Esti Kurir, 1939. február (16. évfolyam, 26-48. szám)

1939-02-01 / 26. szám

2 ideológiai befolyások alá kerül­tek. Az ilyen egy és ugyanazon fajon belül jelentkező különbségeket még a hozzánk közelebb fekvő német fajon belül is észlelhetjük — sőt igen nagy mértékben —, hiszen a régi Poroszországban, a régi Auszt­riában, vagy a svájci köztársaság­ban felnőtt németek lelkisége igen nagy mértékben különbözik egy­mástól, sőt egy kiváló német férfiú — ha jól tudom, Moltke — egy íz­ben azt mondotta, hogy: .Mi néme­tek sohasem vagyunk németek, ha­nem mindig csak poroszok, bajo­rok és svábok, sőt még szász-kó­­burg-gótaiak sem, hanem csak vagy szászok, vagy kóburgiak, vagy gó­­taiak­. A fajkérdés jelentősége — Ha a mondottakból helyes kö­­vetkeztetest akarunk levonni — mondotta a szónok —, akkor arra az eredményre jutunk, hogy a né­pek és népcsoportok lelkiségének fejlődésére két különböző tényező­nek van döntő befolyása, mert­­ úgy a közös faji leszármazás, mint a hosszú együttélés közös tulajdonságokat alakít ki az em­berekben. Közös fajból származó egyének kö­zött is fontos lelki különbségek állhatnak elő, ha egyes csoportjaik különböző miliőben nőnek fel és különböző fajú emberek között is közös lelkiség alakulhat ki, ha hosszabb időt töltenek egy és ugyanazon környezetben. A két tényező közötti súrlódások igen sok nemzetben már be vannak fejezve. Vannak azután olyan or­szágok is, amelyekben ez az amal­­gamációs folyamat még nem ját­szódott le teljesen, sőt bizonyos vo­natkozásokban még csak mostaná­ban veszi kezdetét. *— Én úgy látom, hogy külön­böző fajú elemeknek ez az egysé­ges új fajjá való körü­lése sehol sem gyengítette a nemze­­teket, hanem ellenkezőleg, azok megerősödésének és ellenálló­­képességük fokozásának egyik legfontosabb tényezője volt. Az egy fajon belül mutatkozó haj­lam a más fajokkal való összekeve­redéstől való elzárkózásra nem erő­síti a fajt, hanem gyengíti azt. Aki csak kutyatenyésztéssel is foglalko­zott, az tudni fogja, hogy valamely fajnak folytonos „Inzudit11 útján való tisztántartása az illető fajhoz tartozó egyedek elkorcsorodására vezet. Gyengékké válnak az élettel szemben és elpusztulnak, így van ez a nemzeteknél is. Igaz, hogy kü­lönböző elemek összekeveredése következtében egyes faji vonások elhalványodnak, megváltoznak vagy új vonásoknak adnak helyet, amint­hogy a gyermekből élete folyamán lassan kint más lesz, mint ami ak­kor lett volna belőle, ha férfikoráig egyedül saját családi körének befo­­­lyása alatt állana. Ez a folyamat tehát nem káros, hanem hasznos és büszkén utal­hatunk arra, hogy annak hasz­nát Szent István már ezer év előtt felismerte, amikor azt mondotta, hogy az egy­­faju ország gyenge és törékeny és hogy szükséges a faj szempontjából az idegenekkel való keveredés. A zsidóság asszimilációja !— Bocsánatot kérek ezekért a kissé hosszadalmas elméleti fejtege­tésekért, de szükségesek voltak, mert­ nélkülük nem tudnám a zsidó­kérdésben elfoglalt álláspontomat megértetni. ■— A magyar nemzet az elmúlt századok folyamán nagy asszimilá­ciós képességről tett tanúbizonysá­got. Maguk a fajelmélet legmeg­­győződésesebb hirdetői sem tagad­hatják azt, hogy a magyar kevert nép. Ha körültekintek itt ebben a teremben, igen sok derék magyar embert lá­tok, akik hasznos szolgálatokat tesznek a maguk hatáskörén be­lül a nemzet egyetemes érdekei­nek és akiknek mégis a legcseké­lyebb jogcim­ük sincs arra, hogy a magyar faj nevében beszélje­nek. Akkor sem, ha gondolkodásuk egye­dül és kizárólag akörül mozog, hogy mi válik a magyarságnak hasznára. Legtöbbjüknél már nevük is mutatja, hogy nem a magyar faj­ból vagy nem egyedül a magyar faj­ból erednek és ha visszaállítanék azokat a neveket, amelyeket csalá­­daik a múltban viseltek, ezeknek száma még nagyobb volna. Mert a mai magyarság és a magyar fajhoz való hozzátartozás nem azonos fo­galmak. Én is azok közé tartozom, akik meggyőződéssel vallják magukat a magyar nemzet hű fiainak, anélkül, hogy igényt formálhat­nék arra, hogy engem a magyar fajhoz tartozónak tekintsenek-és ez áll mindazokra, akik egészen vagy részben nem kizárólag a ma­gyar fajból erednek, bármily hű szolgái legyenek nemzetüknek, mert a faj valami abszolút adottság, ame­lyet egyoldalű­ akaratnyilvánítással megszüntetni nem lehet. — Mármost azt szokták állítani. Az V. osztályú tőhúzásokra 7/kMuiM vásároljon osztálysorsjegyet Nyereményhúzások fámíc ?-Bí­luáccius 9-ig. Elérhető legnagyobb nyeremény 700.000 P A tőhúzások egész tartamára érvényes sorsjegyárak: Nyolcad P 17.50 FélP 70.­­Negyed P 30.—Egész P 140.­Sorsjegyek ára előzetesen befizetendő Török A.­­ bankház rt. Budapest, IV., Szervita-­.ir 3. szám. Telefon: 180—961. 182—066. •ESTI KURÍR hogy a zsidóságban nincs meg az asszimilálódásra való képesség, hogy a zsidó zsidó marad akkor is, ha még oly sokáig él is együtt más fajú tömegekkel, hasonló viszonyok és azonos eszmék befolyása alatt, hogy tehát a zsidóknál a külön faji jelleg sokkal erősebb a milieu által gyakorolt befolyásnál. Ezt a felfo­gást fejezi ki a javaslat indoko­lása is.­­ Én ezt a felfogást nem tudom magamévá tenni. Már csak azért sem, mert számos példáját látom annak, hogy a zsidóság más nagy nem­zeteken belül teljesen be tudott illeszkedni az illető nemzetek lelkiségébe és vele annyira azo­nossá vált, hogy különbséget zsi­dók és nemzsidók között nem is lehet észrevenni. Ha egy francia vagy angol zsidóval beszélünk, senki sem jön rá arra — ha csak gondos utánjárás útján nem —, hogy zsidó franciával vagy zsidó angollal jött össze. Ami faji tulajdonságok bennük megmarad­tak, azok egyéni tulajdonsággá vál­toztak át és ez nem kárára, de hasznára van az egész nemzet­nek. De Magyarországon is ki ne ismerne száz és száz a zsidó fajból szár­mazó jó magyar embert? Mindnyájan együtt jártunk az isko­lába zsidó gyerekekkel. Egyetlen egyet sem tudok közöttük, aki ne lelkesedett volna mindazokért az eszmékért és ideálokért, amelyek a magyar nemzet eszméi és ideáljai. Inkább talán még azt tapasztaltam, hogy ez eszmék és e célok képvise­letében néhányan túlzásba estek. Azok között a zsidó származású férfiak között, akik ebben az ország­ban hasznos működést fejtettek ki, az én tapasztalatom szerint az arány a meggyőződéses és közöm­bös magyarok között semmivel sem kedvezőtlenebb, mint a nemzsidók­nál. Százezrekre megy azoknak a ma­gyar zsidóknak a száma, akiket minden elfogulatlan ember ma is teljesen asszimiláltnak tekint, annyira, hogy az ő gondolatvilá­­guk és a nem-zsidók gondolko­dása között semmi különbség nincs, mindenesetre kevesebb különbség, mint az asszimilált zsidók és a nem­asszimilált zsidók között. És száz­ezrekre megy azoknak a zsidóknak száma is, akik az asszimilálódás út­ján már rajta vannak és akik vagy maguk vagy legalábbis ivadékaik rövid időn belül nem fognak lélek­ben lényegesen különbözni azoktól, akik olyan szerencsések, hogy­ úgy­nevezett árjáknak születtek, mert ez több kárt, mint hasznot okoz a szellemi életnek.­­ Azt mondják, hogy ez a zsidó szellemiség különösen a sajtó te­rén jelentkezik, amely, ha zsidók kezében van, szeret mindent lerán­tani, szeret minden tekintélyt ki­kezdeni és nem az igazságot keresi, hanem azoknak a törekvéseknek képviseletében, amelyeknek szolgá­latába szegődik, az igazság elferdí­tésétől és a vak izgatástól sem riad vissza. Kénytelen vagyok töredelme­sen bevallani, hogy a múltban vol­tak a magyar politikának egyes fá­zisai, amikor én is hasonlóan gon­dolkoztam arról a káros hatásról, amelyet zsidó újságírók a magyar közélet fejlődésére gyakoroltak. Ha kénytelen voltam ezt a felfogáso­mat revízió alá venni, ebben igen nagy része van annak, hogy látnom kellett, mint folytatják ma ugyanezt a praxist, az igazság elferdítését, a tekintély lerombo­lását, ,a minden igazság­érzéstől elszakadó izgatást olyan újság­írók is, akiknek a zsidó fajhoz való tartozást nem lehet szemük­re vetni. Be kellett látnom, hogy ami hibát valamikor a zsidó újságírók ter­hére róttam, azt általában a mo­dern újságírás egy bizonyos fajtá­jának terhére kellett volna írnom, amely abból az elgondolásból indul ki, hogy egy újságközleménynek nem kell okvetlenül igaznak len­nie, hanem elsősorban érdekesnek. Alapjában véve a hiba, úgy hiszem, az újságolvasó közönségben van, amely nálunk még azon a fokon áll, amelyen ilyen szellemi táplálé­kot keres és megkövetel. A legna­gyobb mértékben támogatnék min­den olyan törekvést, amely arra irányul, hogy a sajtó magasabb színvonalat érjen el és igazságnak tartom, amit Deák Ferenc mon­dott, hogy a sajtótörvénynek egyet­len szakaszból kell állnia: mindig igazat kell írni. De tartok tőle, hogy a zsidó elemeknek a sajtóból való háttérbe szorításával nem ezt fogjuk elérni, hanem csak azt, hogy mások lesznek azok, akik a sajtót korrumpálni fogják. ­ Az úgynevezett zsidó szellemiség — Azt mondják azonban, — foly­tatta Gratz Gusztáv, és ebből indul ki a törvényjavaslat indokolása is, — hogy a zsidóság faji jellege és az azon alapuló lelkiség annyira külön­bözik a nem-zsidók eszmevilágától, hogy beolvadásuk nem is kívánatos, mert a zsidóság csak bomlasztó elemeket visz bele abba a nem­zetbe, amelybe beleolvad. Szükséges ezt az állítást is közelebb­ről megvizsgálni és egyúttal annak a befolyásnak természetét és mérté­két is, amelyet a zsidóság szellemi téren, sajtó terén, gazdasági téren és politikai téren gyakorol másutt és minálunk is. — Szellemi téren azt, amit zs­idó szellemiségnek szoktak nevezni, bi­zonyos szkepticizmus jellemzi, ami­nek lehetnek jó oldalai is, mert szük­séges, — ma talán inkább, mint va­laha, — hogy a jelszavak ködébe olykor-olykor belevilágítsunk a ra­cionalizmus fényével de aminek egyes túlzásai és elfajulásai, megval­lom, én előttem sem rokonszenve­sek.­­ A magam részéről azt a szkep­ticizmust, amely előszeretettel ját­szik annak beigazolásával, hogy az, amit általában jónak tartunk, lehet bizonyos körülmények között rossz és az, amit rossznak tartunk, lehet bizonyos körülmények között jó, amely egyes mesterségesen megkonstruált példákon azt­­ igyek­szik igazolni, hogy az erény lehet olykor olyan rossz, mint a bűn és a bűn olyan jó, mint az erény, amely gúny tárgyává tesz szent dolgokat és helytelen dolgokról igyekszik kimutatni, hogy azoknak jó oldaluk is van, sohasem szeret­tem. Azoknál az íróknál sem, akik az árják közé tartoznak és ezt a szkeptikus felfogást a tökély leg­magasabb fokára emelik, amint ezt például Anatole France-nál látjuk. De ezt a szkepticizmust és raciona­lizmust a zsidóság szellemiségé­vel azonosítani egyáltalában nem lehet, mert ez a szkepticizmus a kor terméke, a nemzsidók is gyakran vallják azt és csak a tudatlanság mondhatja el, hogy a zsidó filozófusok, a Spino­zák és Mendelssohnok kizárólag ilyen sivár racionalizmusban élik ki magukat és a magasabb szellemi és erkölcsi eszmékkel szemben kö­zömbösek. Ehhez járul, hogy a szellemi élet egészséges fejlődésé­nek szempontjából a szkepticizmus­nak is nagy jelentősége van, mert enélkü­l a szellemi élet könnyen vá­lik bizonyos mesterséges eszmei konstrukciók és jelszavak sivár te­rületévé, amelyben­­ ember úgy érzi magát, mintha végtelen ho­moksivatagban járna, örökké áhí­tozva egy üde facsoport vagy friss forrás után. Nem tartom tehát azt, hogy az, amit zsidó szellemiségnek szoktak nevezni — nem egészen helyesen —, a nemzet szellemi éle­téből gyökeresen kiirtandó, volna. 1939 február ) A zsidók, szerepe a gazdasági életben — Gazdasági tekintetben — mondotta ezután a szónok — a magyar zsidóság tevékenységét csak olyan valaki tarthatja helyte­lennek vagy értéktelennek, aki a magyar gazdasági fejlődést egyálta­lában nem ismeri. Kétségkívül a zsidóság faji tulajdonságai közé tartozik a konstruktív gaz­dasági munkára való képesség, amelyben valószínűleg még so­káig felül fogják múlni a nem­zsidók képességeit. Ezt nem szabad százszázalékosan értelmezni. Vannak ma is nem­zsidók, akiknek megvan minden tehetségük a gazdasági konstruktív munkára, aminthogy vannak zsi­dók, akikből ez a tehetség hiány­zik. De nagyjában ma még a ma­­gyarságnál­ sok fejlődésre van ezen a téren szüksége. Az a gazdasági konstruktív tehetség azonban, amely a zsidóságot jellemzi, az egész nemzet fejlődése szem­pontjából nem hátrányosnak bi­zonyult, hanem értéknek, és pe­dig felbecsülhetetlen értéknek. Aki Magyarország gazdasági fejlő­désének csak alapvonásait is is­meri, annak tudnia kell, hogy a zsidóság — és részben a németség — közreműködése nélkül sohasem lehetett volna megnyitni azokat a gazdasági erőforrásokat, amelyek lehetővé tették, hogy Magyarország rövid idő alatt a gazdasági kultú­rának aránylag magas fokára tu­dott fölemelkedni. Iparunk igen jelentős ágai sohasem fejlődtek volna ki a zsidóság vállalkozó szel­leme, a zsidók gazdasági konstruk­tív képességei és a zsidóság tőke­­gyűjtési tehetsége nélkül. Még ha most nélkülözni is tudnák őket, valami különös hálátlanságnak tar­tanám, ha velük szemben most arra az álláspontra helyezkednénk, hogy a mór megtette kötelességét, a mór mehet. A hálátlanság még akkor sem erény, ha nemzetek ta­núsítják. — Ehhez azonban hozzájárul — és ez a fontosabb gyakorlati ki­fogásom a most tárgyalás alatt lévő javaslattal szemben —, hogy a magyarság még nem érte el a gazdasági képzettségnek azt a fokát, amely szükséges volna ahhoz, hogy az iparban, a keres­kedelemben és a pénzvilágban jelenleg tevékenykedő zsidó ele­met nem zsidó elemekkel azonnal megfelelően helyettesíteni tudjuk. Németországban megvan az a tár­sadalmi elem, amelyből a zsidóság­nak a gazdasági életből kiszorult vezetőit és munkásait pótolni lehe­tett. Nálunk ez nincs meg, vagy leg­alábbis nincs meg teljes mértékben. Nekünk öt év alatt nemcsak pótol­nunk kell a gazdasági életből most eltávolítandó zsidókat, hanem ugyanez idő alatt még meg kell ta­lálnunk, ki kell képeznünk, vezető állások betöltésére alkalmassá kell tennünk azokat, akiket helyükre ültetünk. Ez — meggyőződésem szerint — képtelenség. A kétszer kettő bizo­nyosságával előrelátható, hogy számos életképes nagyvállalatunk, amelyek összesen soktízezer mun­kásnak adnak kenyeret, össze fog roskadni az új vezetők képzett­ségében és alkalmasságában fenn­álló hiányok miatt.­­ Ez a veszély mindenkép fenn­forog, de most még külön okok is járulnak ennek a veszélynek a fo­kozásához. Az egyik az, hogy a zsidó igazgatók és tisztviselők elt­távolítása, nyugdíjazása, végkielé­gítése elviselhetetlen áldozatokkal terheli meg az egyes vállalatokat, olyan áldozatokkal, amelyek alatt össze kell roskadniuk. A másik az, hogy az a nagy társadalmi átala­kulás, amelyet most rövid ötévi időszakon belül akarunk keresztül­­erőletetni, oly időbe fog esni, ami­kor részben éppen a zsidótörvény miatt régi külföldi kapcsolatainkat nagyrészt el fogjuk veszíteni, ahol tehát a vállalatoknak egy része minden körülmények között súlyos válságokon fog keresztü­lmenni. Nem látom sehol sem azt a tőkét és azt a vállalkozási szellemet, amely alkalmas volna arra, hogy azokból a romokból, amelyeket mesterségesen idézünk most elő, új életet legyen képes varázsolni, az a külföldi tőke pedig, amely az így összeroskadt vállalatok helyébe léphetne, olyanok tőkéje, akiknek jelentősebb érdekei fűződnek ah­hoz, hogy a magyar ipar megsem­misüljön és ipari szükségleteinket közvetlenül külföldről fedezzük, mint ahhoz, hogy egy önálló ma­gyar ipar fejlődésében részt vegye­­nek. Évtizedekig nagy megerőltetés­sel és sok áldozattal tudtunk szá­mottevő magyar ipart teremteni, most pedig egyetlen törvényhozási aktussal kockára akarjuk tenni mindazt, amit így elérnünk sike­rült.­­ A zsidóság gazdasági tevékeny­ségének káros voltát azzal szokták indokolni, hogy azok sorában, akik az üzleti erkölcs ellen vétenek és gazdasági vétségeket vagy bűnté­nyeket követnek el, igen nagy arány­ban zsidó egyéneket találunk bűnö­zőkként. Ez azonban az olyan országok­ban, ahol az üzleti élet túlnyo­móan zsidók kezében van, egé­szen természetes. Aki az angol vagy a francia vagy az amerikai lapokat olvassa, azt látja, hogy ezekben az országokban az ilyen gazdasági természetű visszaélések gyakoriak, mint miná­lunk. Csakhogy ott, ahol a zsidóság a gaz­dasági életben sokkal kisebb szám­ban szerepel, ezeket a visszaéléseket nem zsidók, de úgynevezett árják követik el. — Vér-, bőr- és idegbajosoknál reg­gelenként felkeléskor egy pohár termé­szetes „Ferenc József“ keserűvíz ala­posan kitisztítja és méregteleníti a gyomorbélcsatornát s az anyagcserét és az emésztést is igen jótékonyan be­folyásolja. Kérdezze meg orvosát. i

Next