Esti Hírlap, 1988. október (33. évfolyam, 233-258. szám)
1988-10-01 / 233. szám
BEMUTATÓ ELŐTT ♦ BEMUTATÓ ELŐTT Romanov és Júlia romána Nem félreértés: Peter Ustinov, a nálunk elsősorban filmszínészként ismert művész Romanov és Júlia című darabjáról van szó és nem Shakespeare , immár örökéletűvé vált veronai szerelmespárjáról. Ez a Romanov szovjet, Júlia pedig amerikai illetőségű, s egy semleges országban — ahol szüleik a nagykövetek — űzi őket egymás karjaiba a nagy érzés. A darabot, amelynek hétfőn este lesz a bemutatója a Várban, a rendező, Sík Ferenc ajánlotta a Nemzeti Színháznak. — Hogyan fedezte föl Ustinov művét? — Meglehetősen régen, még 1955-ben láttam a darabot Londonban. Akkor népi táncos voltam, s álmomban sem gondoltam, hogy valaha színházi ember leszek. Őszintén szólva, nem is nagyon rajongtam a színházért. Akkor ott, Londonban eltörtem a bokámat, s a fölszabadult estéim egyikén elmentem a Romanov és Júlia előadására, amelyet maga a szerző, Ustinov rendezett. Éppen akkor nézte meg a darabot Truman is és majdiesett a székből, úgy neetett. Ehhez tudni kell, hogy a két nagyhatalom egyikét sem kíméli a darabban a szerző. Akkor ott, Londonban, főként az amerikaiak kifigurázásának volt fergeteges sikere. — Tehát vígjátékról van szó? — Tulajdonképpen ez egy limonádédarab. Európa legkisebb államában játszódik, amelyet — semleges lévén — mindkét nagyhatalom maga mellé akar állítani. Mindenáron az egyik tömbhöz való csatlakozásra akarják rákényszeríteni az államelnököt, aki ez ellen kétségbeesetten tiltakozik. Tehát háborúellenes, nagyhatalomellenes, tömbellenes, amolyan „svájci” darab. Vagyis azt mondja, hogy jó lenne, ha a világ sok-sok kis Svájcból állna, mert a nagyhatalmak sokszor belekényszerülnek olyasmibe is, amibe a kis államok nem. Nincs benne semmi reveláció, semmi világrengető fölfedezés, egyszerűen kisnemzetpárti, kisebbségpárti. — Tehát Londonban fedezte föl a darabot. Azóta azonban eltelt harmincegynéhány év. Már régebben is szerettem volna színpadra állítani, Pécsett is foglalkoztam a gondolattal, de akkor nem volt rá lehetőség. Mostanában jutott eszembe, hogy újra el kellene olvasni, és bár gyalázatosan tudok angolul, még így is nagyon élveztem. Berczky Zs. Erzsébet és Mészöly Dezső ültette magyarra, nagyon szellemesen. Ez igen fontos, mert Ustinov egyik fő ereje éppen a párbeszédeiben van. Szerintem Molnár Ferenc-i színvonalú dialógusokat ír. S ehhez jön még Gryllus Vilmos zenéje, aki igazi „suszterinas”-zenét szerzett a könnyeden szellemes szöveghez. Én ettől az előadástól azt remélem, hogy sok nevetéssel teli, könnyed szórakozás lesz, s még azt is, hogy az emberek talán nemesebben fognak gondolni arra, amire eddig acsarkodva gondoltak. Mert bármilyen fenyegető és halálosan komoly dolog is a világ két részre szakadása, egy bizonyos szempontból nézve nevetséges. — Akkor tehát Ustinov darabja politikus darab? — Nem, nem. Nagyon indirektül foglalkozik a politikával, mindamellett, amit itt elmondtam. Nagy kérdésekről, nagy kérdőjelekkel, más előadásaival szól a színház. (Kállai) 2 1988. október 1., szombat A császár messze van 1933, Belvárosi Színház. Akkor, ott mutatták be nagy sikerrel egy fiatal írónő, Gáspár Margit Rendkívüli kiadás című darabját. Most pedig legújabb munkájával jelentkezik. Erről a művéről kérdeztük az írónőt. — A császár messze van — ez a címe új drámámnak, amelyet a József Attila Színház október 8-án mutat be a Budapesti Művészeti Hetek keretében. A darabot nyáron négy estén játszották a Gyulai Várszínházban, mert színházaink az utóbbi években — külföldi mintára — szívesen vállalkoznak ilyen próbafutamokra. Ezek ugyanis hasznos tapasztalatokkal szolgálnak a budapesti produkció végső megformálásához, még akkor is, ha a szabadtéri változat a helyi színpadtechnikai és akusztikai adottságok miatt bizonyos fokú zanzásításra kényszerül. Szerintem az egyetlen hátrány, hogy az új darab egyfajta félszüzesség gyanújába keveredik. Vajon jogosan viselheti-e ősszel az ősbemutatás mirtuszát?! Az adott esetben ez nem kétséges. Filmtechnikával épített, sok képes drámám Iglódi István látványosan szép rendezésében, igen népszerű, fiatal színészgárda főszereplésével — Bánsági Ildikó, Szakácsi Sándor, Rátóti Zoltán, Andorai Péter, Újréti László — csakis kőszínházban bontakozhat ki a maga teljességében, bár szabadtéri változatának fogadtatása is kedvező volt. És most két félreértés lehetőségét szeretném elkerülni . — Bár drámám alcíme Rab Ráby, nem a szépséges Jókai-művet dramatizáltam. Csupán három jellegzetes mellékfiguráját építettem be a cselekménybe, amelynek forrása éppúgy, mint a Jókai-regényé, Ráby Mátyás rendkívül izgalmas önéletrajza. — Azt hallottam rebesgetni, hogy II. József korában játszódó darabom mai helyzetünk tükörképe szándékozik lenni. Annál valamivel több a történelmi ismeretem, mint hogyegy koraszülött reformirányzatot összetévesszek a mi nagyon is megkésett reformkísérletezésünkkel. Örök jelenségre szeretném felhívni a figyelmet. Arra, hogy új gondolkodásrendszer meghirdetése mindenkor, akármilyen berendezkedésű társadalomban beleütközik a maradiság kőkemény sziklafalába. Irgallmatlanul nehéz meggyőzni, legyőzni azokat, akik egy idejét múlt világképhez ragaszkodnak -akár meggyőződéses, elvi alapon,akár érdekből. Hogy is mondja egyik szereplőm? „Nincs a politikának galádabb tervezése, mint mikor szoros körbe zár össze önzetlen hitvallókat számító kufárokkal. És a tiszta kéz fogni kényszerül a szennyest, különben megszakad a bűvös lánc.” (Kristóf) A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete dallamtörténeti osztályának rendezésében nemzetközi gregorián zeneionferenciát tartottak Tianyban. A kivételesen maffias színvonalú, nagyszerűen szervezett, kitűnő légkörű rendezvényről Dobszay László kandidátust, a Zenetudományi Intézet dallamtörténeti osztályának vezetőjét, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanárát kérdeztem. — Mi volt a konferencia témája? — A középkori egyszólamú vokális zene. Vezető benne a gregorián zene, etilhez kapcsolódnak mindazok a kompozíciók, amelyek a középkorban a gregoriánt kiegészítették, teljesebbé tették. Ez jelölte ki azokat a legfőbb tématerületeket, amelyekről a konferencia tárgyalt. Az első: hogyan teremtődött a gregorián zene, a római kereszténység világában, milyen zenei elemekből, milyen zenei indítékokból keletkezett ez a csodálatos egyszólamú repertoár. A második témakör: hogyan formálták tovább a VIII—X. században, tehát a Nagy Károly uralm tt körülvevő kulturális regben egy elméletileg is idszerezett, hangjegyírásban rögzített, pontosabban meghatározott, bár kevésbé szabad, de jól továbbörökíthető zenei anyaggá. Szoros értelemben ezt nevezzük gregoriánnak. A harmadik témakör az volt, hogy ez az anyag miként élt Európában századokon át, hogyan használták az egyes körzetek, nemzetek, tájak, hogyan variálták, hogyan egészítették ki, mit kapott egyik a másiktól, mi az, amit itt megőriztek, ott elfelejtettek, és így tovább. Bizonyos: a gregorián az európai zenetörténetnek, az európai kulturális történetnek, végső soron az európai történelemnek szerves része. — Professzor úr véleménye szerint mi volt a konferencia legfontosabb eredménye? — Az, hogy keretet találtunk az együttműködésre! Azok az emberek, akik évekig egymástól függetlenül kutattak, akik csak véletlenszerűen találkoztak, akik egy-egy nagyobb konferencián összefutva esetleg két-három órát beszélgethettek a témáról, most egy hétig együtt lehettek, azonnal reagálhattak egymás előadásaira, vitatkozhattak, tehát olyan kapcsolatot teremthettek, amely a későbbi kutatások fejlődését ígéri. Sok kitűnő előadást hallhattunk, tanulságos beszámolókat készülő munkákról, idetartozó kéziratok, kódexek katalógusainak összeállítására vonatkozó tervekről és sok másról. — Honnan érkeztek, hányan voltak a résztvevők? — Vendégeink száma ötven volt; harmincan külföldiek, az Egyesült Államokból, Angliából, Franciaországból, az NSZK-ból, Olaszországból, Svédországból, Svájcból, Norvégiából és Csehszlovákiából. Hazánkból tíz szakember érkezett a konferenciára. Fontosnak tartom, hogy a Zeneművészeti Főiskola tíz zenetudományi szakos hallgatóját is vendégül láthattuk. Első lehetőségük volt megismerkedni a nemzetközi tudományos élet legjobbjainak munkamódszerével, előadó- és vitastílusával — egy tudományos konferencia egészével. — Lesz-e folytatás? — Jelentős újdonság, hogy míg eddig csak terveztük egy tanulmányi csoport megszervezését, most a konferencia végén elhatároztuk, hogy ezt formálisan is, mint a Nemzetközi Zenetudományi Társaság első önálló tanulmányi csoportját — study groupját — létrehozzuk. Célja, hogy kétévenkénti konferenciáival, s e tanácskozások közötti programjaival az együttműködés folyamatosságát fenntartsa. A jelenlévők kívánságára a következő konferenciának is Magyarország ad majd otthont. — Mondható, hogy a gregoriánkutatásnak esetleg hosszabb távon is Magyarország lehet a központja? — A mostani konferencia résztvevői szívesen fogadnák, ha Magyarország állandó székhelye lenne ennek a tanulmányi csoportnak. Abban egyeztünk meg, hogy mindig konferenciáról konferenciára állapodunk meg a továbbiakról. Egyelőre az bizonyos, hogy most két esztendőn át nekünk kell a szervezésről úgy gondoskodnunk, hogy annak múltával újabb eredményes konferenciával folytathassuk a megkezdett munkát. Tari Emőke TUDOMÁNYOS KONFERENCIA TIHANYBAN Európa kincse: a gregorián zene mm • „Még a prózában is a vers isteni könnyűségét, tökéletességét és tartalmatlanságát kereste” — mintha Babitsnak e Kosztolányiról írott mondatát használta volna vezérfonalul Esztergályos Károly: Hajnali párbeszéd című, tegnap este vetített műve így láttatja velünk a költő-novellista Kosztolányi Dezsőt. Egy férfi, aki örökké gyerekkorának és negyvenes éveinek határán marad, aki borzas frizurát és művésznyakkendőt visel, akinek prózáit az adakozó emberszeretet és az önzés kettőssége hatja át. De mindez csak a felület. A tévéjáték nagy erénye, hogy alkotói sem elégedtek meg ennyivel, nem érezték a hangulatot, a miliőt, a szépen formált képeket (melyek Bíró Miklós kamerájának jóvoltából igen erős művészi hatásúak) elegendőnek. Hiszen, ha magasztalta is a felszínt, a „sekélységet”, igazából a mélység művésze Kosztolányi, és ez kiderül ebből a tévés novellafüzérből is. Remek — és jellemző — a keret: egy utazás. Itt történik „A csók”, és ez a vonat visz Velencébe, Szabadkára, Budapestre, ahol mindenütt művészbarátok, öngyilkosjelöltek és öngyilkosok, sápadt leányok és hősies aszszonyok az útitársak. Halál, téboly, betegség és szegénység ütik szíven a fiatalembert, aki mindezt mint saját halálát, tébolyát éli meg, de mindezt az élethez sorolja, ettől még jobban imádja a létezést. Esztergályos a tartalomhoz a legillőbb formát találta meg, s ezt ékesen bizonyítja szereplőválasztása is. Gálffi László kitűnő Esti Kornél, enerváltsága és élénksége, intellektualitása és hisztis önzése éppen ide valók. A késői vetítés után fölállva épp annyira nem tudjuk, féljünk-e, sírjunk-e vagy nevessünk, mint Kosztolányi műveinek olvastán. S ezt a „kosztolányisan” életközeli érzést a film értő művészeinek köszönjük. (molnár) HÁROM VILÁGRÉSZEN Magyar művészek külföldi pódiumon Európában megkezdődött az új zenei évad: sok kitűnő magyar művész tesz eleget még ebben a hónapban külföldi meghívásoknak. Bándi János operaénekes négy estén lép fel az angliai Wexfordban. Ausztriába utazik Pászthy Júlia egy bécsi fellépésre, ahogy Takács Klára is. Sólyom-Nagy Sándor Grazban énekel majd. Onnan Bordeaux-ba készül, hogy Verdi Falstaff című operájában lépjen fel. Nemcsak ő, hanem Gregor József is a Falstaffban szerepel ugyanott. A Bartók kvartett Hollandiában ad hangversenyt, Amszterdamban, az Új Budapest kvartett pedig Wageningenben. Magyar énekesnő mutatkozik be a hollandiai Enschedében Adélként A denevér előadásain: Csonka Zsuzsa, írországi szerződést kapott négy estére Póka Balázs operaénekes. Polgár László ezúttal Izraelbe látogat, és Tel Avivban lép fel október 2. és 15. között. Perényi Eszter hegedűművész NDK- beli városokban hangversenyezik, természetesen Berlinben is. Popénekeseink közül az NDK-ba várják Soltész Rezsőt és Szűcs Juditot. Kocsis Zoltánt a nyugatberlini ünnepi játékokra hívták meg, ahol október 16-án lesz hangversenye, Fábián Márta cimbalomművésznő pedig ugyanezen a rendezvényen és ugyanaznap lép fel. Az NSZK- ba látogat továbbá Székely István zongoraművész, a Budapest Ragtime Band dzsesszegyüttese és Tiboldi Mária. A Fővárosi Operettszínház társulata Frankfurtban és Pforzheimben ad műsort. Csengery Adrienne nyugat-berlini fellépéseit október 15-re és 16-ra tűzték ki. Olaszországnak is jut magyar művész Virágh László orgonista személyében, Svájcban pedig Sánta András és zenekara muzsikál. Utaznak művészeink az Egyesült Államokba is; Tokody Ilona New Yorkba, Kincses Veronika Connecticutba, a Kodály kvartett pedig novemberig tartó amerikai turnéra készül. Szegvári Károly festőművész szívesen fest portrékat híres emberekről. Legutóbb a hazánkban járt Julio Iglesias kapott tőle egy képmást, s vásznára került már a honi színészvilág több kiemelkedő személyisége is. A szinte állandóan úton lévő művész szívesen fest politikusokat is. Bajorország miniszterelnökét, Franz-Josef Strausst gibraltári nyaralójában örökítette meg, s hamarosan hozzáfog Helmut Kohl kancellár portréjához. Szegvári az ezekben a napokban Magyarországon tartózkodó Philipp Jenningernek, a Német Szövetségi Köztársaság Szövetségi Gyűlése elnökének portréját is elkészítette. Felvételünk e kép festése közben ábrázolja. □ A MAGYAR—FRANCIA BARÁTI KÖR október 3-án, hétfőn este — nem, mint tévesen megjelent: 6 órakor, hanem — 7 órakor tartja alakuló ülését az ELTE jogi kar épületének aulájában (V. kerület, Egyetem tér 1—3.). □ HOLNAP 7 órától 10 óráig a svédországi Jerusalem együttes ad koncertet a Petőfi Csarnokban. A Jerusalem Svédország legismertebb rockcsapatainak egyike. A holnapi koncerten két magyar együttes, a Classica és az Árkádok is fellép.