Esztergom és Vidéke, 1883 (5. évfolyam, 1-104. szám)

1883-11-08 / 90. szám

Esztergom, V. évfolyam, 90. szám. Csütörtök, 1883. november 8-án ÉJJEL­­ENIK HETEN­KINT KÉTSZER: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre............................................G fit fél év­re..........................................................3 „ neg­yedéire.............................................1 „ Egyes szám­ára 7 kr. Városi s megyei érdekein., közlönye. SZERKESZTŐSÉG: J.FASZ-HÁZ ELSŐ EMELET hová ír lap szellemi részét illető közlemények kijjzdon­dók. K­I­A­D­Ó­hiv­A­T­A­L:­­SZÉCHENI-TÉR N­ovíí­­i hivatíi.los­s a magán hirdetések, a nyi­lilétbe szánt köz­lemények, előfizetési pénzek és reclamálások­ intézend­ők. HIVATALOS IIII1DET1ÍSEK : 1 szótól 100 szóig — fi­t, 75 kr. 100—200-ig . 1 „ 50 „ 200—300-ig . 2 „ 25 „ Bélyegilíj ‘10 kr. MAG­ÁN1IJ RDFTÉSEK megállapodás szerint Iehet.5 Ingj Hiányosabban közöl­tetnek. N­Y1 ÍjTTÉV sora 20 n­; HIRDETÉSEK. A néperkölcs hanyatlása. (T­ y) Hogy a nép erkölcse hanyat­lik és pedig rohamosan hanyatlik, az kétségbe nem­ vonható. Mire vezet ez ? Isten a megmondhatója. Az emberi ész csak következtet s borzadva látja lelki szemei előtt a jövő nemzedék erkölcsi nyomorúságát. Látja, mint szövetkezik a gazság a hatalommal, a cselszövény az erőszak­kal, a nemesnek, jónak és igaznak megdöntésére. Látja, mint leskelődik a tőrt rántva az orgyilkos áldozata után. Lát titokzatos, félelmes alakokat sö­tét utakon, a bűn utján, a­mint suhan óvatosan a falak árnyékában, talán má­sok leszúrt tetemein keresztül, megsze­rezni azt, a­mi mai nap az emberiség rugója, nem a tudomány, nem a vallás, nem a becsület, hanem a­­ pénz ! Majd ismét feltűnik a söpredék, tilos eszméket hordva undok keblében, s hal­lat vad kaczajt az erkölcs és becsület láttára. Tűnik a kép s lerombolt épületek, meggyalázott istenség összetört oltárai, megsemmisített paloták látása, hol a művészet virágzott, a tudomány székelt, mind irtózatos kezek által megsemmi­sítve kínozzák a lelket. A vallást nem volt képes pótolni, ennek hiányában maga magát fentartani sem a tudomány, sem a művészet. A­ még üszkeiben füstölgő romok között förtelmes arczu alakok feszítik keresztre az erényt, melyhez pokoli zene állatias rikoltozásuk és a romok alól hangzó sebesültek nyögése, haldoklók halál hörgése. Az összetört, letiport barátság, rokoni érzet, emberi jog s a m­eggya­­­lázott erkölcs fájdalom hangjai felett áldoznak a bűn Istenének. Ismét változik a kép. Összeroncsolt, szánalmas alakok csúsznak a föld porá­ban. Siránkozva vonul tova az előbb gőgös csoport s megtört hangon a fé­lelmes sötétségben mellét verve kiált: „Uram, hol vagy !?“ Elvonul mindez szemeink előtt s nyo­mott kedéllyel ébredünk a valóságra. Aggódva kémleljük a láthatárt. Nem tudunk örülni a művészetek fejlődésén, nem a tudomány haladásán, mely bár nem zárja ki a vallást, mégis a­mily arányban emelkedik, látszólag oly nagy arányban sülyed a közerkölcsiség. Vádolják a tudományt, sokan a köz­erkölcsiség sü­lyedéséért. — Tévedésben vannak. Ismét mások a szeszes italok túlságos élvezetében keresik okát. Kár­hoztatandó mindenesetre a szeszes italok élvezése, mert az öldöklő alkohol a bu­taság rabigájába hajtja a megbénított szellemet, de ez már nem az ok, csak okozat. A hanyatlás oka a viszonyok kedvezőtlen alakulásában, a népek fe­lületes műveltségében keresendő. A mai világban az emberiség, haza, s átvitt értelemben a hazai kereskede­lem és ipar javára nagyszerű pénzmű­veletek történnek, melyeket természetes ésszel nem ér fel a közönséges ember. Belevonatik és megcsal a ti­., mert nem ismeri a számtant. Bujáinak orvoslásáért nem tudja hova forduljon, nem tudja mennyiben szolgál a törvény az ő javára, nem ismeri az alkotmányos élet jogait. Az ügyvéd hallatára keresztet vet ma­gára, mert ha van ügyvéde, ha nincs, ha nyer, ha nem, az ítélet mindig úgy szól, hogy „pusztulj és fizess !a Több alkotmányt és jogtant a népis­kolába. Ismerje meg a nép ne csak kötelességeit, hanem jogait is. Köteles­ségével úgy is megismerteti az adóvég­rehajtó. A hatalmasok egyenetlenkedései s a fenyegető magatartás, nagy s­áiusi ka­tonaság tartására kényszeríti a népeket. A borzasztó összegnek, melybe ez kerül, kifizetése után nem marad az állandó adósságok kamatainak törlesztésére. Mi következik ebből ? Az, hogy ismét kell egyet csavarni az adóprésen, melynek levét ismét a népek isszák meg. A nép viseli a nagy urak szeszélyeinek következményeit. El­­ketvetlenedik, midőn fáradságos keres­ményét föl­eszi a nagy adó. El­megy kedve a munkától ! Majd jön a végrehajtó s fizess vagy leszelj­ük rólad a házat! S akkor ijedtében fut egyik ismerősétől a másikhoz egy kis pénzért. Azok bizony szívesen segíte­nének rajta, de nem tehetik a legjobb akarattal sem. Különösen a magyar népnek van gabonája, élelmiszere s mindene, ezzel szolgálatodra is áll, de neki. Most következik aztán pénze nincs az uzso­rás szereplése. Az adósság az uzsorás kezében nőttön nő, míg végre elárverezik kis vagyonát. Szégyenében nem mer az utczára lépni, m­íg végre a kedvetlenségei­ felül­keredik az elkeseredett dacz, szeszes italokba fojtja bánatát, így lesz s az okozat, így ássák alá az államok jólétét a népeknek, így lesznek meg­döntői az erkölcsnek. Közvetve tehát a közjó és közerkölcsiség őrei taszítják a népet az erkölcstelenségbe, a bűnbe, mert hát utóvégre is élni kell valahogy. Mit csináljon ? ! Onnan vesz ahol van. Ha szép sze­rével nem, hát erővel. Hogy tartaná tiszteletben a törvényt, mely őt meg­fosztva vagyonától s szerencsétlenné téve bűnbe taszitá ? Hogy tartsa meg azt a törvényt, melyet az érdemes hon­atyák maguk sem tartanak meg ? Sok eset illusztrálja ezt a kérdést legújab­ban is. Aki pedig már egyszer a bűn útjára lépett, azt többé nem nyeri viss­z a társadalom. Sőt ellenkezőleg: a börtön az az iskola, mely magasabb műveltsé­get ad, úriként lehessen bűnt észre­vétlenül s bravourral elkövetni, így érlelődik lassanként a társada­lom legalsóbb rétegében egy olyan elem mely a bűn fészkeiben tanyázva elszán­­­tan törekszik megtámadni s ha lehet győzelmet aratni a valláson, így ke­­letkezik a socialismus s esküszik boszni a hatalom ellen, táplál magában ördö­­gies eszméket s áll folytonos harczban a józan elemmel mindaddig, mig ezt meg nem buktatta. is „Esitsrjoni és­ Vidéke“ tárcája. A mi főherczegi családunk. — A Fenségek senkit sem fogadnak ! így szól a prim­ási palota portása mindazokhoz, a­kik m­ár hozzá vannak szokva a rangos emberek „megintenvie­­nálásához, s a visszautasítás kudarczá­­hoz. Az elegáns koldusok s koldus ura­­ságok erre fogják kérvényüket, végig­nézik a portást s hazamennek, hogy borítékba tegyék s postára adják zak­latásaikat. Ráczitkalmozzák azután a borítókra Józse­f főherczeg teljes eziméte s olyan lelkiism­ereteszik a bolygatásban, hogy ajánlva, vagy expresse menesztik zak­lató soraikat. SZTEPvGOyVL A város történetének megírása, mint érdekes eszme kétségkivül méltó arra, hogy mentői szélesebb körökben ismertté és nép­szerűvé váljék. Esztergom m­onographiája még nincs meg­írva. Az úttörő kísérletek, nem többek a kí­sérleteknél. Ezek közé tartozik Ny­ulassy Antal benczés tanár czikke 1856-ból, mely az akkori főgym­násiumi Értesítőben jelent meg. A czikket egész terjedelmében mutat­juk be s utána gondos fordításban közölni fogjuk Helisch­er városi tanácsos kéziratbeli descriptióját is-Mindkét rövid leírás kétségkívül fejlesz­teni fogja azt a vágyat, hogy Esztergom monograph­iája mielőbb avatott kéz műve gyanánt napvilágot­ lásson. Ilyen inten­zi <5 - val közöljük először is Nyuhasy Antal ér­dekes kísérletét. I. Régi időre, hol vagytok ? —­ — Messze röpültetek ti a múlandóság lenge szárnyain, s visszah­ihatom napjaitok az enyészet mély tengerébe tüntenek. Számunkra csak hív em­lékezet maradt fen a földnek, eme leghí­vebb kincstárőrnek öléből a kutató utódok munkás kezű által előidézett becses ma­radványoknak, mint az őshajdant vissza va­rázsló világ emlékeknek vélem­ényeiről, a történetírók s festők tolla, és ecsetnyomaikról felénk, visszasugározva ; — visszaidézve a világhírű eseményeket, mik az elmúlt ős­idők egyszerű leple alatt rejlenek, s mik romboló, vagy építő erejüknél fogva orszá­gokat, városokat, falvakat s népeket emel­tek föl a közművelődés, ipar, s vallásos­ságnak, eme legszebb dicsői­­lésnek fényte­­tőjére : vagy, mi mindenha fájdalmasan fog kebleinkben viszszarezgeni, népeket sülyesz­­tettek el a miveletlenség, babonák, vadság, s vallástalanság eme legnagyobb veszede­lemnek örvényébe. Kutató elménk visszaragad bennünket a tudományos hiteles kútfők szárnyain a min­­denség Urától kijelölt azon időre- és helyekre, miket édes honunk őstörténeti örök időkre megszenteltek. A hagyományos monda meg­nyitja őszfürtöktől körü­lövedzett ajkait, s kiál­mod­tatja a pásztorral Etel hadúr adta h­onszerző kardját, s mint valaha a dús Palaestina választott népét az Ígéret ama földére, úgy vezeté be ugyan azon Minden­ható a harczedzett, keleti Inni ivadékot eme­­tet- és mézzel folyó Kamillán földjére;*) kik az elenyészett kóbor czimberek példáját megvetve, rettenthetlen szív- és legyőzhe­tetlen karral özönlik el az országot, mely­*) Miként a legszebb párhuzamban éneklé 1538- ban esztergomi születésű régi magyar iró Farkas András (Andreas Lupus) : Persze emlékezzünk az örök istennek Csudálatos nagy hatalmasságáról, Melyvel Scythiából régi magyarokat Jó Magyarországba olyan módon kihozá, Mert régen kihozá­ak zsidó népeke­t Fáradó királynak markából, Ínségéből, stb. (Toldy F. A M. ny. és irodalom kézikönyve­)­ben egykor az igaz hit védbástyájául hivatva, a vad pogányság erre áradó, s Európát vég­veszéllyel fenyegető hullámait valának vis­­­szanyom­andók. **) — Ott látjuk a honala­pító Árpádot, mint üti le zászlóját a világ­hódító rómaiak őskori Florilájának hal­main, ***) mint szab népének törvényt és határt. — Mintegy elandalitó villanysuga­rak czikáznak keresztül emlékezetünk rezgő szálain nagyszerű a honalapító fejedelem utódainak eseményei, a gyermek és Ítélő Zulta, a győzedelmes Taksony, és hirdetett vezéreinek tettei, ****) a hit szelíd szelle­métől; — áthatott bölcs Géza s álljunk meg itt ; hisz csupán az ő őslakhelyét akarjuk hiteles kútfők szerint leírni, leírni igen azon helyet, melyhez bennünket annyi szent em­lék csatol ; leírni azon várost, mely édes reménnyel kecsegtető sejtelmeink szerint a jelennél szebb és fényesb jövőre látszik hi­vatva lenni, valamint ritka jelentőségű, nagy és fényes vala annak múltja is ! — Leírni akarjuk Esztergomot, mely hazánk történe­tében legújabb korig mind országos, mind pedig egyházi s tudományos állapotunkat illetőleg, mindig kitünőleg szerepelt. Esztergom (görögül Istropolis, latinul Istrogranum, a Dunának a Garammal e helyi egyesülésétől, németül Grau, tótul Ostryhom­, vagy Ostrygom) legrégibb eredetét tekintve, hogy római telep volt, egynél több törté­neti adat bizonyítja, főleg az annak déli ré­szén történt s máig is történő pinczeásatá­­sok, valamint a várban nemsokára elkészü­l*) Hunyady-kor. ***) Fejér György. Székesfejérvárról. Tud. gyűjt. 1840. III. füzet. ****) Garay „Árpádok“. lendő basilika alapárkainak készítése, s még elébb a fő káptalani lakok alkalmával nyer­­római pénzek s egyéb régiségek bizonyiít­ják­. — Távol vagyunk azoktól, kik annak építését vízözön utáni 155-ik évre teszik s Clviter, Schönleben és Cellarius Bregooliu­­ma nem itt, hanem föléül­ Oszőnynél, va­lamint Baranyai Al. Ptolemaeus „Curtia­­na“-ja az ide egy postaállomásra eső Nyer­ges Újfalunál ; s Esztergom határán inkább a Schőnvisner okadatolta „Salva Mansio rom­ana“, nem pedig Moro és Timon „Ad­u­­cmn“-a keresendő (Tudom, gyűjt. 1821. VIII., és 1824. IV. köt.) — A rómaiak it­teni ősszállása tehát bizonyos, bár az itt hajdan szállásoló telepet régiségbuváraink­nak teljes bizonyossággal s név szerint meg­határozni mindeddig nem sikerült. f) — Annyi elvitázhatlanul bizonyos, miszerint Gé­za a magyarok ötödik ősvezére s fejedelme itt lakott, s fia Vajk itt, a lakosok hagyo­mányos közvéleménye szerint azon helyben, hol most a két év előtt még „Sas vendég­lő“ fekszik, született , s élte 15-ik­ évében (994) sz. Adalbert prágai püspök által meg­­­keres­teltet­vén István nevét itt nyeré, színe szent és apostoli első királyunk koronázta­­tása, a keresztény hit betelepítése, s a ma­gyar egyház főpapi székének megalapítása által Ion nevezetessé. Emelik Esztergomnak régi dicsőségét az árpádi törzsből szárma­zott királyaink huzamos, itt tartózkodásaik, sőt állandó lakásuk, miként az általuk ki­adott s itt kelt több érdemű oklevelek bi­zonyítják. Esztergom hire hajdan túlszár­nyald Európa határait is, s az ipar és ko­t­ 1. Pál úgy­ai Imre „M. ország legújabb leírása Pest, 1852.“

Next