Esti Hírlap, 1996. április (41. évfolyam, 72-91. szám)

1996-04-02 / 72. szám

, £L£TVJO%­ /) hoV*-^ HA ELALSZIK A HALLGATÓ: SIKER Zene templomi csengőkre, gyógyító edényekre és sarokra Jeszenszky István a zene­művészet egy különleges ágát műveli, amelyben az is siker, ha álomba ringatja a hallgatót. — Legutóbbi koncertem után egy fiatal hölgy el­mondta, hogy a muzsika ha­tása alatt elszenderedett, és furcsaszépet álmodott. A hallgató elalvása, álmodása az én igazi sikeremet jelzi, azt, hogy a zene teljességgel hatalmába hajtotta. Ugyanis egy késő­ esti rága — klasszi­kus indiai műfaj — dallam­sorára improvizáltam. Az említett esten — a Fo­nó Budai Zeneházban — jó­magam is részt vettem, és bár nem aludtam el, rendkí­vüli élményben volt részem. Amikor beengedtek ben­nünket a székektől lecsupa­szított terembe, gyertya vi­lágolt, füstölő árasztott illa­tot, s Jeszenszky egy szép szőnyegen ült, nyersszínű indiai selyemnadrágban, ingben, mezítláb. Mi ma­gunk is a szőnyegpadlón foglaltunk helyet, és bámul­tuk a sosem látott instru­mentumokat, amelyekről csak később tudtuk meg, hogy templomi csengők, ti­beti gyógyító edények, ősi indiai hangszerek. Csupán egy hagyományos akuszti­kus gitár volt ismerős. Azután a feszült csend­ben a művész először a csengőket szólaltatta meg, majd egy fahengerrel, el­kezdte „kavarni” az edé­nyek falát, amelyek varázs­latos búgással töltötték be a termet. Olykor ajkához is emelte, „lehelte” őket, s közben néha énekelt — vagy inkább dúdolt — vala­mi távoli, de a mi magyar fülünknek mégsem idegen dallamot. Az egyvégtében előadott koncert második felében szólalt meg a sarod, a tam­­pura (Szöllősy Anna), amely a ritmust segítette és a gitár (Szabó Sándor). Fantasztikus együtthangzás volt! Jeszenszky István Kecs­kemétem született, majd is­kolás koráig anyai nagy­szülei nevelték, énekelgető, zenét szerető emberek, tő­lük kapta az indíttatást. — Édesanyám eredetileg énekesnőnek készült — mondja a művész —, ő adta kezembe első hangszere­met, az egyébként indiai eredetű citerát. Konzerva­tóriumba, akadémiára nem jártam, de átmuzsikáltam a középiskolát, a katonasá­got, s amikor csaknem négy évre kimentem Ausztriába, már jól meg tudtam élni ut­cai muzsikusként, zenebo­hócként. A bécsiektől — mivel többnyire a Kärt­­nerstrassén dolgoztam — a Kärtnerclown becenevet kaptam, s hamarosan föl­léphettem Németországban és Svájcban is. — Hogyan fordultál az indiai zene felé? — Egy Svájcban élő ma­gyar muzsikus, Kovács Ti­bor, aki indiai zenét és — a nálunk is jól ismert Selva Raja Yeshudiantól — jógát tanult, amikor új sarodot vásárolt, a régit nekem adta. Évekig egy sarokban poro­sodott, de miután a baseli zeneakadémián megismer­kedtem ennek a több mint kétezer éves — huszonöt hú­­rú! — hangszernek egyik vi­lághírű mesterével, Ulstad Ali Akbar Khnannal, eldőlt a sorsom. Tőle tanultam a klasszikus indiai zene alap­jait, a sarod alapfogásait. Miután utcai zenéléssel, ze­nebohóckodással, dzsesszel összegyűjtöttem kétezer dol­lárt, elutaztam Indiába, és öt évig az ugyancsak világhírű sarodművész, Sharan Raani tanítványa voltam Új-Delhi­ben. Hamarosan olyan fokra jutottam, hogy magam is ta­níthattam, sőt komponáltam az ottani Nemzeti Színház számára. — Tulajdonképpen mi­lyen zenét hallottunk tőled? — Én magyar zenész va­gyok. Nem akarok úgy ten­ni, mint aki indiai zenét játszik. Amit én csinálok — szólóban vagy társakkal — az indiai motívumokra épü­lő improvizációs zene. Morvay István A művész sikere, ha a hallgató elalszik... FOTÓ: FAZEKAS ISTVÁN i, y­xA KÖZVETLEN KAPCSOLAT Főszereplők a ha A Kossuth rádió Napköz­ben rovata ma délután 15.05-kor új, élő­ telefonos műsorral jelentkezik. A Közvetlen kapcsolat címet viselő sorozatról a szer­kesztőt, Pásztor Magdolnát kérdeztük. — Bolgár György Beszél­jük meg! című, egy éve hallható sikeres műsora után teljesen nyilvánvalóvá vált: helyes az a törekvés, hogy délután három és négy óra között több közérdeklő­désre számot tartó kérdés­ben módot adjunk arra, hogy a hallgatóság elmond­hassa a véleményét. Az adások előtt fél órával fo­lyamatosan foglaltak az élő vonalak, rengeteg a legkü­lönbözőbb témakörhöz hozzászólni kívánó hallga­tó. — Főleg, ha a gyerek­­vállalásról van szó, amihez sok mindenkinek van hoz­záfűznivalója. — Hosszú rádiós múltam alapján mondhatom, nagyon sok a jó szándékú, segíteni igyekvő ember Magyaror­szágon. Fiatalok, idősek be­szélnek őszintén tapasztala­taikról, fájdalmaikról, sérel­meikről. Együtt talán könnyebben rátalálunk a megoldásra. A felmerült kérdésekre természetesen szakértőink válaszolnak. Műsorunk vendége ma dél­után Herczog Mária csa­ládpszichológus, aki a 138- 8378 és a 138-8472-es tele­fonszámon várja a hallgatók hívásait. Reméljük, műso­runk hozzájárul ahhoz, hogy ma az ismert körülmények ellenére jobb legyen egy ki­csit gyereknek lenni Ma­gyarországon. .. P. H. G. 1996. április 2., kedd______________________________________________________KULTÚRA________________________ , A Sci-ncP^ nak mutatkozott kétezer forintot előlegezni — váltóra —, föltéve, ha még két jó nevet íratok alá. Ezt elintézve, azon lélektani adatot jegyeztem fel, hogy az embernek sokkal szilárdabbak az elvei, sokkal törhetlenebb az erénye ilyenkor, mikor pénzzavarban van, mint mikor fölösleg van a pénztárában. Vajon mi oka lehet annak? Mai nap nem szövetkeztem semmi tarokkpartira a klubban, sem a Budai kaszinóba nem mentem piquetez­­ni."Azzal vágtam ki magamat, hogy hét órakor színház­ba kell mennem. Pontban ott is voltam a Duna-parton, ahol a minap találkoztam Ágnessel. Szép, meleg tavaszutól este volt. Egész nap tropikus hőség, estefelé langy meleg. A virágzó akácfák balzsam­illata törték el a léget. Ott jött Ágnes a nagy, messze vereslő áruraktár felől. Könnyű nyári öltöny volt rajta. Sajátságos varázs van abban, mikor egy hölgyet, akit télen ismertünk meg, s megszoktunk mindig prémes ködmenkében látni, egy tavaszi napon megpillantunk a meleg évszakhoz öltözve, könnyű, rengeteg ruhában. Régóta is nem láttuk már egymást, nekem egy örökké­valóságnak tetszett. Nem tagadhatom el, hogy jólesett őt látnom. Ámbár a szívem hangosan vádolt. Ő ugyanolyan ártatlan volt, mint egy alvó gyermek, de az én vétkem el nem tagadható, amit miatta elkövet­tem. Van már abban lopás, rablás, gyilkosság, árulás, hitszegés, hamisítás. Minden! Úgy sietett elém, mikor meglátott. — Féltem, hogy nem jön el — rebegő. — Hogyne jönnék, mikor azt a levelet kaptam. — Melyik levelet? — kérdé, és egész tekintetében meg­látszott a rettegés. — No, hát a Kozákét. /Vy\^ J JELENLEG BULGAKOVON DOLGOZNAK­­ r .• • Kisinyovi szatirikusok Moliére Kénytelen házas­ság című művének francia nyelvű előadása lesz holnap 19 órakor a Kolibri Szín­házban, a Kisinyovi Városi Szatirikus Színház előadá­sában. A társulatot Sandru Grecu alapította 1990-ben. A színész-producer Sz. Raj­­kin tanítványa volt. A ki­sinyovi társulat modern fel­fogásban játszik Moliére, Dürrenmatt-, Bulgakov- és Jonescu-darabokat. Az előadások a zene és a tánc mellett nem nélkülözik a humort sem. Eddig hat év alatt több mint 10 előadást állítottak színpadra. Jelenleg Bulga­kov, A Mester és Marga­rétáján dolgoznak. A társu­lat első tengerentúli fellé­pése az Egyesült Államok­ban volt, idén pedig Svéd­országban lépett fel, és több regionális és nemzet­közi fesztiválon nyert ran­gos díjakat. P. M. — Eh mit? Az csak őrjöngő. De hát a másikat? Nem akartam neki megváltani a másikat. Nem küldött nekem Kozák úr egy zsebóraformát? — Ne beszéljünk arról. Jó helyen van az, oda tet­tem, ahová a többit. — De kedves barátom, azt már mégse tegye oda. Az egy veszedelmes portéka, ami magától jön műkö­désbe. — Tudom, meg volt nekem jól magyarázva. Nem fogja ön azt meglátni soha. De szóljon a másik levél­ről, amit az atyámtól kapott. — No, az üzleti levél. — Amelyben önt meghívják, hogy ma vagy holnap vagy valamelyik este látogassa meg a házunkat. Ön azt nem fogja tenni. — Olyan nagyon gyűlöl kegyed engem? A leány nem felelt semmit, csak rám nézett két nagy szemével, és nagyot sóhajtott. — Ön nem jöhet oda hozzánk. Bátyám fekete him­lőben fekszik, ott abban a szobában, amely az enyém­­hez vezet a kert felől. (No ez szép biztatás! A gyermekeim a fekete himlő elől futnak hazulról, s én azt most vigyem nekik haza a helyükbe.) — Talán nem az a baj? — mondom kétkedéssel. — Itt van az orvos recipéje, most viszem a gyógy­szertárba. Rá van írva a beteg és a baj neve. Valósággal úgy volt... a receptekhez értek falusi em­ber létemre: ezzel a vénnyel a himlőt gyógyítják. Eszembe villant: hátha az van jelen, amiről az őrjöngő beszélt! Ha a keleti pestis volna? Ez a kölyök óra­hosszat hordta a testén az Asztrahánból jött prémeket! (Folytatjuk) KrU 1\jL prk . a %Gk­f, M6 f(Jpgr (Mir&* KASS JÁNOS KIÁLLÍTÁSA Viaskodás széppel, zúttal Gross Arnold és Szántó Piroska után most Kass János könyvillusztrációi csalogatják a somogyi megyeszékhely könyvtárának meg­újult kiállítótermébe a művészetkedvelőket. A múlt hét végén tartott megnyitón — mondhatnánk irodalmi-képzőművészeti sze­ánszon — a számtalan díjjal elismert grafi­kust megtisztelte jelenlétével Szász Endre, Takáts Gyula, és eljött Kaposvárra Juhász Ferenc is, hogy feledhetetlen esszével mél­tassa kebelbarátja munkásságát. Mikor is találkoztunk először, János? Mióta figyelem harcod a hódításra szükséges természeti és ideálképleti anyaggal, hogy fényspórává ol­vaszd a depresszió-kristályhegyeket a szíved magányából tenyésztődő időben? — kérde­zett a költő, majd ugyancsak egy szokatlan kérdőmondattal emelte magasba Kass mű­vészetét: — Ki tudja jobban a szemgolyóból áradó csodát...? A megilletődött alkotó maga elé engedve a szép költői szót, csendes hangon köszönte meg a méltatást, majd egy számítógéppel készült videografika felvételével lepte meg a közönséget. A jellegzetes Kass-figurák, a szájában virágot tartó fej a videós szituáció­ban megsokszorozza önmagát, a békésnek ismert formák lézerfegyverrel támadnak egymásra, majd vérző arcként tűnnek a sem­mibe. Hova lett a Kass János-i derű, a görög re­gékhez készült illusztrációk kedvessége vagy Az ember tragédiájához készített grafikák mértéktartó optimizmusa? — kérdezhet­nénk. Talán csak Faludy György börtönver­seinek címlapja idézi, hogy Kass János vias­­kodásai a széppel, a rúttal és a kegyetlennel nem új keletűek, így hát Kass János legújabb tárlata nem­csak — s nem elsősorban — a széplelkűek­­nek, sokkal inkább a gondolkodóknak üzen. Mert a bánat, s egyben az átlátszó tisztaság igénye a most látható művek tanúsága sze­rint egy „robbanás előtti remegéssel” vezeti az alkotó kezét. J. A. 2­­ Kass János: Hölgy aranyban ’96 A Magyarors H­onfoglalás 1100 Mai események MTA Kongresszusi Terem: Asko együtt vezető: Szenthelyi Miklós. Közreműkö­­dés (Hollandia) hangversenye. Közreműkö­­dik: Lendvai József (hegedű). Vezényelő dik: Marianne Pousseur (Belgium). Vezér Kocsis Zoltán. nyel: Oliver Knussen (Nagy-Britannia). Barcs: Kiállítás Ember és természet a MU Színház (a Lágymányosi Közösség Dráva mentén címmel,­gi Házban): a III. Pro Futuro Pályázat Jászberény: A magyar Szent Korona díjnyerteseinek estje. Sárkány Sándor: méretazonos másolatának bemutatása. Rebeke — képzőművészeti színház. Veszprém: Laczkó Dezső Múzeum — Zeneakadémia. Magyar Virtuózok Ka- Kard és kereszt Veszprém megye törté­­marazenekar hangversenye. Művészeti netében a IX—X. században. ­ StUpsib T­WÚ A GYŐRI BALETT VENDÉGJÁTÉKA Kiút a kelepcéből A Győri Balett szereplése Pesten, a Táncfórum kereté­ben, ismét meggyőzött arról, hogy nagy drámából, művé­szi kelepcéből a tudatos mű­vészi szerepépítés a kiút. Ez elvezethet olyan sikerhez, amelynek most a Fővárosi Operett­színház nézőterén lehettünk tanúi. Három darabot mutattak be, kettő ismert volt szá­munkra. A nyitómű a Könnyek tengere, mely Mah­ler Gyermekgyászdalok megrázó­­ hatású zenéjére épült, Libor Vaculik koreog­ráfiája és Gombár Judit díszlet-jelmeze segítségével idézte meg az anyai fájda­lom bensőséges rezdüléseit és a gyötrelmek nyilvános felmutatásának megrázó lát­ványosságát. Bombicz Bar­bara mozgássá emeli a lélek­­indulásokat, a tánc nyelvére fordítja le a kimondhatat­lant, a rettenetét. A zárókép érzelmi ereje egyenesen gon­dolati remeklés. A második darabot Paco de Lucia zenéjére Robert North koreografálta. A vizek világát a flamenco ritmusai­val fejezte ki; a mozgások révén a dal, a muzsika hul­lámain a vizek játékának költészetét is megidézte e táncremek. A legnagyobb várakozás a Petruska premierjét előzte meg, nem véletlenül, hiszen ez a balett születése óta (1911) minden nagy koreog­ráfus számára kihívás, erő­felmérő vállalkozás, egy stí­­­­us meghódításának drámai és en­­­y mutatványa. A Fokin által *“ celebrált párizsi bemutató ~1­01 után ezernyi változat ké­ P­p szült. Tudjuk, hajdan más IL­­V stíluseszmény jegyében szó- ÁlV letett a koreográfia, Sztra- 1 vinszkij is népi, groteszk, játékos elemekből építke- 21­­­zett, a színre vivők Petruska alakjának megfogalmazásá­ban az oroszos népiséget és a játékosságot keresték. Most £­ egy fiatal orosz vendégköre-^5 L ográfus, Dmitrij Simkin új p , felfogású produkciót alko-'rA —■ - tott, Petruskában — táncosa^"­­ ként is — a különc tragédi- fJt-tE ' áját jeleníti meg, aki áldo- ^ zatává, játékszerévé válik a_i varázslónak (Müller Ervin), '"fj \ Gloria von Berg díszleté- I íz­ben, jelmezében a monu- '4 V mentalizált zsarnokra emlé- Vk. f­keztető figura nyomasztó*^ jelenléte mindvégig befo- _­o lyásolja a játék pillanatait, C^T a Petruska és a varázsló kö­­r kö­­zötti párviadalt. Mindemele­tt ty lett Simkin az iszonyat pil­­lanatait, a lelki megtörette-C-5 ( tést, a tragikus társadalmi közeget sok stíluselemmel V fL fűszerezi, bizarr, tragikomi-iz­i­kus ízeket kever a játékba. v-F míg a történetet eljuttatja a , í halk, megrázó végkifejletig. 1­­ A fiatal orosz vendégmű- A F rész bemutatkozott már ná­­lunk az Operában táncos- X-, - ként, most koreográfusként 5 ^ és táncosként egyszerre igaz'C ^ v­zolta művészi kvalitásait. V Nemcsak személyes sikert y "C aratott, de egy balettegyüt- f a­test is sikerhez vezetett... Illés Jenő

Next