Esti Kurir, 1928. március (6. évfolyam, 50-75. szám)
1928-03-01 / 50. szám
Csütörtök, 1928 március 1 Istikmr! A FAK ÉS FIUK Megszavazták általánosságban, megszavazták részleteiben. S bár az egész vita során szövegből és bírálatból csak úgy sikoltott a kemény és kíméletlen igazságtalanság, melynek magvát a numerus clausus elhinti, a tegnapi napon mé is és most már másodszor megérte, hogy helyet kapott a magyar törvénytárban. A lepel mindenesetre leomlott róla. Vagy talán nem is leomlott, de le kellett szaggatni. Mindegy. Ma ott áll meztelenül, azzal a nyers és fékezhetetlen antiszemitizmussal, mely a konszolidációnak agyondicsért periódusában még mindig változatlanul tölti el az uralkodó rendszer szellemét. Akármennyit hivatkozott is a miniszter indokolása s akármennyire titkolja is a törvény szövegezése, igazi célja nem a szavakban jut kifejezésre és igazi indokát a miniszter szokott óvatosságával és egyáltalában nem meglepő homályosságával elleplezte. Elsősorban az egyetemi ifjúságnak azok az állítólagos vezetői, akik Gaal Gaszton szerint ötvenen-hatvanan vannak, — szerintünk még ennyien sem — másodsorban a velük politikai szövetséget és harci bejtársságot tartó szervezetek követelték. Tehát meg kellett alkotni és meg kellett szavaztatni. De ez nem újdonság és nem meglepetés. Nem is erről akarunk szólni. Csak nem hagyhatunk kiaknázatlanul egyetlen alkalmat sem, mikor rá lehet mutatni arra a hipokrízisre s arra a szövevényes ámításra, mely uralkodó planétája a numerus clausus javaslatának. Ami inkább újdonság, (vagy legalább is, amire eddig kevesebbet mutattak rá és Rassay Károlynak a bizottságban mondott beszédében és Bródy Ernő tegnapi beszédében domborodott ki a legélesebben) az, hogy ez a törvény újabb és minden eddiginél szörnyűbb árkokat fog vonni a nemzet testén. Felekezetet felekezettől már eddig is elválasztott a bölcs konszolidációs politika. Társadalmi osztályok közé a gyűlölködés drótakadályait építi a numerus clausus. Mertkülönbséget tesz köztisztviselők és nem köztisztviselők között, azonfelül földműves és kereskedő, iparos és magántisztviselő, diplomás és szabadfoglalkozású között a legfantasztikusabb mesterséggel kiagyalt ellentéteket támasztja a kultúrfölénynek ez a díszes bizonyítéka. Ám mindezzel sem végezte be még feladatainak hosszú sorát. Mert belenyúl a családi életbe és fellázítja a gyermeket apja ellen. Mert az apák és fiuk amúgy is komor problémájába, a méregnek még egy mesterséges injekcióját fecskendezi, s ha volt ellentét, ■gyűlöletté izzítja. Két diák, aki az egyetem küszöbéig együtt járta az iskola útját, felvételre jelentkezik. Az egyik akadály nélkül juthat a tanterembe: apja köztisztviselő. A másikat gorombán visszalökik: kereskedő volt az apja, vagy ügyvéd, vagy újságíró. Nincs közöttük semmi különbség. Testre és lélekre egyformák. Még egy templomban is imádják istenüket. De az apa rettenetes vétke, — hogy nem köztisztviselői pályára ment, de kereskedőnek —, elzárja az egyetem kapuját az egyik fiú előtt s a boldogító hajdani kinevezés kinyitja ugyanazt az ajtót a másik számára. Hogy ül majd szembe az ebédnél fiút az aulával? Mikor egyedül apját kell okolnia, amiért ő nem tanulhat, nemi válthatja valóra álmait. Mikor azt kell gondolnia, hogy bár ment volna apja inkább portásnak a minisztériumba, minthogy folytatta ükapjáról, dédapjáról, nagyapjáról, apjáról reászállt becsületes mesterségét. Nem a keserűség fojtogatja-e majd torkát, néni úgy néz-e majd szülőjére, mint ellenségére? Apák és fiuk tekintetét így keményíti lágyságból ellenségessé a numerus clausus. ■ .. ■■ .— És így munkálkodnak a nemzet egységén, a társadalom gyógyulásán, sebek forrasztásán, fájdalmak balzsamozásán a rendszer urai Egyetlen javaslat, egyetlen törvény haditereppé szaggatja az oly szükséges egységet és a szenvedés párzsát hántja olyan tűzhelyekre, melyekben eddig csak a szeretet tiszta tüze égett. Üdvözlégy: numerus claususi RUPERT LETARTÓZTATÁSÁNAK ÜGYE A ELŐTT Rupert Rezső izgalmas vitája Töreky elnökkel a Schadl-affér mai főtárgyalásán Elrendelték a bizonyítást arra, dicsérte-e Rupert a forradalmi törvényszéket a Schadl-tanács rovására . Rupert tagadja ezt s bizonyítani akarja, hogy a jegyzőkönyv adatai valótlanok A Tőrei-tanács ma tárgyalta Rupert Rezső dr. volt nemzetgyűlési képviselőnek azt a bűnügyet, amely a Schadl-tanács előtt lezajlott ismeretes afférje következtében indult meg ellene. Az ügészség hivatalból üldözendő rágalmazás címén indított eljárást Rupert ellen, azért, mert 1925 február 10-én, mikor afférjéinek lezajlása után bíróküldési kérelmet terjesztett elő a Schadltanács ellen, azt mondotta, hogy ettől a tanácstól a nála uralkodó atmoszférában elfogulatlan ítéletet nem várhat, mert ez a tanács tisztességes újságírókat, akikkel ő szolidárisnak vallja magát, feltűnő módon elítélt. Azt is kifejtette Rupert, hogy ő a hatalom áldozata lett, mert a tanács törvényellenesen letartóztatta. Szerinte a tanács tagjai nem ismerik a törvényt és ő még a forradalmi törvényszék előtt sem érezte magát annyira kényelmetlenül, mint ezelőtt a tanács előtt. Ezekben a kitételekben az ügyészség a Schadl-tanács tagjai sérelmére elkövetett rágalmazást látott." . . . — Nem ismerem el a bűnösségemet, —mondotta Rupert a vádirat felolvasásaban. — Én, amikor a bíróküldési kérelmet előterjesztettem, a Bp. 29. §-ban biztosított jogommal éltem csak, amely megengedi a Ezután Rupert rátér ismert átférje előzményeinek az elmondására. Elmondja, hogy az Esti Kurír felelős szerkesztőjének, Boros László dr.-nak a Szózattal való egyik sajtóperét tárgyalta a bíróság. A tárgyalás alatt ő — Runert — a hallgatóság soraiban ült. Ebben a sajtóperben — mondja — a tárgyaló tanács nem engedte meg a bizonyítást és korlátozta a vádlott védőbeszédét is. Mikor az elnök Boros László dr.-t megfenyegette azzal, hogy megvonja tőle a szót, szomszédja, Pollyi Ede hírlapíró, halkan ezt kérdezte tőle: megy-e ez ? — Erre én — folytatja Rupert — lehet, hogy kissé hangosabban, visszasogtam: ,,A Bp. mást mond". A tanácselnök úr erre megkérdezte: „Ki volt az ?" Én jelentkeztem, mire azt mondta az elnök: „Tessék kijönni!" Még a padsorok között haladtam kifelé, mikor az elnök úr rám kiáltott: „Nyolcnapi elzárásra ítélem és letartóztatom!" Nagyon bántotta ez az önérzetemet és még inkább bántott, mikor az elnök újra rámkiáltott: „Mi volt az, hogy merészelt ?“ így feleltem: „Nem tudtam magam türtőztetni, mikor láttam a Bp. megsértését*". — Ezután küzdöttem magammal, a vádlottnak, a bíróküldési kérelem előterjesztését, "ha a bíróságtól részrehajlatlanságot és elfogulatlanságot nem várhat". Így tehát maga a törvény használ olyan súlyos kifejezést, amelynél súlyosabb kifejezéseket én sem használtam. Teljes tehetetlenség volna az embernek a törvény által biztosított biróküldési jogával élni, ha a vádlott el nem mondhatná azt, ami a szívén van. Én semmi egyebet nem tettem, mint előterjesztettem és megindokoltam a biróküldési kérelmet. A gyakorlat is bizonyítja, hogy a bíróküldési kérelmek indokolásakor a vádlottak súlyos vádakat szoktak hangoztatni a bíróságok ellen, így megtörtént, hogy a bíróküldési kérelmet azzal indokolta a vádlott, hogy a bíró pajtáskodik ellenfelével, vagy hogy a bíróság szervilizmusa miatt nem várható igazságos ítélet, stb. Még sohasem jutott eszébe senkinek, hogy a bíróküldési kérelem megindokolása miatt a vádlottat felelőssé tegyék, velem történik ez először. Én akkor úgy véltem, hogy elő kell terjesztenem a bíróküldési kérelmet, mert olyan innzultusok történtek velem ... Elnök: Tartózkodjék ilyen kifejezések használatától, önt semmiféle inzultus nem érte. Vádlott: Csak rámutatok a tényekre ... Elnök: A tényekre rámutathat, de nem engedem, hogy így aposztrofálja azokat, folytatja Rupert , megmondjam-e, hogy nemzetgyűlési képviselő vagyok. Kissé sajnáltam az elnök urat, mert tudtam, hogy kellemetlen lesz neki . . . Elnök: Ebben tévedett. A tanácselnök urat ez nem zsenirozta volna. Vádlott: Meggyőződtem, hogy nem zsenirozta. Elnök (indulatosan): Itt nincs különbség képviselő és más ember között. Vádlott: Nincs. De mint egyszerű polgárt is védelmez a törvény, hogy ne lehessen ok nélkül letartóztatni. A teremben többen kiáltották: „Nemzetgyűlési képviselő!" Ekkor azonban egy Kalmár Simon Ernő nevű ügyvéd közbe kiáltott: „Tettenkapás esete forog fenn!" — „igen tettenkapás, fentartom a letartóztatást" — mondotta erre Schadl tanácselnök ur. Erre a Boros-ügyben ítélethozatalra vonult vissza a tanács s az elnök ur börtönőrt állított mögém. — Ekkor már nem voltam higgadt, — folytatja Rupert — aki megszokta, hogy szabad ember legyen, aki a harctéren küzdött a szabadságért, az ilyen esetben nem tehetett le arról, hogy védekezzék. Az elnök úr közben még minden második napon böjttel súlyosbította a rám kimért nyolc, napot, de ezt a rendelkezését azután visszavonta. „Nem rágalmazás, csak egyszerű kritika. Rupert ezután rátér az egyes inkriminált kitételekre. Szerinte az a kitétel, hogy „a tanácsnál uralkodó atmoszférában elfogulatlan ítéletet nem várhat és hogy a tanács tisztességes újságírókat feltűnő módon elítélt“ szerinte bizonyítható, de különben sem rágalmazás, hanem egyszerű kritika. Agentéle kritika érte már a Kúria ítéleteit is. „A hatalom áldozata lettem.” Rupert szerint ugyancsak nem jelent rágalmazást, mert hiszen őt tényleg letartóztatták, noha sokkal súlyosabb rendzavarásoknál sem szokták a tárgyalási elnökök ezt az eszközt alkalmazni. A perrendtartás szerint — mondja — az elnöknek jogában lett volna őt rendreutasítani, kiutasítani, ellenkezés esetén kivezettetni, de egyik sem történt, hanem mindjárt a törvény teaxípiumát alkalmazták vele szemben. Ezután azt fejtegette Rupert, hogy az ő mentelmi jogait megsértették, mert még tettenérés esetén is csak akkor lehet bárkit is letartóztatni, ha az előzetes letartóztatás egyéb feltételei is fennforognak, „vagyis nem tudja magát igazolni, a szökésétől tartani lehet stb.“, de még ha jogos is lett volna a letartóztatása, megbüntetni őt a nemzetgyűlés engedélye nélkül nem lett volna szabad. Rupert elmondja letartóztatása történetét Rupert és Töreky vitája a tényállásról — A forradalmi törvényszékre való utalást, — folytatta Rupert, — lélektanilag meg kell magyaráznom. Azt jelentette, amit mondtam, hogy a forradalmi törvényszékkel egészen másként álltam szemben, mint egy legális bírósággal, ott tudtam, hogy azoknál nem számit a törvény és tudtam, hogy kell viselkedni velük szemben. Odaállhattam, itt vagyok kutyák, szemetekbe nézek, tegyetek velem amit akartok, tőletek nem várhatok semmit... "Az elnök indulatos hangon félbeszakítja Rupertit: — Ön nem ezt mondta! ön azt mondta, hogy azok egyszerű, becsületes emberek voltak ... Rupert: Én csak magyarázom a benső motívumait. .. — Ne beszéljen, amikor én beszélek! — kiált a vádlottra az elnök. — Ön azt mondta, hogy ott egyszerű, becsületes emberek voltak, azt mondta, hogy ott volt elemében, nem pedig, hogy ezelőtt a tanács előtt — Rupert: Félre méltóztatott érteni. 3. oldal | HenflKiwBia alkalmai 8 ne mulassza el, I csiliapszuRséBietés Q hihetet’en olcsó órakon pzítezhetí t»e rr!cfl*n fa 8 áih!*l|* z?sc miatt ni ej rövid Ule * KADELBURt?! IX csillárjv in c.eraHai I Budapest, V., Lipót-hdrnt 3. Tel. T. 251.69. . ' \ •! .