Esztergom és Vidéke, 1884 (6. évfolyam, 1-104. szám)

1884-09-11 / 73. szám

Esztergom VI. évfolyam. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre.................................................0 Ft — kr­fél évre.......................................................S . — negyedlévre.................................................1 . -re() , Egyes szám ára 7 kr. Városi s megyei érdekeink k­özlönye. SZERKESZTŐSÉG: Széchenyi*tér 35, hová a lap szellemi részét illető közlemények kiielemlik. KIADÓ­H­I­V­A­T­A­L : jSZÉCHENI-TÉR. §5., hová a hivatalos s a magán hirdetések, a nyÜttór­e szánt köz­­lemények­, előfizetési pénzek és reclamálások intézendők.* 73. szám. Csütörtök, 1884. szeptember 11-én . HIVATALOS ItMOKTELEK : 1 szótól 100 szóig — fi k 75 kr. 190—200-ig . 1 „ 50 n 200—300-ig . 2 „ 25 „ Bélyegdíj 30 kr. megállapodás szerint lehető l­égj Hiányosabban közöl kötnek. NYHITTÉIJ sora 20 kr- Megjelenik hetenkint kétszer: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. HIRDETÉSEK, MAG­ÁNHIRDET­ÉSEK Borkereske­emünk érdekében. Esztergom, szept. 9. Borkereskedőink vasárnap délután a városháza nagy­termében gyülekezetet tartottak, hogy az esztergomi borkeres­kedés érdekeit lehetőleg megvédjék és kifejlesszék. Az értekezlet népesebb is lehetett volna, mert városunk, mint specziális bortermelő vidék, nagyobb számban is képviseltethette volna magát borterme­lői és kereskedői által , de így is elég szép számban jelentek meg. Gyakoribb értekezletek csak fokoz­nák a bortermelés javát s a borkeres­kedés csak nyerne lendületében, ha na­gyobb kapocs képződnék termelőink és kereskedőink közt. Az értekezletet Dóczy Antal nyitotta meg. Wimmer Ferencz beszédét nagy figyelemmel kisérték. Wimmer a bor­kereskedés érdekében szólalt föl s sza­vai nem hangzottak el a pusztában. Et­ter Nándor a borkezelés kérdéseit fej­tegette s igen világosan értette meg, hogy bortermelőink nem tudják borai­kat úgy kezelni, hogy a borkereskedők előtt nagy becsületet vívtak volna ki. Kaán János a köröskörül közeledő phylloxera vészre hívta fel az értekez­let figyelmét s azt hangsúlyozta, hogy a fenyegető bajon mielőbb segíteni kell, különben menthetetlenül elpusztul az esztergomi borvidék. Ültessünk amerikai szőlőfajokat, melyek éven­kint még egy­szer annyi csemetét szolgáltatnak. — Ültessünk egyelőre amerikai fajból tíz­ezret magról s adjon ehez a város két holdnyi területet. Ha a phylloxéra vész beköszön, lesz legalább vészmentes sző­lőfajunk, mel­lyel borvidékünket rövid idő alatt el lehet árasztani. Ez indítvány határozata a TNS ment, valamint az is, hogy a bortermelők és borkereskedők egy egyesületbe szövet­kezzenek. Valóban ideje is lenne, hogy tekin­télyes egyesület venné kezébe az esz­tergomi borok sorsát. Tagadhatatlanul igaz, hogy kitűnő boraink mellett rendkívül sok haszon­talan anyag fekszik pinczéinkben. A borkereskedés nálunk még csemete korát éli. A nép összevissza szüreteli a külön­böző szőlőnemeket s igy nincsen se tiszta vörösünk, se tiszta fehérünk. A kezelés pedig a legkezdetlegesebb ősi hagyo­mányok szerint foly. Szóval itt az ideje, hogy az Isten jóvoltából teremtett szép esztergomi bor­vidék valahára szakértő kezelés alá jus* soi­ s hogy a nép megtanulja valahára egyetlen termését megfelelően értékesí­teni. Üdvözöljük a lelkes mozgalmat azt óhajtjuk, hogy mielőbb hivatalosan­­ is megalakuljon. Egy „esztergomi bor­termelő egyesületre“ nagy szükség van már régóta. Főpapi palota Budapesten. Udvar, állam és polgárság már sokat, a katholikus főpapság azonban még csak keveset tett eddig a magyar főváros emelésére. A prímásnak a várban épült igény­telen házán kívül. — a 900 éves ma­gyar egyház nagyjainak, az ország e „legelső rende“ gazdag tagjainak, alig van a főváros területén ingatlanuk, úgy hogy az országgyűlésre érkezett főpapok szerény bérházaak, sőt szállodák egy-két szobájában húzódnak meg —■ ma, mi­dőn még a tőlünk idegenkedő osztrák delegáció is akar magának a magyar fővárosban palotát építtetni. Szent Har­olt hídja mellett, Dunánk ezüst tükré­ből fog nemsokára a magyar parlament palotájának fényes képe fog visszasugár­zani, azon palotáé, melynek létrehozásá­ban főpapjainknak oly nagy érdemük van. Szép alkalmuk nyílnék tehát már kö­zelebb püspökeinknek, hogy jelképi ki­fejezést szerezhessenek állami fényes szereplésüknek azzal, hogy a jelzett dísztelen ubikácio helyett, az új ország­ház mellé, az egyház méltóságának megfelelő főpapi palotát építenek, mely­ben a főrendi ülésezés végett megjelent főpapok laknának, a püspöki kar tanács­kozásait tartaná, stb. Nem hihetjük, hogy az ily palota építésére szükséges egy-két millió forin­tot gazdagabb főpapjaink több évi rész­letekben nem bírnák lefizetgetni. * Ezt írják a „Budapesti Hírlapban:“ Maga az eszme annyira időszerű, hogy viszhangra fog találni. A magyar főpapságnak nincs hajléka a magyar fővárosban, hol a méltóság s az országos ügyekre való befolyás kife­jezve lenne. A magyar főpapság kétségkívül nem­sokára segíteni fog a hiányon , díszes palotát emeltet, melyben az ország kü­lönböző részéről rangja és állami sze­replése méltósága szerint fog alkalom­­adtán találkozni. Gazdasági levél. (A gabona üszögről.) ÍR) Valóban reszelhetné már a gaz­dasági iró a gabonaüszög és annak ellenszereiről írni, miután a szak- és vidéki lapokban majdnem minden év­ben van szó róla, de meg is ta­pasztalhatjuk, hogy az üszög a gazda legszebb reményét tönkre silányítja, midőn alig pár hét választja el őt az aratástól. Az üszög pusztítása egyes gazdákra már érzékeny veszteség, az egész or­szágra nézve pedig milliókra rúgó kár, a­mi annál szomorítóbb, mert módunk­ban volna tőle magunkat megmen­teni, csak egy kis akarat és egy kis fáradozás kell hozzá. Az üszög maga nem egyéb mint élős­­di gom­ba növény, mely többféle gazda­sági növények belsejében fejlődik és a mint az idő elérkezik, a gabona kalá­szaiban teljesen is érik. Csépléskor az üszögös szemek vagy összetöretnek, minek folytán a kihulló fekete por az egészséges gabonát is megfesti és el­rontja (hegyüszög, németül Spitzbrand), vagy megmaradnak egészben és akkor legjobb rostákkal sem lehet tökélete­sen kifújni, ez a kőüszög. Az által okozott kár tehát kettős: üszög búza helyett termett üszög, és az egészséges búzát is minőségében rontja, de az üszögös búza szalmájának értéke is csökken, sőt sokszor etetésre sem al­kalmas. De mint említettük, az üszögtől czél­­szeri eljárás által tökéletesen meg le­het szabadulni. Ezen eljárás a vető­mag csávázásából áll, és minden gazda sürgős kötelességének tartja, a vetőga­ Swofd­ai leveled. II. Oly fenséges a táj, a távolban kimagasló kékes hegyeivel... A gyönyörű völgy ölében, hol a hullámos mezőket a kis Zsitva habjai locsolják, fekszik a névtelen puszta, hol napjaim uj mederben folynak, a hol felta­láltam azt, amit kerestem. Egy külön kis világ — messze a nagy­­zók zajától. Az igazi nyugalom képe. Egyszerűség fogad mindenütt. Őszintesé­get­ lelsz m­indenben. Álnokság, tettetés itt nem honol, hálátlan a talaj reá, mert a vallásosság és erkölcsi­­ség közé a hitetlenség mételye még nem furakodott. Ezért puszta s nem város De azért még sem puszta itt minden. Az az egy két lélek, kiket a sors a rög­höz köt, az Isten szabad ege alatt itt, sok­kal szabadabb, mint a városok kalavány la­kója, ki m­ig sajnálkozva nézi a földmivelő durva kezét, mely versenyt dolgozik bar­maival, addig nem veszi észre szegény, hogy inkább őt szánja a napsütötte arcz, az élet­­.Idor szem, a csattanó egészség. Őseredeti itt minden. A valódi természe­tesség — az igazi természetben. Természet! Mily rövidke szó és mily vég­telen gondolat. Mily óriási titok s mily hatalmas nyíltság. Téged bámulva elnémul az eddig beszé­des alak — és benned élve, beszélni kezd az eddig némán gondolkodó. Alkotó erőid titkain Istenbe mélyed a hi­tetlen — s romboló hatalmad előtt m­egtán­­torodik a jámbor hivő. . . . Egyedül bolyongtam az erdőben. Csak gondolatjaim követtek, ábrándjaim űztek, visszaemlékezéseim kísértenek... A százados tölgy vezette árny alatt el­terülő tarka szőnyeg, pihenést ígért — de nem nyújtott... Félre téve könyvem, apró jegyzeteimhez egy két lapot sietek toldani, a melyből ki­tépve e szakadozott gondolatokat, útra bo­­csájtom. Szórakozás vetette papírra s szórakoz­tatásnál egyebet sem keres sőt jóval túl­haladja czélját, ha nem l­esz unalmas. Hallgattam az erdők harangját, olvasom a kukák verését . . . 13-at szólt. Szerencsétlen szára... Eszembe jutnak babonás idők. Oh boldog kor, mikoron még a a bobó gyermek nagy figyelemmel számolja a csodás madár e jóslatát... Mikor még elhiszi s nem szomorodik el azon, hogy a második tavaszra, vagy a har­madik őszre már meghalnia kell. Mikor még a madár jövendölésében is megnyugszik. Mikor ha egy távcsőt keríthet, vágyó kí­váncsisággal siet az égre irányítani azt. . . látni vélvén ott a menyországot, mert bízik abban... Mikor ha lenéz az elhagyott kút mély üregébe s ott keresi, kutatja a poklot . . . mikor még csak az a gondolat bántja, hogy hát mikép is éghet ott oly végtelen tűztenger, ha felette mégis mindenütt viz buzog elő. Boldog idők, gyermek évek, eltüntetek — visszajöhetlenül. Vájjon hova távoztatok el? Elmúltatok-e, vagy uj alakban térve vissza, csak átváltoztatok ? Boldogság helyett — boldogtalanság. Hit helyett — kétség. Öröm helyett — szen­vedés, bánat. Mi tehát a jövő, ha a jelen oly fanyar, hogy csak a múlt emlékein rá­gódik ? Magány és csönd vesz körül — körös­­körül. A nap már lassan nyugvóra száll, búcsúzó sugarai mégegyszer m­egaranyozzák az eget, bíbor fényben úszik a táj... Emlékembe jönek az ifjúság álmai, reményei, törekvése, vágya... mind megannyi kóbor gondolatok. S mint az égen úszó foszlányos felhők, vonulnak át elmémen az e korban szereplő eszmék, a szerelem, költészet, nagyratörés, szenvedély, dicsőség és a többi frázis, a bölcsesség és bohóság végtelen c­acsai... Válasszunk ki közölök hát egy-kettőt, ez­zel is­ jobban múlik az idő. Álom... De nem az, a­hol megszűnik a gondolkodás, nem az alvás alatti állapot, vagyis az agy további működése öntudatlan állapotunkban , hanem az ébrenlét álma, az öntudatos állapotban való fantáziája az agynak. Mi is hát az ifju­kor álma ? Ábrándképek, melyek elandalitják, ébren ringatják, s oly édesen mély gondolatokba sodorják, hogy ködfátyol képeit véli az igaznak, csak azok­nak hódol, csak azokban hisz, csakis azo­­kat imádja . . . hiába, hasztalan rázod, jaj annak ki azt állítaná előtte, hogy csak most alussza álmait... míg végre egyszer gúnyos mosollyal az ébreszti fel rideg valóra, aki istennőnek vélt... Ekkor aztán lassan eloszlik minden tö­rekvés, lefoszlik minden remény, megder­mednek a vágyak és mindörökre elalszik a lét. ha Még csak azzal se törődnek, hogy vala­volt. De minek is, hisz jön helyette más . . . No bizony, a világ azért csak tovább fo­rog s benne a létért küzdő emberek csak épen úgy csalják ámítják egymást mint ad­dig, az előtt , azután is csak tovább folyik a kendőzés, a tettetés, az álnokság, a mo­dern kor ez erényes bűnei. De menjünk tovább. Mi a legtöbb érze­lem, például a szerelem? Nem hazug köl­tészet-e. Valóban szép szerep ! Ma még gyászdalokat zeng, sírhalmokról zokog — holnap már habzó pohárral kezében borda­lokat rikácsol. Én istenem, milyen is a világ! Lassan felfordul már minden. Ha akad egy két őszinte szív, a ki azt mondja s úgy amint érez, a ki nem csak beszél — de gon­dolkodik, arra reá­sütik, hogy alakoskodó. De ha jön, egy simára fésült fej, annál szebb mentül üresebb, mohón ragadják meg a keztyűs kezet s a mézes mázos szavakat szentirásnak veszik. Hja, mert számítás minden ! A mai Ró­meók kitűnő matematikusok — Jaüa pon­tosan sokszoroz — csak azután az összea­dásnál ne legyen hiba ! „...Mert megtörténik ez százszor. Csak h­ogy a száz ember közül kilencvenkilenc nagyot nevet a tapasztalás után s azt mondja ra :

Next