Esztergom és Vidéke, 1920 (42. évfolyam, 1-227. szám)

1920-05-30 / 122. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., hova a lap szellemi részét illető közlemények továbbá előfizetési , hirdetési díjak stb. küldendők. Esztergom vármegye hivatalos lapja. A hivatalos rész szerkesztője: FEKETE REZSŐ. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY KÁZMÉR. Megjelenik hétfő és ünnep utáni nap kivételével mindennap. Szabad-e ? Magyarország végveszélyét jelentő békeszerződést a legfőbb tanács úgy adta elénk, mint mikor a bíró hir­deti ki a halálos ítéletet a delikvens előtt és megkérdezi tőle, hogy bele­nyugszik-e ? Egyesek felfogása az, hogy bele kell nyugodnunk és alá­kell írnunk saját halálos ítéletünket, mely nem is egyszerre akar kivé­gezni egy ezeréves országot, hanem lassú haldoklásra kárhoztatja nem­zetünket és ezen szégyen iratot nekünk kell aláírásunkkal megpe­csételnünk, de vajon szabad-e azt aláírnunk, fel vagyunk e jogosítva erre? A megszállott területek lakossága hangosan kiált a felszabadulásért, van-e nekünk jogunk ezen területek­ről való lemondásra ? Határozhatunk-e mi a székelység, a felvidék elszakí­tása felől, mikor azok megbízottjai nem ülnek parlamentünkben? Fel­jogosították- e ezen területek lakosai a magyar nemzetgyűlést arra, hogy prédául dobjuk oda őket idegen, gyűlöletes népeknek, akik tűzzel, vassal pusztítják az ezeréves magyar kultúrát és már most utasítják ki saját hazájukból azokat, akik elég bátrak magyaroknak vallani magukat és kifejezést adni annak, hogy ők Magyarországnak ismerik és tartják minden entente ígérettel szemben is az általunk lakott földet. Ki, vagy kik lesznek azok, akik történelmi felelősséget vállalnak azért, hogy minden komoly ellentállás megkísér­lése nélkül belenyugszunk Magyar­ország feldarabolásába ? Az annyit kárhoztatott Károlyi kormány cselekedett úgy, hogy min­den ellenállást megtiltva engedte az éhes falkákat addig, ameddig azok­nak jólesett jönni, pedig akkor kissé másként festett még az entente ha­talma. Győzelemtől megmámoroso­dott haderők állottak rendelkezésére és ezzel szemben nálunk egy züllött társaság volt az akkori hadseregünk. Akkor az ententnek még nem kellett félnie katonáinak erkölcsi megfertő­zésétől mint most, mikor úgy a cseh, mint a román és szerb katonák közelebb állanak a bolsevizmus szol­gálatához, mint nacionalizmusukhoz. Franciaország szomszédságában nem voltak olyan tünetek, mint most és Angolországnak nem kellett birtokai­nak egy részét a mohamedánságtól féltenie, de az írmozgalom sem volt oly élesen kifejlődve mint jelenleg. Amerika még teljes hűséggel támo­gatta szövetségeseit, míg most távol áll Európától, sőt azon van, tekintet nélkül szövetségeseinek hogy tet­szés vagy nem tetszésére előbb felvegye kereskedelmi — minél össze­köttetést az egykori ellenséges álla­mokkal. — Mindezek amellett bizo­nyí­lanak, hogy nekünk a békét ilyen formában elfogadnunk most nem lehetne, nem szabadna. Nem szabadna aláírnunk a békét más miatt sem. A szövetségesek azzal biztatnak bennünket, hogy majd így, meg úgy segítenek rajtunk. Mintha éhes szomszédaink nem tud­nák azt jól, hogy a mi megerősödé­sünk az ő halálukat jelenti, már­pedig az ő felvirágoztatásukat ígérte az entente. Már az ilyen kétfelé való ígéret miatt sem szabadna aláírnunk a békét, de nem szabadna magyar be­csület, büszkeségből sem, mert már előre tudjuk, hogy betartani az abban vállalt kötelezettségeket nem fogjuk. Keresztény ember csak ke­resztény újságot olvasson! Előfizetési árak: egy évre . 120 K., félévre . . 60 K. negyedévre 30 K., egy hóra . 10 K. Egyes szám ára: hétköznap 80 f­l., vasárnap 1 kor. Kéziratot nem adunk vissza. Emlékezzünk... A közéleti harcok idejét éljük. Ezekben a hónapokban a jelszó : A haza, a nemzet, a valláserkölcsi irány ; ezekben a harcokban a tény: a sze­retetl­enség és folytatása azoknak a szerencsétlen szokásoknak, amelyek még jobban széttagolják a társadal­mat, hovatovább feledtetni akarják a testvérrel a vérségi, a baráttal, a baráti kötelékeket. Nem vagyok tapasztalatlan kezdő a társad­alom­ nevelő írások készíté­sében, hiszen lassan-lassan egy ne­gyedszázados írói és újságírói múlt áll mögöttem s feltehető, hogy ily hosszú idő alatt kellett oly megfi­gyeléseket tennem, amelyeknek révén leszűrődött tapasztalatok nyújtanak módot arra, hogy a múlt tanultságait a jövő távolába vetítve, meggyőzni akarjam minden felebarátomat arról, hogy milyen módon érhetjük el az annyira óhajtott magyar egyetértést, együttérzést, megértést és a kölcsö­nös türelmen alapuló szeretetet! Távol legyen tőlem, hogy példákért a szomszédba menjek, hiszen Esz­tergom élő bizonyságot szolgáltatott és szolgáltat arra, hogy itt közel há­rom évtizede dúl a szeretetlenség, a türelmetlenség és a széttagozódás átkos szelleme . A régi Esztergom,­­ hogyha a politikai harcok néha egy-két hétre feszültséget teremtenek is az embe­rek között, abban volt értékes, hogy a polgárok jellegzetesen szerették egymást. Emlékezzünk a régiekről ? Ki em­lékszik arra a harmonikus, szép csa­ládi életre, amelyet itt élt és amely kifelé is követendő példa volt az Andrássy, a Mátray, a Reviczky, a Szecskay, az Etter, a Frey, Magu­rányi, a Mattyasovszky családokban ? Andrássy­ János, Mátray Ferenc, Re­viczky Győző, Reviczky Gábor, Frey Ferenc, Földváry István ; ezek a ne­mes férfiak sírba hajlottak ugyan, de róluk emlékezni azért kötelesség, mert külön-külön is nemcsak jók voltak. Ki emlékezik a délceg, a nagy történelmi múltú Palkovics Károlyra, a nagy idők kormánybiztosára, karvai ágyúhősre, a hazájáért rábos­a­kodott lelkes magyarra, az 1861 .-iki alispán hires feliratára, amikor a tör­vényhatóság részéről küldött felirat­ban ezt írja az uralkodónak : „Mondja ki felséged kegyelmesen : Nemzet! Legyen meg a te akaratod 1 . . Hol van Simor János, az érsek, a prímás, az emberbarát ? És hol vannak: Reusz József, Keményffy, Kollár Antal, PDF Antal, mint a nemzet újjászületésének tanúi, a nemzeti szellem ébrentartói ? Mind-mind a föld alatt ? Hol van István bácsi, Mayer István püspök, Kaán papa, Havasi Imre ? Elmúltak és kartársaik közül lassan-lassan hírmondó sem marad. Szeretnék beszélni többet, többről. A tarkaság, a polgári együttérzés, összetartás megteremtőiről Patankó Jánosról, Szerencsés bácsiról, Schleif­fer Lajosról, Brunner Ferencről, azu­tán Magyary Lászlóról, Laiszky Já­nosról, Iványi Gézáról, Einczinger Györgyről, akik mindannyian az erős magyar meggyőződés, a keresztény szellem, a szeretet és emberbecsülés mintaképei voltak. Voltak ... és tudj' Isten, őket az egyszerűeket, a jóra törekvőket mintha nem követné az a nemzedék, amely pedig velük érintkezve nevelkedett ! . . . Hát természetesen mindennek meg­van a maga magyarázata. Más idők, más emberek. Igy mondja azt egy példaszó. A más idők azonban azért nevelnek más embereket, mert az élet nem egyforma fejlődésre mu­tat. A hosszú életű, nemes fák las­san nőnek, de megnövekednek és dacolni képesek vésszel-viharral. A mi esztergomi múltunk megbecsült em­lékezetű alakjainak nevelése, szellemi és erkölcsi fejlődése olyan esett, amikor még nem ment időkre fele­désbe az ország rabsága, a kufsteini láncok csörgése, a legnagyobb ma­gyar pisztolylövésének döreje. Azután múltak az évek. Az élet mindenkit odahajtott, hogy az ősi irányok, történelem példázatai oly észrevétle­­­nül maradjanak el útjuk folyamán, amint a rohanó gyorsvonat mellett a kisded megállók, a vasúti házikók és az a rohanó élet nyugat szerte­lenségeivel, léha erkölcsi felfogásával, nem tartott oly hosszú megállásokat, amelyeken várakozni kell, amelyeken a gondolat a múltból meríti a jövő képét, vagy ha voltak ily megállá­sok, azok asztalain ott találta az ember a romboló szellem újság és könyvtermékeit, azokon a kon ott voltak a szemérmet, megálló­az er­kölcsöt csúfoló színpadok és az Utas állítólag élvezett. Különös élvezetet nyújtott nemrég letűnt közéletünknek az a sajtószolgálat, amely a becsü­letre utazott. Milyen kép is lehetett az, amikor láttuk, hogy a tekintélyt, a nemes szellemi nagyságot a „bátor és szókimondó harcosok" tiporták sárba ; amikor láttuk, hogy a sírban nyugvók titkait hiéna körmökkel kaparták felszínre s amikor azt is láttuk, hogy a boszu miként csinált ártatlanból vádlottat . . . Csodálható-e hogyha ily előzmé­nyek és egy világégés után a lelkek nagy része még mindig a rombolás szellemének jármában sínylődik ? Ko­rántsem. Ellenben emlékezni régiek­ről, nemesekről, jókról, olyanokról, akiknek sírjaihoz lelkünket felfrissítő emlékezésért járunk, igenis köteles­ség, mert ezek az emlékezések végre is erőt adnak nekünk ahhoz, hogy a mai közéleti harcok éltetőinek oda­kiáltásuk: Emberek ! Emlékezzetek a pártokra, azok erkölcseire és száll­jatok le az élet gyorsvonatáról egy­egy hosszú megállásra gondolkodni a felett: Szeressük-e egymást, avagy gyűlöljük ? ! O'sváth Andor. Hirdessen Hivatalos rész. Esztergomi járás főszolgabirájától. 1456/1920. szám. Másolat: Magyar Földmivelésügyi minisz­térium 21505. sz. 1920. IIl. 1. Körrendelet. Valamennyi városi és vármegyei törvényha­tóságnak Budapest székesfőváros kivételével. A husvizsgálati teendőket végző közegeknek e működésük címén járó díjazást az ország legtöbb helyén tudvalevőleg a községek és városok önkormányzati hatáskörében alkotott húsvizsgálati szabályrendeletekben megállapí­tott díjak képezik, melyek legnagyobb részt még a mai nyomasztó drágaságot megellőző időben állapíttatván meg, a húsvizsgáló által

Next