Esti Hírlap, 1988. november (33. évfolyam, 259-283. szám)
1988-11-01 / 259. szám
NOVEMBER 18-20. KÖZÖTT Országos KISZ-értekezlet Nyilvános tanácskozás November 18—20. között országos KISZ-értekezletet tartanak Székesfehérvárott. Az értekezlet nyilvános lesz, s azon a szövetség tagjai közül megfigyelőként mindazok részt vehetnek, akik idejében eljuttatják jelentkezésüket a KISZ KB-hoz. — A küldötteken kívül mindazok a KISZ-tagok eljöhetnek, akik előzetesen jelentkeztek — tájékoztatott Somogyi Andrea, a KISZ KB irodavezetője. — Eddig mintegy hatszázan kerestek meg bennünket, s ez felülmúlja várakozásunkat. A szervezők háromszáz érdeklődőnek adhatnak 280 forintos hozzájárulás ellenében szállást és étkezést. Akik korábban jelentkeztek, előnyt élveznek. Terveink szerint a „létszámfölöttiek” is részt vehetnek a tanácskozáson, de az ellátásukról maguknak kell gondoskodniuk. A plenáris ülésen jelen lehetnek, a szekciók munkájában azonban a termek szűkössége miatt csak korlátozott számban vehetnek részt. A nagy érdeklődés magyarázata, hogy az értekezleten megvitatandó dokumentumokat időben eljuttattuk a KISZ-szervezetekhez. Nyilvánvalóan az is szerepet játszik, hogy a megfigyelők a helyszínen ellenőrizhetik képviselőik állásfoglalásait. Az ország minden részéből, valamennyi társadalmi rétegből jelen lesznek fiatalok. Sokan személyesen kerestek meg bennünket, s a jelentkezők között idősebbek is vannak. Az értekezlet tiszteletére a győri honvédkollégisták egy csoportja futva teszi meg a Győr—Székesfehérvár közötti távolságot. (kőszegi) EGYMILLIÓ FORINT Pályázat Nemrég zárult le az Országos Béketanács ifjúsági bizottsága nyáron kiírt békepályázata. Tunyogi Lászlót, a bizottság elnökét kérdeztük: milyen volt az érdeklődés? — Százhuszonkét pályázat érkezett a címünkre. Nehéz helyzetben vagyunk, nem számítottunk erre. Az eredetileg kiosztásra szánt 250 ezer forint nem elég, hiszen a pályázók összesen hárommillió forintot kérnek. Nagyon sok új, támogatásra érdemes kezdeményezésről van szó, megpróbálunk újabb szponzorokat keresni. Hamarosan elbíráljuk az ötleteket, addig is türelmet kérünk. — Milyen ötletekre, elképzelésekre kértek legtöbben hozzájárulást? — Az ifjúsági bizottság már a pályázat meghirdetésekor számított arra, hogy az érdeklődés túlnő saját határain. Sokan kértek pénzt kisközségekből kulturális célokra, például a düledező művelődési ház felújítására vagy a népi hagyományok ápolására. Több esetben nemcsak anyagi, szervezeti támogatásról van szó. Az országban működő békeközösségek jelentkeztek olyan indokkal, hogy a karácsonyi akcióikhoz és a nemzetközi diáknapi eseményekhez lenne szükségük a támogatásra. Mások az erdélyi menekültek ügyét karolták fel. Különböző tanfolyamokat indítanának nekik, például magyar nyelv, történelem és földrajz oktatására. Pályázott számos intézet, iskola és csoport, ők meglévő nemzetközi kapcsolataikat fejlesztenék. Az alakulóban lévő Ifjúsági Béketársaság is jelentkezett. .A Hazafias Népfront a békéért és az ifjúsági szövetség is kért támogatást. — Lesz-e folytatás? — A jövő évtől rendszeressé akarjuk tenni. Erre a célra az elképzelések szerint egymillió forintot fordítunk, négy részre osztva negyedévenként lehetne megpályázni. Biztatunk mindenkit, ha most nem tudtunk támogatást adni, legközelebb sikerülhet TIZENKILENC ORSZÁG PIACAIN Egri export A svéd Mecman cég és az egri Finomszerelvénygyár több mint két évtizede tartó műszaki-termelési és piaci együttműködésében a jövő évi program megtervezésekor minőségi változtatásokról döntöttek, s a hagyományos kapcsolatok mellett vegyesvállalat alapítását határozták el. A pneumatikus automatikaelemek gyártásában eddig kialakult kapcsolat tizenkilenc ország piacain teremt exportlehetőséget a magyar félnek. A változó igényekhez való folyamatos alkalmazkodás számos olyan fejlesztést ösztönzött, amely révén önálló, itthon és külföldön jól értékesíthető termékekkel jelentkezett a Finomszerelvénygyár. Ilyen például a személygépkocsikba, autóbuszokba szerelhető saját konstrukciójú gázrugó. Svéd szakemberek segítségével fejezték be a hagyományos automatikaelemek gyártásának átfogó korszerűsítését is. Ennek eredménye az egyszerűbb szerkezet, a kisebb súly, s ezzel együtt a költségek több mint 30 százalékos csökkentése. Az olcsóbb ár révén tovább növekednek a külpiaci lehetőségek, s jövőre újabb akciót kezdhetnek exportjuk bővítésére az egriek. A jelenlegi alkatrészforgalom a két fél között mintegy 50 millió svéd koronát tesz ki, ennek alapján viszont, a Pneumatika termékcsalád gyártása révén több mint egymilliárd forint a Finomszerelvény gyár forgalma, s a különböző termékek közül ezek hozzák a legnagyobb nyereséget is. Kutyatulajdonosok / November első hetében jelenik meg a Média Kiadói Iroda gondozásában Garamvölgyi Edit: Kutyák, gazdák, sorsok című könyv. Ára: 59 Ft Megrendelhető utánvétellel a Média Kiadói Irodánál, cím: Budapest Sasadi út 70. 1118. Az öregasszony behunyt szemmel feküdt, s arra várt, hogy felébredjen a kórterem. Ágyszomszédja halkan nyögdécselt, a nővérek fel-alá csoszogtak, aztán nekiláttak a gyógyszereket számolni. A konyhából forró tenger csapott be. — Istenem, mi lesz most a sírral? — hasított belé fájdalmasan. El is feledkezett arról, hogy mozdulni sem tud, s mindjárt megérkezik a rettegett vénás injekció; attól szenvedett, hogy idén először nem tudott kimenni a temetőbe. Míg a betegség le nem döntötte a lábáról, nap-nap után kiballagott szép kényelmesen, öregesen, a kapunál díszes csokrot köttetett, össze is súgtak mögötte a szomszédok, hogyan telik a nyugdíjból ilyen drága virágra... De csak hadd pusmogjanak. Kevés kell már neki, ami kis pénze van, azt meg arra költi, amire akarja. Ott is lett rosszul a sírnál, a kertész vitte haza taxin, még a doktornőt is ő hívta ki telefonon. — Ne félj, apukám, jövök már utánad — suttogta maga elé, bódultán a fájdalomcsillapítóktól. — Ugyan, anyám, már megint kezdi — intette le a lánya, aki ott ült mellette a mentőautóban, és a kezét fogta. Igyekezett leplezni, de hangjában ott vibrált az az ideges türelmetlenség, ami mindig előveszi, ha az anyja rákezdi: — Jobb volna már nekem meghalni, csak teher vagyok én már ezen a világon, amióta szegény apád itthagyott... Van elég baja a lányának is. De azért ő mégiscsak kiszalad a sírhoz. Tanítás után az iskola melletti virágboltban vesz egy csinos fenyőkoszorút meg egy csokor fagyöngyöt, aztán pár percig álldogál a sír előtt, fázósan, egyik lábáról a másikra állva. Az öregasszony nagy bánata az unokája volt. Még csak haza sem jött erre a napra. Ott maradt az idegen városban, ahol pedig senkije sincs. De talán az ő hibájuk is, hisz még a széltől is óvták. Amikor nyolc éve meghalt a nagyapja, a temetésre sem engedték ki, csak évekkel később merészkedett el a temetőbe, hogy megnézze, hol fekszik a nagyapja. Pedig mennyire szerette az öreg ezt az egyszem unokáját. Tarisznyával és kis bocskorral várta születését, mert azt hitte, hogy fiú lesz, s akkor majd együtt indulnak neki a távoli havasoknak és büszke erdőknek, amelyek közt ő felnőtt. A térdén lovagoltatta, árva kisnyulat hozott neki, s olvasni is ő tanította meg, mielőtt iskolába ment, földije, Tamási Áron mesekönyvéből. Mikor egyszer a helyi újságtól kijöttek, hogy írjanak róla, az öreg csak annyit kért, hogy az unokájával együtt fényképezzék le. S hiába magyarázták neki, hogy az úgy nem szokás. Bizony, nem hiába mondogatta a kisöreg élete vége felé: — Ültesd be, mama, a síromat borostyánnal, az szép is, meg gond sincs vele. Hisz úgyse lesz a gyerekeknek arra idejük, hogy folyton hozzám szaladgáljanak. — Mások ezek a mai fiatalok — gondolta az öregasszony, s ha nem is értette, kezdett már beletörődni abba, amit az unokájától hallott. — Nem szeretem a temetőket, formaság az egész. Én belül gyászolok. De hogy most ő sem tudott kimenni a temetőbe, nem találta lelke nyugalmát: mi lesz most a sírral? Mit öszszebeszélnek majd a szomszédok, hogy még gyertyát sem gyújtott. Belepirult a szégyenbe, még a könnye is kicsordult. — Ejnye, néni, ne tessék úgy félni. Nem fog ez az injekció annyira fájni — mondta a nővérke és biztatóan mosolygott .Nem tudhatja az öregasszony, de unokája mégiscsak volt tegnap a temetőben. Véletlenül épp a közelben akadt dolga, s az idegen helyen egy darabig bizonytalanul bóklászott. Végül kikötött egy magába roskadt, mohos sírkőnél, amelyre évek óta nincs már senkinek sem gondja. S miközben meggyújtotta a gyertyát az ismeretlen öregember sírján, eszébe jutott, hogy a szekrény mélyén még őrzi az ütött-kopott Tamási-kötetet, s az is, hogy miért is nem vigyázott jobban a kis tarisznyára, amely a költözködés közben valahol elkallódott Veress Pálma Ne félj, apukám... Történelmi dokumentumtárlat Az 1918-as októberi polgári forradalom győzelmének és a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának hetvenedik évfordulója alkalmából dokumentációs kiállítás nyílt az MSZMP Budapesti Bizottság Oktatási Igazgatósága aulájában (XI., Villányi út 11—13.). Mintegy harminc nagyméretű tabló mutatja be az első világháború utolsó éveiben készült fotókat; a felvételek segítségével pillanthatnak be az érdeklődők az oroszországi magyar hadifoglyok életébe. Korabeli újságcikkek, röplapok, fényképek idézik fel a KMP megalakulásának eseményeit, a történelmi pillanatok főszereplőit. A tárlatot Barabás János, az MSZMP Budapesti Bizottságának titkára nyitotta meg. A bemutatót — előreláthatóan négy héten át — naponta reggel 8-tól este 6-ig tekinthetik meg az érdeklődők. (Wormser Antal felvétele) GYERMEKEK A GYERMEKEK EGÉSZSÉGÉÉRT Támogatások az alapítványból Újabb három kisgyermek külföldi gyógykezelésének, s egy, a szenvedélybetegségeket megelőző iskolai programnak a támogatásáról döntött legutóbbi ülésén a Gyermekek a gyermekek egészségéért Alapítvány kuratóriuma. A döntés szerint — amennyiben a külföldi gyógykezelést az illetékes orvosi szakmai bizottság engedélyezi, s a gyermek rendelkezik a gyógykezelésre vállalkozó külföldi klinika befogadó nyilatkozatával — Koltai Péter 8 éves, balatonfüredi kisfiú svájci kezeléséhez 100 ezer, Tischler Julianna 13 éves, budapesti kislány NSZK- beli műtétjéhez 200 ezer, Szoboczki Gergő 4 éves, gyöngyössolymosi kisfiú NSZK-beli kezeléséhez pedig 150 ezer forinttal járul hozzá az alapítvány. Emellett 25 ezer forinttal támogatja a Budapest XI. kerületi Baranya utcai Német és Ének-zene Tagozatos Általános Iskola szenvedélybetegségeket megelőző, modellértékű iskolai programját. Jelentős segítség a betegek és szüleik számára, hogy az alapítvány és a Malév együttműködése eredményeként a külföldi gyógykezelésre utazó gyermekek és kísérőik térítésmentesen utazhatnak a Malév járatain. Az alapítvány számláján egy év alatt több mint hárommillió forint gyűlt öszsze az adományokból és rendezvényeinek bevételéből. Macskássy Izolda grafikusművésznő 800 ezer forint értékű grafikát ajánlott fel az alapítvány javára, a Budapesti Gyermekkórus Botka Valéria vezényletével pedig hangversenyt adott Tihanyban és Kőröshegyen, ugyancsak az alapítványi vagyon gyarapítására. A Füles szerkesztésében Tisztafej-törő címmel rejtvényfüzetet jelentettek meg, amelynek bevétele várhatóan 1,5 millió forinttal növeli a Gyermekek a gyermekek egészségéért Alapítvány tőkéjét.