Esti Hírlap, 1995. október (40. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-02 / 231. szám
SZOMORÚ SZAMARAK NAPJA ÁRA: 18,20 FORINT XL. ÉVFOLYAM, 231. SZÁM ^ 1995. OKTÓBER 2., HÉTFŐ Tegnap tartottuk az állatok világnapját. Ünnepelnünk kellett volna, mégsem ezt tettük. Körképünk a hazai állattartásról mindenesetre magyarázatot ad. Túlzás lenne azt állítani, hogy rózsás a helyzete a 12 magyar állatkert, vadaspark valamelyikének is, de fölszámolni eddig csak a kecskemétit akarták. A közvélemény tiltakozása nyomán azonban visszakozik a tulajdonos önkormányzat, a hírek szerint újra napirendre tűzi az állatkert sorsát. Sigmond István, a Magyar Állatkertek Szövetségének elnöke, a Veszprémi Állatkert igazgatója a szövetség nevében tanácskozást hívott össze október 12-re az időszerű kecskeméti történések és az általános bizonytalanság miatt az érintett minisztériumok, az intézmények tulajdonosai és a szakemberek számára. Várhatóan azok a résztvevők lesznek a legkevésbé meggyőzhetők az állatkertek régi-új koncepciójának fontosságáról, akiktől a pénzt várják a további működtetéshez. Az állatkerteseknek a legkevesebb gondjuk az — amúgy mindig akadékoskodó — állatvédőkkel lesz. Nincs nézetkülönbség köztük ugyanis abban, hogy az állatok sokkal jobban éreznék magukat a szafariparkokban. — Én is szívesebben igazgatnék egy jól ellátott szafarit, mint a drasztikusan csökkenő költségvetésű veszprémi állatkertet — mondja Sigmond István. — Ám azért itt is minFotó: Horváth Dávid/Esti Hírlap dént megteszünk, amit lehet: az állatokat foglalkoztatjuk, játszatjuk, sétáltatjuk. Némely állatvédő antropomorfizáló szemléletét azonban nem fogadom el, a zebra ugyanis áthatolhatatlan bozótnak tekinti csupán a rácsot, nem pedig a szabadsága korlátjának. (Folytatás az 5. oldalon) Szamarak és szamaragolók a fővárosban Gödörbe fulladt Előbb a kéz, aztán a hozzá tartozó test riogatta ma hajnalban Salgótarjánban a kerabelőket. A város telefonhálózata megújult, az építők most ássák ki a leendő vezetékek, állomások helyét. A gödröket védőszalaggal jelölik, ám nem mindenki számára láthatóan. Egy ismeretlen úr — vélhetően még tegnap — belelépett az egyik mélyedésbe. Megijedhetett, mert belefulladt az egy méternél alig magasabb vízbe. A járókelők vették észre, de segíteni már nem tudtak rajta. K. K. ■ Kapuzárás az idényszórakoztatásban Elszállt a nyár A hideg beköszöntével a strandok konganak az ürességtől, a Vidám Parkban csak egykét elszánt szórakozni vágyó kóborol, a szabadtéri színpadok üléseit pedig hajléktalanok vették alkalmi pihenőhelyként birtokukba. Bár a medve még nem bújt vissza barlangjába, az állatkert életében lezárult egy időszak, s az illetékesek áttekintették az idei eredményeket, illetve a fennálló problémákat. A nyár elmúltával a Fővárosi Kertészeti Rt. előtt is új feladatok állnak, egynyaras virágok, s a tolvajok által közkedvelt örökzöldek telepítése helyett a fák nyírásával kell foglalkozniuk. A nyári jóidőre építő cégek utolsó szárnycsapásként még megpróbálkoznak egy-két akcóval, a szezonvég és a számvetés ideje azonban könyörtelenül elérkezett. A Fővárosi Fürdőigazgatóság strandjainak kapuit ugyan most bezártuk a nagyközönség előtt, de ezeket továbbra is karban kell tartani, ami az év végéig jelentős összegeket emészt fel, így nem tudok előre jósolni arról, hogy milyen mérleggel fogjuk az évet lezárni — nyilatkozta lapunknak dr. Horváth Gábor, a Fővárosi Fürdőigazgatóság igazgatója. Horváth elmondta: az előző évekhez képest az idén nyáron mintegy 10 százalékkal kevesebb vendég látogatott el fürdőikbe. (Folytatás az 5. oldalon) wmm . .tut. ' . « - n, immsim1 y tyy' - w Ötösre várva Még ma hajnalban sem találtak telitalálatos szelvényt a Szerencsejáték Rt.-nél. Pedig a szelvények kilencvenkilenc százalékát már ellenőrizték, s ma délutánra a 9 millió 756 ezer fogadást újra ellenőrzik. Amennyiben öttalálatos mentesnek nyilvánítják a 39. játékhetet, akkor a héten 575 millió forintért lottózhatunk. Bi katasztrófa Cristina Cances tegnapi bemutatkozása nem sikeredett túl fényesre Mexico Cityben. A legnagyobb tradíciókkal rendelkező bikaviadal történetében ő volt az első nő, aki felléphetett az ottani arénában, hiszen a világ egyik legjobbja, ám a bika ezt nem tartotta tiszteletben Fotó: Reuters Négysávos határ Tegnap reggeltől új forgalmi rend lépett életbe Hegyeshalomnál. Immár négy sávban léphetik át az autósok a magyar—osztrák határt. A egyikben az EU tagjai, a másikban a magyarok, a harmadikban a vízumkötelesek, míg a negyedikben azok, akiknek egyetlen EU-országba sem kell vízumot váltaniuk ___________Fotó: Fazekas István/Esti Hírlap Rájuk szakadt az ég Ez a hét nem az öröm hetét jelenti Oleg Iszajev és Alekszandr Szurovov számára, ugyanis úgy tűnik, jóváhagyván az orosz hatóságoknak történő kiadatásukat, e héten hazaviszik őket. Ami annyit tesz, hogy ugyancsak kemény feltételek között kell vállalniuk a hasonlóképpen kemény büntetést. Mint ismeretes, a magyar és az orosz bűnüldözők, titoknokok, no meg az Interpol kooperációjának eredményeként a minap lehalászták hazánkban a két említett gonosztevőt. Talán éppen újabb bűntényeiket vagy továbbmenekülésüket tervezve hajoltak a „Magyarországon ideiglenesen állomásozó” orosz maffia által egy alföldi városban titkon bérelt lakásban, amikor finoman szólva rájuk szakadt az ég. (Folytatás a 4. oldalon) Robbantás másodszor Franciaország mára virradóra közép-európai idő szerint a hajósabb kísérleti atomrobbantást nali fél egykor felrobbantott hajtott végre a Csendes-óceán bomba hatóereje ötszöröse volt a déli részén lévő Fangataufa-rá múlt hónapban a Mururoa-zátoronyon — jelentette be Párizsban nyon felrobbantott bombáinak, a védelmi minisztérium. A ma, (Folytatás a 2. oldalon)