Falvak Dolgozó Népe, 1970 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1970-01-14 / 2. (1179.) szám

­ Elég sokan, elég sokáig állították, hogy Erdőhegyen csakis azért lenne sikeres minden esztendőben a téli me­zőgazdasági tömegoktatás, mert­­ szerencsés a fekvése. Közel Köröskis­­jenő, az egykori rajonszékhely, az ott székelő agrárszakembereknek éppen csak át kell menniük, a Körös hídján, máris tarthatják Erdőhegyen az elő­adásokat, ellenőrizhetnek, szemléltető anyagot vihetnek stb. Olyan falvakban hangzottak el leginkább efféle állítá­sok, ahol rendszerint éppen ellenkező­leg mentek végbe a dolgok : formá­lisan folyt le az oktatás, ha egyálta­lán lefolyhatott végig, de nem rekedt valahol a lecketervek kellős közepén. Lehetséges azonban, évtizednyi táv­latban az állítások mégis takarhatnak Simándon, Fazekasvarsándon, Naba­­don például semmivel sem kedvezőtle­nebb a talaj a cukorrépának, mégis­­ Simándon például csak 31 ezer ki­lóra „merték" betervezni tavalyi ho­zamát, de a szomszéd szövetkezetek hozambeli teljesítménye is mindig az erdőhegyieké mögött marad néhány ezer kilóval. Azokban a gazdaságok­ban természetesen nehéz volna meg­találni az összefüggéseket a téli szak­oktatás és a nyári gyakorlat között. Erdőhegyen viszont ugyanez ugyan­így áll a zootechnikai tanfolyam-cso­portra, nemkülönben az állattenyész­tés értékhatározóira. Az mtsz múlt évi összjövedelméhez például 55 százalék­kal járult hozzá az állattenyésztés. Mindehhez jó tudni, hogy a szántóte­ Kicsi falvak nagy problémái FEKETE JANUÁR Csúnya minden, ami nem igazi. S ez a tél nem igazi. Mert ha az volna, akkor nem esőfelhőket terelgetne a szél az Avas felől, hóbunda volna az őszi vetéseken, a tócsák pedig Sza­bálytalan üvegszemekként merednének az égre, s isten vihara sem gyűrne rajtuk hullámredőket. Nem igazi az út sem, mert förtelmesen csúnya : négy­öt méteres átmérőjű gödrök, piszkos tavacskák láncolata kilométereken. Ke­rékagyig merül el bennük a fát hozó szekér. De volt valamikor ez az út iga­zi. Ám jöttek a teherkocsik s gumiab­roncsaikkal szétrugdaltak maguk alól mindent, ami szilárd és mozgatható volt. Homokot hordtak az avasfelső­­falusi helyiipari vállalat sárközi beton­­elem-üzemébe s négy-öt év alatt jár­hatatlanná taposták. Meg lehetett vol­na ugyan javítani, de nem volt aki. Csak kárvallottak maradtak. Krányák Ferenc, a néptanács elnöke egybehív­ta az illetékeseket — a vállalat igaz­gatóját, a szállítók helybeli képviselő­jét­­— és megegyeztek : tesznek vala­mit közösen. A költségelőirányzat el is készült. Egy millió kellett volna az 5 kilométeres útra. A megye azonban nem hagyta jóvá. Ezt mondták : tétes­se rendbe az utat a község. A házadó­ból. Ebbe a helybeliek nem mentek be­le. A bevételt nem akarták mind a göd­rökbe ölni, más célokra is juttatni akar­tak belőle. Én igazat adok nekik. Aztán a néptanács nem engedte erre az au­tókat. Nem is járnak. Apán jobb ho­mokbányát találtak, a régire már rá sem fütyölnek, a megcsafolt utat pedig el is felejtették. Krányák Ferenc ború­látóan vonta le a következtetést : nincs mire várni... Azaz : önkéntes munkával kell rendbe tenni az utat. Nem igazi továbbá a híd sem... Mert ha az volna, két oldalán korlát volna, de szabadon, akadálytalanul fordulhat bele a szekér, a gépjármű a Rakt­érbe — ha már előbb tengely­törés meg nem menti ettől a sorstól. Egy órai tócsakerülgetés után eléri az első házat az idegen, s eltöprenghet, hová is érkezett. Miért tábla nem hir­deti a falut, amely — mintha a törté­nelem szélviharai ketté törték volna — rendhagyó módon, mindjárt a temp­lommal és az iskolával kezdődik. ... Az első személy, akit meglátok az utcán, egy asszony. Magából kikelve rohan a másik oldalra, s végső kétség­­beesésében ezt kiabálja : „Jaj istenem, jaj istenem, meghal a drága gyer­mek !. . ." Hangjára, vagy inkább az előbbi értesítésre csizmás férfi rohan ki a szemközti házból, fedetlen fővel, kezében injekciós tűvel, fiolákkal. —■ Ő a felcser — mondja a közben mellém szegődött levélhordó. — De mi is történhetett ? Nemrég adtam be az újságot, akkor még nem volt sem­mi baj... Elindulunk a ház felé, ahonnan ki­rohant az asszony. Mire odaérünk a felcser már el is látta a dolgát. — Mi baj van ? — Grippa. A gyermekeknél nagyon veszélyes. Bemutatkozunk. Apáczi Jánosnak hívják. — Megkérem, kalauzoljon a falu­ban. Nem jártam még itt. — Szívesen. Csak előbb leteszem ezeket a .. . Jöjjön maga is, nézze meg a munkahelyemet. A munkahely kis vályogház közvet­lenül az iskola mellett. Elriasztó. Táb­láján ez áll : Punct farmaceutic. Egyet­len hideg szoba, asztallal, gyógysze­res szekrénnyel. Alig várom, hogy ki­lépjek belőle — a vigasztalan esőbe, a sárba. De egyelőre még nem mehe­tünk, mert felduzzadt arcú asszony jön injekcióra. — Nincs fa, hogy begyújtson ? — Nincs. Még a drótot is a saját pénzemből vettem, hogy valami kerí­tést csináljak. — Az orvos szokott kijönni ? — Nem. Bemennek az emberek. — Telefon van a faluban ? — Nincs. ■— S ha valaki súlyosan beteg ? — Beviszik Sárközre szekérrel.­­— Azon az úton, amin én végigjöt­tem ? Hallgat. Nincs mit válaszolnia. Csak azon az úton vihetik. Nincs más, nincs jobb. Olyan lehangoló ez a falucska. Vagy csak ebben a csúnya időben tűnnék annak ? Az én hangulatomat rontotta volna meg az út, a híd, az idő, kísérőm munkahelye, a kétségbe­esett nagymama ?... — Értelmiségiek laknak itt ? — Két tanítónő van az iskolában. Sárköziek. Reggel jönnek, délben ha­zamennek. De most, a vakáció alatt nincs amiért kijöjjenek. Gazdasági épületek terpeszkednek a falu kellős közepén : istálló, raktárak. Az istálló mellett trágyadomb. Meg­­nyergesedett tetőzetek árulkodnak : a múltból felejtődtek itt. A földbirtoko­sé voltak. Tőle örökölte a termelőszö­vetkezet — illetve a termelőszövetke­zeti brigád, örökölte ?... Ki tud­ja !. . . Ezt a kérdést még el kell dön­teni. Mert, amikor bontani kezdték az épületeket leállíttatták a munkát, mondván : előbb tisztázni kell kinek a tulajdonát is képezik voltaképp ... Ad­dig érintetlenül kell maradnia a le­gyek nyári paradicsomának, a kóroko­zó birodalomnak ... — Menjünk be a boltba is ? — Menjünk — egyeztem bele, már semmi jóra nem számítva. Szép cigánylány áll a pult előtt. A kiszolgálónő kékszeszt önt a valami­kori likőröspalackba. Vagy fél litert. „Más egyebet ?" ... „Negyed kiló cuk­rot. Annyi kell hozzá." — Minek az a szesz ? — A lónak a lábára. — Tényleg arra kell ? — Arra hát. De engem nem lehet becsapni. Én tudom, hogy nem a lónak vette. Csak nem kényeztetik el annyira a gebét, hogy fertőtlenítsék a lábát s még cuk­rot is tegyenek a kékszeszbe. Én tu­dom, hogy a kékszeszt "Sokan lehajtják, mert az a legolcsóbb ital. A kicsi kultúrotthonban ég a villany. Éppen a filmtekercseket rendezgeti a mozigépész. Mint valami nagy megva­lósítást újságolja, hogy már vetítőfül­kéje is van. — Milyen filmet kaptak ? — Orvosság a szerelemre — ez a címe. Szekéren megyek visszafelé. Lom­hán, lomposan csüngenek alá a szür­kés-fekete felhők. Hideg adományukat fülembe csapja a szél. A nyers tűzi­fáról, amire felkuporodtam, oldalt lefe­lé lógatom a lábam. Állandó készenlét­ben, mert nem tudom milyen mélyek a gödrök. Azon az úton, ahol az adorjáni beteget az orvoshoz viszik ... Közben, szaggatottan, a cigányleányra, a kékszeszre gondolok. És a film címé­re. Vajon a kékszesz ellen mi az or­vosság ? és ki hozza el, mi hozza el ide, Adorjánba ?... GY. SZABÓ GYULA FALVAK DOLGOZÓ NÉPE A korszerű állattenyésztés legújabb gyakorlata bizonyítja : jobb a decemberi mint a februári vagy márciusi bárány, illetve elletés A tanítás-tanulás legfontosabb mozzanata : a szemléltetés Téli termések valami igazságot. Ám azóta is, hogy már nem közigazgatási központ a szomszédos Köröskisjenő, Erdőhegyen nem süllyedt le szükségszerűen a tö­megoktatás színvonala, ellenkezőleg : tovább fejlődött, a beiratkozottak lét­száma is mindvégig megmaradt teljes­nek. Az idei néhány összejövetelből következtetni lehet rá, a leckékről szin­tén nem maradnak el a beiratkozottak. Nyilvánvaló hát, a sikeresség magya­rázata egészen máshol keresendő. A magyarázatot, úgy véljük, pillana­tig sem szabad a formai megnyilatko­zásokban, az úgynevezett keretekben keresni (beiratkozottak részvételi ará­nya, előadások címe, kik tartották, fű­tött volt-e mindig a terem stb.) Másutt lelhetők fel a mobilizáló erők. A keretbeli szabályok természetesen itt is nagyon fontos szerephez jutottak mindig, mégis túlságosan kevesek let­tek volna ahhoz, hogy egy-egy okta­tási forma létét figyelemmel kövesse lényegében az egész falu. Nos, a tan­folyamok Erdőhegyen állandósult si­kerességének egyik magyarázata, hogy nem az ünnepélyes megnyitó- és zárójeleneten a hangsúly, valójában nincsen is ilyen. Az oktatás módozata változik csupán téli és nyári idényre felosztva. Erdőhegyen sikerült megteremteni a szerves kapcsolatot az elméleti (téli) és a gyakorlati (nyári) szakoktatásban. Hogyan ? Az ötvenes években főleg azáltal, hogy nyáron kísérleti parcellá­kon bizonyították a télen tanultak he­lyességét, ilyenekre azonban nincsen már szükség az utóbbi időkben, mi­velhogy az alkalmazás általában ki­terjedt a nagy kultúrákra. A cukorrépa nem véletlenül képezi itt évek óta a növénytermesztési tan­folyam-csoport leckesorozatának gerin­cét. Eredménye : hozamtervét 1969-re már 34 ezer kilóra tervezték hektáron­ként, hogy végülis 35 ezer kilós átlag­hozammal bizonyítsanak (175 hektá­ron!), s ez nem volt kivételes, a felfelé iramodás évek óta tart a cukorrépánál, egészen közeli célkitűzés már a hektá­ronkénti négyvagonos átlaghozam el­érése. Akármilyen sablonosan hangoz­zék, igen-igen nagy szerepet kap eb­ben a téli szakoktatás. A szomszédos fuletnek 13 százalékán termesztenek csupán takarmánynövényeket, ezzel érték el az említett jövedelmi arányt, miközben a velük szomszédos szövet­kezetek 18 százalékos takarmányter­mesztési aránnyal sem képesek feljut­ni az állattenyésztés jövedelmi há­nyadának 50 százalékáig. Az állatgon­dozók nagy része 6-8 éve helytáll a posztján, Szabó Gyula és Molnár Sán­dor fejő­gondozók pedig éppenséggel 14 éve. Ha ezeket megkérdezzük-vol­­az értéke a téli mezőgazdasági szak­oktatásnak, azt felelik : százezres, mil­liós értékű többletek létrehozása. Növénytermesztési és állattenyész­tési tanulmányi csoportot szerveztek az idén, tehát csak kettőt. A megsza­bott keretek természetesen éppúgy ér­vényesek,­­ mint bárhol (beiratkozás, jelenléti nyilvántartás, meghatár­ozott nap, meghatározott óra a kezdésre stb.). A különbség talán abban látható más hasonló tanfolyamokhoz viszo­nyítva — a téli kereten belül is —, hogy a lecke előadása félóránál so­hasem tarthat tovább, ezzel szemben a vita félórától másfélig is elhúzódhat, aszerint, hogy milyen a vitakedv. De érdemes itt még valamit elmon­dani az erdőhegyi mezőgazdasági szakoktatásról. A tanfolyamok hallga­tóinak toborzása például nem kisebb ügy, mint, mondjuk, a szövetkezet ter­mesztési tervének összeállítása. Érvek, elemzések, viták előzik azt meg, arra pedig régóta nincs már szükség, hogy a beiratkozókat rábeszéléssel próbál­ják meggyőzni. Eljutottak odáig, hogy ez már meg­tisztel­tetésnek is számít, nem csupán immel-ámmal teljesített kötelességnek, így szelektáltak az idén a növénytermesztési körbe 55, az ál­lattenyésztésibe pedig 50 embert. Az ottjártunkig megtartott összejövetele­ken a részvétel 94, illetve 96 százalé­kos volt, a hiányzók igazolva voltak. Adnak tehát a keretekre is. De nemcsak a keretekre adnak, hanem a­­zon túl is nyújtanak valami lényegeset a hallgatóknak. Úgy véljük, ebből jönnek létre a szomszédaikhoz képest igen értékes többletek. BORSOS JÁNOS

Next