Esti Kurir, 1928. március (6. évfolyam, 50-75. szám)

1928-03-01 / 50. szám

Csütörtök, 1928 március 1 Istikmr! A FAK ÉS FIUK Megszavazták általánosságban, meg­szavazták részleteiben. S bár az egész vita során szövegből­ és bírálatból csak úgy sikoltott a kemény és kíméletlen igazságtalanság, melynek magvát a nu­merus clausus elhinti, a tegnapi napon mé is és most már másodszor megérte, hogy helyet kapott a magyar törvény­tárban. A lepel mindenesetre leomlott róla. Vagy talán nem is leomlott, de le kel­lett szaggatni. Mindegy. Ma ott áll mez­telenül, azzal a nyers és fékezhetetlen antiszemitizmussal, mely a konszolidá­ciónak agyondicsért periódusában m­ég mindig változatlanul tölti el az uralkodó rendszer szellemét. Akármennyit hivat­kozott is a miniszter indokolása s akár­mennyire titkolja is a törvény szövege­zése, igazi célja nem a szavakban jut kifejezésre és igazi indokát a miniszt­er szokott óvatosságával és egyáltalában nem meglepő homályosságával ellep­lezte. Elsősorban az egyetemi ifjúságnak azok az állítólagos vezetői, akik Gaal Gaszton szerint ötvenen-hatvanan van­nak, — szerintünk még ennyien sem — másodsorban a velük politikai szövetsé­get és harci bejtársságot tartó szerveze­tek követelték. Tehát meg kellett al­kotni és meg kellett szavaztatni. De ez nem újdonság és nem meglepe­tés. Nem is erről akarunk szólni. Csak nem hagyhatunk kiaknázatlanul egyet­len alkalmat sem, mikor rá lehet mu­tatni arra a hipokrízisre s arra a szöve­vényes ámításra, mely uralkodó pla­nétája a numerus clausus javaslatának. Ami inkább újdonság, (vagy legalább is, amire eddig kevesebbet mutattak rá és Rassay Károlynak a bizottságban mondott beszédében és Bródy Ernő teg­napi beszédében domborodott ki a leg­élesebben) az, hogy ez a törvény újabb és minden eddiginél szörnyűbb árkokat fog vonni a nemzet testén. Felekezetet felekezettől már eddig is elválasztott a bölcs konszolidációs politika. Társadal­mi osztályok közé a gyűlölködés drót­­akadályait építi a numerus clausus. Mert­­különbséget tesz köztisztviselők és nem köztisztviselők között, azonfelül földműves és kereskedő, iparos és ma­gántisztviselő, diplomás és szabadfoglal­kozású között a legfantasztikusabb mes­terséggel kiagyalt ellentéteket támasztja a kultúrfölénynek ez a díszes bizonyí­téka. Ám mindezzel sem végezte be még feladatainak hosszú sorát. Mert bele­nyúl a családi életbe és fellázítja a gyermeket apja ellen. Mert az apák és fiuk amúgy is komor problémájába, a méregnek még egy mesterséges injek­cióját fecskendezi, s ha volt ellentét, ■gyűlöletté izzítja. Két diák, aki az egyetem küszöbéig együtt járta az iskola útját, felvételre jelentkezik. Az egyik akadály nélkül juthat a tanterembe: apja köztisztvi­selő. A másikat gorombán visszalökik: kereskedő volt az apja, vagy ügyvéd, vagy újságíró. Nincs közöttük semmi különbség. Testre és lélekre egyformák. Még egy templomban is imádják istenü­ket. De az apa rettenetes vétke, — hogy nem köztisztviselői pályára ment, de ke­reskedőnek —, elzárja az egyetem ka­puját az egyik fiú előtt s a boldogító hajdani kinevezés kinyitja ugyanazt az ajtót a másik számára. Hogy ül majd szembe az ebédnél fiút az aulával? Mikor egyedül apját kell­ okolnia, amiért ő nem tanulhat, nemi válthatja valóra álmait. Mikor azt kell­ gondolnia, hogy bár ment volna apja inkább portásnak a minisztériumba, minthogy folytatta ükapjáról, dédapjá­ról, nagyapjáról, apjáról reászállt be­csületes mesterségét. Nem a keserűség fojtogatja-e majd torkát, néni úgy néz-e majd szülőjére, mint ellenségére? Apák és fiuk tekintetét így keményíti lágyságból ellenségessé a numerus clau­sus. ■ .. ■■ .— És így munkálkodnak a nemzet egy­ségén, a társadalom gyógyulásán, sebek forrasztásán, fájdalmak balzsamozásán a rendszer urai Egyetlen javaslat, egyet­len törvény haditereppé szaggatja az oly szükséges egységet és a szenvedés pár­zsát hántja olyan tűzhelyekre, me­lyekben eddig csak a szeretet tiszta tüze égett. Üdvözlégy: numerus claususi RUPERT LETARTÓZTATÁSÁNAK ÜGYE A ELŐTT Rupert Rezső izgalmas vitája Töreky elnökkel a Schadl-affér mai főtárgyalásán Elrendelték a bizonyítást arra, dicsérte-e Rupert a forradalmi törvényszéket a Schadl-tanács rovására . Rupert tagadja ezt s bizonyítani akarja, hogy a jegyzőkönyv adatai valótlanok A Tőrei­­­-tanács ma tárgyalta Rupert Rezső dr. volt nemzetgyűlési képviselőnek azt a bűnügyet, amely a Schadl-tanács előtt lezajlott ismeretes afférje következtében in­dult meg ellene. Az ügészség hivatalból üldözendő rágalmazás címén indított eljá­rást Rupert ellen, azért, mert 1925 február 10-én, mikor afférjéinek lezajlása után bíró­­küldési kérelmet terjesztett elő a Schadl­­tanács ellen, azt mondotta, hogy­­ ettől a tanácstól a nála uralkodó atmoszférában elfogulatlan ítéletet nem várhat, mert ez a tanács tisztességes újságírókat, akikkel ő szolidárisnak vallja magát, feltűnő módon elítélt. Azt is kifejtette Rupert, hogy ő a hatalom áldozata lett, mert a tanács törvényellene­sen letartóztatta. Szerinte a tanács tagjai nem ismerik a törvényt és ő még a forra­dalmi törvényszék előtt sem érezte magát annyira kényelmetlenül, mint ezelőtt a ta­nács előtt. Ezekben a kitételekben az ügyészség a Schadl-tanács tagjai sérelmére elkö­vetett rágalmazást látott."­ . . . — Nem ismerem el a bűnösségemet, —­­mondotta Rupert a vádirat felolvasása­ban. — Én, amikor a bíróküldési kérelmet előterjesztettem, a Bp. 29. §-ban biztosított jogommal éltem csak, amely megengedi a Ezután Rupert rátér ismert átférje előz­ményeinek az elmondására. Elmondja, hogy az Esti Kurír felelős szerkesztőjének, Boros László dr.-nak a Szózattal való egyik sajtóperét tárgyalta a bíróság. A tárgyalás alatt ő —­ Runert — a hallga­tóság soraiban ült. Ebben a sajtóperben — mondja — a tárgyaló tanács nem engedte meg a bizonyítást és korlátozta a vádlott védőbeszédét is. Mikor az elnök Boros László dr.-t megfenyegette azzal, hogy megvonja tőle a szót, szomszédja, Pollyi Ede hírlapíró, halkan ezt kérdezte tőle: megy-e ez ? — Erre én —­ folytatja Rupert —­ lehet, hogy kissé hangosabban, visszasogtam: ,,A Bp. mást mond". A tanácselnök úr erre megkérdezte: „Ki volt az ?" Én jelent­keztem, mire azt mondta az elnök: „Tes­sék kijönni!" Még a padsorok között ha­ladtam kifelé, mikor az elnök úr rám­ kiáltott: „Nyolcnapi elzárásra ítélem és letartóztatom!" Nagyon bántotta ez az ön­érzetemet és még inkább bántott, mikor az elnök újra rámkiáltott: „Mi volt az, hogy merészelt ?“ így feleltem: „Nem tudtam magam türtőztetni, mi­kor láttam a Bp. megsértését*". — Ezután küzdöttem magam­mal, a vádlottnak, a bíróküldési kérelem előter­jesztését, "ha a bíróságtól részrehajlatlan­­ságot és elfogulatlanságot nem várhat". Így tehát maga a törvény használ olyan súlyos kifejezést, amelynél súlyosabb kifejezéseket én sem használtam. Teljes tehetetlenség volna az embernek a törvény által biztosí­tott biróküldési jogával élni, ha a vádlott el nem mondhatná azt, ami a­­ szívén van. Én semmi egyebet nem tettem, mint előter­jesztettem és megindokoltam a biróküldési kérelmet. A gyakorlat is bizonyítja, hogy a bíróküldési kérelmek indokolásakor a vád­lottak súlyos vádakat szoktak hangoztatni a bíróságok ellen, így megtörtént, hogy a bíróküldési kérelmet azzal indokolta a vád­lott, hogy a bíró pajtáskodik ellenfelével, vagy hogy a bíróság szervilizmusa miatt nem várható igazságos ítélet, stb. Még sohasem jutott eszébe senkinek, hogy a bíróküldési kérelem megindokolása miatt a vádlottat felelőssé tegyék, ve­lem történik ez először. Én akkor úgy véltem, hogy elő kell terjesz­tenem a bíróküldési kérelmet, mert olyan innzultusok történtek velem ... Elnök: Tartózkodjék ilyen kifejezések használatától, önt semmiféle inzultus nem érte. Vádlott: Csak rámutatok a tényekre ... Elnök: A tényekre rámutathat, de nem engedem, hogy így aposztrofálja azokat, folytatja Rupert , megmondjam-e, hogy nemzetgyűlési képviselő vagyok. Kissé saj­náltam az elnök urat, mert tudtam, hogy kellemetlen lesz neki . . . Elnök: Ebben tévedett. A tanácselnök urat ez nem zsenirozta volna. Vádlott: Meggyőződtem, hogy nem zse­nirozta. Elnök (indulatosan): Itt nincs különbség képviselő és más ember között. Vádlott: Nincs. De mint egyszerű polgárt is védelmez a törvény, hogy ne lehessen ok nélkül letartóztatni. A teremben többen kiáltották: „Nemzet­gyűlési képviselő!" Ekkor azonban egy Kalmár Simon Ernő nevű ügyvéd közbe kiáltott: „Tettenkapás esete forog fenn!" — „igen tettenkapás, fentartom a letartózta­tást" — mondotta erre Schadl tanácselnök ur. Erre a Boros-ügyben ítélethozatalra vonult vissza a tanács s az elnök ur börtönőrt állított mögém. — Ekkor már nem voltam higgadt, — folytatja Rupert — aki megszokta, hogy szabad ember legyen,­ aki a harctéren küz­dött a szabadságért, az ilyen esetben nem tehetett le arról, hogy védekezzék. Az elnök úr közben még minden második napon böjttel súlyosbította a rám kimért nyolc, napot, d­e ezt a rendelkezését azután vissza­vonta. „Nem rágalmazás, csak egyszerű kritika. Rupert ezután rátér az egyes inkriminált kitétel­ekre. Szerinte az a kitétel, hogy „a tanácsnál uralkodó atmoszférában elfogu­latlan ítéletet nem várhat és hogy a tanács tisztességes újságírókat feltűnő módon el­­ítélt“ szerinte bizonyítható, de különben sem rágalmazás, hanem egy­szerű kritika. Agentéle kritika érte már a Kúria ítéleteit is. „A hatalom áldozata lettem.” Rupert sze­rint ugyancsak nem jelent rágalmazást, mert hiszen őt tényleg letartóztatták, noha sokkal súlyosabb rendzavarásoknál sem szokták a tárgyalási elnökök ezt az eszközt alkalmazni. A perrendtartás szerint — mondja — az elnöknek jogában lett volna őt rendreutasítani, kiutasítani, ellenkezés esetén kivezettetni, de egyik sem történt, hanem mindjárt a törvény teaxípiumát al­kalmazták vele szemben. Ezután azt fejtegette Rupert, hogy az ő mentelmi jogait megsértették, mert még tettenérés esetén is csak­ akkor le­het bárkit is letartóztatni, ha az előzetes le­tartóztatás egyéb feltételei is fennforognak, „vagyis nem tudja magát igazolni, a szökésé­től tartani lehet stb.“, de még ha jogos is lett volna a letartóztatása, megbüntetni őt a nemzetgyűlés engedélye nélkül nem lett volna szabad. Rupert elmondja letartóztatása történetét Rupert és Töreky vitája a tényállásról — A forradalmi törvényszékre való uta­lást, — folytatta Rupert, — lélektanilag meg kell magyaráznom. Azt jelentette, amit mondtam, hogy a forradalmi törvényszékkel egészen másként álltam szemben, mint egy le­gális bírósággal, ott tudtam, hogy azok­nál nem számit a törvény és tudtam, hogy kell viselkedni velük szem­ben. Odaállhattam, itt vagyok kutyák, sze­­­metekbe nézek, tegyetek velem amit akar­tok, tőletek nem várhatok semmit... "Az elnök indulatos hangon félbeszakítja Rupertit: —­ Ön nem ezt mondta! ön azt mondta, hogy azok egyszerű, becsületes emberek voltak ... Rupert: Én csak magyarázom a benső motívumait. .. — Ne beszéljen, amikor én beszélek! — kiált a vádlottra az elnök. — Ön azt mondta, hogy ott egyszerű, becsületes emberek voltak, azt mondta, hogy ott volt elemében, nem pedig, hogy ezelőtt a tanács előtt — Rupert: Félre méltóztatott érteni. 3. oldal | HenflKiwBia alkalmai 8 ne mulassza el, I csiliapszuRséBietés Q hihetet’en olcsó órak­on pzítezhetí t»e rr!cfl*n fa 8 áih!*l|* z?sc miatt ni ej rövid Ule * KADELBURt?! IX csillárjv in c.eraHai I Budapest, V., Lipót-hdrnt 3. Tel. T. 251.69. . ' \ •! .

Next