Esti Ujság, 1944. június (9. évfolyam, 122-145. szám)

1944-06-01 / 122. szám

CSÜTÖRTÖK, 194 JÚNIUS 1. Fontos rendelet a 18-48 éves zsidók kisegítő katonai szolgálatra való azonnali bevonulásáról Szerdán a déli órákban a főváros utcáin érdekes plakátok jelentek meg, amelyek a zsidókérdés rende­zése szempontjából sorsdöntő jelen­tőségűek. A honvédelmi miniszter a zsidók katonai kisegítő szolgálatát szabá­lyozza s ezzel kapcsolatban a követe­lkezés­et rendeli el: 1.­­ A zsidónak tekintendők közül az 1896—1926. évben született had­kötelesek, akár tartósan szabadsá­goltak, akár tartalékosak, vagy pót­­tartalékosak, akár sorozva voltak, akár nem (a II. és III. járadék- osztályba sorolt hadirokkantak ki­tételével) 1944 június 4-én és 5-én kato­nai (kisegítő) szolgálatra be­vonulni kötelesek. Mis pedig június 4-én az A—L és június 5-én a M—Z-vel kezdődő ve­zet­éknévűek tartoznak jelentkezni. 2. (Az 1. pontban felsorolt év­folyambeliek közül a 42—48 évesek (1896—1902), a lakóhely szerint illetékes (igazolványi lap” 15. ro­vat) bevonulási központokhoz, míg a 18—41 évesek (1903—1926) a la­­k­óhely szerint illetékes I., IX. és XI. közérdekű munkaszolgálatos zászló­­aljukhoz tartoznak bevonulni. Az 1905. és 1926. évben született, eddig leventeparancsnokságoknál nyilvántartottak ugyancsak a lakó­hely szerint illetékes közérdekű m­unkaszolgálat­os zászlóaljakhoz tartoznak bevonulni. Azok az egyének, akiknek igazol­vány­­lapjuk nincs, vagy igazolvá­­nyi lapjaik 15. rovatában a bevonu­lási hely megjelölve nincsen, azok ez alábbi helyekre tartoznak bevo­nulni. A) a 42—48 évesek (bevonulási központokhoz) Budapest­ VI. kerületben, valamint a nagykátai és gyömrői járásban lakók Nagykátára, b) a Budapest II., III. és XII. kerületben, valamint a monori járásban lakók Monorra, c) a Budapest VIII. kerületben, valamint a Kispest megyei város­ban és aszódi járásban lakók Aszódra, d) Pestszentlörinc és Budafok megyei városban, valamint Pest­­megye központi és budakörnyéki járásában lakók Pestszentlörincre, e) a Budapest I. és IX. kerület­ben, valamint Ráckeve­i és Pest­­szenterzsébet megyei várában la­kók Alsódabasra,­­f) a Budapest IX. kerületben, valamint a jászsági alsó és felső járásban lakók Jászberénybe, g) a Budapest IV., X. és XIV. kerületben, valamint Vác megyei Városban lakók Vácra, h) a Budapest VI. és VIII. ke­rületben, valamint Pomáz nagy­községben­­lakók Szentendrére, i) a Budapest V. kerületben, va­lamint Rákospalotán és Újpest megyei városban lakók Gödöllőre, j) a 18—41 évesek (közérdekű munkaszolgálatos zász­lóaljakhoz) ÁLLAM! SORSJÁTÉK Tows&?€MenLf: 50.000P­ ­­/ a Budapest II., Il., VII. és XII. kerületekben, valamint Kispest megyei városban, továbbá az aszó­di és gyömrői, monori és nagykátai járást­­n lekek az I. közérdekű munkaszolgálatos zászlóaljhoz Jász­­berénybe, b) a Budapest I., IX. és XI. ke­rületiben, valamint a Budafok, Pest­­szenterzsébet, Pestszentlőrinc és Ráckeve megyei városokban, továb­bá a Pest megye központi és buda­környéki, a jászsági alsó­ és felső­­járásban lakók a IX. közérdekű munkaszolgálatos zászlóaljhoz, Vácra, c) a Bpest IV., V., VI., XIII. és XIV. kerületben, valamint Rákos­palota, Vác, Újpest megyei váro­­sokban és Pomáz nagyközségben lakók a XI. közérdekű munk­aszol­­gálatos zászlóaljhoz Felsőhangony­­ba tartoznak bevonulni. 3. Az utazóképtelensé­get Buda­pesten honvédorvos által kiállított bizonyítvánnyal kell igazolni. A fentjáró utazóképtelenek (személyazonossági igazolvány­nyal ellátva) lakhelyüknek meg­felelő alábbi honvéd helyőrségi kórházaknál jelentkezzenek:­­ A Duna jobbpartján lakók a 11. helyőrségi kórháznál (XII. Göm­bös Gyula­ út 25). A Duna balpartján a Kossuth Lajos-utca­, Rákóczi-út és Kere­­pesi-úttól északra lakók a 10. helyőrségi kórháznál (Róbert Ká­­roly-körút 44), ezen vonaltól délre lakók az 1. sz. helyőrségi kór­háznál (VII., Vilma királyné-út 17—21). Agyban fekvők a budapesti vá­rosparancsnokságtól írásban kérték honvédorvosi megvizs­­gáltatásukat pontos címük fel­tüntetésével. Vidéken, ahol honvédorvos nincs, az utazóképtelenséget hatósági or­vosi, állami, vagy közkórházi or­vosi bizonyítvánnyal kell igazolni. A bizonyítványban feltüntetendő a betegség előrelátható tartama is. A bizonyítványt két­­ példányban kell kiállítani: egy a megvizsgált­­nál marad, másikat a megvizsgált ajánlott levélben a bevonulás sze­rint illetékes parancsnoksághoz tar­tozik eljuttatni. 4. Nem lesznek igény­be véve, de jelentkezni tartoznak: a) hivatásos állományból szár­mazó nyugállományi és szolgálaton, kívüli tisztek (megengedem, hogy ezek külön június 3-án jelentkez­hessenek); b) a keresztény felekezethez tar­tozó papnövendékek és pap­jelöltek; c) mindazok a rabbik és rabbi­jelöltek, akik papi, illetve papjelölti kedvezményben részesültek, vagy akik a vallás- és közoktatásügyi miniszter tanúsítványával vannak ellátva. ( e) azok, akik­ valamely polgári szerv által honvédelmi munkára, honvédelmi munkajeggyel már igénybe vannak véve (az igénybe­vételt eredeti okmányokkal kell iga­­zolni), f) orvosok, mérnökök, gyógysze­részek és állatorvosok. Minden behívott jelentkezésre utazó saját költségén utazik. 5. A behívottak hozzák magukkal az összes katonai okmányaikat. Tekintettel arra, hogy a bevonul­tak csak karszalaggal , lesznek el­látva, minden bevonuló hozzon ma­gával: két fehérneműt, egy rend erős minőségű felsőruhát, egy drb felöltőt, egy pár erős lábbelit, egy drb kalapot, vagy sapkát, egy drb evőcsészét, egy drb kulacsot, egy készlet evőeszközt, egy drb kenyér­­tarisztnyát, egy drb hátizsákot, két drb takarót, egy drb villanyzseb­­lámpát,­­elemmel, égővel), egy pár kesztyűt és egyéb személyi szüksé­ges ruhaneműt. 6. Mindazok, akik eddig bármely oknál fogva katonai, hatósági és védmozgalmi nyilvántartó által zá­radékolt fényképpel nincsenek el­látva, hozzanak magukkal három darab hatszor nyolc­­ centiméteres fényképet. A fényképek hátlapjá­nak felső harmadára nevet, szüle­tési évet és helyét, az anya nevét, valamint lakóhelyet (pontos cím, kerület, utca, házszám, emelet, ajtó) fel kell jegyezni. . Ezenkívül minden bevonuló, aki már fényképpel el van látva, a zsoldkönyvbe való beragasztás vé­gett egy darab hatszor nyolc cen­timéteres fényképet hozzon magá­val. A személyadatokat ezen is fel kell jegyezni. 7. Büntető rendelkezések. Az, aki ennek a behívóparancs­nak nem tesz eleget, öt évig­­terjed­hető fogházzal, nyolc napnál tovább tartó mulasztás esetén pedig öt évig terjedhető börtönnel, ezenfelül mindegyik esetben hivatalvesztéssel és politikai jogai gyakorlása felfüg­gesztésével büntetendő. Mind a behívó parancs iránt ta­núsított engedetlenség, mind az erre való csábítás bűntette miatt szükség esetén rögtönbíráskodás is elrendelhető. Ponyva­huladékot keresek Biczó , faipari vállalat,Ócsa A székesfővárosi épületek lakásai­nak összeírása A Magyar Távirati Iroda je­lenti : A zsidók lakásával és lakóhe­lyének kijelölésével kapcsolatos egyes kérdések szabályozása tár­gyában kiadott 1610/1944. M. E. számú rendelet végrehajtásának előkészítése céljából a székesfő­város polgármestere elrendelte a székesfővárosban fekvő összes épületek lakásainak, illetőleg a lakások bérlőinek összeírását. Az összeírás a hivatalosan kibocsá­tott adatszolgáltatási ív kitölté­sével történik. Az adatszolgálta­tási ív-űrlapokat 1944 június el­sején kézbesítik a kerületi adó­számviteli osztályok minden in­gatlan tulajdonos részére a ház­­felügyelők kezéhez. Az adatszolgáltatási íveken a háztulajdonos vagy megbízottja (házgondnok, házkezelő, házfel­ügyelő) 24 órán belül köteles a valósághoz híven legjobb tudo­mása szerint kitölteni s azt a je­lentkező hatósági megbízottak­nak visszaadni. A székesfőváros polgármestere felhívja az ingatlantulajdonoso­kat, hogy ennek a rendelkezésnek pontosan tegyenek eleget, ha pe­dig az említett napon az adat­szolgáltatási ívet részükre nem kézbesítették volna, azért szemé­lyesen vagy megbízott útján jú­nius másodikán jelentkezzenek az illetékes kerületi adószámviteli osztálynál. ­C INTERNÁLTAK Örön­ bohócot A Mosonyi­ utcai toloncháznak pár nap óta érdekes lakója van. A zsidók ünnepelt törpe bohóca, Zoli „szerződött” ide. A fővárosban évtizedek óta is­merik ezt a liliputi gnómot. Husch Zoltán néven látta meg a napvilá­got, Pécsett született, egy gazdag zsidó kereskedő családnak volt a gyermeke. Testvérei mind normális növésűek. Zoli, amikor elvégezte a négy elemit, bádogos műhelybe ke­rült inasnak. Nem sok idő múlva megszökött egy Pécsre került cir­kusszal és bohóccá „képezte” ki magát. Hirsch Zol, aki most 55 esztendős, közel 40 esztendeje mű­ködik az artista pályán. Bejárta úgyszólván az egész világot. Szép vagyont szerzett és pénzének nagy­részét ékszerekbe fektette. Pár év­vel ezelőtt nagy érdeklődést keltett az a bűnügy, amelyiknek szenvedő hőse a törpe Zoli volt. Ékszervá­­sárlás ürügyével kicsaltak tőle 30 ezer pengőt, de a drágakövek he­lyett fényesre csiszolt üvegeket ad­tak el neki. Zoli egyébként jómódú ember, Pécsett háza és birtoka van, azonkívül nagyobb készpénz felett is rendelkezőt. Amikor kijött a sárgacsillag vi­selésére vonatkozó rendelkezés, Zoli bohóc pár napig nem mutat­kozott az utcán, mert ő mindig azt híresztelte magáról, hogy keresz­tény. Amikor megint megjelent a nyilvánosság előtt a rendeletben előírtnál kisebb csillagot varrt fel kabátjára s azt is egy óriási akta­táskával eltakarta. Ezenfelül egy azóta már internált zsidó újságíró­val megíratta romantikusan színez­ve élettörténetét és a könyvet ő maga árulta. Igen jól keresett vele, mindaddig, amíg a rendőrség le nem leplezte üzelmeit. Zoli bohócot előállították a rendőrségre, ahol megállapították, hogy nem tartja be az előírt szabályokat és enge­dély nélkül könyvárusítással fog­lalkozik. A toloncházba vitték és internálták. Roosevelt a Németországba történő spanyol szállítmányokról Amszterdam, június 1. A brit hírszolgálat washingto­ni jelentése szerint Roosevelt kedden a sajtóértekezleten kije­lentette, hogy vélemény szerint a Németországba történ spanyol áruszállítmányokat nem csökken­­tették eléggé. (MTI) Jelentős fejlődésről szám­­ott be a Gazdák Biztosító Szövetkezete " közgyűlése Az ország legrégibb keresztény biztosító intézete, a Gazdák Bizto­sító Szövetkezete szerdán tartotta évi rendes közgyűlését báró V­a­y László titkos tanácsos, felsőházi tag elnöklésével. A közgyűlés elé terjesztett évi jelentés kegyeletes szavakkal emlkezik meg Láng Jó­zsefnek, a szövetkezet ny. vezér­­igazgatójának a múlt évben bekö­vetkezett elhúnytáról és méltatja azt az eredményes munkásságot, amelyet Láng József évtizedeken keresztül a szövetkezet megerősí­tése és fejlesztése érdekében kifej­tett. A továbbiakban általános hely­zetképet ad a jelentés a gazdasági életről és közli, hogy az általános árszínvonal emelkedésének hatásá­ra az országos kárbiztosítási díj­bevétel is számottevő mértékben növekedett, az áremelkedésnek megfelelő értékkülönbözetek után­­biztosítása révén. A díjbevétel emelkedése azonban az egyes gazda­sági árak szerint nem volt egysé­ges. Az ipar és kereskedelem álta­lában gyorsabban vesz tudomást az árszint változásairól, mint a mező­­gazdaság, ahol a jégkárbiztosítás kivételével az áremelkedést csak igen vontatottan követi az érték­­többletek utánbiztosítása. Az élet­­biztosítási állomány növekedése a múlt évben fellendült ugyan, de or­szágos viszonylatban még mindig nem olyan mértékben, amilyen kí­vánaté® lenne. A Gazdák Biztosító Szövetkezete a nehézségek ellenére meszemenő körültekintéssel végezte a múlt év­ben is közérdekű munkásságát. Ennek megfelelően a kár- és élet­­biztosítási ágazatban díjbevétele együttesen 30.4 millió pengő volt, az emelkedés tehát a megelőző év­vel szemben 7.5 millió pengő. Az életbiztosítások tőkeösszege a múlt év végén 170.9 millió pengő volt az előző évi 149.3 millió pengővel szemben, az emelkedés tehát 25.8 millió pengő. A kárbiztosítási ága­zatban a közvetlen állomány ká­raira 2.430.451 pengővel, a viszont­biztosításba vett állomány káraira pedig 295.971 pengővel fizetett ki többet a szövetkezet, mint a meg­előző évben. Az életbiztosítási ága­­zatban a kifizetett biztosítási össze­­gek 105.000 pengővel emelkedtek.­­ A szövetkezet nagy gonddal töre­kedett belső erejének megszilárdítá­sára, valamennyi ágazatban gyarapí­totta tartalékalapjait. A kimutatott általános és céltartalékok, valamint a technikai tartalékok a viszontbiz­tosítókra eső rész levonása után 47.9 millió pengőre emelkedtek, vagyis a növekedés 8.6 millió pengő. Jelentős szociális jóléti és kulturá­lis összegek folyósításáról is be­­számol a jelentés. A felesleg 480 ezer pengőt tesz ki. A közgyűlés az igazgatóság tag­jává gróf Béldy Kálmánt, Mayer Jánost, Lchandl Károlyt, March Lorándot, Wünscher Frigyest és Jeszenszky Ferencet, a felügyelő­bizottság tagjaivá pedig Ba­ttha Sándort, Dörschng Tibort, Szirmay Fóris Lászlót, Tóth Jenőt és Zlin­­szky Györgyöt választotta meg. *, ál Páratlanul érdekes, lebilincselő filmalkotás egy orvos-házasságról! MARTELLA LOTTO, VINO CERVI, VAN NA VAN NI. Ambrus fum cd fend­rum hányón­api kányát A serdülő ifjúság legszebb, leg­érdekesebb i­f­j­ú­s­á­gi regénye FARKAS ISTVÁN: A kék Gom Társu­lt Az alkotni, tenni, cselekedni vágyó új magyar ifjúság meg­ható és minden akadályon dia­dalmaskodó regénye — kötve — képekkel. Ara könyvnapokon: 12.— pengő, könyvnap után 16.— pengd Minden könyvsátorban kapható.

Next