Ez a Hét, 1997. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)
1997-07-04 / 27. szám
ovanscsi, arátomék szomszédjában most, hogy beköszöntött a kánikula, minden este kerti partit rendeznek az oroszok. Szürkületkor sorra érkeznek a Volgáknál is nagyobb, sötét színű, csillogó gépkocsicsodák. Fáradt, de alapjában véve vidám kedvű ifjak pattannak ki a volán mögül. Asszonyaik valamivel később, külön kocsin érkeznek. Némelyik ifjúhoz egyszerre érkezik a két-három felesége. De ilyenkor sincsen semmi gond. Az őrzött parkolóban elfér mindegyikük kocsija, az asszonykák pedig kedvesen duruzsolva egymással szállnak a liftbe, amely pillanat alatt a tetőre röpíti őket, ahol a temperált vizű úszómedence partján már izzik a faszén a grillsütő rácsok alatt. acagás, jóízű orosz kifejezések röpködnek a levegőben, a sütő hús illata a kesernyés faszén illattal vegyül, koccintások, tósztok hallatszanak, s hiába jön át minden zaj a barátomékhoz, őket ez egyáltalán nem zavarja. Egyszer-másszor én is tanúja lehettem ezeknek a kedves orosz partiknak, ha barátom meghívott egy pohár kőbányaira hozzájuk. Igazság szerint nem is vagyok sörissza, de ő meg asszonya ebből kortyolnak egy-egy pohárkával esténként, hát minek sérteném meg őket. Egy a baj, ha kitöltenek egy pohárral, azt sietve muszáj meginni, különben belemelegszik a pohárba, a langyos sör meg szomorú. Hát inkább még lehúzom hidegen, hogy aztán a beálló csöndben együtt hallgassuk Tolsztoj meg Bulgakov nyelvét bármilyen meleg is van, ha meghallom a kedves orosz kerti mulatságok hangjait, mindig beleborzongok a gyönyörűségbe, hogy ez a szédítő haladás a mi szemünk láttára történt, röpke hat esztendő alatt. Mintha tegnap lett volna, hogy az utolsó szovjet katonákkal és felszereléssel telizsúfolt vasúti szerelvény is elhagyta Magyarországot, aztán egy csizmanadrágos, veres csíkos lovaglópantallós szovjet tábornok, aktával a hóna alatt komótosan hazasétált a záhonyi hídon át a Szovjetunióba és evvel vége lett a közel fél évszázados szovjet megszállásnak s hazám újból szabaddá vált."•most, hat évvel a történtek után a NATO-vezetés a szép magyar menyasszonyt ostromolja, a szép orosz civil ifjak pedig a gyönyörű magyar és orosz asszonyaikat ostromolják a fülem hallatára, miután vodkás meg whiskys poharaikból, meg az elfogyasztott sült húsból elég erőt merítettek, részint az ostromhoz, részint a másnapi kemény munkához. Hiszen dolgozni muszáj! A Mercedes új típust dobott piacra, az nem két rubelbe kerül, ráadásul ha mind a három-négy feleség olyanra óhajt, akkor egyre keményebben kell dolgozni, keményebben, mint tegnap, a múlt héten, mint hat éve, hogy mindnek teljen új Mercedesre.áadásul sokan nem is látják ezt a szédítő haladást. Aki látja, az meg vagy nyafog, vagy irigykedik, pedig hát arra még a legirigyebbek is emlékezhetnek, hogy hat éve legfeljebb egy kis repülőbenzinnel kereskedtek a szovjet taváriscsok, meg egy kis színes tévével, búvárszivattyúval, limlommal a kágéestépiacokon. Az emberek hajlamosak róla megfeledkezni, hogy a kormányzat végül is beváltotta a tavaszi nagytakarítás ígéretét. Eltakarította ezeket a piacokat is, a magabiztos, keményen dolgozó utódaik számára megszervezte a Mercedes gépkocsi meg a kéjnő ellátást, a folyamatos whisky, vodka, faszénellátásról nem is szólva nekünk meg a búcsú jutott, a budapesti búcsúnak keresztelt cirkusz, gondolom azért, el ne feledkezzünk róla, hogy valamikor el akartuk a ruszkikat búcsúztatni. De hol van már ez a szándék? Fogalmam sincs. Lehet, hogy most ezt küldték Szibériába, ott meg szépen befagyott, majd pár tízezer év múlva fellelt valami magyarok nyomai után kutakodó régészeti expedíció. Az meg már csak igazán egy adalék mindehhez, hogy 1997. június 26-án, a magyar függetlenség napján, hat esztendővel a szovjet csapatok eltávozása után idén is átadták a Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjakat a Magyar Újságírók Közösségének székházában, ezúttal Beke György írónak, Földi Ottó rádiós újságírónak, Márkus Béla irodalomtörténész, egyetemi docensnek, Raksányi Gellért színművésznek, Solymár József író-publicistának és Szalay Károly irodalomtörténésznek. A magyar sajtóban sem a nevezetes dátum - a szovjet kivonulás napja -, sem a fenti hír nem bírt hírértékkel. Vagy bírt. Ezért aztán senki sem tudósított róla. A kevésszámú kivétel pedig csak a szabályt erősíti. ztán megjött Péter-Pál is három nap múlva. Gyönyörködhetnénk a termésben ha nem élnénk a gyanúperrel. Más arat itt most is. Szálkai István