Esztergom, 1920 (25. évfolyam, 1-227. szám)

1920-09-16 / 185. szám

gozott. Az iparostanoncokat 1879-től teljesen díj­talanul oktatta egészen 1884-ig, amidőn az esz­tergomi iparostanonciskola szervezetileg rendsze­resíttetvén, az oktatók némi díjazáshoz is jutot­tak. Az oktatás akkoriban vasárnap délutánokon is történt. A három, később négyféle iskolában való elfoglaltság mellett is Gyarmati néptanítói fizetése évtizedeken át megmaradt 600 forinton, mely 8 gyermekből álló család eltartására akko­riban sem volt már elégséges. Ezért elvállalta még a kerektemplomi orgonista állást is. Tevé­keny irodalmi működést fejtett ki a 80-as évek­ben Dr. Körösi László által szerkesztett „Esz­tergom és Vidéke"-nál, később pedig az „Esz­tergomi Lapok"-nál. Különböző társas egyesüle­tekben a jegyzői tisztet töltötte be, melyek közül csak az Esztergomi Iparosifjak noráb­a buzgó és odaadó enemű Egyesülete ho­működéséért. Nehéz küzdelmek, sokoldalú iskolai elfoglaltság és lelkes társadalmi munkálkodás közben foly­tak le az évek Gyarmati négy évtizedet meghaladó tanítói munkássága felett s nyugdíjazása ilyfor­mán nem jelenti ma sem a nyugalmat és minden erőt igénybevevő munkásság után a gondtalan megélhetést. Nehéz időkben óriási drágasággal kell megküzdenie ma a nyugdíjas köztisztviselő­nek s ilyképen az elismerés, melyet érdemekben gazdag működés után nyugdíjba vonulásakor nyer, az egyedüli, melyet adhat a társadalom annak, aki a javán igaz lelkesedéssel munkálkodott. * A postások szinielőadása. Az esztergomi postaaltisztek 1920. évi szeptember hó 8.-án este a „Magyar Király" szálloda nagytermében saját kebelbéli menekült kartársaik javára jól sikerült színielőadást rendeztek. A kitűnően előadott da­rabot, Az igmándi kispapot, zsúfolt ház nézte végig. A főbb szerepekben Kicsindy Imre, Skro­ván Erzsike, Burány Kálmán, Kollár Annuska, Kollár Mariska, Panák Imre, Zsurák Erzsike, Juhász Ferenc, Eck János, Schmidt Mátyás és Garamvölgyi Dániel, egytől-egyig megálltak a helyüket, és a többiek is: Bartos István, Ki­csindy Lajos, Viszolay Annuska, Patkó István, Ladányi Juliska, Schmidt Erzsike, Ladányi Ma­tild és Ladányi Juliska dicséretet érdemelnek. * Felhívás a kender- és lentermelőkhöz. A város polgármestere felhívja mindazokat, akik kendert és lent termelnek vagy ilyent termelni óhajtanak, hogy f. évi szept. 15.-ig a városi gaz­dasági hivatalban jelentkezzenek. Minthogy a ruhaneműek meghonosítását drágasága ezen hasznos háziipar sürgősen követeli, a saját jól felfogott érdekében cselekszik az, aki a szüksé­ges tudnivalókat a kender- és lentermelést ille­tőleg megszerzi. Esztergom vármegye törvényhatósági árvizsgáló bizottságától. Hirdetmény az egyes élelmiszerek tájékoztató árairól. Megjegyezzük, hogy ezen árak csak szeptember hó 15-től október 22-ig érvényesek. Aki a jelen hirdetmény rendelkezését megszegi vagy kijátsza, úgy az eladó, mint a vevő, amennyiben cselekménye súlyosabb büntetés alá nem esik, vétséget követ el s az 1920. évi XV. t.-c. értelmében 5 évre terjedhető börtönnel és 500 koronától 1000 koronáig terjedhető pénzbünte­téssel s ha az árdrágítást közvetítő követte el, 10-től 25-ig terjedhető botbüntetés­sel s ha fiatal­korú 5-tól 25-ig terjedhető vesszőbüntetéssel büntettetik. Esztergom, 1920. szeptember 19.­­ , Törvényhatósági árvizsgáló bizottság. A CORSO-MOZGÓ műsora: Csütörtökön, szept. 16-án: Henny Porten-film­­óriás ökle. Filmdráma 5 felvonásban. Főszereplő: Henny Porten. Gyümölcs: Hal: Az előadások órakor, vásár Kenyérneműek: Zöldségfélék: kezdete köznapokon 7 és 9 és ünnepnapokon 3, 5, 7 és órakor. A Klosterneuburgi Kanonok Rend Duna­almási Uradalma kiadja bérbe Dunaalmás és Neszmély községek határában levő circa 750 kat. holdat kitevő Dunának halászati jog gya­korlását az 1921. január 1-től 1921. december 31-ig terjedő időre (egy évre). A pályázni szán­dékozók zárt írásbeli ajánlataikat legkésőbb 1920. október 15-ig fenti címre nyújtsák be. Hús: Pecsenyeh­asok (rostélyos, vese­korona pecsenye, felsál) kg.-ja 70 Marhahús „ 64 Disznóhús „ 94 Zsírnak való szalonna „ 136 Olvasztott zsír „ 150 Füstölt szalonna „ 144 Borjúhús hátulja „ 72 Borjúhús eleje „ 68 (Ezen árak nyomatékkal értendők, anélkül 20 százalék áremelkedés.) Csirke rántani való kg.-ja 70*— Tyúk „ 64-­Liba, kacsa hízott „ 90"— Liba, kacsa sovány „ 70"— Vadnyúl darabja 80—100'— Fogoly párja 60—80 — Alma apró Alma válogatott Körte apró Körte válogatott Szilva Őszibarack apró Őszibarack válogatott Sárgadinnye Görögdinnye Dió Szőlő csemege Borszőlő kg.-ja kg. Korona . 2 — . 4­— . 2 — . 4 — . 3'50 . 2-. 3 — . 1— . 1 — -ja 16'— 10 — 3 — Tej és tejtermékek Tej literje Tejföl deciliterje .... Tehéntúró kilogrammja Vaj köpült (k­ós vaj) kg.-ja Teavaj „ Sajt hazai gyártású „ 6­­3 — 25'— 130 — 160 — 100-— kg.-ja 60 — 70 — 60-— 70 — 60-— 70 — 40-— 50 — 40 — 30 — Kecsege 1 kg. aluli Ezen felül Süllő 1 kg. aluli Ezen felül Harcsa 1 kg. aluli Ezen felül Ponty 1 kg. aluli Ezen felül Csuka, márna Fehér vagy kevert hal Zsemlye drb-ja sütődében * . Viszont-elárusitónál ... Korona . 1­ 80 . 2 — Sárgarépa 1 kötet (Vi kg. súly) Sárgarépa 1 kg Petrezselyem 1 kg Zeller 1 kg Kalarábé 1 kg Vöröshagyma új kg.-ként . . . Foghagyma „ ... Fejes káposzta kg.-ja Ugorka „ Paradicsom apró „ Paradicsom válogatott „ Kelkáposzta „ Zöld paprika elsőrendű „ Zöld paprika másodrendű „ Tök Zöldbab „ Burgonya „ Csöveskukorica darabonkint . . Tojás nagyobb „ Tojás apróbb­­•20 2-— 2 — 3 — 1— 3'50 8-—­ 3 — 1 — 1-50 2 — 1-50 5-50 3 — -.50 3 — S­—•40 4-_ 3 — Méz kilogrammonkint . . . .90.— SZTERGOMI TAKARÉKPÉNZTÁR Rt. ESZTERGOMBAN. Alapítva 1844. évben. Alaptőke 3 millió K, tartalékok 2tya millió K. Interurbán telefon 26. sz. Postatakarékpénztári eheque 21,869. Az esztergomi hévíz-fürdő és Szent István artézi forrás tulajdonosa. Székház: Kossuth Lajos utca 3., Széchenyi­ tér 2. sz. Elfogad betéteket, könyvecs­kére vagy folyószámlára a minden­kori legelőnyösebb kamatozással. Kölcsönöket nyújt földbir­tokra, házra, értékpapírra vagy vál­tóra jutányos kamatra. Vesz és elad értékpapíro­kat a legelőnyösebb feltételek mellett. Összes idegen pénzek vé­tele és eladása a legmagasabb napi áron. Átutalások és hitellevelek a külföldre és a megszállott területre. Magán letétpénztár (Safe deposits) és amerikai takarék­perselyek állnak a közönség ren­delkezésére. Eladó szántóföld. Zsalazsonyban, a volt fogolytábor mellett, két magyar hold, szőlőnek kiválóan alkalmas szántóföld eladó. Bővebbet Ferenc József út 7. sz. alatti kávémérésben. § BURLINGTONI JAGUÁR. S - 0 I. rész szeptember 25—26-án. műsora : Szerdán és csütörtökön, szept. 15—16-án : 0 Két Nordisk-uj­donság ! 0­1/ o I­o­n rl n P­/QP J­oe D­ebs dólameri-ÍXdldlIUUl Völ . kai kalandjai 4 felv. • Főszereplő : Karl Allen. 0 A frakkos betörő. Bohózat 3 felv. Főszereplők: Melitta Petri, Leo Penkert és Herbert Paulmüller. o 000090000000000000 0­0000000000000000 % MAGYARY LÁSZLÓ % % cserépkályha- és edény­gyára Esztergom, Deák Ferenc­ utca 36. Állandóan kaphatók új cserépkályhák egyszerű és díszes kivitelben. Kályhák és tűzhelyek javítása jól és gyorsan­­ eszközöltetik.

Next