedig a Józsefvárosi Színházban próbál, immár hosszú hetek óta, Pécsi Ildikó. — Klára nővért, a volt apácát alakítom Németh László Nagy család című színművében, amelyet február 15-én tűz műsorára a Népszínház társulata — mondja. — Partnereim között van Tóth Judit, egykori főiskolai évfolyamtársam, valamint Tyll Attila, Pákozdi János, Varga Kata, ■í y Szilágyi Zsuzsa és Vándor Éva, akikkel ritkán, illetve még sohasem kerültem össze színpadon. Az előadás rendezőjével, Miszlay Istvánnal nem ez az első találkozásom: három évig dolgoztunk együtt, több mint egy évtizeddel ezelőtt, még Kecskeméten. — És a Radnóti Színpadon? — Moldova György Az élet oly rövid című új színművében — amely elbeszélés formájában a Rakéta regényújságban napvilágot látott — korántsem apácát, hanem — hogy úgy mondjam — egy homlokegyenest ellenkező „foglalkozású” nőt játszom. Egy már „nyugalomba vonult” örömlányt, aki az emlékezetes 50-es években volt karrierje tetőfokán: miniszterek és „aranylábú” labdarúgók, volt dzsentrik és újdonsült korifeusok tartoztak az „ügyfelei” közé, akik most, 50. születésnapján ismét felkeresik egykori szerelmüket, s felidézik a múltat... A dalbetéteket Döme Zsolt komponálta. Az előadást — mint ismeretes — Zsombolyai János rendezi, akinek ez az első színházi munkája. Partnereim között van Isovits György és társa sanzonműsorommal (garai) Párizs Velencében Ma kezdődik és e hó 19-ig tart a hagyományos velencei karnevál. Az idei mottó: Párizs Velencében. A színházakban, valamint a város utcáin és terein francia színtársulatok és zenekarok mutatkoznak be. A Párizsi Opera balett-társulata legfrissebb produkcióját mutatja be Commedia dell’arte címmel, s részt vesz a Teatro la Fenice ünnepi báli estélyén is. Fellép továbbá két operett-társulat, a világhírű francia sanzonművészetet pedig nem kisebb sztárok képviselik, mint Juliette Gréco, Catherine Sauvage és Mouloudji. Francia filmnapokat is rendeznek: 70 filmet mutatnak be, többek között René Clair, Jean Renoir, Marcel Carné és Robert Bresson munkáit. A Teatro la Fenice is francia szerző művét játssza a karnevál idején, Jacques Offenbach Orpheus az alvilágban című operettjét.