Esti Kurir, 1934. február (12. évfolyam, 25-47. szám)

1934-02-01 / 25. szám

1934 II. 1. CSÜTÖRTÖK mit szól hozzá ? A VÖLKISCHER BEOBACHTER írja: „A parlamentáris rendszer egyik káros követ­kezménye népünk széles rétegei számára, hogy kedvet lelnek a fecsegésben... Az új szellemiséghez tartozik azonban a hallgatni­­tudás is, hogy ne beszéljünk olyan dolgok­ról, amelyekhez nem értünk. A fegyelmezet­len fecsegőknek szól a figyelmeztetés. Aki nem tudja a száját befogni, az könnyen kaphat rá egyet.. A LENGYEL-NÉMET szerződésről, amely­től jobboldali magyar körök is el vannak ragadtatva, mint a horogkereszt külpoliti­kai nagy sikerétől, jól értesült csehszlovák körökben ez a felfogás: „Ha a szerződést a status quo alapján kötötték, tehát a ver­­saillesi szerződés határozatai alapján, ak­kor ez a Csehszlovákia által eddig is kép­viselt álláspont erősödését jelenti, azt tudni­illik, hogy ilyen kérdésekben csak a status quo alapján lehet tárgyalni. A szerződés tehát kétségtelenül az antirevíziós álláspont erősödését jelenti." AZ OLASZ kamara kiadta a bűnvádi el­járás céljából David Gaetano Re képviselőt, aki ellen az a vád, hogy Bari kereskedelmi kamarájában szabálytalanságokat követett el, amiért a fasiszta pártból már kizárták, sőt le is tartóztatták. A LU Írja: «A Nazionalszocialista könyvtár januári 46-ik számában Brúnó Mality, az új német sportmozgalom vezetője és a jövő olimpiai játékok egyik vezetője így ir­­s... Franciák, belgák, lengyelek és judeo­­négerek futottak német pályákon, játszottak német futballpályákon, úsztak német me­dencékben, de nemzetközi viszonyunk el­lenségeinkkel nem javult meg... Mi nem­zeti szocialisták nem látjuk népünknek semmi érdekét abban, hogy négerek utazza­nak Németországban s megmérkőzzenek a mi legjobbjainkkal. A zsidó sportirányítók­­nak, akiket megfertőztek, a pacifistáknak és Páneurópa híveinek nincs helyük Né­metországban. Rosszabbak ők, mint a ko­lera, mint a pestis, a szifilisz — rosszabbak, mint a kalmük hordák, rosszabbak, mint a tűzvész, az éhínség, az árvíz, az aszály, vagy a mérges gáz.A HETVENÖTÖDIK születésnapja alkal­mával Vilmos excsászár a Hohenzollern­­renddel tüntette ki doorni főkertészét és rendjellel más nyolc kertészt. A kertészke­dés a favágáson kívül legkedvesebb időtöl­tése az excsászárnak. A NEWS CHRONICLE azzal kapcsolat­ban, hogy Rothermere lord feltűnést keltő cikkben az angol fasiszták, a feketeingesek mellé állt, a következő, állítólag hiteles kör­levél szövegét közli: „Brit Fasiszták Szövet­sége (Sajtópropaganda-osztály), Kingsroad, Chelsea. Szigorúan bizalmas, olvasás után megsemmisítendő. A helyi szervezetek ve­zetőihez! Olvasta bizonyára Rothermere lord buzdító cikkét a Daily Mailban. Ez a cikk bizonyára vitát fog előidézni a lap hasáb­jain. Ma szinte valamennyi lap cikket ír az új politikai irány ellen, amely a Northclife újságok hasábjain a pacifizmus pártolásával megnyilvánul. Szükséges, hogy a Daily Mail olvasói viszont a maguk részéről helyesel­jék lapjuk állásfoglalását. Felkérem tehát a helyi szervezetek vezetőit, gondoskodjanak róla, hogy számos levél íródjon a Daily Mail főszerkesztőjéhez — minden szervezet leg­alább egy tucatot küldjön —, amelyek he­lyeslik lord Rothermere cikkét. A levelek ürügyéül vagy a többi lapokban megjelent s Rothermere ellen irányuló támadások, vagy a Daily Mail olvasóinak esetleges tilta­kozások szolgáljanak. Jól értsük meg: eze­ket a leveleket úgy kell írni, mintha olya­noktól származnának, akik nincsenek kap­csolatban a brit fasizmus pártjával, s kije­lentik, hogy lord Rothermere hatalmas cikke nyerte meg őket az ügynek. Ha minden helyi szervezet a megjelölt módon cselek­szik, Rothermere lordnak az lesz a benyo­mása, hogy az ország legnagyobb része már is fasiszta s akkor mozgalmunkat még na­gyobb erővel fogja támogatni. , _____ 5­0 Pillanatfelvételek mindenfelől Akiknek véleményére a kormányválság idején Párizs kiváncsi... (balról jobbra): Herriol, Caillaux és Tardieu az újságírók gyűrűjében A legújabb német szórakozás. A család összegyűlt tagjai a szőnyegen kiterített családfát tanulmányozzák és igyekeznek az ősöket minél messzebbről kimutatni... Gaál Franciska ezúton köszöni azokat a jókívánságokat, amelyeket mai születésnapjára küldtek. (Gaál Franciska új fotográfiája, legújabb fim­je, a Csibi felvételei közben készült) Egy ellesett pillanatfelvétel: Planck professzor, a híres Nobel-díjas fizikus — virsliit eszik a pályaudvari vendéglőben Myrna Leg, , a szép Metró-sztár

Next