Ez a Hét, 1995. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1995-07-07 / 27. szám
Most már semmilyen szó nem lehet túlzó, az árulás sem. Ilyen a helyzet. Kár. Nem volt törvényszerű idáig jutni. Nem mondhatja azt az SZDSZ—MSZP-kormány, hogy senki nem figyelmeztette az útelágazásoknál, merre menne szívesebben a magyar társadalom. Nem mondhatja, mert mindenki figyelmeztette, aki tehette. Megtették az ellenzéki pártok, az érdekvédelmi szervezetek, s megtette a sajtónak a még megmaradt töredéke, ahol érvénye van a tisztességes szónak. És most mégis itt vagyunk az Alkotmánybíróság döntése után. Napnál világosabbá vált, ami eddig is egyértelmű volt minden épeszű ember számára: egy Bokros nevű liberális pénzügyi ámokfutó alkotmánysértésbe, törvénytelenségbe hajszolta bele a kormányt. Vagy épp fordítva: a kormányt pórázon tartó, évtizedek óta működő pénzügyi maffiakörök találtak maguknak Bokros személyében egy tizenhatmilliókkal és tizenkétmilliárdokkal összekostolható, zsarolható alakot, aki mindenre képes. A végeredmény szempontjából teljesen mindegy. A végeredmény ugyanis az alkotmányellenesség, a törvénytelenség. Demokratikus körülmények között kormány ilyen mélyre nem süllyedhet. Ha ezt egy halandó állampolgár tenné, börtön lenne a vége. Joggal. Feltűnő, hogy az ellenzék nem ül diadalünnepet. Bizonyára ezért teszi. Nem örülhet annak, hogy az országnak ilyen kormánya van, s hogy figyelmeztető szavai, mint falra hányt borsó, egy ilyen kormányról peregtek le. Szánalmas volna megünnepelni, hogy valaki meg tudta mondani: kétszer kettő — négy. De azért nem árt megjegyezni: az ellenzék tökéletes pontossággal jelezte a Bokros-törvény hibáit. Innentől kezdve aligha áll meg majd az az érv, hogy ez az ellenzék akadályozza a normális parlamenti munkát. Az országnak az a tragédiája, hogy a törvényhozást és a kormányzást a parlamenti többség szakmai, politikai, erkölcsi alkalmatlansága akadályozza, s hogy ez az alkalmatlanság demokratikus választásokon jutott abba a pozícióba, hogy romhalmazzá teheti az amúgy is működési zavarokkal küzdő társadalmat. Nem minősítem a tényt, mert érdemtelennek látom a mérlegelést, hogy a köztársasági elnök — úgyszintén minden figyelmeztetés ellenére — cinkostársa az alkotmánysértésben. Nem tudom, van-e ország, ahol ezt hasonlóképpen meg lehetne tenni, s utána megmaradni a legfőbb bársonyszékben. Valószínűleg nincs. De olyan ország egészen biztosan nincsen, amelyikben annyira kollaboránssá, zsoldossá züllene a sajtó, hogy ezt a politikai magatartást a védelmébe veszi. Nálunk ez is megtörtént. Újabb bizonyítékaként annak, hogy a sajtó az SZDSZ zsoldjában áll, hiába mond erről bármi mást Pető Iván. Milyen érdekes, hogy a Bokros-törvényt egyedül az SZDSZ szavazta meg szemellenzővel! Göncz Árpád nem tett mást, mint újra magára vette a pártfegyelmet, s mivel nincs parlamenti szavazógombja, jó SZDSZ-esként aláírta a törvényt. Ennyi ez, nem több. Arra egyelőre nem kell gondolnia, mi lesz, ha egyszer a pártja tőle is elhatárolódik majd, mint tette ezt a Bokros-törvénnyel kapcsolatosan. Az SZDSZ ugyanis előbb fegyelmezett katonaként szavazott, majd a nyilvánosság előtt elkezdte mondogatni, mennyi hibája van a törvénynek. Chartás barátait a szellemi termékekre kirótt tbjárulék ellen uszította, feltalálva azt a macskát, amelyik egyszerre fog kint és bent egeret. Nem állunk messze attól, hogy kiderüljön az SZDSZ-es pártszólamokból: minden rossz az MSZP és Horn műve, ilyenek ezek, javíthatatlan komcsik. Antall tönkretette a demokrácia első négy évét, Horn a mostani ciklust, de majd jönnek ők, a tiszták, a szabadok és demokraták! A sajtó pedig — ez nem kétséges — készségesen a rendelkezésükre áll. Már ezt a történetet készíti elő a TV 2 privatizációja, melyhez fogható galádság nehezen képzelhető el még ebben a bolsevik mentalitású politikai világban is. A sajtónak, persze, ordítania kellene a sajtószabadság érdekében, de most nem ordít. Még Deutsch Tamás rendkívül komoly napirend előtti felszólalását se nagyon veszi észre, pedig Deutsch példátlan alkotmánysértésről beszélt — okkal — annak kapcsán, hogy az SZDSZ és az általa irányított Művelődési Minisztérium egyezséget kötött a Magyar Televízió vezetőivel a kettes műsor frekvenciájának eladásáról. Ennél nagyobb szakmai árulás valóban lehetetlen, de hát mit várhatnánk a televízió mai vezetőitől! Legfeljebb annyit, hogy tudják, az ügyhöz sem nekik, sem egy politikai pártnak semmi közük nincsen. Amiről egyezkednek, az nem az övék! Milyen világ az, amelyben az SZDSZ úgy képzeli magáról, hogy közhatalmi funkciókat láthat el? Milyen világ az, amelyben egy minisztérium különmegállapodásra ül le olyan vezetőkkel, akiknek a vétkeit több mint harminc oldalon tárgyalja a Miniszterelnöki Hivatal ellenőrzési gárdája? Milyen világ az, amelyben azt lehet hazudni, hogy pénzügyi kényszerek indokolják a frekvencia eladását? Milyen világ az, amelyben el lehet hallgatni a tényeket, hogy az eladással a Magyar Televízió az évtizedek alatt kialakított nézői szokásokat adja el, a legfelbecsülhetetlenebb értéket? Ráadásul elveszíti eddigi reklámbevételeinek a tetemes részét. Hogyan lehet elhallgatni azt, hogy a Magyar Televízió az új frekvencián — technikai okok folytán — eleve elveszíti nézőinek 30-40 százalékát? Hogyan lehet nem bevallani, hogy ez a csökkent értékű Magyar Televízió többe kerül majd az állami költségvetésnek, mint a mostani? Főképpen úgy, hogy az izraeli műholdon biztosított új frekvenciáért a magyar állam fizet!!! Végtelenül naiv Horn Gyula, ha azt hiszi, olyan cégnek privatizálhatja a kettes műsor frekvenciáját, amelyik lojális lesz vele és a pártjával. Az SZDSZ ugyanis pályázatot fog követelni, mégpedig a maga érdekei szerint. Szakértőként már meg is szólalt a rádióban a szőnyegbombázásos, lézerkéses megoldások híve, Baló György. Hornnak tőle kellene tudakozódnia, ha az SZDSZ terveibe akar belelátni. Árulások sorozata, melyek révén egyre távolabb vagyunk a jogállami biztonságtól, az alkotmányos berendezkedéstől. A parlamenti elnök megfenyegeti az Alkotmánybíróságot, az államtitkár arra int, ne dobjuk el a családi pótlékot kérvényező — törvénytelennek bizonyult — papírokat. Eljön az idő, amikor a törvénytelen törvényes lesz. Az ellenzék helyében én most nem vonulnék szabadságra. Pálfy G. István