Falu és Város, 1950. január-június (4. évfolyam, 1-12. szám)
1950-01-01 / 1. szám
IV. ÉVFOLYAM BUDAPEST, 1950 JANUÁR 1.1. SZÁM. Úresszendő kezdetén A kommunisták munkamódszeréhez elválaszthatatlanul hozzátartozik, hogy egy-egy időszak lezárulásával megvizsgálják az elért eredményeket, az elkövetett hibákat és azt, hogy a lefolyt időszak munkája mennyire vitte előre a nagy célt: a szocializmusépítését. Az 1949. év befejeztével nézzük meg, hogy közigazgatásunk az elmúlt esztendő alatt hogyan oldotta meg a felmerült feladatokat, milyen mértékben fejlődött, mennyire alkalmas arra, hogy az új év új és egyre növekedő feladatait meg tudja valósítani. Közigazgatásunk a mögöttünk levő esztendőben szervezetileg és személyi oldalát nézve is nagy átalakulásokon ment keresztül. A bekövetkezett változások az apparátus egészének javulását hozták magukkal s az apparátus részei is általában feljavultak. Rákosi elvtárs útmutató tanításai nyomán lelepleztük a Rajk-féle romboló bandát és cinkosait eltávolítottuk a belügyminisztériumból és a közigazgatás minden helyéről. Ezzel lehetővé vált a munkások és dolgozó parasztok nagyobb mérvű bevonása az igazgatási szervezetbe. A Belügyminisztériumba, a megyeházakra, a városi és községi igazgatásba új, friss székemet hoztak magukkal az új káderek, új munkamódszereket honosítottak meg és a magukkal hozott értékeket nagy mértékben át tudták adni az igazgatási szervezetben dolgozóknak, akik viszont szakmai képzettségükkel, közigazgatási gyakorlatukkal segítették új munkatársaikat. Ez a kölcsönhatás megmutatta, hogy a legkiválóbb szakember is csak félember, ha munkájában nem élenjáró elmélet, a marxizmus-leninizmus elmélete vezeti, de ugyanakkor nem szorult háttérbe a szakmai képzettség jelentősége sem. Ennek köszönhető, hogy az elmúlt év folyamán a közigazgatás politikai és szakmai vonalon egyaránt jelentős fejlődésen ment keresztül. A közigazgatási iskolák, a továbbképző tanfolyamok egész sora és természetesen a pártoktatás és a szakszervezeti oktatás ennek a fejlődésnek döntő rúgói voltak. Az eredmény persze még nem teljesen kielégítő. További és az eddiginél gyorsabb ütemű fejlődésre van szükség, de az alapok megvannak és lehet rájuk építeni. Élénk bizonysága ennek, hogy a közigazgatás a múlt évben meg tudta állani helyét olyan munkálatok elvégzésében is, ahol politikai képzettség, hatalmi eszközök helyett felvilágosítás és meggyőzés és szakmai képzettség volt szükséges az eredmények eléréséhez. A népszámlálás, a tavaszi és őszi mezőgazdasági munkák, a cséplés, terménybegyűjtés, a tagosítás, az 5 éves terv első költségvetésének összeállítása és nem utolsó sorban a választások során közigazgatásunk dolgozói bebizonyították, hogy számukra nagyrészt egészen új problémák sem állítják őket leküzdhetetlen akadályok elé. De ugyanakkor feltárultak a szervezet hibái és hiányosságai is, amelyekből sokat sikerült kijavítani, de még sok javítani való maradt az új esztendőre is. Jelentős mértékű átalakulás ment végbe a közigazgatás szervezeti felépítésében is. Alkotmányunk elsődleges kötelességünkké tette, hogy az államigazgatásnak új szervezeti formákat adjunk s az új formákat új tartalommal töltsük meg. Az 1949. év az átfogó közigazgatási reform előkészületeinek jegyében telt el. Ennek a munkának gyümölcse az államigazgatás új területi beosztása, mellyel sok évszázados, korhadt, alapjaiban rossz helyzetet szüntettünk meg, alkalmas előfeltételeket teremtettünk a szervezeti reform végrehajtásához. Budapest egyesítése a környező városokkal és községekkel fontos része ennek a nagy munkának. A közigazgatás jobbá, eredményesebbé tétele érdekében számos más lépés is történt, így a belügyi kormányzat nagy erővel fogott hozzá a tanyakérdés megoldásához és egy év alatt ebben a vonatkozásban több eredmény született, mint a megelőző félévszázad folyamán. A tervszerű gazdálkodás előmozdítása érdekében létrejöttek a gazdasági albizottságok, mint olyan szervek, amelyek a közigazgatásnak a gazdálkodáshoz, a termeléshez való új viszonyának köszönhetik születésüket. A községi vállalatok alakítása a termelés szocialista szektorának bővülését eredményezte. Külön megemlítjük, hogy a temetkezés és a kéményseprés községi kezelésbe vétele révén a kapitalizmusnak két terhes maradványát számoltuk fel. Nagy előrehaladás következett be a közigazgatás racionalizálása, az új munkamódszerek bevezetése terén is. A városi ügycsoport beosztás elkészítése, a közigazgatási számrendszer bevezetése, az ipari dolgozók példája nyomán megindult újító mozgalom kiszélesedése érezteti jótékony hatását az igazgatási apparátus működésében. Az 1949-es év tehát nem múlt el eredmény nélkül. A közigazgatásban bekövetkezett személyi, szervezeti, munkamódszerbeli változások révén a közigazgatás közelebb került a munkásság, a dolgozó parasztság és a haladó értelmiség soraihoz. Nagyjában és egészében a közigazgatás alkalmasnak bizonyult arra, hogy a népi demokráciára háruló feladatok megoldásában eredményesen működjék közre. Az elért eredmények azonban nem elégíthetnek ki bennünket. Sztálin elvtárs figyelmeztet arra, hogy a kommunistáknak nem szabad soha megpihenniök babéraikon, hogy a feladatok megoldása után ki kell értékelniök a végzett munkát és minden erővel máris az új feladatok felé kell fordulniok. Nagy tanítónk és mesterünk figyelmeztetése szerint vizsgáljuk meg tehát az új esztendőben elénk tornyosuló problémákat. A döntő kérdés: országosan meg kell szervezni az államhatalom helyi szerveit a megyei, járási, városi, városkerületi és községi tanácsokat. „A tanácsok rendszere — mondja Sztálin elvtárs — az a keresett és végre megtalált politikai forma, amelynek keretein belül kell végbemennie a proletariátus felszabadításának és a szocializmus teljes győzelmének.” A tanácsrendszer felépítése ki fogja alakítani azt az államapparátust, amelynek segítségével a Párt mozgósíthatja , és magával ragadhatja a dolgozók óriási tömegét és amelyben a közigazgatási dolgozóknak is tág tér nyílik a nép szolgálatára, az igazán eredményes, produktív munkára, mellyel saját életszínvonaluk emelkedését is elősegítik. A helyi államhatalmi szervek rendszerének megszervezése az 5 éves terv kezdeti időszakára esik. Az államapparátusra és ezen belül a szoros értelemben vett közigazgatási dolgozókra komoly feladatot hárít a terv sikeres lebonyolítása, megvalósítása. A 3 éves terv tapasztalatainak felhasználásával, új tapasztalatok, gyakorlat szerzésével az új évben fokozott munkát kell kifejteni az új országot építő terv diadalra juttatása érdekében. Ehhez azonban elengedhetetlenül szükséges, hogy az igazgatási dolgozók politikai és szakmai képzettsége tovább javuljon. A múlt évinél jóval szélesebb és szervezettebb formát kell adni az apparátus tanulásának és ki kell azt terjeszteni a legalsóbb szervezeti egységekig. Ezzel összefüggő kérdés az új munkamódszerek bevezetése, a versenyszellem fokozott kialakítása az igazgatásban, a racionalizálási és tapasztalatcsere-mozgalom kiszélesítése addig, hogy minden közigazgatási dolgozó részt vegyen benne. Tovább kell erősítenünk az apparátust a munkásság és dolgozó parasztság legjobbjaival, a helyenként még feltalálható ellenséget végképen ki kell dobnunk sorainkból, hogy a közigazgatás egységes, erős bástyája legyen a szocialista építésnek. Olyan szervezet, amelynek dolgozói — újak és régiek egyaránt — a dolgozó nép részéről szeretetnek és méltó megbecsülésnek örvendenek. Ebben a nagy munkában fel kell használnunk a megvalósult szocializmus országának, a nagy Szovjetúniónak tapasztalatait, szeretett Sztálin elvtársunknak, a zseniális államszervezőnek irányt mutató tanításait, a marxi-leniai elmélet erős fegyverét. A Magyar Dolgozók Pártjának, Rákosi elvtársunknak vezetésével az 1950-es esztendő így meg fogja hozni az új, szocialista típusú magyar államigazgatás megszületését.