Esti Hírlap, 1988. március (33. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-01 / 51. szám
BIZOTTSÁGI ÜLÉS A PARLAMENTBEN Összehangolt piacok, szolgáltatás, verseny Tapasztalatok a forgalmi adó bevezetéséről gáltatás, a piac fejlesztésének stratégiáját. Ugyanakkor piacépítő, kereskedelemfejlesztő, irányító tevékenységükkel gondoskodjanak az említett viszonyok fejlesztéséről, teremtsenek versenyhelyzetet. Ellenőrzik a magánvállalkozásokat és a fogyasztók érdekében meggyorsítják az integrálódási folyamatokat. A minisztérium az áruforgalmazás, a kereskedelem, illetve a piaci kapcsolatok irányítását, a tevékenység jellegétől és az ágazati hovatartozástól függetlenül látja el. Feladata: a kereslet-kínálati viszonyok megteremtése, megőrzése, a hiányhelyzet feloldása, valamint az, hogy a fogyasztói és termelői igényeket kielégítse, ugyanakkor segítse a külkereskedelmi áruforgalmat. Az egységes ágazati irányítást szolgálja az, hogy ezentúl a minisztérium felel a termelőeszköz, valamint a másodlagos nyersanyag-felvásárló nagykereskedelmi vállalatok tevékenységéért. Szabályozzák, irányítják, ellenőrzik a szolgáltatást, a megfelelő minőséget és azt, hogy hogyan védik akár a szállítók, akár a forgalmazók a fogyasztók érdekeit. Más témáról is tárgyalt a kereskedelmi bizottság az általános forgalmi adó bevezetéséről a kereskedelemben, a leltározási gondokról illetve az elszámolással kapcsolatos kérdésekről, feladatokról. Az adórendszer bevezetése elsősorban a számlázáskor okoz gondot, akár a kereskedelemben, akár a vendéglátásban. Hiányosak a számlák, még mindig fegyelmezetlenek a szállítók, és azért is idegenkednek a papírmunkától, mert ez jócskán növeli az adminisztrációt. Minderről — állapították meg a képviselők — azért is szólni kell, mert a részben bizonytalankodás következtében kevesebb áru érkezett az üzletekbe. (fazekas) (Folytatás az első oldalról.) Ha meggondoltan terveztünk, a befektetett forintok hasznot hoznak. Ennek tudatában törekszik arra a Kereskedelmi Minisztérium, hogy ott fektessenek be ezentúl, ahol ezt a piac megkívánja, sőt indokolttá teszi. Segítségül hívják majd elképzeléseik megvalósításához a kereskedelmi bankokat. Az eddiginél hatásosabban kívánnak a tudomány eredményeire, a korszerű informatikára támaszkodni, elsősorban a kereskedelempolitika és a külgazdaságpolitika kidolgozásában, végrehajtásában. Marjai József beszélt arról, miért felelős elsősorban az új intézmény. A legfontosabb, hogy összehangolják a kormány külgazdasági politikáját, kidolgozzák az áru, a szél- Felfutóban van a Mohácsi Székgyár külpiacra készülő termékeinek — a székeknek — száma. Tavaly — 1987- ben — a tőkés export elérte a 140 millió forintot, és idén már harminc százalékkal nőtt a rendelés. A gyártott harmincötféle típusból tizenegy az új modell. A termelés felfutásának érdekében még az idén elkezdik egy új kárpitosüzem építését, amelyet 1989 végére szeretnének befejezni. A kép a felületkezelő üzemrészben készült. (MTI Fotó: Kálmándy Ferenc) Évente hatvanötezer villamosenergiafogyasztás-mérő időszakos ellenőrzését, illetve nagyjavítását végzik el az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat hatvani üzemeltető állomásán. A műszerek időszakos vizsgálata az energiatakarékosságot is szolgálja. (MTI Fotó: H. Szabó Sándor) SZÍVBETEG LÉCEK Szűrővizsgálatok a megelőzésre Szívbetegség, társadalom, kockázat, megelőzés címmel nagyszabású vizsgálatba kezd az elkövetkező napokban az Országos Kardiológiai Intézet és a Pécsi Orvostudományi Egyetem Társadalomorvostani Intézete több más intézmény bevonásával. A kutatás célja a szív- és érrendszeri megbetegedések okozta veszélyhelyzet nagyságának pontos felmérése, a betegség terjedésében szerepet játszó körülmények tisztázása, és a megelőzés reális lehetőségeinek, irányainak keresése. A vizsgálat során mintegy 10 ezer ember közreműködésére számítanak Budapest IX., X. és XVII. kerületében, illetve Pécsett, s Baranya megye néhány településén. A vizsgálatba bevont embereket orvostanhallgatók keresik fel a lakásukon, és elbeszélgetnek velük életmódjukról, napi szokásaikról, illetve arra kérik őket, hogy jelenjenek meg egy orvosi szűrésen. A szociológiai interjú segítségével a klasszi- ■ kus kockázati tényezőkre kívánnak fényt deríteni az érintetteknél. A szűrővizsgálat vérnyomásmérésből, vérvételből, és a vér zsírtartalmának meghatározásából áll. Az együttműködésre abban a reményben kérik fel a lakosokat, hogy ezzel is hozzájárulhatnak egészségük megőrzéséhez. (MT) — Jaj, drága doktor úr, csakhogy itt van már! — Éjjel fél háromkor csengett a telefonom. Most fél három múlt öt perccel. Siettem, ahogy csak tudtam. Életveszély esetén minden pillanat számít. Lássuk, hol a beteg? — Én vagyok a beteg. — Mi a panasza? — Az, hogy olyan zsúfoltak az SZTK körzeti rendelők. — Tessék? — Nincs nekem arra időm, hogy napközben végigvárjam, amíg sorra kerülök. — És? — írjon fel nekem a Lukács fürdőbe tíz iszappakolást! ... — Mire tetszik várni? — Telefonálni szeretnék. — Miért nem tárcsáz? — Nincs kinek. Nagyszerű találmány ez a telefon. Két forintért három percig a magamfajta magányos emberi kapcsolatokat létesíthet. Csak tudnám, kivel. — Talán tessék velem beszélgetni három percig. — Boldogan. — De ne haragudjon, kérem a két forintot ... — Kisfiam, szeretsz engem, az anyádat? — Szeretlek, mama. — Akkor mondd, de szépen artikulálva, helyes kiejtéssel: az én apám egy semmirekellő csirkefogó. — Az én apám egy semmirekellő csirkefogó! — Helyes. De a magánhangzóid egy kicsit nyitottabbak lehetnének. Tudod, hogy ragaszkodom a szép magyar beszédhez. Mondd, gyönyörűségem: az én apám egy lehetetlen fráter. — Az én apám egy lehetetlen fráter. — Nem rossz, de az r hangot kicsit keményebben ejthetnéd. — Mama, most már mehetek? — Mehetsz, hiszen ma láthatási napja van a drágáidos volt férjemnek. Képzelem, miket mond majd rólam neked. De te tudod, kisfiam, hogy a szülőt tisztelni kell... — Halló, uram. Volna egy jó szavam önhöz. — Tessék. — Ezer szerencséje van, hogy velem találkozott. Ön be akarja vinni ezt a herkentyűt ide a bizományi felvevőhelyre, mert sürgősen pénzre van szüksége. — Igen. — Még csak az kéne! Hiszen kiszúrnák a szemét néhány forinttal. Én, uram, emberbarát vagyok. A dupláját fizetem érte. Tessék a pénz. Megkötöttük az üzletet. — Köszönöm. De hova siet? — Csak ide, a bizományiba. Viszem eladni a herkentyűt... — Tessék mondani, mit jelent ez a tábla: Reserve? — Az jelenti, hogy foglalt. — Én azért leülök, egyelőre nincs itt senki. — Ne tessék leülni. Ha egyszer világosan ki van írva, hogy foglalt, akkor foglalt. — És mit tetszik gondolni, kinek foglalt? Talán valami külföldi vendégé ez a hely? — Dehogy. A férjemé. A következő megállóban fog felszállni a villamosra ... Galambos Szilveszter PÁRBESZÉDEK SZABADIDŐKÖZPONT Részvénytársaság alakul Zalában Meggyorsítják a szabadidőközpont építését a Zala megyei Csömödér határában. A festői környezetben, erdők koszorújában található több mint 20 hektáros víztározót egyelőre még csak a horgászok látogatják, ám környéke hamarosan vonzó kiránduló- és üdülőhellyé válhat. A csaknem két kilométer hosszú mesterséges tó partján már tető alatt van egy háromszintes penzió, elkészült a sétaút, és kijelölték a sportpályák helyét. A létesítmények mielőbbi megvalósítására és a szabadidőközpont idegenforgalmi értékesítésére részvénytársaságot hoz létre a helyi tanács, a termelőszövetkezet és egy Csömödérről elszármazott amerikai üzletember. Az utóbbi az előzetes megállapodásban a bútorok és más kényelmi berendezések beszerzésére vállalt kötelezettséget, illetve a pihenőhely külföldi propagálásáról is gondoskodik majd. A részvénytársaság remélt nyereségének egy részét községfejlesztésre kívánják fordítani. (MTI) LEGFELJEBB JOGOSÍTVÁNY" NÉLKÜL... Magabiztos szerelő Pecsét, csempe • Társasházban is Furicsek Péter villanyszerelő kisiparosról már írtam egyszer. (Igaz, tévedésből Ferenc került a neve mellé az újságban, de ő és többen mások pontosan tudták, kiről van szó.) Egy esetről, egy munkáról számoltam be, amelynek során a villanyszerelő csempézést vállalt el, hamis pecsétet ütött a költségvetésre, pénzt fogadott el a leszállított, nem megfelelő mennyiségű csempéért, amelyet otthagyott a megrendelőnél s a munkát nem végezte el. A megrendelő kénytelen volt mással megcsináltatni a csempézést, új csempét rendelni, hiszen az előbbi nem volt elég , a kára az idegességen, szaladgáláson kívül több ezer forint. A panasz elhangzott, személyesen beszéltem a dologról Furicsek Péterrel, könnyek között ígérte meg decemberben, hogy „rendezi” a dolgot — azóta sem történt semmi. Sőt. Jelentkezett egy társasház közösségvezetője, aki elmondta: Furicsek rossz munkát végzett egy vezetékcserénél, amely ma is életveszélyes, a munkáért tízezer forintot vett fel, ígérte, hogy kijavítja a hibát, de nyoma veszett. A társasház közös képviselője először a XI. Kerületi Tanácshoz fordult, onnan a kerületi Kioszhoz irányították. Befizetett nyolcszáz forint szakértői vizsgálati díjat, s most várja az eredményt. Megkerestem a XI. Kerületi Kiosz szakmai bizottságának vezetőjét, Várkonyi Józsefet. Kérdeztem, miért teheti meg Furicsek Péter — és még mások is —, hogy rosszul végzett munka s jogtalanul felvett pénz terhelje a lelkiismeretét anélkül, hogy bármit tenne a hiba kijavítása, a pénz visszatérítése érdekében. Furicseket behívták a Kioszba, nem ment el. — Most várjuk a szakértői vizsgálat eredményét — mondta Várkonyi József —, ezután összeül a szakmai bizottság, hogy megbeszélje, valóban hibás-e Furicsek Péter, s ha igen, milyen büntetésben részesüljön. A kisiparos figyelmeztetésben, megrovásban részesülhet, súlyosabb esetben elvesztheti az iparengedélyét. S hogy mi történik ilyenkor? — Előfordulhat, hogy engedély nélkül végez kisipari munkát — hangzik a tájékoztatás —, ezt kontárkodásnak nevezik, s büntetése, ha egyáltalán sor kerül rá, pillanatnyilag nagyon enyhe. Mondhatnám, jobban jár a kontár munkát végző kisiparos, hiszen nem fizet adót, a megrendelőnek pedig csaknem mindegy, hogy milyen „jogosítvánnyal” rendelkezik az, aki a villanyát szereli. • • Ez tehát a jelenlegi helyzet. Nagyjából válasz is arra, hogy miért olyan magabiztos Furicsek Péter, Bende Ibolya 1988. március 1., kedd