Esti Kurir, 1933. szeptember (11. évfolyam, 198-222. szám)

1933-09-01 / 198. szám

­ Epekő-, vesekő- és hólyagkőbetegek, vlamint azok, akik húgysavas sók túlsza­­porodásában és köszvényben szenvednek, a természetes „Ferenc József1” keserű­víz ál­landó használata mellett állapotuk enyhü­lését érhetik el. Szeles Budapesten 31-én délben a hőmérséklet 22 Celsius-fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 703 milliméter, alig változik. Várható időjárás a következő huszonnégy­­órára. Élénk szél, változó felhőzet, egyes helyeken kisebb esők. A hőmérséklet nem változik lényegesen. ítélet a sikkasztó szom­bathelyi zálogos ügyében (Tudósítás eleje a 6. oldalon.) A bíróság ma délijén hozott ítéletet a­­sikkasztó szombathelyi zálogos ügyében. Bűnösnek mondta ki Simont egy rendbeli folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében­­és azzal halmazaiban levő negyvenhat rend­iben magánokirathamisítás vétségében. Ezért ö összbü­n­tetés­et­t két és félévi fegyházra, tíz évi hivatalvesztésre és politikai jogai­nak ugyanannyi időre való felfüggesztésére ítélte. Egyben kötelezte a bűnügyi költségek megtérítésére és Szombathely városának 6000 pengő részleges kár megfizetésére. A hűtlen kezelés és sikkasztás vádja alól megnyugtató bizonyítékok hiányában felmentette. Hompass­y Rózsit a vád és következményei alól felmen­tették. Úgy az ügyész, mint az elítélt fellebbeztek. Az ügyész indítványára ezután a bíróság a vádlott azonnali letartóztatását rendelte el, mert állása nincs és szökésétől tartani kell. Külföldi ■i, Bécs, augusztus 31. h­óárfolyjain­ok. (zárjelben az eresűi zárlat)D ivasut 15.95 ~ Di­vasut 13.30­­), Délivusoti ki­se­bbség 51.10 (53.35), Al­­pesi 11.55 (11.30), Poldi kohó 113.— (101.25), AEG 7.25 (—.—), Salgó 28.90 (28.90), M. Alt. Kőszén —(387.—), Urikányi 43.50 (43.75), Osztrák Hofherr 0.90 (—.—), Magyar Cukor 107— (106.90), Berlin, augusztus 31. A tőzsde irányzata ma gyenge volt, az első lebonyolítások után javulás állott be. Napi­pénz ultiméra 5 hétnyolcad százalék. A va­lutapiacon a dollár kissé szilárdabb. Nord­­deutscher Lloyd 13.25, AEG 19.5, Gestürer 77.5, Licht und Kraft —.., 1G Farben 120.5, Gel­­sen­kirchen 51.5, Harpener 87.5, AKA 31.5. Az irányzat egyenetlen. Liverpool ,augusztus 31. Középárfolyamok: Búza októberre 5.1 és öt­nyolcad, decemberre 5.3 és háromnegyed, már­ciusra 5.5 és háromnegyed. Az irányzat nyugodt. A HOFHERR—SCHRANTZ—CLAYTON —SHUTTLEWORTH MAGYAR GÉPGYÁRI MÍ­VEK RT. 1932. évi mérlege az érték­­csökkenési tartalékalapnak 284.016 pengő 96 fillér összegű dotálása után 3.415.762 pengő 41 fillér veszteséggel zárult. Az igaz­gatóság javasolni fogja a veszteségnek a tőketartalékból való leírását. A mezőgazda­­sági beruházások majdnem teljes hiányának kihatásait igyekszik a társaság új piacok megszerzésével ellensúlyozni; ennek, vala­mint a rezsileépítő rendszabályoknak ha­tása a folyó évben már érezhető lesz. PANASZOK A SVÁJCI KIVI­T­ELI KON­TINGENS ELOSZTÁSA KÖRÜL. A leg­utóbbi 500.000 méter mázsa svájci búza kivi­teli kontingens elosztása miatt nagy elkese­redés támadt a gabonakereskedelem köré­ben. A kontingensek kiadásánál ugyanis számos régi, jóhírű­ céget teljesen mellőztek és viszont olyan cégek, amelyek eddig nem foglalkoztak exportüzletekkel, jelentős kon­tingenshez jutottak. Mint az Esti Kurír érte­sül, a Gabonakereskedők Szövetsége állást foglal ebben az ügyben és el fog járni ille­tékes helyen, hogy a jövőben az export-lebo­­nyolításban csak a legális kereskedelmet ve­gyék figyelembe. Magánerdei iskola 6—14 éves gyermekeknek a budai hegyvidék legszebb részén, mérsékelt árak Gyermekszanatórium rt. I., Zugliget, Szilassy út 6. Szezon: 65—1—65 Kérjen prospektust is álom Tovább folyik a harc Roosevelt és Ford között Newyork, augusztus 31. (Az Esti Kurír tudósítójának távirata.) Az érdeklődés előterében a Roosevelt-Ford­­párbaj áll. Tegnap este kormánykörökben az az értesülés terjedt el, hogy Johnson tábornok már létre is hozta a megegyezést Roosevelt és Ford között és hogy az autó­király bizonyos feltételek alapján alávetné magát az elnök intézkedéseinek. Ezzel szem­ben a bankok úgy tudják, hogy Roosevelt semilyen kivételes feltételeket nem hajlandó teljesíteni Ford kedvéért, és hogy nem óhajt kivételt statuálni. A ban­kköröknek ezt a hírét mindenesetre fen­­tartással kell fogadni, mert Ford és a bankok között még mindig bizonyos antagonizmus uralkodik. A nagyközönség mindenesetre a legnagyobb fokú érdeklődéssel kíséri az ál­láspontok mérkőzését az elnök és az autóki­rály között. A szénipari munkakódexet is veszedelem fenyegeti, mert a bányatulajdonsok nem haj­landók elismerni a bányászok szakszerveze­tét. Roosevelt elnök a petróleumipar elintézet­len kérdéseinek megoldására a tizenkét petróleummágnás bevonásá­val külön bizottságot nevezett ki, amelyben a kormányt Icks belügyminiszteren, az újonnan kinevezett olajdiktátoron kívül Moffett, a Standard Oil Company volt al­­elnöke képviseli. A bizottság hír szerint a ké­­s olajárak megállapításával fog foglalkozni. Hat napra ítélték el a leányt, aki kutyapórázzal megverte a rendőrt Vitéz Litvay Sándor dr. törvényszéki bíró ma tárgyalta Kralochwill Ödön villany­szerelősegéd és Lengyel Mária bűnügyét, akik ellen az ügyészség hatósági közeg elleni erőszak vétsége címén emelt vádat. Eszerint a vádlottak augusztus 26-án az Almásy­ téren Irtó István rendőrfőtörzsőrmestert meg­támadták és Lengyel Mária a kezében levő kutya­­pórázzal többször a rendőrre ütött. Lengyel Mária kihallgatása során tagadta bűnösségét. Védekezése szerint az Almásy­­téren ment Kratochwillal, amikor egy arra haladó hentes bántó megjegyzést tett rá. A villanyszerelő-segéd — aki az ő vőlegé­nye — erre megütötte a hentest. Nagy cső­dület támadt, rendőr is jött a helyszínre, aki aztán igazoltatni akarta őket azért, mert a farkaskutya, amelyet ő pórázon vezetett, a dulakodásban kihúzta a nyakát az orrból és szabadon szaladgált fel és alá. Mindketten igazolták is magukat, a rendőr azonban­­ nem fogadta el, rájuk támadt­­ és e ^clőtör, gumibottal, majd kardlappal fejbevágta őt. Kralochwill Ödön szintén tagadta bűnös­ségét. Beismerte, hogy a rendőr felhívására megtagadta az igazolást, illetve mutatott egy hozzá címzett levelet, amit azonban a rendőr nem fogadott el igazolásképp. Tagadta azt, hogy az őt előállító rendőrt bántalmazta volna. Irtó István rendőr főtörzsőrmester ezzel szemben teljesen ellentétesen adta elő a tör­ténteket. . A leghatározottabban kijelentette, hogy amikor a vádlottak szabályszerűen nem tud­ták magukat igazolni és elő akarta őket re­­nitenskedésüik miatt állítani, úgy Kralochwill, mint Lengyel Mária rátámadtak, a leány a pórázzal többször rávágott és Kralochwill is támadólag lépett fel. Több más tanú kihallga­tása és Herczegfy Géza dr. kir. ügyész vád­­beszéde után a törvényszék bűnösnek mon­dotta ki Lengyel Máriát hatóság elleni erő­szak vétségében és ezért hatnapi­g««!?»»ra ítélte el,­­.a villanyszerelősegédet azonban­­­bizonyíték­­ hiányában felmentette. Az ítélet jogerős. Óralopásért elítéltek egy álhírlapírót Néhány nappal ezelőtt a főkapitányság egy aktuális esettel kapcsolatban elhatározta, hogy­­megfékezi az álhírlapírók egyre vesze­delmesebb működését. Azt az esetet, ami miatt a főkapitányság az akciót megindította, ma tárgyalta a büntetőtörvényszéken dr. Messik Lajos büntető egyesbíró. A vádlott, a 30 éves Fischer Ernő már régi ismerőse volt a büntető hatóságoknak és letartóztatási in­tézményeknek. Se szeri, se szánta azoknak a mázsás büntetéseknek, amikkel sújtották. Mindig és mindenkor hírlapírónak adta ki magát, de sohasem sajtóvétségért, hanem mindig lopásért, csalásért, sikkasztásért és más eféle­­ vagyon elleni bűncselekményekért szabtak ki­­ rá kétévi, hatévi, hat és félévi és eféle bünte­téseket. A mai tárgyaláson Messik dr. büntető egyesbíró megkérdezte Fischert, hogy mi jo­gon adja ki magát hírlapírónak. —­ Kérem — mondotta —, fiatal korom­ban alkalmilag vidéki lapokba írogattam. Sőt, amikor egyszer kiszabtak rám hat év és háromhónapi büntetést és közben a Károlyi­forradalom szabadlábra helyezett, ki­szöktem Németországba és ott a Vossische Zeitungba írogattam. — Írogatott, betört, lopott és csalt — szólt rá erélyesen az elnök. — Van önnek újságírói igazolványa? — Nincs. — Soha nem is volt. A vádlott a fejéhez kapkod és azt a lát­ IKi KIEPUM filmjét soha nem látott lázas érdeklődéssel várja egész Budapest DALOL A MÁMOR Royal Opollo ■ Casino Filmszínház PREMIER SZOMBATON Jegyek egész hétre előre válthatók Luxus autocarral a Dolomitokba és Velencébe szimp&emi­ert 22 — október 1 Budapesttől Budapestig minden elképzelhető költséggel 240.- pengő­felvilágosítás és prospektus az Esti Kurir Utazási Osztályánál, Budapest, V., Vilmos császár-út 34 Telefon 25—4—05 1933 IX. 1. PÉNTEK szatot akarja kelteni, hogy beszámíthatat­lan, elmebajos egyén. — Nézze, kérem, ne szimuláljon itt előt­tem. Maga régebben is mindig az elme­bajost játszotta, de az orvosok mindig meg­állapították magáról, hogy beszámítható. — Kérem, én morfilista vagyok. Minden fillért, amit szerzek, morfiumra köl­tök. Enélkül nem tudok már élni. Két hó­nappal ezelőtt szabadultam ki a börtönből és feljöttem Budapestre. — De hiszen ki van innen tiltva. — Át akartam utazni. Az, amivel most engem vádolnak, egy bagatell dolog. Azért az óráért két pengőt kaptam. Tessék meg­nézni az én büntetési tételeimet. Én mázsás dolgokat szoktam csinálni, nem ilyen ha­­szontalanságokat. Hisz kötözni való bolond és hülye volnék, ha kétpengős cselekménye­ket követnék el. A bíróság ezután a terembe szólítja Szán Annát, fiatal varróleányt, aki elmondja, hogy pár nappal ezelőtt a Calvin-téren elővette az óráját és nézegette. Hirtelen megdöbbenve látta, hogy egy férfi odahajlik föléje és me­reven néz az órára. — Lelkem — mondotta —, nem jól jár a maga órája, de adja csak ide, nekem van egy órás ismerősöm, az majd ingyen megcsinálja. Ezzel el is vette az órát, bement egy házba, ahol az átjárón megszökött. A lány azonban másnap felismerte és rend­őrkézre adta. Dr. Készler Ede ügyész tartotta meg ezután vádbeszédét. — Maga az eset — úgymond —, amit ez az ember elkövetett, vétség csupán. De figye­lembe kell venni, hogy legalább harminc évet töltött már fegyházban a vádlott és nem álalja egy tisztes foglalkozást kompromit­tálni. Mindig újságírónak adja ki magát, pe­­­dig jóformán a nevét sem tudja aláírni, és teljesen műveletlen ember. Az lehet, hogy kora fiatalságában már morfinista volt, nem akar dolgozni és folyton összeütközésbe ke­rül a törvénnyel. A biró megkérdi a vádlottól, hogy az utolsó szó jogán mit hoz fel védelmére. — Én nem védekezem. Ha önök olyan hülyének tartanak engem, hogy egy ilyen kisértékű vacakot ellopok, akkor ítélje­nek el. A biró ezután kihirdette ítéletét. Csalás vétsége címén -----Já­r, egyhónapi fogházra ítélte a vádlottat, aki az ítéletben látható örömmel nyugodott meg. Hivatalos valuta­és devizaárfolyamok Pénznemek: Pénz Áru Angol font (1 font) 18.35— 18.75 Belga (100 belga) 79.16— 79.74 Cseh korona (100 cseh korona) 16.95— 17.07 Dán korona (100 dán korona) 81.60— 8. 80 Dinár (100 dinár) 7.80— 8.30 USA dollár (100 dollár) 401.00­ 411.00 Francia frank (100 frank) 22.30— 22.50 Hollandi forint (100 forint) 232.30—233.70 Lengyel zloty (­100 zloty) 64.35— 64.85 Lei (100 lei) 3.42- 3.46 Léva (100 leva) 4.00— 4.26 Lira (100 líra) 29.90— 30.20 Német márka (100 német márka) 135.70—136.00 Norvég korona (100 norvég korona) 92.10— 93.10 Osztrák schilling (100 schillng) 77.50— 80.50 Svájci frank (100 frank) 110.70—111.40 Svéd korona (100 svéd korona) 9. 50— 95.50 Kanadai dollár 3.73— 3.93 Külföldi kifizetések: Amszterdam 100 holland forint 232.50—233.70 Belgrád 100 dinár 7.81­— 7.90 Berlin 100 márka 135.80—136.60 Brüsszel 100 belga 79.26— 79.74 Bukarest 100 lei 3.41— 3.43 Kopenhága 100 dán korona 81.80— 82.80 Sxmdon 1 font sterling 18.36— 18.50 Milánó 100 lira 30 00- 30.18 Newyork 100 dollár 405.00—411.00 Oslo 100 norvég korona 92.35— 93.10 Párizs 100 frank 22.33— 22.47 Prága 100 szokol 16.95— 17.10 Szófia 100 leva 4.1175-4.125 Stockholm 100 svéd korona 94.70— 95.50 Varsó 100 zloty 64.45— ,64.85 Zürich 100 frank 110.80­^11.40 Wien 100 schilling klíringárfolyam / 80.454 Brüsszeli •• / 79 50 Berlin 100 márka M / 136.20 Milánó 100 lira „ 30.0926 Párizs 100 frank .. / 22.401 Bukarest 100 lei M / 3.42 Szófia 100 leva ,• 4.13 Az ESTI KURÍR szerkesztőségének telefonszáma: 28­ 5-36­0 mm csillárgyár I Y felülmulhatatlan! 4 lángé csillár plL' j Óriási Választéki Részletre is. I Tak / SAJAT* i fJ.TEINK: Íjí ) Podmaniczky-v .17 II láiset-krt 44 I Vác,l-utca­­ *** || Vámház-krt II I DEbRECe/a? MISKOLC ( / % PÉCS / 1 TSzv. védve. / Kérje most megjelent árjegyzékünket!­­ /

Next