Esztergom, 1920 (25. évfolyam, 1-227. szám)

1920-05-30 / 123. szám

POLITIKAI NAPILAP AZ ESZTERGOMI KERESZTÉNY NEMZETI EGYESÜLÉS PÁRTJÁNAK HIVATALOS LAPJA Megjelenik minden nap délután. Előfizetési ára: Egy hónapra 10 K, vidékre 14 K. Egyes szám­ára: ZOLSFfZSZZ Főszerkesztő: Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Lőrinc­ utca 5. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyv­nyomdájában. A három forint. Esztergom, 1920. május 21. (G.) Apponyi Albert gróf a magyar bé­kéről mondott legutóbbi parlamenti beszé­dében azt mondotta: „Tehát nem ismé­telhetem eléggé, nem használhatok fel eléggé minden alkalmat annak hangsúlyo­zására, hogy kifelé való érvényesülésünk­nek, a rekuperációnak, az újjászületésnek, Magyarország hatalmi állása külfeltételei megszerzésének első, második, harmadik, utolsó, egészében előfeltétele a belső kon­szolidáció." A nemzetgyűlés lelkes tapssal fogadta e szavakat, amelyeknek mélységes igazságában egyetlen magyar ember sem kételkedik. Igen, belső konszolidáció kell és pedig már most, minél előbb. Ha kon­szolidáció az, hogy érvényt tudunk sze­rezni törvénynek, rendeletnek, hogy van csendőrségünk, katonaságunk, hogy rekon­struáltuk az államélet kereteit és szerveit és már van erőnk arra, hogy e keretek, szervek szétrombolását megakadályozzuk, akkor ez a konszolidáció valóban megvan. Azonban Apponyi bizonyára nem erről a konszolidációról beszélt, amelyik megvan és a magyar nemzet sem elégedhetik meg ezzel a konszolidációval, amikor vágyako­zása a szebb magyar jövő után nőttön nő. Mert viszont ha a konszolidáció: áldozat­készség, szocializmus, munkaszeretet és együttműködés a mindnyájunktól el­is ismert egyetlen nemzeti ideál szolgálatá­ban,­­ akkor ez a konszolidáció még nincs meg. Pedig Apponyi is csak erről beszél­hetett, amidőn a magyar jövő prospektí­váját a nemzetgyűlés elé tárta. Egyet azonban nem mondott. Talán azért, mert feleslegesnek is tartotta megemlíteni, annyit halljuk napról-napra és mert oly­annyira világos, hogy ő is és mi is csak azt az egyetlen egyet gondolhattuk azok­ban a történelmi percekben a próféta lángoló szavai között: szent meggyőző­désünk, hogy Magyarország belső konszo­lidációja csakis a keresztény gondolatok alapján, csakis a keresztény világnézet teljes győzelmével következhetik be; ak­kor, amikor minden magyar aiak nemzeti ideálja a keresztény Magyarország lesz. Ne gondolja senki, hogy ez lehetetlenség. Aki gonoszságból, tudatlanságból vagy rövidlátásból nem tudja lelkébe fogadni ezt az ideált, azt kényszeríteni kell rá, hogy minden erejét és tevékenységét csakis a keresztény konstrukció munká­jának szentelje. Nem a kereszténység, de a magyar haza feltámadásának nevében, amelynek joga van kényszeríteni és áldo­zatot követelni. A belső konszolidáció útja tehát a keresztény nemzetgyűlés, közigazgatási szervek és a társadalomban főképen a nagy keresztény szervezetek, továbbá a független, megalkuvás nélküli sajtó útján a krisztusi gondolatok feltét­len hatalma, ereje és munkájának korlát­lansága. A mai magyar társadalomnak első­rendű kötelessége a keresztény szervez­kedés, a keresztény szervezetek támoga­tása, amellyel összefügg a keresztény sajtó pártolása. Ha áldoznunk kell, akkor első­sorban a keresztény szervezetek erősbíté­séért kell ma áldoznunk. Városunkban is százféle a keresztény hazafias egyesület, de egyik sem tud eredménnyel működni, mert a város közéletében még nem ural­kodik abszolút fölénnyel a keresztény vi­lágnézet és tisztán a keresztény gondo­latért, azért a pozitív keresztény szervez­kedésért, amely pedig a mindenkitől epe­dett belső konszolidáció alapja — alig­alig áldoz valaki. Pedig az áldozati idők delén vagyunk, a magyar jövő talán még soha nem ér­zett súlyos felelősséggel van a­ mai nem­zedék kezeibe letéve. Borgio pápai követ közvetlenül a mohácsi vész bekövetkezése előtt ezt irta Rómába: Ha három forinton meg lehetne menteni az országot, nem akadna ember, aki megmentené Magyar­országot! — Ez a három forint ma egy kis megértés, egy kis jövőbelátás, egy kis fáradság, szervezkedés, amely szervezke­désben mindnyájunknak közös nemzeti ideálja a keresztény Magyarország. Ki az, aki ezt az áldozatot sem akarná meg­hozni ?! Vegye el az Úristen a jövő nem­zedék átkát fejünk felől, amikor még ma is meg kell ismételnünk Borgiával: ha három forinton pokolba kergethetnők a keresztény társadalom és ezzel a magyar konszolidáció ellenségeit, nem akadna ke­resztény, aki meghozná ezt az áldozatot! AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Végrendelet. Amig nekünk a vészekben kell lennünk, Legyen az életük mindörökké áldott Azoknak, akik hittek még mibennünk! Nekünk a multunk sokat már úgy sem ér: Azoknak, akik bízva­ bíztak bennünk, Kincsül maradjon a meg nem haló remény! Ha fáradt testünk majd a hősi sirba száll, Azoknak, akik rég szerettek minket, Örökségük legyen egy véres rózsa-szál .... Galicia, 1916. Porubszky Géza: Párkány elfoglalása. 1919. május 30. — június 1. A proletárdiktatúra esztergomi története 1919. május 30—31. és június 1-ét a legneve­zetesebb napok közé számítja, Esztergom népe pedig a legizgalmasabbak közé, amelyeket át kellett élnie. E napokon támadta meg és fog­lalta el a vörös hadsereg Párkányt s habár az első elfoglalás kudarccal is végződött és sok megtévesztett vagy teljesen ártatlan embernek életébe is került, a második elfoglalás eredményes volt és egy hónapot meghaladó idő állott a kom­munisták rendelkezésére, hogy magukat és esz­méiket a romlatlan túloldali magyar lakossággal megismertessék. A Párkány elfoglalásáért megindított fegy­veres kaland, mely május 30-ikán kora hajnalban monitorágyúzással kezdődött, teljesen az egyéni akció jellegét viselte magán. Erre enged követ­keztetni az a tény, hogy az esztergomi vörösök­nek az Aranyhegyen már régebben felállított két ágyún és a monitorok ágyúin kivül nem volt több ágyújuk s így Párkányon túl nem folytathattak tüzérségi előkészítés melletti rend­szeres harcot, de nem tehették volna ezt már csak azért sem, mert az egész esztergomi hely­őrség nem haladta meg a 300 főnyi létszámot. Pár­kány első megtámadása és a csehek gyors vis­­szavonulása minden bizonnyal csak az északi harctéren elért győzelmek okozta kedvező han­gulat folytán sikerült. A párkányi cseh helyőrség már az első lövések hatása alatt kiürítette a községet és visszavonult a párkánynánai állomás mögé, meg a hegyfarki dombok sűrűibe. Az állomás kör­nyékén lövészárkok, Ebednél, Hegy­faroknál és Kövesd mellett pedig — minden eshetőségre szá­mítva — ágyúütegek voltak készen, mely utób­biak már az esti órákban működésbe is léptek. Párkányba 30.-án reggel 9 órára már szabad volt az út és mig a nánai úton javában kattog­tak a gépfegyverek, addig a község már meg­ismerkedett a kommunizmus és a vörösök „ál­dásos" uralmával. Az első sorokban harcoló gépfegyverosztag fiatal katonái — legtöbbje diák volt nemrégiben — hősiesen viselkedtek, az idősebb katonák igazi vörös proletárok­ból álló legnagyobb része azonban, — mind­nyája jó zsoldért, nem pedig az annyit hirdetett „világot megváltó eszmékért" lelkesülő, — Pár­kányba érve nem a cseheket, hanem a zsák­mányt kereste, kocsikat rekvirált és a csehektől visszahagyott élelmiszereket, fegyvereket, kato­nai felszereléseket, főzőüstöket és a boltok, rak­tárak készleteit hordta, rakta szekerekre és szál­lította a hídon vissza Esztergomba. A további harci műveletekre alig volt ember, a diákkato­nák kidőltek és délután fél 4 óra tájban meg is fordult a kocka. A csehek észrevéve a velük szemben álló erők csekélységét, sűrű gépfegyver­tüzelés közben ellentámadást kezdtek s a pár­kányi mezők csakhamar tele voltak visszafelé futamodó néppel, katonasággal. Feigl, az esztergomi vörösőrök parancsnoka pisztollyal kezében iparkodott a hanyatthomlok visszafelé futó vöröseket megáUitani, de ezek káromkodva loholtak el mellette. Az eddig néppel teli párkányi utcák pilla­natok alatt kiürültek. A hid feketéllett a vissza­vonulóktól s az esztergomi direktórium győze­lemittas tagjai, élükön a fehér turbános Kar­talyval, akik a párkányi katona- és munkás­tanács szervezését nyomban az átvonulás után megkezdték, most reszketve sürgör­yöztek, tele­fonáltak a vörös főhadiszállásra segítségért, hogy a csorbát kiköszörültethessék. most Estére Párkány újból a cseheké lett, akik irtózatos srapnellzáport zúdítottak Esz-

Next