Bihari Napló, 2009. szeptember (20. évfolyam, 201-227. szám)

2009-09-16 / 215. szám

BIHARI. Szerda Patrick Swayze amerikai színész, a Dirty Dancing sztárja hétfőn, ötvenkét éves korában Los Angelesben meghalt.­­16. Nagyvárad, 2009. szeptember 16. 16 oldal XIX. évi, 215. szám 1 lej Egyelőre Csűry István vezet Szeptember 13-18. között tartják a Királyhágómelléki Református Egyházkerület kilenc egyházme­gyéjében a püspökjelölő gyűléseket. Egyes egyházmegyék nem hivatalos eredményei már megvannak. Pap István A Bihari Egyházmegyében is összesítették a jelöléseket. Ott hatvanegy gyülekezetből hatvan jelölés érkezett be, tudtuk meg Visky Istvántól, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület sajtószóvivőjé­től. Hozzátette: negyvenhárom jelölést kapott Mikló Ferenc esperes, tizenhetet pedig Csűry István megbízott püspök. A Nagybányai Egyházmegyében lévő húsz gyülekezet közül ti­zenkilenc Csűry Istvánt jelölte, egy pedig Mikló Ferenc espe­rest, mondta lapunknak Sipos István nagybányai esperes. A Szilágysomlyói Egyházmegyé­ben Csűry István tizenhat sza­vazatot kapott, Mikló Ferenc hármat, és Józsa Ferenc aradi lelkipászor kettőt, közölte Luk­ács József esperes. Az Aradi Egyházmegyében is lezajlott a püspökjelölés: a húsz gyüleke­zetből tizenhat jelölést Csűry István kapott, négy jelölt pe­dig egy-egy jelölést tudhat a magáénak, közölte Seres Gé­za, az egyházmegye esperese. Itt Mikló Ferenc nem kapott jelölést. Visky Istvántól meg­tudtuk, hogy szeptember 21- én összesítik mind a kilenc királyhágómelléki református egyházmegyében a jelöléseket. Ma az Érmelléki Egyházme­gyében tartanak jelölőgyűlést. háromság Gyerekotthont. Az eseményre eljöttek az alapítvány, azon keresztül pedig a gálospetri otthon támogatói Debrecen­ből, Sajókápolnáról és Varbóról (Borsod-Abaúj-Zemplén me­gye), valamint Jánkról (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye).­­II. Szentháromság Gyerekotthon, az Értarcsa községhez tartozó Gálospetriben vasárnap ünnepi szentmise után Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője áldotta meg a működését 17 gyermekkel megkezdő helyi Szent­ így Pttrom LPG palack GARANCIÁJa közvetlenül otthonodba HÁZHOZSZÁLLÍTÁS a SIN [­0 az Kft. forgalmaién kereszt­ül * 0259- 411540 sau 0259 -471 917 * 1643 295388 SZUPER ŐSZI AJÁNLAT! ELADUNK KONCENTRÁLT (-36 ° C), ZIMCOR MÁRKÁJÚ FAGYÁLLÓT, BAR 2920 MINŐSÍTÉSSEL, AUTÓK, MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK, HŐBERENDEZÉSEK STB. SZÁMÁRA. NE HABOZZON, KERESSEN FEL MINKET! TEL.: 0730/160 703 FAX:0372/706 136 www.munax.ro (1733) 352633 TÉRSÉG Felújított, kibővített iskolát avattak Érszőlősön Felújított és kibővített iskolát avat­­tak vasárnap délben Érszőlősön. Az ünnepségen Cseke Attila szenátor ttaal László polgármester (ké­pünkön) mellett beszédet mondott az új igazgató, Havér Gábor Zoltán is. Az is­kola renoválási és bővítési munkáinak értéke meghaladja az 500 ezer lejt, egy informatikai szaktanteremmel, egy osztályteremmel bővült a tanintézmény, és a tanári szoba is nagyobb lett. 15. SPORT Barátságos mérkőzés az Antonio Alexe sportarénában A román és a magyar férfi kézilabda-váloga­tottak egy román játékosra, Marian Cozmára, a Veszprém MKB bajnokcsapatának erős­ségére emlékeznek a hét végén szombaton, szeptember 19-én. A barátságos mérkőzést a váradi Antonio Alexe sportarénában 15 órai kezdettel játsza a két csapat. A belépőjegyek ára 20 lej, és a Fő utcai lottózóban megvásá­rolhatók. /9. R­öviden □ Tüntetés. Szeptember 16-án, szerdán délután 13.30 órakor a Bihar Megyei Tanügyi Szabad Szakszervezet tiltakozó megmozdu­lást szervez a Szakszervezetek Művelődési Háza előtti téren. A tüntetés után menet in­dul a Dacia-híd-Traian park-Mihai Eminescu utca útvonalon, végállomás a tanfelügyelőség székhelye. □ Kétirányúsítás: Szeptember 21 től az év végéig a váradi önkormányzat kétirányúsítja a Mester ugarilor utca Aradi út-Onertilor utca és Lápu§ului utca közötti szakaszát. Az indok: az Onertilor utca korsze­rűsítése. □ Szolgálat: A Partiumi Magyar Nyug­díjasok Egyesülete minden kedden és csütör­tökön 11 és 13 óra között tart szolgálatot a Városi Művelődési Házban (Arlus). Viktória. Gődér Viktória 10 hóna­pos, Tünde és Imi kislánya. Ő a család legfiatalabb tagja, de már gyakorolja az autóvezetést. www.erdon.ro BIHARI NAPLÓ IR1 410346 Nagyvárad, Postafiók 14 (3) 0259/41-27-27

Next