Esti Hírlap, 1988. szeptember (33. évfolyam, 207-232. szám)
1988-09-01 / 207. szám
tólül . A dánok fájdalommal tűrték az idegen fegyveresek jelenlétét, ám amikor kiderült, hogy az ország mintegy nyolcezer főnyi zsidóságát deportálni akarják a nácik, megmozdultak, és szinte egyetlen emberként igyekeztek megmenteni valamennyi zsidó származású állampolgárt. Erről, az Európában egyedülálló mentési akcióról dán–angol koprodukcióban készült Az egyetlen út című film. Ez az út bárkákon Svédországba vezetett. Az állandóan cirkáló németek között több ezer embert összegyűjteni, a különböző tengerparti helyekre vinni, végül bárkákat szerezni, szabad földre jutni, nemcsak igen nagy nehézségekbe ütközött, az akcióban való részvételhez rendkívüli bátorság is kellett Jó néhány dán az életét adta azért, hogy a mentés sikerüljön, s a védtelenek Svédországban biztonságot találjanak. A film nemcsak azért volt érdekes, mert egy történelmi pillanatot idézett fel a dokumentumok hitelességével, hanem azért is, mert a történet egészén belül felvillantott egyetlen család sorsa a maga ellentmondásosságával együtt érdekes, dramaturgiailag jól felépített volt. Ez a művészi értékekkel bíró alkotás méltóképpen bizonyította, hogy ott, ahol az emberek szervezetten összefogtak, a náci katonai szerveket is sikerült félrevezetni, velük szemben életeket mentve, sikereket elérni. Tény, hogy egy kisebb létszámú zsidóságot, amelynek legalább volt egyetlen útja, könnyebb volt menteni, mint Európa közepéről — még ha meg is lett volna a szándék — százezreket. De itt nem is az emberek száma, hanem a tett a fontos, amely példaerejű volt. (harangozó) A SZÖRNY FESZTIVÁL Iron Maiden • Tegnap délelőtt a Rákóczi út egyik mellékutcájában a rockcsecsebecséket áruló üzlet előtt hosszú sor állt; a boltból kijövök Iron Maiden-trikóban virítanak. A napsütésben a bőrdzsekik a karokon; észre kell venni, hogy fővárosunkban van a világhírű heavy metal együttes, MTK-VM-pálya. Már a kezdés előtt egy órával melegítenek a nézők. A turistabuszok jelzik: a környező országokból sok érdeklődő érkezett. A meghirdetett kezdési időpontban — a honi gyakorlattól eltérően — indít az Ossian. A szervezők részéről (a Népstadion és Intézményei, a Multi Art, a Talentum impresiszálásában) telitalálat volt a fiatal magyar csoport fölléptetése. Az énekes Paksi Endre szuggesztív egyéniség, megénekeltette a már ekkor tízezer főnél többet számláló publikumot. A 19 éves dunaújvárosi Pálvölgyi László basszusgitár játéka kiemelkedett a jó színvonalú produkcióból. Egy megjegyzés: kár, hogy a frontember szuggesztivitása a sörivásra és a Depeche Mode ellen hangolt. Jó lenne, ha saját érdekükben, inkább rokonszenves dolgokat fogalmaznának meg ... Kilenc óráig, az Iron Maiden startjáig folyamatosan özönlött a nézősereg, hogy aztán a világ egyik legjobb koncertzenekara NYITÁNYA Budapesten a videoklipek világát és a nyolcvanas évek rockzenéjét varázsolja a stadionba. A hatszáz komputer vezérelte lámpa, a világszínvonalú hangosítás, a szinkron-színváltós fejgépek, a színházakban használatos színpadi show-elemek és az öt zenész szabadtéri rock and roll fiestát teremtett a színpadra, magával ragadva az ilyen zenét kedvelőiket. A közel félszáz pirotechnikai robbanás dramaturgiájában kiválóan illeszkedett a csapat zenéjéhez. Az ötösfogat: Bruce Dickinson (ének), Harris; Murray; Nicko McBain (dob), Adrian Smith (gitár) —, nem okozott csalódást immár harmadszor (1984 és 86 után) a rajongótábornak. A produkció utolsó dala dübörgött még, amikor Tihanyi Pál, az NSI gazdasági igazgatója a pontos fizető nézőszámról (15 961) tájékoztatott. A tudósító a „palánkbérleteseket” hozzáadta, s így mintegy húszezerre taksálta a jelenlévők létszámát. Az „Iglesias-sokk” után az Iron Maiden visszaadta a hitet: igenis van igény a világsztárokra. Reméljük, az elkövetkező koncertek szintén nem okoznak majd csalódást. A rockfesztivál holnap a Kisstadionban folytatódik, a Kiss együttes vendégszereplésével. Arató András VÁLTOZATLANUL Jót mutat a sikerhőmérő München, szeptember 1. A minap a Deutsches Theater erkélyén egy jó darabon leszakadt a menynyezeti vakolat — szerencsére éjszaka. Egy itteni hírlapíró kolléga azonban nem hagyta ki a poént, s azt írta: a budapesti művészek temperamentumos előadása tett kárt az ötvenmillió márkás épületben. Félretéve a tréfát, a Fővárosi Operettszínház negyedik nyári vendégszereplésén sem kisebb a siker, mint korábban volt. (Kezdődött a Marica grófnővel, folytatódott A mosoly országával, s tavaly A csárdáskirálynővel tetőzött.) A színház lejáratánál van egy sikerhőmérő, amely azt mutatja, hogy az augusztus 4-i bemutató óta 26 előadáson több mint harmincezer néző volt kíváncsi Lehár Ferenc 1905. december 30-án a Theater an der Wienben bemutatott operettjére, A víg özvegyre, ahogy azt Seregi László rendező ma elképzelte, Langmár András „jugendstilt” felidéző díszleteiben, Kemenes Fanny rendkívül mutatós jelmezeivel, Pethő László ötletes koreográfiájával. És a kíváncsi közönség nem csalódik, s elégedettségét élénk reagálásokkal, nyíltszíni tapsokkal, az előadás befejeztével pedig percekig tartó ünnepléssel tanúsítja. A sikert rögzítik az újságokban szép számmal megjelent bírálatok és jómagam is tanú vagyok. A huszonhetedik és huszonnyolcadik előadást láttam — Oszvald Marikától eltekintve két különböző szereposztást —, s mindkét alkalommal rendkívül lelkes volt a fogadtatás, annak ellenére, hogy sok-sok éves színházi tapasztalat szerint a hét elején kevésbé tapsolós a nagyérdemű közönség. A kritikák többsége persze a premieren látottak alapján készült, s az aznap este föllépett művészek teljesítményét méltatja. Az általában kedvező fogadtatásról már a címek is árulkodnak: „Mint egy rózsabimbó”; „Elegancia stílusban és bársonyban”; „Egy tarka est Budapestről” ;Danilo-képeskönyv Magyarországról”; „Bujócska a szerelemmel”. . . Az ítészek szinte kivétel nélkül elismeréssel írnak a címszereplő Tiboldi Mária, továbbá Németh Sándor (Danilo), Oszvald Marika (Valencienne), Jankovits József (Camille) és Mikó István (Nyegus) teljesítményéről. Annak jeléül, hogy a kritikusok ízlése a bajor fővárosban sem egyezik, érdekes idézni, hogy Beate Kayser véleménye szerint Makláry László „tűzzel, könnyed, elegáns finomsággal vezényelt”. Marianne Reissinger viszont úgy találta, hogy kevéssé érzett rá a Lehár muzsikájában vibráló erotikára és a „temperamentumos” Váradi Katalint hiányolta a pulpitusról, akinek munkáját — hiszen a két karmester fölváltva dirigál — a Bayerkurr recenzense inspiratívnak, tűzbehozónak, s mégis kellően viszszafogottnak minősítette. Ideje azonban, hogy a magam véleményét is elmondjam, már csak azért is, mert én más szereplőket láttam, mint a premier résztvevői. Hadd kezdjem a társulat itteni vendégével. Colette Warren a vendégjáték menedzserének, Hans Pilsrnek a felesége, s ez bizony hendikepet jelent a számára, hiszen a legtöbb néző agyán átfut a gondolat, hogy „csak azért” került a csapatba. Ám ezúttal pozitív értelemben bizonyosodott be a régi színházi mondás igazsága: „Nem az a baj, ha a primadonna a direktor felesége, az a baj, ha a primadonna tehetségtelen”. Mivel azonban a nyugatvirginiai születésű, kakaószínű koloratúrszoprán sugárzóan tehetséges, nincs semmi baj. Sőt! Colette Warren rendkívül magas színvonalon formálja meg Giovani Hannát, a fénylő hangú művésznő ugyanis fölényesen birtokolja a szerepet. Zeneileg tökéletes, megjelenésében rendkívül izgalmas, mutatós, színészi eszközei stílusosak, és remekül illeszkedett a számára idegen társulatba. Maradandó élmény volt látni őt. (Más kérdés, hogy föllépése miatt Kovács Brigitta sajnálatosan elesett a müncheni vendégszerepléstől.) A másik Hanna, akit láttam, Zsadon Andrea volt. A tőle megszokott biztonsággal, igényességgel, tehetségesen és szép sikert aratva kreálta a szerepet. A többi játszó személyről és az előadás egynémely tanulságairól essék szó egy későbbi írásban. Morvay István Sikeres, külföldön mind elismertebb és népszerűbb zenei továbbképzési lehetőségeiről, a nemzetközi Bartók szemináriumról és fesztiválról kérdeztük tegnapi számunkban Somfai László zenetörténészt, s az ő szavaiból kiderült, éppen mi, magyarok nem használjuk ki eléggé a szeminárium adta lehetőségeket. Mi a véleménye erről Klenjánszky Tamásnak, a fesztivál iroda vezetőjének, a szeminárium igazgatójának? — Nemcsak Magyarországra jellemző, hogy az érdeklődés nincs arányban valamely program szakmai lehetőségeivel. A Bartók szemináriumon a részvétel egy nehéz repertoár igen mély ismeretét követeli meg, s a szokottnál intenzívebb készülést feltételez. Itt különleges tudnivaló kínálkozik, de az anyag megközelítése merőben eltér az akadémiák — nemcsak a magyar Zeneakadémiára gondolok — mindennapos gyakorlatától. Elsősorban az elméleti és a gyakorlati igényesség együttes megjelenéséről, tehát igen összetett munkaformáról van szó. — Milyen szakaszok különböztethetők meg a szeminárium két évtizedes múltjában? — Nagyjából három részre osztható ez az időszak. Az 1967-ben indult szeminárium tíz évig a budapesti Zeneakadémián működött, olyan professzorok irányításával, akik közvetlenül örökítették át a Bartók-hagyományt. Tíz év után a szeminárium Szombathelyre költözött, repertoárja bővült, Bartók művein kívül sokat foglalkoztak barokk, klasszikus és romantikus mesterművekkel. Sikeres, látogatott volt a rendezvény, de igazán sajátos mondanivaló híján kicsit arc nélküli. A reformot 1982-től készítettük elő, s 1985-től létezik az új fesztivál, amely a nyilvánosság előtt is nyitott. Minden napra jut egy általában igen magas színvonalú koncert, a megszokottól eltérő, különleges műsorral. A hazai zeneoktatásban, a koncertrendezésben, a kutatás és a gyakorlat kapcsolatában a Bartók szeminárium modell jellegű. Felmutatja az együttműködés és a továbblépés lehetőségét egy olyan időszakban, amikor a zenei élet — különös tekintettel intézményrendszerére — bizonyos értelemben válságos. — Melyek azok a kedvezmények, amelyek a magyarok részvételét anyagilag megkönnyítik? — A jelentkezés és részvétel díja kétségtelenül magas. Elsősorban az Előadóművészek Jogdíjalapja ad olyan kiegészítő támogatást a költségvetésünkhöz, amelynek kifejezetten magyar szakemberek részvételének elősegítése a célja. Irodánk kezdeményezésére léteznek már egyéb támogatások is. Úgy gondolom, hogy a még fennmaradó két-három ezer forintos díj a két hétre a fiatal muzsikuskollégáknak is elérhető. — Melyek voltak az idei újdonságok, s mit terveznek a jövőbeni szemináriumokra? — Az idén két fontos újdonság volt. Az egyik: kapcsolat a készülő Bartók kritikai összkiadással, amely véleményem szerint még a kulturális külkereskedelemben is hosszú időre emeli a rendezvény rangját. Annak elterjesztése a nemzetközi szakmai közvéleményben, hogy itt forrásköreiben, és a gyakorlattal szembesítve lehet megismerni azt a kiadványt — sőt, a kiadványt létrehozó műhelymunkát —, amely évtizedekre meghatározó lesz majd a Bartók-interpretációban, reményeink szerint azt eredményezi, hogy mind többen érdeklődnek majd, s az ideérkezők magasabb képzettségűek lesznek. A másik újdonság az olasz Marco Stroppa — az IRCAM zenei kutatórészlegeik vezetője — komputerzenei kurzusa. Közismert, hogy mi, magyarok ebben még elég tájékozatlanok vagyunk. A mostani elméleti alapozás után jövőre a gyakorlati munka következik majd 1989-ben lesz a nagy francia forradalom 200. évfordulója amelyre világszerte készülnek. A huszadik századi zenetörténetben a francia muzsika hatása igen fontos volt, tehát önként adódik a kapcsolódási pont. Ennél is szorosabb összefüggés, hogy Eötvös Péter, a szeminárium egyik professzora a Pierre Boulez igazgatásával működő párizsi Inter- Contemporain együttes művészeti vezetője. Ezt az együttest meghívtuk a jövő évi szemináriumra. Szintén jövőre felújítjuk a hegedűkurzust Csaba Péter és Végh Sándor vendégprofesszorokkal. 1990-ben az NSZK-beli Ensemble moderne Ligeti György műveket játszik majd, lehetséges, hogy ebből hanglemezfelvétel is készül, hiszen ez a szemináriumon tradíció. Ligeti György 1990 júliusának végére elfogadta meghívásunkat. 1991-re a moszkvai Bolsoj Lazarev által vezetett kamaraegyüttesét várjuk. — Anyagi haszna van-e a szemináriumnak? — Évi költségvetésünk négy és fél millió forint. Ennek körülbelül a felét a művelődési tárca vállalja immár húsz éve. A devizakiadást és -bevételt tekintve aktívum van, tehát több devizát veszünk be, mint amennyit elköltünk. További mecénásunk — többek között — a Soros Alapítvány, az Előadóművészek Jogdíjalapja, az Idegenforgalmi Hivatal, a Hungaroton és a megyei és városi tanács. A fesztiváliroda a rendezvényen semmit sem keres, de úgy érzem, hibáznánk, ha most ez lenne a cél. Ha majd a fesztiváliroda megkapja az önálló menedzselés jogát, a Bartók szeminárium nagyon értékes lesz a Bartók-hagyományt képviselő és a kortárs zenét játszó magyar előadók impresszálásában. Tekintettel arra, hogy nagyon sajátos, és nem elsősorban üzleti célú munkaterületen dolgozunk, arra törekszünk, hogy leváljunk az Interkoncerttől, amelynek jelenleg irodánk része. Az Interkoncerttel továbbra is kooperálva, egymást segítve szeretnénk működni. A Bartók szeminárium olyan szakmai érdekeket érvényesít, hogy sok művész honorárium nélkül vállalja az itteni munkát. Tari Emőke ÉRTÉKES SZELLEMI VÁLLALKOZÁS (2.) Támogatás fiatal magyar zenészeknek HÁRS ISTVÁN KITÜNTETÉSE Változás a Magyar Rádió élén AZ ÚJ ELNÖK HAJDÚ ISTVÁN Hárs Istvánt, a Magyar Rádió elnökét nyugállományba vonulása miatt a Minisztertanács augusztus 31-i hatállyal felmentette tisztségéből. Hajdú Istvánt — az MSZMP Budapesti Bizottságának volt titkárát — szeptember 1-jei hatálylyal a Magyar Rádió elnökévé kinevezte. Az Elnöki Tanács Hárs Istvánnak, a Magyar Rádió elnökének több évtizedes, kiemelkedő vezetői munkássága, elkötelezett politikai, közéleti tevékenysége, példamutató életútja elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Az eseményen jelen volt Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke és Pozsgay Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter. Hajdú István, a Magyar Rádió új elnöke ma a Parlamentben Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke előtt letette a hivatali esküt. ★ Elnökségi ülést tartottak a Magyar Rádióban, amelyen elbúcsúztatták Hárs Istvánt, a Magyar Rádió nyugdíjba vonuló elnökét, és beiktatták Hajdú Istvánt, az intézmény új elnökét. Az elnökségi ülésen részt vett Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára és Pozsgay Imre, akik méltatták Hárs István több évtizedes munkásságát, s köszöntve a Rádió új elnökét, sok sikert kívántak tevékenységéhez. A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN Pulszky-tárlat Pulszky Károlyra, a Szépművészeti Múzeum gyűjteményének megteremtésében és gyarapításában oly jelentős művészettörténészre emlékező tárlatot rendez hamarosan az intézmény. Az Országos Képtár egykori igazgatójaként az 1890 es években Pulszky már azzal az elképzeléssel gyarapította a gyűjteményt, hogy az magva legyen az európai képzőművészet reprezentánsainak Budapesten otthont adó Szépművészeti Múzeumnak. Az október közepén nyíló tárlat feleleveníti Pulszky tevékenységét, áttekintést ad legfontosabb szerzeményeiről. (MTI)