Esti Hírlap, 1986. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1986-07-01 / 152. szám
A színész dolga a Játék, gondolom, így felekedünk erről valamennyien,, és talán maguk, a művesnek is, hiszem aligha, ,fiszik magukat a közéleti szereplésért. Kállai Ferenc sem „profi"’ politikus, s ha az országos listán nem jut be a parlamentbe, csak igen kevesen tudnák, hogy a kitűnő karakterszínésznek igen karakteres a gondolkodásmódja is. Legutóbb az Egy év után című műsorban szólalt meg, s nem a szakmájáról, hanem a közéletről, a társadalom, a gazdaság gondjairól beszélt. Igen higgadtan, ám mindvégig keményen fogalmazva: nem rejtette véka alá, hogy a jelen gazdasági körülmények és morális elcsúszások közepette igen nehéz céljainkat elérni. Jó, hogy ha egy olyan neves és ismert színész, mint Kállai Ferenc, vállalja ezt a fajta szereplést is, mert segíthet vele, hogy másokban is megérjen a felismerés és a cselekvési szándék, valamennyiünknek lépnünk kell a társadalmi megújulás érdekében. A riporter, Pásztor Magdolna remekül kérdezett, partner volt a beszélgetésben, igazi közreműködője a Kállai Ferenc által megfogalmazott jó és fontos gondolatok megszületésének. (h. m.) Barokk hanglemezek Lehotka Gábor legújabb hanglemeze Händel négy orgonaversenyét tartalmazza. A zenekari kíséretet a Budapesti Vonósok együttese látja el. Händel zenéje valahol félúton áll Bach szenvedélyes, gyakran gyötrődő világa, valamint az olasz barokk közvetlen, gát nélkül feltörő líraisága között. Hogy ez miképpen jött létre, hogyan épül rá a német alapokra a puritán Anglia valósága, az a zenetudományra tartozik. Mindenesetre Händel tartózkodóbb lelki alkata jól illik az orgona ama jellegzetességéhez, hogy mechanikus szerkezetei révén az előadás során az emberi izmazat szerepe a hangképzésben és az értelmező játékban a leginkább korlátozott, így a játék feszesebb, merevebb. Mivel a zene mindig élő és meleg szervezethez hasonlítható, gondoskodni kell kevésbé mechanikus hangszerek csoportjáról is. Az orgonaverseny esetében ez vonós kamarazenekar, így míg Lehotka választékosan regisztrált orgonája (a váci ferences templomé) játékos nyugalommal csilingel, addig a vonóskar különösen szép, meleg hanggal mondja el a dialógus rá eső részét. Különösen a basszus hangszerek remekelnek Ez persze nem véletlen, hisz az együttes művészeti vezetője Botvay Károly, aki a Bartók vonósnégyes csellistája volt. A Capella Savaria együttes kíséretében egy másik most megjelent lemezen Zádori Mária és Paul Esstwood énekli Alessandro Scarlatti Stabat Materét. Ez a zene még zamatosabbá válik attól, hogy a zenekar korhű hangszereken játszik. A selyemhurokkal és a lazább vonókkal olyanjátékmodor válik lehetővé, mely a beszédhez és az énekléshez sokkal közelebb áll, mint a mai hangszereké, így az a spontán éneklés, melyet oly jellemzőnek érzünk az olasz zenénél, így közvetlenül létrejön. Zádori Mária és Paul Esswood éneklésének minden mozzanata átélt és ihletett. Ami mögött , ott kell látnunk azt is, hogy a lemezen hallható produkciójuk komoly, elmélyült munka végeredménye. Ami nem is olyan magától értetődő — sajnos. A kiváló zenekar és a kiváló énekesek közös munkája szép hanglemezt eredményezett. Csemegézni szerető lemezbarátoknak külön ajánlható a fentebb ismertetett hanglemezek egymás utáni hallgatása. Két vonós kamarazenekar, két különböző felfogás, mely közül az ún. történeti felfogásban játszó együttes — most már nálunk, Magyarországon is elérkezett ez az idő — átértelmezni kényszeríti a barokk zenéről alkotott felfogásunkat. — b. s. — 2 €stTfftn£ui%0. ISS6. július 1., kedd BEMUTATÓ A VÁRBAN Bombatölcsér — Gyulán Az irodalom megannyi raáfaiban, számtalanszor rugaszkodott már neki a háború és hatása, ábrázolásának, hogy jobb-roszszabb művekben adjon számot a múlttól szabadulni nem tudó, a békében, helyet nem lelő háborús áldozatok kálváriájáról. Ebből a sorból való Gyurkovics Tibor Bombatölcsér című drámája is, amelyet most a Gyulai Várszínházban mutatott be a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, Léner Péter rendezésében. Több mint húsz év telt el a mű születése és első bemutatója között. Jogos tehát a kérdés, hogy mi indokolja éppen most színrevitelét, Léner Péter milyen aktuális mondanivalót lelt benne. Az előadás sajnos nem sok segítséget ad e kérdések megválaszolásához: a színpadon igen hoszszan, egy alapjában véve érdektelen történet szálai bonyolódnak, kissé körülményesen, kissé közhelyesen, különösebb drámai erő nélkül. Kamarás Béla mérnök húsz évvel a háború után abba a presszóba téved, amelynek helyén a vérzivataros napokban egy hatalmas bombatölcsér tátongott, amelytől nem meszsze, mint ifjú százados, maga is harcolt. Az ott dolgozó, a bákfiskort épp ahogy elhagyott presszóslány persze mit sem tud arról, hogy egykori tragédiák földjén tipegve szolgálja fel a kávét és konyakokat. Ez a darab nyitóképe, amelyben tulajdonképpen mindenki teszi a maga dolgát: az idősebb ember emlékezik, a fiatalabb tapasztalatok híján nem teheti ugyanazt. Egyszerűen csak él és végzi a dolgát. Konfliktus akkor keletkezik, amikor az élete egyéb területein is — munkában, családban — csődöt mondó kamarás számonkéri az emlékek hiányát attól, aki igazán nem tehet arról, hogy néhány évvel lekéste az idézett kort. Ez a konfliktus szinte modellje a darab többi összecsapásának. Van, aki emlékezik és szenved, van, aki a mindennapi életet próbálja élni: a karrier, a pénz után rohangál, külföldre utazik a feleségével, és már nem sokat törődik azzal, hol voltak egykor a bombatölcsérek. Mások emlékeznek ugyan — például a lágereket is megjárta Samay —, de feldolgozták az egykori sokkoló élményeket, beilleszkedtek az új világba. És persze, a háborútól függetlenül is, megvan a maga baja minden szereplőnek; munkahelyi konfliktusok, magány, pénztelenség ... bizonytalanná válik az analízis. Csíkos Sándor Kamarás Bélaként szinte mindvégig színen van. Megfogalmazásában a főhős hol züllött pojáca, hol meg monomániás akarnok, aki képtelen tudomást venni a körülötte lévő világról. A valós indulatok hiányát sokszor kénytelen kiabálással, a hihető gesztusok érvénytelenségét térdepléssel, hasoncsúszással leplezni. Székely László díszlete bonyolult lépcsőivel, dübörgő, nyikorgó járataival,mintha egy áttekinthetetlen, messzire vezető rendszer jelzései lennének, de a színi valóságban sajnos nem nagyon funkcionálnak. A színpad előtere minden szempontból a hagyományos dobozszínházak módján működik, a mögötte lévő építmény pedig ehhez sehogy sem akar kapcsolódni, képtelen a teret kitágítani. Léner Péter sajnos túlságosan is tisztelte az írói szöveget. Rövidebben, tömörebben, finomabb hangokra építve, talán élvezetesebb kamaraelőadás lehetett volna a Bombatölcsér, több lehetőséget kínálva a játszó személyeknek is. Pallagi Ferenc Safranek Károly és Csíkos Sándor Ezek között Kamarás minden lelki baja szánalmas nyavalygásnak látszik csak. Pontosabban: a problémák valahogy folyton egy szintre csúsznak — azonos súlyúakká, vagy azonosan súlytalanná válnak. Gyurkovics a háború folytatódásának belső, a lélekben kanyargó útjait akarja megmutatni, de olyan áttekinthetetlen, tisztázatlan viszonyrendszerbe helyezi hősét, hogy az végül is elveszíti hitelét. A közhelyeket is bőven felvonultató figurák rendezetlen sorjázásában elvész a dráma ereje. Színházigazgatói pisztollyal Belgrád, július 1. Kellemetlen incidenssel végződött tavaly december közepén Zrenjaninban (Becskerek) egy színházi előadás. A társulat sikeres bemutatója után Radojica Tomasevics, a színház 57 éves igazgatója a klubból, csőre töltött pisztollyal, szétkergette a vendégeket, majd pedig leütötte Blagoto Bratovics titogradi vendégrendezőt. Az incidens oka: az egyik művésznő nem volt hajlandó fogadni Tomasevics gyöngéd közeledését, hanem a vendégrendezővel társalgott a klubban. Az igazgatót, röviddel az eset után, leváltották tisztségéből, tegnap pedig a zrenjanini körzeti bíróság háromhavi elzárásra és fegyverviselési engedélyének megvonására ítélte megy. Hangok és visszhangok ÚJitOLD ÉVKÖNYV 1986/1 Negyven esztendeje, hogy irat anyagának legalább mustraszerű bemutatását, ám aztán alighanem megbékül. Mert a régi szerzők mai munkáival kárpótolják őt, és a múlt is fölidéződik, versben, prózában, visszaemlékezésben, s a fiatalabbak — akik számára az Újítóid példakép már, s kicsit legenda egyszersmind — méltán vannak jelen a kötetben. Nem múlt el nyomtalanul a négy évtized. Amikor Weöres Sándor „az örök, a semmi” nyomasztó voltát próbálja kisebbíteni, Csorba Győző a ,,hinni s köpni egyben” állhatatosságát hirdeti. Orbán Ottó pedg a „Nem megrohadni, csak a jó közérzetünkért érdemes” életfilozófiájáig jut: harc és csüggedés, elszánás és kiábrándulás szüntelen küzdelmét, helycseréjét idézi föl, közelmúltunkat. Szentkuthy Miklós regényrészletének eretneke s Orbán Ottó „pokol appelplatzán ásató utókor”-a egyaránt az emberiség s az emberiesség modern kori súlyos próbatételeire utal. Mégsem fakad cinizmus e történelmi leckék nyomán. Szabó Magda szigor és reformok együttes hatásrendszerében láttatja a társadalom fejlődését (a Szent Bertalan nappal a drámarészletének tanúsága szerint), és végre odáig haladtunk, hogy a front — ma nálunk — csak az időjjárásra vonatkoztatható, mint az utódnemzedékből származó Berták László költeményében. Utód Krasznahorkai László, akinek elbeszélésében a jövendőt. utód Lengyel Péter, akinek novellájában a múltat bűnhődjük meg (s átsejlenek a képen a magyarországi törökvilág mai helyszínei) Ilyen szellemben íródtak a kötet művelődés-, gazdaságtörténeti tanulmányai is (például a Hanák Péteré, mely a monarchiabeli Bécs és Budapest kulturális viszonyait hasonlítja össze, vagy a Berend T. Iváné, mely az élelmiszergazdaságpolitika máig le nem rótt adósságait elemzi). Becses dokumentumként villan elénk Kodály jegyzete 1938-ból: „Csak szerzett műveltség van, szerzett magyarság!”. S hogy a magyar: nem faj, hanem: kultúra. Egy-egy kőtömb mindez a hitlerizmus ellen emelendő szellemi védőbástyához. Számtalan vonatkozását lehetne említeni még a vaskos kötetnek, melyben kevésbé jelentős, olykor vitára ingerlő írások is olvashatók — marxista szakfolyóiratban kellene sort keríteni a szükséges polémiára — de méltatlan az Újholdihoz és örökségéhez — egy sem. Folytatni kell ezt az évkönyvet, kiadni hasonlókat, hogy minél alaposabban vehessük birtokba értékes, eddig számon kívül rekedt hagyományainkat. Kőháti Zsolt fiatal írók egy folyóiratot alapítottak Magyarországon Újhold címmel. A háború utáni szellemi újjáépítéshez akartak hozzájárulni a maguk módján. Babits nyomdokain haladva próbálták irodalommá szűrni a közelmúlt tanulságait. ..Az előttünk járóktól és majd az utánunk fellépőktől eltért a mi történtelmi oktatásunk. El a közérzetünk. El — mint hamarosan kiderült —, a kifejezésmódunk. Ezért kellett külön folyóiratot csinálnunk” — emlékezik az egykori szerkesztő, Lengyel Balázs. Kik vettek részt ebben a munkában? Hosszú és rangos névsor — Nemes Nagy Ágnes, Bába György, Mándy Iván, Szabó Magda, Vidor Miklós, Végh György, Pilinszky János, Somlyó György, Karinthy Ferenc, hogy csak néhányukét említsük. Mégis, két esztendő múltán az Újhold áldozatául esett a művészeti élet sokszínűségét (is) fölszámoló folyamatoknak. Írógárdájából sokan a perifériára szorultak, s csak később, a politikai-eszmei kibontakozás menetében jutottak elismeréshez, megbecsüléshez. Ilyen — utólagos — elismerés a Magvető Könyvkiadó Újhold Évkönyve, melynek első száma a hajdani folyóirat munkatársai közül többeket is megszólaltat, újabb műveikkel szerepeltet, helyet ad az időközben felnőtt nemzedékek képviselőinek is. A szerkesztő a régi: Lengyel Balázs, az ,,újholdasok” a szerkesztőtársak is: Lakatos István, Nemes Nagy Ágnes. A felelős kiadó pedig — immár gyászkeretben — Kardos György, akinek — mint a Magvető Könyvkiadó igazgatójának —, bizonyára oroszlánrésze volt e vállalkozás megvalósításában. Izgalmas és szép olvasókönyv született ily módon. Elsőre tán hiányolja az olvasó a ma már nehezen hozzáférhető hajdani folyó BALLAG A KATONA, LIVE IS LIFER-GO és Opus a Kisstadionban A hazai rockzenészeket hónapok óta foglalkoztatja: mi lesz velük? Egymást követik a szuperprodukciók, a legnagyobb világsztárok is ellátogatnak hozzánk, ugyanakkor a legjelentősebb magyar együttesek is gondokkal küzdenek, romlanak a lemezeladási statisztikák, még erőteljesebben fogy a közönség. Ma még csak játék: vajon mire lenne képes azonos feltételek mellett például az Omega és a Queen vagy Révész Sándor és David Bowie? A legtöbbet egyelőre a magyar közönség kapja: megismerheti a világszínvonalat. Persze, olyan véleményt is hallani: nem kellenek ide ezek a külföldi zenekarok, learatják a piacot, kényelmessé teszik a közönséget. S ha van is benne igazság, újabb és újabb cégek kérnek bebocsáttatást a jelentősnek mondható magyarországi rockpiacra. Itt van például az East-West Concerts, amely nemrég a Heavy Metal rendezvényt támogatta, most pedig a Népstadion és intézményeivel közösen az osztrák Opust és az R-GO-t léptette fel. Az elmúlt hét végén e két zenekar duplázott, s ha nem is volt telt ház, azért a közönség jól szórakozott. Szikora Róbert és társai tudásuk legjavát mutatták be, dalaik nem okoztak csalódást. Az Opus leghíresebb száma kétségkívül a Live is Life. Kitűnő kompozíció, világsláger, ám ezúttal betekintést nyerhettünk a teljes repertoárba, s meggyőződhettünk róla: a szomszédos Ausztriában nagyon is fejlett lehet a rockzene. Az Opus tehetséges társaság, klasszikus vokálhangzás, mesteri hangszerelés, hangszertudás. Kivételes tehetségű előadóművész az énekes, Herwig Rüdisser. A videoclipek láttán joggal gondolhattunk arra, ez egy diszkócsapat, pedig a rockműfaj legnagyobbjai közül való. S ne feledjük, évtizedek óta Bécsben is megfordulnak a világ legnevesebb előadóművészei, akik a jelek szerint jó hatással vannak az ottani előadókra ... (sza) INTERPOPFESZTIVÁL 86 A Magyar Újságírók Országos Szövetségének Rózsa Ferenc termében ma délelőtt, lapzártánkkal egyidőben, az Országos Rendező Iroda vezetői sajtótájékoztatón ismertették az Interpop-fesztivál ’86 várható eseményeit.