Esti Hírlap, 1986. november (31. évfolyam, 257-280. szám)
1986-11-01 / 257. szám
ki. • Szomory Dezső egyik legjobb darabja a Hermelin, bár a második felvonás kevésbé szikrázó és sziporkázó, mint az első, a harmadik pedig, sajnos, tovább esik. Ezzel együtt ragyogó vígjáték ma is ez a kereken hetven évvel ezelőtt keletkezett színmű, amelynek 1969-ben a Madách Színházban, 1982-ben pedig a kaposvári Csiky Gergely Színházban láttuk felújítását. Mindkét előadás kiváló volt. A kaposvári produkció rendezője, Gothár Péter egy kivételével (Hacser Józsa az új szereplő, remekül illeszkedik összeszokott pályatársai stílusába), a 82-es kaposvári gárdával készítette ugyanazt az előadást, csak a színházból bevitte a televízió stúdiójába. A képernyő kedvéért nyilván rövidítettek is valamit a darabból. A néhány évvel ezelőtti kiemelkedő jó kaposvári előadás ragyogása a televízióban sem veszített fényéből. Gothár nem egyszerűen megtalálta, de egyenesen telibe találta Szomory nemű, könnyen játszható stílusát. Ezt a barokkos pompájú, dús nyelvezetet, ezt a teátrális szemérmesen szemérmetlen önkitárulkozást, amely attól bölcs és emelkedett és attól válik élvezhetővé, hogy humor és önirónia festi alá, ezt a fülledten érzelmes és ágálóan patetikus, ám ugyanazt egyidejűleg megmosolygó és kigúnyoló hangvételt. Szóval mindazt, amitől Szomory igazán Szomory. Gothár megtalálta a módját, hogy elsőrangú színészekkel, tökéletes ritmustartással, egyszerre játszassa a stílust és annak paródiáját és az egészet a néző számára átélhetővé és szórakoztatóvá, érdekessé és izgalmassá tegye, hatva ezt az önéletrajzi töltésű néhány karakterfigurát teljes árnyaltsággal ábrázoló erős sodrású és kissé atelier-jellegű, mert elsősorban írókról, színészekről, művészekről szóló vígjátékot, Máté Gábor, Básti Juli Lázár Kati, Koltai Róbert, Pogány Judit, Bezerédy Zoltán és a többiek Gothárvezényelte tolmácsolásában, érthetővé válik, miért olyan jó, miért oly mai, miért annyira nézhető ez a darab hetven évvel keletkezése után is. (barabás) □ EUGEN JOCHUM vezényletével a Bambergi Szimfonikus Zenekar koncertjét rendezik meg 10-én és 11-én, kedden fél 8-kor az Erkel Színházban. REPINÓI NAPOK (1.) Balti filmek Ha valaki ötven kilométert autózik Leningrádtól észak felé, a Finn-öböl partján találja Repinót. A fenyőerdőben itt egy kékre festett dácsa, ott egy szálloda, valahol előbukkan egy posta, aztán egy üdülő. A szovjet filmművészek alkotóháza. Csend, nyugalom, pihenés. Tíz napig külföldiek nyüzsgése, tizenkét országból vagy harminc filmkritikus, a Balti Köztársaságok legjobb munkáit nézte. Én csak öt napig lehettem jelen, tizenhárom litván és észt játékfilmet láthattam. Még Alekszej German három munkáját, és néhány dokumentummeg rajzfilmet. Vitákat is tartottunk a találkozón, amit a Fipresci, a Filmkritikusok Nemzetközi Szervezete, a Szovjet Filmművész Szövetséggel közösen rendezett. Esett, a szél fújt, az időjárás is annak kedvezett, hogy keményen dolgozzunk a kényelmes üdülőben. Íme néhány film a tizenháromból. Érzelmek. Még 1968-ban készült. A németek megszállta Litvániában belehal a szülésbe egy fiatalaszszony. A férje kis tehénkéjével és a csecsemővel átevez az öböl túlsó partjára, ahol a testvére lakik. Közelednek a szovjet csapatok és a bátyja inkább a csónakon Svédországba menekülő polgárokkal akar tartani. Jó másfél évtized múltán találkozik csak a két testvér, a fiatalabb béna kezével egy csapszéket vezet, az idősebb most szabadult a börtönből. Mindez feketefehérben, kitűnő képi kifejezőerővel, nagyszerű színészi játékkal. Jó film. (Rendező: Alimantas Grikjavicus.) Mogyorós kenyér. Furcsa kisváros, ahol egy kisfiú felidézi a gyerekkorát. A szomszédokat, ahol a viharos szerelem nyomán mindig kidől a tornácoszlop, míg egy pilóta meg nem szökteti az asszonykát. A nagyapát, aki egy szörnyű zenekarban muzsikál, a papát, aki egy vénkisasszonynyal csalja meg a mamát, meg a szomszéd kislányt az első szerelemmel. Bájos, groteszk film 1977-ből, sajátos humorral, amelyben a folklór és az abszurd keveredik. (Rendező: Szaljusz Sabianusz.) Tény. Egy németek megszállta litván faluban öszszeteretik a lakosokat, akik nem értik az egészet, mert eddig úgy-ahogy együtt éltek a német katonákkal. Mindenkit kivégeznek, de ezt nem látjuk, csak a kihallgatásokat, ahol a már fogoly németeket vallatják. A film 1980- ban készült, valódiokumentumok alapján, tehát hamarabb, mint Klimov Jöjj és lásd!-ja. (Rendező ugyancsak Grikjavics.) Játék iskolásoknak. Ez az észt film 1985-ből való. Főhőse egy nevelőotthonbeli nagylány, aki hiába keres menedéket részeges apjánál. Fiúk, lógások, szerelmek, szeretetéhség és egy kevés remény. Sokban emlékeztet Rózsa János kabalájára. Ez talán líraibb, puhább film, de árnyaltabb helyzetrajzot ad. Tanya a szélben. 1979-es észt film, a háború utáni évekről. Egy nagydarab süketnéma férfit fogadnak be a tanyára, ahol egy csúnya lány is él. Amikor a környéken bujkáló, a tanyát is fosztogató ellenzékiekkel harcra kerül a sor, a süketnémáról kiderül, hogy osztrák származású német katona volt. A lány már állapotos. Végül anya és lánya férfi nélkül maradnak a tanyán. Furcsa ellentmondásos érzelmeket keltő, tárgyilagos előadásmódban készült film. (Rendező: Olav Neuland) Ideális tájkép. Félig gyerekember érkezik a kisvárosba, valamikor az ötvenes években, politikai feladatokkal. A nagyobbacska kamasz mindent halálosan komolyan vesz, és látszólag semmi sem sikerül neki. Aztán valahol mégis mindig elrendeződnek a dolgok. Börleszkbe hajló vígjáték ez, ahol minden erőlködés nélkül tud a rendező (Peeter Szimm) szinte lenge bájjal szólni arról, milyenek is voltak az ötvenes évek Észtországban. ★ Három-három filmből nem lehet megbízható következtetéseket levonni két ország filmgyártásáról. Tizenháromból se nagyon. Különösen, hogy ez a válogatás az elmúlt öt-tíz év termésének legjobbjait mutatta be. Igaz, hogy mindkét országban alig harminc éve folyik rendszeres filmgyártás. A vitákban, a beszélgetésekben mégis mindenki a „nemzeti karaktert” kereste. Akadt, aki a folklór elemekben vélte ezt felfedezni, mások a humorban, ismét mások a képi kifejezőerőben, vagy éppen a színészi játékban. Bevallom, én elsősorban arra figyeltem, hogy a második világháború alatt és után milyen különleges történelmi útra indultak ezek az országok, s hogy erről mennyire keveset tudunk. S hogy hiteles hírt, lám csak ők maguk hozhatnak erről, mint ahogy meg is tették filmjeikkel. Közben némi szégyenkezéssel gondoltam arra, hogy némely filmgyártás mennyire kiesik a látókörünkből, pedig jóval több okunk lenne odafigyelni arra, amit ők csinálnak, mint sok olyasmire, ami most a figyelmünk előterében áll. Bernáth László Ellenvélemény Harangozó Márta a velem készített rádióinterjú kapcsán ezt írta kritikájában: „...verebes István, akit saját meghatározása szerint letaglóz a siker, s egyáltalán nem tud mit kezdeni vele ...” — megszakítva a mondatot, közlöm, hogy én ilyet soha nemhatároztam meg’. Az interjúban szó szerint ezt mondtam: .........A sikertelenség, vagy hogy az ember nincs homloktérben ... azt sokkal könynyebb elviselni, mint a sikert. Maga a siker borzalmas sok konfliktussal jár” Ez, ugyebár, mást jelent! Harangozó Márta így folytatja a mondatot: .........három említett kivételével olyan felszabadultan gyűlöli a kritikusokat, hogy alkalomadtán akár harci szerszámnak is elmenne ellenük”. Erről a kérdésről, megintcsak szó szerint idézve, ezt mondtam, mert a magyar kritika zömében, jelen pillanatban úgy érzem, hogy messzemenően szakszerűtlen” . Harangozó Márta figyelmetlenül, szakszerűtlenül interpretál. Én nem gyűlölöm a kritikusok zömét, hanem kritizálom. Hitelemet őrizve, szabatosan! Az én „harci szerszámom” nem a gyűlölet, hanem a figyelem és a szakszerűség. Verebes István ★ Készséggel adtunk helyet Verebes István levelének. (Amelyben ugyan kicsit hiányosan idézi önmagát.) Annál is inkább, mivel nem tudjuk megfejteni, mit is kifogásol voltaképpen. A két Verebessel készített interjú kapcsán megjelent bírálat ugyanis néhány sorral alább így folytatódik (a műsor) „két szenvedélyes embert mutatott be; olyanokat, akik akarnak valamit, nem palástolják indulataikat, s találnak maguk mellé szándékaikhoz társakat. Minden bizonnyal azért, mert tehetséges férfiak, ami érezhető volt a tegnap esti, hol szikrázó, hol sziporkázó műsorban is*’. Még szerencsém van, hogy Verebes István ezeket a sorokat nem minősítette szakszerűtleneknek . .. Harangozó Márta Gyorsinterjú Petur Ilkával Nemrég mutatták be a Radnóti Színpadon Herczeg Ferenc Kék róka című színművét. A darab női főszerepét annak idején Petur Ilka is eljátszotta. A Jászai Mari-díjas színművésznő tavaly érdemes művész lett. Az utolsó tragika — írta róla 1958-ban egyik kritikusa, miután megannyi parádés főszerep eljátszása után, fölkerült Győrből Budapestre. A főváros sajnos nem sok sikert tartogatott számára. Bár azóta is volt néhány emlékezetes alakítása — például Fábri Zoltán Húsz óra című filmjében — az egykori Petőfi színházi tagsága után nem volt állandó szerződése színházi társulatnál. — Most játszik valamiben? — kérdeztük tőle a Hajós utcai kis szobakonyhás lakásban. — Sajnos nem, és ez a legnagyobb szívfájdalmam. Megelégednék egy egészen picike szereppel is. Igaz ugyan, hogy beteg voltam, de már alkalmas lennék a munkára. Családom, gyerekem nincsen, ez az egyetlen, amit még tehetek. — A pályán eltöltött ötvenkét év alatt a Baradlayné volt az egyik legemlékezetesebb alakítása. — Igen, ez volt a legnagyobb sikerem. Nagyon szerettem ezt a szerepet. Van egy régi tervem, szintén anyaszerep. A saját édesanyámat szeretném eljátszani. __ 77 — Nagyon viharos gyerekkorom volt. Hatan voltunk testvérek, s az édesapám nem sokat törődött a családdal. Évekig nevelőszülőknél voltam, ahol az édesanyám csak néha-néha látogathatott meg. Libákat őriztem, végeztem a ház körüli teendőket, és akkor volt jó sorom, ha a szomszéd bácsi megajándékozott egy-két zsömlével, mikor énekeltem neki. Egyszóval azt szeretném, ha valaki megírná a történetemet, és én eljátszhatnám benne a saját édesanyámat. Már évek óta dédelgetem ezt a tervet. (Kállai) ÖTÉVES A KFT Orbitális Tündér és egyéb varázslatok 4F H * ?.y '■>*«. ■* Mb Nagyokat libbent az Orbitális Tündér piros-fehér csíkos zokniorra, repült a fehér szoknya, ahogy kesztyűs kézzel szórta a rizst a földöntúli jelenség. Az Orbitális Tündért természetesen Laár András varázsolta elő, s miután az teljesítette feladatát, rögtön el is küldte. Úgyhogy a Tündér visszaváltozott Lengyelfi Miklóssá, és ezzel visszaszerezte basszusgitározó képességét Voltak még egyéb transzcendentális mutatványok is, úgyhogy mindenki jól szórakozott. De Laár, Lengyelfi, Bornai Tibor és Márton András legnagyobb varázslata nem az Orbitális Tündér, nem az a képesség, amellyel előre meg tudják jósolni: lesz, aki lábat mos este a koncert után és lesz, aki ezt elblicceli. Az igazi teljesítmény a zene és a szöveg minősége, az előadásmód hiteles, közvetlen stílusa. Szóval a KFT. Ötéves születésnapját ünnepli a zenekar, s ebből az alkalomból kissé retrospektívre sikeredett a Kertészeti Egyetem Klubjában megtartott fellépésük. Ebből is fakadt, hogy a közönség jó része kívülről fújta a dalokat, és alkalmasint remekül pótolta a zenészeket, ha erre felszólították. Közben az is kiderült, hogy a KFT egy sereg igazi slágert, szinte szállóigévé vált mondást adott a fiatalabb korosztályok széles rétegének az utóbbi években. Amiről rögtön az ötlik az ember eszébe, hogy a KFT-n kívül erre ki volt még képes a hazai rockszínpadon, a nyolcvanas években. A felsorolás olyan rövid, hogy nem is érdemes vesződni vele. Az az igazság, hogy a mondanivaló, a zenei és társadalmi mondanivaló dolgában a KFT nehezen elvitatható módon a legszínvonalasabb magyar rockzenekarrá nőtte ki magát. Elcsépelt közhely, hogy ha angolul énekelnének, világsztárok volnának. Ezt ráadásul még bizonyítani sem lehet, mivel olyan kevesen tudnak nálunk énekelni, s ráadásul angolul... Jelenleg a KFT az, ami korábban az Illés, a fénykorában lévő Omega, vagy később az LGT volt. Modern, tömegeket megmozgatni képes, kirobbanóan tehetséges, öntudatos társaság. És nem igaz, hogy korlátozott felelősségű lenne. Nagyon is tudatos felelősséggel énekelnek arról, ami a fiatalokat érdekli. Közben nem fulladnak demagógiába, s megtalálják azt a nyelvet, amit ma beszélnek a középiskolákban, egyetemeken , vagy éppen a szövőszék mellett. Külön is szólni kell a frontember, Laár András tehetségéről. Régóta nem volt ugyanis ilyen egyénisége rockszínpadjainknak. Az, hogy tud gitározni, még nem csoda, végül is ezt tanulta. A tiszta énekhanghoz már kell egy kis adottság is, de a versíráshoz aztán végképp nem elég a diploma. Ehhez még a színésznek, pantomimesnek is kiváló. Vagyis igazi showman. (Csak Freddie Mercury a Queenből meg ne tudja!) Nagyon jó volt a születésnapi koncert. Ültek a poénok, még éppen az elviselhetőség határain belül volt a hangerő, pont annyian voltak a teremben, hogy az zsúfolt legyen, de még nem életveszélyes. S egymást követték a jobbnál jobb KFT-számok, sorozatban tört ki a taps az első taktusok után. Mintha egy húszéves rocklegenda elevenedett volna meg. Pedig még csak öt éve játszanak együtt. Jó lenne, ha még sok ilyen élményt szereznének nekünk. Sőt, talán az sem reménytelen, hogy nemzetközileg is kiugorhatnak. Hiszen most jöttek vissza Amerikából. Horváth Gábor BAJOR NAGY ERNŐ: Ha azt mondom, haza... !nincs világosabb értelmű szó a szülőföldnél. És több szálból szőtt sem. Bár Pesten születtem, beszélni Budakeszin tanultam meg. Sejthető, hogy kispajtásaim németek voltak, s nem Arany János nyelvén beszéltem velük. Budakesziről Dabasra terelt bennünket a sors, ott restelltem „svábos” hangsúlyomat, s egy-kettőre úgy „ő”-ztem, mintha „megszállott” volna valami. Dabas után Budapest perifériájának egyik nagyközsége lett a lakóhelyünk. Bár ott még Palcsó bácsi, a kisbíró, dobolta a híreket, s Hullár apó személyében csordása is volt a helységnek, az én tájszólásom legalábbis idegenszerű volt. Jóllehet, nem ismertem a beilleszkedés mibenlétét, sürgősen leporoltam beszédemről az alföldi hangsúlyokat. Rohanvást elfelejtettem olyan szavakat, mint istráng, szecskázás vagy ángyika, és mohó sietséggel megtanultam, mi a klassz, a staub meg a haver. Melyik volt a szülőföldem? Hol éreztem, hogy itt, csakis itt van az én kis hazám? ... Ma már meg nem mondom. Talán nem is fontos jelentősége jobbadán annak volna, ha akik a hazáról, szülőföldről a bontakozó értelmű fiatalokhoz szólnak, ne homályosan vagy éppenséggel rejtjeles szövegekkel tegyék azt. Mert arra is adódik példa. Volt alkalmam egy ízben részt venni olyan előadáson, melyet fiataloknak szántak — mégpedig ezres sorozatban — erről a témáról. E szavakkal kezdte mondókáját az oktató: „A haza konkrét fogalom ...” Vasúti málházók, házkezelőségi adminisztrátorok, termelőszövetkezeti traktorosok, bolti eladók ültek vele szemben. Úgy zuhant arcukra a teljes érdektelenség, mint egy lerántott redőny. Az előadó a továbbiakban is térdig járt a műszavak és a tudomány lucernaföldjén. Hogy mit ért hazán az, aki San Franciscóban gondol arra, megvan-e még Erzsébeten a Török Flóris utca; mit az, aki Nagyhalászon fölhúzott egy szoba-konyhát és annak falán elhelyezte családja fotográfiáját; mit az, akit tegnap küldtek nyugdíjba, holott még dolgozni szeretne; mit az, aki tűri, hogy idegen országok ökölvívóringjeiben üssékverjék, de végül a mi Himnuszunk szólaljon meg a győztes tiszteletére; mit az OTP örökös adósai és mit a lottónyertesek örökösei... Mit értenek a szónt haza? Meg azon, mi az, szülőföld? Hisz az nem egyszerűen égitestünknek ama szilárd felülete, ahol először szétnéztünk. Nem csupán az a málló anyag, melybe magot szór a vetőgép, hogy kenyerünk legyen. Más is. Több is. Meghatározhatatlanabb is. A legnagyobb magyarként emlegetett Széchenyi Bécsben született, meghalni is osztrák földön halt... Jurisich Miklós, aki megvédte Kőszeg várát, Horvátországban jött a világra. A magyar vasművesség atyamesterének is tekinthető Fazola Henrik, aki Diósgyőrött gyárat alapított, vándorlegényként vetődött hazánkba. Mégis Cz a föld szülte őket azokká, akikként emlékezetünkben élnek. Cuhanckorom egyik legfölkavaróbb olvasmánya Szabó Zoltán Szerelmes földrajz című könyve volt. A szerző, mint írta, a válság és a veszély villámfényénél keresett valamit, ami változhatatlan, elmozdíthatatlan. A haza, a szülőföld volt számára az, mely leginkább maradandónak bizonyult. És írói vallomások füzérével terel-