Ez a Hét, 1995. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1995-07-07 / 27. szám

Most már semmilyen szó nem lehet túlzó, az árulás sem. Ilyen a helyzet. Kár. Nem volt törvényszerű idáig jutni. Nem mondhatja azt az SZDSZ—MSZP-kor­­mány, hogy senki nem figyelmeztette az útelágazásoknál, merre menne szíveseb­ben a magyar társadalom. Nem mondhat­ja, mert mindenki figyelmeztette, aki te­hette. Megtették az ellenzéki pártok, az érdekvédelmi szervezetek, s megtette a sajtónak a még megmaradt töredéke, ahol érvénye van a tisztességes szónak. És most mégis itt vagyunk az Alkot­mánybíróság döntése után. Napnál vilá­gosabbá vált, ami eddig is egyértelmű volt minden épeszű ember számára: egy Bokros nevű liberális pénzügyi ámokfutó alkotmánysértésbe, törvénytelenségbe hajszolta bele a kormányt. Vagy épp for­dítva: a kormányt pórázon tartó, évtize­dek óta működő pénzügyi maffia­körök találtak maguknak Bokros személyében egy tizenhatmilliókkal és tizenkétmilliár­­dokkal összekostolható, zsarolható ala­kot, aki mindenre képes. A végeredmény szempontjából teljesen mindegy. A vég­eredmény ugyanis az alkotmányellenes­ség, a törvénytelenség. Demokratikus kö­rülmények között kormány ilyen mélyre nem süllyedhet. Ha ezt egy halandó ál­lampolgár tenné, börtön lenne a vége. Joggal. Feltűnő, hogy az ellenzék nem ül di­adalünnepet. Bizonyára ezért teszi. Nem örülhet annak, hogy az országnak ilyen kormánya van, s hogy figyelmeztető sza­vai, mint falra hányt borsó, egy ilyen kor­mányról peregtek le. Szánalmas volna megünnepelni, hogy valaki meg tudta mondani: kétszer kettő — négy. De azért nem árt megjegyezni: az ellenzék tökéle­tes pontossággal jelezte a Bokros-törvény hibáit. Innentől kezdve aligha áll meg majd az az érv, hogy ez az ellenzék aka­dályozza a normális parlamenti munkát. Az országnak az a tragédiája, hogy a tör­vényhozást és a kormányzást a parlamenti többség szakmai, politikai, erkölcsi alkal­matlansága akadályozza, s hogy ez az al­kalmatlanság demokratikus választáso­kon jutott abba a pozícióba, hogy romhal­mazzá teheti az amúgy is működési zavarokkal küzdő társadalmat. Nem minősítem a tényt, mert érdemte­lennek látom a mérlegelést, hogy a köz­társasági elnök — úgyszintén minden fi­gyelmeztetés ellenére — cinkostársa az alkotmánysértésben. Nem tudom, van-e ország, ahol ezt hasonlóképpen meg le­hetne tenni, s utána megmaradni a leg­főbb bársonyszékben. Valószínűleg nincs. De olyan ország egészen biztosan nincsen, amelyikben annyira kollabo­­ránssá, zsoldossá züllene a sajtó, hogy ezt a politikai magatartást a védelmébe veszi. Nálunk ez is megtörtént. Újabb bizonyí­tékaként annak, hogy a sajtó az SZDSZ zsoldjában áll, hiába mond erről bármi mást Pető Iván. Milyen érdekes, hogy a Bokros-törvényt egyedül az SZDSZ szavazta meg szemellenzővel! Göncz Ár­pád nem tett mást, mint újra magára vette a pártfegyelmet, s mivel nincs parlamenti szavazógombja, jó SZDSZ-esként aláírta a törvényt. Ennyi ez, nem több. Arra egyelőre nem kell gondolnia, mi lesz, ha egyszer a pártja tőle is elhatárolódik majd, mint tette ezt a Bokros-törvénnyel kap­csolatosan. Az SZDSZ ugyanis előbb fe­gyelmezett katonaként szavazott, majd a nyilvánosság előtt el­kezdte mondogatni, mennyi hibája van a törvénynek. Chartás barátait a szellemi termékekre kirótt tb­­járulék ellen uszította, feltalálva azt a macskát, amelyik egyszerre fog kint és bent egeret. Nem állunk messze attól, hogy kide­rüljön az SZDSZ-es pártszólamokból: minden rossz az MSZP és Horn műve, ilyenek ezek, javíthatatlan komcsik. An­tall tönkretette a demokrácia első négy évét, Horn a mostani ciklust, de majd jön­nek ők, a tiszták, a szabadok és demok­raták! A sajtó pedig — ez nem kétséges — készségesen a rendelkezésükre áll. Már ezt a történetet készíti elő a TV 2 privatizációja, melyhez fogható galádság nehezen képzelhető el még ebben a bolse­vik mentalitású politikai világban is. A sajtónak, persze, ordítania kellene a sajtó­­szabadság érdekében, de most nem ordít. Még Deutsch Tamás rendkívül komoly napirend előtti felszólalását se nagyon ve­szi észre, pedig Deutsch példátlan alkot­mánysértésről beszélt — okkal — annak kapcsán, hogy az SZDSZ és az általa irá­nyított Művelődési Minisztérium egyez­séget kötött a Magyar Televízió vezetői­vel a kettes műsor frekvenciájának eladá­sáról. Ennél nagyobb szakmai árulás valóban lehetetlen, de hát mit várhatnánk a televízió mai vezetőitől! Legfeljebb annyit, hogy tudják, az ügyhöz sem nekik, sem egy politikai pártnak semmi közük nincsen. Amiről egyezkednek, az nem az övék! Milyen világ az, amelyben az SZDSZ úgy képzeli magáról, hogy köz­hatalmi funkciókat láthat el? Milyen világ az, amelyben egy minisztérium külön­­megállapodásra ül le olyan vezetőkkel, akiknek a vétkeit több mint harminc olda­lon tárgyalja a Miniszterelnöki Hivatal el­lenőrzési gárdája? Milyen világ az, amelyben azt lehet hazudni, hogy pénz­ügyi kényszerek indokolják a frekvencia eladását? Milyen világ az, amelyben el lehet hallgatni a tényeket, hogy az eladás­sal a Magyar Televízió az évtizedek alatt kialakított nézői szokásokat adja el, a legfelbecsülhetetlenebb értéket? Ráadá­sul elveszíti eddigi reklámbevételeinek a tetemes részét. Hogyan lehet elhallgatni azt, hogy a Magyar Televízió az új frekvencián — technikai okok folytán — eleve elveszíti nézőinek 30-40 száza­lékát? Hogyan lehet nem bevallani, hogy ez a csökkent értékű Magyar Televízió többe kerül majd az állami költségvetés­nek, mint a mostani? Főképpen úgy, hogy az izraeli műholdon biztosított új frekven­ciáért a magyar állam fizet!!! Végtelenül naiv Horn Gyula, ha azt hiszi, olyan cégnek privatizálhatja a kettes műsor frekvenciáját, amelyik lojális lesz vele és a pártjával. Az SZDSZ ugyanis pályázatot fog követelni, mégpedig a ma­ga érdekei szerint. Szakértőként már meg is szólalt a rádióban a szőnyegbombázá­­sos, lézerkéses megoldások híve, Baló György. Hornnak tőle kellene tudakozód­nia, ha az SZDSZ terveibe akar belelátni. Árulások sorozata, melyek révén egyre távolabb vagyunk a jogállami biz­tonságtól, az alkotmányos berendezke­déstől. A parlamenti elnök megfenyegeti az Alkotmánybíróságot, az államtitkár ar­ra int, ne dobjuk el a családi pótlékot kérvényező — törvénytelennek bizonyult — papírokat. Eljön az idő, amikor a törvénytelen törvényes lesz. Az ellenzék helyében én most nem vonulnék szabadságra. Pálfy G. István

Next