Falvak Dolgozó Népe, 1971 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1971-01-06 / 1. (1230.) szám

Világ proletárjai, egyesül­etek I­I. (1230.) szám­a MEGJELENIK HETENKÉNT • ara as bani • 1971. január 6., szerda ÚJRAKEZDÜNK Ott, ahol a munka nem választja el a nappalt az éjszakától, az ünnepnapot a hét­köznaptól, ott az ö­­rökégő kemencék ho­nában, ahol a vas születik és az acél öt­vöződik kialakult egy szokás. A kohászok esztendőváltáskor va­lamiféle határvonalat próbálnak húzni a termelés örök folya­matában. Úgy rende­zik, úgy kalkulálnak, hogy egy csapolás az új év első percében törjön a világra, ők pedig jelenthessék a­­zoknak, akik a terített asztalok mellett ül­nek, hogy náluk is ün­nep van : az év első csapolása ennyi és ennyi tonna acélt ho­zott, ilyen és ilyen ösz­­szetételben... Egy kicsit játék. O­­lyan, amit felnőttek találnak ki a maguk örömére, kárpótlásá­ra, vigasztalására. Hi­szen a kohászok rend­szerint nem 6esztendő utolsó percében feje­zik be tavalyi munká­jukat, és az sem első csapolása ez évi fel­adatuknak, melyet ők elsőnek időzítenek. De nekik is szükségük van az első csapolás­­ra. Szükségük van az újrakezdés hitére, mint ahogy mindannyiunk­nak szükségünk van erre. Mindig újrakez­dünk. Felépítjük össze­dőlt házainkat, fel­szántjuk leiszapoló­­dott földjeinket, újra­indítjuk elnémult gé­peinket...- Újrakezd­jük kudarcok után a munkánkat, csalódá­sok után a szerelmün­ket, elveszett hitünk után az illúziókat, s néha megpróbáljuk újrakezdeni az életün­ket. .. Vagy csak meg­állunk egy pillanatra a fontosabb vagy ke­vésbé fontos határvo­nalak előtt, aztán to­vább lépünk s folytat­juk ott, ahol egy pil­lanatra abbahagytuk? Nem. A jobbra, szebbre való törek­vésünk hitében újra­kezdünk. Mert az újra­kezdésben mindig ott a remény, hogy ez al­­kalommal jobban si­kerül majd. Munkánk­ban inkább elkerüljük a kudarcokat, ragasz­kodásunkban a csa­lódásokat, hétköznap­jainkban a megalku­vásokat. Jobban el­kerüljük, mert hisszük hogy tanultunk teg­napi hibáinkból, okul­tunk elmúlt bajaink­ból. És az újrakezdés­ben ott a remény is, hogy ezután gyakrab­ban talál ránk az ö­­röm, otthonosabb lesz házunkban a szeren­cse, hogy ezután több lesz a jó, kevesebb lesz a rossz az éle­tünkben. Szeretünk újrakez­deni. Mert ez újrakez­dés mindig ígéret. A jövő ígérete. De ne felejtsük el, hogy tő­lünk függ mennyiben válnak valóra az újra­kezdés hordozta re­ményeink. KOVÁCS II. ERZSÉBET BARÁZDÁK A HÓBAN Fiatal, lomblevelű erdő közt ka­nyarog az út Szilágyfőkeresztúr felé. A sudár, nyúlánk fák hóütötte ko­ronája gótikus íveléssel tör a ma­gasba, s a földre terített patyolat-ta­karót az erdei vadak lábnyoma cif­rázza. Csend van, mozdulatlan de­cemberi téli világ. Az erdő szélé­ről a völgyben szorongó, fehér fe­delű házakat nézegetem, amikor traktorok erőlködő prüszkölése ha­sít bele az idillikus csendbe. Két traktor hatalmas lomha ál­latként feszül a hegyoldalnak. A havas mező fehér irkalaphoz ha­sonlít, a friss, fekete barázdák raj­zoló kisgyermek ceruzavonásaira emlékeztetnek. Csakhogy ez nem gyerekjáték, hanem kemény munka a traktornak, de még inkább an­nak, aki a volánt markolja. A baloldali első kerék mindegyre megcsúszik a havon, néha felágas­kodik, a levegőben kúszik, mintha arra lenne kiváncsi, mennyi van még a föld végéig. Fölösleges a türelmetlenkedés, mert Balogh Lajos és Medgyesi De­zső már a tábla közepén megállít­ják a gépeket, ahogy észrevesz­­nek. — Csak ketten ? — Ketten vagyunk traktoristák a keresztúri gazdaságban. Mi is a szomszéd faluhoz tartozunk, mert az a községközpont. — Mennyit szoktak dolgozni ? — Hát a rendes idő tíz óra lenne, de amikor kampány van, reggel öt­kor kelünk, és sokszor este tíz-ti­zenegyig is a mezőn vagyunk. — A család... ? — Arra inkább vasárnaponként jut idő — mondta Medgyesi. Van egy egyéves gyermekem, legtöbb­ször mire hazaérek már alszik, reg­gel pedig az ágyban hagyom, ami­kor elindulok. — Hány éve dolgoznak ? — Hatvannégytől. Szerettük erő­sen a gépeket. Különben egyidősek vagyunk, csakhogy én Ziláh­on ta­nultam, Lajos pedig Károlyban. — Most is úgy szeretik a mester­séget, mint akkor ? !Motyognak.) — Kezdjük megun­ni — bökik ki végre. — Mi a baj ? — Hát... — válaszolják kurtán, té­továzva, s látszik attól tartanak, hogy ha megírom, esetleg bajuk le­het belőle. — Sokszor levágnak a napokból... Ha sokat dolgozunk, ak­kor meg a többiek irigykednek, hogy mi többet kapunk. (Amikor átmentem a községköz­ponton, a gépesítési vállalat udva­rán jónéhány traktor vesztegelt, a traktoristák pedig az udvar köze­pén gyújtott tűz mellett meleged­tek. Lehet-e okuk irigykedni, ha Medgyesi és Balogh ezalatt a kor­mánykeréken „melengette“ kezét ?) — Tudja, még a sofőrnek is könnyebb, de még jobb annak, aki­nek valami más mesterség van a kezében. Ledolgozza a nyolc órát, azután szabad... Itt mindenki paran­csol, még a disznópásztor is, hogy ne szántsd fel ezt, hagyj békét an­nak, mert kell a disznóknak. — Ma mikor jöttek ki ? — Úgy öt felé, de ha felenged nem maradunk sokáig, mert csúszik a traktor. — Van még sok szántanivaló ? — Ebben a hónapban végzünk... — Nem melegednek el a trakto­ron... — Hideg van bizony, mert a mo­tor kint van, nem melegít egy csep­pet se, s ez a vászon­boríték is hu­zatos. — Meleg ruhát kapnak ? — Azzal nincs baj, ad a vállalat, kedvezményes áron. — Ha nem enged fel, meddig dol­goznak ? — Úgy négy tg-ötig... — S mit ebédelnek, hoztak vala­mi hidegételt ? — Hoztunk, most tényleg hideg... (Ha nem restellném magam is fel­húznám a kesztyűt, annak ellenére, hogy úgy nehezebb megfogni az írószerszámot. De a nagy hidegtől még így is makacskodik posztástol­­lam, pedig meztelen ujjaim melegí­tik valamelyest....) — Hogy keresnek ? — Ezerszázat-ezerkettőt szoktunk kapni. — Kijönnek belőle ? — Ki. A baj csak az, hogy Zila­­hon nemigen vásárolhatunk, mert nincs oda való buletinünk, itthon pedig sok mindent csak tollért, tojá­sért adnak. — Szabad idejükben mit csinál­nak ? — Az inkább télen van, de lássa-e most is szántunk. — Szoktak járni a kultúrotthon­­ba ? Inkább olyankor, amikor mozi van, de nem jön, hogy odamenjen az ember, mert nem fűtik. — Olvasni... ? — Inkább újságot. Van rádió, ab­ból megtudjuk a híreket, s az időjá­rást. — Egyéb... ? Fázósan toporgunk az olajos trak­torok mellett. Látom, hogy szeret­nék folytatni a munkát, elköszönök. A porka hóban a falu felé eresz­kedem. Újra a tündöklő téli pano­rámát szemlélem, és közben arra gondolok, hogy a sáros, pöfögő, fa­roló masinán zötyögve napestig, a­­lighanem jóval prózaiabbnak tűnik a hólepte, zuzmaros táj... ZÁGONI ATTILA A nyomoknak is van szívük (Bartha Árpád felvétele) KÖSZÖNJÜK KEDVES OLVASÓINK ÉS KÜLSŐ MUN­­ KATÁRSAINK ÚJÉVI JÓKÍVÁNSÁGAIT MINISZTERTANÁCSI HATÁROZATOK : O a mezőgazdasággépesítési vállalatok és állomások létesítéséről és tevékenységük megszervezéséről O a mezőgazdasággépesítési vállalatok dolgozói anyagi érdekeltségének javításáról Azoknak az intézkedéseknek a valóra váltása érdekében, amelye­ket a párt vezetősége a mező­­gazdaság megszervezésének, vezeté­sének és tervezésének javítására fo­gadott el, és amelyeket Nicolae Ceauşescu elvtárs 1970. november 23-i expozéja tartalmazott, a Mi­nisztertanács jóváhagyott két hatá­rozatot a mezőgazdaság-gépesítési vállalatok és állomások megszerve­zéséről, valamint az ezen egységek dolgozói anyagi érdekeltségének fo­kozásáról. Az első határozatnak megfelelően 1971. január 1-től minden megyé­ben egy-egy mezőgazdaság-gépesí­tési vállalatot létesítenek, s ezek köztársasági gazdasági szervezetek­ként az önálló gazdasági ügyvitel elve alapján működnek. E vállala­tokat alárendelik a Mezőgazdasági és Erdőgazdálkodási Minisztérium­nak, valamint a megyei néptanácsi végrehajtó bizottságoknak. A határozat egyben előírja, hogy ugyancsak január 1-től 772 mező­gazdaság-gépesítési állomás műkö­dik a fenti vállalatok egységeiként. Az állomásokat a belső gazdasági ügyvitel elve alapján szervezik meg, és mindegyik azokat a szövet­kezeti egységeket látja el, amelyek számára szövetkezetközi tanács ala­kult. A mezőgazdaság-gépesítési vál­lalatok és állomások minden mező­­gazdasági szövetkezet számára gé­pesítési osztályt szerveznek, amely kihasználás és karbantartás céljá­ból egyesíti mind saját eszközeit, mind pedig azokat, amelyek a me­zőgazdasági szövetkezetekhez tar­toznak, betöltve ily módon az illető szövetkezet mechanikai részlegé­nek a szerepét. A szövetkezetek farmjain és bri­gádjaiban a munkák elvégzésére mezőgazdasági gépkezelőkből és szövetkezeti tagokból állandó mun­kaalakulatokat létesítenek, s ezek átvesznek bizonyos területet és fe­lelnek ott az egész tevékenységért, a munkák megkezdésétől egészen a termés begyűjtéséig és elraktározá­sáig. A mezőgazdasági gépkezelők (Folytatása a 6. oldalon)

Next