Falu és Város, 1950. január-június (4. évfolyam, 1-12. szám)

1950-01-01 / 1. szám

IV. ÉVFOLYAM BUDAPEST, 1950 JANUÁR 1.­1. SZÁM. Úresszendő kezdetén A kommunisták munkamódszeréhez elválaszthatatla­nul hozzátartozik, hogy egy-egy időszak lezárulásával megvizsgálják az elért eredményeket, az elkövetett hibákat és azt, hogy a lefolyt időszak munkája mennyire vitte előre a nagy célt: a szocializmus­­építését. Az 1949. év befejeztével nézzük meg, hogy közigazga­tásunk az elmúlt esztendő alatt hogyan oldotta meg a fel­merült feladatokat, milyen mértékben fejlődött, mennyire alkalmas arra, hogy az új év új és egyre növekedő fel­adatait meg tudja valósítani. Közigazgatásunk a mögöttünk levő esztendőben szer­vezetileg és személyi oldalát nézve is nagy átalakulásokon ment keresztül. A bekövetkezett változások az apparátus egészének javulását hozták magukkal s az apparátus részei is általában feljavultak. Rákosi elvtárs útmutató tanításai nyomán lelepleztük a Rajk-féle romboló bandát és­­ cinkosait eltávolítottuk a belügyminisztériumból és a közigazgatás minden helyéről. Ezzel lehetővé vált a mun­kások és dolgozó parasztok nagyobb mérvű bevonása az igazgatási szervezetbe. A Belügyminisztériumba, a megye­házakra, a városi és községi igazgatásba új, friss szék­emet hoztak magukkal az új káderek, új munkamódszereket ho­nosítottak meg és a magukkal hozott értékeket nagy mér­tékben át tudták adni az igazgatási szervezetben dolgo­zóknak, akik viszont szakmai képzettségükkel, közigazga­tási gyakorlatukkal segítették új munkatársaikat. Ez a köl­csönhatás megmutatta, hogy a legkiválóbb szakember is csak félember, ha munkájában nem élenjáró elmélet, a marxizmus-leninizmus elmélete vezeti, de ugyanakkor nem szorult háttérbe a szakmai képzettség jelentősége sem. Ennek köszönhető, hogy az elmúlt év folyamán a köz­­igazgatás politikai és szakmai vonalon egyaránt jelentős fejlődésen ment keresztül. A közigazgatási iskolák, a továbbképző tanfolyamok egész sora és természetesen a pártoktatás és a szakszervezeti oktatás ennek a fejlődés­nek döntő rúgói voltak. Az eredmény persze még nem tel­jesen kielégítő. További és az eddiginél gyorsabb ütemű fejlődésre van szükség, de az alapok megvannak és lehet rájuk építeni. Élénk bizonysága ennek, hogy a közigazgatás a múlt évben meg tudta állani helyét olyan munkálatok elvégzé­sében is, ahol politikai képzettség, hatalmi eszközök he­lyett felvilágosítás és meggyőzés és szakmai képzettség volt szükséges az eredmények eléréséhez. A népszámlálás, a tavaszi és őszi mezőgazdasági munkák, a cséplés, ter­­ménybegyűjtés, a tagosítás, az 5 éves terv első költség­­vetésének összeállítása és nem utolsó sorban a választá­sok során közigazgatásunk dolgozói bebizonyították, hogy számukra nagyrészt egészen új problémák sem állítják őket leküzdhetetlen akadályok elé. De ugyanakkor feltárul­tak a szervezet hibái és hiányosságai is, amelyekből sokat sikerült kijavítani, de még sok javítani való maradt az új esztendőre is. Jelentős mértékű átalakulás ment végbe a közigazga­tás szervezeti felépítésében is. Alkotmányunk elsődleges kötelességünkké tette, hogy az államigazgatásnak új szer­vezeti formákat adjunk s az új formákat új tartalommal töltsük meg. Az 1949. év az átfogó közigazgatási reform előkészületeinek jegyében telt el. Ennek a munkának gyü­mölcse az államigazgatás új területi beosztása, mellyel sok évszázados, korhadt, alapjaiban rossz­ helyzetet szün­tettünk meg, alkalmas előfeltételeket teremtettünk a szer­vezeti reform végrehajtásához. Budapest egyesítése a kör­nyező városokkal és községekkel fontos része ennek a nagy munkának. A közigazgatás jobbá, eredményesebbé tétele érdeké­ben számos más lépés is történt, így a belügyi kormány­zat nagy erővel fogott hozzá a tanyakérdés megoldásához és egy év alatt ebben a vonatkozásban több eredmény született, mint a megelőző félévszázad folyamán. A terv­szerű gazdálkodás előmozdítása érdekében létrejöttek a gazdasági albizottságok, mint olyan szervek, amelyek a közigazgatásnak a gazdálkodáshoz, a termeléshez való új­­ viszonyának köszönhetik születésüket. A községi vállala­­­­tok alakítása a termelés szocialista szektorának bővülé­sét eredményezte. Külön megemlítjük, hogy a temetkezés és a kéményseprés községi kezelésbe vétele révén a kapi­talizmusnak két terhes maradványát számoltuk fel. Nagy előrehaladás következett be a közigazgatás racionalizálása, az új munkamódszerek bevezetése terén is. A városi ügycsoport beosztás elkészítése, a közigazga­tási számrendszer bevezetése, az ipari dolgozók példája­­ nyomán megindult újító mozgalom kiszélesedése érezteti jótékony hatását az igazgatási apparátus működésében. Az 1949-es év tehát nem múlt el eredmény nélkül. A közigazgatásban bekövetkezett személyi, szervezeti,­­ munkamódszerbeli változások révén a közigazgatás köze­­l­­ebb került a munkásság, a dolgozó parasztság és a haladó­­ értelmiség soraihoz. Nagyjában és egészében a közigazga­tás alkalmasnak bizonyult arra, hogy a népi demokráciára háruló feladatok megoldásában eredményesen működ­jék közre. Az elért eredmények azonban nem elégíthetnek ki bennünket. Sztálin elvtárs figyelmeztet arra, hogy a kom­munistáknak nem szabad soha megpihenniök babéraikon, hogy a feladatok megoldása után ki kell értékelniök a végzett munkát és minden erővel máris az új feladatok felé kell fordulniok. Nagy tanítónk és mesterünk figyel­meztetése szerint vizsgáljuk meg tehát az új esztendőben elénk tornyosuló problémákat. A döntő kérdés: országosan meg kell szervezni az államhatalom helyi szerveit a megyei, járási, városi, város­kerületi és községi tanácsokat. „A tanácsok rendszere — mondja Sztálin elvtárs — az a keresett és végre meg­talált politikai forma, amelynek keretein belül kell végbe­mennie a proletariátus felszabadításának és a szocializ­mus teljes győzelmének.” A tanácsrendszer felépítése ki fogja alakítani azt az államapparátust, amelynek segítsé­gével a Párt mozgósíthatja , és magával ragadhatja a dol­gozók óriási tömegét és amelyben a közigazgatási dolgo­zóknak is tág tér nyílik a nép szolgálatára, az igazán eredményes, produktív munkára, mellyel saját életszín­vonaluk emelkedését is elősegítik. A helyi államhatalmi szervek rendszerének megszer­vezése az 5 éves terv kezdeti időszakára esik. Az állam­­apparátusra és ezen belül a szoros értelemben vett köz­­igazgatási dolgozókra komoly feladatot hárít a terv sike­res lebonyolítása, megvalósítása. A 3 éves terv tapasztala­tainak felhasználásával, új tapasztalatok, gyakorlat szerzé­sével az új évben fokozott munkát kell kifejteni az új országot építő terv diadalra juttatása érdekében. Ehhez azonban elengedhetetlenül szükséges, hogy az igazgatási dolgozók politikai és szakmai képzettsége tovább javuljon. A múlt évinél jóval szélesebb és szerve­zettebb formát kell adni az apparátus tanulásának és ki kell azt terjeszteni a legalsóbb szervezeti egységekig. Ezzel összefüggő kérdés az új munkamódszerek be­vezetése, a versenyszellem fokozott kialakítása az igazga­tásban, a racionalizálási és tapasztalatcsere-mozgalom ki­­szélesítése addig, hogy minden közigazgatási dolgozó részt vegyen benne. Tovább kell erősítenünk az apparátust a munkásság és dolgozó parasztság legjobbjaival, a helyenként még fel­található ellenséget végképen ki kell dobnunk sorainkból, hogy a közigazgatás egységes, erős bástyája legyen a szo­cialista építésnek. Olyan szervezet, amelynek dolgozói — újak és régiek egyaránt — a dolgozó nép részéről szere­tetnek és méltó megbecsülésnek örvendenek. Ebben a nagy munkában fel kell használnunk a meg­valósult szocializmus országának, a nagy Szovjetúniónak tapasztalatait, szeretett Sztálin elvtársunknak, a zseniális államszervezőnek irányt mutató tanításait, a marxi-leniai elmélet erős fegyverét. A Magyar Dolgozók Pártjának, Rákosi elvtársunknak vezetésével az 1950-es esztendő így meg fogja hozni az új, szocialista típusú magyar állam­­igazgatás megszületését.

Next