Esztergom és Vidéke, 1919 (41. évfolyam, 1-144. szám)

1919-11-19 / 111. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., hova a lap szellemi részét illető közlemények továbbá előfizetési s hirdetési díjak stb. küldendők. A kékpénz varázsa lassankint meg­örik. Amint a szovjet­pénzek eltűnnek a forgalomból, a kékpénz ugyanolyan arányban sza­porodik. A kommunizmus idején, még a tiltó rendelet meghozatala előtt is kékpénzt látni szinte ritkaság volt. Ma nincsen ember kékpénz nélkül. Igaz, hogy ennek megint a fix­fizetéses emberek isszák meg a levét, mert az értékkülönbözet az ő rová­sukra megy, de vigasztaló, hogy lassankint elvész az a megtörhetet­lennek hitt varázs. Ma már legföljebb ráfizetjük a beváltás költségeit. A dolog azonban még nincs rend­ben, mert egy sereg ostoba ember­nek gyengéjét néhány lelkiismeretlen kufár arra használja fel, hogy még a pénz átszámításánál is megzsarol­jon bennünket. Amíg ugyanis a kékpénz varázsa teljesen meg nem szűnik, mindig akadnak uzsorások, akik 10—15 százalékot ráfizettetnek a fehérre. Igaz, hogy a külföld ma még nem áll velünk szóba, ha kékpénzt nem lát, de ez könnyen érthető, hisz a közös bank még fenn áll. Ám fo­gadjuk el ennek alapján, hogy a kékpénz vásárló­értéke (külföldön) valamikép nagyobb ; ez azonban nem ok arra, hogy egy csomó galíciai üzérkedjék vele. Meg kell itt állapítanunk, hogy erre a lehetőséget a földmivesnép adja, mert görcsösen ragaszkodik a kékpénzhez. Reméljük ugyan, hogy a saját vé­rüknek elhiszik helytelen cselekede­tük voltát, mégis azt tanácsolhatjuk, hogy a termelőtől ezentúl mindenki szintén kékpénzt követeljen. Ha a tehenek csak kékpénzért tejelnek, a tyúkok csak „régi pénzért" tojnak, a csizma is kékpénzért nyikorog­jon, az adó se fogyjon le fehér­pénzen. Ez nem kíméletlenség, hanem okosság, mert így rövid időn belül annyi kékpénz lesz forgalomban, hogy az üzérek becsukhatják a boltot. Addig azonban mindenkinek haza­fias kötelessége a középosztályt kí­mélni. Pár hét alatt a varázs meg­törik, az államkassza kékpénzzel lesz teli és nem kell alkalmazottait pos­tapénzzel fizetni. Annyi kékpénz penészedik hiába a szekrény fiók fenekén, hogy ha csak felét is elő tudjuk csalogatni, meg­oldjuk a nehéz kérdést. Edemér: Esztergom vármegye hivatalos lapja. A hivatalos rész szerkesztője: FEKETE REZSŐ. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY KÁZMÉR. Megjelenik hétfő és ünnep utáni nap kivételével mindennap. Előfizetési árak: egy évre . 72 K. félévre . 36 K. negyedévre 18 K., egy hóra . 6 K. Egyes szám ára 50 f­­. - Hirdetések árszabály szerint. -Kéziratot nem adunk vissza.­ ­j Telefon. • Távirat.­­ Ötszázmilliós német kölcsön. Budapestről jelentik. Egy német­országi pénzcsoport ötszázmillió már­ka kölcsönt ajánlott fel Magyar­országnak. , A népbiztosok megkerült milliói. Budapestről jelentik : Kún Béláék a volt népbiztosoknak tíz milló ko­rona készpénzt adtak rendelkezésükre. A nyomozás során 10 millióból milliót megmentettek, mert az állam­i ügyészség kinyomozta, hogy ez ös­­szeget a népbiztosok a Fabank ér­tékpapírjaiban helyezték el. A 8 milliót lefoglalták. kitörőfélben a tót forradalom. Bécsből jelentik. Ideérkezett jelen­tések szerint Szlovákiában minden­nap várható a csehellenes forradalom kitörése. Amerika elveti a német béke­szerződést. Washingtonból jelentik. Hacsak váratlan fordulat nem következik be, biztosra vehető, hogy a szenátus végső szavazásban elveti a Német­országgal kötött békeszerződést. Szociáldemokrata­ párt bomlása. Budapestről jelentik: A válság, melyet a szociáldemokrata vezérek titkolni szeretnének kitört. A MÁV­ szolgálatában álló vas- és fémmun­kások, a párt eddigi támaszai, a miskolci vasmunkásokhoz csatlakoz­tak és nemzeti szocialista pártot alakítanak. tődések ratifikációjára vonatkozóan A jelentés előterjesztése során dr. Hnidek előadó a többek között a következőket mondotta: Nem kap­tuk meg a salgótarjáni szébányamű­veket, a magyarokra való tekintettel, akiknek nincs elegendő szénbányá­juk. Ami az ántant és köztünk lét­rejött szerződést illeti, a nemzetgyű­lésnek tiltakoznia kell a határok sza­bályozása ellen. Erre vonatkozóan rezoluciót terjesztünk elő. A népszö­vetségre vonatkozó rendelkezéseket melegen üdvözöljük. « Hivatalos rész. — Esztergom vm. törvényhatósági bizottságától. 3290. ai. 133. kgy./1919. sz. Tárgy : Tahy László bajnai községi főjegyző nyugdíj­kérelmi ügyében Esztergom vármegye törvényhatósági bizottsága a nyugdijigazgató — és az állandó választmány véleményeinek meghallgatása után a követkző Az új választások. Budapestről jelentik: A nemzet­gyűlési választásokat a következő módon fogják végrehajtani: új vá­lasztójogot fognak rendeletileg élet­beléptetni. Választójoga lesz minden huszonnégy éves férfinak, tekintet nél­kül arra, tud-e írni-olvasni és min­den 18 éves férfinak, aki legalább tizenkét hetet a fronton töltött. A nők 24 évtől felfelé szavaznak, ha írni és olvasni tudnak. A szavazás kötelező és titkos lesz. A választha­tóság korhatára 30 esztendő. A csehek elégedetlenek hatá­raikkal. Bécsből jelentik : A nemzetgyűlés ma tárgyalta a külügyi és a pénz­ügyi bizottság jelentését a békeszer­­ zéghatározatot hozta : Tahy László bajnai községi főjegyzőt 1920. jan. 1-től számított hatállyal nyugdíjállomány­ba helyezve, évi nyugdiját 1285 K (egyezer kettőszáznyolcvanöt kor.) évi lakbérnyugdijat pedig 385 K 50 fillérben (háromszáznyolcvan­öt kor. 50 fill.) állapítja meg. Indokolás: A vármegye tiszti főorvosának 453/1919. sz. jelentése szerint Tahy László szolgálat­képtelenné vált. Ilyképen a kérelem elfogad­ható lévén, a nyugdíjállományban való he­lyezés a 3977/75. 1915. sz. szabályrendelet 10. §-a értelmében kimondandó volt. Az ellátási összeg megállapításánál a sza­bályrendelet 14. §-a szernt figyelembe véte­tett, hogy a kérelmező megszakítás nélkül, a jegyzői oklevél megszerzése óta, 1902. július 10-től számítva volt közszolgálatban. A be­számítható szolgálati idő ennélfogva 17 évet és 6 hónapot tesz ki. Ehhez képest a kérel­mezőt fizetésének és lakbérének 64,25 szá­zaléka illeti meg. Járandóságához még hoz­zászámítandó a 1000/919. B. M. rendelet szerint kifizetendő családi pótlék. Erről a törvényhatóság a kérelmezőt és a vm. közönséget értesíti azzal, hogy az átvé­teltől illetve a kihirdetést követő 8 nap után számított 15 napon belül a vm. alispánjánál bejelentendő fellebbezéssel lehet élni. Ezen határozat at. főszolgabíróval és Bajna község képviselőtestületével is közöltetik. Kelt Esztergomban, a vármegye törvény­hatósági bizottságának 1919. évi október hó 23. napján tartott rendes közgyűlésében. Kiadta: Dr. Szilárd s. fo. vm. főjegyző. ad. 121/919. gazd. szám. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a lebontott kenyér­mezei barakktábor faanyaga folyó évi no­vember hó 20.-án délelőtt 9 órától kezdődő­leg nyilvános árverésen a helyszínen el fognak adatni. Esztergom, 1919. nov. 17. Dr. Brenner s. h. tanácsos. k. 4245/1919. számv. sz. Hirdetmény az adózókhoz. A budapestvidéki pénzügyigazgatóság 74.253/1919. számú rendelete értelmében a hadijövedelmi és vagyonadók és hadinyere­ségadók kivetése elrendeltetett. Ennélfogva felhívatnak mindazok, akiknek 1918. évben jövedelmük a 10.000 koronát meghaladta; a vagyonuk értéke pedig a 20.000 koronát meghaladta végül akiknek 13.000 koronát meghaladt nyereségtöbbletük volt, ezen jövedelmekről és vagyonról rész­letes vallomást 1919. noVOmber 30-ig a bu­dapestvidéki pénzügyigazgatóságnál vagy alulirt adóhivatalnál nyújtsák be, mert aki vallomását be nem adja adópótlék rovatik ki ellene. Megfelelő űrlapok alulirt hivatalnál kaphatók. Esztergom, 1919. nov. 12. Városi Adóhivatal. Esztergomi katonai állomásparancsnokság. Hirdetmény. Az esztergomi állomáson elhelyezett kato­nai csapatok, alakulatok és intézetek hús­szükségleteinek való biztosítására ajánlati tárgyalást tart Esztergomban 1919. évi no­vember hó 22.-én délelőtt 9 órai kez­dettel a nagy gyal. laktanya élelmező tiszti irodájában. Havi szükséglet: cca 50 mm. marha, borjú, sertés vagy birka­hús. Szállítási időtartam egyelőre 1919. évi december hó 1-től 1920. évi május hó 31-ig. Szállítási feltételek füzete az élelmező tiszti irodában naponta 11—12-ig és délután 4—5-ig előzetesen betekinthető. Ránlatok 1. évi november hó 21.-én délelőtt 11 óráig zárt borítékban benyúj­tandók, a bánatpénz megjelölésével. Később beérkezett ajánlatok figyelembe nem vétetnek. — Bánatpénz kettős borítékban pecséttel ellátva a fenti időpontra az élelmező tiszti irodában letétbe helyezendő. Esztergom, 1919. nov. 18. Katonai állomás Parsag. Szél van,­ esik az eső. Ki ennek az oka? Hát ki volna más : a Friedrich-kormány. Nincs fa, nincs szén, nincs benzin, nincs petróleum. Ki ennek az oka ? Ki volna más : a Friedrich-kormány. Drága a tej, a liszt, a hús, kevés a pénz, sok a munkanélküli. Ő az az átkozott Friedrich-kormány.­­Így a szociáldemokraták, a meg­rózsaszínesedett vörösek ! Hogy a kunbetyárok huszonnyolc milliárd adósságot csináltak, hogy a vörös banditák minden agyonszocia­lizált gyárat tönkretettek, hogy szamuelli­ hóhérok nyakunkra hozták a az oláh martalócokat, hogy kifosz­tották, kirabolták, lerongyolták, kö­rülmetélték ezt a szerencsétlen or-

Next