Esti Hírlap, 1986. december (31. évfolyam, 281-305. szám)

1986-12-01 / 281. szám

PÁVÁS EMBLÉMA Mi kerül a műsorba? A Budapesti Művészeti Hetek program gondjairól Másfél hónapon át visel­ték a főváros rangos kultu­rális eseményei a pávás emblémát, jelezve, hogy a Budapesti Művészeti Hetek programjához tartoztak. Ez alatt az idő alatt leginkább a bőség zavarára panasz­kodhattunk, s nehezen tud­tunk válogatni a zenei és táncprogramok, a színházi előadások és a gazdag kül­földi kulturális kínálat da­rabjai között. — Ez a néhány hét nem­csak időben nyúlik el, ha­nem zsúfolt is, ekkorra esik a színházi évadkezdés, és idén októberben vendéges­kedett Magyarországon a holland kultúra is — mond­ja a Budapesti Művészeti Hetek és Szabadtéri Szín­padok produkciós igazgató­ja, Lovasy József. — A Bu­dapesti Zenei Hetek volt valaha az egész rendez­vénysorozat magva, s most is külön test a programban. Mi, mint koordináló intéz­mény, főleg a szervezéssel foglalkozunk és a Fővárosi Tanácstól kapott egymillió­háromszázezer forintos költségvetésből kiállítunk még néhány saját progra­mot. Ebből a pénzből idén arra futotta, hogy megszer­vezzük az amatőrszínházak bemutatkozását a Szkéné­ben, hogy Budavár vissza­foglalásának tiszteletére két emlékünnepséget tartsunk a Várban, hogy támogassuk Debrecen budapesti bemu­tatkozását, valamint meg­vásároljuk egy japán Nő­­színház produkcióját. Ez utóbbi bemutató a színházi szakma eseménye lett, Deb­recen is sok emlékezetes élményt nyújtott — ki­emelném ezek közül a nép­­művészeti kiállítást, a Kán­tus kórus és az Ütősök hangversenyét, vagy a Kos­suth klubbeli Alföld-estet —, a budavári ünnepsé­gekre pedig zsúfolásig meg­telt a Mátyás-templom. _— Aki az őszi fővárosi művészeti kínálatot böngé­szi, nem látja tisztán, mi­féle szempontok alapján folyik a kiválasztás, milyen programok tűzhetik nevük mellé a pávás emblémát.­­ Csak az utólagos, gon­dos értékelés döntheti el, hogy megfelelt-e a minőség is a bőséges választéknak. Hogy legalább időben egyeztetni tudjuk a progra­mokat, nem tehettünk job­bat; minden szeptember 25—november 2. közötti je­lentős eseményt beépítet­tünk a művészeti hetek műsorába. Természetesen ez örömöt és gondot egy­aránt jelentett. A holland napok színházi, filmes, ki­állítási műsora, az erre az időre eső Liszt-megemléke­zések gazdagították a vá­lasztékot, de a többi ese­ménynek versenytársai is voltak. És természetesen nem hagyhatjuk el a Bu­dapesti Művészeti Hetek hagyományos rendezvénye­it, a Zenei Heteket, a Tánc­fórumot. Nem akarunk azonban elveszni a prog­ramáradatban, szeretnénk, ha a pávás védjegy hatá­rozottabban, egyértelműb­ben jelölné az értékeket és törekvéseinket. — A Budapesti Művésze­ti Hetek igazgatósága miért ne válogathatna? — A szűkös keretből nem tudunk dotálni egy-egy ál­talunk kiválasztott színhá­zi produkciót, pénzt adni új drámák, tévéjátékok, rá­diójátékok megszületésé­hez. Kevés tehát az erede­ti mű, s szintén pénz-ügyek határolják be a külföldi vendégjátékok szá­mát. Ezért aztán kénytele­nek vagyunk elfogadni az ajánlatokat: a rádió, a tele­vízió amúgy is tervezett be­mutatói — igaz, többnyire színvonalas művek­­— mel­lé illeszteni védjegyünket. — Alig néhány hónap választja el a Budapesti Művészeti Heteket a Tava­szi Fesztiváltól. Verseny­társa-e egymásnak a két intézmény? — Nem bánnánk, ha ver­senyezhetnénk abban a te­kintetben, hogy a főváros őszi kínálata is európai je­lentőségű kulturális ese­mény lenne. Ehhez váloga­tott, és a magyar művésze­tet egészében is jellemző értékeket kell felvonultat­nunk. Ha az eddig elmon­dott gondokat orvosoljuk, művészeti területen lehet­nénk versenytársak, de nemigen mérkőzhetünk a Tavaszi Fesztivállal, hi­szen a kereskedelmi-ide­genforgalmi orientációjuk miatt jóval nagyobb költ­ségvetéssel rendelkeznek, mint mi. Molnár Gabriella BÁBOLNAI „TITOK” 99 * ■ ■ © A Bábolna-sorozat be­tetőzéseként tegnap, ha egy kicsit későn is, az 1-es prog­ramban láthattuk a Start— Burgert Róbert beszél cí­mű epizódot. Rendkívül ta­nulságos másfél óra volt, szórakoztató és drámai, pe­dig néhány híradórészletet kivéve csak Burgert Ró­bert beszélő fejét láttuk, mögötte még az sem sej­lett fel, hogy az az irodája vagy a tárgyalója. Valószí­nűleg a menedzseriskolán kellene tanítani ezt a fil­met, illetve felhasználni, amit ebben Burgert Róbert elmond. Beszámol ugyanis arról, hogy egy ismeretlen, valójában még fiatal me­zőgazdasági szakember, há­ta mögött egy zűrös ügy­gyel — még rendőrségi ki­hallgatásokra járt Pécsett, amikor már Bábolnán igazgató—, miként tudott a magyar mezőgazdaságban egy mintaértékű modellt teremteni. Az is kiderülhe­tett, annak, a­ki odafigyelt, hogy valószínűleg nincs „titka”. Az is lehet, hogy nála okosabb, vagy hason­lóképpen szorgalmas embe­rek is bőven akadnak a magyar gazdaságban. Miért sikerült mégis neki? Azt hiszem ez a titok, ha ez egyáltalán annak mondha­tó, Burgert Róbert szemé­lyiség, abban a legfonto­sabb értelemben, hogy mindig és elsősorban az érdekelte, amit csinált. Magyarán, nem megfordít­va: nem arra figyelt vagy járt, hogy alul, oldalt, fö­lül, ki, mit szól majd ah­hoz, amit ő dönteni szeret­ne, hanem elsőrendűen ar­ra, mitől remélhet hasznot. Mit lehet itt, szerinte, jól megcsinálni, ami természe­tesen nemcsak a maga számára, hanem a gazda­ság, az ország számára is hasznos. Nem próbálta ki­találni az „elvárásokat”, hanem magával szemben voltak ilyen elvárásai. Ter­mészetesen akadtak felté­telei is, különösen az ele­jén, és egy percig sem volt kétséges számára, hogy ha induló elképzeléseit nem fogadják el, akkor nem ő az a vezető, akinek ezt el kell vállalnia. Később az­után, ha nem voltak meg a feltételeik, megteremtet­te azokat. Ha kellett, pat­kányirtással, ha kellett, külkereskedelemmel fog­lalkozott, mert nem arra várt, hogy mások biztosít­sák számára a legjobb fel­tételeket, hanem azon törte magát, hogy ha más nem csinálja, ő teremtse meg azokat. Szóval nincs titok, nincs különlegesség, még az sem biztos, hogy a ma­gyar gazdaság minden ágá­ban ugyanezt lehet, vagy kell csinálni. Burgert Ró­bert „csak” azt csinálta maximális szorgalommal és tehetséggel, amit ott meg lehetett csinálni. Hogy ez mennyire nem kevés, azt a magyar mezőgazda­ság egyetlen igazán világ­hírre vergődött gazdasága bizonyítja. (bernáth) Múzsa­újdonságok A Múzsák Közművelődé­si Kiadó több új kötetet je­lentetett meg. Nádor Tamás interjúkö­tetében, az Emberi anten­nában újságírókkal, a Rá­dió és a Televízió ismert munkatársaival, tudósítói­val folytatott beszélgetése­it gyűjtötte össze. Kepes Andrásnak, a Televízió Stúdió című műsora egyik riporterének Szerencsés útjaink című könyvében az adásban elhangzott inter­júi, tudósításai olvashatók. A Filmbarátok kiskönyv­tára című sorozat legfris­sebb darabja a szovjet filmművészet kiemelkedő tehetségű alkotóját, Nyiki­­ta Mihal­kovot mutatja be. Veres József tanulmánya Mihail­­ov rendezői mun­kássága mellett színházmű­­szeti tevékenységével is megis­ lertet. A sorozatban a terv­ek szerint Kósa Fe­rencről, Keleti Mártonról és Milos Formánról is jele­nik meg tanulmány. (MTI) □ SULYOK TAMÁS ve­zényli a Győri Filharmo­nikus Zenekart holnap es­te fél 8-kor a Zeneakadé­mia Nagytermében. Közre­működik Nagy Péter. Szombaton és tegnap, a művészeti szövetségek tanács­kozásainak sorát lezárva, a Pesti Vigadó dísztermé­ben megtartották a Magyar Írók Szövetségének közgyű­lését. A kétnapos vita után elfogat­ták az alapszabályt és döntöttek az új választmány összetételéről. Képünkön jobbról balra, Boldizsár Iván, Hegedűs Géza és Hajnal Gábor. (MTI-fotó : Cser István felv.) SZALONTÓL A METALIC Zene,szív,szerelem Oh La La , ez a címe a Dolly Roll legújabb nagylemezének. A Pokol­gép együttes Totális metál albuma a keményzene kedvelőinek szól. Újabban mind többen kedvelik az olasz muzsikát, a legna­gyobb sztárok között ta­láljuk Adriano Celentanót, akinek sok ismert dala hallható a Magyarországon is megjelent Hit Parádén. A Z’Zi Labor is bemutatko­zik, a lemez címe enyhén szólva magyartalan: Fa­képnél történő hagyás. Egy érdekesség a borítóról, vo­kál : Veresegyházi Asszony­­kórus. Európában először vé­dőháló nélkül — állítja a Bergendy koncert-, tánc- és szalonzenekar. A Subidu­­bidu — ez a lemez címe — máris népszerű, s még jobban fokozza az érdek­lődést, hogy hallható rajta Balogh Ferenc fesztiváldí­jas­­ című dala. Varga Miklós elárulja magáról: Játék, szenve­dély ... Ez a Varga Miklós Band legújabb nagyleme­ze. A Hungária annak ide­jén a Beatlest is utánozta, most Fenyő Miklós zeneka­ra elé biggyesztett egy jel­zőt: modern. Zene, szív, szerelem, ki tudja hánya­dik Hungária stílus követ­hető nyomon. Végtelen úton, ez Szöré­nyi Le­vente újabb önálló LP-jének címe. A JÓZSEF ATTILA SZÍNHÁZBAN Boccaccio, aki Bokácció Még a finnyásabb néző is fellélegezhet a József Attila Színház újjávará­zsolt széksoraiban. Már az előadás legelején arról ér­tesülhet ugyanis, hogy a jeles Giovanni Boccaccio műveit fitymálón utasítot­ták el korának olvasói. Nem azért, mintha írásai túlságosan emelkedettek lettek volna. Éppen el­lenkezőleg. Olcsó fércmű­nek tartották pajzán his­tóriáit, amelyek a sekélyes malackodáson kívül nem sok érdekességet rejtenek. Boccacciót tehát elsöpri az idők szele — mondják ki az ítéletet a korabeliek, s ez az a pont, amikor azt a bizonyos nézőt is meg­nyugvás töltheti el. Ha a Dekameront ugyanis — mai kifejezéssel élve — olcsó kommersznek tartották, mi félnivaló lenne a mű ké­sei utódaitól, amelyekre csupán a szűklátókörűség süti rá ezt a szégyenteljes bélyeget. A Dekameron immár hat évszázada tartja derekasan magát az irodalmi köztu­datban. De nemcsak a száz novella, hanem Boccaccio mítosza is. Az íróé, aki sikamlós történe­teit saját életéből merítet­te, mi több, komoly elszánt­­sá­g­gal hajhászta műveinek témáit. Alkotás és szerző elválaszthatatlanná lett olyannyira, hogy az újabb és újabb feldolgozásokban már — minden áttétel nél­kül — ő maga éli meg el­beszéléseinek eseményeit, így történik ez a József Attila Színház Boccaccio című előadásában is. Sup­­pé azonos című operettje, valamint Zeil és Genée szövegkönyve szolgált ala­pul Iglódi Istvánnak és Selmeczi Györgynek ahhoz, hogy mai színpadra állítsa a művet. A színlap tanú­sága szerint mindebből ze­nés játék született, a lá­tottak tanúsága szerint úgy, hogy az eredeti zene és szövegkönyv mellé ve­zérelvül Boccaccio hazai mítosza járult. A Boccac­cio helyett így jószerivel egy olyan Bokácciót lá­tunk, amelyben a rene­szánsz életkedv túlságosan e századi, pontosabban e századinak látszik. Az Iglódi István rendez­te előadásban több réteg Először amely rakódiik egymásra. Először is a Suppé-operett, amely több helyütt a maga erede­tiségében bukkan ki az elő­adás több szálból szövött anyagából. Ilyen a Scalza borbély s kikapós feleségé­nek házában zajló már-már vígoperai jelenet, amely a szándék ellenére sem megy át önmaga paródiájába. A másik, a modernizált, mu­­sicalesített réteg, amely hol közelít, hol egészen eltá­volodik Suppé muzsikájá­tól. Hogy a zene — és ve­le együtt a koreográfia —­ stílusváltásai hozták-e ma­­gukkal a cselekmény szét­töredezettségét, vagy fordít­va, nehéz eldönteni. Tény, hogy annyi mindent akar-­­tak ebbe az egy szem da­rabba belesűríteni, amit az már nem bírt el. S ha magáról Boccaccióról nem sikerül a tudottnál többet elmondani, legalább örök­érvényű novelláinak fel­idézésével lehetett volna az alig változó emberi ter­mészet bájosan vagy ut­­caian bumfordi vonásai­ból bemutatni. De alkal­mas-e erre például a hor­dójelenet, amelyből — ta­lán a prüdéria okán —■ épp a befejezés csattanója van elhagyva, vagy a fa­lánk szakácsról szóló eset, arrlyet a színpadi hely­zetből adódóan nyögve­­nyögve, szellemtelenül el­mesélnek. Ha nem ragaszkodunk mindenáron Boccaccio szellemének megidézéséhez, az előadás, a maga eklek­­tikusságában is nyújt él­vezetet. Vitathatatlan, hogy a hangszálakat, tánctudást és komédiázó kedvet pró­bára tevő jelenetekben a társulat nem vall szégyent. Úgy tűnik e három köve­telménynél nem is kíván­tak többet tőlük. Rátóti Zoltán (Boccaccio) a töb­biekhez hasonlóan ügyesen mozog, jól énekel, s látni­­val­óan otthonosan mozog egy mesebeli herceg szere­pében, aki némely kitérő­től eltekintve boldogan ér révbe a szerelem szigetén. Ehhez megfelelő partner­nek bizonyul Kocsis Judit Fiametta szerepében. Va­lamivel élőbb anyagból áll össze a többiek figurája. A három kikapás feleség — Radó Denise, Szerencsi Éva, Szabó Éva — az asz­­szonyi léhaság megtestesí­tője, ugyanúgy a kocsmá­­rosnőt alakító Incze Ildikó, csak hajadon kivitelben. Ebből adódóan a férjek szerepét is egy kaptafára húzták. A férfiúi ostobaság mintaképét Vitai András, Zsolnay András és Nagy Miklós formálja meg, több­kevesebb hűséggel. Az elő­adás legsikeresebb alakja a Palermo hercegét játszó Józsa Imre. Sikerének kul­csa az a mindenre rácso­dálkozó ártatlanság, amely szeretedre méltó esetlensé­gében nyilvánul meg. Kállai Katalin Józsa Imre és Szerencsi Éva RADNÓTI GYŐRÖTT V­e­rsmondóverseny December 6-7-én tart­ják meg a Radnóti Miklós országos felnőtt amatőr vers- ■ ív prózamondóver­­senyt G­yőrött. A vetélke­dőt ha­gyományosan két­évenként rendezi meg a Hazafias Népfront Győr- Sopron Megyei Bizottsága mellett működő Radnóti Emlékbizottság és Irodal­mi Társaság. A vetélkedőn azok a versmondók mérik össze tudásukat, akik a kü­lönféle országos versenye­ken már helyezést értek el. (MTI)

Next