Észak Magyarország, 2013. szeptember (70. évfolyam, 204-227. szám)

2013-09-16 / 215. szám

kIletTNAPLÓ lxx.,évfolyam, A film alapöt­lete egy sza­unában született JULIA DIETZE 8. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP HÉTFŐ 2013. SZEPTEMBER 16. Tiszeteletbeli kohász lett MISKOLC. A változatos prog­rammal a zord idő ellenére is sokakat sikerült kicsábítani az idei Fazola-napok hagyomány­­őrző vasárnapi rendezvényé­re. A programban szerepelt díszműkovácsolás és a látvány­­csapolás is. Ez utóbbinál már az újonnan tiszteletbeli kohásszá avatott ünnepi kohászruhába bújtatott Gácsi József is segéd­kezett. /3. ÉM­SZK Olvasás (2013) A könyvolvasás gyakoriságának megoszlása a 15 - 2­5 évesek körében (százalék) GRAFIKA: ÉKN FORRÁS: AZ IPSOS ZRT. FELMÉRÉSE, MTI Erősen felhős lesz az ég, kevés napsü­téssel. 22 ° C Gácsi József fotó: ádám János Felrobbant a palack, két sérült ARLÓ. Tűz keletkezett egy 32 négyzetméteres lakóépület­ben Arlón - tájékoztatta la­punkat szombaton délelőtt dr. Hudák Andrea, a megye katasztrófavédelmi igazgató­ság szóvivője. Az épületben egy gázpalack is felrobbant. A mentők két könnyebb sé­rültet láttak el a helyszínen, ahová az ózdi tűzoltók és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat vonult ki. ém-szp A tartalomból Új szomszéd, a „jó szomszéd"_____3. Képriport a rockfesztiválról_______6. Fesztivál: pár szempárral________8. Egyre jobbak a kövesdiek 10. Észak-Magyarország www.boon.hu 3501 Miskolc, Postafiók 178 Telefon: 46/502-900 110 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 88 F Csapadékosra fordul Az északi, északkeleti területeken elszórtan záporesőre, esetleg zi­vatarra is készülni kell. Budapest. A jövő hét elején újabb hidegfront éri el az or­szágot, többfelé megerősödik a szél, záporokra, zivatarok­ra is számítani kell. A leghi­degebb órákban helyenként már csak 3 fok körül alakul a hőmérséklet, a hétvégén viszont ismét napsütéses idő várható - derül ki az Or­szágos Meteorológiai Szol­gálat előrejelzéséből. Hétfőn délen, délkeleten többórás, másutt kevesebb napsütés valószínű. Nagyobb eséllyel az északi, északkeleti terüle­teken elszórtan záporesőre, esetleg zivatarra is készülni kell. A legalacsonyabb hő­mérséklet 8 és 14, a legma­gasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között valószínű. Kedden eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, sokfelé várható eső, záporeső. A déli és keleti megyékben zivata­rok is előfordulnak, egy-egy hevesebb zivatar is kialakul­hat. A délutáni, esti órákban egyre kevesebb helyen fordul elő további csapadék, fokoza­tosan csökken a felhőzet. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, nyugaton ziva­tarok környezetében átmene­tileg viharossá is fokozódik. A leghidegebb órákban 9 és 16 fok között alakul a hőmérsék­let. MTI A harmadik győzelem zsinórban A hétvégén a diósgyőriek a Puskás Akadémia ellen diadalmaskodtak idegenben. FOTÓ: HOMOKY GYÖRGY Veszélyben a hazai szőlőtermés? Néhány év alatt kipusz­tulást okozhat a Zalá­ban most kimutatott kórokozó, megyénkben még nem észlelték. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN: A szőlő egyik legveszélyesebb kórokozóját, az aranyszínű sárgaság fitoplazmát fedezték fel Lenti határában. A Nem­zeti Élelmiszerlánc-biztonsá­gi Hivatal laboratóriumában kimutatott fertőzés 20-50 százalékkal csökkenti a szőlő­tőkék terméshozamát - adta ki közleményben a Vidékfej­lesztési Minisztérium. Több országban A kórokozó Európa több or­szágában megtelepedett, jelenleg nincs megfelelő növényvédőszeres kezelés, csak az azt terjesztő amerikai szőlőkabóca gyérítésére van lehetőség. Ahol ez nem válik be, ott a szőlőtőkék 80-100 százaléka megfertőződhet, a fogékony fajták növényei néhány év leforgása alatt ki is pusztulhatnak. Gyanú esetén az illetékes megyei kormány­­hivatal növény- és talajvédel­mi igazgatóságát kell értesíte­ni, a bejelentés kötelezettségét jogszabály írja elő. A fertőzés kimutatásakor, a továbbterje­dés megakadályozása érdeké­ben a hatóság haladéktalanul növényegészségügyi zárlatot rendel el, és a fertőzött növé­nyek megsemmisítését kez­deményezi. - Sajnos, hogy sok más szőlőkártevő mellett ez is megjelent hazánkban - nyugtázta a hírt Farkas Attila, Bükkalaji Borvidék Hegyköz­ségi Tanácsának alelnöke, a Miskolc és Környéke Borvi­dék Hegyközségi Tanácsának elnöke. - A globális felmele­gedés egyik következménye, hogy igen nagy távolságok­ból, akár 2 ezer kilométerről érkeznek hozzánk a viharok, s a forgószelek magukkal ra­gadnak, s a porfelhők maguk­kal hoznak olyan kártevőket is, amelyek eddig errefelé idegenek voltak. Ezzel bizony korábban nem számoltunk - szögezte le. /3. ém-szk Civilben fogott rablót az újvárosi kapitány MISKOLC. Fellökött egy idős asszonyt, és kitépte a kezéből a táskáját szombaton délután öt óra körül Miskolc egyik buszmegállójában egy 19 éves girincsi férfi. Balszerencséjé­re a támadás az autójából látta dr. Kalapos István alezredes, a Tiszaújvárosi Rendőrkapi­tányság vezetője, aki civilben éppen sajószentpéteri tel­kére tartott. A rendőrösztön azonnal működésbe lépett: az alezredes bevágta a féket, bekapcsolta a vészvillogót, majd kiugrott a kocsiból, és az elnyargaló kapucnis rabló után vetette magát. A rabló -érzékelve, hogy a nyomában vannak - eldobta a szatyrot, de így sem tudta lefutni a nála kétszer idősebb kapitányt, aki körülbelül nyolcszáz méteren át kergette, majd elfogta, és visszatartotta addig, míg a Miskolci Rendőrkapitányság időközben értesített járőrei a helyszínre értek. A járőrök előállították a támadót. A helyszíni intézkedések során a rendőrök az asszony táská­ját a benne lévő készpénzzel együtt hiánytalanul megta­lálták - tájékozatott dr. Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-fő­kapitányság szóvivője. ÉM-SZP A 19 éves anyuka családjának küldi a képet 16. OLDAL Nagy készülődés a kosarasoknál MISKOLC. Gőzerővel készül a közelgő rajtra a Work Force- DVTK élvonalbeli női kosár­labda csapata. A piros-fehér hölgykoszorú zsinórban játssza felkészülési találko­zóit, szombaton például az iglóiakat fogadták a városi sportcsarnokban. Pár napos meccsszünet után a hét má­sodik felében újabb össze­csapások várnak a Peresztegi Nagy Ákos vezetőedző által irányított gárdára. /K­. ÉM Büntetődobás fotó: Kozma István Szakértői telefon Rémesen fáj megint a fejem! BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN: Té­ved, aki azt gondolja, hogy fejfájás és fejfájás között nincs különbség. Majd’ mindenki­nek fáj a feje esetenként, ám sokan rendszeresen szenved­nek miatta. A fejfájások egy részének nyilvánvaló oka van, például a túlzott alkohol­­fogyasztás, vagy a megfázás. Ezek ritkán tartanak néhány óránál tovább, elmúlik, ha bekapunk 1-2 fájdalomcsilla­pítót. Más esetekben a kísérő tünetek (hányinger, szédülés, egyensúlyozási problémák, fáradtság, látás- és beszéd­zavarok) csak tovább fokoz­zák a gyötrelmet. Ekkor már orvoshoz kell fordulni. Dr. Valikovics Attila, a Megyei Kórház ideggyógyász főorvo­sa hétfőn, 16-án délelőtt 10- től 11 óráig fogadja olvasóink ezzel kapcsolatos hívásait a 46/501-261-es telefonszámon. Kérdéseiket előtte elküld­hetik a szaloczi@inform.hu címre is. Tárgy: „Fejfájás”. ÉM Családi piknik Családi napot tartottak szombaton a Győri kapui sporttelepen, Zsiga Marcell alpolgármester fő­védnökségével. A környéken élőket látványos és szórakoztató sport-, illetve kulturális programok­kal fogadták. FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS

Next