Esti Hírlap, 1985. június (30. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-01 / 127. szám
Az elején meglepődtem. Ez Goethe? Hiszen itt mai ruhákat viselnek a szereplők, gépkocsik száguldanak az utakon, írógépek kattognak az asztalokon és a tóparti luxusvilla, ahol az egész játszódik, éppúgy lehetne egy mai újgazdagé, mint egy múlt századbeli mágnásé. Az pedig vagy fintor, vagy figyelmetlenség, hogy a két nyitott tetejű autó közül az egyik jobb, a másik bal kormányos. Szóval, nem tudom pontosan, milyen évszám illik ide, és a német hangzású nevek ellenére is bizonytalan, mely országban vagyunk. Azután egy szellemes ötlet: hősünk, Eduard, most éppen Goethéről ír könyvet. Ha eddig azt gondoltam, ez csak valamilyen kerettörténet, amelyből kibomlik majd a kosztümös korabeli, ettől kezdve tudtam: most már maga a valódi goethei cselekmény folyik, a Vonzások és választások, csak a forgatókönyvíró-rendező Deák Krisztina a történetet áttette a mába, legalábbis századunkba. Meglehet, ezzel is jelezni kívánta, hogy ez a fájdalmasan keserű beszély, a szerelmi szenvedély ilyen emésztő lángolása, négy ember sorsszerű és sorsdöntő találkozása, amely két pár szükségszerű összekeveredését vonja maga után. A kettős házasságtörés és a dupla zsákutca, szóval mindaz, amiről Goethe sokak által legjobbnak tartott, s talán a leginkább romantikus regényét 1811-ben megírta — mindaz ma, több mint másfél évszázaddal később is ugyanúgy megtörténhet. Mert az ábrázolt érzések valódiak, a bemutatott helyzetek igazak, a szereplők jelleme és magatartása örök emberi. Tud megfelelő atmoszférát teremteni, feszültséget csiholni és fokozni, színészeivel gondosan bánni a finoman és artisztikusan dolgozó rendező, bár a tévéfilm a vége felé kissé melodramatikus, kicsit sok. Lehetett volna tömöríteni, hogy mégse tartson 105 percig. Bornyi Gyula felvételei megkapóan szépek, de a rendezéshez hasonlóan a fotografálás is túl művészies helyenként. Ugyanez vonatkozik a színészi játékra, amely gyönyörű megoldások mellett itt-ott szikárabb, visszafogottabb is lehetne. A legjobban Takács Katalin és T. Katona Ágnes tetszett, Bálint András és a lengyel Olgierd Lukasziewicz (magyar hangjában Jordán Tamással) jó volt. (bt) • • Hetvenperces reklámot láttunk tegnap este a televízió fő műsoridejében, noha előtte és utána nem vetítették a Magyar Hirdető vagy éppen a HUNGEXPO megszokott feliratát. A többnyire bájos, kedves légikisasszonyok vetélkedőjén elsősorban a légitársaságok nevének említése tűnt a legfontosabb célnak. A reklámprodukciót Vitray Tamás neve fémjelezte, s ezért is volt meglepő a műsor alacsony színvonala, rendezetlensége, kuszasága. A stewardessek mindent megtettek, úsztak, megtanultak magyar verseket, dalokat (néhányan meglepően jól) . Igaz többre nem is nagyon emlékszem, talán csak a brit légikísérő elragadó mosolyára, derűs egyéniségére. Valamit Vitray Tamás is érezhetett mindebből, mert így zárta a műsort: nem tudom, hogyan szórakoztak a nézők, de a vetélkedő résztvevői nagyon kellemesen érezték magukat. Az utóbbinak őszintén örülök, az előbbire pedig azt válaszolhatom : feszengtem a képernyő előtt, kínosan éreztem magam, nem csupán azért — mint monunjam volt —, mert főműsor-időben burkolt reklámot láttam, hanem, mert nem volt szórakoztató... (borsi) RENDEZŐ, AKI NEM NÉZ VISSZA Bűnügy, szívügy, magánügy Beszélgetés a betegségéből felgyógyult Radványi Gézával Különleges csemegével kedveskedik filmforgalmazásunk a régi magyar filmek kedvelőinek: június első felében felújítják Radványi Gézának, a magyar filmművészet nagy öregének, 1941-ben készült és bemutatott Egy asszony visszanéz című alkotását, melynek főszerepeit Tasnády Mária, Jávor Pál és Somlay Artúr alakította, zenéjét pedig Fényes Szabolcs komponálta. — Ez volt a harmadik önálló filmem — emlékezik egykori munkájára Radványi Géza. — Ezt megelőzőleg forgattam a Zárt tárgyalást, majd A beszélő köntöst. Ez utóbbi azért emlékezetes — nemcsak számomra, hanem a filmtörténet szempontjából is —, mert ez volt az első a világon, amelynek külső felvételei színes nyersanyagra készültek. A technikai bravúr fő részese természetesen nem én voltam, hanem operatőröm: a feledhetetlen Hegyi Barnabás. Korizlés — Az akkori premier óta megnézte az Egy aszszony visszanőtt? — Se ezt, se a többit! Számomra szenvedést jelentene, mert nem a filmet, hanem az abban elkövetett hibákat látnám! Hiszen egy rendező minden filmjében elkövet kisebbnagyobb „bakikat”, amelyeket utólag már nem lehet kijavítani. A harmincas években és a negyvenes évek elején, amikor negyven-ötven film is készült évente a hazai stúdiókban, elkerülhetetlen volt a hiba, a tévedés, a melléfogás, hiszen egy film forgatása tíz-tizenkét napig tartott, nem úgy, mint mostanában, több hónapig. Elegendő pénz pedig akkoriban sem volt, akárcsak manapság ... Meg aztán egy játékfilm — a ritka kivételtől eltekintve — mindig korának ízlését képviseli, mély nyomokat hagy benne az adott stílus, atmoszféra, a közönség igénye vagy igénytelensége, pillanatnyi érdeklődési köre, nem beszélve a mai szemmel nézve primitív technikáról. Most azért mégis elhatároztam: szakítok korábbi „fogadalmammal”, és elmegyek a felújításra. Tudja... az öreg emberek ugyanolyan kíváncsiak, mint a gyermekek ... — Az elmúlt év tavaszán Appassionáta címmel új film rendezésére vállalkozott Aztán... — Igen, két nappal a forgatás megkezdése előtt megbetegedtem, s hónapokig nyomtam az ágyat. Minden rosszban van valami jó: az eltelt idő alatt újra írtam a forgatókönyvet, s úgy éreztem, jobb lett, mint az eredeti volt. Ha egészségem kitart odáig, úgy jövőre ismét a felvevőgép mögé állok, de nem egyedül, hanem egy tehetséges fiatal társrendezővel — remélem addigra találok megfelelő szellemi partnert —, hogy ne történjen meg ismét az, ami a múlt tavasszal. — S addig? — Még a nyáron egy másik filmet szeretnék itthon elkészíteni. Címe: „Bűnügy, szívügy, magánügy”. Alcíme pedig: „Minden külön értesítés helyett”. Újszerű formával próbálkozom. A tervezett film három önálló, de gondolatiságában összefüggő epizódból áll. Kamaraprodukció lesz, ami — a többi között — azt jelenti, hogy egy-egy epizódban mindössze egy-négy színész szerepel. Epizódok — Az első epizódban Páger Antal. A második és harmadik rész szereplőit most keresgélem. Koromhoz és testi erőmhöz igazítottam a forgatás ütemét: egy-egy epizódot röpke öt-hat nap alatt szeretnék felvenni. Ha a filmet kedvezően fogadja a közönség, úgy folytatom, három újabb részből álló történettel. Ennek az elképzelésnek több előnye is van: kevés pénzbe kerül, mert mindhárom epizódot külső színhelyeken forgatom, így nincs szükség drága díszletekre, tizenhat milliméteres filmre, hogy a televízió képernyőjén is élvezhető legyen. Végül, de nem utoljára pedig itt is társrendezőkkel dolgozom majd, hogyha kidőlnék a sorból, akkor se legyen fennakadás a munkában ... Garai Tamás Kísér: a Deák „Bili” Blues Band A Kormorán ma már nemzetközi hírű folk-rockcsoport, nagy múltú együttes, a kitűnő felkészültségű muzsikusok több kontinensen is sikert arattak. Éppen ezért tűnik meglepőnek, hogy elvállalták, ők kísérik Bilit, azaz Deák „Bili" Gyulát. Az egyéni hangú bluesénekes a világhírű John Mayall koncertje előtt mutatkozik be a Kisstadionban, s azt követően néhány vidéki városban. — Számunkra megtisztelő, hogy Bill bennünket választott — mondja Koltay Gergely, a Kormoran vezetője, majd így folytatja: — Néhány kisebb koncerten együtt léptünk fel, a közönség nagy tapssal fogadta a koncerteket. Most Bill első önálló nagylemezének, a Rossz vérnek anyagát játszszuk. Természetesen hoszszú távon gondolkodunk, egészen biztos, lesznek még közös dolgaink. John Mayall, a Bluesbreakersszel olyan koncertet ad ma a Kisstadionban és a többi színhelyen, hogy a közönség még közelebb kerül a blueshoz. Bili is és mi is exkluzív vendégeket hívtunk meg, így az önálló részünkben színpadra lép velünk Balázs Ferenc billentyűs és Dés László fúvós. Úgy hiszem, a jelenlévők hamar rájönnek majd, a blues és a folk azonos kategória ... (r. g.) □ PÉCSI SEBESTYÉN orgonaestjét tartják június 14-én, pénteken este 8 órakor a Mátyás-templomban. Ugyanoitt másnap, 15-én, szombaton 9 órakor Ella István orgonaestjét rendezik meg. Ez utóbbi alkalommal Johann Sebastian Bach művei hangzanak fel. □ AZ ESSINGE-VANIÖR (Svédország) kamarakórus Inger Norbedo és Göte Widling vezényletével, Ingvar Knutsen (orgona) közreműködésével vendégfellépést ad június 13-án, csütörtökön este 8 órakor a Mátyás-templomban. ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ Kegyelemdöfés a népszínműnek „A bor megölte végképpen, a feltámadás reménye nélkül, a népszínművet. Már úgyis halódóban volt, Gárdonyi tolla megadta neki a kegyelemdöfést” — írta Schöpflin Aladár. Ha hiszünk a jeles esztétának — és ugyan miért ne hinnénk —, akkor Gárdonyi Géza A bor című darabját körülbelül olyan hely illeti meg a magyar drámatörténetben, mint Carlo Goldoni komédiáját, a Két úr szolgáját, amely a commedia dell'artenak „adta meg a kegyelemdöfést”. A bor parasztábrázolása valóban továbblépést jelent a népszínműhöz képest, s hogy Gárdonyi ennek maga is tudatában volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy művét falusi történet három felvonásban műfaji meghatározással bocsátotta a nagyérdemű elé. Az már a rohanó idő tréfája, hogy Móricz Zsigmond, de főképpen Németh László, Kodolányi János és Illyés Gyula színpadi parasztábrázolásait ismervén, ma már Gárdonyit érezzük népszínművésnek. Ennek ellenére érdemes olykor elővenni A bort — sőt: eredeti népszínműeljátszását is meg lehetne kísérelni! —, s az a mód, ahogyan a Békés megyei József Attila Színház elővette — a vendégrendező Giricz Mátyás elképzelésében —, a lehetséges jó megközelítések egyike. Giricz — lényegében! — idézőjel nélkül játszatta a művet, s ezáltal az „eltelt idő kősziklájából” fakasztotta a humor egyik forrását. Magyarán: a dolog attól vált roppant mulatságossá, hogy a szereplők komolyan vették a Gárdonyi-féle „falusi történet” stílt. A Nemzeti Színházban látott, és a közönségtől „egészséges tapssal” jutalmazott vendégjáték azt is bizonyította, hogy a békéscsabai társulatban kiváló erők vannak. Magam a sok jó színész között Szentirmay Évának adnám a pálmát, aki Özvegy Szunyogné szerepét elbűvölően adta. Harkányi János, Hoda József, Szabó Zsuzsa, Kovács Edit, Gyurcsek Sándor, Felkai Eszter, Csiszár Nándor, Dénes Piroska, Széplaky Endre, Dariday Róbert és Kátsa cigány kísértően hálás szerepében a mértéktartó Jancsik Ferenc méltán osztozik a sikerben. (morvay) □ ZENE ÉS IRODALOM a béke szolgálatában címmel a kőbányai Pataky Művelődési Központ és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 12. főkönyvtárának közös szervezésében tesztprogramot rendeznek a Béke Nobel-díjasokról június 4-én, kedden délelőtt 10 órai kezdettel. EGÉSZ NAP SZÍNHÁZ Egy boldog igazgató Nem tudom, látta-e valaki is Marton Lászlót komornak, mogorvának, barátságtalannak. Ha ránézek, mintha az egészség és a sikeres élet reklámképe villanna elém — mosoly, derűs kék tekintet, optimizmus. Talán azért vannak irigyei is, sóvár kibeszélői, akik „megmondják”, megsúgják sikerének titkát, persze nem az igazi titkot, nem a valódi okot. Tehetsége és szerencséje van. Fortuna többször jött segítségére. A híres amerikai rendező majdnem véletlenül ült be a Szentivánéji álom próbájára. Várkonyi Zoltán annak idején azért nézte meg vizsgaprodukcióját, mert esett az eső és nem akart hazaindulni. Egy finn küldöttség ugyancsak találomra került a Vígszínházba — mindezekből helsinki meghívás lett, szerződés a Vígszínházba és amerikai vendégrendezés. Emellett tele van ötletekkel, rendkívül ambiciózus, rengeteg mindent csinál — tavaly elvállalta a szabadtéri színpadok igazgatói tisztét, a művészeti hetek rendezését —, nem nehéz kitalálni, hogy a becsvágy mindennek a motorja, kíváncsi, tud-e mást, újat, jobbat produkálni. Az eddigiek azt bizonyították: tud. Aztán kiderül: vannak biztatói, drukkerei — így volt ez, amikor megkapta, kiharcolta szabadtéri koncertek számára a Pest megyei Tanács csodálatosan szép udvarát, s amikor megrendezte a fiatal építészek kiállítását. Most igazgató a Vígszínházban. Egyelőre még a főrendezői szobában ülünk le beszélgetni, nagyon szép bútorok közé, amelyeket a díszletraktárból válogatott ki magának annak idején jó memóriával — melyik előadáson mi ,Játszott” — és nagyon jó ízléssel. Kérdezem, elégedett-e. Látszik, hogy az. Ámbár a mosolygós arc olykor nem a belső érzéseket tükrözi — volt ő kedvetlen, depressziós is nemegyszer, komolyan töprengett, hogy abbahagyja a rendezést, voltak bukásai, kapott rossz kritikát. Mindezt látszólagos könynyedséggel ellensúlyozza. Udvariassággal, amelyben rengeteg határozottság van. Makacs és agresszív, ha kell, inkább akar saját magának bizonyítani, mint másoknak — úgy tűnik, fáradhatatlan, reggeltől estig dolgozik, de miután ez egyben hobbi, szórakozás is, nem veszi észre, hogy majdnem minden percét színházban — színházzal tölti. Akkor is, ha otthon olvas. Nyelveket is ezért tanult. Kapcsolatokat is ezért teremt — diplomáciai érzéke kitűnő, de olykor ezt is terhére róják. Sikerember? Igen, azt hiszem, az. Az év embere, ha úgy tetszik, s remélhetően a jövő esztendőké is... Kell, hogy az legyen, mert folytonosan újat akar adni, ötleteit hihetetlen energiával megvalósítani. Hogy ez közben neki is jó? Természetes, hogy az. Igényli a sikert, annak az embernek a magától értetődő önzésével, aki adni akar. Színésznek jó szerepet, közönségnek kiemelkedő előadást, a városnak színvonalas szabadtéri nyarat és igényes őszt. Szívesen fogad munkatársakat, segítőket,• nem akarja egyedül megváltani a világot — az ellendrukkerekről is megértően beszél, pedig bántja, amit időnként suttognak róla, bizonyítja, hogy egyes dolgokat újból és újból megindokol, megmagyaráz — a vélemények foglalkoztatják, magában vitatkozik velük. Egyébként jól van. Egészséges. Jövőre három rendezésre hívták külföldre. Egyet tud elvállalni, s a másik kettőt őszintén sajnálja. Nemcsak a pénz miatt, bár az is érdekli. Külföldön egy rendező tisztán lép a közönség elé, nem ismernek mást, csak a bemutatott produkciót. Külföldön egy ember valódi képet kap önmagáról. Talán kegyetlenebbet, mint amit ő lát, de feltétlenül igazabbat. Nyilván ez is vonzza. Itthon sokat jár színházba és kora reggel „mozog egy kicsit”, fut vagy teniszezik, színészosztályt tanít a Színművészeti Főiskolán, és mostantól adminisztratív teendői is lesznek. Első pillantásra: fáradhatatlan. Asztalán levelek, táviratok, gratulációk. Negyvenkét esztendős. Elvileg rengeteg ideje van. Úgy tűnik, mintha bízna benne, hogy ezt az időt ki tudja majd használni. Bende Ibolya