Esztergom és Vidéke, 1884 (6. évfolyam, 1-104. szám)
1884-09-11 / 73. szám
Esztergom VI. évfolyam. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre.................................................0 Ft — krfél évre.......................................................S . — negyedlévre.................................................1 . -re() , Egyes szám ára 7 kr. Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: Széchenyi*tér 35, hová a lap szellemi részét illető közlemények kiielemlik. KIADÓHIVATAL : jSZÉCHENI-TÉR. §5., hová a hivatalos s a magán hirdetések, a nyÜttóre szánt közlemények, előfizetési pénzek és reclamálások intézendők.* 73. szám. Csütörtök, 1884. szeptember 11-én . HIVATALOS ItMOKTELEK : 1 szótól 100 szóig — fi k 75 kr. 190—200-ig . 1 „ 50 n 200—300-ig . 2 „ 25 „ Bélyegdíj 30 kr. megállapodás szerint lehető légj Hiányosabban közöl kötnek. NYHITTÉIJ sora 20 kr- Megjelenik hetenkint kétszer: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. HIRDETÉSEK, MAGÁNHIRDETÉSEK Borkereskeemünk érdekében. Esztergom, szept. 9. Borkereskedőink vasárnap délután a városháza nagytermében gyülekezetet tartottak, hogy az esztergomi borkereskedés érdekeit lehetőleg megvédjék és kifejlesszék. Az értekezlet népesebb is lehetett volna, mert városunk, mint specziális bortermelő vidék, nagyobb számban is képviseltethette volna magát bortermelői és kereskedői által , de így is elég szép számban jelentek meg. Gyakoribb értekezletek csak fokoznák a bortermelés javát s a borkereskedés csak nyerne lendületében, ha nagyobb kapocs képződnék termelőink és kereskedőink közt. Az értekezletet Dóczy Antal nyitotta meg. Wimmer Ferencz beszédét nagy figyelemmel kisérték. Wimmer a borkereskedés érdekében szólalt föl s szavai nem hangzottak el a pusztában. Etter Nándor a borkezelés kérdéseit fejtegette s igen világosan értette meg, hogy bortermelőink nem tudják boraikat úgy kezelni, hogy a borkereskedők előtt nagy becsületet vívtak volna ki. Kaán János a köröskörül közeledő phylloxera vészre hívta fel az értekezlet figyelmét s azt hangsúlyozta, hogy a fenyegető bajon mielőbb segíteni kell, különben menthetetlenül elpusztul az esztergomi borvidék. Ültessünk amerikai szőlőfajokat, melyek évenkint még egyszer annyi csemetét szolgáltatnak. — Ültessünk egyelőre amerikai fajból tízezret magról s adjon ehez a város két holdnyi területet. Ha a phylloxéra vész beköszön, lesz legalább vészmentes szőlőfajunk, mellyel borvidékünket rövid idő alatt el lehet árasztani. Ez indítvány határozata a TNS ment, valamint az is, hogy a bortermelők és borkereskedők egy egyesületbe szövetkezzenek. Valóban ideje is lenne, hogy tekintélyes egyesület venné kezébe az esztergomi borok sorsát. Tagadhatatlanul igaz, hogy kitűnő boraink mellett rendkívül sok haszontalan anyag fekszik pinczéinkben. A borkereskedés nálunk még csemete korát éli. A nép összevissza szüreteli a különböző szőlőnemeket s igy nincsen se tiszta vörösünk, se tiszta fehérünk. A kezelés pedig a legkezdetlegesebb ősi hagyományok szerint foly. Szóval itt az ideje, hogy az Isten jóvoltából teremtett szép esztergomi borvidék valahára szakértő kezelés alá jus* soi s hogy a nép megtanulja valahára egyetlen termését megfelelően értékesíteni. Üdvözöljük a lelkes mozgalmat azt óhajtjuk, hogy mielőbb hivatalosan is megalakuljon. Egy „esztergomi bortermelő egyesületre“ nagy szükség van már régóta. Főpapi palota Budapesten. Udvar, állam és polgárság már sokat, a katholikus főpapság azonban még csak keveset tett eddig a magyar főváros emelésére. A prímásnak a várban épült igénytelen házán kívül. — a 900 éves magyar egyház nagyjainak, az ország e „legelső rende“ gazdag tagjainak, alig van a főváros területén ingatlanuk, úgy hogy az országgyűlésre érkezett főpapok szerény bérházaak, sőt szállodák egy-két szobájában húzódnak meg —■ ma, midőn még a tőlünk idegenkedő osztrák delegáció is akar magának a magyar fővárosban palotát építtetni. Szent Harolt hídja mellett, Dunánk ezüst tükréből fog nemsokára a magyar parlament palotájának fényes képe fog visszasugárzani, azon palotáé, melynek létrehozásában főpapjainknak oly nagy érdemük van. Szép alkalmuk nyílnék tehát már közelebb püspökeinknek, hogy jelképi kifejezést szerezhessenek állami fényes szereplésüknek azzal, hogy a jelzett dísztelen ubikácio helyett, az új országház mellé, az egyház méltóságának megfelelő főpapi palotát építenek, melyben a főrendi ülésezés végett megjelent főpapok laknának, a püspöki kar tanácskozásait tartaná, stb. Nem hihetjük, hogy az ily palota építésére szükséges egy-két millió forintot gazdagabb főpapjaink több évi részletekben nem bírnák lefizetgetni. * Ezt írják a „Budapesti Hírlapban:“ Maga az eszme annyira időszerű, hogy viszhangra fog találni. A magyar főpapságnak nincs hajléka a magyar fővárosban, hol a méltóság s az országos ügyekre való befolyás kifejezve lenne. A magyar főpapság kétségkívül nemsokára segíteni fog a hiányon , díszes palotát emeltet, melyben az ország különböző részéről rangja és állami szereplése méltósága szerint fog alkalomadtán találkozni. Gazdasági levél. (A gabona üszögről.) ÍR) Valóban reszelhetné már a gazdasági iró a gabonaüszög és annak ellenszereiről írni, miután a szak- és vidéki lapokban majdnem minden évben van szó róla, de meg is tapasztalhatjuk, hogy az üszög a gazda legszebb reményét tönkre silányítja, midőn alig pár hét választja el őt az aratástól. Az üszög pusztítása egyes gazdákra már érzékeny veszteség, az egész országra nézve pedig milliókra rúgó kár, ami annál szomorítóbb, mert módunkban volna tőle magunkat megmenteni, csak egy kis akarat és egy kis fáradozás kell hozzá. Az üszög maga nem egyéb mint élősdi gomba növény, mely többféle gazdasági növények belsejében fejlődik és a mint az idő elérkezik, a gabona kalászaiban teljesen is érik. Csépléskor az üszögös szemek vagy összetöretnek, minek folytán a kihulló fekete por az egészséges gabonát is megfesti és elrontja (hegyüszög, németül Spitzbrand), vagy megmaradnak egészben és akkor legjobb rostákkal sem lehet tökéletesen kifújni, ez a kőüszög. Az által okozott kár tehát kettős: üszög búza helyett termett üszög, és az egészséges búzát is minőségében rontja, de az üszögös búza szalmájának értéke is csökken, sőt sokszor etetésre sem alkalmas. De mint említettük, az üszögtől czélszeri eljárás által tökéletesen meg lehet szabadulni. Ezen eljárás a vetőmag csávázásából áll, és minden gazda sürgős kötelességének tartja, a vetőga Swofdai leveled. II. Oly fenséges a táj, a távolban kimagasló kékes hegyeivel... A gyönyörű völgy ölében, hol a hullámos mezőket a kis Zsitva habjai locsolják, fekszik a névtelen puszta, hol napjaim uj mederben folynak, a hol feltaláltam azt, amit kerestem. Egy külön kis világ — messze a nagyzók zajától. Az igazi nyugalom képe. Egyszerűség fogad mindenütt. Őszinteséget lelsz mindenben. Álnokság, tettetés itt nem honol, hálátlan a talaj reá, mert a vallásosság és erkölcsiség közé a hitetlenség mételye még nem furakodott. Ezért puszta s nem város De azért még sem puszta itt minden. Az az egy két lélek, kiket a sors a röghöz köt, az Isten szabad ege alatt itt, sokkal szabadabb, mint a városok kalavány lakója, ki mig sajnálkozva nézi a földmivelő durva kezét, mely versenyt dolgozik barmaival, addig nem veszi észre szegény, hogy inkább őt szánja a napsütötte arcz, az élet.Idor szem, a csattanó egészség. Őseredeti itt minden. A valódi természetesség — az igazi természetben. Természet! Mily rövidke szó és mily végtelen gondolat. Mily óriási titok s mily hatalmas nyíltság. Téged bámulva elnémul az eddig beszédes alak — és benned élve, beszélni kezd az eddig némán gondolkodó. Alkotó erőid titkain Istenbe mélyed a hitetlen — s romboló hatalmad előtt megtántorodik a jámbor hivő. . . . Egyedül bolyongtam az erdőben. Csak gondolatjaim követtek, ábrándjaim űztek, visszaemlékezéseim kísértenek... A százados tölgy vezette árny alatt elterülő tarka szőnyeg, pihenést ígért — de nem nyújtott... Félre téve könyvem, apró jegyzeteimhez egy két lapot sietek toldani, a melyből kitépve e szakadozott gondolatokat, útra bocsájtom. Szórakozás vetette papírra s szórakoztatásnál egyebet sem keres sőt jóval túlhaladja czélját, ha nem lesz unalmas. Hallgattam az erdők harangját, olvasom a kukák verését . . . 13-at szólt. Szerencsétlen szára... Eszembe jutnak babonás idők. Oh boldog kor, mikoron még a a bobó gyermek nagy figyelemmel számolja a csodás madár e jóslatát... Mikor még elhiszi s nem szomorodik el azon, hogy a második tavaszra, vagy a harmadik őszre már meghalnia kell. Mikor még a madár jövendölésében is megnyugszik. Mikor ha egy távcsőt keríthet, vágyó kíváncsisággal siet az égre irányítani azt. . . látni vélvén ott a menyországot, mert bízik abban... Mikor ha lenéz az elhagyott kút mély üregébe s ott keresi, kutatja a poklot . . . mikor még csak az a gondolat bántja, hogy hát mikép is éghet ott oly végtelen tűztenger, ha felette mégis mindenütt viz buzog elő. Boldog idők, gyermek évek, eltüntetek — visszajöhetlenül. Vájjon hova távoztatok el? Elmúltatok-e, vagy uj alakban térve vissza, csak átváltoztatok ? Boldogság helyett — boldogtalanság. Hit helyett — kétség. Öröm helyett — szenvedés, bánat. Mi tehát a jövő, ha a jelen oly fanyar, hogy csak a múlt emlékein rágódik ? Magány és csönd vesz körül — köröskörül. A nap már lassan nyugvóra száll, búcsúzó sugarai mégegyszer megaranyozzák az eget, bíbor fényben úszik a táj... Emlékembe jönek az ifjúság álmai, reményei, törekvése, vágya... mind megannyi kóbor gondolatok. S mint az égen úszó foszlányos felhők, vonulnak át elmémen az e korban szereplő eszmék, a szerelem, költészet, nagyratörés, szenvedély, dicsőség és a többi frázis, a bölcsesség és bohóság végtelen cacsai... Válasszunk ki közölök hát egy-kettőt, ezzel is jobban múlik az idő. Álom... De nem az, ahol megszűnik a gondolkodás, nem az alvás alatti állapot, vagyis az agy további működése öntudatlan állapotunkban , hanem az ébrenlét álma, az öntudatos állapotban való fantáziája az agynak. Mi is hát az ifjukor álma ? Ábrándképek, melyek elandalitják, ébren ringatják, s oly édesen mély gondolatokba sodorják, hogy ködfátyol képeit véli az igaznak, csak azoknak hódol, csak azokban hisz, csakis azokat imádja . . . hiába, hasztalan rázod, jaj annak ki azt állítaná előtte, hogy csak most alussza álmait... míg végre egyszer gúnyos mosollyal az ébreszti fel rideg valóra, aki istennőnek vélt... Ekkor aztán lassan eloszlik minden törekvés, lefoszlik minden remény, megdermednek a vágyak és mindörökre elalszik a lét. ha Még csak azzal se törődnek, hogy valavolt. De minek is, hisz jön helyette más . . . No bizony, a világ azért csak tovább forog s benne a létért küzdő emberek csak épen úgy csalják ámítják egymást mint addig, az előtt , azután is csak tovább folyik a kendőzés, a tettetés, az álnokság, a modern kor ez erényes bűnei. De menjünk tovább. Mi a legtöbb érzelem, például a szerelem? Nem hazug költészet-e. Valóban szép szerep ! Ma még gyászdalokat zeng, sírhalmokról zokog — holnap már habzó pohárral kezében bordalokat rikácsol. Én istenem, milyen is a világ! Lassan felfordul már minden. Ha akad egy két őszinte szív, a ki azt mondja s úgy amint érez, a ki nem csak beszél — de gondolkodik, arra reásütik, hogy alakoskodó. De ha jön, egy simára fésült fej, annál szebb mentül üresebb, mohón ragadják meg a keztyűs kezet s a mézes mázos szavakat szentirásnak veszik. Hja, mert számítás minden ! A mai Rómeók kitűnő matematikusok — Jaüa pontosan sokszoroz — csak azután az összeadásnál ne legyen hiba ! „...Mert megtörténik ez százszor. Csak hogy a száz ember közül kilencvenkilenc nagyot nevet a tapasztalás után s azt mondja ra :